Petőfi Népe, 1992. november (47. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-19 / 273. szám

SPORT 1992. november 19,11. oldal Iskolai asztalitenisz-verseny • A bajai Újvárosi Általános Iskola megrendezte feljut ásos és alapszintű asztalitenisz-bajnokságát a II. és III. korcsoportban. A képen a bajnokok. Felső sor: Mikosevics Roland, Bácstelki Tamás, Agócs Andrea, Tóth Nikolett, Takács Zita, Papp Eszter, Szendi Katalin, Gyáfrás Éva, Tóth Henriett. Alul: Ternák Krisztián, Papp Levente, Csarnai Roland, Sebestyén Zsolt, Ispánovity Zorán, Huber Tamás, Tóth Zoltán, Huszti Róbert. A felvételről Budavári Anita és Drumár Zoltán hiányzik. (Fotó: Gál Zoltán) Alapítvány az alföldi sakkozás jövőjéért • C som István (képünkön) nemzet­közi nagymester sakkstúdiót vezet a legtehetségesebb versenyzőknek. A kecskeméti Caissa Panzió a megyei sakkélet fellegvárá­nak számít. A megváltozott ma­gyar sportfinanszírozási rendszer­ben új utakat kereső dutépes sak­kozók otthona kedden este újból magára irányította a figyelmet. Ekkor mutatkozott be a nyilvá­nosság előtt az „Alföldi sakkozás jövőjéért” alapítvány. A kuratórium képviselőitől a je­lenlevők megtudhatták, hogy az alapítvány szeretne megőrizni és átadni a fiataloknak a nemzedékek által fölhalmozott szellemi tőkét. Fölkarolják az Alföldön élő tehet­ségeket és népszerűsítik a sakko­zást a fiatalok körében. Ebben ter­mészetesen nagy segítséget jelent a Dutép-klubban versenyző sporto­lók szakmai tudása és a hétszeres olimpikon Csőm István nemzetkö­zi nagymester oktatói munkája. A kuratórium elnöke, dr. Lovas Dániel, lapunk főszerkesztője. El­mondta, hogy az alapítvány már most jelentős tőkével rendelkezik, amely többségében magánszemé­lyek adakozásából jött össze. Sok cég is jelezte azonban, hogy kisebb- nagyobb összeget utalt át a 250- 98009/597-031560-9-es számla­számra. A támogatást az adóalap­jából levonhatja az adományozó. Hogy jó helye lesz az adomány­nak, bizonyítja a már megkezdő­dött munka. Működik a Caissa sakkiskola haladóknak, s elkezdő­dött a legjobbaknak Csőm István sakkstúdiója is. Ide azok járnak, akik már bizonyították tehetségü­ket, őket kezdettől fogva támogat­ja az alapítvány; az Európa-bajno- ki bronzérmes kecskeméti Gyimesi Zoltánt (16 éves), a kalocsai orszá­gos bajnoki döntős Gajai Csillát (17), az ugyancsak országos dön­tős kiskunhalasi Csernovics Gá­bort (12), valamint Csendes Dáni­elt (13), Csendes Mátyást (10) és Sipos Somát (6). Hozzájuk várják a többi tehetséget, nemcsak a me­gyéből, hanem az Alföld vala­mennyi településéről Szegedtől Debrecenig. Az alapítvány segíti majd a sakkoktatás beindulását az általá­nos és középiskolákban, valamint egy új versenyrendszer kiépülését. A terveket elismeréssel fogadták a kedd esti bemutatkozó tájékoztató résztvevői. Az esemény Csőm Ist­vánnal folytatódott érdekes beszél­getéssel zárult. Birkózó-csb a TF-en — tanulságokkal Reneszánszát éli hazánkban a birkózás csapatbajnoki formája, amely ugyan sok problémát felve­tett a találkozók során, de csatát nyert a jövőre nézve. A diák kor­osztálytól a felnőttekig más-más problémákat kell megoldaniuk a szervezőknek, nem utolsósorban a kiíró Magyar Birkózó Szövetség­nek, amely német mintára tavaly hívta ismét életre. A Magyar Testnevelési Egyetem küzdősportok tanszéke a hét végén rendezte meg az évfolyamok kö­zötti birkózó-csapatbajnokság döntőjét. Már az összecsapásokat megelőzően zsongó méhkashoz volt hasonló a küzdőterem. Volt, aki kedvenc csapatára még foga­dást is kötött. Fokozta az izgalma­kat, amikor Kuller József, az MBSZ volt alelnöke lépett a mik­rofonhoz és bejelentette, hogy a verseny szponzoraként 10 ezer fo­rinttal megemeli a győztes csapat­nak járó tiszteletdíjat. Megjelent és biztató szavakat mondott Farkas Péter, a barcelo­nai olimpia 82 kg-os kötöttfogású birkózóbajnoka, aki végig nagy él­vezettel figyelte az „amatőrök” (kézilabdázók, kosarasok, súly­emelők, cselgáncsosok stb.) nem mindennapi összecsapásait. Mind­ezt egy hatalmas képernyőre is ki­vetítették videón. Végül a IV/2-es osztály nyert a III/3-asok ellen. Nem is akárhogy, mert a bajai származású Elek Zoltán cselgán- csozó hatalmas küzdelemben, hosszabbításban győzte le Hajdú Imrét, a mezőny egyetlen „profi­ját”, az FTC-ben birkózó volt ifjú­sági országos bajnokot, miután az „betakarózott” saját hátraesésé- vel. Az ellenfél „megstopolta” az akciót és ezzel megszerezte magá­nak és csapatának a győzelmet. Istvánffy Csaba, a TF rektora emigyen kommentálta az ese­ményt: Csodálatos volt a birkó­zásnak ez a seregszemléje. Gratu­lálok Galla tanár úrnak és a küz- dőjáték-tanszéknek, elsősorban Barna Tibor docensnek, a verseny értelmi szerzőjének és lebonyolító­jának. Azt már csak a rend kedvéért mondom el, hogy Barna Tibor Ba­járól kerül fel (aktív birkózóként) a TF-re, ott szakedzői, tanári dip­lomát szerzett, tankönyvet írt a birkózásról és a grundbirkózás lel­kes terjesztője. A rengeteg ötlettel, humorral és nagy lelkesedéssel ren­dezett birkózó-csb példaértékű ar­ra nézve, hogy megfelelő közegben kiváló szervezőkkel a produkció is kiváló lesz! Kovács Sándor Pál KÉZILABDA Bemutatkozik az újjászervezett válogatott Magyarország—Olaszország vá­logatott férfikézilabda-találkozókra kerül sora hét végén megyénkben. Az első összecsapást szombaton 17 óra­kor a kalocsai városi sportcsarnok­ban, a másodikat vasárnap 16 óra­kor, a kecskeméti árpádvárosi sport- csarnokban rendezik. Kabók József, a Bács-Kiskun Me­gyei Kézilabda Szövetség főtitkára el­mondta, hogy a rangos esemény meg- rendezési jogát több válogatott mér­kőzés színvonalas lebonyolításával a női NB II. Délkeleti csoportjának si­keres megszervezésével, és azzal vív­ták ki, hogy megyénknek nemzetkö­zileg is jegyzett kézilabda-játékveze­tői vannak. Közülük a kalocsai mér­kőzésen a Klucsó- -Lekrinszki, a kecskemétin az Andorka- Schóber páros fújja a sípot. A nívós sortesemény megrendezé­séhez természetesen szponzorokat kellett keresni. A vasárnapi találko­zót többek között a Delfin Boy Kft., az Aranyhomok Szálloda, a Trungel diszkont és még néhány magánsze­mély támogatja. A játékvezetők és a zsűritagok ezúttal nem kapnak díjat a közreműködésükért. Az árpádvárosi sportcsarnokban' vasárnap délután igazi kézilabda­fesztivál lesz, ahol 13 órakor a II. Rá­kóczi