Petőfi Népe, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-21 / 223. szám
8. oldal, 1992. szeptember 21. TALLÓZÓ A magyar kérdés A nagy tekintélyű Die Welt című német napilap szeptember. 4-ei száma az alábbi elemzést közli „A magyar kérdés” című vezércikkében: Antall József magyar miniszter- elnök nem néptribun, nem híve a radikális megfogalmazásoknak. Ha kereszténydemokrata beállítottságú, óvatos politikus létére a trianoni békeszerződést „a magyarok nemzeti katasztrófájának” nevezi, ez mindenképpen feltűnést kelt. Antalira a „magyar kérdés”- ben fokozódik a nyomás. A „nemzeti ébredés” olyannyira közkeletű, hogy a határokon kívül és belül minden magyar tudja, az első világháború győztesei különösen kémény büntetésben részesítették őket: Európában nincs még egy nép, amelynek fiai ily nagy arányban élnének nemzeti kisebbségként a határokon kívül. A „Magyarországon kívüli magyarok” helyzete a kommunizmus összeomlásával csak látszólag lett egyszerűbb. Mintegy félmilliónyi- an vannak a Szerbiába betagolt Vajdaságban, s együtt kell élniük az erőszakos szerb nacionalizmussal. A körülbelül kétmilliós romániai, erdélyi magyarság megszabadult ugyan a Ceauscscu-rendszer borzalmaitól, de a románokkal együttélő magyarok helyzete felettébb kritikus. A szlovákiai magyar népcsoportnak meg kell barátkoznia azzal a lehetőséggel, hogy a jövőben Szlovákia nemzeti állammá válik. Végezetül élnek magyarok Kár- pát-Ukrajnában is: nekik az ukrán nép megnövekedett azonosságtudatával kell farkasszemet nézniük. A mindenkori magyar kormány kénytelen borotvaélen táncolni. Ha erőteljesen síkraszáll a „magyal- ügy” mellett, akkor ezzel nemcsak szomszédaiban kelt riadalmat, hanem ráadásul Nyugaton is, ahol a „magyar problémával” kapcsolatosan hallani sem akarnak területi ambíciókról, illetve változásokról. Ám ha passzív magatartást tanúsít Budapest a magyar kisebbségek problémái iránt, radikális irányzatokkal kell számolnia nemcsak a népcsoportok körében, hanem az anyaországban is. Mindeddig Budapest mértékletességet és megértest tanúsított. Bátorítanunk kellene ezt a gyakorlatot, a Nyugatnak pedig nagyvonalúságra és türelemre kellene ösztökélni azokat az államokat, amelyeknek határain belül magyar népcsoport él. Ferenczy Europress Müncheni sörünnep 800 millió kínai tv-néző láthatta szombaton egyenes adásban Münchenből a „legbajorabb" népünnepély, az Oktoberfest megnyitását: a város polgármestere 159. alkalommal verte csapra a hordót, adott jelt a mindig október első vasárnapjáig tartó eszem- iszom megkezdésére. Egy nappal a müncheni kezdés után Peking is sörünnepet rendez: a kínaiak IS napon át ihatnak japán, kínai, amerikai és bajor söröket igaz, nem literes korsókkal, hanem csak szerény félliteresekből. A Theresienwiese (Teréz rét) 42 hek- tárából az Oktoberfest most 31 hektárt foglal el. Az ülőhelyek száma 94 ezer, a legnagyobb cég, a Hofbräuhaus 10 264 ember számára biztosít helyet csarnokában és kerthelyiségeiben. Az Oktoberfest nem olcsó mulatság: egy korsó sör ára 8,10 és 8,85 márka között mozog, azaz csaknem ötszáz forint, ám az itteniek többsége meg tudja engedni