Petőfi Népe, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-24 / 251. szám

r VÁLLALKOZÓ GAZDA A vidéki ember boldogulása Portrévázlat Tóth Andrásról Tóth András jellemrajzának egyik legerőteljesebb vonása: a föld- és szakmaszeretet. Mindkettő családi öröksége, hiszen a Kunságban, de azon túl is, sokan emlékeznek édes­apjára akinek pedagógus létére egy­koron messze földön híres egyéni gazdasága volt. Tőle, és a többi ne­héz sorsú kunsági embertől tanulta meg: a földet csak az tudja meghódí­tani, aki nem nézi, mennyi munka, ki­tartás, lemondás kell a műveléséhez. De arra is hamar rájött: a szorgalom, s a régi gazdáktól átvehető tudás és tapasztalat napjainkban már nem elegendő. Az érettségi után Gödöllőn szerez diplomát, majd Keszthelyen növény­mérnöki, Debrecenben vállalatgaz­dasági szakmérnöki oklevelet. Dol­gozik Kunszentmiklóson az Egyetér­tés Tsz-ben,aKiskunsági Állami Gaz­daságban, 1987-ben pedig a helybeli­ek hívására Szalkszentmár- tonba került főagronómusnak. Agrár- szakemberként is, vezetőként is, megjárta a ranglétra minden fokát. Párttag, pártkáder soha nem volt, mindig a maga erejéből, savele egyí- vású emberek segítségével, összefo­gásával emelkedett. Tóth András arcélének ugyancsak erőteljes jellemzője a vállalkozói kedv. Mert gondoljuk csak el: peda­gógus feleség, s két kiskorú gyermek mellett 1990-ben hoszonnyolcadma- gával úgy dönt, hogy kiválik a terme­lőszövetkezetből, és AGROSZALK néven vállalkozói kisszövetkezetet hoz létre. Már ekkor azzal a céllal is, hogy megpróbálják tagjaikat hozzá­segíteni egy magánvállalkozás létre­hozásához. Ez év végétől a többség egyéni vállalkozói tevékenységet folytat, s csak ahol és amiben még ér­demes, tartják fenn a szövetkezeti formát. Valahogy úgy, ahogy ezt nap­jainkban például a hollandoknál is csinálják. Idáig jutva a beszélgetésben, arról kérdeztem Tóth Andrást: milyennek látja a magyar vidék helyzetét? Sze­rinte a mezőgazdaságnak két erős bázisa, talapzata van: az egyik a vi­szonylag fiatal, jól képzett szakem­bergárda, a másik az a vállalkozói ré­teg, amelyik már jó tíz évvel ezelőtt is érzett magában annyi bátorságot, hogy ne csak a havi fizetéséért dol­gozzék. Otthon százával hizlalták a disznót, libát, zöldséget, gyümölcsöt termeltek, fóliáztak, melléküzem­ágakban szorgoskodtak, különféle vállalkozásokba fogtak. Sokuknak van szép háza, kocsija, telke. Most azonban, sokkal inkább, mint korábban, a kényszer motivál. A pia­cok —s nemcsak a keleti—beszűkü­lése és más okok odavezettek, hogy például a melléküzemági dolgozók 90 százaléka munkanélküli lett, a szö­vetkezetek és az állami gazdaságok jó része napról napra vegetál. Megol­dást csak a szövetkezetek tényleges átalakulása, az állami gazdaságok részbeni privatizálása, de főként egyéni gazdaságok megerősödése hozhat. Sajnos az agrárérteim iség je­lentős hányada ezt még mindig nem ismerte fel — gúzsba kötve hogy an is tanulhatott volna meg táncolni? —, ezért is ragaszko­dik a régi formák­hoz, beosztások­hoz, s nem áll oda határozottan a tényleges átalaku­lás, az egyéni'pa­rasztgazdaságok mellé. Pedig hosz- szabb távon bizto­san ez az érdeke. Nagyon sok függ persze a kormány­tól, a pártoktól is. Mindenekelőtt ked­vezményes hitel, szerződéses fe­gyelem,stabil piac, a sző vetkezeti és az átalakulási törvény sú szövetkezeteket létrehozni, ha a tagok büntetlenül kijátszhatók, be­csaphatok, ha sokaknak még mindig az az érdekük, hogy a halódás minél tovább tartson. „Én legfőképpen ab­ban bízom — mondja —, hogy meg­erősödik az az újszerű gondolkodó, bátran vállalkozó, szakmailag felké­szült réteg, amely képes lesz a saját kezébe venni a sorsát, s kihúzza a ma­gyar vidéket a jelenlegi helyzetből. Én erre itt, a mi vidékünkön is számos példát látok." Az első pillanatban nehéz megér­teni, hogy a politikától mindeddig óvakodó, sikeres magánvállalkozó, egy kis közösség gondos gazdája, miért vállal képviselőjelöltséget, s miértazMDFszíneiben?