Petőfi Népe, 1993. január (48. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-25 / 20. szám
PETŐFI NÉPE 1993. január 25., 5. oldal FIATALOKRÓL Harmadik alkalommal jelentkezik fiataloknak szóló összeállításunk. Eddigi írásaink két téma köré csoportosultak; először a terhesség, abortusz kérdéseiről beszélgettünk tizenéves lányokkal, majd a fajgyűlölettel kapcsolatban sikerült megszólaltatnunk néhány bőrfejűt, és egy igazi „meg- győződéses” skinhedet is. Mai oldal-összeállításunk két nagyobb témából ad ízelítőt: Van-e esélye egy fiatalnak mg arra, hogy lakáshoz jusson? — először ezt a kérdést tettük fel az érintetteknek Kunszentmiklóson, Szabadszálláson és Kecskeméten. Másik témánk az éjszakai szórakozás, pontosabban annak bizonyos árnyoldalai. Mint kiderül, nem mindig veszélytelen az éjszakai élet mostanában. Ha ugyan ezt valaki még nem tudta volna ... Bán Várjuk véleményeteket, véleményüket — nem csak ezekről a témákról. Albérletből saját otthonba Az önálló lakás — csak alom ... • Ami sokaknak csak álom: önálló lakás fiatalon ... (Fotó: PN-archív) ' A diákoknak sem könnyű manapság a mindennapos megélhetés. Szülői támogatás nélkül bizony elég keserves lenne a havi ' ösztöndíjból és tanulmányi támogatásból fenntartani magukat. Kiváltképp nehéz dolguk van azoknak, akik már tanulóéveik előtt vagy közben családot alapítottak, gyerekük született. Most szeretnénk röviden bemutatni három ilyen főiskolás hölgyet, akiknek már férjük, gyerekük van, s emellett vállalták a továbbtanulást, s a ‘ majdani pályakezdést, a Kecskeméti Tanítóképző Főiskoláról. Levelezőn nem lehetett Bereczkiné Szilágyi Beáta főiskola előtt ment férjhez, s utolsó 1 évesként egy 4 éves kisfiú, Dávid édesanyja. — Hogyan sikerült lakást sze- ■ reznetek a mai körülmények között? Egyáltalán hogyan tudod ösz. szehangolni a családot, a gyereknevelést, a nappali tagozaton történő '■ tanulásoddal? — Amikor csak tudok, hazamegyek Hódmezővásárhelyre a családomhoz. Szerettem volna levelezőn tanulni, de ezt épp fiam születésekor szüntették meg a tanító- képzésben. Maradt a nappali és az állandó ingázás. Szerencsére, hiányzásaimmal kapcsolatban meg- értőek voltak a tanáraim. Az ösz- szes szabadidőmet a gyerekkel töl, töm, s többnyire ha este elalszik, akkor szoktam tanulni. • — Milyen körülmények között \ éltek? t — Kezdetben szüleimnél együtt laktunk a férjemmel, a gyerekkel egy 12 négyzetméteres szobában. Nemrégen költöztünk egy OTP- előtakarossági garzonba (36 négyzetméter), de egy éven belül ezt el kell hagynunk. Nem tudjuk még, hogy akkor majd mi lesz velünk. Szeretnénk építkezni, de hát miből? A város szinte semmi támogatást nem ad a költségekhez képest. Egyik napról a másikra élünk, de ennek ellenére harmonikus a családi életünk, a férjem is mindig a továbbtanulásom mellett volt. Jeles tanuló vagyok, de az ösztöndíjamból elég kevés marad a kollégiumi és az étkezési díjak levonása után. Évente egyszeri szociális támogatást kapok, ami 1-2 ezer forint. A gondok ellenére nem bántam meg, hogy továbbtanultam, nagyon szeretek tanítani. Mindenért áldozatot kell hozni! Két és fél éves kisfiú Lazics Mercédesznek nem kell az iskolába messziről utaznia, mivel helybéli lakos. Két és fél éves, Manó nevű kisfiát édesanyjával neveli. — Egy évet halasztottál, mikor megszülted a kisfiad... — Csak a gyerekkel akartam foglalkozni, hiszen az első év nagyon fontos időszak a picinek és az anyának egyaránt. Aztán bölcsődébe adtam, hogy tanulni tudjak. Mindennap én megyek érte, együtt töltjük az estét, s elalvása után tudok készülni az órákra. Sokat vagyok vele, de mégis érzem, hogy elveszek valamit a gyerektől, amit az állandóan otthon lévő anya meg tud adni. A megélhetésünk szűkös, már előre spórolunk a nyárra, hogy a diplomaosztástól a munkába állásig is meg tudjunk élni. Nehéz tanulóévek voltak így a gyerekkel, de egyikről sem tudtam lemondani. Sziládi Hedvig ^Andreának még nincs gyermeke. Ő szintén végzős hallgatója a főiskolának, s egy-két hónappal ezelőtt ment férjhez. Őt az elkövetkezendő pályakezdésről, s a majdani megélhetéséről kérdeztem: — Mi úgy döntöttünk a már dolgozó pedagógus férjemmel, hogy faluban fogunk letelepedni. Leányéveimben Nagykőrösön laktam a szüleimmel, Kecskeméten pedig kollégista voltam. Most költöztünk Kocsérra, ahol majd tanítani fogok. Nagyon drága minden — Miért döntöttetek a falu mellett? — Úgy érzem, sokkal jobban megbecsülik ott a pedagógust. Falun állás is több van, s a megélhetési körülmények is jobbak a pályakezdőknek. Kaptunk a helyi ön- kormányzattól egy 70 négyzetméteres szolgálati lakást, amiért nem sok havi lakbért kell fizetnünk. Azért ott sem könnyű az élet, hiszen most még csak a férjem keresőképes. Mi is a szülői segítségre vagyunk utalva, akiknek sokat köszönhetünk. Az ő segítségükkel kezdtünk bele egy családi ház építésébe. Lassan haladunk, hiszen nagyon drága minden. Szeretnénk felvenni az ifjú házasok kölcsönét, de ez sem egy nagy összeg, s éveket szoktak csúszni a kifizetésével. Szappanos Benedek A fiatalok életében nagy eseménynek számít a házasságkötés. Azonban az örömteli pillanatok sok gondot is maguk után vonnak. A fiatal házasok legégetőbb gondja a lakáskérdés Kunszentmiklóson is. A polgármesteri hivatalban Gergely Sándor jegyző fogad és válaszol kérdésemre: az önkormányzat milyen módon segiti a lakásgonddal küszködő házaspárokat? — Az első lakáshoz jutó fiatalok támogatásáról 1991-ben hozott az önkormányzat rendeletet. Ez szabályozza a támogatás mértékét. A fiatal házasoknak maximum 150 ezer forint vissza nem térítendő támogatást tudunk nyújtani. Természetesen nekünk is vannak feltételeink. Azok kaphatnak támogatást, akik több mint egy éve Kunszentmiklóson élnek és a városban kívánnak lakást vásárolni vagy építeni. Ezenkívül egyikük sem múlt még el 35 éves, nincs és nem is volt lakástulajdonuk vagy rész- tulajdonuk. A pénzt akkor utaljuk ki, ha a ház tető alatt van vagy adásvételi szerződéssel bizonyítják lakásvásárlási szándékukat. Egyébként évente két alkalommal * bíráljuk el a kérelmeket. A rendelet meghozatala óta 32 fiatal pár kapott összesen 4,4 millió forint támogatást. * * * A „friss” házasoknak nem sok lehetőségük van a lakáshoz jutásra, ha csak nem rendelkeznek megfelelő tőkével. A tipikus esetekben vagy beköltöznek az apuka-anyuka által már előre megvett lakásba vagy valamelyikük szüleinél találnak otthonra addig, míg sikerül önálló lakáshoz jutniuk. A kevésbé szerencséseknek marad az albérlet. Szécsi László és felesége, Eszter, már nem számítanak fiatal házasoknak, hiszen hat éve kötötték össze életüket. De esetük, azt hiszem, példaértékű. — Nekünk nem volt tőkénk, és a szülőktől sem remélhettünk segítséget — mondja László. Kaptunk 150 ezer forintot az önkormányzattól és a munkahelyem is adott vissza nem térítendő támogatást. Egyébként mindent önerőből csináltunk. A szakmám kőműves, így szerencsére mestert hívni nem kellett. De így is nagyon nehéz volt, mert az építkezés mellett még fel kellett járni Pestre dolgozni. — Mindennel spórolni igyekeztünk — szól közbe Eszter. — Magunk vetettük a vályogot, sárral falaztunk. Nagyon nehéz volt, de nem volt más kiút. Már több évig laktunk két gyerekkel albérletben, s ez pedig nem megoldás. Rengeteg segítséget kaptunk László barátaitól is. — Különösen az nehezítette a dolgot, hogy én három műszakban dolgozom — veszi át a szót László. — Egyszer még a cemerftünket is ellopták. Szerencsére, már túl vagyunk a nehezén, s a lényeg, hogy saját lakása van a családnak. * * * A „szomszéd várban”, Szabad- szálláson, annyival könnyebb a fiatalok helyzete, hogy ott a honvédségi alakulatok létszámcsökkenése következtében több tiszti lakás is kiürült. Ezek egy részébe fiatalok költöztek. így jutott másfél szobás szolgálati lakáshoz