Petőfi Népe, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-03 / 182. szám
PETŐFI NÉPE HAZAI TÜKÖR • Michael Jackson, a világhírű amerikai popénekes Micky egér társasa gában, az Euro Disneylandhen tett látogatása során. (MTI-fotó) Pusztít a veszettség Az idén több ember vesztette életét Kirgizisztánban veszett kutyák marása miatt, mint földrengés, hegyi ár vagy áradás okozta katasztrófákban. A kirgiz egészségügymi- nisztérium a kormányhoz intézett felhívásában kiemelte, hogy az első fél év alatt a köztársaság déli részén több mint 3 ezer, veszettséggel fertőzött személyt vettek nyilvántartásba. Az 1TAR-TASZSZ jelentése szerint az elmúlt napokban Os város körzetében hat ember halt meg veszettségben. Sehol sem kedvelik a szemetet Csaknem 2200 tonnányi New York-i szemét kiadós körutazás után ismét úton van a keleti part felé. Az amerikai Közép-Nyugaton ugyanis több város és község tagadta meg, hogy továbbra is New York szemétlerakó helye legyen és visszairányította a 30 vasúti kocsiból álló szállítmányt kiindulási helyére. Missouri, Kansas és Illinois állam egymás után tagadta meg a bűzlő rakomány átvételét. Időközben lejártak a szükséges engedélyek, az érintett területek lakossága pedig egyre hevesebben tiltakozik a keleti partról származó szemét ellen. Jóllehet a vasúti kocsik a nyári forróságban már többször is lángra kaptak, a hatóságok azt állítják, hogy a szállítmány inkább undorító, mint veszélyes. Végleges helyén a Guernica Végleges helyére került Pablo Picasso világhírű alkotása, a Guernica. A festményt az eddigi otthonául szolgáló világhirű Pradóból a Reina Soha Múzeumba szállították. A költöztetés a legszigorúbb biztonsági intézkedések közepette zajlott: péncélautón, amelyet ráadásul tíz zárt rendőrségi jármű követett. Picasso képe Párizs, London és New York után 1981-ben került vissza Spanyolországba. Tűzpárbaj Rióban Tizenegy elítélt vesztette életét a csaknem negyedóráig tartó tűzpár- bajban, amikor a brazil rendőrség megrohamozta az egyik Rio de Janeiro közelében lévő börtönben fellázadt fegyenceket. A rabok ezt megelőzően két fegyőrt lefegyvereztek és túszul ejtettek, majd az egyik szerencsétlent meggyilkolták. Erre válaszul ostromolták meg a brazil kommandósok a börtönt. Drága rendszámtábla A Sanghajban rendezett árverésen egy kínai vállalkozó 55 455 dollárt ajánlott egy szerencsés számokból álló rendszámtábláért — írta a China Daily vasárnapi számában. A Reuter által átvett hír szerint a „ZD 518” számú tábla kinai kiejtés szerint annyit tesz: „Gazdag leszek”. Az árverés szervezője elmondta, hogy az aukció hatalmas sikere minden várakozását felülmúlta. O 270 000 dolláros bevételre számított, a végösszeg azonban 380 000 volt. Kína útjain ugyancsak mintegy 10 000 magángépkocsi fut, számuk azonban gyorsan emelkedik, ahogy a vállalkozók új rétege belekóstol a magasabb életszínvonal nyújtotta élvezetekbe. Országos fagyihét Angliában A britek — oly sok minden más mellett — a nyarat is komolyan veszik, s erről semmi nem tanúskodik beszédesebben, mint a napokban kezdődött országos fagylalthét megrendezése. A kívülálló szemlélő ugyan ezt is elkönyvelheti a „szokásos” angol habókosságok mellé, ám a tét — legalábbis a gyártók szempontjából — nem csekély: az egyébként nem túl forró nyarairól ismert szigetország lakói évente 760 millió font sterlinget, azaz mintegy másfél milliárd dollárt költenek jeges élvezetre. Ez egyben azt is jelenti, hogy az átlag brit januártól decemberig hét liter fagylaltot nyel le évről évre. Az országos