Petőfi Népe, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-29 / 178. szám

8. oldal, 1992. július 29. Vendégünk a Folt ItaS SZÉPIRODALOM SZOCIOGRÁFIA MŰVÉSZET Buda Ferenc: ARCOK P. S. mesternek, Sepsiszentgyörgyre Szélfútta, napszítta arcok, gondvéste, sors hasogatta arcok, kifosztott, csontig lefosztott arcok, karok, kezek, köszvénycsomók, elgyötört ízületek. Hát ez vagyunk, hát ez leszünk együtt s külön-külön — doktor s beteg, mester, tanítvány, ítélkező és elítéltetett. Hát ez vagyunk, hát ez leszünk. Arcunk redöi, ráncai szik földek, sziklák hasadékai, a halál sáncai. Látod, te vén hülye, lángol a grófok szérűje! Neked ugyan mi gondod vele? Hát ez vagyunk, hát ez leszünk: vánkosba süppedt fejek, sajgó inak, sikoltó sebhelyek. Kései fagy gyötri. gyalázza a kerteket. Lám, minden dolgunk megítéltetett. Hát ez vagyunk se hitvány, se hős, csak igen ismerős: Istennel küszködő, pörlekedő, ördöggel incselkedő, kölyöksátánt kisdedként dédelgető. Maholnap reánkszakadsz-é, türelmes égi tető? Hát ez vagyunk: bajszos, szikár, tömör arcot mutat a tükör, ám belül a csont ropog, csigolya csikorog. A jövő ránkvicsorog. Alszik a vén, álmából fölriad. Almaink égbe nyerítő lovak. Fonnyad a fű, a gyökér elrohad. Kereszten függ fölöttünk a kivégzett Emberfia. Ki kellett bírnia, csak így lehetett föltámadnia. Ki kell nekünk is bírni, mert ez vagyunk, s tán az leszünk. A nehezén majd végül túl leszünk. Te szikkadt föld, sivár homok, vizet vagy vért iszol? Ó jaj, ’ „Ez a föld, melyen annyiszor” . . . Könyvről könyvre A költőt Plugor Sándor grafikái—melyek fent láthatók—ihlették meg. Buda Ferenc verse a Forrás júliusi számában jelent meg. Igen, június elején idén is megren­dezték az ünnepi könyvhetet. Talán kisebb reklámhadjárattal, talán csön­desebben, mint máskor, de így is színvonalasan, rendkívül gazdag kí­nálattal. Megkockáztatom: a kínálat talán még a korábbiaknál is gazda­gabb volt, hiszen a közel száz (!) könyvheti kötetet másik száz, a „hi­vatalos programon” túli könyv kísér­te .. . Mindez pedig jól mutatja, hogy a társadalmi, gazdasági és poli­tikai változások ellenére a szellemi élet műhelyeiben komoly munka fo­lyik, s ha a mecenatúra is működik, akkor jó és fontos könyvek szület­hetnek .. . A gazdag kínálatból nehéz kira­gadni pár kötetet, annál is inkább, mert csak olyan könyvekről szólha­tunk hitelesen, amelyeket magunk is elolvastunk. Mindenesetre az általam elolvasott könyvheti könyvek alap­ján elmondható: ez a könyvhét az egyénnek a történelmi változások so­rán betöltött szerepét vizsgálta, pon­tosabban azt, hogy az egyes ember miképpen éli át a történelmi jelentő­ségű átalakulási folyamatot. Négy könyv is szólt a közép-kelet-európai átalakulásról. Sándor Iván A karne­vál harmadik napja című esszéfüzéré­nek darabjai annak idején a Forrás oldalain jelentek meg. Lengyel Péter Holnapelött című könyve az egyén­ben lezajló belső folyamatokat elem­zi: Grendel Lajos Rosszkedvem nap­híja című kötete (és Einstein harang­jai című regénye) a szlovákiai ma­gyar közélet jelenségeit vizsgálja, Lengyel László Tépelödése pedig a magyar gazdasági és politikai élet je­lenségeiről szól. Tágítva a kört: ismét a történe­lemmel kapcsolatos könyvek voltak a könyvhét sikerdarabjai. Közülük is kiemelkedik Gosztonyi Péter munká­ja: A magyar honvédség a második világháborúban. (A szerző a könyv­hét egyik napján a Forrás vendége volt, kötete szinte pillanatok alatt el­fogyott.) A másik történelmi siker­könyv Pünkösti Árpád Rákosija: eb­ben a szerző Rákosi Mátyás egyéni­ségét, gondolkodását vizsgálja. De nemcsak a múlt, a jövő irányába is nyitott volt a mostani könyvhét: Ná­das Péter és Richard Swartz Párbe­széde a Keleten és Nyugaton élő em­ber gondolkodását, gondolkodásbeli különbségét próbálja értelmezni. Ugyancsak ezt a problémakört elem­zi Milan Kundera jó évtizede kelet­kezett, magyarul azonban hivatalos kiadónál most először megjelent A tét elviselhetetlen könnyűsége című híres regénye. Egy felsorolásban szinte lehetetlen méltatni ezt a köny­vet: világa magába sűríti a Keleten és a Nyugaton élő ember világát, megmutatja a diktatúrában élt „kele­ti” emberre leselkedő csapdahelyzete­ket, s szól azokról a csapdákról is, amelyeket a „nyugat” embere nem tudott kikerülni... A könyvhéten kevesebb „világirodalmi” munka je­lent meg, mint korábban, ezért is örülök különösen annak, hogy meg­jelent Bohumil Hrabal Zsebcselek cí­mű interjúfüzére. Az interjúkat az a Szigeti László készítette, aki pár év­vel ezelőtt emlékezetes irodalmi esten szerepelt Kecskeméten. A felsorolt könyvek mellett szól­nunk kellene Orbán Ottó, Ulassy Jó­zsef versesköteteiről, Márai Sándor Napló\ró\, Márton László regényé­ről, s így tovább ... Az említett kö­tetek méltatására nincs helyünk, a tájékozódásban talán segítenek a Vendégolda! recenziói. Úgy érzem azonban, hogy két „könyvheti” je­lenségről még szólnom kell. Az egyik jelenségre éppen a kínálat gazdagsá­gával kapcsolatban figyeltem fel. Az egy ember számára szinte áttekinthe­tetlenül (elolvashatatlanul) nagyszá­mú könyv a korábbinál sokkal erő­sebben polarizálja az olvasóközönsé­get, s a korábban homogénnek tűnő olvasóréteg tagjai valószínűleg a szakterületek alapján fognak majd elkülönülni egymástól. Mindez a ki- adóktól'az alacsony példányszámban eladható könyvek megbecsülését is megköveteli majd ... A másik jelen­ség a könyvek árával kapcsolatos. A napnál világosabban bebizonyoso­dott az, ami korábban is sejthető volt: a három-négyszáz forintos könyvek nagy példányszámban a mai Magyarországon szinte eladha­tatlanok. Ez a magyarázata, hogy már a könyvhét nyitónapján is keve­sebben tértek be a könyvesboltokba, s a sátraknál is (ha egyáltalán volt sátor) elmaradt a régóta megszokott tolongás. Nem csoda hát, hogy a könyvhét sokak által érdeklődéssel várt, igényes könyveinek többsége még most is a könyvesboltok polcain sorakozik, miközben a tavalyi könyvhét hasonló sorsú könyveit a „10%-os” akció keretében szinte egy­más kezéből kapkodják ki a vásár­lók. Jogosnak tűnik a kérdés: ugyan­ez fog megismétlődni jövőre is? Fűzi László Közember szól a közemberhez Orbán Ottó verseskötetéről „Mit akarok én a költészettel? Tril­lázni csak vagy valamit mondani is?” eleveniti föl a költő pályájának kez­detéről a dilemmát, amely azóta is gya­korta visszatér lírájában. Orbán Ottó e sorai nemcsak azért érdemesek a kieme­lésre, mert oly szépen egybecsengenek legújabb, a könyvhétre megjelent köte­tének jó néhány költeményével, hanem azért is, mert az. 1976-—'77-es születésű esszé stílusa oly autentikusnak tűnik ma, 1992-ben. hogy ezzel hitelesíti a mű­vet magát, Az ádáz szemtanú cimű ön­élet rajzi írását, s egyszersmind az életmű egészét, de a ma