Petőfi Népe, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-01 / 283. szám

VILÄOTÖKÖR PETŐFI NÉPE kösingysktk ü[ívelik :> délutáni csúcsforgalmat az „őrük város”, Kóma egyik főútvonalán. (Fotó: Strnszer András) Új büntetőpontrendszer Mától lép életbe Franciaor­szágban ,i gépkocsivezetők szá­mára az új büntetőpontrendszer, amely a jelenleg érvényben levő­nél valamivel engedékenyebb, de továbbra is szigorúan bünteti a súlyos szabálysértéseket Az új rendszer megtartja a korábbi andclke/ésekelveit, vagyis min­den közlekedési szabálysértést , büntetőpontokkal sújtanak, de megkettőzi a pontok számát: a jogosítványt csak akkor vonják be a vezetőktől, ha 12 büntető­pontot szedtek össze. Az eddigi 6 pontos keret különösen a hivatá­sos gépkocsivezetőket sújtotta: mivel egész napjukat a forga­lomban töltik, könnyen elérhet­lek a határt. Lefogyott az uralkodó Taufa, Ahau Tupou IV., Tonga királya, aki a Guinness Rekordok könyvében a világ legsúlyosabb uralkodójaként szerepel, lényegesen karcsúbb lett Ezt a kiiályi udvar közölte jelentette az AFP francia hír­ügynökség a fővárosból, Nuku­­alofából. A szigetország uralkodójá­nak testsúlya sokáig államtitok volt. A Guinness-könyv szerint 1976-ban egy repülőtéri mérleg 2()ü,5 kilogrammot mutatott. Most a királyi udvar szóvivője elmondta, az uralkodó 125 ki­logrammra csökkentette testsú­lyát, mivel megbetegedett, és se­gítség nélkül mozdulni sem tu­dott. A 74 éves király ezt az ered­ményt kitartó testgyakorlás ré­vén érte el. A tréninget egy sport­csarnokban folytatta — közölte a királyi szóvivő. Az uralkodó szenvedélyes kerékpározó is lett. Vasárnaponként a repülőtér ki­futópályáján edzett. Vásároljon űrhajót! Jutányosán hozzájuthat sa­ját, alig használt űrhajójához, amelynek „kilométerórája” csupán néhány százezer mérföl­det mutat, ha Seattle-ben vásá­rol’ A Photon orosz űrkabint november 28-án bocsátja árve­résre az egyesült államokbeli Seattle-bch a Catori cég. Az űr­kabint egyetlen űrrepülésen használták 1990 áprilisában, amikor 16 napig keringett föld­körüli pályán: fedélzetén az anyagok kristályosodását ta­nulmányozták a súlytalanság állapotában. Az űrkabin vétel­árát 200-300 ezer dollárra tak­sálják. Borsos árú itókák Calaisban egy árverésen 42 (XX) frankért kelt el egy palack 1847-cs évjáratú „Chateau Yquein” bor­­deaux-i bor. Két másik palack „Chateau Yquein' —- az egyik 1857-ből, a másik 1861-ből való — 30 000, illetve 20 000 frankért talált vevőre az árverésen. De még egy 1906-os évjáratú „Chateau Pétrus”-ért is 10 000 frankot fize­tett a boldog vevő. A Párizs környéki márkás bo­rokat két értékes gyűjtemény tu­lajdonosai bocsátották árverésre. J AKCí 0.33ü.-es! Seen dobozos üdítő ,, A KECSKEMÉTI » PIACCSARNOKBAN íme, Tonik, Kiwi, Mangó Amíg a késdet tart? 2377 OPEL CORSA e OPEL CORSA OPEL CORSA Meghívó az első magyar Opel-bálba! A Tormási Kft. rendezi december 12-én, este 7 órától a kecskeméti árpádvárosi sportcsarnokban. Zene: BERGENDIÉK! A tombolán Opel Corsét nyerhet! Belépő vacsorával: 2500 Ft, tombola: 1000 Ft. Belépők a TORMÁSI KFT.