Petőfi Népe, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-03 / 234. szám

2. oldal, 1992. október 3. PETŐFI NÉPE KÉRDŐJELEK A cihelődés bére A németek nuiguk is meglepőd­tek. amikor egy közvélemény­kutatás kiderítette a megkérde­zettek 97(!) százaléka a jövőben nem kívánja anyagilag támogatni az egykori NDK gazdaságának rendbetételét. Miért? A névvel közzétett válaszok önmagukért szólnak. ..A keletiek dolgozzanak maguk ne kívánjanak mindig pénzt másoktól". Német mondja németről, nem idegen idegennek. Felháborító volna? Évezredek tanulsága, hogy az ember akkor segít jószívvel máson, amikor érzi, hogy amit nyújt, az a másiknak létszükséglet. Az üzletember pe­dig amióta világ a világ csak akkor segít, ha az hasznot ígér, csak akkor fekteti be a pénzét, ha attól üzletet remél. „Magyarán” pedig? Igazából örülhetünk annak, hogy nem szo­rulunk segélyekre. Vonzani akar­juk viszont a beruházókat, jöjje­nek csak, még ha nem titkoltan üzleti szándékkal is. A saját utunkat senki sem lesz hajlandó helyettünk megépíteni. Csak a teljesítmény a jól fizető foglalatosság! Azt már a magya­rokkal rokonságba keveredett hí­res augsburgi bankár, Fugger Ja­kab meghirdette a XVI. század elején, hogy „cihelődésért nem jár arany". Ma sem jár. Az új Európa való­di teljesítményekre épül — velünk vagy nélkülünk. Reméljük, hogy velünk. Kocsis Tamás Tőkés tiltakozása A hosszú idő óta vajúdó mű­holdas televíziós adás közeli megvalósulásának örvendetes hírével egy időben megdöbbe­néssel szereztem tudomást PÁ1- ,fy G István, a k,iét és,.a Híradó televíziómíísorok főszerkesztőjé­nek leváltásáról. Pálfy G István egyike azok­nak, akik műsoraikban elsőként merték felvetni a Ceausescu- rendszer által elnyomott romá­niai magyarság ügyét. A jelenle­gi kisebbségi viszonyok között leváltása különösképpen sokko­ló hatású, és élesen ellentmond az augusztus 13-ai média-kerek- asztal alkalmával, a környező országok magyarsága képviselő­inek jelenlétében Hankiss Ele­mér elnök által kifejtett nemze­tiségi és megbékélési elveknek. Tiltakozásul Pálfy G. István eltávolítása ellen, a továbbiakig semmilyen formában nem kívá­nok megjelenni a Magyar Tele­vízió műsoraiban. Önkéntes száműzetésemmel mindenfajta kizárólagosság ellen tiltakozom. Tízmilliós bírság feketemunkáért (Folytatás az 1. oldalról) A foglalkoztatási gondokkal kapcsolatban elmondta, hogy év végéig 55 esetleg 60 ezerre növeked­het a munkanélküliek száma Bács- Kiskun megyében. A munkanélkü­liségi ráta szeptember végén 14,5 százalékos volt, jó három ponttal magasabb, mint az országos arány. Kérdésre válaszolva ismertette az átképzési rendszer lényegét, amely eltér a több megye gyakorlatától. Csak egyéni átképzést támogatnak, amelyben a tanulást vállaló önma­ga is érdekelt. így minden tíz mun­kanélküli közül nyolcán állást talál­nak szemben a 30 százalékos orszá­gos átlaggal. A költségvetési hiány következ­tében elképzelhető, hogy a Foglal­koztatási Alap jövő évi kerete csök­ken. azonban a Szolidaritási Alap­ból történő segélyek kifizetését ga­rantálja a kormány. B. Zs. ZICK—ZACK-ban ma este a MANHATTAN mindenkit szeretettel vár A CAFFÉ-PIZZÉRIA DANCING BÁR SOLTVADKERTEN 26642 r TIZMILLIARD FORINTOS KALAND Elbontják a nagymarosi gátat ■ A kormány elfogadta a nagyma­rosi térség helyreállítási tervét. Amennyiben az Országgyűlés azt a költségvetéssel egy időben jóvá­hagyta, a rehabilitációs munkála­tok jövő tavasszal megkezdődhet­nek és az elképzelések szerint 1995 végéig befejeződhetnek. A helyre- állítás a felmérések alapján össze­sen 7 milliárd 446 millió forintba kerül, a beruházásokat a költség- vetés állja