Petőfi Népe, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-14 / 192. szám
VILAGTUKOR • Békésen ringatlak a hajók a göteborgi kikötő nyugodt víztükrén. Mutáns gombák Ehetőnek tűnő, ám feltehetőleg „mutáns” sampinyongombák fogyasztása következtében 60 ember halt meg Ukrajnában, ahol mintegy ötszáz személy került kórházba az elmúlt hetekben mérgezési tünetek miatt — jelentette az AFP az 1TAR- TASZSZ tudósítására hivatkozva. A megbetegedéseket a LuSebességkorlátozás A francia városok útjain átlagosan húsz százalékkal csökkent az elmúlt másfél évben a halálos közlekedési balesetek száma, annak következtében, hogy ötven kilométerre csökkentették a maximális sebességet a lakott területeken. Bár a francia autósok nem azonnal szoktak hozzá a csökkentett sebességhez, de már az első évben, a vizsgálatok szerint, azért legalább öt százalékkal mérsékelték a lakott területeken nappal az autók sebességét. Már ez a kisméretű csökkentés is a halálos balesetek 14 százalékos csökkenését eredményezte. Kábítószercsempész pap Kábílószercsempésznek bizonyult a stuttgarti repülőtéren egy 38 esztendős bogotai pap. A vámőrség tisztviselői 105 darab, összesen 1,1 kilogram kokaint tartalmazó kis tartályt találtak emésztőrendszerében, midőn — gyanújuRockföldrengés Londonban Sikerült kideríteni, hogy mi volt néhány észak-londoni lakónegyed hét végi riadalmának oka: a földrengésre utaló tüneteket a közeli Finsbury-park- ban fellépő keményrock-együt- tes nem túl szelíd taktusai váltották ki. A lakók a koncert idején rémülten hívták a polgári védelmet, azzal, hogy „a bútorok mozognak és a ablakok remegnek”. A brit geológiai szolgálat szakemberei rájöttek a „földmozgás” okára, s a jelenséget azzal magyarázzák, hogy a Madness (Elmebaj) nevű együttes mély frekvenciájú, úgynevezett infrahangot keltő berendezéseket is bevetett közönsége és a környék ellen. A nyugati háztartásokban tartott kedvencek: kutyák és macskák jobban étkeznek, mint a világ válságövezeteiből elüldözött menekültek vélekednek brit tudósok. A kedvenc háziállatok kosztja gazdagabb vitaminokban és ásványi tartalomban, mint az az élelmezés, amelyet a menekültek kapnak a különböző segély- szervezetektől — írja mújt heti PETŐFI NÉPE HAZAI TŰKOR ganszk, Donyeck és Dnyepro- petrovszk városok alkotta háromszögben észlelték. Augusztus eleje óta 24 ember halt meg, és mintegy kétszáz került kórházba Oroszország különböző déli területein is. A hatóságok felhívták a lakosságot, hogy tartózkodjék a gombaszedéstől és -fogyasztástól. kát igazolandó — megröntgenezték. A kolumbiai lelkipásztor — a DP A jelentése szerint —• kihallgatásakor azzal magyarázta tettét, hogy mint egy gyermekmenhely igazgatója csempészéssel akart pénzt szerezni védencei számára. Kutya jó dolguk van számában a nagy tekintélyű brit orvosi lap, a Lancet. Különösen vonatkozik ez az olyan anyagokra, mint a riboflavin, a niacin, az A-vitamin és a vas. „Lényeges, hogy az étel, amelyet a menekültek fogyasztanak, tápértékben legalábbis egyenrangú legyen azzal. amelyet kedvenc háziállataink kapnak” — irja a Lancet-ben megjelent levelében két brit tudós. Ford Transittal a sikerek útján Vállalkozá- elképzelheA földkerekség második legnagyobb járműipari konszernjének tiszakécs- kei képviselői gondolnak Önre sa tetlen egy megbízható, kis fogyasztású és nagy teherbírású gépjármű nélkül? Kevés a pénze? Keressen föl bennünket! Egyedülálló részletfizetési kedvezménnyel várjuk Már a teljes ár 30%-ának befizetése után, kétéves futamidő mellett Ford Transitot vásárolhat! Nálunk lízingelhet és kölcsönözhet is Márkaszervizünk