-nél vásárolhatók, • Kecskemét, Jász u. 24. Telefon: 76/321-593. • Ha gyalog érkezik — autón távozhat! • OPEL CORSA OPEL CORSA OPEL CORSA 103/12 HAZAI TÜKÖR Diákpárbaj Aranylakodalom Bácsalmáson December 2-án, 15 órára a kecs­keméti Ifjúsági Otthonban várják azoknak a középiskolai diákön­kormányzatoknak a képviselőit, akik részt kívánnak venni az im­már hagyományos diákpárbajon. A többfordulós vetélkedésben egy­­egy alkalommal mindig két, szelle­miekben, ügyességben, játékban párbajozó iskola csapata méri ösz­­sze tudását, erejét. A szerdai talál­kozón a diákpárbaj témájának meghatározásán túl sorsolják ki az egymással mérkőző iskolákat és a játék időpontját. Lovas kocsiba rohant Későn vette észre az előtte lévő kivilágítatlan lovas kocsit G. Gyula soltvadkerti lakos és autójával bele­szaladt. A baleset vasárnap reggel Kiskunfélegyháza külterületén, az úgynevezett haleszi Tüzéppel szem­ben történt. Az ütközés következté­ben G. Gyula egyik ujja eltört, míg a fogat hajtója, a kiskunfélegyházi P. Károly életveszélyesen megsé­rült. A mentő a kiskunfélegyházi kórház baleseti sebészetére szállí­totta, ahonnét a kecskeméti megyei kórházba került. HETI SOROZATUNK Érdekességek égen-földön Heti sorozatunk közreadott írá­sainak témaválasztása csapongó: térben, időben egyaránt. A 9. olda­lon ma megjelenő első cikk címe: Bocsánat, Galilei! Rehabilitáció ez a javából, II. János Pál pápa a korabeli teológusoknál bölcsebb tudóst helyezi vissza „jogaiba”. Igyekszünk a sorozat többi részé­ben is hasonló égi-földi érdekes­séggel szolgálni. Balszerencsés betörő Még jóindulattal sem lehet azt állítani, hogy szerencsésnek mondható a lengyeltótiban dol­gozó egyik bűnöző. Emberünk szombatra virradóan jutott be a Somogy megyei község szö­vetkezetének pénztárába és a nagy zsákmány reményében dolgozni kezdett. Nem keve­sebbet vállalt, minthogy kinyit­ja a páncélszekrényt. Egész éjjel fűrészelt, merthogy az amatőr mackós nem a zár, hanem a csapszegek felől közelített a „kincshez”. Talán már pirkadt, amikor homlokát törölgetve feladta. Levágta ugyan a csap­szegeket, de az ajtó így sem nyílt. Voltaképpen persze job­ban járt, hogy így esett, mert biztosan megüti ott helyben a guta, ha munkája sikerre vezet. Bent a széfben ugyanis összesen 6500 forint pihent aznap éjjel. Hát, őszintén szólva nem nagy fizetség, ekkora erőfeszíté­sért .. . • A KORSZERŰ FOGAMZÁS­­GÁTLÁS kérdéseiről fejtik ki nézetei­ket a CILAG AG International ma­gyarországi képviselete által szervezett tudományos ülés résztvevői december 3-án, 15 órától a Szegedi Akadémiai Bizottság otthonában. "It****!***************** * * * Minden üzlettípusra, minden * * alkalomra, minden ünnepre * * * * * * * * * * te,.: /Ö/341-331 49/12 * ********************** PAPER FANTASIES többször felhasználható papírdekoráció! Forgalmazza: KING’S LURKÓ * * * * * * * Tiszakécske, Szolnoki út 24. * • Az elmúlt hét végen tartotta 50. házassági évfordulóját a Bácsalmáson élő Dörmö János és felesége. Az ünnepségen ott voltak a gyerekek, a két fiú és leányuk, akik eddig öt unokával örvendeztették meg a szülőket. (Fotó: Besir Szilvia) A Mikulás taxival érkezik A taxisok is örömet szeretnének szerezni a gyerekeknek december 5- én, Kecskeméten. A Robinson társa­ság egyik pilótája ezen az estén a vá­rosközpontban Mikulás-ruhába búj­va szaloncukrot, csokoládét és száz ingyen ajándékcsomagot oszt szét az arra járó apróságok között. Az Aranyhomok Taxi