Petőfi Népe, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-29 / 230. szám
8. oldal, 1992. szeptember 29. PÉNZ, VÁLLALKOZÁS, PIAC L I Z I N G B E I 22-713 123/9 TT-vizet az Erdősi Áruházból A Magyarországon Is népszerű /r-viz fogyasztói közül sokan tudják már, hogy Bács-Kiskun megyében Kecskeméten, az Izsáki út 80. szám (tel.: 76/327-402) alatti Erdősi Áruházban vásárolhatják meg a jótékony hatású italt. A /r-vizet de. 8-tól 17 óráig árusítják, hozott vagy a helyszínen megvásárolható műanyag kannában. Aki legalább 1000 liter m-vizet elővásárol, kempingkerékpárt kap ajándékba. Az Erdősi Áruház azoknak az érdeklődőknek a jelentkezését is várja, akik a /r-viz a megye északi részén való forgalmazására is vállalkoznak. Hogy a japán Institut of Bio-Energy által kifejlesztett viz népszerűsítésében milyen jelentős szerepet játszik a kecskeméti vállalkozás, jelzi az a tény is, hogy a napokban összehívott második ülését a megyeszékhelyen tartotta meg a />viz-Gyártók és Forgalmazók Szövetsége. A szövetség képviselői, közöttük dr. Lehoczky László belgyógyász főorvos, bioenergetikus, a /r-viz- hamisitók elleni hatékony összefogást állították ülésük középpontjába. Fontosnak tartják, hogy a lakosság a régió hivatalos forgalmazójának, vagyis az Erdősi Áruháznak jelezze, ha a környéken más formában, más árus portékájaként találkozik a nevezetes itallal. A /r-vizhez kötődő hír, hogy az Erdősi Áruház december 23-án az Erdei Ferenc Művelődési Központ színháztermében show- műsorral színesített, szórakoztató estre várja a /r-viz fogyasztóit. A rendezvényen ezúttal is értékes nyereményeket sorsolnak ki. Ne felejtse: /r-vizet jelenleg a kecskeméti Erdősi Áruházban vásárolhat, ám a közeljövőben már a belvárosban is. • Jó egészséget kívánunk a víz fogyasztásához! NYUGATI BÉRLŐKNEK KÖSZÖNHETŐ Újjászületik a GUM A GUM, Mos7.kva és egyben a volt Szovjetunió legnagyobb áruháza százéves jubileumára készül, s az évfordulóra vissza akarja állítani a forradalom előtti rangját. Ai áruház a jövő évben lesz I00 éves. 1889-től 1893-ig épült annak a piacnak a helyén, amelyet 1812- ben, amikor Napóleon hadai bevonultak Moszkvába, tűzvész pusztított el. A háromemeletes épület polcai most első ízben vannak tele, méghozzá a korábbi gyenge minőségű átukkal ellentétben olyanokkal, amelyeket a vásárló kivan. — Az épületet fel kell újítani, hogy valóban olyan legyen, mint egy első osztályú áruház — mondta az AP amerikai hírügynökség tudósítójának Alexander Bredikhin, aki ügyvezető igazgatója annak a bizottságnak, amely a GUM jubileumi ünnepségeit előkészíti, s amely a költségeket előteremti. A GUM forgalma mindig hatalmas volt: a Szovjetunióban naponta 170-200 000 cikket adott el a nagyszámú szovjet és külföldi vásárlónak. Egyébként inkább hasonlít bevásarlóközPlo onthoz, mint áruházhoz. Kü- ön-külön boltok sorakoznak két emelet három folyosóján. 1953 óta nem újították fel, és roskadozó lépcsői, kopott mozaikjai és megrongált szobrai ugyanúgy távol tartották az igényes külföldieket, mint a sarkokban terjengő bűz. A GUM újjászületése nagyrészt a helyiségek nyugati bérlőinek köszönhető. Ott árusít a többi között az Yves Rocher, a L’Oreal és a Lego. Mindegyik csak konvertibilis valutáért ad el. Vevőkben azonban soha nincs hiány. EURO-PROFIL ^ szaküzlet és szerviz Kecskemét, Csongrádi út 6. Kedvező hitellehetőség: 50% előleg befizetése mellett, 6 havi kamatmentes részletre vásárolhatnak színes tévét, videót, mikrohullámú sütőt. 37/9 Legnépszerűbb Magyarország A közepes méretű vállalkozások terjeszkedésének legnépszerűbb színtere Magyarország — ezt állapította meg a Deloitte Touche Tohmatsu tanácsadó cég tanulmánya, amelyet a Financial Times ismertetett. Húsz fejlett országban, 400 vállalat körében végezték el a felmérést, és a megkérdezettek egy- harmada szerint a térségben elsősorban Magyarországra esik választásuk. Sorrendben a következő népszerű országok Csehszlovákia, Lengyelország és Oroszország voltak. Sok üzletember panaszkodott ugyanakkor a kockázatra, a politikai és társadalmi környezet hiányosságaira is. m Q2 BAGOLY KFT. VÁMUDVAR-VÁMSZABADTERÜLET 6000 KECSKEMÉT ISTVÁN KIR. KRT. 19. T: 76/22-199. 29-400 FAX/76/22-199 SZOLGÁLTATÁSAINK 6.00—22.00 órai NYITVA TARTÁS ALATT — teljes körű vámügyintézés, — azonnali vámfizetés, — tisztálkodási és étkezési lehetőség, NONSTOP — gépesített és kézi rakományigazítás, — nyilvános telefon és fax, — fegyveres szállítmányőrzés, — vasúton érkező áru beszállításáról gondoskodunk. Vámszabadterület 16 000 m2-en, hőszigetelt csarnok 2700 m2 + 50 db alukonténer. 185/9 fi §MICROSYSTEM Murata F 1 telefax Murata M—1 telefax Panasonic KX—50 B Panasonic KX—90 B Canon 170 fax Canon 270 S fax Telefaxakció a Microsystemnél! netto 39 900 Ft, 49 10O Ft, 64 900 Ft, 77 500 Ft, 99 900 Ft, 99 OOO Ft. A telefaxkészülékek árai tartalmazzák a 12 havi garancia diját, a postai engedélyezés költségét és egy tekercs hőpapírt. A telepítés dija helyszínen fizetendő. Brother, Casió és Olivetti írógépek teljes választéka Kecskemét, Arany J. u. 4. Tel./fax: 76-328-874, 76-327-205. 148/9 BÖNGÉSZDE Aki itt KERES, az talál partnert! Tisztelt Partnerem! Kérem, hogy figyelmesen olvassa el! Jeligéket, ajánlatokat nem továbbítok és nem válaszolok rá! Címkéréskor adja fel postán a cím 625 Ft-os árát. (Dömötör T. A. 6000 Kecskemét, Katona J. tér 18. II. e. 223.) A közleményekben írja meg, hogy milyen címre v. telefonra, és milyen kódszámú címeket kér! Az (JJdonSAG telefonja/faxa: 76/322-692 és 76/325-970. Levélben, utánvéttel is megrendelheti a kívánt címeket! Készpénzért is kiszolgálom! (Áfás számlát minden esetben adok!) A cím az évi 2400 Ft-ot vállaló Újdonság-előfizetőknek 300 Ft+ 25% áfa, nem előfizetőknek 500 Ft+25% áfa. ÚS 3503 nemet cég szept. 1 l-ei levelében faasztalok. fapadok, faszékek, fahomokozók gyártóit keresi US 3505 Vételi szándékunk van heti egymillió liter gázolajra. Kérem, hogy a specifikációt. árajánlatot, áru betárolását dokumentáló ajánlatokat megadni szíveskedjék. US 3506 Keresünk gázolajat (fütöolt.) nagy teteiben, fizetés átvételkor: kp. ÚS 3478 Német hajóépítő cég sürgősen kér 1000 db M5 x 16 hosszú menettel átm. 16 x 24 mm-es, 1,4305/ x 12 CrNiS 188 anyagú 0,8-as recézésű csavart. Gyártók! ÚS 3479 Keresünk gyümölcs- és zöldség- száritmányokat. ÚS 3480 Gázolajat keresek mediterrán kikötői paritáson 150 ezer tonnát, 20 - 50 ezer tonnánként. Fizetés Deutsche Bank feltöltődő akred., ÚS 3387 Ingyen kap pénztárgépet, ha nálunk veszi. (Azonnal kézhez kapja es még üzletkötői jutalék is megilleti.) US 333 Heti 1-5 millió lit. fűtőolajat keresek Záhony paritással, forintért. 1000- 5000 t. ÚS 3384 Vételre keresek Kecskemét belvárosában 35-40 m2-cs irodát. US 3383 Akinek van 5 konténer 85 mm-cs USA Marlboro cigarettájuk, tegyenek ajánlatot keresletemre. Csak azok vásárolják meg a címem, akiknek kézzel fogható Marlborójuk van. Bonto(t konténer is érdekel! ÚS 3500 Német cég szept. 2-ai levelében színes, univerzális, polietilén zsákokat keres. (Kék, sárga, zöld, piros.) Ugyancsak korcs 5-10 iiteres műanyag, négyszögletű vödröket. (Kék, piros.) Tisztítás a hitiénatcchnika. ÚS 3470 Keresek heti 2000 db használt raklapot. Kp. fizetek 380 Ft/db-ot. ÚS 3411 Nagy tételben, folyamatosan vásárolunk 2 kg-os kiszerelésben burgonyát, vöröshagymát, almát, I kg-os kiszerelésben citromot, paprikát, füzérben fokhagymát. ÚS 3409 Veszek 65 mm feletti jonatánalmát. Árajánlatot kérek. ÚS 501 Dán cég német képviselete IX. 2. óta keres nyersanyagokat, félkész és késztermékeket. ÚS 3322 Akác- és fenyőrönköt vásárolok folyamatosun. saját felhasználásra. Havi max. mennyiség: akác 1000 m\ fenyő 200 m3. ÚS 3321 Készpénzért veszek Németországból származó használt személy- és teherau- tógumjkat. Mennyiség: havi 5-10 ezer db. ÚS 3316 Garzonlakást keresek Kecskeméten 500 ezer Ft kp.-val. Megegyezünk, hogy a vételár többi részét hogyan törleszteni. Ticom 6% Vennek 201 őrölt csemegepaprikát, minőségi bizonyítvánnyal, 50 kg-os egalizált zsákokban. Ticom 698 Gyártót, szállítót keresek kárpitozott székekre (szövethuzattal), kávé- és mogyorószínekben. Igény 200 db. Ticom 633 Vennék csemege- és borszőlőt, megbízásos alapon. bútorlécet blikkből, 2-4 m, min. 14 cm széles, 5-10 cm vastag, C1F Csepel, szabadkikötő. — Ticom 710 Osztrák cég házat és kerti bútort venne fából, sörözőgarnitúrát. Színes termékismertető és árjegyzék szükséges. — ÚS 3483 Üzletkötőket, exportőröket keresünk fehér, mosott, nyúlszőr exportra történő eladásához. — ÚS 3484 Keresünk 5000 db gyermekalsót 2—6 éves korig. Folyamatos szállítás lesz. Zónái' 1967 Termelők! Keresünk segély- programhoz pokrócot, kamionnyi tételekben. Cégszerű ajánlat és 2 db minta kell. ÚS 3330 Cipősök! 30 fős tűzödéhez keresek gépeket. Specifikáció van! — US 2929 Olasz—magyar cég keres több varrodát síanorákok gyártására. A pamutműszál keverék anyagú termékek sorozatnagysága 700—4200 db között van. Lekötés éves szinten. — ÚS 3222 Varrónőket keresünk kecskeméti alkalmazásra jó kereseti lehetőséggel! — ÚS 3332 5000 m olcsó krepp, 1,4 m széles, ágyneműanyagot keresünk. Ár: 80 Ft/m Transfer BT.-kereslet (2000 +500)+ 25% áfa árú címek. — TR 0457 Spanyol cég sapkák gyártásához alvállalkozót keres. TR 0474 Olasz cég kikészített tehénbőröket vásárolna. — TR 04 37 angol cég mezőgazdasági termékek (pl. gabona) és egyéb szilárd anyagok szállítására és kezelésére fel. szárítására) alkalmas berendezéseket gyárt. Partnereket keres a termékek közös gyártására és értékesítésére. TR 0439 Olasz cég vásárolna polietilén zsákokat és klf. nyersanyagokat, mint poliszti- rén, polietilén. TR 0443 Olasz cég polcok, állványok gyártására bedolgozót keres. 01 Budapest: 01. 1. 15. 60 Tornaterem kivételezése. 01.1. 14.54. 1500 m2 beton térburkolat kivitelezése közműbekötésekkel, csatlakozásokkal. 01. I. 15. 57. Épülő autópálya-kisajátítási terv- készítés 01. 1. 15. 61 Kőhomlokzat-hclyreállítás, kőszobrász restaurálás kivitelezése. 01. I. 15. 63. Sportpálya új eredményhirdető berendezésének a megvalósítása. 04. Békés megye: 04. 1. 14. 27. Községi szennyvízcsatorna-építés kivitelezése. ÚS 3502 Német oég szept. 16-ai faxában gyártókat keres. 1. Precíziós esztergálás az autóiparnak, 2. a gépgyártásnak és 3. ablakgyártókat is keres. ÚS 3464 Német cég lehetőleg regionális lerakatokkal rendelkező képviselőt keres, aki a forgalmat és az alkatrészellátást saját felelősségére vállalja épületek utólagos, nedvesség elleni szigetelését végző szerszámokkal kapcsolatban (Sag.a/iyag-imektáló, gyémánfűrészt stb.) ŰS 3467 Hőszig. homlokzatokat, tető- és falpaneleket fejlesztő, gyártó, szerelő és értékesítő német cég közös vállalatot alapítana termékei szerelésére, értékesítésére, később jó együttműködés esetén, gyártására is. ÚS 3345 Vennék lambériagyártó sorokat. ÚS 3329 Használt nyomdagépet vennék. Kétverkcs B/2-es méretben. Érdekel még A/2-es méretben ketszínnyomógép, valamint stancoló- gép. . — ŰS 3324 Vennék 50 tonnás vagy 63 tonnás excenterprést, üzemképesen. — Ús 3312 Keresek orosz Sztalicsnaja v. Bo- járszka vodkát. 0,5 1-es min. 1 kamion, telj. helye: Kiskőrös (szeptemberben), irányár: 130 —140 Ft áfával. Fizetés kp. 1 1UA7III VUO V UHUIK ÚIWIU lUZJIdl, IUI^cUIIU* tos szállítással, 1000 m3-t. — Ticom 639 Vennék 250 db háromszög- keresztmetszetű beton kerítésoszlopot. — Ticom 703 Szerződést kötnénk hosszabb távra a következő zöldségfélék felvásárlására heti ütemezéssel Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa. Kiskunhalas térségéből: gyökér, sárgarépa, zeller, karalábé, kelkáposzta, karfiol, káposzta, uborka, paprika, paradicsom. — ÚS 3245 Kézzel varrott autóskesztyűt keresek. Csak gyártók jelentkezését várom! — ÚS 3408 Vásárolnék 10001 exportminőségű Desjre étkezési burgonyát. — ÚS 3473 Veszek ukrán olajnapraforgó- magot_ 150 USD/to. FOB nagy tétel. ÚS 3473 Megvételre keresek étkezési olaj- repoemagot, 00-ás minőségben, 160 USD/to F'ÖB, mennyiség korlátlan. ÚS 3475 Megvételre keresek mogyorót 600 USD/to FOB nagy tételben. ÚS 3476 Veszek ukrán héjas diót, vékony héjú. 600 USD/to FOB 2000 to. Ticom 710 Osztrák cég faházat, fából készült kerti bútort, sörözőgamitúrát v^nne. Színes katalógus, árral együtt szükséges. — Ticom 714 Vennék 12 000 (XX) fehér, rövid ujjú, 44-cs trikót, és 1 500000 rövid ujjú trikót, valamint melcgítöfelsőt. Mintákat kérek! Wo-Co 3415 Keresünk S. O. S. tehergépkocsi-rakfelület javítására ajánlatokat. Ticom 641 Vennék KÁMAZ tehergépkocsi-motort. — Ticom 643 Vennék kárpótlási jegyet. Figyelem! Ús 3481 A B „NA1B" rith alapítvány üzleti könyvtára rendelkezik az európai, távol-keleti országokban és az USA-ban működő cégek és az általuk gyártott termékek átfogó, információs bázisával. Ne töprengjen! — ÚS 3482 A FÁK kereskedelmi képviselete olytui vállalkozókat keres, akik hajlandóak kooperációban közös termelésre a FÁK területén! Rendelkeznek orosznyelv-tudissal vagy tolmáccsal! Érdeklődni az Újdonság-nál! Zónái 2015 Vennénk tölgyfriezt havi több kamionnal: 35 * 79 * 4X0/520, 27 x 67 « 320/ 620/920, 27 x 55 x 270/320/520/620 bev. méretben. Zónái 2016 Vennénk azonnal 1900 db vasúti talpfát 15x26x260 cm, tölgy, gatterfriss. További 60000 db igény van. Kérünk ajánlatot saját anyagból, valamint bérmunkára! Zónái 2017 Vennénk lucfenyő fűrészárut 1 és 2" vastagságban, 10000 m\ DIF Hamburg 60 m’próba. Zónái 2018 Vennénk bútorlécet bármilyen mennyiségben — tölgy 27 x 80 x 500—1400, 27x 122 x 430 48(k 530, 27 x 75 x 420 mm; Bükk 27x81 x320- 520 mm; — Kőris 27 x 76 x 320—520 mm. Zónái 2037 Vennénk I (X) 000 db cirokseprűt, ár-, paritás-, típus-, szállítási ütem, fiz.mód.- megjelölcssel. — Zónái 1969 Vennénk havi 500 m3gőzölt Kiskőrösön, az Akasztói úton (a Vámudvar mellett), új, korszerű benzinkút nyílt a Csepp Kft. vállalkozásaként. A jelentős átmenőforgalmat lebonyolító városban ez lesz az első benzinkút, amely éjjel-nappal, a nap mind a 24 órájában fogadja az ügyfeleket. A 92-es, 95-ös ólommentes és a 98-as benzineket, dízel-, valamint háztartási tüzelőanyagokat kínáló benzinkúton az Áfor, a Schell és az Agip motorolajokat, fékolajokat és a fagyálló folyadékot is beszerezhetik a vásárlók. A fedett benzinkút kiegészítéseként tágas kamion- és gépkocsiparkolót is létesítettek. A tankolásra várakozó ügyfelek ha- rapnivalót (a népszerű Chipet), jégkrémeket is vásárolhatnak. Az új benzinkút szolgáltatásainak körébe a mosdóhasználat is beletartozik. Éjjel-nappal várja Kiskőrös új benzinkútjai Tel: 78/12-547 115/9 Új, korszerű benzinkút nyílt Kiskőrösön