Petőfi Népe, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-22 / 250. szám

OS FORRADALOMRÓL DOKUMENTUM A csengődi 12 pont Az alábbi verset nem irodalmi értéke miatt közöljük. Hanem annak bizonyságául, hogy a forradalom követelései a legtisztább formában megfogalmazódtak szinte minden településen! Sulyok István versének — melyet 1956-ban Csengődön a községi tanács hangosbemondóján olvastak be — külön érdekessége, hogy olyan sajátos követeléseket fogalmazott meg, amelyek elsősorban a falvak lakosságának időszerű kí­vánságait tükrözték. SULYOK ISTVÁN Magyar kívánságok Megírta Petőfi ezelőtt száz évvel a 12 pontos követelését. Mi kell a nemzetnek, mi a kívánsága, 12 pontban fel is tárta. Mi sem kérünk többet, nem is kevesebbet, mit emberi jogon ember követelhet. Ebből nem engedünk egy jottányit sem, íme itt van alább, pontokba is szedem. 1. Akarunk dolgozni földünkön szabadon! 2. Búzánkat őrölni malomban szabadon! 3. Disznónkat hizlalni, s levágni szabadon! 4. Borunkat eladni bárkinek szabadon! 5. Vallást gyakorolni bárhol is szabadon! 6. Ha tehetségünk van, tanulni szabadon! 7. Pályát választhassunk, űzhessünk szabadon! 8. Földet is vehessünk mindenkor szabadon! 9. Ok nélkül ütnek -— védekezni szabadon! 10. Internálni visznek — mentőzni szabadon! 11. Ha kívánságunk van, feltárni szabadon! 12. Ha panaszunk van, megírni szabadon! Ilyen élet kell hát, de azonnal nyomban, csak ezeket kérjük a 12 pontban. Függetlenül élni, független hazában, nem korlátok közt, mint barom az ólban! Ne legyen osztályharc, nem való magyarnak, aki idehozta, adjuk vissza annak! Nem kell fajelmélet, az sem való nekünk, e honban mindenkit egyformán becsüljünk! Ez lenne gyakorlatban is a szabadság, ezt hirdesse mostmár rádió és újság! Legyen köszöntésünk Adj- és Fogadjisten, éljen itt mindenki boldog békességben! Hogyha ez mind meglesz, lesz itt Eldorádó, boldog lesz a paraszt és minden dolgozó. Boldog az iparos és a tisztviselő, nótától hangos lesz műhely és mező. Vígan koccinthatunk és ihatunk tüzes bort, egy évben többször is csaphatunk disznótort. Nem lesz majd besúgó, nem lesz az ávó, testvér lesz mindenki, békében ez való. JELEK AZ UTÓKORNAK • Sajnos, ma még igen kevés az 1956-ra emlékeztető jel, emléktábla vagy emlékmű. Ersekcsanád megtette a magáét. (Fotó: Straszer) s aznap este szökött meg Gyurkó vezérőrnagy a vá­rosból. A kivégzésünkre tehát már nem maradt idő. Ettől függetlenül október 31-én délelőttig várakoz­tunk a laktanyában. Búcsúleveleket írtunk, s vártuk, hogy meghaljunk. Egymás után rogytunk össze a fá­radtságtól és az álmosságtól, hisz négy napja nem aludtunk, négy nap, s négy éjjel kellett feltartott ke­zekkel a falnál állnunk a jéghideg fogdákban. A végén azonban az őrök már nem szóltak ránk, ha nem bír­tuk az álldogálást. Október 31-én már halotti csend uralta a laktanyát. Este teherautó jött értünk. Arra gondoltunk, ez a vég. De nem kivégezni vittek ben­nünket a megyei börtön udvarára. Onnan a cellákba kerültünk, ahol vetett ágyakat találtunk, de álom nem jött a szemünkre. Sorra nyitogatta valaki az ajtókat, azt hittük itt a kivégzés. Megcsókoltuk egymást, elbúcsúztunk. Egy alacsony, törékeny alkatú ember állt meg előttünk, kabátján széles nemzeti színű szalaggal. így szólt: Barátaim, győzött a forradalom, önök szabad embe­rek. Kérem, csendben vonuljanak el. A halál helyett leírhatatlanul boldogan elindultunk az életbe. Magunkban imába foglaltuk Nagy Imre nevét, hisz annak köszönhettük a szabadulásunkat, hogy ő is csatlakozott a forradalomhoz. Ezt rögtön megértettük, miután elmagyarázták nekünk, hogy mi is történt az alatt a négy nap alatt, míg mi a fogdában voltunk. Társaimtól elválva nekivágtam a sötétségnek. Kecskemétet elhagyva a dűlőutakon gyalog haladtam az ötven kilométerre lévő szülőfalumba, Csanytelek- re. A tanyák ablakában égtek a gyertyák, halottak napja volt. A csodán múlott csupán, hogy nem értünk világítottak a gyertyácskák. í \ ege) Bátki Ferenc EBBEN A HÁZBAN SZÜLETETT ® LOSONCZY GÉZA «917 - 1957 AZ 1956-0« FORRADALOM MÁRTÍRJA E TÁBLÁT TISZTELETŰNK JELEKÉNT állította 1990-m* 0ÉRSEB3ANÁD KÖZSÉG LAKOSSÁGA^ A NAGY-SZEDER-FÉLE ÖT PONT Halasi respublika • Szobordöntés 1956 októberében Kiskunhalason. A tisztességgel megszer­vezett halasi választás — 1956. november 1-jén — mintegy hitelesítette a for­radalmat. Minden későbbi kommunista tett és mani­puláció hiábavaló volt. Baloldalinak, jobboldali­nak egyértelművé lett: az a zsarnokság bosszúja, a de­mokrácia megtiprása! A híres halasi respubli­káról, a város 1956-os ese­ményeiről az egyik fősze­replőt: Nagy-Szeder Ist­vánt, a jeles helytörténészt a Független Kisgazda, Földmunkás' és Polgári Párt örökös városi elnökét kérdeztem. — Szeretném kérni már az elején, hogy engem ne­hogy valamilyen hősként vagy mártírként emleges­sen. Ami 1956-ban Kis­kunhalason történt, az egy nagy, népi közös akció volt, az 1945 utáni koalíci­ós pártok vezetőinek aktív részvételével. Még akkor is túlzónak találok minden megkülönböztetést, ha tu­dom; volt aki —— mint én is — 1957-től a börtönben folytatta, míg másnak (például az akkori halasi tanácselnöknek, Reile Gé­zának) akkor, a forrada­lom vérbe fojtása után in­dult a karrierje. Ezt tiszta szívemből mondom, így igaz... — Az emlékezök szerint Kiskunhalason a hat ár men­ti ávós központban éppen úgy indultak a dolgok, mint az ország többi városában. Amint a rádióból, meg a Budapestről érkezőktől a polgárok megtudták a fő­városi események hírét, megindult a csetepaté. Le­verték a vörös csillagokat, ledöntötték a szovjet em­lékművet, tüntetést szervez­tek a kommunisták el­len... — Valóban voltak ilyen események. De őszintén megmondom: ezekben nem vettem részt. Én, mint a városi kisgazdapárt elnö­ke, a régi rendszer, reakci­ós és börtönviselt "politiku­sa — úgy éltem, mint ma­napság — a helyzet egyéb­ként sok hasonlóságot mu­tat — egyedül, elvonultan, a város szélen. Nem na­gyon jutottak el hozzánk a hírek. Rádiónk nem volt. Én — mint maszek föld­mérő — nap mint nap a határt és a környéket jár­tam. Először huszonnegye­dikén voltam bent a köz­pontban. Akkor szólt, lel­kendezve dr. Mohos Ernő: fantasztikus csoda történt, kitört a forradalom! És el­mesélte amit tudott a bu­dapesti eseményekről. — Ön Rákosi hatalomra kerülése előtt a város veze­tő politikusa volt. Úgy gon­dolom, hogy azon a délutá­non belátta: eljött ismét a megfelelő idő a szervezke­désre. — Éppen úgy tettem mint máskor. Készültem a másnapi munkára. A jegy­zeteimet nézegettem és a térképeket. Sok mindent megértem én a háború előtt és után. Másnap Bo- doglárra vagy Kisszállásra mentem. Korán végeztem, mert akkor már a vonatok nem jártak rendszeresen. A megbízóim is az esemé­nyeket figyelték-beszélték. — Október 26-án volt a halasi tüntetés. Résztvett a demonstráción ? — Nem! — Ez hogy lehet? — Most magának is csak azt tudom mondani amit akkor, délután egy engem felkereső helyi ügy­védnek mondtam. — Pes­ten harcol, vérzik a fiatal­ság és mi nem csinálunk semmit. Ön a legbefolyá­sosabb halasi párt elnöke otthon ül, várja a jósze­rencsét! — mondta a ven­dégem. Ha lesz száz áldo­zat, ki vállalja a felelőssé­get értük? — kérdeztem vissza. Vendégem aztán a családjára és a gyerekeire hivatkozott, hogy azoknak apa kell. Ezért gondolt ő rám... A forradalmak­ban, a harcok idején így van ám! A család, a va­gyon — ez visszafogja az embereket. De mindig vannak olyanok akik félre tudják dobni ezeket a szempontokat. . . — Ön végül mikor kap­csolódott az eseményekhez? — Október 29-én. Előtte már megismerhettem a történéseket a városi for­radalmi tanács egyik tagjá­tól, Kurdics József tanár­tól. Neki mondtam: a kis­gazdapártot nehogy mel­lőzzék! Ezen a napon az­tán küldöttség érkezett a városházáról Reile Géza tanácselnök vezetésével. Kértek, hogy a város nyu­galmának helyreállítása ér­dekében vegyek részt ismét a közéletben. Mik a kéré­seim? Ezt válaszoltam: 1. A Forradalmi Tanács mondja ki magát meg nem alakúknak. 