Petőfi Népe, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-12 / 190. szám
8. oldal, 1992. augusztus 12. MEGYEI KÖRKÉP Tények Gemencről — az erdész szemszögéből • Hangulatos út a gemenci erdőben. A gemcnci erdő megmentésével hivatalból és magánszorgalomból foglalkozók tollából megjelent írások gazdálkodásunkat természetvédelmi szempontból negatívan értékelik. Állításuk szerint a természetes erdőket kultúrerdőkké alakítjuk, az őshonos fafajokat tájidegen fafajokkal cseréljük le. A közvéleményben az erdész ma már nem mint az erdő őrzője és fenntartója, hanem annak letarolójaként jelenik meg. E vélemények a tények kellő ismeretének hiányára vallanak. Hazánkban a természetvédelem elindításában és megszervezésében az erdésztársadalomnak döntő szerepe , volt. Elég, ha a természetvédelmi törvénykezés főbb állomásaira utalunk. Az 1879. évi XXXI. te. „Az erdők fenntartásáról” bevezette a véderdők fogalmát, ezekben közel félmillió hektáron üzemtervezési kötelezettsé- ; get írt elő, aminek alapján az állami felügyelet megvalósulhatott. A természetvédelmi törvény meg- - valósulásáig egyedül az erdészeti üzemtervek adtak lehetőséget termé- szetvédélmi területek kialakítására, így alakították ki pl. 1911-ben a De- libláton 500 holdon védett területet. A hazai természetvédelem fontos állomása Kaán Károly „A természeti emlékek fenntartása” című 1909-ben, illetve „Természetvédelem és természeti emlékek” címen 1931-ben megjelent könyve. Ez utóbbi, amelyeket > a Magyar Tudományos Akadémia ' felkérésére írt mindmáig a hazai természetvédelem alapforrása. 1935-ben született meg az „Erdőkről és természetvédelemről” szóló első hazai természetvédelmi törvény. Nekünk erdészeknek a továbbiakban, így a Gemenci Tájvédelmi Körzet kialakításában is fontos szerep jutott, amikor 1977-ben közel 18 ezer hektáron a MÉM Vadászati Társáig ság, a Gemenci Erdő és Vadgazdaság * és a Pécsi Erdőrendezőség javaslatára megalakult. A tájvédelmi körzet kezelésével gazdaságunkat bízták meg. I A terület kezeléséhez szükséges felté- I; teleket (tájvédelmi körzetvezető, tájvédelmi őrök, kezelési utasítás stb.) az erdőgazdaság megteremtette. Fokozottan védett területnek 2200 hektárt javasoltunk kijelölni. Arról a > legkevésbé sem tehetünk, hogy majd 15 évnek kellett eltelnie, míg javaslatunkból rendelet született. A védettség tényét addig a 10 évre szóló ütemtervek (erdőtervek) rögzítik. Ami gazdálkodásunkat illeti egyáltalán nem felel meg a tényeknek az a sztereotípia, miszerint a természetsze• Fakitermelés. rű erdőket nemesnyár-ültetvényekké alakítottuk volna. Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy bár a múlt században elvégzett folyószabályozás után — amely a folyó 16-17 km széles árterét 5-6 km-re szűkítette — keletkeztek erdők, természetes úton fűz, fekete és fehér nyár vetényüléssel, de a Gemenci erdők zöme a szabályozás után az ármenti területen letermelt erdők helyébe a hullámtéren maradt sáros, pántlikafüves rétek és mezőgazdasági földek beer- dősítésével keletkezett. Az ilyen ún. csereerdősítéseket szlavontölggyel, amerikai kőrissel és nemes nyárakkal végezték. A nemes nyárak, amelyek az amerikai és európai feketenyárak hibridjei, már 1879-ben (kései nyár) illetve 1905-ben (korai nyár) megjelentek az ártéren. Az ’50-es évek végén, a ’60-as évek elején tagadhatatlan, hogy a központi akarat a „fajpolitika” favorizálta a nemes nyárakat (1962-ben pl. rendeletet hozott a főhatóság, miszerint csak a nemesnyár- erdősítések védhetők kerítéssel). A tájvédelmi körzetté nyilvánítás óta viszont az üzemtervek tanulsága szerint a kocsányos tölgy területe 218 hektárral, a kőrisé 53 hektárral nőtt, míg a nemes nyár területe 30 hektárral csökkent. Figyelemre méltó az is, hogy az elmúlt tíz évben gazdaságunk ártéri területein 794 hektár véghasználatra előírt erdő letermelése elmaradt, amit persze nem lehet egyértelműen pozitívan értékelni, mert adott esetben