Petőfi Népe, 1992. november (47. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-14 / 269. szám

c----- n Egy k is segítség Kiskunfélegyházán mintegy ezer nyugdíjas kap 2 ezer forint rendkí­vüli segélyt még az idén. A társada­lombiztosítás segítségével a polgár- ' mesteri hivatalban határozzák meg a jogosultak körét, így még kérni sem kell ezt a pénzt. A szociális bizottság egyhangú döntése szerint a havi 7 ezer forintnál alacsonyabb jövedelemmel rendelkező, egyedül­álló kisnyugdíjasok kapnak támo­gatást. A családban élők közül pe­dig a 6 ezer 500 forintnál alacso­nyabb nyugdíjú emberek számít­hatnak a segélyre. Árat a piac mondjon! Az ÁVÜ nem kíván beleszólni a cukor árának alakításába. Az egyes termékek árának meghatározása a vállalati menedzsment és nem a tu­lajdonos feladata. így sem most, sem más esetben az árak alakítását az ÁVÜ nem kívánja befolyásolni. Azt nemcsak a cukor, hanem más termékek előállításánál is a piaci viszonyoknak kell kialakítaniuk. Légterünkből figyelnek Tegnaptól a Friuliban levő olasz Aviano légitámaszpontról indulnak a NATO AWACS típusú, radarral felszerelt felderítő repülőgépei rendszeres őrjáratukra, hogy ellen­őrizzék a repülési tilalom betartását Bosznia fölött. A repülőgépek Ma­gyarország légteréből kísérik figye­lemmel az ENSZ által elrendelt tila­lom betartását. Határhelyzet Még mindig nyugodtan utazhat­nak a magyar autósok Szerbiába — tudtuk meg a hercegszántói ha­táron , mert nem kell úthasznála­ti díjat fizetni. A szerb kormányren­deletben az áll, hogy 50 márka meg­fizetésére kötelezhető az az idegen, aki a határt átlépve, személygépko­csijával ott kíván közlekedni. Á va­lóság az, hogy még nem kellett egy idegen rendszámú kocsinak sem visszafordulnia ilyen ok miatt. Háznéző Sorozatunkban ezúttal Schober Andrásék kecskeméti otthonát mu­tatjuk be, akik levélben hívtak meg bennünket háznézőbe. Régi, le­pusztult házat alakítottak át példá­san és ami fontos, kevés pénzből, kölcsönökkel. Néha bátorság is kell az otthonteremtéshez. A család büszke a tágas udvarra, ahol éppen őszi színekben pompáznak a fák. írásunk a 6. oldalon. Paradicsomi Korlátlan mennyiségben lehet paradicsomot behozni az országba november elsejétől, március 31-éig. A világ minden részéről érkezett az elmúlt évben is uborka és,paradi­csom. Álcázott termékek alacsony vámmal, amiknek utólag már csak nehézkesen lehet utánajárni és az importőröket szinte lehetetlen meg­találni. Ezért az FM szerint hatéko­nyabbá kellene tenni a határellen­őrzést. Húskivitel! tilalom A turistaforgalomban továbbra is az eddigi szabályok vonatkoznak mind az élő állat, mind az állati eredetű nyers termékek kivitelére. Magánembereknek tilos az ország­ból élő állatot és nyers húst kivinni­ük -— mondta dr. Bálint Tibor, az FM állat-egészségügyi főosztályá­nak helyettes vezetője. A szakem­ber felhívta a ügyeimet: a Békés megyei sertéspestis miatt hozott EK-döntés csak a kereskedelmi for­galomra érvényes. A magánszemé­lyeknek ugyanúgy, mint eddig, az érvényes vámszabályok szerint kell eljárniuk. Sóspuskás halőr A péntekre virradó éjszaka F. T. békési halőr, a Fehérháti Állami Gazdaság által bérbe adott halasta­vaknál előbb figyelmeztető lövést adott le kétcsövű sörétes vadász- fegyverével a mintegy 10-12 főnyi, halat tolvajló csapatra, majd mi­után azok rátámadtak, közvetlen közelről meglőtte J. J. 39 éves béké­si lakost. A puskában preparált patron volt, a sörétet a halőr sóval cserélte ki; a tolvaj így is nyolc na­pon túl gyógyuló sérülést szenve­dett. A comblövéssel a békéscsabai kórházba szállították a pórul járt haltolvajt. Eddig hat társát állítot­ták