2. A városi ta­nács vegye vissza a hatal­mát úgy ahogy volt. 3. A nemzetőrséget azonnal le kell fegyverezni, a fegy­vereket mindenkitől be kell gyűjteni. 5. Negyven- nyolc órán belül kötelező­en titkos népszavazást kell kiirni, a négy koalíciós pártra lehet szavazni. — Úgy gondolom, hogy nem volt senkinek sem el­lenvetése . . . — Gondolhatja, hogy örültek a régi, kommunis­ta vezetők. Mindent meg­ígértek. Én pedig elindul­tam az újabb börtön felé. Elsősorban a választás elő­készületeire figyeltem. Fel­vettem a kapcsolatot a ko­alíciós pártok vezetőivel. Tehát a kommunista, a paraszt, a kisgazda és a szociáldemokrata pártokra lehetett voksolni. Egyfor­mára vágott cédulára ki-ki ráírta a pártja számára ki­sorsolt számot. Az egész adminisztrációt a városi tanács bonyolította le. A választásra jogosultak száma nem érte el a 16 ez­ret és igen kevés híjján 15 ezren leszavaztak délután kettőig. Szóval minden, példás rendben ment. A kisgazdapárt magasan nyert, 78 százalékot ka­pott; a szociáldemokraták 16, a komrpunisták 4, a parasztpárt 2 százalékot. — November első napjai­ban már kezdtek csendesedni az események .. . — Nem volt nyugalom. November 2-án megyek a tanácsházára. A tanácste­remben gyülekeztek már vagy százan. Egy zenész őr­mester vitte a prímet. „Min­denki hazaáruló aki ellenzi a lakosság felfegyverzését!” — erősítette. Reile Géza amikor meglátott megszakí­totta az ülést. Jelentést tett, miről folyik a vita. Akkor tudtam meg, hogy a katona­ság és egyéb szervek meg­kezdték a fegyveres ellenál­lás előkészítését, a lakosság felfegyverzését az oroszok ellen. Ekkor hivatkoztam először, a választási eredmé­nyünkre. Arra való tekintet­tel nyomatékosan kértem, hogy tegyenek le erről a tervről. Néhány nap alatt el­vérzett volna a fél város! Sajnos, az oroszok jöttek és nyomukban megindult a ká­dári bosszú hadserege is. A pufajkások tisztogatása. Bizony sokan hamar megta­gadták azt amire néhány nappal azelőtt esküdtek. De a politika ilyen! .— Ez volt a halasi ’56 hite­les története? — Természetesen kötete­ket lehetne teleírni a részle­tekkel. Gyűjtöttünk a Kis­pest Szabó- és a Pesterzsébet pacsirta-telepi éhező mun­kásoknak. Egy hét alatt 40 vagon élelem volt lejegyez­ve, de csak 16 vagon sikerült felszállítanunk, az akkor ne­héz körülmények miatt nem engedték begyűjteni. Gon­dolja el, mit jelentett a pa­rasztságnak a Rákosi-rénd- szer, milyen nehéz időket élt át és mégis adott a rászorul­taknak. Bízott az adomány közvetítőiben is. Tudta, hogy hiánytalanul oda fog jutni a portéka, ahová cí­mezték. Ott voltam a segé­lyek kiosztásánál. Láttam milyen nyomorban éltek a „hatalom birtokosai”, a munkások Pest peremkerü­leteiben. Borzasztó volt! — Önt a város egyik meg- mentöjét, a csendesség és a bé­ke megőrzőjét is utolérte a ká­dári bosszú... — 1957 februárjában jöttek értem. Mint valami nagy és veszélyes bűnözőért, sötétben. Rámtörve a kaput vagy ötve- nen. A környékbeli utcákat le­zárták. Semmit sem kíméltek. Három évet kaptam—szeren­csével — „az államrend meg­döntésére irányuló szervezke­dés vezetője” bűntett elköveté­se miatt. A rács mögött aztán volt időm átgondolni a törté­néseket. Most öregen, betegen is úgy látom mint ott a hűvö­sön: nem érte meg, hogy színre léptem, de ma sem csinálnám másként. Farkas P. József Búcsú a múlt hamis emlékeitől • Az idei őszön eltávolították a főváros köztereiről is a múlt rendszer eszmeiségéhez kapcsolódó szobrokat. Kun Béla emlékműve bontás közben a Vérmezőn. • Lelépnek talapzatukról a XHL kerületi felszabadulási emlékmű alakjai. • A szoborparkba kerül Osztvapenkó kapitány szobra is a Budaörsi útról. • A hamis szimbólumok között búcsúzik a Köztársaság tértől a kádári '56-ra emlékeztető mártíremlékmü.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom