Petőfi Népe, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-05 / 184. szám
(-------------------------------------\ Ka tonai ellenőrzés Az Európai Hagyományos Fegyveres Erőkről szóló szerződés 1992. július 17-ei hatályba lépését követően első alkalommal érkeztek hazánkba külföldi katonai ellenőrök, hogy a helyszínen vizsgálják meg és hitelesítsék a Magyar Köztársaság által átadott adatok valódiságát. A brit fél kérésének megfelelően vegyes ellenőrző csoport — hét angol és két olasz katona — érkezett Ferihegyre a királyi légierő katonai szállító repülőgépén. Temetés golyózáporban Heves tüzérségi harcok közepette temették el tegnap Szarajevóban azt a két árvát, akiknek életét orvlövészek golyója oltotta ki, amikor vasárnapra virradóra autóbuszon próbálták meg kimenekíteni őket több mint negyven társukkal együtt az ostromgyűrűbe zárt boszniai fővárosból. A temetés idején két akna csapódott be alig 100 méterre a síroktól, a gyászoló tömeg közelében. A legenda vége? 7 Fokozatosan szüntessék meg a Szabad Európa Rádió adásait és vegye át a feladatait az Amerika Hangja. Ezt ajánlotta hétfőn az amerikai törvényhozás által kiküldött bizottság. A SZER irányítói éles hangon tiltakoztak a javaslat ellen. A testület jelentése hangoztatja, e rádiók történelmi küldetésüknek nagy sikerrel tettek eleget, de eljárt felettük az idő. Az új helyzetben a (nem hivatalos) SZER műsorai mindinkább hasonlítanak az Amerika Hangja programjaihoz, ugyanazért a hallgatóságért versengenek, így összevonásuk anyagi okokból is kívánatos. Szobordöntés A nyomozás eddigi megállapításai szerint a III. kerületi Niké- szobor ledöntése nem szándékos rongálás, hanem a politikai elégedetlenség volt tájékoztatta a sajtó képviselőit Bodrácska János vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya kedden. Mint ismeretesjúlius közepén több személy -— köztük önkormányzati képviselők — ledöntöttek a Vasút sori Niké-szob- rot. A Niké-szobor ügyében folytatódik a nyomozás, a rendőrség több személyt kihallgatott. Könyvek, füzetek ingyen Kunfehértón és Balotaszálláson egyaránt a legutóbbi önkormányzati ülésen tűzték napirendre a szeptemberi tanévkezdéssel járó helyi kiadások kérdését. Kunfehértón 150, Balotaszálláson 45 ezer forint szerepel a költségvetésben az iskolás gyermekek tanszervásárlásának támogatására. Mindkét községben a tankönyvek és az induló füzetcsomag költségeit fedezi az önkormányzat. Dunatetétleni telefonok Jelenleg kézi kapcsolásos telefon- központ működik Dunatetétlen 11 előfizetővel. A községben önerős fejlesztésre lesz lehetőség a közeljövőben. Már félszázan jelezték szándékukat, hogy szeretnék lakásukba beköttetni a telefont. A munkálatok áráról és várható időpontjáról még folynak a tárgyalások. A dolgok jelenlegi állása szerint nyolcvanas központ kerül majd beszerelésre és az valószínűleg Soltra lesz majd bekötve. Királyi fogadás Az „America 500” elnevezésű vitorlásrendezvényen hajóba ülő Kopár István Huelva városában részt vett azon a fogadáson, amelyet János Károly király adott. A bátor versenyző, aki a Föld körüli hajózást sikerrel teljesítette, látogatást tesz az olimpia városában is. Az a vitorlás, amellyel majd a legújabb vállalkozása során próbálkozik Kopár István, látható lesz Sevillában, a magyar nemzeti