Petőfi Népe, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-01 / 232. szám

V2LACTOK0R PETŐFI NÉPI Hajai tűkor Délutáni csúcsforgalom a/ örök város, Kóma egyik hangulatos főútvona­lán a Via Dandallón. (Straszer-fotó) A cárnő ruhatára. A korabeli feljegyzésekből tud­juk, hogy Jelizaveta Petrovna orosz cámő „adott magára”: na­ponta öt órát töltött toalettje elké­szítésével és egy bál alkalmával háromszor öltözött át. Az 1735- ös tűzvészben elpusztult az akkor még csak trónörökös hercegkis­asszony ruhatára, de nem sokáig kellett öltözködési gondokkal küszködnie, ugyanis hamarosan 15 ezer ruhából álló ruhatárból válogathatott. A rossznyelvek szerint uralkodása végén gazdag ruhatár és üres államkassza ma­radt a birodalomra. Vádló, tanú és vádlott Vádló, tanú és vádlott egysze- mélyben David Morin a francia- országi Pontoise bíróságán. Vádlottként fegyveres rablásért és kerítésért kell felelnie, tanú­ként és vádlóként viszont bűn­társai ellene elkövetett gyilkossá­gi kísérlete ügyében hallgatják meg. Morin három másik bűnöző­vel együtt fegyveres rablásokban vett részt, de így sem volt elég pén­ze. Ekkor társai közreműködésé­vel prostitúcióra kényszerítette élettársát. Az így szerzett jövede­Tutanhamon sírja Helyreállítják Tutanhamon thébai sírját, de azt még nem tud­ni, hogy a több mint háromezer éves, hetven éve felfedezett, de már évek óta lezárt egyiptomi ki­rályi temetkezési helyet valaha is újranyitják-e a nagyközönség előtt. A Howard Carter brit amatőr kutató által 1922-ben feltárt fá­raósírt bezárása előtt naponta immár 3—5 ezer ember látogat­ta, s a túristák leheletének ned­vességtartalma, az általuk felvert por, és nem utolsósorban a ki­Új genetikai eljárás Olyan új eljárást dolgoztak ki brit és amerikai kutatók, amely­nek segítségével már a terhesség harmadik napján megállapítható, hogy genetikailag egészséges-e az embrió. Erről a New England Jo­urnal of Medicine nevű orvosi szaklap számolt tx minapi számá­ban. A még kísérleti szakaszban lé­vő módszer lényege az, hogy mes­Ellopták Gorbi autóját Kellemetlen meglepetés érte a minap munkahelyén Mihail Gor- bacsovot: ellopták az általa létre­hozott alapítvány egyik autóját. A tettes vagy tettesek az alapít­ványnak otthont adó épület elke­rített és őrzött udvaráról orozták el a Volgát, amelyet Gorbacsov Szerencsekerék-játék ELŐFIZETŐINKNEK Négyszáz nyeremény. Bejelentem, hogy 1992. október és november hónapokra a PETŐFI NÉPÉT előfizetem. olvasható aláírás, pontos cím Ez a szelvény a november 3-ai sorsoláson való részvételre jogosít, külön igazolás az előfizetésről nem kell, mert a 400 nyertest a postai nyilvántartásból azonosítjuk. Kérjük a szelvényt az alábbi címre eljuttatni: Petőfi Népe Szerkesztősége, 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Pf. 76., vagy Petőfi Népe bajai Szerkesztősége, 6500 Baja, Pártok Háza, Árpád tér 1., vagy Petőfi Népe kiskunhalasi Szerkesztősége, 6400 Kiskunhalas, Árpád u. 12. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 1992. október 27. lem megosztásáról azonban vita robbant ki a banda tagjai között. Azok Morint egy megbeszélés ürügyén magukhoz csalták, félig agyonverték, majd két lövéssel megsebesítették, és az eszméletlen férfit egy 35 méter mély elhagyott kútba lökték. A fiatal bűnözőnek csodával határos módon sikerült életben maradnia, mert a kút mé­lyére valaki korábban egy elhasz­nált vastag matracot dobott. Nyögését másnap hallották meg az elhagyott kút körül játszadozó gyermekek. váncsi kezek tapintása maradan­dó károkat okozott a freskókon. A XVIII. fáraódinasztiából való, 18 évesen meghalt Tutanhamon mai hírnevét nem annyira ural­kodása alatt véghezvitt tetteivel vívta ki, mint inkább azzal, hogy temetkezési helye a Királyok Völgyében—ellentétben más ki­rálysírokkal — érintetlenül, sír­rablók pusztításától mentesen tárult felfedezője elé. Az ott ta­lált, mesébe illő kincsek mindmá­ig megtekinthetők a kairói Egyiptomi Múzeumban. terséges megtermékenyítéssel lét­rehozott sejt osztódását figyelem­mel kísérve, egy sejtet kiemelnek és összehasonlítják a szülőkével. A folyamat során kiszűrik a gene­tikailag hibás sejteket, ami lehető­vé teszi, hogy a jövőben jóval keve­sebb vérzékenységben, izomsor­vadásban vagy mucoviscidosis- ban szenvedő gyermek szülessen. azután vásárolt, hogy régi vetély- társa, Borisz Jelcin megvonta tőle a legfelsőbb állami vezetőknek já­ró szolgálati ZIL személyautó használati jogát. A fekete határ el­vesztése után Gorbacsov három Volga személygépkocsit vásárolt az alapítvány számára. X Kecskeméti Lapok Amikor megjelentem a megadott címen, ami történetesen egy tanya volt, és közöltem jövetelem célját, rám eresztették a kutyákat. — Ez az idézet a Kecskeméti La­pok e heti számában olvasható, amely egy új mesterség művelőjével, egy pénzbehajtóval közöl interjút. Külön összeállításban emlékezik meg a heti magazin a vérbe fojtott for­radalomról, az aradi vértanúkról. Nyílt tér című gazdasági és kereske­delmi rovatában ez alkalommal az október havi kulturális kínálatot közli a lap. Bunyós Kovács, a Kecske- 'méti Városi Rendőrkapitányság bűnügyi alosztályának vezetője, nyugdíjba vonult. Sportpályfutásá- ról, nyomozói emlékeiről nyilatko­zott a Kecskeméti Lapoknak. E soro­zat első része a most megjelenő szám­ban olvasható. Kik kaphatnak még az idén tele­font?— Ezúttal több mint harminc kecskeméti utcanevet közöl a heti magazin, ahol ebben az esztendőben bekötik a várt készüléket az igénylők­nek. Kerényi József amerikai díja A kecskeméti vonzalmait egyetemi oktatóként is megőrzi Kerényi Jó­zsef, immár Kossuth-díjas építész újabb kitüntető elismerést vehet át október végén. Az Amerikai Építő­művészek Kongresszusán tavaly ala­pított díjra tartotta érdemesnek né­hány esztendeje tervezett ceglédi ká­polnáját. A tekintélyes testület két kategó­riában hét-hét építészt tüntet ki meg­valósult egyházi jellegű építménye­kért. A tavaly első alkalommal kiírt pályázaton Makovecz Imre paksi temploma váltotta ki elismerésüket. Idén száznál jóval többjelölt közül fi­gyeltek föl a magyar építész munká­jára. A díj indoklásában külön hang­súlyozták a népi építészet gondolat- világának megjelenítését, a „ponto­san érzett térbeliséget”, a Magyarok Nagyasszonya elnevezésű a kápolná­ból, sugárzó csendes erőt. Értesüléseink szerint egy utókong­resszuson külön is foglalkoznak a díj­nyertes művekkel, ismerkednek az al­kotókkal. Az elismerés rangját növe­li, hogy olyan egyházi épületekért ad­tak díjat, mint az ősi máltai Szent András-templom helyreállítása, az amerikai zsidó vallási központ vagy éppen egy hatalmas ankarai moha­medán imahely. pj. Jókai Móré volt A kecske- mét-miklóste- lepi Mathiász János Borgaz­dasági Múze­umban látható az a borszűrő berendezés, amely egyko­ron Jókai Mór tulajdo­nát képezte. A ritka tárgy később Weber Ede svájci származású vándortanító tulajdonába került, aki Kecskemét környékén le­telepedve, 1892-ben sző­lővel telepítet­te be ezt a vi­déket. Helvé­cia az ő szár­mazási helye után kapta a nevét. A mú­zeum névadója világhírű sző­lőnemesítő volt, aki hét ismert szőlőfajtát hozott létre. A farmergazdaságok szerveződé­sével egyre nagyobb az igény az általa létrehozott régi szőlőfaj­Bűnügyek Iratok a kocsiban. Százezer forintját és az iratait vitték el egy kiskunhalasi férfinak hétfő éjjel. A károsult a pénzt és az okmányokat a kocsijában tá­rolta, amit ismeretlen módszer­rel nyitott fel a tolvaj. A rend­őrség vizsgálja az ügyet. Pezsgőt gyárt? Az érsekhalmi pezsgőgyárból 48 szén-dioxid- palackot vittek el a napokban. A betörők a lakatot levágva ju­tottak be a telepre és 630 ezer forintnyi kárt okoztak. Vibrátortolvaj. A rendőrség őrizetbe vett egy hetényegyházi férfit lopás gyanújával. Állító­lag ő volt az, aki betört a kecs­keméti Erotic Centerbe és kü­lönböző műszaki cikkeket vitt el. A szexcentrikus ember 126 A budapesti nagybani piac árai (forint/kilogramm) Burgonya 11—13, kelkáposzta 30—60, paradicsom 15—40, sárgarépa 10—35, karalábé 25—30, zöldpaprika 18—60, petrezselyem 30—46, karfiol 50—90, őszibarack 20—70, vöröshagyma 12—15, gomba 140—170, zöldbab 50—60, fokhagyma 50—100, alma 10—46, szilva 16—22, fejes körte 18—55, görögdinnye 18, káposzta 20—22, uborka 20—60. szőlő 18—55. Kereskedelmi Részvénytársaság ÁLLÁSAJÁNLATA A cég kiskunfélegyházi központjába vizsgával rendelkező gázkazánfűtőt keres Bérezés és munkaidő megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Nagypál Istvánná munkaügyi vezetőnél Kiskunfélegyháza, Wesselényi u. 1. Tel.: 76/361-611 13/10 PETŐFI Népe BÄCS-KISKUN megyei napilap Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon 328-777 1992 X. 1-jén, megrendelés sorszáma: 230 010 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 327-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 329-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra: 319,— Ft. negyedévre: 957,— Ft, fél évre: 1914,— Ft, egy évre: 3388,— Ft. ISSN 0133-235 x ezer forintos kárt okozott a tu­lajdonosnak. Vélemény. Bizonyára nem túl kedvező véleménye lesz a kecs­keméti közbiztonságról annak az amerikai állampolgárnak, akinek kerékpárját hétfő dél­előtt lopták el a műszaki főis­koláról. A kétkerekűt a tároló­ban hagyta, majd órákkal ké­sőbb hiába kereste. A külföldi kára 28 ezer forint. Tanyákból. Alsólajoson egy budapesti férfi tanyáját nyitot­ták fel és műszaki cikkeket, la­kásfelszerelési tárgyakat vittek magukkal a bűnözők. A kár 60 ezer forint. Kicsivel arrébb, a ladánybenei Pálinkás dűlőből is betörést jeleztek: 72 ezerre tar­tott műszaki holmija tűnt el egy másik budapesti polgárnak. Súlyos gyalogosbaleset Körültekintés nélkül, egy álló kis­teherautó mögül lépett úttestre ked­den délután 3 óra előtt pár perccel, a helvéciai bekötőúton, S. Nikolai román állampolgár egy Kecskemét irányából féktávolságon belül érke­ző személygépkocsi elé. Bár a jármű vezetője a fékre lépett, az ütközést már nem sikerült elkerülni. A baleset következtében S. Nikolai súlyos sé­rüléseket szenvedett. Zeneiskolai tagozat Orgoványon Az Orgovány Községi Önkor­mányzat képviselő-testületének anyagi támogatásával, a szülői mun­kaközösség kezdeményezésére, a he­lyi általános iskolában október I -jén zeneiskolai tagozat indult. A 62 ér­deklődő gyermek zongorán, hege­dűn, gitáron és fafúvós hangszeren kezdi meg tanulmányait — a külön fáradságot vállaló kecskeméti hang­szertanárok: Szepesi Andrea, Ró­bert Gábor, Horváth János és Keller Mihály vezetésével. Ugyanakkor a helyi énektanárnő irányításával, 12 jelentkezővel előképzős csoport is indul. Honvéd hagyományőrzők Október 3-án 9 órakor értekezle­tet tart a Honvéd Hagyományőrző Egyesület megyei szervezete Kecske­méten, a helyőrségi klubban. Kéri Kálmán nyugalmazott vezérezredes, az egyesület országos elnöke és Ba­kos Mihály főtitkár tart tájékozta­tót. Az összejövetelre várják az egye­sületi tagokat, a társegyesületek tag­jait és az érdeklődőket. NAPTÁR 1992. október 1., csütörtök Névnap: Malvin Napkelte: 5 óra 43 perc Napnyugta: 17 óra 23 perc I loldkcltc: 11 óra 45 perc Holdnyugta: 20 óra 16 perc IDŐJÁRÁS Fokozatosan tovább csökken a fel­hőzet, és főleg északkeleten lehet újabb eső, záporeső. Az északnyugati, északi szél tovább erősödik, viharos széllöké­sek is lesznek. Mindenütt várható több-kevesebb napsütés. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 12,17 fok kö­zött alakul. A kecskeméti Agrometeorológiai Obszerva­tórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás je­lenti: Szeptember 29-én Kecskeméten a középhő- mérséklct 19,1 (az 50 éves átlag 13,6), a legma­gasabb hőmérséklet 26,5 C'elsius-fok volt. A nap 7,4 órán át sütött és6,6 milliméter csapadék hul­lott. Tegnap reggel 14,1, 13 órakor 12,7 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 14,1 Cel- sius-fok volt. A tengerszintre átszámított lég­nyomás 1013,6 millibar—emelkedő — volt. Szeptember 29-én Baján a középhőmérscklct 19,2 (az 50 éves átlag 14,2), a legmagasabb hő­mérséklet 27,1 ( elsius-fok volt. A nap 8,1 órán át sütött és 17,9 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 14,8,13órakor 12,6 fokot mér­tek, a legalacsonyabb hőmérséklet Í4,8 Celsius- fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1014,1 millibar—emelkedő — volt. TANÁCSADÁS TELEFONON Aktuális agrometeorológiai értékelést, nö­vényvédelmi előrejelzést és védekezési tanácso­kat kaphatnak az érdeklődők a 76/20-468-as telefonon. A háromperces szolgáltatás reggel 9 órától másnap 7 óráig azonos szöveget közöl. HÍREK — IDŐSEK NAPJA. Ma délután 4 órától a kunszentmiklósi művelő­dési központban a helyi nyugdíjas­klub szervezésében idősek napja lesz, amelyre Szabadszállásról, Kunadacsról és Bugyiból is várják a klubtagokat. — A BAJAI VÖRÖSKERESZT és a helyi nyugdíjas érdekvédelmi szervezet csatlakozott az idősek vi­lágnapjára meghirdetett rendez­vénysorozathoz. Több városi cég se­gítségével ma 16 órakor a pártok há­za nagytermében rendezik meg a ba­jai idősek köszöntését. A műsort a Tóth Kálmán Szakközépiskola kol­légiumának tanulói adják, a köszön­tőt az elfoglalt Éber András polgár- mester személyes megbízottja, dr. Kellner Róbert főorvos möfidja el. Minden bajai nyugdíjast sok szere­tettel várnak. —A KISKŐRÖSI ÜZEMMÉR­NÖKSÉG nyugdíjas-találkozót tart október 2-án, pénteken délelőtt 11 órakor az üzemmérnökség épületé­ben. Szeretettel várják a volt dolgo­zókat. —KINCSKERESŐ. Az októberi lapok legtöbbje, így természetesen a Kincskereső is oldalakat szentel az ’56-os forradalomnak. Faludy György, Tamási Lajos, Buda Fe­renc, Tamási Áron, Déry Tibor, Ör­kény István és más jelentős magyar írók, költők idézik fel egyidejű vagy később keletkezett műveikben a di­csőséges és tragikus napokat. Ez a válogatás az október 23-ai megemlé­kezések forgatókönyvéül is szolgál­hat, tanári, irodalmi, színpadi segéd­anyagnak is tekinthető. — FELOLVASÓÜLÉS. Ma 19 órakor a Szegedi Akadémiai Bizott­ság (Somogyi u. 7.) első emeleti elő­adótermében felolvasóülés lesz, amelyen aktuális pedagógiatörténe­ti és egyházoktatási kérdések hang­zanak el. —GERLEM ARGIT keramikus- művész kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket ma délután öt órára Budapesten a Dorottya ut­cai kiállítóterembe. A Kecskeméten élő művész tárlatát Frank János mű­vészettörténész nyitja meg. A tárlat november 7-éig látogatható. —FEN Y ADÁS (eszköztelen gyó­gyítás) lesz ma 18 órakor Kecskemé­ten, a Budai utca 2-ben. A belépés díjtalan. —A FÜLES-KLUB az évadnyitó összejövetelét október 2-án, pénte­ken 15 órakor tartja Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Köz­pontban. AZ MÁS A kismama ébredezik szülés után. Egy pillanatra a kezébe ad­ják gyermekét és a nővérke jelen­ti: — A boldog apa odakint áll egy csokor virággal. Beengedhe­tem? Isten ments!—kiált fel a kis­mama. — Minden percben meg­érkezhet a férjem! A Falutévé holnapi adása A TERVEZETT TÉMÁK: Pénz-profit Műtárgypiac — Ter­mészetvédelem és gondok— Finnor­szági képeslap — Holnap traktor- showlesz Pctra-köszöntő. ták iránt, az alföldi tájakon je­lenleg a Csabagyöngye és a sző­lőskertek királynője a listaveze­tő. Weber Ede Jókaitól kapott borszürőjc. (MTl-fotó)

Next

/
Oldalképek
Tartalom