—A helyzet olyan — válaszolja —, hogy az or­szág dolgait nem lehet csupán a teg­napi és a mai (a kettő gyakran ugya­naz) „pártkáderekre” bízni. Az, aki képességet érez magában egy ilyen szolgálatra, ha bizalmat kap, nem ál Ihat félre. Ami pedig az MDF-et ille­ti: szerintem ma leginkább ez a tettek pártja. Márpedig képviselőként sem üres szócsépléssel kívánok munkál­kodni a Kunság nehéz sorsú népéért. F. J. A nagyvárosi embernek sem könnyű manapság eliga­zolódni a világ és az ország dolgaiban, de hogy a vidé­ki, a kisvárosi, a falusi ember merre keresse a maga boldogulását, az aztán a fogas kérdés. Nem is igen le­het erre mindenkinek szóló feleletet adni, mondhatnók: ahány ember, annyi válasz. De mert van közös is a vidéki, különösen pedig az itteni, a kunsági ember sor­sában, kell, hogy legyen a jövőbeni lehetőségeiben, boldogulásában is. Ezt véltem én felfedezni Tóth And­rás agrármérnök, mezőgazdasági vállalkozó életútjában, de ezen túlmenően, egész lényében, megtartásában is. Ezért tartottam érdemesnek a közelebbi ismerkedést vele. tisztességes végrehajtása szükséges ahhoz, hogy meginduljon a felemelke­dés. Úgy nem lehet termel­ni, hogy leg­feljebb az áru felére kötnek szerződést, úgy nem lehet új típu­Hittel, bizalommal Az emlékezés eufórikus pilla­nataiban csakúgy fölértékelődő szavak, miként a politikacsinálás hétköznapjaiban. Voltunk mi húszévesek, huszonévesek is: hitünk szerint választ kerestünk létünk legégetőbb, legátfogóbb kérdéseire — evangéliumi fele­leteket kaptunk és adtunk —, né­hány napra megtanított bennün­ket a történelem tisztán, fölsza­badultad örülni, töretlenül bízni. Aztán utolért bennünket is 1957 első évnegyede: barátainkat, küzdőtársainkat börtönökbe gyűjtötték, környezetünkben megkeseredettek az emberek, nehéz volt modus vivendit találni. Újra és újra kérdeztük apáinkkal együtt: meddig tarthat? Senki sem tudhatta, hogy — igaz, mó­dosulatokkal — harminchárom kemény esztendőre méretik a sú­lyospróbatétel. Katedrán marad­va, az anyanyelv művelésében kedvünkre való föladatokat vál­lalva, magyarságunkat mindvé­gig megőrizve telítődtünk évtize­deken át megújuló hittel, népünk, nemzetünk fölemelkedésén munkálkodó bizodalommal. Tovább erősített bennünket 1989-ben a történelem, a benne kifejeződő világakarat. A sza­bad polgár reménységével, őszinte vágyakozásával tekin­tettünk már a közeli jövőnkre is. Nemigen törődtünk a romanti­kus látásmód csapdáival, egy­szerűen szépnek akartuk ész­lelni szabadságunkat, biztató­nak akartuk hinni bekapcsoló­dásunkat Európa gazdasági és kulturális vérkeringésébe, bízni akartunk abban, hogy nincs erő, amely megakadályozhatja nemzetünk fölvirágoztatását. Igen nehéz napokra virrad­tunk: most van igazán szüksé­günk hitünk megújulására, bi­zalmunk erősödésére. Ha kér­jük a határozottságot és a kö­vetkezetességet az agyonócsá­rolt, méltatlanul szidalmazott kormánytól — a mi koalíciós kormányzatunkról van szó! —, igenis lesz ereje a következő másfél évben oszlatni körülöt­tünk a ködöt, kiragadni kocsin­kat a kátyúból. Akik cinikus kér­désfeltevésekkel, jó szándékú­nak éppen nem érezhető bírála­tokkal — sokkal inkább szőr­szálhasogató akadékoskodá­sokkal, obstrukciós túlbeszélé- sekkel, a megosztott hatalom­ból eredő intézkedésekkel — zavarják kibontakozásunkat, lé­nyegében a teljes hatalom meg- kaparintására spekulálnak. Tu­datosan vállalt keresztény, né­pi, nemzeti elkötelezettségün­ket megkísérelik kihasználni ar­ra, hogy más társadalmi, politi­kai csoportokat szembefordít­sanak velünk, olyasmiket állít­va, amik alkalmasak a béke és harmónia aláásására. Valósá­gos lehetőségként emlegetik például az MSZP megjelenését az 1994-ben megalakuló kor­mánykoalícióban. Noha ebben több a jóslás, mint a reális elem, több a jámbornak mind­azonáltal nem mondható óhaj, mint a magyar választópolgá­rok felelősségteljes elhatározá­sa, kötelességünk szembenézni mindenféle mesterkedéssel, manipulációval, hogy fölmér­hessük döntéseink következmé­nyeit. Demokráciánk, magyar nemzetünk sorsa a tét! Somlyódi János Minden harmadik házban telefon Kunpeszéren úton-útfélen a fő téma mostanában a telefon. Még mindig sokan hitetlenkednek, hogy úgy lesz igaz, ahogyan azt a MA­TÁV illetékesei ígérik. Pedig a tények önmagukért beszélnek. Napról napra újabb utcákat vesznek birtokba az árokásó gépek, ahol ez nem lehetséges, ott a szorgalmas ásólegények lapátolják az igencsak ke­mény földet, előkészítve a kábel helyét.. A falu nagyon megsínylette a telefon hiányát, szinte elzártnak érez­ték magukat az emberek a külvilágtól. Megtörtént, hogy egy baleset­hez három óra múlva tudták csak kihívni a mentőt, mert az éjszakai segélykérő rossz volt. A vállalkozók is lehetetlen helyzetben voltak, mert sok kilométert utaztak egy-egy információért. Arról nem is be­szélve, milyen kínos helyzetek adódhattak volna abból, ha egy külföldi befektetőnek azt mondják, adja be a kérelmét, aztán valamikor lesz telefonja . . . Egyszóval nagy várakozásban élnek a kunpeszériek, mert valami új kezdődik az életükben. 63 család igényelt telefont, ha lesznek még jelentkezők, nem gond, most kilencven állomást tudnak felszerelni. A polgármesternek azt ígérték, a december végi határidő előtt már korábban szeretnék befejezni a telepítést. Pénzbe kerül? Igen, de újfajta kapcsolat kezdődik a világgal, a jobblétért, a piacért, az eredményes gazdálkodásért. A 45 ezer forint­ra az OTP hitelt nyújt, három évig lehet havi részletekbe törleszteni. (Mikóházi) A kunadacsi pap és a vb-titkár esete APOSTAGI LEVLAP Az Európa Nostra-díjas község Faluház A hires zsinagógát a világ minden táján számon tartják. Sokan csak azért jönnek Magyarországra, hogy ezt a főként belsejét tekintve, szép műemléket megtekintsék. Flajdanvolt helybeli mesterek építették valami­kora múlt század elején, mert az elő­ző kisebb zsidótemplom is elpusztult . a nagy tűzvészben. Majd ugyancsak mostoha volt a sorsa a második világ­háború után is. Végül a falu lakossá­ga, mi ntegy négy és fél m i 11 ió költség­gel, munkával helyrehozta és könyv­tár, előadóterem és értékes műemlék együttese. Purger Árpádné könyvtá­ros e mostani Faluház megbízott ve­zetője. Avatottan vezeti körbe a láto­gatókat. — A falu szándéka és Wilth Péter építész elképzelése találkozott — mondja miközben megnézzük a kiál­lított könyveket, vallási emlékeket, tá­volról jött ajándékokat. — Előadóte­rem is a volt zsinagóga, hiszen most már három éve rendszeresen itt ad hangversenyt a Flonvéd Együttes fér­fikórusé. Az idén karácsonyra már negyedszer várjuk őket. Apostagon rabbiképző is műkö­dött, s volt idő, amikor kilencszáz zsi­dó lakosával Buda és Abony után, Apostagon volt a legnagyobb zsidó hitközség. Apostag—az író, Nagy La­jos könyve szerint, Kiskunhalom — népe szorgalmas volt s tehetős. Küz­dő nép a nyomorúságban is. — Ekko­ra szüreti bál, mintáz idén, talán még sose volt—folytatja Purger Árpádné. — Még a legöregebbek sem emlé­keznek arra, hogy a fiatalok huszon­hat helyen perdültek volna táncra. De a pompa se volt ilyen soha. Eszmecsere az iskolai műhelyben A helyi időközi, APOSTAG című lap egyik szerkesztője Tóth-Szöllös Mi­hály tanár úr. Vele és az iskola igaz­gató-helyettesével, dr. Reha József- nével beszélgetünk a jelen gondjai­ról. — Mostisa labdarúgópályákon dől el, hogy hol mi épül — kezdi a tanár úr, akit éppen a műhelyéből kívánnak kiköltöztetni. — Ez az iskolai műhely adott mintegy harminc település isko­láinak a technika tantárgy oktatásá­hoz szakszerűen előkészített anya­gokat. S hiába igényelné a továbbiak­ban is huszonegy iskola, nincs pénz a műhely fenntartására. A helyi szem­léletet, majd a köz sínyli meg, kevés lesz a szakmunkás. — Talán ráfizetéses a műhely — véljük. — Igaz, de lehetne úgy is csinálni, hogy ne legyen az! Ha hagynák. De mindenki csak a maga közvetlen ér­dekeit nézi. — Az iskola?— nézünk az igazga­tó-helyettesre. —Való s igaz, nincs rá költségünk, de az is igaz, hogy olyasmit szüntet meg az önkormányzat, amire majd égetően szükség lesz! Ami mással nem pótolható — válaszolja dr. Reha Józsefné. — Ezzel bevégeztetett? — Közösen kell töprengenünk a megoldáson — teszi hozzá. Tóth-Szöllös Mihálytól még meg­kérdezzük, hiszen esedékes az ér­deklődés, a közeli képviselő-válasz­tás miatt. — Milyen képviselőt gondol a kör­zetbe? — Éppen olyant, minta jelölt!—je­lenti ki erős meggyőződéssel, s rög­tön ki is egészíti szavait. — Én nem kertelek, Tóth András nemcsak kiváló mezőgazdasági mérnök, hanem ma­ga is gazdálkodik. S ahogy tudom, nem is sikertelenül. Ma a jó gazda ért nemcsak a földművelés, az állatte­nyésztés tudományához, hanem az értékesítéshez, az emberekhez, egy­szóval mindenhez, amit ma elvár a korszerű földművelés. így mondják ma: a jó gazda vállalkozó is. Igen, a vállalkozó gazda! Ö a jövő embere. S ahogy Apostagon hallot­tuk, a téesz áldatlan helyzetet hozott létre, illetve annak egyes vezetői te­remtettek bizonytalanságot, sőt félel­met. Ráférne e községre a példaadó, jó képviselő! K. D. Mondjuk ki bátran: a pap és a helyi vb-titkár „egy tálból cse- resznyézett”. Nem verték nagy dobra a barátságot, mert a hiva­talos akkori pártideológia nem vette volna jó néven ezt a kap­csolatot, de elhatározták, hogy a falunak építenek egy templo­mot. Amikor Molnár István, mint a katolikus közösség helyi kép­viselője az ÁÉH illetékeseinek elmondta, már ki is jelölte a ta­nács a rendezési tervben a templom helyét, kitört a vi­har ... — Hogyan is folytatódott — kérde­zem Molnár Istvánt, aki ma is ellátja Adacson az egyházi szolgálatot. — A botrány akkor kezdődött, amikor hivatkoztam a tanács által kijelölt telekre. Ugyanis minden építkezéshez engedély kellett, ép­pen ez ügyben jártam az illetékes hivatalban. A járási tanács akkori vezetője nagyon felkavarta az ügyet, de szerencsére a megyei ve­zető nagyon korrektül helyére tette a dolgokat. Igaz, az adacsi tanács- titkár Halcsik Antal megkapta a fej­mosást érte. — De végül is a templom felépült. — Szerencsére. Mert ahhoz bi­zony szerencse és nagy erőfeszítés kellett, hogy évtizedekkel ezelőtt templom épülhessen. — Nem volt Adacson korábban templom? — 1958-ban kerültem a községbe, templom nem volt, csak egy terem­féle, ahol misézni tudtam, ekkor még villany sem volt bevezetve. Ezt az egyházi épületet a hozzátartozó földdel eladtam, és a pénzt aztán felhasználtuk az építkezésre. Het­venben kezdtük el, és négy év múl­va állt a templom. Sok segítséget kaptunk a hívektől is. — Jelenleg ön Kerekegyházán él. Miért innen látja el Adacsot? — Katolikus családtól 1985-ben ajándékba kaptam ezt a lakást, ahol most vagyunk és püspöki engedél­lyel ide költöztem, és innen látom el már 7 éve Adacsot és Baracsot an­nak ellenére, hogy az elmúlt évben nyugdíjba kértem magamat. — Adacs katolikusai nem nehez­ményezték távozását? — Szerettem és szeretem a falut, sok időt töltöttem együtt az ottélők- kel. Fájlalták, hogy „pap nélkül” maradnak, de sajnos, bizonyos szempontból ápolásra szorulok, és ezt itt megkapom, és a lakást sem akartam üresen hagyni, amit fel­ajánlottak részemre. Adacsnak van papja, csak nem lakik a települé­sen. — Hogyan alakul a település fele­kezeti megoszlása? — A falunak 1700 lakosa van, eb­ből néhány család református, a többiek katolikusok. El kell monda­nom, nagyon jó kapcsolatot alakítot­tunk ki egymással. Ez valószínű azért is sikerült, mert jó barátság­ban voltam mindig is a református egyház helyi vezetőjével. — Hogyan látja, vallásosabbak lettek az emberek? — Ha családi esemény követke­zik be, akkor sokan vannak a temp­lomban, vagy ha nagyobb ünnep jön, de egyébként nincs jelentős változás a vallásos életviszonyok­ban. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy több a keresztelések és az es­küvők száma. •— Miként alakult a hitoktatás? — Adacson jelenleg utolsó órá­ban tartom a hittant, és azt kell mon­danom, komoly változás állt be. A korábbihoz képest sokkal több gyerek érdeklődik a vallásoktatás iránt. Ami külön öröm számomra, hogy a gyerekek nem kényszerből jönnek. — Vannak-e szekták a környé­ken, melyek zavart keltenek a lel­kekben, azokéban, akik eddig a ka­tolikus közösséghez tartoztak? — Akadnak. Nem elsősorban Adacson, hanem a szomszéd tele­püléseken. Néhány régebbi hívem már a gyerekét sem járatja hittanra, mivel elkötelezte családját más irányba. — Politizálhat-e a pap az egyház­ban? — Az a tapasztalatom, hogy nem szerencsés dolog, ha az egyháziak politizálnak, a hivatalos egyházi ál­lásfoglalás is a semlegesség. — Mint magánember nyilván ön­nek is van véleménye a társadat mi fo­lyamatokról. ■ — Igen. Nem tudom megérteni, hogy a parlamentben miért vesze­kednek állandóan. Bizonyára nehéz a munkájuk, de nagyon kiábrándító az, amit lát és hall az ember. , — Választás előtt áll a környék. Te­sz-e olyan jószolgálatot ön, amivel buzdítja a hiveketa választásra? —Arra kérem őket, hogy vegyenek részt a választáson. Nemrégiben járt itt a dunavecsei református paptest­vér, aki a KDNP jelöltje és felkeresett a helyi párt vezetője, támogassam néhány jó szóval ajelölését ésa meg­választását. Mindenkit arra fogok kérni, hogy tudva a kötelességüket keresztény módon viselkedjenek. Mikóházi István Fizetett politikai hirdetés

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom