Petőfi Népe, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-10 / 240. szám
Csendrendelet Tokióban A tokiói városi tanács egyik bizottsága megszavazta a hangos megmozdulásokat betiltó „csend- rendeletet”, igaz, ehhez a bizottsági ülésről el kellett távolítani azokat, akik túlságosan hangosan ellenezték az új szabályt. A héten várhatóan a közgyűlés is jóváhagyja a rendeletet, amelyet újabban már az ellenzéki pártok is támogatnak, az egy kommunista párt kivételével. Október végén már főpróbát is tarthatnak: a japán császár kínai útja miatti jobboldali tiltakozásokat már hangszórók nélkül kell lebonyolítani. Ismét egyetértésben Mick Jagger eddigi legtartósabb házasságának szurkolói megnyugodhatnak: a 49 éves veterán „Rolling Stone” az Evening Standard című londoni esti lapban megjelent fénykép tanúsága szerint ismét szíves egyetértésben jár partikra feleségével, a 36 éves amerikai Jerry Hall-lal, a korábbi manökennel. Tizenöt éve tartó házasságukat az elmúlt hónapokban válság fenyegette, mert Jagger hűtlenkedett, állítólag nem is egy, hanem két igen fiatal fotómodellel, egy olasszal és egy ausztráliaival. Jerry Hall Jagger három gyermekének anyja. Megszakadt a légi út Családi perpatvar miatt kényszerleszállást hajtott végre egy Londonból Los Angelesbe tartó iamerikai személyszállító repülőgép. Egy házaspár a gépen összeszólalkozott és ez hamarosan csetepatévá fajult. A repülőgép emiatt Chicagóban leszállt. Az FBI szóvivője szerint a feleség, Joanna ' Nandakumar összeveszett a férjével, és igazának tettlegességgel próbált érvényt szerezni. A harcias hölgy egy-két pofonnal a közbeavatkozó légikisasszonyokat is helyre akarta tenni, és felindultsá- gában az úton felszolgált italokat az utasokra borította. A garázda nőt az FBI őrizetbe vette és az egyik chicagói javító-nevelő intézetbe szállította. Lehet-e apa a halott? Nem tudott dönteni az illetékes «francia bíróság az utóbbi idők egyik legkülönösebb és legdrámaibb perében. A toulouse-i bíróságnak azt kel- ilett volna elbírálnia, lehet-e egy két ( :ve halott férfi spermájával megter- nékenyített petesejtet beültetni az özvegyen maradt feleség méhébe, hogy gy férje halála után szüljön gyerme- cet. Az özvegy ragaszkodik ehhez. Az (orvos azonban etikai okokra hivatkozva megtagadta a műtétet: „nem szabad elősegíteni egy eleve árva gyermek megszületését”. A ma 38 éves asszony 1977-ben ment férjhez, s bár a házaspár nagyon szeretett volna gyermeket, ez nem sikerült nekik. A férj két éve közlekedési baleset áldozata lett, amikor veszélyeztetett terhesség miatt kórházban fekvő fele- ségéhezsietett.Azasszonyakkornem tudta ikerterhességét kihordani. • Évente gépjárművek milliói haladnak át, Európának e festői szépségű — Olaszországot Svájctól elválasztó — útvonalán, a Brenner-hágón. (Gaál Béla felvétele) Címünk: MAGYAR DEMOKRATA FÓRUM Kampányiroda Szabadszállás, Tűzoltó u. 21. 6080 Bizalmukat ezúton is köszönjük. Tisztelt Választópolgárok! A Magyar Demokrata Fórum Bács-Kiskun megyei 4. sz. választókörzetének kampányirodája tisztelettel kéri, hogy ne Budapestre, az MDF Bem téri központjába küldjék a kopogtatócédulákat, hanem a szabadszállási kampányirodába. KA2&AI Német újságíró vendég • Herbert Godyla úr, a Mamburg mellett megjelenő Bergedorfer Zeitung főszerkesztője szakmai tanácskozáson vesz reszt szerkesztőségünkben. A tekintélyes német újságíró az elektronikus újságírásról tart szakmai konzultációt. A Petőfi Ncpe a közeljövőben áttér a legmodernebb újságszerkesztési technikára. Képünkön: jobbról Herbert Godyla, dr. Lovas Dániel, lapunk főszerkesztője és Frau Godyla a kecskeméti városházán. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Felborult a katona Nyitott nap a Margarétában Az idősek hete alkalmából október 12-én, hétfőn nyitott napot rendeznek a kecskeméti Margaréta Otthonban, ahol 9.30 órakor dr. Vörös Lídia megbízott igazgató üdvözli a résztvevőket, majd Bíró Csilla okleveles gyógyszerész az időskorúak kozmetikájáról tart előadást. Az A és a B otthonok lakói délután játékos vetélkedőn vesznek részt. Melyik iskola? Tegnap az első oldalon közöltük Az iskolákban is fűteni kell című írásunkat, benne a kecskeméti Alsófokú Oktatási Intézmények gazdasági vezetőjének információival. Sajnálatos elírás történt, a vezetőt nem Markó Mihálynénak, hanem Markó Miklósnénak hívják. Az általa említett két iskola nevét sem pontosan írtuk, nem a Hunyadi, hanem a Zrínyi általános iskoláról van szó, a volt leninvárosi iskolát pedig Vörösmarty névre keresztelték. Egyébként az valós, hogy az oktatási intézmények kritikus helyzetbe kerültek a fütésdíj felemelésével és cikkünk megjelenése óta nem történt változás, illetve segítségnyújtás. Pedig erről szívesebben adnánk hírt.. . Vásárnaptár Ma és holnap autóvásárt rendeznek Kecskeméten, vasárnap pedig Baján és Kecelen. Országos állat- és kirakodóvásárra várják az érdeklődőket ma a nagybaracskai régi vasútállomásnál, valamint Kiskunmajsán. Idősek ünnepe Kiskunfélegyházán Tegnap az idősek hónapja alkalmából bensőséges ünnepséget rendeztek Kiskunfélegyházán, az egyesitett szociális intézményben. Ficsór József helyi polgármester ünnepi beszédét, majd a Móra Ferenc Gimnázium tanulóinak és a Batthyány zenei általános iskola nevelőinek műsorát mintegy kétszázan hallgatták meg. Ugyanis Széchenyi Istvánná, az intézet igazgatója meghívta a területen lévő gondozottakat és az idősek klubjának tagjait is. Kárpótlási hivatalok támogatása A jövő évi költségvetési törvény- tervezet 1 milliárd 639,7 millió forint központi támogatást javasol a kárpótlási hivataloknak, mintegy 10 százalékkal kevesebbet, mint amennyit az idén kaptak. Tavaly, a kárpótlás kezdetének évében a hivataloknak még csak 236,6 millió forint volt a kiadásuk. Erre az évre már 977 millió forintra emelték az előirányzatot, amelyet év közben a kárpótlás felgyorsítása érdekében 858 millió forinttal megemelték. így az idei kiadás végül várhatóan meghaladja az 1,8 milliárd forintot. A jövő évrejavasolt előirányzatból az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal 665,5 millió forinttal részesül. Ebből mintegy 400 milliót az úgynevezett szolgáltatási kiadások tesznek ki. Súlyos baleset történt csütörtök reggel, nyolc óra körül Kecskeméten. A Kandó Kálmán és a Szolnoki út kereszteződésében Sz. Jánosné személygépkocsival az aluljáróból kihajtva, balra kanyarodás közben nem adott elsőbbséget a vele szemben érkező segédmotorosnak. Ütközésük következtében K. Pál, a motor vezetője súlyosan megsérült. Csütörtök délelőtt Solt vad kert határában is balesetnél helyszinel- tek a rendőrök. Itt a Kiskőrös felé haladó tiszaalpári B. István kezdett előzésbe teherkocsijával és eközben ütközött a szemből jövő személyautóval. A vétlen személykocsi sofőrje, H. János könnyebben megsérült. Soltvadkerten, ezen a napon még egy baleset történt. A Bocskai utca BŰNÜGYEK Falbontó. Az akasztói gázcseretelepre a falat kibontva jutottak be csütörtök éjjel a tolvajok. A mostanában egyre gyakrabbá váló gázpalacklopások egyik legnagyobb fogása volt ez az eset, mert 76 palack tűnt el a telepről éjjel. A cég kára 382 ezer forint. Antenna. Kecskeméten egy antennaszaküzletbe törtek be szerdára virradóra. A város központjához közeli boltba az ajtót befeszitve jutott be a tettes, aki 200 ezer forint értékű híradástechnikai cikket szedett össze. Harkapuszíai farm. Egy kiskunhalasi vállalkozó harka- pusztai farmjáról szeptember 1. és október 7. között húsz tábla faforgácslapot és vízszivattyút szállított el valaki. A kiskunhalasi rendőrség nyomozást folytat az ügyben, melynek már két gyanúsítottja van: mindketten harkakötönyiek. Felnyitott autó. A pillangóablakát feszítették fel annak az autónak, amit a Rávágy téri ABC előtt állított le a gazdája Kecskeméten. A bűncselekmény október 8-ára virradóan történt és a 25 ezer forintot érő autórádió tűnt el. n.n.m. 42. előtt a ll. esztendős K. Renáta körültekintés nélkül szaladt át az úttesten és a féktávolságon belül érkező autó elütötte. A kislányt súlyos sérüléssel szállították a kórházba. Kiskunhalason, a Batthyány utcában nem adott elsőbbséget egy szerb kamionnak F. István kecskeméti autós. A csütörtök este tíz óra körül történt karambol során a kecskeméti férfi súlyosan megsérült. Tegnap hajnalban, feltehetően ittasan vezette autóját K. Ferenc sorkatona Csengődön. Vezetés közben állitólag hátrafordult, közben félrekapta a kormányt és felborult az úttesten. A katona és a vele utazó Sz. Tímea könnyebben megsérült. — noszlopy — LOTTÓ A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint, az október 9-én megtartott 41. heti lottósorsolás nyerőszámai a következők: 13, 47, 50, 67, 76. Életkép A hírneves szálloda és a nótában szereplő templom szomszédságában bontanak „tégla, cserép, faanyag” kapható, hirdetik a feliratok. Míg vároka 14-esre, van időm a szem lélődés- re. Egy harmincév körüli férfi lapá ttal temeti a volt fal alatti gödröt. Rákönyököl a szerszámra, aztán egy-két dobás a törmelékből, majd ásítás, újabb könyöklés. Téblábolás! Semmittevés. Unott, kelletlen munka. Antimunka. — Ezért fizetnek neki? — kérdezi félhangosan valaki.- Én meg odaszólok: — Kérem, ez benne lesz a bontásanyagok árában! És eldöntőm magamban: ebből az anyagból én ugyan nem fogok építkezni! És hozzáteszem lassacskán növekvő nyugdíjamra gondolva: — De új anyagból sem! V.M. átfei A falutévé 010holnapi adása: ATERVEZETTTÉMÁK: Ar- gosz, a vidék biztosítója — Alföldi Krónika - Összefoglaló az I. Országos Traktor-showról — A vendég 5 percben a világkiállítás kormánybiztosa— Hej halászok halászok, tisza- löki halászok ‘ Törvény tipp a Kakaspostában Nagy téeszbői kis té- esz: Orosházán — A solymári opclcs- és fia — Lóról-lóra Megint nyomoz a Faluzsaru — Színészóda — Megígértük, küldjük a nótát! Szerkesztőműsorvezető: Práger György. NEM SZÁMÍT <*— Szomszéd úr Jöjjön gyorsan! az anyósa beleeset t a k útba! —Nem tesz semmit! A bból a víz - bői már nem szók tunk inni! AKCIÓ Ruházati BT. Bálásruha- vásár a kecskeméti technika házában. Időpont: október 12-étől október 16-áig (hétfőtől péntekig) Nyitva: 7.30—18.00-ig. Vállfás áruk széles választékával várjuk kedves vásárlóinkat! Jöjjön be hozzánk, megéri! 3/92 TÜKÖR NAPTÁR 1992. október 10., szombat Névnap: Gedeon Napkelte: 5 óra 56 perc Napnyugta: 17 óra 06 perc Holdkelte: 16 óra 08 perc Holdnyugta: 4 óra 34 perc IDŐJÁRÁS *• > % Többnyire erősen felhős, illetve borult idő várható, sokfele alakul ki cső, zápor. A déli, délnyugati szél keletire fordul és élénk lesz. A hőmérséklet csúcsértéke általában 10 és 15 fok között alakul. HETI PROGNÓZIS Azelőttünk álló néhány napon szokatlan időre kell számítanunk: sok lesz a felhő és az eső, záporeső. A változékony időben gyengüla nappali fölmelegcdés is. Reggelenként még csak 6 9 fokig hű! le a levegő, a délutáni órákban azonban már nem lesz 12-15 foknál több. A jövő héten megérkezik az igazán hideg levegő is. Viharossá fokozódó szél és a zárt felhőzet szakadozása jelzi érkeztél. Tovább gyengül a nappali felmelegedés, és amint gyengül a szél ereje, erősödik az éjszakai lehűlés, megjelennek a hajnali talajmenti fagyok. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 0, + 4 fok között, a legmagasabb hőmérséklet kevéssel lOfokfelett valószínű. ORVOSMETEOROLÓGIA. A hét végi, frontos időjárás mindenkit megvisel. Az egészségesebbek figyelmetlenné, aluszékonnyá, néha azonban idegessé, robbanékonnyá válnak. A szívbetegek panaszai szaporodnak, a magas és alacsony vérnyomás egyaránt panaszokat okozhat. A reumás fájdalmak erősebbé válnak. Nő az esély a meghűlésre ügyeljünk a réteges öltözködésre és fogyasszunk vitamindús élelmiszereket. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Október 8-án Kecskeméten a középhőmérséklet 12,4(az50évesátlag 12,4), a legmagasabb hőmérséklet 15,6 Celsius-fok volt. Csapadék nyomokban, a nap 1,5 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7,0, délután 19,6 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 2,9 fok. A tengerszint- rc átszámított légnyomás 1015,7 millibar.crösen süllyedő. Október 8-án Baján a középhőmérséklet 13,9 faz50évesátlag 12,9), a legmagasabb hőmérséklet 18,5 Celsius-fok volt. A nap 8,8 órán keresztül sütött, csapadék nem hullott. Tegnap reggel 8,1, délután 21,0 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 4,8 Celsius-fok. A tengerszintre átszámított légnyomás 1015,2 millibar, erősen süllyedő. • Agrometeorológiai tudnivalók: a76/320-468- as telefonon. —TALÁLKOZÁS Urbán Jánossal. Urbán János vajdasági magyar író-költő közönségtalálkozójára és felolvasóestjére várják az érdeklődőket október 13-án, kedden 18 órára a kiskunhalasi városi könyvtárban. — SZELLEMKÓZELBEN. A Villám Kft. szervezésében működő Szellemközelben című előadás- sorozat következő vendége Szabó Iván ipari és kereskedelmi miniszter lesz. A találkozó október 13-án, 17.30 órakor kezdődik a szokott helyen: Játékszín, Kecskemét, Katona József tér 8., A részvétel díjtalan. — PRÓBAÁRVERÉS. A szent- királyi művelődési házban október 14-én, szerdán 8 órakor próbaárverést rendeznek a Kárrendezési Hivatalrészvételével. Ezt követően a földrendező bizottság nyilvános ülést tart. — TANFOLYAMOK gyermekeknek. A kecskeméti ifjúsági otthonban október 12-én, hétfőn 17 órakor két tanfolyam is kezdődik a gyerekeknek. Az 5-10 éveseknek zenés torna, ami 18 héten át tart majd. A számítástechnikát általános iskolás korú diákoknak szánják, akik a számítógép-kezelésen túl, alapvető matematikai algoritmusok megoldásában is jártasságot szerezhetnek. — SIMON ANDRÁS grafikusművészalkotásaiból rendeztek kiállítást a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ galériájában, ahol a tárlatnyitó október 13- án, 17 órakor lesz. A grafikák október 25-éig, hétfő kivételével naponta 10—18 óráig láthatók. — FIATAL ZENEBARÁTOK találkozója lesz október 13-án, kedden 16 órától a kunszentmiklósi művelődési központban, ahol egyúttal sor kerül Látó Richárd előadói estjére is. — ÖT-TÍZ ÉVES gyermekek jelentkezését várják a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban, ahol 18 hetes ze- néstorna-tanfolyam indul október 12-étől. Azelső találkozás hétfőn, este öt órakor lesz. — A FORRÁSKLUB következő összejövetelén kárpátaljai magyar szerzőkkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Kodály-iskolában Kecskeméten, október 13-án, 17 órakor. A. meghívott vendégek: Penczkófer János író, Balia D. Károly és Horváth Sándor költők. — ORGONAHANGVERSENY. Október 12-én, 19 órára várják a zenebarátokat a kecskeméti Kodály-iskola dísztermében, ahol Bedrich Janacek orgonaművész ad hangversenyt. Akció Kecskeméten, a piaccsarnokban! darabár kartonos ár 2 tek. Crepto 100-as papír zsebkendő éttermi szalvéta Lilla szalvéta Rita szalvéta 25,— Ft 55,— Ft 105,— Ft 29,— Ft 24,— Ft 24,— Ft 49,50 Ft 96,— Ft 27 — Ft 22,— Ft Keresse a Farkas Mini üzletet. Már nem csak üdítők olcsók minálunk. Farkas és Farkas GmbH Piaccsarnok 215660 bAcs-kiskun megyei napilap Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinqer András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt.. 6001 Kecskemét. Külső-Szegedi út 6 Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 328-777 1992 X. 10-én, megrendelés sorszáma: 230 010 Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 327-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax 329-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 319.— Ft, negyedévre: 957,— Ft, fél évre: 1914.— Ft, egy évre: 3388,— Ft. ISSN 0133-235 x