elő. ________________________) ^ YLíK PETŐFI NEPE BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVII. évf., 269. szám Ára: 13,80 Ft 1992. november 14., szombat MA Hét végi magazin 5—6—7. oldal PÉNZHEZ JUTNAK A TERMELŐK, A CEGEK Közraktároz az állam ÖNKORMÁNYZATOKROL KÉT EV UTÁN Kell a megye! A kormány csütörtöki ülésén arról is döntött, hogy az 1992. évi agrárpiaci támogatások terhére az Agrárpiaci Rendtartást Koordiná­ló Bizottságon keresztül interven­ciós állami felvásárlást hajt végre. A döntés előzménye: a kormány korábban határozatban hagyta jó­vá, hogy idén az agrárpiaci forrá­sok terhére 2,5 milliárd forint ér­tékben gabonát vásároljanak fel. Többek között, az aszály miatt, a pályázatra nem érkezett érdemle­ges ajánlat,^ és felvásárlásra sem került sor. így a megmaradt ösz- szeg lehetővé teszi az élelmiszer- ipar forráshiányának mérséklését. Ennek értelmében a felvásárló és feldolgozó vállalatoknál meglévő piacképes, de csak a jövő évben értékesítendő árukat az állam fel­vásárolja azzal a feltétellel, hogy az eladó az ár 2 százalékkal növelt összegéért jogosult azt visszavásá­rolni. A visszavásárlás végső hatá­ridejéig az eladó az árut köte­les tárolni, és ezért díjat nem szá­míthat fel. így a kormány igyek­szik megvalósítani a világban jól bevált közraktározás intézményét. Ezzel a módszerrel az állam kész­pénzhez juttatja az élelmiszer­feldolgozó vállalatokat, és közvet­ve a termelőket is. Egészséges városok szövetsége Szövetséggé alakul a 10 telepü­lést tömörítő Egészséges Városok Magyar Nemzeti Hálózata — je­lentették be a csoportosulás pénte­ken, Székesfehérvárott megkezdő­dött szimpóziumán. A laza szerve­ződéshez Baja, Csongrád, Debre­cen, Győr, Gyula, Kiskunfélegyhá­za, Pécs, Székesfehérvár, Szombat­hely és Zalaegerszeg csatlakozott azzal a céllal, hop a WHO — az Egészségügyi Világszervezet — programja alapján eredményesebb egészségvédelmet valósítsanak meg. Az önkormányzatok kétéves mű­ködéséről összességében kedvező kép rajzolható meg—jelentette ki dr. Boross Péter belügyminiszter, a teg­nap Kecskeméten megrendezett köz- igazgatási napon. Az a tény, hogy az önkormányzatok működnek, s hogy nélkülük sok helyi kezdeményezés meg sem született volna, nem mond ellent a miniszter másik állításának: az önkormányzatok tevékenységé­nek törvényi szabályozása nem töké­letes. Ezért is indokolt a megkezdett közigazgatási reform, amelynek vége a tudomány és a gyakorlat eredmé­nyére épülő korszerűsítési, esetleg módosítási program lesz. Letette a voksát amellett, hogy az ágazati elv helyett a területi elvnek kell érvényesülnie az igazgatásban. Vagyis szükség van a választott testü­lettel rendelkező megyékre, ugyan­akkor a központi kormányzatnak is jelen kell lennie hivatalai révén az or­szágban. A korszerűsítés ismét felveti majd a különböző szervek közötti hatáskörök elosztásának, és a közi­• Boross Pcter belügyminiszter. gazgatásban dolgozók létszámának kérdését, amelyről nemcsak a minisz­ter, hanem dr. Ivancsics Imre, és dr. Kiss László egyetemi tanár is szólt előadásában a Magyar Köz- igazgatási Kamara országos fóru­mán. A jövő évben változatlan a nyugdíjkorhatár BEFEJEZŐDÖTT A VODKAÜGY NYOMOZÁSA Hatszáz milliós károkozás A kormány állásfoglalása szerint jövőre nem képzelhető el a nők nyug­díjkorhatárá­nak emelése — jelentette ki Ju­hász Judit kor­mányszóvivő a kabinet előző napi üléséről beszámolva, a szokásos pénte­ki sajtótájékoz­tatón. Mint mondta: hetek, hónapok óta kelt hiedelmet, főleg az 50 kö­rüli nők köré­ben, hogy fel­emelik a nyug­díjkorhatárt. A kormány csü­törtöki ülésén komoly vita bontakozott ki a nyugdíjrend­szerrel