F. Általános Iskola leánycsa­pata a megyei ifjúsági válogatottal játszik. A lányok mérkőzése után 14 órakor a fiúk lépnek pályára. A me­gyeválogatott lányok a Füszért SE, a KTE, a Soltvadkert, a Jánoshalma és a Lajosmizse, a fiúk pedig a Soltvad­kert , a Dutép SC, a Tiszakécske, a Ka­locsa, a Kkhalasi KC és a Kecel kézi­labdacsapataiból kerülnek ki. A két magyar—olasz mérkőzés egyébként a barcelonai olimpia után újjászervezett magyar kézilabda­válogatott bemutatkozása is lesz. Az összecsapás az 1993 elején Svédor­szágban sorra kerülő világbajnokság egyik felkészülési állomásának is te­kinthető a Kovács László szövetségi kapitány által dirigált magyar egy üt- tes számára. Dávid legyőzte Góliátot Az elmúlt hét végén Budapesten az országos serdülő cselgáncsbajnoksá­gon megyénk leányversenyzői két aranyéremmel örvendeztették meg a sportág kedvelőinek táborát. A bács­almási Liptai Edit gond nélkül nyerte az 58 kg-os súlycsoportban a bajnok­ságot. Annál érdekesebb küzdelem folyta +63 kg-osok döntőjében, ahol a kecskemétiek üdvöskéje, Her- czeg-Orbán Aranka a maga szerény 64 kilójával egy olyan miskolci ellen­felet kapott, aki a mérlegelésnél éppen egy mázsát nyomott. Nagy testi erejé­vel az addigi mérkőzéseit pillanatok alatt nyerte leszorítással. Nos, addigra már Aranka is három ellenfelet dobott ipponra, de a 100 ki­lós miskolci lányka a szó legszoro­sabb értelmében „nehéz” volt egy va­lamirevaló dobáshoz. Gyúrták egy­mást keményen. Egy jukóteehnikát össze is hozott a K JC versenyzője, ám balszerencséjére közben a vonalon kí­vülre kerültek, s így a Dávid—Góliát harc pont nélkül fejeződött be. A döntés a bírókra maradt, akik a vé­gig aktívabb Dávidot, azaz a kecske­méti Herczeg-Orbán Arankát látták jobbnak, s így az ő nyakába került a megérdemelt aranyérem. Sz.Z. TEST-ŐRZŐK A rendszeres mozgás a fontos Harminchárom éves magyar— orosz szakos tanár vagyok, s a sport mindig jelentős szerepet ját­szott az életemben. A középiskolá­ban, a főiskolán, s egy évig a mun­kába állás után is kezilabdáztam, s bár csak harmadik kapus voltam, az edzéseket lelkiismeretesen láto­gattam, mert a rendszeres mozgás volt a fontos számomra, s nem az, hogy a meccseken játszom-e. Az iskolák végeztével immár magamnak kellett megszerveznem a folyamatos testedzést. Lássuk te­hát, mik azok az alkalmak, ame­lyeket kihasználok erőnlétem kar­bantartására. Heti egy alkalommal tanárkollégáimmal focizunk isko­lánk tornatermében. De a Kiskun Próba rendezvényeit is egyenesen a mozogni vágyó „amatőröknek” találták ki. A halasi próbanapok­nak mégis majdnem egyedüli fel­nőtt résztvevője szoktam lenni, s gyerekek sincsenek elegendő szám­mal. Jómagam ritkán szalasztóm el ezeket a megméretési alkalma­kat, s ha nincs programbeli ütkö­zés, mind a hat próbát sikerrel tel­jesítem: 2 gyalogtúra (30 km), 2 kerékpározás (50 km), és 2 futás (15 km). Ez utóbbi azért is nagy szó — s legelőször magamnak is kellemes meglepetés volt —, mert mindig is sprinternek vallottam magamat. A sporton kívül vagy talán még a sport előtt másik nagy szerelmem a természet. S ami e ket­tőt összekapcsolja, az a természet- járás: havonta egyszer túrázni me­gyek iskolánk 10-15 tanulójával. A magas költségek miatt csak vo­nattal egy nap alatt megjárható he­gyek jöhetnek szóba: Mecsek, Szekszárd-dombság, Pilis, Bör­zsöny. Ha jön a tél, izgatottan figyelem a hőmérőt: hízik-e már a jég. Még főiskolás koromban, a szovjetunió­beli részképzésen szerettem bele a korcsolyázásba, s elmondhatom, autodidakta módon elég sok figu­rát elsajátítottam. Olcsó, mindenki által elérhető, hasznos szórakozás ez, csak jég legyen! Hanem egy tanárember számára az igazi testedzőparadicsom mégis a nyári vakáció. Számomra ez há­rom fő programot jelent: állótá­bort, vándortábort és kerékpártú­rát. November 12-én, csütörtökön a Petőfi Népében megjelent „Egyesületek fóruma” oldalon közölt cikkel kapcsolatban, amely a Kecskeméti Spartacus SK-t a város legeredményesebb egyesületeként mutatja be — szeretnék tenni néhány észrevé­telt. Eredményességben egy sport­ágon belül is nehéz különbséget tenni az egyesületek között, kü­lönböző sportágak esetében pe­dig még nehezebb. A sokat em­legetett sportalbizottság tagja­ként is a legnagyobb problémát a támogatási arányok megálla­pításakor a különböző sport­ágak összehasonlítása jelentette. Ebben a legfontosabbak: A má­sik sportág eredményeinek, a másik sportág ellenfeleinek, a másik sportág minősítési feltéte­leinek ismerete. Feltételezem, ha Újhidy Tibor ezek közül bármelyiket tudja, nem ír le ilyen megállapítást. Tájékoztatom, hogy a Kecske­méti SC szakosztályai között is található két NB I-ben játszó csapat (női kosárlabda, férfi­röplabda) olyan sportágban, ahol lehet, hogy nagyobb kon­TISZAKÉCSKE—SZEGEDI VSE 3—1 (1—0) NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Tiszakécske, 400 néző. Vezette: Kokavecz. Tiszakécske: Tasnádi Somo­gyi, Málik, bomonics, Helik, Mi­ke, Bállá L- (Marton), Lovász, Tóth F., Bállá M., Török. Edző: Bánhidi József. Gólszerzők: Török a 30. (1 0), Iskolám táborozásában is hang­súlyos helyet foglal el a túrázás, ám ennek valódi terepe mégis a vándortábor. Ide egy kiskunmajsai kollégám szervezett be, majsai gye­rekek és maga mellé (magam is Majsáról származom), velük já­rom az országot már hatodik éve. A rendszer a bennfentesek számá­ra ismert a kívülállók kedvéért leírom: 5-6 kiépített bázishely (vagy sátor vagy faház, esetleg is­kola, erdészház stb.), ahol 2 napot tartózkodik egy csapat, majd to­vábbmegy a következő táborhely­re, mert jön a váltás. A bázishelyen a megérkezést követő a pihenőnap elvileg, de mi azon is túrázunk, így jöhetett össze ezen a nyáron 12 nap alatt 200 km gyaloglás — s nem akárhol: Magyarország tete­jén, a Mátrában. Kerékpártúrákat 1985 nyara óta teszek rendszeresen. Kezdetben egyedül kerekeztem: szállást sze­reztem egy rokonnál, ismerősnél, s onnan indultam csillagtúrákra. Aztán a már említett majsai kollé­gám ötletére belefogtunk az orszá­gos kerékpáros körtúra útvonalá­ba: már három szakaszt teljesítet­tünk (néhány középiskolás társa­ságában) kettő van hátra. Idén 500 km-t hajtottunk Budapest és Mis­kolc között, 6 nap alatt. Ez nem tűnik kiemelkedő teljesítménynek, de számításba kell venni a terepvi­szonyokat (át a