újdonságként előttünk álló verseskönyv anyagát is érvényes költészetté avatja. Az Egyik oldalról a másikra fordul, él (Magvető, 1992) című kötetének egy minduntalan ismétlődő kérdés a vezér­motívuma: mit ér költőnek lenni a szá­zad második felében, az ezredvégen. „ Harmincöt éve írok verset / vagy negy­ven / ha hozzá számolom az intézeti éve­ket is / mindenesetre épp elég ideje / eny- nyi idő alatt / a csontról a földben lero­had a hús / a háborúk átrajzolják a vi­lágtérképet / eszmék országok merül­nek lc-föl / csak egy nem változik / a vers makacsul nem hajt semmi hasznot / a vers a vers a vers / luxus és rögeszme / a kulcs az életemhez” írja a szerző a Merénylő című költeményében. Orbán Ottónak az alkotót mindegyre csak a kétely és a bizonytalanság áramaiba sodró válaszadásai nem csupán azt a köllcszettörténeti vonulatot hosszab­bítják meg korunkig, amelynek első alakjai a múlt század második felének dekadenciájával jelentek meg, kétségbe vonva a költőszerep érvényesíthetősé­gét. a költészet önmeghatározásának megismétlődését itt az teszi hangsúlyos­sá. hogy mindezt Irhán Ottó kísérli meg ezúttal magyarságának és közép­európaiságának vállalásával. Magyarságának és közép-európaisá­gának ’ szüntelen jelenvalóságával együtt szembetűnő még a lírai alany je­lenléte is Költészetének oly nyilvánvaló modernsége, posztmodernsége mellett is pontosan érezhető sajátja ez az Or- bán-versnek. Talán épp igy jelöltetik ki értéke, így válik maradandóvá. Mert az Orbán-versnek van énje, van megszólí­tottja, címzettje. Orbán Ottó versei min­dig valamifajta kommunikációs kap­csolatot feltételeznek, két fél viszonyá­nak kölcsönösségében valósulnak meg a közlés személyességéhez ragasz­kodva. „Röhögnöm kell a finnyás versértel­mezőn, / aki húsz évig hiányolta belőlem a meggyőző egyéniséget, / most viszont a szememre hányja, hogy én én vagyok. / Minden vagyonom ez az ócska test; / ér­vényes vezérelv híján ő volt a palló / az erkölcsi mocsárban is, a vérmocsokba fulladástól / az óvott meg, hogy idejében borzongani kezdett...” szól Az ele­ven mérték című versében a költő. Lírájának összetettségét, nehezen meghatározható voltát éppen az magya­rázza, hogy nem tudott ilyenné vagy olyanná, irányzatos költővé válni. Aho­gyan Az ádáz szemtanú című írásában mondja, „az én stílusom nem is lehet más, mint az azonosulások és elszakadá­sok szakadatlan sorozata”. S amiként a költő is — szinte eddigi pályájának egészében — szüntelen ön­meghatározásra kényszerült a kritika le­egyszerűsítő, líránk sokszínűségét sem­mibe vevő, az alkotókat olyan hivalko­dó magabiztossággal két pólusra rende­lő gondolkodásmódjával szemben, úgy az Orbán Ottó-költészet egyúttal annak megfogalmazására is folytonos kísérlet, hogy mi az ember, mi a személy a maga korának ellenében. Ez utóbbi kötetének darabjaiból egy posztmodern kor töre­dékes képei rajzolódnak ki. Egy utópi­ák, bukott ideológiák utáni korszak, az „újdonságok, a szerkentyűk; az okos­hülye automaták”, az „eszmehiány” ko­rának pillanatai rögzülnek a versekben. S egy költőieden korszak költője, a köz­ember szól a „közemberhez”: „Ez itt Közép-Európa. Minden inog. S az inga­tag közegben / ingatag tömeg tolakszik az ingatag jövőbe.” (Oda a közember­hez.) Dobozi Eszter Márai Sándor: Ami a naplóból kimaradt (1945—1946) Márai Sándor halála után — nagy ké­séssel és nagy örömünkre — újabb és újabb műveivel ismerkedhet meg a ma­gyarországi olvasóközönség. Azért kell kiemelnünk a hazai Márai-kiadásokat, mert hosszú évtizedekig „tiltott” listán szerepelt itthon, és csak a külföldi kiadá­sok kerülhettek be hazánkba rejtetten, ti­tokban. A közelmúltban jelent meg a to­rontói Vörösváry Publishing magyaror­szági kiadásában az Ami a Naplóból ki­maradt című Márai Sándor-kötet. 1990-ben jelent meg egy interjú Vörös- váry Istvánnal, egy valódi magyar mecé­nással: Széphalom Torontóban címmel, amelyben beszámolt Márai Sándor né­hány órával halála előtt írt búcsúlevelé­ről. („Kedves István és kedves Irén, rös- tellem, de nem megy tovább. Az erőtlen­ség nem szűnik, ha így megy, rövidesen kórházi ápolásra szorulok. Ezt iparko­dom elkerülni. Köszönet a barátságért. Vigyázzatok egymásra. A legjobb kíván­sággal gondol Reátok — Márai Sán­dor" .) A hagyaték gondozója, Vörösváry István meglepetéssel vette észre, hogy Márai naplójegyzeteinek csak kisebb ré­sze jelent meg. Ebből a kiadatlan anyag­ból tette közzé a kanadai Magyarság cí­mű lapban 1989-ben. Majd itthon is ol­vashattunk ebből több mint húszoldal­nyi válogatást a Hunnia 1990. júliusi szá­mában. A kötet ajánlásában a kiadó Má­rai „egyszemélyes cellájára” utal, az évti­zedeken át visszavonuló és rendszeresen író alkotó módszerére és körülményeire utalva. S felteszi a kérdést, hogy miért maradhattak ki a Naplóból ezek a részle­tek. A kiadó véleménye az, hogy az emig- rációs magyar könyvkiadás csak korlá­tozott oldalszámban tudott egy-egy könyvet megjelentetni. És Márai kihagy­ta az élő személyeket érintő részeket. S nem hanyagolható el Márai igényessé­ge, túlzott válogatása kihagyása. Mindig csak igazán „kész” művekkel akart állni az olvasók elé. Az 1945-ben írt naplójegyzetek közép­ponti kérdése: az orosz megszállás, a bu­dapesti ostrom, az újrakezdés és a túlélés. Marai elzártságában, Pesttől nem mesz- sze, magányosan ül, írja naplóját. Kinéz: az emberek lopnak, „közel élünk a halál­hoz”, Buda elesett, itt a béke, de a háború­nak még nincs vége. Magányos, hazátlan, talán Becsben élne, ha már Kassát elvesz­tette. Európa már csak a könyvekben él, például Thomas Mann műveiben. Vagy egy Bach-fúgában, vagy egy Manet-vász­non. A valóságban sehol. S budai ottho­nát keresi, a kedves Mikó utcát: de csak csupa romot talál. Könyveit keresgeti a romok közt. Úgy érzi magát, mint egy ki­vándorló a harmadrangú hajó fedélze­tén. Máshol meg „hajótörött” voltáról vall. S már ekkor, 1945-ben tűnődik a ki­vándorlásról, az esetleg itthagyott hazá­ról és megőrzött anyanyelvről. Egyik naplójegyzetében a következőt olvashat­juk: a fasiszták szemében destruktív bal­oldali volt, most meg a kommunisták sze­mében gyanús jobboldali, titkos fasiszta. S hozzáteszi, hogy valószínűleg jó úton jár, ha mindkét véglet számára gyanús: hisz „csak” egyszerűen ember, aki nem hisz az emberi fejlődésben, de hisz a mű­veltségben. 