a véghasználat elhalasztásával a faanyag minőségének romlása miatt óriási értékek mehetnek veszendőbe. Külön ki kell emelni, hogy bár az 1977-es rendelet erre nem is utal, gazdaságunk mai fogalmaink szerint ún. erdőrezervátumot jelölt ki Kádárszigeten, ahol 80 hektáron 1970 óta semmiféle erdészeti beavatkozás nem történt. Hasonlóképpen érintetlenül hagytunk területeket Dél-Veránkon és Buvaton. Azt persze nem állítom, hogy gazdálkodásunk az elmúlt időszakban minden tekintetben megfelelt volna a természetvédelem követelményeinek, elég a tennészetes vadeltartó képességét sokszorosan meghaladó nagyvadállományra utalni. A nagyvad mértéktelen elszaporodásának egyetlen és elegendő oka és célja „nagyjaink” vadászszenvedélyeinek maximális kielégítése volt. Ez így volt nemcsak a protokoll vadász- területeken, hanem az egész országban. A magyar erdőgazdálkodásnak jelenleg is a túlszaporodott nagyvad a legnagyobb problémája. Gazdaságunk részéről a szarvasállomány 2 ezer darabban történő apasztása az 1991-es évben a helyes irányba történő fontos lépés volt. A fenti tények alapján nem értjük az irányunkban megnyilvánuló bizalmatlanságot. Végezetül hangsúlyozni kell, hogy mi erdészek a természetvédelem céljaival messzemenően egyetértünk, és azt fontos szakmai feladatnak tartjuk, ezért tervbe vettük szakembereink ilyen irányú képzését. Szeretnénk, ha a természetvédők az erdő, az erdészeti tudományok, és nem utolsó sorban a tények iránt nagyobb érdeklődést mutatnának, és igyekeznének minél jobban megismerni azt, amit védeni szándékoznak. Pettkó Szandtner Aladár erdész VALASZ CIKKÜNKRE Talán bűn a takarékoskodás? Többször szerettem volna már reagálni egy-két cikkükre. Most teszem ezt, A drága vízszolgáltatás veszteséges címűre. Ebben Szekeres István vezér- igazgató úr egyebek között a következőket nyilatkozta: „Sajnos, hallottam már olyanról is, hogy egyes helyeken a fürdővizet is hordókba gyűjtik, s azt használják fel a WC-öblítésre.” Ez Szekeres vezérigazgató úr szerint szabálysértés, vagy netán bűntett? Bár árnyékszéket nem akarok építeni, de a fürdővíz egy részével továbbra is leöblítem a WC-t! Ha tetszik Szekeres vezérigazgató úrnak, ha nem. Úgy látszik, a takarékosság a vízmű vállalatnak nem érdeke, a minél magasabb ösz- szegű számla kiállítása igen. V. J. Kalocsa Munkanélküliség Császártöltésen Császártöltésen az utóbbi időben egyre több dolgozónak mondták fel a munkaviszonyát a helyi termelőszövetkezetben, az erdő- gazdaságban és a Hosszúhegyi Mezőgazdasági Kombinátban. Mivel a község Bajától, Kalocsától és Kiskőröstől is távol fekszik, ezért a városi vállalatoknál és üzemeknél nem kelendőek a töltési bejáró dolgozók. Az utóbbi napokban a községben a munkanélkülisegélyben és -járadékban részesülők száma már elérte a 130-at. Imádom a halasi közönséget! Az elmúlt héten került sor a Program és Rendezvényiroda szervezésében az immár hagyományos „Múzeumkerti Esték” című sorozat befejező előadására. A színházlátogatók számára feltűnt, hogy van egy szereplő, aki évek óta, minden meghívásnak eleget tesz, s ez így volt ezen a nyáron is. Fellépése előtt, az öltözőben beszélgettem Fehérváry Márta operaénekesnővel. — A művésznőt már szinte ismerősként üdvözölhetjük Kiskunhalason. Esetleg valami kötődése van a városunkhoz? — Hogyne! Imádom a halasi közönséget, és ez a múzeumkert egyszerűen csodálatos! Nyolc éve nyaranta minden előadáson szerepelek, általában operett- és népdalokat adok elő. Volt, aki azt hitte, itt születtem, pedig én székesfehérvári vagyok. Nagy örömmel jövök az önök városába, itt szíve van a zeneszerető közönségnek, no meg egy olyan lelkes kultúrosa, mint a Hatvani Zoltán. — Egész évben turnézik, otthonától távol van, hogyan viseli ezt a családja? — Huszonöt éve vagyok a pályán, s az Operaház tagjaként körülénekelhettem a fél világot. Öt évi szerződés után Németországból hazajöttem, s, azóta szabadfoglalkozású művészként