kapcso­latos munkaerő-politikai és társa­dalombiztosítási összefüggésekről. A kormány megtárgyalta a társada­Magyar Állatkert Alapítvány • Gondoskodás, bizalom. A takarmányárak rohamos nö­vekedése, a látogatók számá­nak csökkenése miatt különösen nehéz körülmények között kell mű­ködniük a magyarországi vadasker­teknek. Mégis miként tudják így megőrizni értékeiket? Elsősorban erről tárgyaltak tegnap Kecskemé­ten a Magyar Állatkertek Szövetsé­gének (MÁSZ) közgyűlésén. A har­minc szakember találkozója többek között jó alkalmat nyújtott a pénzkí­mélő állatcserék megbeszélésére, a különböző környezetvédelmi prog­ramok, nemzetközi fajtamentő pá­lyázatok megismerésére. A közgyűlés emejlett tegnap létre­hozta a Magyar Állatkert Alapít­ványt, amelynek célja az állatkertek­ben folyó oktató-nevelő, és tudomá­nyos munka támogatása. lombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról és kiegészí­téséről szóló törvényjavaslatot, A jövő év közepéig az összes vagyoni kárpótlásra beadott igényt elbírálja a hivatal és 1993 őszéig befejeződhetnek a földárve­rések — mondotta Sepsey Tamás, az Országos Kárrendezési és Kár­pótlási Hivatal elnöke sajtótájé­koztatóján. A kárpótlási hivatalok eddig több mint 328 ezer ügyben hoztak elsőfokú határozatot. Az elbírált kérelmek alapján mintegy 18 milli­árd forint értékű kárpótlási jegyet és 800 millió forint értékű utal­ványt adhatnak ki a pénzintézetek. Jelenleg hetente átlagosan 15 ezer ügyben születnek meg a határoza­tok, ami heti 1 milliárd forint érté­A közgazdasági szakközépis­kolában közelmúltban tartott fó­rum egyhangú határozatát elfo­gadta Kiskunfélegyháza képvise- lő-testülete csütörtöki ülésén. A művelődési bizottság így a kö­vetkező ülésre előterjeszti az új középiskola építésével kapcsola­tos elképzelését és megoldást ke­resnek a polgárvédelem épületé­ben átmenetileg elhelyezett két közgazdasági szakközépiskolás Bács-Kiskun megye lakosságának egy harmadát látja el tej- és tejtermék­kel a Csongrád Megyei Tejipari Vál­lalat bácsbokodi üzeme. Mint Túri Kálmán üzemigazgató tájékoztatott, a szegediek, így tehát ők sem tartoznak azon néhány cég közé, amelyek november 16-ától fel­amelynek előterjesztési határideje november 28-a. A kormány kiala­kította álláspontját, de nem kívánt a szakszervezetekkel és az Érdeke­gyeztető Tanáccsal a jövő héten soron következő tárgyalások előtt meghatározott keretrendszerrel előállni. Vita tárgyát képezi a nyug­díjkorhatár emelésével foglalkozó 1991. évi országgyűlési határozat, amely szerint a nők korhatárának fokozatos emelését már jövőre el kellene kezdeni, majd az ezredfor­dulót követően az általános és egy­séges korhatárt 62 évben kell meg­határozni. A nyugdíjba vonulás tényleges időpontjának megválasz­tását rugalmas szabályozással kell befolyásolni. Ösztönzőket lehet al­kalmazni a továbbdolgozás érdeké­ben, lehetővé kell termi az emelt korhatárnál korábbi nyugdíjba vo­nulást, a hosszú szolgálati idővel rendelkezők számára.” Juhász Ju­dit azonban hangsúlyozta: a kÁr­mány szerint jövőre nem képzelhe­tő el nyugdíjkorhatár-változás. A szóvivő arra is rámutatott, hogy az állam a társadalombiztosí­tási törvény szerinti ellátások, szol­gáltatások teljesítését akkor is ga­rantálja, ha a kiadások meghalad­ják a bevételeket. kű kárpótlási jegy kiadását teszi lehetővé. Az OKKH elnöke el­mondta, hogy ha hivatala megkap­ta volna az általuk kért költségve­tési támogatást erre az évre, akkor már mintegy 700 ezer lehetne az elbírált igények száma. Sepsey Ta­más becslése szerint a három kár­pótlási törvény alapján kiadásra kerülő kárpótlási jegyek értéke csupán mintegy 60-70 