1946-ban még mindig Leányfalun él. Kötődik e tájhoz, bár nincs benne igazi nyugalom. Felmerül az öngyilkosság gondolata benne. Hogyan élhet tovább? Sokat olvas. Éjjel Valéryt, majd Koszto­lányi Valéry-fordítását, így a Tengerparti temetőt. Míge sorokat írja, Bárdossy a si­ralomházban ül. Holnap kivégzik. Más­nap ezt írja: Bárdossyt kivégezték. Egy szemtanú azt meséli, hogy utolsó pilla­natban ezt kiáltotta: „Istenem, mentsd meg hazámat ezektől a bitangoktól.” El­gondolkozik: most már nem lehet meg­állni, még kiket fognak kivégezni? Tho­mas Mannra hivatkozik, aki szerint az ér­telem lassúbb módszereivel gátat tud szabni a tömegek, a tömegösztön lázadá­sának. Korán kel, sokat olvas, Rilkét és Thomas Mannt. Hirtelen lefordítja Goethe pedagógiai célzatú négysorosat: „Hatvanszor ketyeg az óra / Ezer percnél több a nap / Gyermek, vedd hát fontolóra / Mit tehetsz egy nap alatt?”. Márai így folytatja naplójegyzetét: „No, vedd hát fontolóra.” (Vörösváry — Héttorony, Torontó — Bp., 1992) Szekér Endre Összeállította: FŰZI LÁSZLÓ HETI SOROZATUNK A TÖKÉLETES KÖZÉRZET PROGRAMJA (2.) A pozitív étkezési szokások kialakítása • Fejlesszünk ki egészséges félelmet az elhí­zás ellen. (Fotó: PN-archív) Az amerikai Cooper klinikán kidol­gozott táplálkozás-élettani kutatási eredmények 22 ezer ember vizsgálata alapján finomodtak. Adatai azt mutat­ják, hogy a magas szintű fizikai kondí­ció megszerzését élelmiszereink összeál­lításával kell kezdeni. Alakítsunk ki 50—20—30 százalékos arányt a három fő táplálékfajta, a szén­hidrát, a fehérje és a zsír vonatkozásá­ban. Az ideális súllyal rendelkezők a napi kalóriaigényüket 20—50—25 százalékos arányban vegyék fel a regge­li, ebéd és vacsora során. A fogyni kívá­nók esetében 25—30—45 százalékos a helyes kalóriabeviteli arány! A fizikális tréninget a vacsora előtt kell elvégezni, ezáltal csökken az étvágyunk, és ily mó­don ösztönözzük a testsúlycsökkenést is. Fejlesszünk ki egészséges félelmet az elhízással szemben. Az elhízás nagyobb ellenség, mint gondolnánk. Hajlamosít a szív-érrendszeri betegségekre, a cukor- betegségre, az agyvérzésre, a magas vér­nyomásra, az ízületi betegségekre stb. Ismerjük meg ideális testsúlyunkat, és az ennek fenntartásához szükséges kaló­riamennyiséget. Túlsúly esetén el kell kerülni a „hullámvasút” hatás), vagyis azt, hogy állandóan hol hízunk, hol le­fogyunk. Az egészséges fogyókúra nőknél napi 1000 kalória, a férfiaknál 1200 kalória bevitelét jelenti. Egy súlyát tartani aka­ró nő szükséglete 1500, egy férfié 2200 kalória, átlagos esetben. A szénhidrátokat Friss gyümölcsök, gyümölcslevek, friss zöldségek, bab, borsófélék, lencse, burgonya, kukorica, teljes kiőrlésű gabonalisztből sütött bar­na kenyér képviselje az étrendben. A fe­hérjéket borjú, bárány, sovány sertés, marha, baromfi, hal, tej, joghurt, sajt jelentse. Fehérjének számít a bab, a bor­só, a szója is. Zsírokból a legjobbak a hidegen saj­tolt, telítetlen növényi olajok. Kevésbé ajánlottak az állati zsírok, a vaj, a sza­lonna. Korlátozzuk a tojás fogyasztását is. A zöldségféléket nyersen vagy párol­va együk. Ha túlfőzzük őket, csökken a vitamintartalmuk. Fogyasszunk kevés cukrot és sót. Együnk alacsony kalória­tartalmú, nagy rosttömegű élelmiszere­ket. Korlátozzuk az alkohol fogyasztá­sát. Több orvoskutató megerősítette, hogy étkezéskor fogyasztott kevés vö­rösbor kedvező élettani hatású lehet. Igyunk naponta 6-8 pohár folyadékot. A tej azonban étel, nem ital! Együnk lassan, nyugodtan. Több ro­pogós, kevesebb puha ételt fogyasszunk. Ne tegyünk több ételt az asztalra, mint amennyit el szándékozunk fogyasztani. A táplálkozási tényezők betartásával hagyjuk el a dohányzást, ügyeljünk más kockázati tényezőink megszüntetésére (vérnyomás, vércukor, elhízás, stressz). A