lépek fel. Két felnőtt fiam van, ők már önállóak. A férjem civil,'mérnökember, megszokta a hivatásommal járó rendszeres távolléteimet. — Melyek a közelebbi és távolabbi tervei? — A nyári rendezvénysorozatok augusztus 20-ával befejeződnek. Utána kikapcsolom a telefonomat és szabadságra megyek. Van egy kis nyaralónk a Balatonnál, ott pihenek a családommal. Őszre egy zenés Ady-estre készülök, a premier novemberben lesz. És természetesen a jövő nyári múzeumkerti estékre ha hivnak, nagyon szívesen eljövök ismét Kiskunhalasra. Fáber Erzsébet Kétszáz kép Szánkon Befejeződött a Szánkon rendezett második, nemzetközi, közép- iskolás képzőművésztábor. Pénteken és szombaton az országos szervezésű, a Kulturális Minisztérium és a lakiteleki Illyés Alapítvány által támogatott kéthetes munka java termését csodálhatták az érdeklődők, amelyet Decsi Ilona budapesti és Major Gizella erdélyi grafikusművész válogattak csokorba. A Közösségi Házban kiállított, sokféle színes technikával készült, eladásra szánt műalkotások egy része könnyedén gazdára talált. Az Erdélyből, Budapestről, Japánból, Hollandiából és Németországból érkezett müvészpalánták alkotásai tükrözték saját egyéniségüket, s a közönség elé kerülő közel kétszáz kép bizonyította, hogy ifjú tehetségek indulásának lehetünk tanúi. • tárlat, nézőkkel a községházán. (Fotó: Bálái F. István) Nem hagyják magukra a mezőgazdaságban dolgozókat • A növényeknek életmentő az öntözés. A mezőgazdaságban dolgozók sem maradhatnak magukra. Néhány hónappal ezelőtt sokan megkongatták a vészharangot a mezőgazdaság felett. Most, a nyár derekán, amikor javában tart a betakarítás, már világosabb kép rajzolódik ki a valóságos helyzetről. Hogyan látja az agrárgazdaság gondjait, eredményeit a politikus szakember ? Sárossy Lászlóval, a Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkárával az idei várható termésátlagról, az agárexport lehetőségeiről, a mezőgazdaságban dolgozók jövedelmi viszonyairól és a szövetkezeti törvény végrehajtásának tapasztalatairól beszélgettünk. — Védenünk kell hazai termelőinket és termékeinket a beáramló importtal szemben. Szokatlan, de a saját piacunkon is versenyhelyzetbe kerültünk, mert a körülöttünk lévő országok nyilván megpróbálják a magyar piacot is megcélozni. . . — Valóban így van. Hamarosan a kormány elé terjesztjük a Pénzügyminisztériummal és a külgazdasági kapcsolatok minisztériumával közösen készített javaslatunkat az agrárgazdaság importvédelmének új rendszeréről. Ebben kidolgoztunk egy lehetséges stratégiát, amellyel a belföldi „ termelőinket védeni tudjuk. Őszintén szólva, a belföldi termelés és importvédelem nemzetközi szempontból is kényes terület, szinte kivétel nélkül minden ország kényszerpályán mozog ebben az ügyben. Meglehetősen kemények a nemzetközi feltételek, szigorú szabályok írják elő, milyen mértékű importvámot lehet alkalmazni, milyen módon lehet a külső termelők áruforgalmát gátolni . . . Meg kell találnunk azt a mozgásteret, ahol belföldi termékeink védelmét biztosítani lehet. A Pénzügyminisztériumot termeléspolitikai érveinkkel remélhetőleg meg tudjuk győzni. Nehezebb lesz a külgazdasági kapcsolatok minisztériumával való tárgyalás, hiszen a tárca ellenérdekelt, mivel a külkereskedőknek pontosan ugyanolyan üzleti tevékenység az export, mint az import. Szeretnénk, ha rövid időn belül kormányzati döntés születne az ügyben. — Evezzünk vissza belvizeinkre. Milyennek látja a mezőgazdaságban dolgozók jövedelmi viszonyait? — Statisztikailag szinte kimutathatatlan a mezőgazdaságban dolgozók jövedelme. Lehet számokkal dobálózni, adott esetben esküdni is rá, hogy a borítékban ennyi meg annyi van. Azt azért tudni kell: más jövedelmi helyzetben van a panellakásban élő ipari munkás, mint az a falun élő mező- gazdasági dolgozó, aki háztáji vagy egyéb kisegítő tevékenysége folytán kiegészítő jövedelemre tehet szert. Ezzel együtt az utóbbi években még jobban