kocsival ingyen hordja ki a Primo és Sekundó üzle­tekben megrendelt csomagokat. A Hirös társaság — többéves hagyo­mányának megfelelően — telefon­rendelésre 5, 16 és 20 óra 30 perc között ezúttal is tizenhárom nagysza­­kállú télapót fuvaroz a kért ajándé­kokkal együtt a megadott címre. A megrendelést ez esetben a 322-324-es telefonon kell leadni. A szállításért nem, csupán az ajándékért kell fizetni. Bűnügyek Orgoványi betörés. Péntek­re virradóan betörő járt az orgoványi ABC-ben. A tettes (vagy tettesek) az ajtót betör­ve jutott a boltba, majd mint­egy félmilliós zsákmánnyal távozott. A feljelentés szerint színes tévét, videót és egyéb műszaki cikkeket vitt el. Autók. Szerda és péntek között a kecskeméti Zsálya utcában kinyitották egy lezárt kocsi ajtaját. Az ablakbcfeszí­­tés módszerével dolgozó bű­nöző a fülkéből műszaki cik­keket, gépkocsialkatrészeket és ruhákat vett magához. A tulajdonos — feltehetően lengyel állampolgár — kára 130 ezer forint. Érdekes mó­don kapcsolódik a lengyel pi­achoz egy másik bűnügy is: vasárnap reggel a „KGST”­­piac közelében parkoló kecs­keméti hölgy kocsiját elkö­tötték. A jármű 280 ezer fo­rintot ért. Őrizetben. Nem sokáig örülhettek a zsákmányoknak azok a kecskeméti bűnözők, akik egy Szent-Geliért utcai élelmiszerboltot nyitottak fel vasárnap éjjel. A bűncselek­mény során élelmiszereket, italokat és cigarettát vittek el a boltból. A tulajdonos kára 68 ezer forint, de ennek egy része feltehetően megtérült, hiszen a betöréssel gyanúsít­ható 32 éves P. Gyula és a 23 éves T. János kecskeméti polgárok már őrizetbe is ke­rültek. n. n. rn. Mérgezett iszapáradat fenyegeti délen a Dunát Az ENSZ azonnali közbe­avatkozásra szánta el magát, hogy megvédje a Dunát az alsó szakaszán a Tara folyóból a Drinán keresztül beáramló több millió tonna mérgezett horda­léktól. A Tara ugyanis a veszélyezte­tett részen 600 méter hosszúság­ban tizenkét méter magas gátfal között folyik, amelynek túlolda­lán ólom- és cinkbányák mű­® ® ® ® ® _ STYLUS ÜZLETHÁZ ® ® Építkezők, figyelem! ® ® Tapolcai üveggyapot teljes ® választéka, szentesi kis és nagy * poroton tégla megrendelhető « GYÁRI ÁRON, « díjmentes házhoz szállítással. ® Cím: Kecskemét, Izsáki út 68. ® * Tel.: 76/329-920 ® 113/11 $$$$$$$$$&$$ PETŐFI NÉPE BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezériejázgató. Telefon: 328-777 1992. XII. 1-jén, megrendelés sorszáma 230 012 Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1 /A. Telefon: 327-611. Telexszám 26-216 bmlv h. Telefax 329-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra: 319.— Ft. negM«Öevw>9515.--^P'l;':fé) évre. 1914,— Ft, egy évre/’*“0 ISSh ködnek. Ezek hulladéka az a mérgezett iszap, amely most az esőzések miatti magas vízállás következtében, ha átszakad a gát, könnyen a sebesen höm­pölygő folyóba kerülhet. A Ta­ra a Drinába ömlik, s így a kör­nyezetkárosító anyag elérheti a Dunát is. Az ENSZ egyik missziója helyszíni szemle során figyelt fel a veszélyre, s határozta el a gyors cselekvést. A belga légierő gépei szakértőket és különleges berendezéseket szállítanak a helyszínre. Olaszországból pél­dául ezerötszáz darab, egyen­ként két köbméteres, sűrű szö­vésű dróthálóból készült „do­bozt” visznek az árterületre, hogy segítségükkel