Petőfi Népe, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-08 / 238. szám
2. oldal, 1992. október 8. PETŐFINEK KÉRDŐJELEK Lassúbb ütemben ? A „kétsebességű Európába” belebonyolódott Nyugat-Euró- pa külügyminiszterei mostani tanácskozásukon sem tudtak elfeledkezni arról, hogy számukra pillanatnyilag a legfontosabb : a németek—franciák által képviselt gyorsabb, vagy a főként az angolok által remélt lassúbb ütemben vágna k-e neki az egységesnek szánt Európa megteremtésének? Minden mást háttérbe szorít az, hogy meg tudnak-e egyezni a sebességben 1993. január 1-je előtt? Mi lesz a földrész keleti felével, amely lehetőségeinél fogva eleve lassúbb menetre kényszerül (egy ideig mindenképpen), mint a legcsendesebb nyugati integrációs tempó? A közös piaciak legújabb belső vitáikban megint gyakran úgy emlegetik Európát, mintha annak a 12-ek határa lenne a keleti széle. Az vitathatatlanul jó, hogy a luxemburgi közlemény első ízben említi az EK-országok, valamint a magyarok, a lengyelek, a csehek és szlovákok közös céljaként a ..visegrádiak” inlegrá- lódását az Európai Közösségbe. Biztató az a szándékuk is, hogy amennyiben nem minden érintett ország ratifikálja december öléig Magyarország és a többiek már aláirt társulási szerződéseit, akkor meghosszabbítják az év végén formálisan lejáró átmeneti jegyzőkönyvek érvényességét. Magyaréin: ezen a téren jövőre sem járunk rosszabbul, mint az idén. Mikor csatlakozhatunk valóban és véglegesen? A válaszok hivatalosan és nem hivatalosan udvariasak, de bizonytalanok: láthatóan továbbra sem tisztázódott semmi. Viszont legalább ezt tisztán látjuk. Kocsis Tamás A közlekedés a kormány napirendjén TALLÓZÓ Für Lajos: a mosonmagyaróvári bűn nem évülhet el Az Ausztriában tartózkodó Für Lajos honvédelmi miniszter a nemzetközi sajtóbeszélgetésen válaszolt a Magyar Hírlap kérdéseire is. Az elsőre azonban (elfogadja-e a győri katonai ügyész döntését, miszerint az 1956 októberében Mosonmagyaróváron történt vérengzés miatt tett feljelentés alapján az elévülésre hivatkozással nem indít nyomozást) a miniszter nem akart még egyszer választ adni. mivel szerinte az MTI útján már kielégítő választ adott így a győri katonai ügyészség döntését nem kommentálta. A második kérdésre, hogy megítélése szerint 1956 valóban háborús helyzet volt-e, s így alkalmazhatók-e a háborús bűnökről szóló jogszabályok, a miniszter ezt válaszolta: Valóban háborús helyzet állott fenn. hiszen a szovjet hadsereg erőinek egy része megtámadta katonaságunkat, legázolta a forradalmat, behatolt az országba. Mert nem is forradalom volt ez igazában, hanem, mint mondani szoktuk, szabadságharc a nemzeti erők és egy idegen hatalom közt. Ott, ahol embereket gyilkolnak meg felindulásból vagy nyereségvágyból, ez köztörvényes rendelkezések alá esik, de amikor 130 embert lövetnek halomra, mint Mosonmagyaróváron, ez igenis olyan bűn volt, amely nem évülhet el soha. (Megjelent u Magyar Hírlap október 6 ai szóiméiban) Ha olcsón, szép bútort akar vásárolni, keresse a Nagyné-féle használtbútor-kereskedést. Kecskemét, Hosszú u. 20. 174/10 Extra kilós- ruha-vásár nagy választékban, Kecskeméten, a helyőrségi klubban október 9-én, pénteken, 8—17 óráig. Bálabontás a nyitáskor és 12 órakor Higgye el, megéri! 