eltolódtak a bérek az ipari munkások javára. Hosszú távon ez rendkívül kellemetlen, és előbb-utóbb jogos társadalmi feszültséget okoz majd. Középtávon szinkronba kell hozni az ipari és a mezőgazdasági kereseteket. És itt engedje meg, hogy visszakanyarodjak egy gondolat erejéig a Közös Piachoz. A közösségi agrárpolitika a közös kasszából finanszírozza az ilyen kiadásokat. Tehát a bajor gazdálkodó azért tud annyi jövedelemre szert tenni, mint mondjuk a müncheni BMW- gyár munkása, mert a Közös Piac olyan felvásárlási árakat és támogatást tud biztosítani a mezőgazdasági termelőknek, amely képes ezt a különbséget kompenzálni. De van az éremnek egy másik oldala is. Nálunk az elmúlt évtizedekben szociálpolitikai szempontok figyelembevételével alakították ki az élelmiszerárakat. Abban a pillanatban, ha mondjuk holnaptól maradéktalanul meg kellene térülniük a ráfordításoknak és a költségeknek az értékesítéskor, a csillagokba szöknének az élelmiszer- árak. Keserves folyamat lesz, amíg aljutunk oda, hogy egy kiló hús ára valóban tükrözze a sertéshizlalás valamennyi költségét, és jövedelmet is biztosítson a sertéstartónak. Ehhez azonban hozzá kell majd igazítani a kereseteket, különben nem lesz vásárlóerő. De mikor lehet növelni a kereseteket? Akkor, ha a teljesítmények js emelkednek. Ördögi kör ez! Én nem állítom, hogy az ózdi kohászok nem dolgoztak inuk szakadtáig, valójában még csak arról sem tehetnek, hogy nem kell a világpiacon az, amit termelnek. De miből lehet megfizetni azt az embert, aki olyan dolgot termel, amire nincs szükség? Es ez igaz a mezőgazdaságra is. — Milyennek ítéli a szövetkezeti és az átalakulási törvény végrehajtásának tapasztalatait? Egyáltalán a tulajdonváltás mennyire viseli meg a mezőgazdaságot? Nem veszítünk-e többet a réven, mint ameny- nyit nyerünk a vámon? — Az átalakulás pozitív eleme, hogy azok kezébe került a döntés, akik szereplői ennek a játszmának. Sajnos, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a közgyűlések nem egészen alkalmasak nagy horderejű döntésekre, mert hiányos az emberek felvilágosítása, tájékoztatása. Ahová eljutottunk —jómagam is vagy száz fórumot tartottam — ott hosszú órák után nem maradt megválaszolatlan, nyitott kérdés. Csakhogy — és ez már visszaköszönő probléma — a helyi érdekek ütköznek. Mert más érdeke van az aktív korú tsz-tagoknak és más a nyugdíjasoknak. Az egykori tagok és az örököseik is más-más módon érdekeltek. Néhány menedzser vagy vezető a harmincnegyven éves, kialakult hierarchikus viszonyokat, pozícióját kívánja konzerválni, hiszen az az érdeke. Az ilyenek meg tudják félemlíteni a nyugdíjasokat, mondván, hogy elvesztik a nyugdíjukat, nem lesz földjáradékuk, s még aktiv korú tagokat is nyugtalanítanak azzal, hogy „ha ugrálsz komám, holnaptól veheted a munkakönyvedet!” Sorolhatnám az eseteket, amelyekről a hozzám érkező levelek naponta tudósítanak. Mindezek ellenére meggyőződésem, hogy az átalakulásnak egyértelműen pozitív lesz az egyenlege. A mezőgazdaság megrázkódtatásait eddig is sikerült kezelni, és sikerülni fog a jövőben is. Úgy gondolom, hogy a tulajdonváltás jelentős hatással lesz az ágazatra. Szembe kell néznünk azonban azzal, hogy a korábbi rejtett munkanélküliségből még sok és meglehetősen bonyolult foglalkoztatási problémánk adódik a jövőben. Jó néhány területen, elsősorban ott, ahol rossz volt a termékszerkezet és ráfizetéssel gazdálkodtak, érzékeny traumát fok okozni a munkanélküliség. Nagyok lesznek a gondok ott is, ahol gyenge minőségű és eladhatatlan árut termelnek. Vallom, hogy amit léptünk, az példanélküli, nem volt kit másolnunk. Nagyképűség lenne azt állítani, hogy nem követtünk el és a jövőben talán nem is fogunk elkövetni hibákat. Egy biztos: az átalakulást végigvisszük, és nem hagyjuk magukra ennek az átalakulásnak a főszereplőit, azokat az embereket, akik a mezőgazdaságban akarják megtalálni a boldogulásukat. Ferenczy Europress