fagylaltszövetség - merthogy ilyen is van — németes pontossággal kiszámitotta: az angolok negyven százaléka évszaktól függetlenül szinte naponta eszik fagylaltot, a háztartások 84 százaléka pedig mindig rejteget több-kevesebb jégkrémet a mélyhűtő valamelyik zugában. Ötöt egy csapásra • Különféle rekordokról tudunk. Vannak kimondottan sportrekordok, s vannak olyanok, amelyeknek a helye egyértelműen a Rekordok Könyvében van. A „törő” rekorderek valahol a kettő között vannak. A Moszkva melletti Podolszkból érkezett Vlagyimir Szmoljankin 19 deszkát tört el ököllel, tenyéréllel, könyökkel és lábbal. E szokatlan verseny keretén belül megrendezték a teljesen szabályos full-contact karate-összecsapást is, amelyben a sportág legjobb orosz- országi művelői indultak. A döntőt a moszkvai Vagyim Rogyin nyerte, s az övé lett a 30 ezer rubeles pénzdíj. (AN-fotó) HETI SOROZATUNK Nagy felfedezések, kalandok Olvasóink már megszokhatták, hogy egy témáról több színes cikkel is közlünk lapunkban. Holnap újabb sorozat indul a Petőfi Népe hasábjain Nagy felfedezések, kalandok címmel. Az összeállítás Amerika felfedezésének 500. évfordulója kapcsán készült. Ebben olvashatnak Kolumbusz Kristóf életéről, arról, milyen körülmények közt indult el 1492. augusztus 3-án hajnalban a Santa Maria, a Nina és a Pinta. A sorozat egyik fejezetéből megtudhatják; mit adott Európának az Újvilág, vajon pipázhatott-e Mátyás király? A Földel körbejáró expedíció magyar résztvevőjéről is szó lesz, valamint a csak kalandorként emlegetett Benyovszky Móricról. A holnap megjelenő első rész címe: Asz- szonyt a hajóra ne hozz! Egykorú kép Kolumbusz partraszállásáról Hispanida (a mai Haiti) szigetén. Matyó napok Mezőkövesden Kulcsos gyermekek tábora Nemrég fejeződött be Kiskunfélegyházán a Fédisz és a Családsegítő Központ közreműködésével a 6—14 évesek számára szervezett kulcsos gyerekek tábora. Erre az egyhetes ingyenes táborra olyan gyermekeket választottak ki, akik körülményeik miatt rászorultak. Tancsa János Fédisz-ügyvivő elmondta: a tábor létrejöttéhez az 50 ezer forintos pályázat megnyerése, és az önkéntes támogatók segítsége is hozzájárult. A 45 gyerek számára sok érdekes programot — múzeumlátogatást, filmvetítést, kirándulást a kecskeméti Vadasparkba, sportnapot szerveztek. Az utolsó nap folyamán összesen 10 ezer forint felhasználásával ajándékokat osztottak ki minden gyermeknek. A felügyeletet nyolc nevelő látta el önkéntes alapon. Elmondásuk szerint a táborozok igen elevenek voltak, de nem a fegyelmezés, hanem a kikapcsolódás volt a cél. Jövőre Kemencén szeretnének kétszer egyhetes turnust szervezni, mivel biztosak abban, hogy így még több táborozó lesz. A siker érdekében várják a támogatást szervezetek, vállalatok, gazdálkodók, magánemberek részéről. K. A. Piaci élet Karl Weiss mutatkozik be augusztus 14-étől a bajai József Attila Művelődési Központ kiállítási termében. Az angol fotográfus képei azt a célt szolgálják, hogy művészileg megpróbálja illusztrálni azokat a hasonlatosságokat, amelyek a hétköznapi, egyszerű emberre minden országban jellemzőek. Ugyanakkor megragadta azt az alkalmat is, hogy megmutassa azokat az ellentéteket, amelyek az utcai árusok választékában és az eladni kínált különféle áruk bemutatásában jelentkeznek. A kiállítást 17 órakor dr. Gál Zoltán újságíró nyitja meg. Kari Weiss fotóit 20-áig, naponta 10— 17 óráig láthatják az érdeklődők. A mezőkövesdi közösségi ház fúvószenekarának muzsikájára ébredtek szombaton a Matyóföld fővárosának lakói, és ezzel kezdetét vette az immár hagyományosan, évente megrendezésre kerülő Matyó Népművészeti Napok kétnapos idei programja. A tegnap este I »záruló fesztivál keretében ezúttal 16 hazai és 4 külföldi néptánc-, illetve népzenei együttes mutatkozott be Mezőkövesden; a külhoni népzenét egy belga, egy osztrák és egy katalán csoporton kívül a kárpátaljai Barátság táncegyüttes képviselte. A rendezvénysorozat megnyitójával egy időben Család és otthon a Matyóföldön címmel kiállítás nyílt a közösségi ház nagytermében; szeptember 30-áig várja a látogatókat. Országos mézvásárt rendeztek szombaton Jászberényben, immár ötödik alkalommal. Mindenfelől érkeztek a mézesbödönökkel teli járatok, s amint a felhozatal is tükrözte: a méhészek, elégedettek lehetnek az idei akácvirágzással. Márpedig ez számukra létfontosságú, hiszen mind idehaza, mind külföldön az illatos akácméz a legkeresettebb és a legértékesebb. A mézből a vásárban először mintát vettek, a portéka csak a minősítés után kerülhetett a kínálatba. Számos kereskedő érkezett külföldi cégek megbízásából, és az első órák üzletkötései azt igazolták, hogy nem jártak rosszul azok a méhészek, akik augusztus első napján idefáradtak. TŰZRIADÓK Égő avar, kigyulladt pavilon Az elmúlt hét péntekjén többször volt tűzriadó. A bajaiaknak vaklármás riasztás is jutott. A kiskunhalasi tűzoltóknak Kisszálláson a déli órákban szeméttelepi tüzet kellett oltaniuk, a kis- kunfélegyháziak ugyanekkor a Tanya- .sori úton avartűz elterjedését gátolták meg, a bajaiak pedig nem sokkal később a garai Kossuth utca végén ugyancsak avartüzet oltottak. A kiskunfélegyházi parkerdőben már 50 ezer forint kárt okoztak a lángok. Itt ugyanis egy farostlemezből készült pavilon — ismeretlen ok miatt — kigyulladt. A kecskeméti tűzoltókat is riasztották indokolatlanul: a helyszínre, Felső- széktóra érve kiderült, hogy felügyelet melletti szemét- és gazégetésről van szó. Valaki a kiskunhalasi tűzoltókat a kiskunmajsai szeméttelep égéséhez hívta, ám most — nem úgy mint a napokban nem volt mit oltani. A kalocsai tűzoltóknak is akadt munkájuk szombat délután. A Zrínyi utcába, lakástűzhöz riasztották őket. A tulajdonos kára tizenötezer forint lett, a tüzet az előszobában lévő villanyvezeték kigyulladása okozta. Ellopott tehergépkocsi Július 31-én 18 órától a lajosmizsei Totál benzinkútnál műszaki hiba miatt parkolt az SZ 58-44 forgalmi rendszámú kék színű ponyvás IFA tehergépkocsi, amit a fenti időpont és szombat 11 óra között valaki ellopott. A rendőrség kéri, hogy aki a járművet valahol felismeri, azt a legközelebbi rendőrőrsön jelentse. Legfeljebb négy Az utcán két kissrác beszélget. Hány éves vagy ? — kérdi egyikük. '— Öt. Hát te? — Nem tudom. — Érdekelnek már a lányok ? — Nem. — Akkor legfeljebb négyéves lehetsz. • Nem egyszerű foglalatosság a méhcszkedcs. Képünk a kunszállási Gáspár István családi méhészetét örökítette meg. BÄCS-KISKUN megyei napilap Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt.. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 28-777 1992. IX. 3-án. megrendelés sorszáma: 230 008 Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 245,— Ft. negyedévre: 735,— Ft- fél évre: 1470.— Ft. egy évre: 2940,— Ft. ISSN 0133-235 x NAPTÁR 1992. augusztus 3., hctfft Névnap: Hermina Napkelte: 5 óra 25 perc Napnyugta: 20 óra 15 perc Holdkelte: 11 óra 31 perc Holdnyugta: 22 óra 07 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Időnként erősen megnövekszik a felhőzet és elszórtan zápor, zivatar is várható. A változó irányú szél csupán zivatarok környezetében erősödik meg. Fülledt, meleg idő lesz, a hőmérséklet hajnalban 17—22. délután 30 -35 fok között alakul. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium cs a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Augusztus l-jén Kecskeméten a középhö- mérséklct 25,3 (az 50 éves átlag 21,9), a legmagasabb hőmérséklet 34,3 Cclsius-fok volt. Csapadék nem hullott, a nap 10,4 órán át sütött. Tegnap reggel 22,8, 14 órakor 32,4 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 18,6 fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1012,3 millibar — süllyedő — volt. Augusztus l-jén Baján a középhőmérséklet 26,5 (az 50 éves átlag 22,4), a legmagasabb hőmérséklet 34,8 Celsius-fok volt. Csapadék nem hullott, a nap 12,4 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 22,7,14 órakor 32,6 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 16,7 Cclsius-fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1012,3 millibar — süllyedő — volt. Aktuális agrometeorológiai értékelést, növényvédelmi előrejelzést és védekezési tanácsokat kaphatnak az érdeklődők a 76/20-468-as telefonon. A háromperces szolgáltatás reggel 9 órától másnap 7 óráig azonos szöveget közöl. HÍREK — VÁSÁR. Ma Kiskőrösön országos állat- és kirakodóvásárt rendeznek. — KÖNYVBEMUTATÓ. Ember Mária: Ránk akarták kenni című könyvének bemutatójára várják az érdeklődőket ma 11 órára a Budavári Palota Legújabbkori Történeti Múzeumába. A kötetet a szerző és Réz Pál mutatja be. — GYŰJTÉS a menekülteknek. A Magyar Demokrata Fórum Kecskemét Városi Szervezete, mától három napon át gyűjtést szervez a menekültek javára. A Katona József tér 8., földszint 15. számú irodahelyisége 9 órától 18 óráig lesz nyitott, hogy oda bárki elvi- hesse adományait: ruhákat, cipőket, gyermekjátékokat, tartós élelmiszereket, esetleg pénzbeni támogatását. • — FÜRDŐZÉS hajnalig. Érdekes újítást vezettek be hetekkel ezelőtt a kecskeméti széktói strandon: az éjszakai fürdőzést. Pénteken és szombaton éjfélig lehet fürdeni a medencékben és a szolgáltatóegységek is üzemelnek. Úgy néz ki eddig, hogy kevesebben éltek a lehetőséggel, mint amire számítottak. Éjszakánként csak 20-30-an térnek be egy kis lubickolásra. Ennek az is lehet az oka, hogy borsos árú a 200 forintos belépő, igaz ebből a felét a strandon le lehet fogyasztani. A vezetőség úgy döntött, hogy hajnali kettőig megtoldják a nyitvatartási időt, hátha így a fürdőzők többen lesznek . .. Darneltréning-bemutató Kecskeméten 1992. aug. 4-én szerdán 18 órakor a megyei önkormányzati hivatalban. (Elnézést kérünk olvasóinktól, amiért a szombati számban tévesen lelent meg az időpont) Cím: Kecskemét, Május 1. tér 3. Beiratkozási lehetőség a helyszínen. Jelentkezését szeretettel várjuk. 26/8 LOTTO A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 31. heti lottónyeremények eredményei a jövedelemadó levonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt, az 57 darab 4 találatos szelvényre egyenként 291 013 forintot, a 4818 darab 3 találatos szelvényre egyenként 2869 forintot, a 156 327 darab 2 találatos szelvényre egyenként 106 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt 5 találatos — nettó — nyereményösszeg: 76 900 792 forint. (MTI) A Falutévé holnapi adása A tervezett témák: — A vályogházas vállalkozó — Adótipp — Kakasposta: a feladó egy csongrádi család—Árak a budapesti nagypiacról — Keceli áruház japán módra — A kisbiró kakashirei — Domonkos- és Dominika- köszöntő. Szerkesztő Práger György. M űsorve- zető: Vajek Jutka. Országos mézvásár