22138 Az MTI információja szerint a kormány csütörtöki ülésén foglalkozik a taxi-személyszállítással, megvitatja a közlekedési tárca rendelettervezetét. A minisztérium elsősorban az utasok biztonsága és a piac szabályozása érdekében azt tervezi, hogy 100 ezer forint vagyoni biztosítékhoz köti az engedélyek kiadását. Ebből a pénzből csak az utasok jogos kártérítési igényét lehet kifizetni. A taxigépkocsikat ezen kívül számlaadó taxaméterrel kell felszerelni, amely egyrészt kizárná az órák manipulálását, illetve az adóhivatal számára ellenőrizhetővé tenné a fuvarozók bevételét. Tervezik a taxik életkorának maximálását, s azt is, hogy megkülönböztetett rendszámmal lássák el azokat az engedély nélkül taxizók kiszűrésére. A kabinet ezen kívül megvitatja a Piaci Intervenciós Alapról szóló törvénytervezetet. A 300 millió forintra tervezett alap az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium kezelésében működik majd. A pénzt a belső piaci zavarok elhárítására, illetve megelőzésére lehet felhasználni. A piaci zavarelhárításon kivül az alap feladata az aktív piacbefolyásolás, az árletörés, az átmeneti készletezés támogatása, illetve az állami intézkedésből származó, a gazdálkodókat terhelő negatív hatások részbeni ellensúlyozása is. A kormány ülésén szó lesz még többek között a világkiállítási és a hozzá kapcsolódó fejlesztési alapról szóló törvénytervezetről. Az előterjesztés szerint a fejlesztési alap kezelése a főbiztos hatásköre lesz. Október 25.: az Expo-pályázatok beadási határideje Lassacskán körvonalazódik, hogy a vidéknek milyen szerepjuthat az 1996-os budapesti világkiállítással kapcsolatos eseményeken. Legutóbb egy kereskedelmi és iparkamarai összejövetelen szólt erről az Expo kormánybiztosa, Barsiné Pa- taky Etelka, aki emlékeztetett arra, hogy a világkiállítás-helyszín tekinteteben ugyan nagyjából a fővároshoz rögzített, ám az Expóhoz kapcsolódó párhuzamos, valamint elő- és utórendezvények nagyon is szükségesek lehetnek. A vidék részére pályázati rendszert működtetnek. A pályázatok feltételeiről a megyei köztársasági megbízott hivatalában lehet megkapni a szükséges tudnivalókat. Az ezt tartalmazó csomag első példánya ingyen igényelhető, ha további példányokat is szeretne a vállalkozó, azért már példányonként 500 forintot kell fizetni. A jelentkezéseket október 25-éig várják és elbirálásuk még ez év novemberének végéig megtörténik. Bős—Nagymaros számokban A bős—nagymarosi beruházásról készített számvevőszéki vizsgálat is szerepelt az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága szerdai ülésének programjában, de a részletes vitára nem került sor. Az Állami Számvevőszék képviselői az ülés szünetében újságírók kérdéseire válaszolva elmondták: a beruházás eddigi kiadásai mintegy 100 milliárd forint terhet jelentenek majd 1995-től - több évi törlesztéssel — a költségvetésnek. A 38 milliárd forintos tényleges ráfordításból a kamatokkal és a forint értékvesztésével kalkulálva számolták ki a 100 milliárd forintot. Ezt az összeget — a többi államadóssághoz hasonlóan — együtt a Magyar Nemzeti Banknak kell visszafizetnie a költségvetésnek, illetve a költségvetést terhelik az osztrákoknak hiteltörlesztésként szállítandó villamos áram költségei is. Az osztrák hitelkonstrukció 2,9 milliárd schillingről szól, de a kamatokat számítva ennél nagyobb összeget kell majd villamos árammal törleszteni. A beruházás ráfordításaiból csak mintegy 3,5 milliárd forintot tesz ki az eddigi törlesztés, illetve a közvetlenül az adott évek költségvetéseiből finanszírozott ösz- szeg. Az említett 38 milliárd forintból 7,5 milliárd forint a csehszlovák oldalon végzett munkák értéke, 2,9 milliárd schillingnek megfelelő több mint 10 milliárd forint a nagymarosi beruházás költsége, a fennmaradó összeget a dunakiliti duzzasztóműre és egyéb létesítmények építésére fordította a beruházó. ELOADAS A BACSHUSNAL Közös piaci szakértő tart előadást Baján: Stefan A. Musto, a német Friadrich Naumann Alapítvány budapesti képviselője a magyar mezőgazdaság időszerű problémáiról