felfogják a hordalékot. A hatalmas drótka­litkákat kaviccsal töltik meg, mólókat építenek belőlük, hogy az árhullám idején megóvják a Drina mellékfolyóját, s így a Dunát is a fenyegető katasztró­fától. LÍZING! Lizingajánlatunk minden díjtétele költségként elszámolható. Gépkocsivásárláshoz kedvező hitelek. Segítünk Önnek a legkedvezőbb konstrukció kiválasztásában. WORLD-CONTACT KFT. Tel.: 346-320 NAPTAR 1992. december 1., kedd Névnap: Elza Napkelte: 7 óra 11 perc Napnyugta: 15 óra 55 perc Holdkelte: 11 óra 35 perc Holdnyugta: 23 óra 04 perc Változóan felhős idő várható, számot­tevő csapadék nélkül. Néhol gyenge szitá­­lás lehet. Napközben helyenként számíta­ni kell párásságra, ködre. Többnyire mérsékelt lesz a délkeleti, déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan ködös részeken kevéssel 0 fok fe­lett, másutt 5—10 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszer­vatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: November 29-én Kecskeméten a középhőmér­­sékkt S3 (az 50 éves átlag 1,6), a legmagasabb hőmérséklet 8,4 CcLsius-fok volt. Csapadék nem hullott, a nap 3,5 órán át sütött. Tegnap reggel mínusz 4,3,13 órakor 0,6 fokot mértek, a legala­csonyabb hőmérséklet mínusz 43 C eisius-fok volt. A tengeiszintre átszámított légnyomás 1032 millibar — emelkedő — volt November 29-én, Baján, a középhőmérsék­let 6,3 (az 50 éves átlag 2,3), a legmagasabb hőmérséklet 7,6 Cclsius-fok volt. Csapadék nem hullott, napsütés nem volt. Tegnap reggel mínusz 4,2, 13 órakor 5,4 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 5 Celsius­­fok volt. A tengerszintre átszámított légnyo­más 1030 millibar — emelkedő — volt. Agrometeorológiai tudnivalók: a 76/320- 468-as telefonon. — HANGVERSENY. A Fodor —Juhász—Baráti Társaság decem­ber 2-án, 18 órai kezdettel hangver­senyt rendez a kiskunhalasi zeneis­kola hangversenytermében. — KONCERT a Gondviselés házáért. Jótékonysági koncertet adnak Madarason, a római katoli­kus templomban, december 4-én, 17 órakor. A Kalocsai Helyőrségi Fúvószenekar a bevételt a nemso­kára átadásra kerülő Gondviselés háza javára ajánlotta fel. — A KISKŐRÖSI Petőfi Sán­dor Városi Könyvtárban decem­ber 3-án, csütörtökön 18 órától író-olvasó találkozó lesz. Lengyel László politológus tart előadást. (Fizetett politikai hirdetés) — AZ AUSZTRIA LOTTÓ NYEREMÉNYJEGYZÉKE. A Lottó Unió Kft. tájékoztatá­sa szerint a 48. játékhéten 1 da­rab hattalálatos szelvény akadt, erre 12 543 953 schillinget kap a szerencsés nyertes. A 4 db 5 plusz 1 találatos szelvényre egyenként 696 886 schillinget, a 255 db 5 találatos szelvényre egyenként 24 595 schillinget, a 4 találatosokra egyenként 575 schillinget, a 3 találatosokra egyenként 38 schillinget fizetnek. A 2 darab Joker nyereménye egyenként 1 908 782 schilling. A HALÁL OKA — Miben hall meg az urad. Malvin ? — Náthában. Egy egyszerű náthában. Csak elhanyagolta, ez vitte el szegényt. — Na, háta istennek! Már azt hittem, valami súlyosabb! fin, A Falutévé holnapi adása A TERVEZETT TÉMÁI Hírek az Árutőzsdéről — Gé] tipp: a biztonságos mezőgazd sági munka — Munkaügyi tip a közalkalmazottak jogállásár — Munkanélküliek Szentlőrii cen — Kerti bajok — javallaté — Melinda- és Vivien-köszönf

Next

/
Oldalképek
Tartalom