milliárd fo­rint lesz, pedig csak az első kárpót­lási törvény alapján hangzottak el százmilliárd forintos becslések is. Ez lehetőséget ad arra, hogy egy majdani törvénymódosítás révén esetleg lehessen emelni a kárpótlás mértékén. tanulócsoport problémájának megoldására. A 3. oldalon talál­ható tudósításunkban olvashat­nak a polgármesteri hivatalon belüli személyi változásokról, egy képviselő által kezdeménye­zett ügyészségi vizsgálatról, illet­ve annak megtagadásáról és a Petőfi-lakótelep zöldövezetében tervezett benzinkútról, melynek megvalósítása komoly lakossági ellenállásba ütközött. emelik áraikat. így a bácskai térség­ben^ Baján, Bácsalmáson, J ánoshal- mán, Kiskunhalason—ami a boko- diak ellátási körzete — hétfőtől is a megszokott fogyasztói áron kapják a vásárlók a különböző csomagolású tejet, kakaót, vajat, túrót, tejfölt, trappista, edámi, óvári sajtot. A megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya a na­pokban befejezte az úgynevezett „vodkaügy” nyomozását, amely­nek megállapításairól tegnap dr. Lovas József rendőr alezredes tájé­koztatta a sajtó képviselőit. Ele­mezte, hogy Szinapidisz Miklós, budapesti lakos ellen csalás és más bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt indult eljá­rás, amelynek során lényegében a következőket állapították meg: A kecskeméti székhelyű Média Kft. 1991-ben barterszerződést kö­tött egy ukrajnai vállalattal, amelynek értelmében az Ukrajná­ból kapott vodkáért a kft. búzával fizet. A megállapodás értéke 24 millió dollár (1 milliárd 920 millió forint) volt. De mert a Média Kft.- nek nem volt búzája, ezért további megállapodást kötött a budapesti székhelyű Szinapidisz Kft.-vel, amelynek tulajdonos ügyvezetője, Szinapidisz Miklós vállalta, hogy Szerencsésnek ugyan egyetlen baleset sem mondható, de az biz­tos, hogy tegnap délben, Kecske­mét és Hetényegyháza között sen­ki sem sérült meg. Az Opel és a Skoda találkozása után ugyan a Skodát vezető hölgyet a kórházba szállították a mentők, ahol meg­vizsgálták, majd — mivel baja nem volt — vissza is vitték a helyszínre. Az itt dolgozó helyszínelő addig megállapította, hogy voltaképpen hogyan is történt a karambol. Há­kiszállítja az ukrán félnek a szük­séges gabonamennyiséget, amely­nek minden tonnája után 75 darab 0,5 literes vodkát kap ellen­értékként. Csakhogy a Szinapidisz Kft.-nek sem volt búzája. Ezért Szinapidisz Miklós további szerző­dést kötött a budapesti Sörárpa Kft.-vel, amelynek most már tény­leg volt búzája és a szállítást azon­nal meg is kezdte. Rövid idő alatt át is adott az ukrán félnek 65 millió 361 ezer fo­rint értékű búzát, de a további szállítást beszüntette, mert rájött, hogy Szinapidisz tévedésbe ejtette. Ugyanis a gabona ellenértékének fedezeteként megadott bankszám­lája üres volt, arról pénzt leemelni természetesen nem lehetett. Ezáltal a Sörárpa Kft.-t 65 milliós kár ér­te. Időközben az ukránok mara­déktalanul leszállították a vodkát a Média Kft. részére, amely bíz­rom kocsit előzött az Opel, ami­kor az elsőként haladó jármű balra fordult. Ez volt a Sko­da .. . Este Kecskeméten, az Erzsébet körúton sem volt komolyabb sérü­lés, amikor egy roskadásig megra­kott pótkocsis teherautó hátulról belerohant a Polski 126-osba. Bár a kis Polski totálkárossá tört, a vezetője azonban mégis a csodával határos módon karcolásokkal úsz­ta meg a balesetet. • A/, előzésben lévő Opel és a kanyarodó Skoda karamboljánál senki sem sérült meg. Kárpótlási mérleg Félegyházi benzinkűtvita A bokodi tejüzem nem emeli árait (Folytatás a 2. oldalon) Autóscsókok Ki mennyit bír, annyit vállal? (Fotó: PN-archív)

Next

/
Oldalképek
Tartalom