pedig gondoskodik arról, hogy NE LEGYEN ÜRESJÁRAT A VÁLLALKOZÁSÁBAN! MINIPROFIT KFT., Tlszakécske, Szolnoki ót 42. Tel./fax: 71/4MÜ Ziccer & SCH’on reklám EKG a háziorvosoknak A kalocsai kórház ez évi műszer- beszerzésére szánt 38 millió forintból négy, vadonatúj, ráadásul a legkorszerűbbek közül való EKG- készülékre is futja. A mindinkább nélkülözhetetlen orvosi műszereket a háziorvosi szolgálat orvosai kapják. A szakemberek álláspontja szerint az eddig használatos berendezések, s a hamarosan munkába állók között akkora a különbség, mintha egy Trabantot hasonlítanánk a Mercedeshez. A várva várt EKG-készülékek azért is fontosak, mert mind több beteget kezelnek szív- és érrendszeri panaszokkal. MÉHEKRE VESZÉLYES! Amerikaiszövőlepke-irtás A Növényvédő és Kártevőirtó Kft. az amerikai fehér szövőlepke irtását végzi a közterületeken: Kecskeméten augusztus 17— szeptember 4-éig, Kiskunfélegyházán augusztus 17—18-áig, Kiskunhalason augusztus 18— 19-éig, Kiskőrösön augusztus 24 —25-éig. Az alkalmazott vegyszerek — melyek méhekre, halakra kifejezetten veszélyesek — a következők: Chinetrin 25 EC, Fendona 10 EC. Eldöntött kérdés • Melyik a legédesebb? (Ferincz János felvétele) Egyházzenei fesztivál Az 1100 éves magyar egyházi zeneművészet tiszteletére, szeptember 2—13. között egyházzenei fesztivált rendez a Budavári Zene- művészeti Alapítvány. A rendezvény színhelyei történelmi, egyháztörténelmi szempontból kiemelkedő városaink: Budapest, Eger, Esztergom, • Székesfehérvár lesznek. A nyitó hangversenyt Budavár török( megszállás alóli felszabadulásának 306. évfordulóján, szeptember 2-án, az Országházban tartják. Kodály Zoltánra emlékezve felcsendül a zeneszerző Budavári Te Deum című műve. A zárókoncertet szeptember 13-án, az Operaházban rendezik. Műsorán Liszt Ferenc Krisztus-oratóriuma szerepel. , A fesztivál fővédnöke Göncz Árpád köztársasági elnök és Viczi- • án János, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke. Tudós életrajzi lexikon — fiataloknak Az ifjúság ismerje meg a magyar tudományos és műszaki hagyományokat, az itthon és külföldön élt és élő magyar tudósok szerepét a világ természettudományos és műszála haladásában. Ennek a gondolatnak a jegyében született a Magyarok a természettudomány és a technika történetében című életrajzi lexikon — mondta Pun- gor Ernő akadémikus, tárca nélküli miniszter a kötet csütörtöki sajtóbemutatóján Budapesten, az MTA Tudósklubjában. A Magyar Tudományos Akadémia gondozásában készült, több mint félezer tudóst bemutató lexikon mintegy kétszáz szerző munkája. Az egyes szócikkek a természet-, a műszaki és az orvostudomány kiemelkedő személyiségeinek életrajzi adatait és kutatási eredményeit ismertetik. A tájékozódást segíti a szócikkeket záró rövid bibliográfia, amiben az illető tudós fontosabb művei, illetve a róla szóló szakirodalom szerepel. A kötet további része tartalmaz egy összefoglaló bibliográfiát, valamint egy személynévmutatót, mind a születési idő alapján, mind ábécé szerinti sorrendben. w Állatvédő egyesület alakul Kecskeméten? Állatvédő egyesület alakul Kecskeméten, szeptember nyolcadikén, a planetárium épületében. A korábban kutyatenyésztőklubként működő tagság régi igényt szeretne ezzel kielégíteni, hiszen a gazdátlan állatok ügye lassan már az egész város problémájává válik. Az állatvédő egyesület a tervek szerint megpróbálja megoldani a jelenleg gyepmesteri telepként működő sintér-szol- gálat kérdését, esetleg állatmenhellyé alakítással is. Az önkormányzat képviselőitől megtudtuk, hogy amennyiben létrejön az egyesület, és a város segítségét kéri egy menhelyszerű intézmény kialakításához, valószínűleg az önkormányzat ebben partner lehet. Az egyesület megalakulásáról és llycn tökéletes barátság talán nem végződik mcnhclycn. (Fotó: PN-archív) terveiről a közeljövőben beszámolunk olvasóinknak. „, Ban A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Kivilágítatlan kerékpárok Bácsalmáson szerdán este gázolt el egy kivilágítatlan segédmotorkerékpáron közlekedő fiút egy autós. A Szent János és a Dob utca kereszteződésében a 18 esztendős R. Albin az autójával úgy kanyarodott balra, hogy eközben nem adott elsőbbséget az egyenesen haladó S. Róbert segédmotorosnak. A karambol következtében a 14 éves S. Róbert életveszélyesen megsérült. Helvécia határában egy kivilágitatlan kerékpár hajtója került szerdán este veszélyhelyzetbe. FIAT Croma típusú autójával 20 óra 30 perckor közlekedett I. István Kecskemét felé, amikor a rosszul beállított tompított világítás miatt későn vette észre a vele azonos irányban kerekező F. Lajost. Az autós ugyan balra kapta a kormányt, mégis érintőlegesen ütközött a kerékpárnak. F. Lajos a földre esett és súlyosan megsérült. n. n. m. BŰNÜGYEK MACKÓ. Valószinűleg a szel- tőzőabiakon másztak be a betörők, szerdán hajnalban. Kecskeméten, az Univer ÁFÉSZ egyik áruházába. Az irodahelyiségben tévő lemezszekrényt felfeszitettek, és a benne tartott pénzt, 130 ezer forintot magukkal vitték. KÁNIKULA. Egy sörözőt törtek fel keddre virradóra ismeretlen tettesek Kunszcntmiklóson. Cigarettát és különböző italféleségeket vittek el, a tulajdonos kára több mint 35 ezer forint. LAKÁSBETÖRÉSEK. Betörőket keresnek a halasi rendőrök, azokat, akik kedden, a késő esti órákban Alsószállás egyik lakásában jártak. A ház idős tulajdonosától több mint 200 ezer forint értékű arany ékszereket loptak el. A félegyházi kollégáik viszont már kézre kerítették a hétfő esti PETŐFI NÉPE BACS-KISKUN megyei napilap Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 28-777 1992. Vili. 14-én, megrendelés sorszáma: 230 008 Kéziratokat nem őrzunk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 27-611. Telexszám 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 245,— Ft. negyedévre: 735,— Ft- fél évre: 1470,— Ft, egy évre: 2940,— Ft. ISSN 0133-235 x betörés tettesét. M. Ferenc a Jókai utca egyik lakásai látogatta meg: a berendezést összetörte és egy értékes olajfestményt elvitt. A rongálással 120 ezer forint kárt okozott, a kép 180 ezret ért. MÁSFÉL MILLIÓS AUTÓ. Szerdán, az esti órákban I millió 500 ezer forintor érő személygép- ' kocsi tűnt el Kiskunhalason, a Torma utcai parkolóból. Az eddigi feltételezések szerint a F1AT- ot lopott vagy hamis kulcsok használatával nyitották fel. FÁJT RÁ A FOGUK. Értékes fogászati berendezéseket és orvosi műszereket loptak el ismeretlen tettesek szerdára virradóra Jánoshalmán. A körzeti orvosi rendelő kára több mint 200 ezer forint. Deák Ferenc-díjak Balsai István igazságügy-miniszter csütörtökön, Budapesten kitüntetéseket, elismeréseket adott át. Hárman Deák Ferenc-díjat, száztizenöten pedig miniszteri elismerő oklevelet kaptak. A Deák Ferenc-díjat az igazságügyi dolgozók szakmai munkájának, valamint hosszabb igazságügyi szolgálatának elismerésére alapították. Az elismerésben az részesülhet, aki szakmai munkáját hosszú ideig kimagasló színvonalon végzi, vagy jelentős érdemeket szerez valamely országos jelentőségű, nagy munkaigc- nyü szakmai feladat végrehajtásában. A díjjal 50 ezer forint jár. NAPTAR 1992. augusztus 14., péntek Névnap: Marcell, Özséb Napkelte: 5 óra 39 perc Napnyugta: 19 óra 58 perc Holdkelte: 