tökéletes közérzet programja című, Cooper doktor által írt könyvben még számos hasznos tanácsot, bevált recep­tet találhat az érdeklődő. Dr. Lehoczky László ANYAKÖNYVI HÍREK BAJA Születtek (július 17—24. között anya- könyvezettek): Csíki Richárd (anyja ne­ve: Paládi Mária) Bácsalmás, Szalai Szandra (Suhanyeczki Magdolna) Baja, Forcek Norbert (Nagy-Olajos Zsuzsan­na) Nagybaracska, Mindszenti Marija (Varga Judit) Dusnok, Mindszenti Klá­ra (Varga Judit) Dusnok, Kele Kriszti­án (Hárs Katalin) Császártöltés, Pétiké Viktor (Kövesdi Valéria) Baja, Óvári Hédi (Tusori Magdolna) Császártöltés, Kernya Ákos (Závodszky Beatrix) Baja, Harsányi Virág (Fodor Gyöngyi) Baja, Altsheimer Vendel (Győré Piroska) Bácsbokod, Bekő Kinga Katalin (Kár­páti Katalin) Baja, Szendi Kitti (Balogh Franciska) Csikéria, Krajcsovicz Rená­ta (Mayer Erzsébet) Sükösd. Házasságot kötöttek (július 18-án): Dedinszky Tamás Péter és Virág Anetta Mária, Elek Csaba és Szászy Anita, Késmárki Zoltán és Bohos Katalin, Nagy István és Márity Mária. Meghaltak (július 17—24. között anyakönyvezettek): Schauer Józsefné Metzinger Katalin (Nemesnádudvar), Fajszi Áron (Baja), Csőke János (Máté- telke), Galántai János (Baja), Zombor- csevics Lukács (Bácsbokod), Palatinsz- ky László (Baja), Keresztes Gyuláné Szarvas Anna (Baja), Mészáros Vendel- né Aradi Erzsébet (Gara), Mészáros Pálné Molnár Anna (Bácsalmás), Ko­vács Józsefné Benkovits Etel (Baja), De­ák Györgyné Illés Ilona (Dávod), Deák Mihály (Baja), Muhari Ferencné Nagy Margit (Baja), Litvai Mihály (Mada­ras), Keller Mátyásné Wolf Mária (Ba­ja), Grünfelder Istvánná Kirx Mária Anna (Vaskút), Aladics Andrásné Szán- tosi Erzsébet (Nagybaracska), Kuszulya Mártonná Bátor Mária (Baja), Matkó István János (Baja). KISKUNHALAS Születtek (július 19. és július 24. kö­zött): Hegedűs Szilvia (Vincze Judit), Lakos Vivien (Bódog Zita), Szűcs Ottó (Sándor Erika Mária), Sztojka Nóra (Sztojka Beáta), Simon Tamás (Lány Éva), Kőszegi László (Marosi Judit), Bozár Richárd (Radvánszki Zsuzsa), Kolompár Annamária (Lakatos Esz­ter), Ledenyák Krisztián (Somoskövi Ibolya), Vereb Milán (Sörös Katalin), Kovács Tünde (Segesvári Zsuzsanna), Varga Máté (Kothencz Erzsébet), Ko­lompár Nikolett (Györgye Melinda), Lehr Andor (Pál Edit), Bálind Tibor Pál (Balázs Julianna), Farkas Ingrid Viktó­ria (Kanalas Erzsébet). Házasságot kötöttek (július 25-én): Basic Josip és Rutka Ildikó, Cseresnyés Imre és Rádóczi Erika, Kárász András és Németh Anita, Franczia Gyula és Bubrik Györgyi, Ferge József és Párta Erika. Meghaltak (július 20. és július 27. kö­zött anyakönyvezettek): Kelemen Pálné Csengődi Anna (Kiskőrös), Gáspár Jó­zsefné Mihók Erzsébet (Soltvadkert), Bereczki Lajos (Kiskunhalas), Polerecz- ki Pál (Kiskőrös), Kolompár László (Kiskunhalas), Móra Andrásné Eszteré Sarolta (Kelebia), Mig Károlyné Vida Etelka (Kiskunhalas), Balázs Józsefné Hugyi Erzsébet (Jánoshalma), Farkas Jánosné Farkas Piroska (Kiskőrös), Kiss János (Kiskőrös), Babenyecz Ist­vánná Borbényi Franciska (Kecel), Da­nis István (Kiskőrös), Németh Jánosné Urbán Rózsa (Akasztó), Oroszi János­né Hoffman Ilona (Soltvadkert), Tek­nős Sándor (Akasztó), Budai Antalné Turucz Mária (Jánoshalma), Kiss Ist­vánná Rácz Anna (Kisszállás), Suba Ist­vánná Suba Erzsébet (Kiskőrös), Tóth Márton (Kiskunhalas).

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom