Petőfi Népe, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-05 / 184. szám
MEGYEI KÖRKÉP 1992. augusztus 5., 3. oldat Parkolóhely a határ közelében Időszerű változtatás a Bács Volánnál Az elmúlt években fokozatosan növekvő személyforgalmat bonyolít le a hercegszántói határátkelő- hely. Az idén azokon a hét végeken, amikor a törökök és a Szerbiában élők szabadságra utaznak haza, szinte elviselhetetlen a helyzet. A határ előtt az 5l-es úton több órán keresztül várakozók csak lépésben haladnak előre. Ez szó szoros értelemben is így van, mert gépkocsijukat mindig pár méterrel előretolják. Az „invázió” lezajlása után siralmas látványt nyújt a községnek ez a része. Az út Alighanem a reklámként is hatásos szponzori tevékenységen túlinak, városi lokálpatriotizmusnak tarthatjuk a kiskunhalasi Simon —Csontos utazási iroda tevékenységét, melynek segítségével eddig már csaknem nyolcvan halasi polgár juthatott el ingyen francia, spanyol vagy olasz földre. A városi olimpiai ötpróbát sikerrel teljesítők közül Csík János, a szakmunkásképző focistái, vagy a gimnázimelletti árokban mindenhol szemét, piszok. A helyi önkormányzat ebben az áldatlan állapotban a megoldást keresi. Bognár József polgármester elmondta, hogy a határ felé vezető fő közlekedési út mellett a településről kivezető Dózsa György utca folytatásában közúti jelzőtáblával ellátott parkolóhelyet alakítanak ki. A földmunka már befejeződött. Szemétgyűjtő konténert helyeznek el, a szpmjazókat ivóvíz várja. Tervezik még WC felállítását is. Tölgyesi Gábor um kézilabdázói mind-mind élvezhették, hogy utazási költségeiket az iroda átvállalja. A legfrissebb hír, hogy segítségükkel utazhat el a veteránatlétikai Európa-bajnok- ságra Tabajdi József, a ma is sokak által ismert egykori aktív versenyző. Az iroda tervei között szerepel, hogy olyan jelentősebb városi rendezvények, mint a Csipkebál vagy a Halasi Szüret eseménysorozatát is támogassák. Igazgatásrendészet Nagybaracskán • Dr. Kocsis Attila megyei rendőr- kapitány átvágja a szalagot. A felvétel a vaskúti irodaátadáson készült. Rendőri nyelven mondva Hercegszántó, Dávod, Csátalja és Nagybaracska nem tartoznak a fertőzött települések közé. Dacára ennek ezen vonalon körzeti megbízotti körzetközpontot avattak csütörtökön, Nagybaracskán. A községházával egy fedél alatt lévő, de külön bejáratú épületet egy szolgálati lakásból alakították ki csaknem 2,5 millióba került a közös központi fűtéssel együtt, mely felváltotta az olajkályhákat. Az önkormányzati törvény helyi feladattá teszi a közbiztonságról való gondoskodást, természetesen az anyagi lehetőségektől függően. A baracskaiak a törvény szelleméből fakadóan és a polgárok érdekeit szem előtt tartva az elsők között szervezték meg önvédelmi egyesületüket, mely mára már 43 taggal működik és hatékonyságáról a rendőrség is csak elismerően nyilatkozik. Szeptembertől heti két napra kiköltözik az igazgatásrendészet, tehát ilyen jellegű (személyi igazolvány, jogosítvány, fegyverviselési engedély stb.) ügyekben nem kell az embereknek Bajára utazniuk. (S. G.) EGYÜTTÉLÉS — SZABÁLYOKKAL A termálfürdő nem fertőzött Megkérdeztük az illetékeseket, látogatható-e a tiszakécskei strand? Szabó István, a termálfürdő bérlője elmondta, hogy természetesen segitőkészen áll a tisztiorvosi szolgálat vizsgálataihoz. Az elfolyó vízből naponta mintát vesznek. Az eddigi eredmények nem indokolják, hogy bezárjon. Azt pedig csak remélni tudja, hogy beteg ember nem vált belépőjegyet. Ezt a vendégek lelkiismeretére bízza. Vasárnap egyébként két- és fél ezren voltak a strandon. Ám a