napon, ugyanis kiállítják majd a magyar pavilonban. Szigetvita Japán nem követeli a Kuril-szige- tek déli szigeteinek azonnali átadását, addig azonban, amíg Oroszország nem adja legalább elvi hozzájárulását e szigetek visszaadásához, nem lehet szó nagyobb előrelépésről a kétoldalú kapcsolatokban — mondotta Vatanabc Micsio japán külügyminiszter. V ________________________2 B ÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVII. évf., 184. szám Ára: 9,60 Ft 1992. augusztus 5., szerda MA Tisztelt Szerkesztőség! (7. oldal) Megy a gáz Soltszentimrére A segélyezés új módját keresik A mezőgazdaságban jelenleg munkaviszonyban állók, ha megszűnik a munkaviszonyuk, a foglalkoztatási törvény alapján jogosultak a munkanélküli-járadékra. Bajba azok a munkaviszonyban nem álló vállalkozók, egyéni gazdálkodók, kistermelők, a szövetkezeti törvény alapján majdan üzletrészhez jutók, valamint a kárpótlási törvény során kisparcellás földtulajdonosokká válók kerülnek majd, akik kiszorulnak a járadékrendszerből. Ők, ha tönkremennek, ma még semmilyen ellátásra nem számíthatnak. A mező- gazdasági tárca egyik elképzelése, hogy a vállalkozók jövedelmük után fizessék be az 5 százalék munkaadói és az 1 százalék munkavállalói járulékot, de a minimálbért alapul véve, legkevesebb 480 forint. így ha tönkremennek, ugyanolyan munkanélkülivé válnak, mint azok, akik munkaviszonyban álltak és úgy vesztették el az állásukat. Ebben az esetben, az előbbi példánál maradva, egy évig a minimálbér (azaz 8000 forint 70 százaléka), fél évig az ötven százaléka és utána a szociális segély illetné meg az érintetteket. A járadék a befizetett összeg mértékétől függne. Ennek az elképzelésnek a megvalósítása azonban állami támogatást igényel. Tavaly a vizet, az idén pedig a gázt vezetik be Soltszentimrére. A megyei önkormányzat is támogatja a községbe érkező gázvezeték megépítését. Mivel finanszírozza a beruházást, ezért majd a tulajdonosa is lesz a külső vezetéknek. A szomszéd községből, Fülöpszál- lásról vezetik ide a gázt. A falun belüli vezeték kiépítése 9 millió 250 ezer Ft-ba kerül. Ennek az összegnek a több mint a 2/3-át a lakossági hozzájárulás teszi ki. Eddig 384 elő- jelentkezés történt, ami igen örvendetes, mivel a községben összesen csak 604 ház található. A jelentkezés alkalmával 3000 Ft-ot, majd a hónap végéig további 14 000 Ft-ot kell befizetnie a lakosságnak. TOVÁBBJUTOTTAK A MAGYAR EGYSÉGEK Jól siklik a magyar hajó a barcelonai vizeken MÉG MINDIG PAZARLÓ A FOGYASZTÁS? • Mészáros Erika (felvételünkön), a női kajak négyes egyik legismertebb tagja. Tragédia Baján Baja belterületén, a Cirkusz út 29. szám előtt tegnap délután Sz. Krisztián 19 éves sorkatona, helyi lakos személygépkocsival gyorshajtás miatt áttért a bal oldalra és ott összeütközött a szemből érkező autóbusszal. A személygépkocsi utasa, V. Kornél 20 éves bajai lakos a helyszínen meghalt, de a kórházban a katona életét sem tudták megmenteni. • Amíg a járványveszely cl nem múlik, nem szabad fürödni a Tiszában. Kerékpároshalál Majsán „ Tegnap reggel Kiskunmajsán, az Árpád és a József Attila utca kereszteződésében H. Gyula Sándor 66 éves nyugdíjas, helyi lakos kerékpárral balra kanyarodás közben összeütközött a szemből érkező F. Károly 20 éves kiskunhalasi lakos által vezetett személygépkocsival. A kerékpáros olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. SZAKEMBEREK IS ERKEZTEK Német ajándék bajai iskolának A testvérvárosból, Waiblingen- ből érkeztek ajándékok hétfőn a megyei önkormányzat bajai speciális szakiskolájába. A hasonló német intézménnyel fennálló jó kapcsolat révén most kaptak a szobafestőképzéshez teljes felszerelést, a pá- lyaelőkészítő-tanfolyam berendezését, és a gazdaasszonyképzéshez eszközöket. A jelentős szállítmány értéke 111 ezer márka. Ezek segitsé- gével újabb három képzési területet szereltek fel az iskolában. Támogatásukkal lehetővé válik, hogy ezentúl képzettebb fiatalokat bocsássanak ki, akik nagyobb eséllyel indulnak az életbe. A felszereléssel együtt szakemberek is érkeztek, hogy a gépek kezelésére betanítsák bajai kollégáikat. Szeptemberben gyermekdelegációval érkeznek Waiblingen- ből, hogy a segítségükkel mutassák be az ő oktatási módjukat. A németek azt szeretnék, hogy tapasztalat- csere legyen: a bajaiak megmutatnák, hogy ők hogyan oktatnak. • • Ötleteket várnak a rendezvényekre A világkiállítási törvényben előírtaknak megfelelően megalakult a Világkiállítási Tanácsadó Testület, amelynek elnöke Fejes Attila országgyűlési képviselő. Mint megtudtuk, a testület egyik legfontosabb feladata, hogy létrehozza azt a bizottságot, amelyik a világkiállítást kísérő és az országalapítás 1100 éves évfordulójával kapcsolatos elő- és utórendezvények pályázati kiírásával foglalkozik. Már elkészült a részletes pályázati felhívás is. — Milyen szempontokat tartottak szem előtt a pályázati kiírás összeállításánál? — kérdeztük Kassai Ottót, a tanácsadó testület tagját, a pályázati bizottság tagját. — A bizottság nem óhajt rangsorolni, csupán azt dönti el, hogy melyik eseménynek, rendezvénynek, beruházásnak ítéli oda azt a jogot, hogy magát a világkiállítás kísérőrendezvényének nevezze. A sikeresen pályázók megszerzik maguknak azt a lehetőséget, hogy bekerüljenek a hivatalos programot tartalmazó prospektuscsomagba is, amely a világ minden részén az Expót és a hozzá kapcsolódó rendezvényeket népszerűsíti. Azt tartjuk a pályázat elsődleges feladatának, hogy a százötven nap alatt mindig legyen valahol színvonalas kísérőesemény. (Folytatás a 2. oldalon) Tegnap vízre szálltak a magyar kajak-kenusport képviselői is Barcelonában, a nyári olimpiai játékokon. Ezúttal a női 500 és férfi 1000 méteres selejtezőket bonyolították le. A magyar egységek remekül vették az akadályokat, hiszen az esélyesek simán továbbjutottak. Az olimpia tegnapi eseményeiről készült beszámolóinkat lapunk 2., valamint 10. és 11. oldalán találhatják meg olvasóink. BEFEJEZŐDÖTT AZ ARATÁS Bőségesen lesz kenyémekvaló A Földművelésügyi Minisztérium értékelése szerint az idei közepes termés bőségesen fedezi a jövő évi hazai kenyérgabona-szükségletet, amely 1,6 millió tonnát tesz ki; jut gabonából takarmánynak és exportra is. Az agráripari rendtartás koordinációs bizottsága most tárgyal arról, hogy 500 ezer tonnányi búzát felvásárol az állam a gazdaságtól, méghozzá a napi piaci árnál magasabb összegért. Végeztek az aratassal Bács- Kiskun megyében is, ahol az aszály 800 millió forintra becsült kárt okozott. Egyes vidékeken különösen tetemes a kiesés, a Kiskunfélegyházi Dózsa Tsz-ben például a mostani hektáronkénti átlag alig haladja meg a két tonnát. Valamivel kedvezőbb a minőség alakulása. A csapadékhiány nemcsak a kalászosok termesében érződik, hanem az állattartó megyében különösen értékes melléktermék, a szalma mennyiségében is, a gabonaszárak alacsonyak. Tőkebeáramlás Magyarországra Továbbra is gyors ütemű a külföldi működotőke-beáramlás Magyarországra. Havonta mintegy 100 millió dollár értékű pénztőke érkezik az országba. Az első öt hónapban 606 millió dollárt hoztak befektetési szándékkal külföldi üzletemberek hazánkba. Június végén az előzetes adatok szerint az idén beérkezett pénztőke nagysága meghaladja a 700 millió dollárt — nyilatkozta Hárshegyi Frigyes, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. A tőkebeáramlás gyors ütemű növekedésedért fontos az ország számára, mert lényegesen megkönnyíti a gazdaság külső finanszírozását. Jelenleg ugyanis közel annyi pénztőke érkezik havonta Magyarországra, mint amennyire tehető a külföldi adósság utáni kamatfizetés. Havonta ugyanis a hitelek után az MNB mintegy 90-100 millió dollár értékű kamatot fizet ki. Emellett a lejáró hitelek nagysága havonta 200 millió dollárra tehető. Gyógyszeráremelés augusztus közepétől ROMLIK A SUGOVICA, A TAVAK VÍZMINŐSÉGE Kécskénél alkalmatlan fürdőzésre a Tisza A közeli napokban a gyermekorvosoknál hányással, hasmenéssel, magas lázzal jelentkező gyermekek nagy száma miatt a Bács-Kiskun megyei tiszti- orvosi szolgálat vizsgálatot kezdett. Az első részleteredmények azt mutatják, hogy tömegesen előforduló vér- hasjárvány van kialakulóban, amelynek eredője a tiszakécskei szabadstrand. Főképp a helybéli és a kecskeméti fürdőzők betegedtek meg, ezért a szolgálat felhívja a figyelmet: senki ne fiirödjék a Tiszában. Ä tünetek jelentkezésekor, de hasmenéses panasszal is azonnal orvoshoz kell fordulni a járvány teijedésének megakadályozása érdekében. A Sugovica vízminősége az alacsony vízállás miatt fürdőzés szempontjából kedvezőtlen irányba tolódott el. Jelentősen nőtt az algák száma és főként a szerves szennyezésre utaló bajok szaporodtak el. A Vadkerti-tó és a Szelidi-tó vízminősége a megvizsgált kémiai paraméterek alapján nem kifogásolható, de a biológiai mutatók szerint kedvezőtlen irányba változott. • Az érzékeny patikamérleg még mindig nem állt be az egyensúlyba. A járóbeteg-ellátásban forga- fizetnünk augusztus 17-étől a lomban lévő gyógyszerek csak- patikákban. Az áremelés az érin- nem egynegyedéért kell többet tett készítményeknél tulajdonképpen a társadalombiztosítási támogatás csökkentését jelenti — tájékoztatott Matejka Zsuzsanna, az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság főgyógyszerésze. A társadalombiztosítás számára gyógyszerártámogatásként rendelkezésre álló havi 2,2-2,3 milliárd forint helyett ugyanis a jelenlegi tendenciák — vagyis a bővülő választékkal párhuzamos támogatásigény, a drágább nyugati készítmények törzskönyvezése, a még mindig túlzó és rendkívül pazarló gyógyszerfogyasztás — mellett 3,2-3,5 milliárdra lenne szüksége a tb-nek. Mivel pedig a rendelkezésre álló keret nem növelhető, a társadalombiztosítás és a Népjóléti Minisztérium szakemberei a támogatási rendszer átalakítása mellett döntöttek — mondta a főgyógyszerész. (Folytatás a 2. oldalon) (