például Faragó Tibor és felesége, akik alig néhány hete, október 17-én kötöttek házasságot. Mint mondják, különben a nagymama komfort nélküli házában kellett volna egy időre meghúzódniuk. Sitkéi Tamás Szerkeszti: Bán János Ha csak csoda nem történik ... Nemrégiben beszéltem egy háromgyermekes házaspárral, akik elmondták: nem sok esélyük van arra, hogy valamilyen formában lakáshoz jussanak. Pedig némi pénzt meg tudtak takarítani, csak hát az édeskevés volt a boldoguláshoz. Mit szólhat akkor az a házaspár, amelynek még gyermeke sincs? Esélyeik a lakáshoz még kisebbek. Az egyedülálló fiatalok pedig csak akkor reménykedhetnek, ha a szülők egy gáláns mozdulattal leteszik a pénzt az asztalra. Akad viszont olyan fiatal is, aki szüleire sem számíthat. Hogy mit mond ő, esélyeit latolgatva? A következőket: „Alternatív” megoldás — Két éve költöztem el otthonról. Nem nagyon tudtam megérttetni magam az ősökkel soha, állandóan napirenden voltak a veszekedések. Hát eljöttem! — mondja Tamás, 19 éves fiatalember. Pár éve még — akkori divatos kifejezéssel élve — csövesnek nevezték volna, ma inkább az alternatív jelző illik rá. — Hová mentél lakni otthonról? — Először haveroknál aludtam, de a szüleik nem nézték jó szemmel, hogy hetekig ott dekkolok. Kilencvenegy végén „költöztem be” először egy nekem való lakásba. — Az olvasók kedvéért: ez azt jelenti, hogy feltörtél egy üresen álló lakást! — Hivatalosan illegális lakásfoglalásnak nevezik az ilyesmit. A Le- ninvárosban volt olyan ház, ahol legalább öt-hat üresen álló lakást találtunk. Többnyire cigányok költöztek be — úgy ahogy voltak, famíliástól. — A beköltözés tehát annyiból állt, hogy feltörted a zárat? —Nagyjából igen. Eleinte sokszor meggyűlt a bajom a szomszédokkal, de miután pár haver is oda költözött, már kevesebbet balhéztak. Különben is ők ugyanolyan jogtalanul voltak ott, mint mi. Nem szaladt rendőrért — A hatóságok nem zavartak ? — Kijöttek egyszer vagy talán kétszer, hogy megnézzék, valóban be- költöztünk-e? En úgy láttam, hogy elég tehetetlenül álltak a kérdéshez. Rájöttek, ha ki is zavarnak egy-egy lakásból valakit, akkor az úgyis befészkeli magát máshova! —Ezek szerint viszonylag zavartalanuléltetek? — Addig, amíg el nem adták a lakást. Jött az új tulaj, látta, hogy mi a helyzet, és udvariasan megkért, menjünk valahová máshová. Annyira udvarias volt, hogy nem is kötözköd- tünk, végül is nem kezdett el balhézni, nem szaladt a rendőrért. Nem volt sok cuccunk, mentünk máshová. És tudod, hogy mi az elképesztő? Soha nem fogom megérteni, hogy miközben ezrek várnak lakásra, miért áll annyi ház és lakás üresen a városban? Elég jól feltérképeztük ebből a szempontból Kecskemétet, képzelheted, hogy ismerjük a helyzetet. Ahelyett, hogy koszos albérletekben kuporognának az emberek, megkaphatnák ideiglenes lakhelynek ezeket a lakásokat, csak arra kellene vigyázniuk, hogy ne romoljon a lakás állaga! Néha évekig a kutya sem néz egy-egy üresen álló házra. Egyébként ha nem lennének üresen álló lakások, mi sem tudtunk volna visszaélni a törvénnyel. Soha a büdös életben... — Most van-e esélyetek arra, hogy éljetek a lehetőségekkel? — Nincs. Fél éve a barátnőmmel lakom, aki most terhes. Bérelünk egy volt garázsból átalakított sufnit egy hátsó udvaron. Mit mondjak, víz nincs, WC a ház mögött, szóval nem erre vágyik az ember! Viszont én most néhány évig nem is igényelhetek lakást, pontosan a korábbi illegális beköltözés miatt. Mint mondtam, a szüleim nem tudnak, nem is akarnak segíteni, a fizetésem — ami egyelőre még van — éppen csak arra elég, hogy megéljünk, és a „lakbért” ki tudom fizetni. Nem túl szívderítő dolog a kilátástalanság, hidd el. Márpedig nekünk nem lesz lakásunk a büdös életben soha! Hacsak valami csoda nem történik ... • Otthon nélkül csak az utca marad ... (Fotó: PN-archív) Pedig jó lenne szórakozni... • Sokan a házibulira esküsznek — kevesebb