vihar, a kerek medencébe becsapódó villám miatt meg kellett szakítani a fürdőzést. Említést érdemel az is, hogy az ott lévők fegyelmezetten viselkedtek, s megértették a kényszerhelyzetet. Szabó István kitért arra is, hogy jó lenne, ha ebben a kánikulában mindenki fokozottan betartaná az együttélés szabályait. Mint mondta, fürödni és nem medencevizet inni, piszkolni várja a vendégeket. Hangot adott annak is, hogy e hosszan tartó melegben nem tanácsos az otthonról bespejzolt — sok esetben meleg — ételek strandon történő fogyasztása. Mint látják, néha romlandó ételek is előkerülnek a tűző napon hagyott szatyrokból, csomagokból. A kánikula fokozott óvatosságot igényel nemcsak a fürdőzőkkel szemben, hanem az ételfogyasztással is. Természetesen, ha elrendelik a strand bezárását, azt azonnal megteszik, s a lapban is közreadjuk. Pulai Sára A bajai Bács Volán a közelmúltban helyijárat-ritkításra kényszerült. Az okát és az ez alapján szerzett tapasztalatokat Madarász Imre személyforgalmi üzletágvezető mondta el: — Baja város egyes járatainak menetrendjét ’92 május 30-tól azért kényszerültünk megváltoztatni, mert az utasszám áprilisban 20,3 százalékkal, májusban 22,9 százalékkal csökkent. Egyes járati útvonalakon leállított, illetve módosított járatok miatt május 30-a után mindössze egy oktatási intézmény, egy vállalat és öt fő magánszemély jelezte, hogy problémát okoz neki a változás. — Mennyire voltak jogosak a panaszok? A megkifogásoltak közül az utazóközönség egy esetben helyi autóbuszok 30 percen belüli várakozást, egy esetben helyközi autóbuszok 60 percen belüli várakozást, hat esetben egyedi utazási igények meghiúsulását kifogásolta. — Milyenek a tapasztalataik a változás után? — Az elmúlt két hónap tapasztalata alapján elmondható, hogy a Elterjedt a hír Baján, hogy a városi kórház szülészeti osztályán a napokban AIDS-vírussal fertőzött fiatalasz- szony szült. A hírrel felkerestük a kórház igazgatóságát, ahol a távollévő dr. Vaj tay István igazgató főorvos helyett Pápay Tamás főgyógyszerész igazgatóhelyettes készséggel állt rendelkezésünkre. Elmondása szerint két héttel ezelőtt egy letelepedési engedéllyel rendelkező fiatalasszony kérte felvételét a szülészeti osztályra, ahol egészséges csecsemőnek adott életet. A hazabocsátás után a fiatalasszony tejláz gyanújával került vissza a kórházba, aminek kapcsán többször zavart állaváltozás időszerű volt, amit az is bizonyít, hogy a vártnál kevesebb volt a panaszok száma, és júniusban tovább csökkent az utasszám 22 százalékkal. — Mit eredményez az utascsökkenés? — Jóval kevesebb az árbevétel, ennélfogva kevesebb lehetőségünk van a járművek pótlására és a közvetett költségek fedezésére. Talán az utazóközönségnek is jobban meg kellene becsülni a közhasználatú járműveket. A menetrend-változtatásra készítettük el az új indulójegyzékeket és azok tábláit, de azok egy része már most nem található, pedig 90 ezer forintba kerültek. Rövidesen új, nagy méretű városi vonaltérképet helyezünk ki a Jelky András térre, valamint az önkormányzat Baja város új utcanév-jegyzékét is tartalmazó térképet helyez el a helyi és a helyközi autóbusz-pályaudvarra. Kérjük szépen a kihelyezett tárgyak és autóbuszaink megóvását, mert pótlásukra egyre kevésbé van lehetőségünk. pótba került. Egy ilyen alkalommal jelentette ki, hogy AIDS-szel fertőzött. Azonnal elvégezték a bajai orvosok a szűrővizsgálatot, mely nem bizonyította a fertőzöttséget, igaz, az ellenkezőjéről sem bizonyosodtak meg. Ezért a beteget Budapestre, a László kórházba szállították, ahol jelenleg is folyik a kivizsgálása. Pápay úr elmondta, hogy a szülészet-nőgyógyászati osztályon ezt nem tekintik rendkívüli eseménynek, és rendes kerékvágásban főijük a munka, egyébként az egészségügyben fel vannak készülve az AIDS-es betegekkel való foglalkozásra. “ P.Z. RENAULT-NYEREMÉNYJÁTÉK FORMA—1 MAGYAR NAGYDÍJ AUGUSZTUS 16. 100 liter benzin! Ki győz a Hungaroringen? írja meg címünkre, augusztus 15-éig. Helyes válasza száz liter benzint jelenthet. KORONA KFT. 6000 Kecskemét, Május 1. tér 6., T.: 76/46-939 £ RENAULT ÉLMÉNY VELE ÉlNI OÖ CD NYÁRI SZENZÁCIÓ: RENAULT—5-VÁSÁR! PRÓBÁLJA KI! Részletfizetés + lízing + készpénzfizetésnél 850 000 Ft-tól. A ÍB-kNAUf VAKOLATOK Építkezők, viszonteladók, figyelem! LK-vakolatok kedvező áron a gyár közvetlen értékesítőjénél: Az Antóni Tüzép Kereskedőházakban, Kiskőrös, Kalocsa, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Császártöltés. Művészpalánták Szánkon A szanki Általános Művelődési Központ idén másodszor adott otthont egy új, páratlanul érdekes, országos kezdeményezésnek. Július 27. és augusztus 10. között középiskolás képzőművésztábort szerveznek Gy. Szabó Béla, Szánkhoz kötődő erdélyi fametsző művész tiszteletére a középiskolás korosztálynak. A kéthetes program a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, a Lakitelek és az Illyés Alapítvány támogatásával jött létre. Ä résztvevők több mint fele Erdély különböző szegleteiből egyéni meghívás alapján érkezett, de jöttek néhányan Budapestről, egy kislány Japánból, s egy Hollandiából is. —- „Családunk egy barátja Kodály Zoltán tanítványa volt, s Ko- dály-intézetet alapított Japánban. Tőle hallottam, hogy Budapesten nagyon jó művészeti szakközépiskola működik, s három éve ide jöttem tanulni. Már otthon is raj- zolgattam, de nem ilyen intenzíven. Először egy grafikusnál, jelenleg pedig egy budapesti festőművésznél lakom. Rengeteget tanultam tőlük. Festőművész szeretnék lenni, a zene a hobbim!” — meséli magáról a tizenkilenc éves Ichiha- ra Kei szinte tökéletes kiejtéssel. Az erdélyi fiúk közül Vass Sándor, Fésűs Barna, Incze Mózes és Heim István a Romániában évente megrendezésre kerülő Középiskolások Országos Művészeti Olimpiájának díjazottjai voltak. „Idén érettségiztem a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban, s szeretnék bejutni a kolozsvári Művészeti Főiskola grafika szakára. A bátyámat tavaly formatervezésre vették fel. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Tavaly a húgom vett részt a táborban, de sajnos mindketten egyszerre nem jöhettünk. Divattervező szeretnék lenni, ehhez azonban még rengeteget kell tanulnom. — vallja Heim István, aki 1987-ben első, 1988- ban és 1990-ben pedig harmadik helyezést ért el az olimpián. Á tábor művészeti vezetője De- csi Ilona, budapesti grafikusművész: A kéthetes együttlét célja, hogy ebben a zavaros világban a különböző felfogású és nációjú gyerekek együtt alkossanak s jobban megismerjék egymás kultúráját. Ezért is szerveztünk kirándulást Szegedre és Kecskemétre. Művészképzéssel próbálkozunk, teljes toleranciára törekszünk, szakmai segítségnyújtás mellett tiszteletben tartjuk az egyéniségek kiteljesedését. Különböző technikákat, olajfestést, akvarellt, pasztellkrétát, linómetszést, grafitrajzolást, esetenként szénrajzolást alkalmazunk. Közös összekötő szálunk a művészet, s az a sajátos világlátás, amely ehhez tartozik. Remélem, hogy pénteken, kiállításunk megnyitóján a szanki emberek nem vonják vissza tőlünk azt a csodálatos bizalmat, amellyel befogadtak — foglalta össze a tábor célkitűzéseit Gy. Szabó Béla tanítványa. Sz. Huber Helga • Ichihara Kei társa munkáját figyeli. (Fotó: Magyar Csaba) Halasi szponzor • I abajdi József, a veterán atléta és Simon Sándor, az iroda egyik tulajdonosa. (Fotó: Ferincz) Berki Erika Szeptemberben nyit a posta • Jó ütemben halad a hercegszántói posta felújítása. A hivatal dolgozói bíznak abban, hogy szeptemberben az új helyen fogadhatják ügyfeleiket. (Fotó: Tölgyesi Gábor) AIDS-fertőzött volt-e a bajai kismama? Népfőiskola Dunavecsén Testi, lelki, szellemi üdülésnek beillő nyitott népfőiskolát indít Dunavecsén a hélyi református lelkészi hivatal. Az augusztus 7-én, pénteken kezdődő egyhetes programokra a helybélieken kívül az ország minden részéből és külföldről is várják az érdeklődőket. A távolabbról érkezőknek a napi háromszori étkezés mindössze ezer forintos költségén túl semmit sem kell fizetniük, szállást ugyanis díjmentesen kapnak a résztvevők. A nyitott népfőiskola széles körű ismeretterjesztő előadásai sorában középponti helyet kap a kereszténység témaköre, de a szervezők korántsem csupán keresztény, s ezen belül református hívőkre számítanak. A Duna menti nagyközségben zajló egyhetes népfőiskolára jelentkezni lehet Dunavecse 211-es telefonszámon, illetve levélben Ablonczy Gábor református lelkész címén, Dunavecse, Zrínyi utca (6007). Politikai foglyok zarándoklata Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én lesz Márianosztrán a volt politikai foglyok zarándoklata. Délelőtt fél 11-kor szentmise, amelynek végén koszorúzás a börtön-fegyházként használt pálos kolostor falán elhelyezett emléktáblánál. Szociális feszültségek A költségvetés közel 10 százalékát, mintegy ötmillió forintot kell Fiilöp- szálláson szociális ellátásra fordítani. Ennek legfőbb oka elsősorban az, hogy a községben nagyszámban találhatók többgyermekes rászorulók és a tanyán élő idős kisjövedelműek is megélhetési nehézségekkel küzdenek. Hangverseny a templomban Jótékony célú nyitóhangverseny lesz augusztus 7-én, pénteken 18 órától a Pataji Múzeum erdélyi templomában. A zenei tábort — amely 19-éig tart — és a hangversenyt Pallagi Judit szervezte. Az est bevételét helyi jótékonyságra fordítják, a fellépők tiszteletdijat nem fogadnak el. Századik Jó ütemben halad a solti kabeltévé- hálózat építése. Tegnap a székesfehérvári Elektrokomfort Szolgáltató Vállalat a századik lakást kötötte rá a hálózatra. A két magyar műsor mellett a nyolc műholdas programot adó hálózatot még az idén az egész községre szeretnék kiterjeszteni. A csatlakozási díj is elfogadható, talán ezért is egyre többen jelentik be a kábeltévéigényüket. Kerítést kapott a temető A kecskeméti önkormányzat gondozásában lévő, 25 éve lezárt BuJlií úti temető Akadémia körúti és az Irinyi utcai részén új kerítést építettek. Az utóbbi években ez a temető közkedvelt helye volt a csöveseknek, szipolyoknak nkik (mivel a régi kerítés tönkiement) akadálytalanul bejuthattak a területre. Kiegészítés A Bács-Kiskun Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőr, o_ Állomás augusztus lején Újabb előírások szarvasmarhatartóknak címmel tájékoztatót közölt lapunkban. Az íráshoz egy rövid kiegészítést juttattak el szerkesztőségünkbe, melyet az alábbiakban közlünk. Az állomás tudomása szerint a német, svájci és jugoszláv importőrök csak az IBR — fertőző rhi- notracheitis — betegségtől mentes szarvasmarhákat vásárolják meg. A magyar exportőröknek fel kell készülniük arra, hogy más külföldi vásárlók is csak a teljesen egészséges állatokat hajlandók importálni. Ettől függetlenül az IBR-fertőzöttség az értékesítésben 1993-ban sem okoz jelentős értékesítési gondokat.