Petőfi Népe, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-01 / 232. szám
4. oldal, 1992. október 1. KAPASZKODÓ VILÁGBANKI SZAKÉRTŐ KECSKEMÉTEN Milyen legyen a regionális munkaerő-átképző központ Már korábban hírül adta a Petőfi Népe: a kecskeméti volt Reszelőgyár területén regionális munkaerőképző és átképzőközpont alakul. Várhatóan a jövő év folyamán nyitja meg kapuit. A Munkaügyi Minisztérium elképzelései szerint tíz ilyen központ létesülne az országban, s ez év nyarán erre Kecskemét is sikerrel pályázott. Az előkészítésben segítenek a Munkaügyi Minisztérium megbízásából a Világbank támogatásával hazánkban tartózkodó nemzetközi szakemberek. Közel két hete vesz részi a megyeszékhelyen folyó munkálatokban Bartha Aurél, aki Kanadából érkezett városunkba. A civilben gépészmérnök, torontói főiskolai tanszékvezetőt arra kértük, tájékoztassa olvasóinkat az eddigi tapasztalatokról. — A mi feladatunk elsősorban arra irányul, hogy az adott régió intézményeit, mezőgazdasági, ipari létesítményeit tanulmányozva javaslatot tegyünk arra vonatkozóan, milyen profilt képviseljen a leendő átképzőközpont. Ez a két hónapos tevékenység két szakaszra bontható, az első négy hét a helyzetfelmérés időszaka, míg a második hónap lehetőséget ad az alapos, elmélyült tanulmányozásra. Ezeknek az információknak a birtokában tesszük le az asztalra a javaslatunkat, amit a Munkaügyi Minisztérium megvitatásra és jóváhagyásra a Munkaügyi Tanács elé terjeszt majd.- Két magyar városban már elvégezte ezt a feladatot. Debrecenben és Pécsett. Az ottani tapasztalatok mit mutattak? — Rendkívül pozitívan fogadták a központ létrehozásának a gondolatát mindazok, akikkel sikerült találkoznoip, értve ezalatt mind az önkormányzatok képviselőit. mind a gazdasági szektorokban tevékenykedőket. Abban mindenki egyetértett, hogy a cél jó, hiszen a gazdaságban jelenlévő bizonytalansági tényezők; a privatizáció, a szerkezetváltással járó nehézségek mind alátámasztják a központok hosszú távú létjogosultságát. — Melyek az első benyomásai Kecskeméten? — Az első héten a város szakközépiskoláiba látogattam el s el kell mondjam, az alapszakmaképzésben sikeresek, bár adottságaikat, felszereltségüket tekintve helyzetük eltérő. Velük kapcsolatban is csak megerősíthetem, hogy igen jó reagálókészséget tapasztaltam a részükről, sőt kevesebb panasszal éltek, mint az ipar résztvevői. Az elmúlt napokban a megyei munkaügyi központ munkatársai segítették az ismerkedést a régió gazdasági struktúrájával, így vannak már tapasztalataim Kiskunfélegyházáról, Kiskőrösről, de eljutottam például a keceli Pintér Művekbe is, ami az eddigiektől eltérően minőségileg mást jelentett. Természetesen az információgyűjtés java még hátra van, hiszen a térség adottsá• l)r. Bartha Aurél, a Világbank szakértője ezekben a hetekben tájékozódik Bács-Kiskun megye foglalkoztatási problémáiról. (Fotó: Galambos Sándor) gaiból adódóan elsősorban a termelőszövetkezetek, az állami gazdaságok lehetnek azok, amelyek igen dominánsan igényelhetik a létrejövő átképzőközpont szolgáltatásait. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy itt nem új szakmákra való képzésre kell törekedni, hanem a meglévő szakértelem továbbfejlesztésére, minőségileg magasabb szinten való produkálására. — Tudjuk jól, hogy a mezőgazdaság átalakulása mellett igen nehéz helyzetben vannak a városban meglévő, gépgyártásra élelmiszerfeldolgozásra berendezkedett üzemek. Velük kapcsolatban is elhangzik sokszor, talán először a fejekben kellene átalakítást végezni. Kialakítani az igényességre, a minőségre való törekvést. — Egyetértek ezzel, és meg is fogalmaztam ezt korábbi javaslatomban is, hogy a központoknak ilyen feladatokat is feltétlenül fel kell vállalnia. A Kecskeméten eltöltött idő mindenesetre ahhoz még nagyon rövid, érdemben nyilatkozzam arról, milyen profilt lesz itt célszerű kialakítani. Arra viszont ígéretet teszek, amikor véget ér a munkám, szívesen összegzem az itteni tapasztalataimat. Nagy Ágnes A regisztrált munkanélküliek és a munkanélküli-ellátásban részesülők száma Ezer fő 50 40 30 20 10 o --------- L II IN. IV V VI VII vili IX. X XI. XII. I II. IIL IV V VI. VIL Vili. 1991 Hónap 1992--- Munkanélküliek EBétáéban réezaaül S zerkeszti: Barta Zsolt A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ felhívja a munkáltatók figyelmét arra, hogy a megszüntetett munkakönyv és MIL-lap helyett a munka törvénykönyv előírásainak megfelelő alábbi nyomtatványok kaphatók; 1. Munkáltatói igazolás a munkaviszony megszűnésekor, C. 0243-74 r. sz. 2. Működési bizonyítvány, C. 0243-75 r. sz. Beszerezhetők Kecskeméten: a Szigma-nyomtaványboltban, Batthyány u. 39—41. Firka papír- és írószerboltban, Dobó krt. 5. 20/92 Szigorítják a munkanélküliekre vonatkozó törvényt A kollektív szerződés megkötéséről, a munkaügyi szabályzatok elkészítéséről, s a foglalkoztatási törvény lehetséges módosításáról tartott tájékoztatót a közelmúltban dr. Sáray György, a MOSZ főtanácsosa a Kiskunsági Mezőgazdasápi Szövetség kecskeméti székházaban. A törvényváltozás következtében ezentúl a szövetkezeti dolgozók is köthetnek kollektív szerződéseket. Ennek feltétele az, hogy a dolgozók kétharmadát kell a szak- szervezetnek képviselnie. Ha erre nincs lehetőség, akkor olyan munkaügyi szabályzatot kell alkotni, amely figyelembe veszi az alkalmazottak érdekeit is. Az előadó kihangsúlyozta, hogy az átalakult szövetkezetek vezetői csak azzal kötnek szerződést, akivel jónak látják. A tagok hiába tartják rész- tulajdonukat a szövetkezetben, ez nem jár foglalkoztatási kötelezettséggel. Azonban érdemes az új szabályzatba belefoglalni azt, hogy aki kiveszi vagyonrészét a társas vállalkozásból, annak a munkaviszonyát is automatikusan meg kell szüntetni. Azaz a szövetkezet olyan személyt ne foglalkoztasson, aki tulajdonát nem hajlandó kockáztatni. A szociális juttatások kérdését is tisztázni kell az új megállapodásokban. Erről a törvény nem intézkedik, hanem a felekre bízza