a balhé. * (Fotó: PN-archív) — Nem szeretem a bunkókat! — állapítja meg Katalin, kecskeméti gimnazista. — Majdnem minden hét végén elmegyünk szórakozni, legtöbbször diszkóba, hová mehetnénk máshová? Ilyenkor nagyon jó lenne, ha az ember felszabadultan szórakozhatna, de sajnos ez nem mindig ilyen egyszerű. Ezt más is tanúsíthatja. Nekem például most nincs barátom, általában két barátnőmmel megyünk el pénteken vagy szombaton este. És ez néha nem éppen veszélytelen vállalkozás: három lány éjszaka az utcán! — Történt veletek valami, ami ezt igazolja? — A múltkor hazafelé menet egy kocsi hajtott fel elénk a járdára, és négy, majdnem tökrészeg srác szállt ki belőle. Azt akarták, hogy menjünk velük „szórakozni” egyikük lakására. Nem akarom részletezni, de gondolhatod, hogy nem a rábeszélés volt a legfőbb érvük: szabályszerűen be akartak lökdösni minket a kocsiba. Én kiabáltam, ahogy a torkomon kifért, de nem sok eredménnyel. Az utca túloldalán pedig sétáltak páran, de a fejüket is elfordították, csak ne kelljen észrevenni, hogy mi a helyzet. —- Hogyan tudtatok elszabadulni? — Nekem és az egyik barátnőmnek sikerült kitépni magunkat a kezükből, de a másik barátnőm alig tudott elfutni. Persze, rohantunk hazáig, még másnap is remegett a térdem az ijedtségtől. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy mi történhetett volna... Egy ismerősöm azt mondta, vegyek gázspray-t, úgyis mindenki azt hord magánál! Megfogadtam a tanácsát, most is itt van a táskámban. Persze, nem tudom, hogy mitér, ha kellemetlen helyzetbe kerülök... — Miért nem mentek taxival haza éjszaka? — Két okból. A prózaibb ok: nagyon drága a taxi. A Robinsontól hazáig 280 forintot kémek el, pedig nem lakom a világ végén. — Mi a másik ok ? — Nem szeretnék általánosítani, de hallottam már olyasmiről, hogy a taxis macerálta a fiatal lányt, aki egyedül ment haza ... * * * — A legszínvonalasabb szórakozóhely is ellaposodik, elzüllik egy idő után—mondja egy fiatal számítógépes szakember, aki még szívesen eljárna) szórakozni a hétvégeken. — Egyre kevesebb hely marad. Nemrégiben egy rokonommal akartunk elmenni egy megyebeli diszkóba, de a kidobófiúk röhögve mondták a nagynénémnek, hogy öregek nem mehetnek be! Na puff! Ez színvonal? A kollégám fiának úgy kellett ösz- szevarmi a fejet, mert egy részeg leütötte a diszkóban egy üveggel. Nem csinált a srác semmit, csak nézte a tán- colókat. Mint kiderült, a tettes összetévesztette valakivel. Szóval, nekem rossz tapasztalataim vannak. Persze, a fiataloknak el kell menni szórakozni valahová, ez mindig is így volt — nem ez a kérdés! Hanem az, hogy ki biztosítja a nyugalmunkat? Szerencsére, hallottam olyan diszkóról is, ahol a kidobófiúk azzal foglalkoznak, ami a dolguk: hogy biztosítsák a fiatalok szórakozását! * * * — Három évig dolgoztam egy kollégiumban, mint „felügyelő”. Bent is laktam, volt alkalmam megtapasztalni, hogy milyen néha egy-egy hét végi éjszaka— mondja T. M. pedagógus. — Néhány tanítványom például, annak ellenére, hogy hétközben csöndes, szolid fiú volt, szombaton estére egészen más arcot öltött. Igazán sikkesek akkor voltak, ha már kora este leitták magukat a haverokkal anyuka pénzén. A szomjoltás után jött a buli, irány a diszkó! Megdöbbentett az a felelőtlenség a szórakozóhelyek tulajdonosai részéről, miszerint a mind nagyobb bevétel érdekében totál részeg tizenéves srácokat is beengednek, rászabadítva ezzel őket a többiekre. Bent aztán jöhet a móka folytatása. Nagyon vicces dolog is az, ha törik a pohár a lábak alatt, meg aztán egy kis verekedés sem hiányozhat a programból. Divatos megverni a lányokat is, legalábbis előfordult párszor ilyesmi. Sokszor nekem kellett hajnalban elmenni a diszkó elé a földön heverő kedves tanítványaimért, s hazavinni őket a kollégiumba. Hétfőn aztán ismét szolid, visszafogott diákok lettek. Azt hiszem, nem ők tehetnek sokmindenröl... B. J.