hangzott el a csütör­töki kabinetülés döntéseit ismerte­tő pénteki kormányszóvivői tájé­koztatón. A rehabilitációs programot is­mertetve Rajkai Zsolt, a Közleke­dési, Hírközlési és Vízügyi Minisz­térium politikai államtitkára el­mondta, hogy két variációt dol­goztak ki; s végső sorön a gyor­sabb munkákat indítványozó terv jelenti az olcsóbb megoldást. A változatok ütemezésükben tér­nék el. Mindkettőnek eélja, hogy 1995-ig megtörténjen a meder és a hajóút helyreállítása, a meglévő munkagödör feltöltése, a partvo­nal kialakítása, a szükséges terep- rendezés, a növénytelepítés, továb­bá befejeződjenek az úgynevezett járulékos munkák, köztük a 11-es főút elmaradt korszerűsítése is. A gyorsabb megvalósítást szorgal­mazó változat szerint 1993-ban 2 milliárd 224 millió forintot, 1994- ban 2 milliárd 910 milliót, 1995- ben pedig 2 milliárd 62 millió fo­rintot szánnak a munkálatokra. Az egyes beruházásokra pályázat alapján ad megbízást a kormány­zat. A jövőre esedékes elengedhe­tetlen alapmunkák a felmérések § szerint 1,4 milliárd forintba kerül­nek.-A körgát elbontása és a mun­kagödör feltöltése ebből 200 milli­ót tesz ki. Tavaly egyébként pusz­tán a műszaki állapot fenntartásá­ra 300 milliót fordított a költségve­tés. Az erőművel kapcsolatos beru­házások, mint az államtitkár egy kérdésre elmondta, az 1977-ben megkezdett építkezéssel és az 1995- ig tartó helyreállítással együtt va­lószínűleg 10 milliárd forintjába kerülnek a magyar államnak. Raj­kai Zsolt egy kérdés kapcsán azt is elmondta: amennyiben a szlovák oldalon esetleg az erőmű üzembe helyezése mellett döntenek, csúcs- rajáratás nélkül semmiféle gond nem adódhat a nagymarosi körgát elbontásából. A csúcsrajáratás nyomán viszont a Dunán harmad­fokú árvízkészültségnek megfelelő víztömeg zúdulna le. Ez azonban mindkét oldalon olyan árvízve­szélyt jelentene, amely valószínűt­lenné teszi, hogy a szlovák fél a csúcsrajáratás mellett döntsön. Vigasztalanul • telvételünk nem az írásban szereplő asszonyt ábrázolja. (MTI-fotó) A szabadkai főtér hangula­tos kávézóinak asztalaira ta­valy még várni kellett, most senki nem ül ott. A hajdan áruval tömött kirakatok is szürkék, áru pedig alig van. Fiatal, csont­sovány nő egy­kedvűen üldö­gél az utcai pá­don. Egy aszony szelíden szólongatja: menj haza, Zora és egyél! Majd eljön az urad érted, meglátod . . . Amikor egy fiatal pár az éppen járni próbálkozó gyerekével elha­ladt előtte, a sovány fekete nő a karjait égnek emelve jajongni kezd . . . Az őt vigasztalni szándékozó asszony meseli: Zorika a szarajevói A kecskeméti református gyüle­kezetben ma folytatódik a Házas­ságunk, családunk: fészek vagy börtön? című előadás-sorozat. kórházban egészséges, ám kicsi fiút szült, aki inkubátorba került. Né­hány nap múlva a „harcosok” el­vették a kórháztól az áramot, a vizet, majd az épületet ágyúval szétlőtték. Az asszonyt, aki eszét vesztette, a szabadkai rokonokhoz hozták, ám azóta nem eszik és nem beszél... S. K. A délután 3 órakor kezdődő talál­kozó témája házasságunk békéje és annak hatása gyermekeink éle­tére. A szőlő- ültetvények kivágása nem megoldás (Folytatás az I. oldalról) Piac előírásával konform, a nemzet­közi normákkal azonos bortör­vényt. Igen fontos a fajta- és eredet- védelem, melyhez a hegyközség in­tézményrendszerének felújítása nyújt segítséget. Ez utóbbit még az idén, a bortörvényt 1993-ban tervezi elfogadtatni az FM. Jelenleg támogatást élvez mondta a tanácsos a szőlőmust- sűrítmény felhasználása üdítőital­gyártásra borászatban. Az új bor­törvényben számítani kell arra, hogy megtiltják a finomszesszel való alko­holtartalom-növelést, ami