19 óra 58 perc Holdnyugta: 6 óra 41 perc IDŐJÁRÁS Az ország nagy részén többnyire derült idő várható, azonban északnyugaton már megnövekedhet a felhőzet, és szórványosan zápor, zivatar is kialakulhat. Általában mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 30, északnyugaton 25 fok körül alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Augusztus 12-én Kecskeméten a középhőmérséklet 21,0 (az 50 éves átlag 21,3), a legmagasabb hőmérséklet 28,2 Celsius-fok volt. Csapadék nyomokban, a nap 5,2 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 17,2, délután 14 órakor 30,4 Cclsius-fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 14,1 fok. A tengerszintre átszámított légnyomás 1014,1 millibar — süllyedő tendenciájú. Augusztus 12-én Baján a középhőmérséklet 20,8 (az 50 éves átlag 21,6), a legmagasabb hőmérséklet 27,7 Celsius-fok volt. Csapadék nem hullott, a nap 4,5 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 18,6, délután 14 órakor 30,8 Celsins-fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 12,4 fok. A tengerszintre átszámított légnyomás 1014,2 millibar — süllyed. TANÁCSADÁS TELEFONON Aktuális agrometeorológiai értékelést, növényvédelmi előrejelzést és védekezési tanácsokat kaphatnak az érdeklődők a 76/20-468- as telefonon. A háromperces szolgáltatás reggel 9 órától másnap 7 óráig azonos szöveget közöl. HÍREK — AZ EGÉSZSÉGÜGYI szakdolgozók V. kongresszusát augusztus 21—22. között rendezik meg. A kétnapos tanácskozáson a résztvevők a betegápolás időszerű kérdéseit vitatják meg. A kongresz- szuson részt vesz, és A jövő útja az ápolás és gondozás terén a WHO szemszögéből címmel előadást tart Jane Salvage, a WHO európai irodájának ápolási főtanácsadója. — KÖZVILÁGOSSÁG. Minden utcában korszerűsítették a köz- világítást Császártöltésen: az oszlopokon energiatakarékos izzókat helyeztek el. Ennek közvetlen eredménye az lett a községben, hogy nagyobb a fényesség, ám lényegesen olcsóbb lett az üzemeltetés. — TESTÜLETI ÜLÉSÉT Tompa önkormányzata augusztus 17-én, hétfőn, 13 órai kezdettel tartja a polgármesteri hivatalban. — VÁSÁRNAPTÁR. Augusztus 15-én Kecskeméten, 16-án Jánoshalmán, Soltvadkerten és Kiskunfélegyházán rendeznek autóvásárt. Vasárnap országos állat- és kirakodóvásárra várják az érdeklődőket Kecskeméten (így tehát ezen a napon autóvásár nem lesz!), Kunszentmiklóson és Tiszakécskén. — FELLÉPÉSI LEHETŐSÉG. Augusztus 31-éig jelentkezhetnek azok a fiatal zenészek, akik fellépési lehetőségre vágynak. Az Otthon Pódium híven a hagyományokhoz — ebben az évben is teret biztosít számukra. Jelentkezésként demó felvételt, fekete-fehér fotót és egy rövid, írásos ismertetőt kell eljuttatni a Helpi Ifjúsági Iroda címére (Kecskemét, Erkel F. u. 1/A). Minden amatőr és kevésbé amatőr szerepelni vágyót szívesen látnak az alkotók. — HEROINT TALÁLT K. Balázs, 18 éves budapesti tanuló, ami- koraXVII. kerület, Báthori utca 55. szám alatti Signal diszkontüzletben műszaki cikkek eladása közben szétszedett egy 9 voltos Duracell gyártmányú elemet, s abban 13,9 gramm fehér porra bukkant. Á rendőrség nyomozást indított a kábítószert elrejtő ismeretlen tettes ellen. — VÁMTANÁCSADÓ cimen új, havonta megjelenő, tizenkét oldalas kiadvány ismerteti a vámjog- szabályok legújabb változásait. SÚLYOS — Tudja, melyik a húrom legsúlyosabb betegség? _??? — A lakbérirritáció, a nyomorégét és a férjen kívüli terhesség. fi» A Falutévé holnapi adása A TERVEZETT TÉMÁK: — Méhészet és burgonyatermelés — Tanyai összkomfort — Magánlovarda Kunfehértón — A Faludoktor a fogamzásgátlásról — Mária- köszönto. .