magának. A nagycsaládosok kedvezményekben részesülnek, s a városi hatóságok 250 idős, vékonypénz- tárcájú embert is meghívtak. A nyitást követő napon rendezik a szintén tradicionális folklórfelvonulást. Az idén a hétezer német, francia, osztrák, holland, olasz és svájci résztvevő hét kilométer hosszan vonul fel. A folklórfelvonulást először 1835-ben, 1. Lajos bajor király ezüstlakodalmán tartották meg. ANYAKÖNYVI HÍREK KECSKEMÉT Születtek (1992. szeptember 3. cs 11. között): Mázuk Barbara (a. n.: Vörös Irén), Dobccz Evelin (Konfár Judit), Zsi- gár Roland (Büki Ildikó), Fürich Roland (Balogh Anna), Győré Cintia (Farkas Andrea). Király Nóra (Gémesi Erika), Rusznyák Martin (Madarász Edit), Kovács Roland (Kovács Ilona), Lénárdt Laura (Angyal Györgyi), Szakái Nikoletta (Kovács Etelka), Szabó Máté (Dan- csó Éva). Mészáros Mihály Attila (Veres Erika), Bátyai Ottó (Laczkó Rozália). Szalai István (Gajdácsi Lídia), Termul Helga Laura (Juhász Katalin), Kenderesi Patricia Tünde (Turkevi-Nagy Julianna), Rakonczai Dávid (Várkonyi Mária). Ra- konczai Gábor (Várkonyi Mária), kocsis Lilla (dr. Karsai Zita), Nagy Cintia (Beké Anikó), Ináncsi László Zoltán (Farkas Erika), Szénási Krisztián (Csuka Erika), Kiss Roland (Mcggyesi Anikó), Szöllösi Zsuzsanna (Könyves Erzsébet), Sipos Anita (Domonics Edit), Kapás Adrienn (Nagy Hajnalka), Baranyi Alexandra (Pusztai Borbála). Házasságot kötöttek (1992. szeptember 11. és 12-én): Balogh Ernő és Gerencséri Anita, Nagy Sándor és Balogh Andrea, K ovács Endre Tibor és K uruez Gabriella, I lorváth László és Csik Erzsébet, Gön- czöl István és Boronkay Piroska, Bihari Zoltán és Balaskó Anikó, Vidák Lajos és Bőd rits Anikó, Kasza József ésÁrdánházi Edit. KovácsJózscfés Kardi Ilona Mária, ilcncz János és Kucsera Mária, Ubor- nyák József és Suba Katalin. Pólyák Sándor és Czelleng Anikó, Tóth Sándor és Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy az Alföldi Tüzép Vállalat alábbi egységei leltározás miatt zárva tartanak: Baja, Tüzép-telep 1992. szept. 23—30-áig. lajosmizse, Tüzép-telep 1992. szept. 28—30-áig. Kiskunhalas, Tüzép-telep 1992. okt. 1—6-áig Kedves vásárlóink szives elnézését kérjük. 25711 1992. szeptember 22—23—24-én, 8—18 óráig a kecskeméti helyőrség klubjában bálás ruhák szezonális vására leSZ. 25763 Kemény Tímea, Nagy Sándor és Némedi Lenke Anikó, Szorád Zoltán és Genge- liczki Eszter, Tormási Zoltán és Nagy Márta, Domián Róbert és Tarr Tímea. Meghaltak: Dr. Falusi Imréné Polonyi Erzsébet (Kecskemét), Golovics Gusztáv (Kecskemét), Papp Dezsöné Tompa Irén (Tiszakécske).Czégány Lajosné Liszicsán Mária (Kerekegyháza), Szabó Jánosné Berentc Julianna (Ballószög), Pozsonyi Dezsőné Barócsi Erzsébet (Lajosmizse), Ácsai József(Kccskemét), Lantos Fcrenc- né Erdős Veronika (Kecskemét), Petro- mán Gyula (Kecskemét), Meleg Lászlóné Nagy Terézia (Szabadszállás), Nagy József (Lajosmizse), Bcnda János (Kecskemét),SziszalaJózsef(Kecskemét), Kúszik Ferenc (Kecskemét), Urbán Lajosné Be- ke Rózsa (Kerekegyháza), Dudás Alajos (Kecskemét). Tercsi Mihályné Hajós Margit (Kecskemét), Mühl Jenőné Lend- vai Piroska (Nagykőrös), Gáspár József- né Boda Mária (Kecskemét), dr. Nahócz- ky Béla (Kecskemét), Hörcsög Kálmánné Kéri Eszter (Izsák), dr. Horváth Józsefné Teleki Mária (Kecskemét), Matkovits Ferenc (Tiszakécske), Sziget János (Kecskemét), Márton Imre(Ladánybene), Mikus Sándor (Kecskemét). ''AKCIÓ! Csak egy hétig" 350/20-as cement 350 Ft/q; (50 q felett ingyenes házhoz szállítás) Berényl tégla és békéscsabai cserép 10%-os kedvezménnyel. Mindennemű építőanyag művi áron történő beszerzése, szállítása. Marozsl homok, sóder, homok telepi kiszolgálása rakodással, szállítással. Kebog TUzép Kecskemét, Ceglédi úton, a nyomási iskolával szemben. ____________________________196/9 f S ZÉPET, DIVATOSAT, JÓT OLCSÓN! CIPŐVÁSÁR szeptember 23-án, szerdán, 10—18 óráig, KISKÖRÖSÖN, A MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN. 24-én, csütörtökön és 25-én, pénteken, 10—18 óráig KISKUNHALASON, A FEGYVERES ERŐK (tiszti) KLUBBAN, Petőfi u. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Biztonságos Befektetések Nemzetközi Szervezete pályázatot hirdet kedvezményes vállalkozói hitel felvételére. Az igénybe vehető hitel 4 millió—400 millió Ft. ELBÍRÁLÁS FELTÉTELEI: — teljes jogú szervezeti tagság, — projekt (a hitel felhasználásának tervezete), — üzleti terv (a megvalósítandó beruházások gazdaságosságának 10 éves prognosztizálása), — a hitel visszatérítésének ütemterve. AZ ELBÍRÁLÁSNÁL ELŐNY: — privatizálásra kerülő állami tulajdon megvásárlása, — kiemelten előnyös vagy gazdaságos beruházás megvalósítása, — ’96-os világkiállítással kapcsolatos beruházások. TAGSÁGI JELENTKEZÉS: Budapest, Arany J. út 35. (Sági János), Szolnok, Ságvári krt. 4. IX. em. 922. (Serfőző Zsolt), Szombathely, Kiskar út 1. I. em. 4. (Kazári Károly), Szeged, Ipoly sor 11 /A IX. em. 24. (Sarkadi Edit), Kecskemét, Imre Gábor út 9. (World-Contact Kft.), Ajka, Petőfi út 7. III. em. 10. (Horváthné Házi Ibolya). Részletes pályázati kiírás 5000 Ft befizetése ellenében átvehető: Szolnok, Ságvári krt. 4. IX. em. 922. Telefon: (56)75-111/251-es mellék. 2676 Kecskemét, Reiszmann S. u. 36/A alatt I épült 4 lakásos társasházban eladó 1 db 2 + 1 félszobás, 81,2 m2-es lakás, 1 db garázs (utcai), 1 db 48 m2-es üzlethelyiség azonnal beköltözhetően Érdeklődni: 53/51-811-es telefonon vagy levélben Építőipari Szövetkezet, Nagykőrös, Örkényi u. 13. 2685 ■ FELHÍVÁS! Az Univer Szövetkezet városközponti ABC-áruházában bevezetésre kerülő vonalkódos számítógépes-pénztárgépes hálózati rendszeréhez az alábbi munkakörökre hirdet felvételt: 1 fő rendszergazda Alkalmazási feltétel: > felsőfokú szakirányú végzettség, > dBASE- és Novell-ismeret, > vezetői kvalitás. 2 fő operátor Alkalmazási feltétel: > középfokú szakirányú végzettség, > Novell-ismeret. A jelentkezéseket írásban — a jövedelemigény megjelölésével — kérjük „VONALKÓD” jeligére eljuttatni a szövetkezet kereskedelmi igazgatóságára (Kecskemét, Katona József tér 18. fszt. 9—10-es szoba). Jelentkezési határidő: szeptember 25. 92/8 Nagykőrös Város Polgármesteri Hivatala a lakossági irodába munkatársat keres felvételre szabálysértési és általános igazgatási feladatok elvégzésére Képesítési követelmény: állam- és jogtudományi egyetemi vagy államigazgatási főiskolai végzettség, büntetlen előélet. A pályázatot — amely tartalmazza a pályázó szakmai önéletrajzát, diplomamásolatát, érvényes erkölcsi bizonyítványát — 1992. október 8-áig lehet a polgármesteri hivatalhoz benyújtani. A pályázat elbírálásának határideje: 1992. október 19. óid ( )Id óid óId ól b őlö őlb BANK BANK BANK BANK BANK BANK DEVIZAHITELLEHETŐSÉGEK MAGYARORSZÁGON Az OTP BANK Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága vállalat- és vállalkozásvezetők részére tájékoztatást tart a Magyarországon devizában felvehető hitelekről. > Vendég: dr. Gellért Andor bankvezető, szakíró. Helyszín: SZMT-székház, I. em. tanácsterem. Kecskemét, Kisfaludy u. 6—8. Időpont: 1992. szeptember 24., 9 óra 30 perc. Az érdeklődőket szeretettel várjuk! 32/9 olt ) ob ( )Id ob ob ob c >Id BANK BANK BANK BANK BANK BANK BANK EPITSEN ÉPÍTHET RÁNK! paROTONl Szentesi Téglagyár 6500 Szentes, Téglagyári út Telefon: (63) 11-944 Tel./fax: (63) 11-193 Makói Téglágyár 6900 Makó, Járandó 124/A Telefon: (65) 12-350 Telefon & fax: 12-192 .. "i '.'.TT SFH Termékeink ■ ......... E gyszeres méretű tégla Kettősméretű tégla B/30 kézi falazóblokk Válaszfaltégla RÁBA 1. falazóblokk RÁBA 3. falazóblokk POROTON 30 (PF 45) falazóblokk POROTON 36 falazóblokk KURCA falazóblokk FB 60/19 födémbéléstest Bagoly kerítéscsalád Uniform kézi falazóblokk jó hőszigetelő POROTON falazóblokkokat INGYEN házhoz szállítjuk Bács, Békés, Csongrád és Pest megye területén (min. 7 rakat). Vázkitöltő falakhoz a KURCA falazóblokkokat 4 Ft ÁRENGEDMÉNNYEL értékesítjük. Várjuk érdeklődésüket személyesen vagy telefonon. 25 x X CM 6 , ,50 25 X 12 X 14 30 X 17 X 14 20 X 10 X 40 25 X 14 X 25 25 X 14 X 12 30 X 19 X 19 36 X 19 X 29 30 X 19 X 19 50 X 20 X 19 25 X 12 X 12 30 X 19 X 19 ik, sőt a korszerű, 1992. szeptember 21-étől várja a szépségükre és alakjukra érzékeny hölgyeket! Európai színvonalú kozmetika, fodrászat és manikűr. Magyarországon először: vibroszauna. Próbálja ki, legyen a törzsvendégünk: Blaskovicsné Joli, Bánóczkiné Angelika, Varga Cecilia, Szabó Tünde (fodrászok). Borsos Andrea, Hajdúné Tünde (kozmetikusok) és Molnárné Éva (manikűrös). GRÁCIA A SZÉPSÉG GARANCIÁJA! . Cím: Kecskemét, Széchenyi tér 14. (északi térfal). Telefon: 76/89-784 2373 Ziccer & SCH'on reklám FAXSZAMUNK: 29-898 SÍKÜVEG: .A” minőségű lengyel (Pittsburg) 3 mm-es, 180x200 cm-es, 256,— Ft/m2, 4 mm-es, 200x240 cm-es, 337,— Ft/m2, 200x260 cm-es, 337,— Ft/m2. BACS-MINERAL ha ajánl, akkor JÓ AZ ÁR öv. FORMATERVEZETT FÜRDŐKÁD német DIN-szabvány szerinti I. osztályú (fehér), 160 cm-es, 10 600,— Ft/db, 150 cm-es, 10 400,— Ft/db. OLASZ FEHERCEMENT raktárról: 16 600,— Ft/t, tranzitszállítással (22 t) 16100,— Ft/t. NEMET MODELLGIPSZ — G5—B3 raktárról: 10 500,— Ft/t, tranzitszállítással (20 t) 10 200— Ft/t. Áraink áfát nem tartalmaznak. Állandó készlettel folyamatos ellátás biztosított egész évben. Nagyobb tétel vásárlása esetén engedmény. Címünk BÁCS-MINERÁL KFT. 6000 Kecskemét, István király krt. 24. (Dutép Flázgyár területén.) Tel : 76/20-161. Tel./fax: 76/20-624 187/9 29812