növeli majd a mustból készült sűrítmény felhasználását. A felesleges készletek csökkentésére támogatást élvez a bor lepárlása nemes bor párlat céljá­ra. Hazánkban tisztázni kell az elő­írások és adózás szempontjából a borpárlat és a brandy fogalmát. A borszakmában ma hiányzó profi marketing alkalmazása is a válság megoldásának egyik legtehetséges eleme, ugyanúgy, mint a tisztességes piaci magatartás. Fészek vagy börtön? SZERB RAKOMÁNY MACEDÓN OKMÁNNYAL Szigorú ellenőrzés déli határainknál A szerb kamion Tompánál akart belépni az országba. Sofőrje Z. M., miután begördült a magyar vámra nyergesvontatójával, macedón szál­lítólevelet lobogtatva várta a pénz­ügyőröket. Azok levéve a vámpecsé­tet, az áru eredetéről kezdtek érdek­lődni. A jármű Banja Luka-i rendszá­mú, tehát a szerbek fennhatósága alatt lévő boszniai területről szárma­zik. Állítólag egy jugoszláv oszt­rák szállítmányozási vegyes vállalat színei alatt fut. A kamion felkeltette az épp akkor és ott szolgálatukat tel­jesítő ENSZ-megfigyelők figyelmét is. Mint utóbb kiderült, az áru a ka­nizsai Keramika gyár csempéje, me­lyet Németországba szántak. A fel­tűnő csak az, hogy Kanizsa Vajda­ságban, azaz Szerbiában van, és mint ilyen, az embargó értelmében, kivitel szempontjából tiltott terület. Ezért szerkesztettek feltehetően hozzá egy macedón menetlevelet, szabályosnak tűnő bélyegzővel és nyilvántartással. Az első pár doboz kerámialapon semmilyen felirat nem szerepelt de a továbbiakon már ott volt a gyár védjegye. A Vám- és Pénzügyőrség Bács-Kiskun Megyei Nyomozó Hivatalának helyszínre érkező csoportja megállapította, hogy a kamion nem járt Macedóniá­ban a kérdéses időpontban, így a ra­kodást sem ott végezték el. Utóbbaz is kiderült, hogy ugyanez a jármű a kérdéses napon egyszer már próbál­kozott belépéssel a röszkei határát­kelőnél, de a magyar vámszervek visszafordították. A legfoglalt, húsz raklapnyi, első osztályú csempe érté­ke meghaladja a 800 ezer forintot. A sofőr váltig tagadja, hogy az áru szerbiai területen került berakodás­ra, így szerinte a csempészet vádja sem megalapozott ellene. A jelenség egyébként az utóbbi időben igen gyakorivá vált, számta­lan esetben próbáltak szerbiai szállít­mányozók macedón, illetve boszniai megrendelők közbenjárásával, utat törni az embargó sújtotta árunak. Az ügyben a nyomozás folyik. H. H. EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Baleset a hadgyakorlaton A NATO Európában állomásozó egyesített erőinek főparancs­noka maga és kormánya nevében bocsánatot kért és sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy egy égei-tengeri NATO-hadgyakorlat során a Saratoga amerikai rcpülőgép-anyahajóról két rakétát lőttek ki egy török rombolóra. A legfrissebb adatok szerint az öt ember halálát okozó rakétabaleset kapcsán John Shalikashvili tábornok tegnap sajtóértekezletet tartott. Közölte, hogy gyors és teljes körű vizsgálatot folytatnak az ügyben. Repülési tilalom Boszniában? Várhatóan elrendelik majd a repülési tilalmat Bosznia felett, de akkor sem nyitnak tüzet a szerb hadigépekre, ha azok megsértik a tilalmat jelentette csütörtökön az ABC-tévé. A javaslatot, hogy a repülési tilalom elrendelésével megakadályozzák a szerb bombázásokat Boszniában, már huzamosabb ideje vitatják az ENSZ-ben és a nyugati szövetségesek között. Washington koráb­ban támogatni látszott a javaslatot, ám a kérdésben, amint Law­rence Eagleburger ügyvezető külügyminiszter csütörtökön utalt rá, változatlanul eltérnek a nézetek. Visszatérés nincs Horvát-Baranyában félelemben élnek az emberek, kölcsönös a bizalmatlanság, a menekültek nem térhettek vissza, jóllehet az ENSZ-erők ütemtervezete szeptember 30-át jelölte meg a területek demilitarizálásának határidejeként, s ezután már meg kellett volna kezdődnie a visszatelepülésnek. A korábban Horvátországhoz tar­tozó Baranyában azonban számos frissen megalakult szerb rend­őri szervezet ténykedik, éjszakánként ismeretlen fegyveresek kó­szálnak a falvakban, belövöldöznek a házakba. A milliárdos újra indul Ross Perot texasi milliárdos csütörtökön bejelentette: „támoga­tói kérésére" újra indul az elnökválasztási versenyben. Perot-nak ugyan semmi esélye győzelemre, de fellépése, amellyel mindkét [ tábortól vonzhat választókat, új bizonytalansági tényezőt visz a kampányba. A két elnökjelölt, aki a héten vezető embereit küldte . Perot-hoz, igyekszik jó képet vágni a fejleményhez. Miután Perot .szögesen szembcnáll Bushsal és annak politikájával, Clinton ab­ban bízik, hogy a milliárdos hívei végül is őrá szavaznak majd. Vádak a volt elnök címére Igazolhatatlan felelőtlenségnek minősíti több tegnapi moszkvai lap, hogy Mihail Gorbacsov exclnök és pártfőtitkár kategorikusan elzárkózott a tanúskodástól a volt állampárt tetteit vizsgáló alkot­mánybírósági meghallgatáson. A reformer Komszomolszkaja Pravda szerint puszta menekülésként fogható fel Gorbacsov érve, miszerint politikai jelleget öltött az egész meghallgatás. A liberális Nyezaviszimaja Gazeta emlékeztet az alkotmánybíróság ismételt levelére, amelyben az áll — éppen az tagadja meg a tanúskodást, aki annak idején élharcosa volt a demokratikus jogállam megte­kintésének. A kommunista Pravda nem marasztalja el a távolma­radásért. Japán hajlandó egyezkedni Japán hajlandó beleegyezni abba, hogy a Kuril-szigetek körüli vitát Oroszországgal a két állam 1956-os megállapodása alapján rendezzék. Eszerint a szigetcsoport két tagját, a Habomait és Sikotant Oroszország a békeszerződés aláírása után átadná, míg a két másik nagyobb sziget Kunasir és Iturup —- átadásáról további tárgyalásokon egyeznének meg. Magyarellenes szlovák vádak A Národna Obroda szerint nem zárható ki az, hogy a hágai bíróság megkeresésével Budapest csupán „ködfüggönyt akar von­ni a hősi ügy köré”, hogy ily módon nyugtassa meg az erőmű magyarországi ellenzőit, akik az ügyben „fejeket követelnek”. A tekintélyes polgári lap kommentárja szerint lehetséges, hogy a „hágai szándék” nem több egyszerű tehetetlenségi aktusnál, amelybe a magyar fél önmagát kergette azzal, hogy ajtórésnyi nyílást sem hagyott a kompromisszum előtt. PIACI ÁRAK Budapesten és a megye városaiban (Ft/kg) Termék Bp. Kmét Kkfháza Kiskőrös Hlő csirke 112 110 Élő tyúk 118 95 Tojás (db) 5,50 6,50 7 7,50 6 7 6,50-7 Tehéntúró 140 120 Burgonya 11 13 15 18 10 18 13—15 Sárgarépa 80 85 50 60 25 40 Petrezselyem 30 46 40 45 30- 40 70 Vöröshagyma 12 15 18 20 15 25 13—15 Fokhagyma 60 100 120 140 150 130 Fejes káposzta 20 22 20-25 25 30 Kelkáposzta 30 60 40 50 40 60 Karalábé 25 40 15 20 8—15 18 Karfiol 50 90 91 100 80 100 50 Gomba 140 170 110 160 140— 200 Alma 10 46 15 30 15—40 12—20 Körte 18 55 30 60 30 60 40 Szárazbab 120 140 120 140 Sav. káposzta 60 40 45 Dióbél 500 400 Héjas dió 150—16') Mák 95 110 140 15J 180 140 U borka 20 60 35 6( 60 15—35 Zöldpaprika 16 60 20 6« 20- 90 15-30 Paradicsom 15 40 20 3) 30 15—18 Paraj 40 Őszibarack 20 70 60—7) 30—60 Főzőtök 20 18 Zöldbab 50 60 60 60 80 Zöldborsó 100 Retek 15 ’.0 60 Ringlószilva 16 22 15 !0 25 10—15 Görögdinnye 18 15—30 20 Szőlő 18 55 15 -10 20—30 Sóska 40 50 Vágóit baromfi 171 Autóvásárs/ombatonésvasámap Kecskeméten, a Zöldfa utcai vásártéren. V Az elcsúfított Nagymaros. (MTl-fotú)

Next

/
Oldalképek
Tartalom