Mátrán, a Bük- kön, az Aggteleki-hegységen), s azt, hogy nem a rekordok hajszo­lása volt a célunk, sokkal inkább az, hogy útközben nem mulasz­tunk el megtekinteni egyetlen ne­vezetességet sem. A nyári szünet eltöltése szakmai szempontból is fontos, hiszen ez biztosíthatja a regenerálódást, fel- töltődést, az idegrendszer pihente­tését. Könnyen tehetem, hogy nem pénzkeresésre fordítom a szabad­ságom, hiszen egyedülálló vagyok, de úgy érzem, családdal sem tud­nék más életformát követni. S ta­lán ennek köszönhetem, hogy bár már hatodik éve élek Kiskuhala- son, de körzeti orvosomat csak idén kerestem föl először, most is csak azért, hogy leadjam a biztosí­tási kártyámat. Balogh Lajos Kkhalas kurenciával kell megküzdeni, mint asztaliteniszben. Csak atlé­tikában többszörösét nyertük az országos bajnoki címeknek, mint az asztalitenisz-szakosz­tály. Ráadásként megemlíthetném a szintén több bajnoki címet nyert birkózókat, ökölvívókat, súlyemelőket. A felsorolásom­ból látszik, hogy nem is olyan biztos a legeredményesebb cím, s még más kecskeméti egyesület­ről nem is írtam. Több mint tíz éve a város sportjáért dolgozó edző-testne­velőként ismerem és elismerem a többi sportág eredményeit. Meggyőződésem, hogy sikeresek akkor lehetünk, ha tanítványa­ink is megismerik, űzhetik több sportág mozgásanyagát! A Kecskeméti Spartacus asz­taliteniszezői elismerésre méltó módon jutottak el, igen mosto­ha körülmények közül, arra a szintre, ahol most vannak. Biz­tos vagyok benne, hogy sok szép sikert érnek még el munká­juk által, és remélem, ezután mások eredményeit is elismerve. Adamik Zoltán Kecskemét Krajczár az 59. (1—1), Török a 70. (2—1), Domonics a 88. percben (3-1). Kitűnt: Somogyi, Domonics, Tóth F., Török, illetve Krajczár, Kun. A sáros, mély talajú pályán nem alakulhatott ki jó játék. A hazai csapat jobban bírta erővel és tech­nikával a „sárdagasztást”. Ifjúsági eredmény: Tiszakécske —SZVSE 1—4. Miklósi Kupa Miklósi Kupa néven hagyománytercm- tőasz talitcnisz-verseny lesza kunszeri tinik lósi Baksay Sándor Református Gimnázi­um tornatermében november 22-én, vasár­nap, délelőtt 9 órakor. A versenyre kétfős csapatok jelentkezését várják. Készülnek az újvárosi focisták Nem bízzák a véletlenre Baja fulballjö- vőjét az újvárosi A M K -ban. Nemes (iá bor és Tandari István vezetésével, heti két edzéssel készülnek az iskola felső tagozalos tanulói a város kispályásés nagypályás lab­darúgó-bajnokságaira. Azcdzések fő prog­ramja az alapvető technikai képzés, vala­mint sok egymás közötti játék. Veterán kosarasok találkozója Régi szép hagyományt ápolnak a kecs­keméti és bajai kosarasok, akik évenként találkoznak. Pénteken, 16órától a kecske­métiek lesznek a házigazdái annak ti ferfi-és női mérkőzésnek, amelyet a Kertészeti I ő- iskola sportcsarnokában rendeznek. A ba­ráti találkozó ezúttal is fehér asztalnál zárol. Győzelem az FTC ellen Budapesten került soradiákbirkózóesa- pat-bajnokságelődöntőjére, ahol tíz FI C a KSC fiataljait fogadta. A találkozót 28 : 16 arányban a kecskemétiek nyerték, így nagy lépést tettek előreadöntőbejulásért. Győz­tesek: Kazai, Bódi, Horváth A., Szentkúti, Szabó l„ Hullai, Szeg. A visszavágót no­vember 21-én, 12 órakor rendezik a kecske­méti városi sportcsarnokban. Sakkcsapat-EB Debrecenben A magyarsakksportegyik legrangosabb versenye lesz a november 20. és 30. között, Debrecenben megrendezésre kerülő sakk- csapat-Európa-bajnokság. A tizedik férfi- és az első nőicsapat-EB-nek az 1991 -re k (je­lölt helyszín, .1 ugoszlávia helyett ad otthont a magyar város. A kilcncfordulós verse­nyen 38 ország42csapata indul. A magya­rok három-három együttest nevezhetnek, a jugoszláv sakkozók FIDE-csapat néven jutnak játéklehetőséghez. A fehérorosz vá­logatott szereplése még kérdéses. A,.via yc-, nyen a pénteki megnyitó után szombattól jövő vasárnapig mindennap lesz forduló, a függőket másnapdélelőtt fejezik be. Főiskolán a Kasza-tanítványok Csúcsközeli súlyokkal tartottak sikeres bemutatót súlyemelők a kecskeméti GAMF-on.AzÉurópa-bajnokságon hete­dik helyen végzett Kasza Adrienn produk- ciójátazerősebbik nem képviselői iselismc- réssel fogadták, hiszen a 44 kg-os törékeny kislány 90-100 kilogrammos súlyokkal vé­gezte gyakorlatait. Kasza György edző ta­nítványainak bemutatója után valószínű­leg ugrásszerűen megnő a látogatottsága a főiskola testépítők klubjában. Már csak két hely kiadó Ajövő hét végén kezdődik a litvániai női kézilabda-világbajnoki selejtező, amelyen a magyar válogatott is megpróbálja kihar­colni a továbblépés jogát. Egy év múlva ugyanis Norvégiában lesz. a világbajnok­ság, amelyen a világ legjobb 16 esti pala vesz részt. A magyarok azelmúlt héten Norvégi­ában szerepeltek nemzetközi tornán, ahol a negyedik helyen végeztek. A hétfői hazaér­kezés után Laurencz László szövetségi ka­pitány kétnapos pihenőt adott a keretta­goknak. Pénteken előkészületi mérkőzést játszanak Japánnal Debrecenben, másnap pedig Békéscsabán. A japánok elleni kél ta­lálkozó után hirdeti ki a kapitánya végleges vb-névsort. A válogatott ezután november 27-én Becs érin lésével repül Litvániába. TOTÓTANÁCSADÓ A Petőfi Népe totótanácsadója a 47. hétre, zárójelben a csapatok jelenlegi he­lyezései. Tippjeink : Magyar NB I. 1. Csepel SC (8.) Kispesti-HFC (3.) ....................2. I 2. Videoton-Wallhani (5.) Ferencváros (2.)........................X, I 3. B VSC-Novép (I I.) Rába ETO (14.).............................X 4. Diósgyőri FC (6.) Veszprém (16.).................................I 5. Nyíregyháza (15.) Békéscsaba (7.).............................X 6. MTK (9.) Siófoki Bányász (13.)............................EX Bu ndesliga I. 7. Karlsruhe (6.) I. FC Köln (16.)...........................I 8. L everkusen (4.) Bayern München (I.) .. X. I. 2, 9. Schalke 04 (12.) Frankfurt (2.)............................2. X 10. Uerdingen (15.) Kaiserslautern (8.)....................X. 2 11 . VFB Stuttgart (7.) Dortmund (5.)..........................X. I Ol asz A osztály: 12. Torino (2.) Juventus (3.) . . X 13. Milan (i.) Intcrnazionalc (4.) I, X + I mérkőzés: Magyar NB T. 14. Vasas-SmirnolT (4.) Pécsi MSC (10.)...............................1 Beák István OLVASÓNK VÉLEMÉNYE Melyik a legeredményesebb egyesület? Már három pont a Kécske előnye

Next

/
Oldalképek
Tartalom