a megegyezést. A főtanácsos elmondta, hogy a honatyák a foglalkoztatási törvény további szigorításán dolgoznak. Az elképzelések szerint a munkanélküliek járadékfolyósítási időtartama 1,5 évről 1 évre csökkenne. A segély mértéke a jelenlegi 70- ről 60, de az sem kizárt, hogy 50 százalékra zsugorodna. A Szolidaritási Alap a havonta tízezrével növekvő elbocsátottak ellátását nem tudja finanszírozni, ezért tovább nő a cégek és az aktív dolgozók anyagi hozzájárulása. így az előbbiek a bruttó bérek 6, míg az utóbbiak a bér 3 százalékát fizetik az alapba. Az előnyugdíjrendszer várhatóan nem változik, ám a nyugdíjkorhatár szintje még ebben az évtizedben emelkedik. így a nők 58, a férfiak 61 éves korban mehetnek nyugállományba. B. Zs. RENDKÍVÜLI KERESETI LEHETŐSÉG Nem árt pontosan informálódni! Nobel-díjas kézkenőcs című — múlt héten megjelent — cikkünkre számos észrevétel érkezett. Többen érdeklődtek a hasonló munkaalkalmak után, néhányan úgy vélték, hogy az írással megbélyegeztük a network-módszerrel működő vállalkozásokat. Mint ahogy azt viszont többen is észrevették, azon beszervezési módszerek etikátlanságáról írtunk, melyek hiányosan vagy tévesen tájékoztatják a kereseti lehetőségeket igénylő jelentkezőket. Ilyesmire sajnos az utóbbi hetekben mind több példa akad. Az ilyen módszerrel működő cégeknek lenne elsődleges érdeke, hogy megbízható információkkal, mézesmadzag nélkül tájékoztassák az ügyfeleket arról, hogymivelisjárezamunka. Az, hogy a teljes informálódás után ki milyen üzletet lát mindebben, az az ő magánügye. Nem csoda viszont, ha Bács-Kiskun megyében máris több ezren foglalkoznak ilyen terjesztői munkával, és az érdeklődők száma is óriási. Az érdeklődők elé tett táblázatok, adatok a kereseti lehetőségről valóban roppant impozánsak: ugyanakkor nem árt tisztázni azt, hogy ezek eléréséhez tulajdonképpen mekkora árumennyiséget is kell a jelentkezőknek értékesíteni. Minden szerződésnek az apró betűs pontjaiban van a lényeg. Mint kiderült, a fent említett módszer máris utánzók, mutációk egész sorát alakította ki: valóságos iskolák alakultak ki a network-módszer variációiból. És — elég ha a sok-sok tisztességes cég közül egyetlen egy csal — a vásárlók bizalmát nagyon nehéz visz- szaszerezni. Bán János KERESNEK, KÍNÁLNAK, HÍVNAK Kedd délutáni állásajánlatok a megye munkaügyi kirendeltségein Kecskemét: betanított baromfi- feldolgozó 26, varrónő 27, szakács 8, cipőfelsőrész-készítő 38, segédmunkás 5, takarítónő 3, felszolgáló 11, női-férfi szabó 5, konyhalány 4, ápoló 1, kárpitos 10, vasalónő 10, pultos 1, minőségi ellenőr 1, ruházati eladó 1, kozmetikus 2, gondozónő 1, autókárpitos 1, eladó 1, betanított üvegfestő 1, csomagoló 1, könyvkötő 1, WI hegesztő 2, kőműves 14, tetőszigetelő 4, autóbuszvezető 6, faipari gépész 1, víz-gáz-fűtésszerelő 1, épületasztalos 14, pék 5, asztalos 1, hidegburkoló 3, géplakatos 1, betanított présgépkezelő 1, betanított menetfúró 1, vagyonőr 1, faipari élező 1, festő-mázoló 2, kazánfűtő 2, portás 2, nyomdai szitás 1, gattergép- kezelő 2, elektroműszerész 1, élelmiszergyártó 1, lakatoshegesztő 1, kovács 2, bádogos 1, lovász 1, galvanizáló 2, hütógépész 1, könnyűgépkezelő 1, fémszerkezet-lakatos 10, szakos tanár 2, magyar—matematika szakos tanár í, műszaki tanár építőmérnök 5, közgazdász 5, adminisztrátor 1, számítógépes számlázó 1, könyvelő 3, ruhaipari technikus 1, gyors- és gépíró 3, tanító 5, matematika—fizika szakos tanár 1, biológia—kémia szakos tanár 1, rajz—földrajz szakos tanár 1, magyar—ének szakos tanár 1, német—történelem szakos tanár 1, óvónő 2, pénzügyi előadó 1, helyi képviselő 1, gyártmányfejlesztő 2, vegyészmérnök 1, biztosítási ügynök 10, faipari mérnök 1, ügynök 55, titkárnő 3, tréner 1 fő. Baja: varrónő 25, kőműves 5, italgyártó szakmunkás 1, hütőgép- kezeíő 1, hűtőgépszerelő 1, lovász 1, vasbetonszerelő 2, pék 2, épület- bádogos 1, hidegkonyhai szakács 1, történelem—magyar szakos tanár 1, óvónő (Szeremle, Kunbaja, Bácsbokod) 3, földrajz—rajz szakos tanár (Madaras) í, temetkezési irodavezető 1, általános iskolai tanító (Fájsz) 1, gépró-adminiszt- rátor (német- vagy angolnyelvismerettel) 1 fő. Kalocsa: autóbusz-vezető 1, takarítónő 1, varrónő szakmunkás 30, kőműves 2, ruhaipari technikus 1, felszolgáló 2. Dunaszentbe- nedek: esztergályos 1, lakatos 1, állattenyésztő 2, mezőgazdasági gépésztechnikus 1. Solt: gépész-» mérnök 1, nehéztraktoros 1, pultos 2 fő. Fájsz: napközis nevelő 1 fő. Kiskőrös: nádosztályozó 1, lakatos 4, cipőfelsőrész-készítő 3, asztalos 4, betanított munkás 15, asztalos segédmunkás 6, lakatos 8, hegesztő 2, varrónő 5 fő. Kiskunfélegyháza: élelmiszerbolti eladó 8, asztalos 4, betanított faipari munkás 2, víz-központifű- tés-szerelő 2, szakács 1, betanított húsipari munkás 10, forgácsoló 1, üvegező 1, árukiadó 1, hidegburkoló 1, anaszteziológus 1, szak- asszisztens 1 fő. Kiskunhalas: csomagoló 2, varrónő 5, hímzőnő 3, kőműves 5, szalaggépes 10, üzletkötő 10, tanító 2, műszakvezető 2, autóbusz- vezető 1, üvegező 2, iratgyűjtőkészítő (40-50%-ban rokkantak számára) 10, gépészmérnök 1, betanított kéményseprő 1, zsákoló segédmunkás 8, motorosfürész- gép-kezelő 10, takarítónő 1, eladó 1, gondozónő 2, kötöttáruvarró 1, kereskedelmi ügyintéző 1, földhivatali ügyintéző 2, karosszérialakatos 1, vasbetonszerelő 15, térmester 2, gépszerelő 1 fő. Bácsalmás: varrónő 25, kéményseprő 2 fő. Jánoshalma: betanított vulkanizáló 4, felszolgáló 4, szakács 4, varrónő 10 fő. Mélykút: felszolgáló 7, betanított munkás 10 fö. Kiskunmajsa: betanított cipőfelsőrész-készítő 15, szülésznő 1, adminisztrátor (németnyelv-ismeret- tel) 1, lakatos 1, szerszámkészítő 1, esztergályos 1, betanított fűrész- gépkezelő 5, zöldségszárító segédmunkás 15 fő. Kunszentmiklós: varrónő 8, cipőfelsőrész-készítő 3, gépkocsivezető TIR-vizsgával 1, biztosítási ügynök 5 fő. Szabadszállás: varrónő 15 fő. Szalkszentmárton: kőműves 2, ács-állványozó 2 fő. Dömsöd: cérnázó-orsózó 4 fő. Tiszakécske: cipőfelsőrészkészítő 14, karbantartó-fűtő 1, lakatos 8, esztergályos 1, hegesztő 6, kőműves 1, segédmunkás 1, varrónő 2 fő. Az információkat a megyei munkaügyi központ tájékoztatása alapján közöljük. (A szerk.) MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.45: Falutévé — biotippel és kert-ész 6.00: A Reggel Közérzeti hírműsor 8.05: Világcsalók — Angol ismeretterjesztő film (ism.) 8.30: Közjáték 8.35: Napközi Benne: 9.00: Nyeregben vagyunk — NSZK-tévéfilmsorozat— Szép kis meglepetés! 10.00: Hollywood — Angol filmsorozat — Sztársorsok (ism.) 10.50: Játék 11.05: Évgyűrűk — Nyugdíjasok műsora 12.00: Hírek 12.05: Képújság 17.00: Délutáni egyenleg — Napi képes hírösszefoglaló 17.10: Menedzser Magazin 17.55: UTE—Parma KEK labdarúgó-mérkőzés Közvetítés a Megyeri úti stadionból — (Hosz- szabbítás lehetséges!) 20.00: Híradó 20.30: Szomszédok — Teleregény 21.00: Közjáték (ism.) 21.05: Friderikusz-show — Garantáltan politikamentes talkshow 22.25: AKTuális 23.05: Telesport — Labdarúgó- kupanap 23.25: Késő esti Híradó TV II. MŰSOR 6.00—9.00: Nap TV — Reggeli információs magazin 16.30: Műsorismertetés 16.35: Hírek — időjárás 16.40: Sevilla az Expo évében 17.10: Tipplista 17.25: Kérdezz! Felelek 17.45: Regionális híradó 18.00: Hiradó 18.12: Időjárás Műsorvezető: Sugár Ágnes 18.18: A csodálatos papucs — Szovjet rajzfilm (ism.) 18.40: A Zene Világnapja — Ma- gyarszováti tánc és zene 19.05: A Zene Világnapja — Fiatal művészek hangversenye — Közvetítés a debreceni Bartók-teremböl — /. rész 20.10: A Zene Világnapja — A Kárpát-medence öröksége — Dobszay László-portré 21.00: Össztűz 22.00: Esti egyenleg 22.20: Időjárás 22.25: Századunk nagy napjai: 1949. október 1. — Francia do- kumnetumfilm-sorozat — Szí- nes+FF 54' — Távol-keleti zsarnokok 23.20: A Zene Világnapja — Fiatal művészek hangversenye — Közvetítés a debreceni Bartók-teremböl — II. rész ÚJVIDÉKI TV 16.00: Műsorismertetés. 16.05: Tv-napló. 16.15: Művelődési műsor. 16.45: Tv-napló — magyarul. 16.55: Reklám. 17.00: Tv-napló. 17.30: Szerbia ma. 18.30: Tv-napló — ruszinul. 18.40: Rajzfilm. 18.45: Tv-napló — magyarul. 19.00: Tv-napló — magyarul. 19.30: Tv-napló. 20.15: Reklám. 20.20: Kamillamező — angol sorozatfilm. 21.10: Reklám. 21.25: Politikai magazin. 22.25: Szórakoztató mozaik. 23.25: Tv-napló. 23.55: Tv-napló — magyarul. Műsorzárás. KOSSUTH KÖZÉPHULLÁMON. Óránként: Hírek Időjárás — Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.20: Mindennapi tudomány. 8.30: Hangszemle. 9.05: Napközben. 11.05: Cigányfélóra. 11.35: Álom a Szamos partján — XI4. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Vendég a háznál. 12.45: Füleljen! 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Ki nyer ma? 13.15: Falurádió (ism). 13.30: A katolikus egyház félórája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Versek. 15.05: Szellemtörténetek. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Mindennapi gazdaság. 16.30: Zenefórum. 17.05: Magyarországról jövök... 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: Portré — mások tollával. 20.05: Hagyományápolók. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth-klub. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Fórum. 23.05: A Rádió lemezalbuma. URH-ADÓN. 6.55: Körzeti információs magazinok. 11.00: Mindenes (ism.). 11.50: Jegyzet. 14.00: Slágermúzeum. 14.30: Eszperantó híradó. 15.05: Erről beszéltünk. 16.00: Az Amerika Hangja műsora. 18.30: V materins- kom jazyku. 19.00: In limba materná. 19.30: In der Muttersprache. 20.00: Na materinjem jezi- ku (horvát). 20.30: Na» maternjem jeziku (szerb). 23.00: A BBC magyar műsora. 23.45: Auf Deutsch gesagt. 4.25—6.55, 9.00—11.00, 12.00— 14.00, 17.00—18.30, 21.00—23.00, 24.00— 0.10: Azonos a középhullámú műsorral. PETŐFI 4.30: Napindító. 8.05: Sportreggel. 8.20: Rivaldafényben. 8.50: Helykereső. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.05: Zene-szó. 10.55: A Petőfi válaszol. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.05: Napóra. 12.00: Nótakedvelőknek. 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 13.00: Hírek. 13.05: A Szabó család (ism.). 13.30: Fúvósmuzsika ismeretlen szerzők műveiből. 14.00—17.00: Kabarécsütörtök. Közben: 15.00: Hírek. Időjárás. 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Napóra. 17.50: Sam- sung-jóték. 18.00: Daráló (ism.). 18.30: Helykereső. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.05: Közvetítés az UTE—Parma KEK labdarúgó-mérkőzésről. 19.50: Az én újságom. 20.00: Michael Jackson-koncert Bukarestből. Közben: 20.20: Hírek. Időjárás. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.35— 4.20: Napforduló. 0.10—4.20: Kossuth kh, Petőfi URH. Közben: 0.10—1.00: Hiánypótló. 2.06—3.00: Mélyrepülés. 4.03—4.20: Operaénekesek nótafelvételeiből. RTL PLUS 6.00: Híradó. 7.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.55: Owen Marshall (am. sor.). Becsületes halál. 9.45: Gazdag és szép (am. sor.). 10.10: Dr. Marcus Welby (am. sor.). Működő szív. 11.00: Viva. 11.30: Családi párbaj — játék. 12.00: Magazin. 12.30: Az élet játékai (am. sor.). 13.20: Kalifornia klán (am. sor.). 14.15: A Springfield- sztori (am. sor). 15.00: Quincy (am. sor.). Halál a kaszinóban 1. 16.00: Beszélgetés. 17.00: Rizikó — játék. 17.30: Forró nyeremény. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.15: Robbanékony — magazin. 19.45: Jó idők, rossz idők (NSZK-sor.). 20.15: Felix angyala (német sor.). Aszfaltdzsungel. 21.15: S. 0. S.-hívás (német sor.). 22.15: Show- műsor. 23.15: Gottschalk-show. 24.00: Borzasztó kedves család (am. sor.). Lehetetlen álom. 0.30: Baretta (am. sor.). Fizess vagy halj meg! 1.30: Quincy (ism.). 2.25: Dr. Marcus Welby (ism.). 3.20: Beszélgetés (ism.). 4.15: Robbanékony (ism). 4.40: Jó idők, rossz idők (ism.). 5.10: Fiatalok magazinja (ism.). SAT 1 6‘OOV^Jó* reggelt a SAT 1 -gyei! 8.30: Szomszédok (ism.). 9.00: Hírek. 9.05: Pont, pont, pont (ism.). 9.30: Hotel -f^mr^~-T0.20:- Bonjour Kathrin (ism.). 11.55: Szerencsekerék (ism.). 12.40: A nap tippje. 12.45: Telebörze. 13.00: Hírek 13.05: Telebörze. 13.35: Kaliforniai nap alatt (am. sor). Riválisok. 14.30: Szomszédok (ausztrál sor.). Eljegyzés és válás. 15.05: Hotel (am. sor.). Rizikó. 16.00: MacGyver (am. sor.). A fekete gyöngy. 17.05: Mindent vagy semmit — játék. 18.15: Bingo — játék. 18.45: Híradó. 19.00: Sport. 19.20: Szerencsekerék. 20.05: Időjárás. 20.15: Wolff körzete (német sor.). 21.15: Tiltakozás. 22.15: Tévétükör — magazin. 22.50: Hírek. Sport. 23.00: Szalmakutyák (angol krimi). Fsz.: Dustin Hoffman 1.05: MacGyver (ism). 1.55: Akut (ism.). 2.25: Műsorismertetés. PRO 7 5.20: Vegas (am. krimisor.). Esküvő bilincsben. 6.05: Flipper (am. sor.). A sziget. 6.30: Rajzfilmek (ism.). Gadget felügyelő — Casimir és társa — Tapsi Hapsi — Flintstone család. 8.10: Harttól Hartig (ism.). 9.00: „Colt" a biztonság kedvéért (ism.). 10.00: Használt szívek (ism.). 11.50: San Francisco utcáin (ism.). 12.45: Bili Cosby-show (ism.). 13.15: Perry Mason (am. sor.). A fülbe tett bolha esete. 14.15: Dakota incidens (am. western). 15.40: Sztárok és állataik. 15.50: Harttól Hartig (am. sor). Igazi vagy hamisítvány. 16.40: Rajzfilmek — Gadget felügyelő '— A dzsungel könyve — Tiny Toon kalandjai — Flintstone család. 18.30: Bill Cosby-show (am. sor.). Lyuk a fülben. 19.00: San Francisco utcáin (am. sor.). Kihez tartozol, Sear^? 20.00: Híradó. 20.15: Kegyetlen hajsza (kanadai film). 22.25: Különleges osztag (ausztrál sor.). Rocker menyasz- szony. 23.20: Az óriások dühe (olasz háborús film). 1.10: Hírek. 1.20: Éjféli telefonáló (ism.). 2.15: Szórakoztató műsor (ism.). 3.00: Hírek. 3.10: Ördögi angyalok (ism.). 4.30: Hírek. SUPER CHANNEL ‘ 13.30: Hírek 14.00: Belföldi tudósítások. 14.30: .Fekete" sorozat. 15.00: Egyveleg 17.00: Élő videoshow 18.30: Bonanza (sor.). 19.30: „Fekete" sorozat. 20.00: En, a kém (sor.). 21.00: Belföldi tudósítások. 22.00: Hírek. 22.30: Üzleti hét. 22.47: Piacgazdaság. 23.00: Célállomás a világűr (film). MOZI, KISKUN TV, KTV, SZÍNHÁZ KECSKEMÉT, Városi mozi: fél 4, 3/4 6 és 8 órakor: TÖKÉLETES KATONA. Színes, mb., amerikai film. Csak 18 éven felülieknek! Árpád mozi: 3/4 6 és 8 órakor: DERMESZTŐ SZENVEDÉLYEK. Színes, amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Stúdiómozi: 7 órakor: KÖTÖZZ MEG ÉS ÖLELJ! Színes spanyol film. Csalánosi autósmozi: este 9 órakor: MÉG DRÁGÁBB AZ ÉLETED! Színes, mb„ amerikai film. Csak 16 éven felülieknek! KISKUNFÉLEGYHÁZA, Petőfi mozi: 6és 8 órakor: KOLUMBUSZ A FELFEDEZÉS. Színes amerikai film. Stúdiómozi: 7 órakor: KIPURCANT A BÉBICSŐSZ. Színes, mb., amerikai film. KISKUN TV: 05 NT KÉPÚJSÁG. 18 23: TV-TÉVÉ műsora. KTV: « 9.00 10.00: KÉPÚJSÁG. 14.00—15.00: KÉPÚJSÁG. 15.00 16.00: TELESHOP. 18.00: jV-TÉVÉ-produkció. 20.00: A kecskeméti televízió műsora: Bemutatkozik a Viktória Rt. Telefonszámaink: 24-315, 28-333. 21.00: TV-TÉVÉ-produkció folytatása. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ: nincs előadás. >