beszél. Milyen esélyei vannak a magyar élelmiszereknek Nyugat-Európában? Mit jelent a magyar termelőknek a társulás az Európai Közösséghez? Meddig csökken hazánkban a mezőgazda- sági termelés, és mikorra várható fellendülés? Ezekre és hasonló kérdésekre keresi a választ Musto professzor. N yilvános előadását a Bácshús irodaépületének első emeleti tanácstermében tartja október 9-én, pénteken délután ötkor. Kitüntetések Göncz Árpád köztársasági elnök — a miniszterelnök javaslatára — a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét adományozta irodalmi munkássága elismeréseként Szabó Magda Kossuth-díjas írónak és Varga Domokos József Attila-díjas írónak. A magyar zenekultúráért végzett kimagasló művészi tevékenysége elismeréseként Tátrai Vilmos hegedűművész, Kossuth- díjas, kiváló művész is középkeresztet kapptt. A Magyar Köz- társasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetésben részesült művészeti és zenepedadógiai munkássága elismeréseként Nagy Olivér, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nyugalmazott egyetemi tanára. A köztársasági elnök Macskássy János grafikusművésznek — művészeti életútja elismeréseként,— a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje kitüntetést adományozta. Törvényjavaslat a magzati élet védelméről Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága szerdai ülésén egyaránt általános vitára alkalmasnak találta a kormány törvényjavaslatát a magzati élet védelméről, illetve a szabaddemokrata képviselők nevével fémjelzett alternatív törvényjavaslatot a terhességmegszakításról. A törvény megalkotását sürgeti, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette a terhességmegszakításra vonatkozó jelenlegi, alacsonyabb szintű jogszabályokat. A döntés értelmében ugyanis a terhességmegszakítás, mint alapvető állampolgári jogokat és kötelezettségeket érintő beavatkozás, kizárólag törvényi szinten szabályozható. Ennek a kötelezettségnek tesznek eleget az alternatív törvényjavaslatok. A terhességmegszakítást illetően a magzátvédelmi törvényjavaslat két változatot fogalmaz meg. A szigorúbb verzió szerint a terhesség csak akkor szakítható meg, ha a nő életét veszélyezteti; a magzatnál az élettel összeegyeztethetetlen rendellenesség áll fenn; valamint a terhesség 12. hetéig, ameny- nyiben az bűncselekmény következménye. A magzat korlátozott jogképességére építő „liberálisabb” változat szerint a 12. hétig akkor is megszakítható a terhesség, ha az állapotos nő súlyos válsághelyzetben van. Ennek megítélése kizárólag a terhes nőre tartozna. Lényege, hogy a válsághelyzet akkor áll fenn, ha a körülmények olyan súlyos testi, vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okozna, amelyek veszélyeztetik a magzat egészséges fejlődését. VELEMENYEK SZABADON Kecskemét-Bugac idegenforgalmáról A kecskeméti városi önkormányzat vitája ismét felkeltette az érdeklődést ez iránt az érdekes ügy iránt. Minden, magát egy kicsit is kecskemétinek tartó előtt nyilvánvaló — any- nyira köztudomású , hogy a Kecskemét-Bugac idegenforgalmi programot mely a városházán fogadásból, a vendégek megajándékozásából és kecskeméti városnézésből, majd bugaci kocsikázásból, lovasbemutatóból és étkeztetésből áll Kecskemét város fejlesztette ki a század elején, az tehát mint hasznot hajtó üzleti tevékenység mondhatjuk: vállalkozás Kecskemét városnak, ha úgy tetszik: Kecskemét város lakosságának tulajdonát képezi. S miután a magyar jog szerint a tulajdoni igény nem évül el, ez a tulajdoni igény túlélte a pártállami jogtiprá- sokat, tehát ma is fennáll. Nem ennyire köztudott de bárki könnyen meggyőződhet róla —, hogy a Kecskemét-Bugac idegenforgalmi program évente tisztán több tízmillió forint nyereséget hoz. Az ennyi nyereséget termelő üzlet legalább több százmillió forintot ér. Ha ez elidegenítésre kerül, a vételár a tulajdonost, vagyis Kecskemét városát illeti. Csakhogy Kecskemét nemhogy százmilliókat, de egy fillért sem kapott. A Pusztatourist vállalat volt igazgatója utolsó idejében az összes partnert átirányította újonnan szervezett saját kft.-jébe (Bugac- tours), és most már második éve a tízmillió forintok néhány kecskeméti és félegyházi pártállami időkben kiski- rályi szintre emelkedett személy zsebébe vándorolnak, ahelyt, hogy a közérdeket szolgálnák, (pedig de sok helye lenne Kecskeméten és Bugacon a közösség céljaira). Érdekes megemlíteni, hogy a Puszta- tourist igazgatónője tűrte, hogy egyetlen igazán jövedelmező üzleti tevékenységét ellenszolgáltatás nélkül elemeljék, sőt, még ki is szolgálja az illetéktelen eltulajdonítót, például a vendégek kiszolgálásával a fogadáson és az idegenvezetők fizetésével. A privatizáció olyan értelmezése, hogy a közösség rovására könnyen gazdagodni, alapvetően téves. A privatizáció szabad teret enged az egyéni kezdeményezésnek és az alkotókészség kibontakoztatásának, de nem mások megkárosításának. Ha ezek ismeretében valaki úgy vélekedik, hogy Kecskemét városának nincs köze a Kecskemét-Bugac idegenforgalomhoz, hogy nem jogos tulajdoni igényénekérvényesítése, hogy nem indokolt az idegenforgalmat kiszolgáló ingatlanok tulajdonjogának megszerzésére vonatkozó törekvés (nem jogtalan eltulajdonítással, hanem tisztességes adásvétellel), az álljon ki velem nyilvános vitára ezennel tisztelettel kihívom : szembesüljenek az érvek, váljon nyilvánvalóvá, és győzzön az igazság, érvényesüljön a közérdek. Frigyesy Ferenc ÉPÍTKEZŐK, FIGYELEM! A rendkívüli árengedmény még tovább tart kisméretű tömör falazótéglára Nagy szilárdságú, fagyálló, I. osztályú 6 Ft + áfa. Árunk tartalmazza a gépi rakás díját. Rendelje meg telefonon: 62/346-096. Kedvezményesen házhoz szállítjuk, kívánságra, lerakodással együtt. m m Gondolja meg, megéri. 2880 Vállalkozók, kft.-k, bt.-k, FIGYELEM! Külföldi cégek számára keresünk kizárólagos magyarországi képviselőket, különféle árucikkek egyedi forgalmazására. New Fönícia Bács-Kiskun megyei képviselőjénél érdeklődhet. Telefon: 76/328-788/281, 271 221 PH EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Szerb kézen Bosanski Brod , A szerb csapatok kedd éjszaka elfoglalták Bosanski Brodot, Észak-Bosznia egyetlen jelentősebb városát, amely még a muzul- mán-horvát egységek ellenőrzése alatt állt. A szerb televízió szerint a szerb alakulatok elfoglalták a város olajfinomítóját is. A televízió arról is beszámolt, hogy a horvát védők a Száva másik oldalán lévő Slavonski Brodba vonultak vissza. A horvát televízió megerősítette Bosanski Brod elestét, de azt is megemlítette, hogy a városban továbbra is heves harcok dúlnak. A varos lakói százszám menekülnek át a Száva horvát oldalára. Gorbacsov ismét távol maradt Mihail Gorbacsov, az egykori Szovjetunió elnöke tegnapsera jelent megazSZKPbetiltásával kapcsolatos alkotmánybírósági meghallgatáson. Nyikolaj Fjodorov orosz igazságügy-miniszter súlyos jogsértésnek nevezte az alkotmánybírósági idézés semmibe vételét. Az alkotmánybíróság külön ülést fog tartani Gorbacsov elutasításával kapcsolatban, és majd azon eldöntik, „miképpen is kezeljék az illető tanút a jövőben”. Kegyetlen gyilkosságsorozat Tbilisziből származó értesülések szerint az abház szeparatisták rendkívül kegyetlen gyilkosságok sorozatát követték el az elmúlt napokban. Szemtanúk szerint SzuhumibanésOagrában folyamatosan mészárolják a grúz lakosságot. Oroszország a legmodernebb fegyverekkel látja el az abház szcparalistákat—közölte a Szabadság rádiónak adott és szerdán dél után sugárzott nyilatkozatában Rami Chei- dze, Sevardnadze grúz elnök tanácsadója. Gracsov orosz védelmi miniszter sokat sej tetően közölte: az abházok az Abháziától északra fekvő egyik volt szovjet köztársaságtól vásárolták a fegyvereket (a jelzett területen Oroszország található). Felszólítás: békés rendezésre Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden felszólította az abháziai konfliktusban érdekelt valamennyi felet, hogy tartsa tiszteletben a szeptember 3-án Moszkvában aláírt egyezményt a viszály békés megoldásáról. Jean Bemard Merimée, a BT soros elnöke hangsúlyozta a testület tagjainak „mély nyugtalanságát” a grúziai helyzet romlása miatt. A francia diplomata elmondta: a világszervezet főtitkára jelenleg írásbeli jelentést készít a helyzetről. Előretörtek a lázadó erők Gulbuddin Hckmatjar lázadó erői áttörték a kormányhadsereg védelmi állásait és elfoglalták az Afganisztán nyugati részén lévő Herat városát. Az 1TAR-TASZSZ értesülése szerint az utcai harcokban a város kétszáz védője esett el. Megfigyelők a tüzszünet legújabb megsértését a hatalomnak a hónap végére tervezett átadásával hozzák összefüggésbe. A pakisztáni Pesavarban fél évvel ezelőtt aláírt megállapodás értelmében Burhanuddin Rabbani ideigleneselnök október végén a hatalmat a Sura elnevezésű iszlám tanácsnak adja át. Az egymással szembenálló csoportosulások most azért küzdenek, hogy a Surában minél kedvezőbb helyet verekedjenek ki maguknak. Beindult a szerződéskötés A német kormány tegnap beindította a Magyaroszággal és Lengyelországgal kötött EK-társulási szerződések ratifikációs folyamatát, ezzel szemben „jegeli” a Csehszlovákiával aláírt szerződés ratifikálását, „mindaddig amíg Csehszlovákiában nem tisztázódik az államjogi helyzet” közölte Dieter Vogel szóvivő. A német kormány tegnapi ülésénjóváhagyta a két ország és az Európai Közösség, illetvean- nak tagállamai között kötött szerződés ratifikációs törvénytervezetét, és a törvényhozás elé utalta a megállapodások szövegével együtt. Pozitív lengyel értékelés Igen gyümölcsözőnek minősítette Hanna Suchocka lengyel miniszterelnök a Le Figaro című francia lapnak adott inteijújában Antall Józseffel és Václav Klaussal folytatott megbeszéléseit. — A visegrádi csoport bizonyos értelemben a Bcnelux-cgyüttmüködés- re hasonlít mondotta. Természetesen még korántsem haladtunk olyan mértékben előre az integrációban, de szeretnénk hasznosítani a Benelux országok tapasztalatait egyebek között a vámkérdésekben, mert szabadkereskedelmi övezetet kívánunk létrehozni. Megerősített megállapodás A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság 1993. január elsején megszűnik erősítette meg korábbi megállapodását a cseh Polgári Demokrata Párt (ODS) és a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS), a kedden késő éjszakáig tartott jihlavai pártközi találkozón. Václav Klaus és Vladimir Meciar — az ODS, illetve a HZDS elnöke, s egyben a cseh, illetve a szlovák kormányfő, mostani megállapodása értelmében december 31-éig a helyén marad a csehszlovák szövetségi kormány. Vladimir Meciar beleegyezett, hogy tekintsék tárgytalannak a jövő évi közös költségvetés gondolatát. Egyelőre nem tisztázott, miként szabályozzák majd az állampolgárság kérdését. & ' ' " •• \ KANIZSA TREND KFT a kecskeméti DOMUS ÁRUHÁZBAN 1992. szept. 30.—okt. 9-éig a Kanizsa Trend Kft. kárpitozott ülőgarnitúráiból bemutatót tart Az Ön által választott szövetminta alapján rövid határidőre előjegyzést veszünk fel. A DOMUS igazi otthont teremt. 735