Petőfi Népe, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-02 / 155. szám

6. oldal, 1992. július 2. PETŐFI NÉPE Magyarország tíz év alatt felzárkózhat N y ugat-Európához • A Közép-Európában megerősödő nemzeti nacionalizmus, a térség gyer­mekbetegsége — mondja Gosztonyi Péter történész. (Fotó: Gaál Béla) A közelmúltban járt Kecske­méten Gosztonyi Péter Svájcban élő neves magyar történész. Lá­togatása rövid ideje alatt sikerült interjút készíteni a professzorral. — Magyarország a huszadik századi történelme során három­szor került kényszerpályás fejlő­dési útra. Trianon következtében a második világháború és az 1956-os forradalom leverése után. Kell-e ma attól tartanunk, hogy negyedszerre is hasonló pályára fut a nemzeti fejlődés? — Ettől ma nem kell tarta­nunk, még akkor sem, ha a szomszédos országok jelentős problémákkal küszködnek is. Magyarországnak nagyon jó esé­lye van arra, hogy felzárkózzon a Nyugathoz. Európa határa ma már nem Bécsnél húzódik, ha­nem a Duna-medencében. A sze­rencsés persze az lenne, ha a tér­ség államai egyszerre csatlakoz­nának az Európai Közösséghez, erre viszont ma nincs meg a reá­lis lehetőség! — Ön nagyon optimistán látja a jövőt, sokan azonban nem oszt­ják véleményét... A pesszimizmus régi — ta­lán azt lehetne mondani — nem­zeti betegségünk. Már Vörös­marty Mihály is sötéten látta a jövőt jó évszázada. De akár Ady Endrét is idézhetném, aki szintén borús éveket jövendölt. A Nyu­gati államférfiak másként szem­lélik a hazai helyzetet. A Lajtán túl nagyra értékelik azt, hogy az átalakulás társadalmi béke mel­lett valósul meg. Ezt lerombolni kormányválságokkal, vagy utcai megmozdulásokkal nem lenne szerencsés. S igy a reformokat sem lehetne sikeresen elvégezni. Nagy-Britannia is csak belső nyugalom mellett tudta megol­dani a szerkezetváltás problémá­it, pedig az angolok sokkal na­gyobb gondokkal küszködtek, mint mi. Ne felejtsük el, hogy a szigetországi nehéziparban és bá- ínyászatban többv mint. 3.-millió .alkalmazott dolgozott, amíg a *’80-as években fel nem számol­ták az üzemeket. Nézetem sze­rint tíz év alatt eldől, hogy sike­rül-e a felzárkózásunk. Ha egy évtized alatt nem oldjuk meg el­fogadhatóan a kérdést, akkor el­vesztünk. Talán rövidre szabom az időt, de ennyi év alatt a ma­gyarok elvégzik az átalakítást. Gondoljunk csak az 1945—48-as felemelkedésre. Ha 1949-ben az oroszok nem szólnak közbe, ma Ausztria előtt haladnánk. — Professzor úr! Ma úgy tű­nik, hogy újból feltámad a térség második világháború után hiber­nált ördöge — a nacionalizmus. A kis népek ma újból gyanakvás­sal gyűlölködve tekintenek egy­másra. — Sajnos, így van. Ez egy be­tegség, a térség azon gyermekbe­tegsége, amelyet a mai napig nem sikerült kinőni. Ugyanak­kor Nyugat-Európa nacionalista ördöge már a múlté. Ott megol­dódnak vagy már megoldódtak azok a problémák, amelyek a háborúk okai is voltak. Elzász- Lotaringia kérdése Bonnt és Pá­rizst már nem osztja meg. Úgy tűnik, hogy a dél-tiroli vagy baszk nemzetiségi viszályokat is elrendezték. Másként áll a hely­zet a Lajtától keletre. Az 1945 után hatalomra jutott rezsimek vezetői úgy hitték, hogy a szoci­alizmus egyebek mellett a nem­zetiségi kérdést is megoldja. S mint más dologban, úgy ebben is tévedtek. A bolsevik rendsze­rek felbomlásával mindazok a problémák, amelyeket a kommu­nisták a szőnyeg alá söpörtek, most előkerülnek. Hogy ebből mi lesz? Nem tudni. Egyet bizto­san lehet azonban látni. Az első világháborút lezáró versailles-i békerendszer nem állta ki az idők próbáját. — Ha ez a helyzet, úgy elkép­zelhető-e, hogy a trianoni döntést felül lehet bírálni?-— A határokat ma újból meg­húzni nem lehet, márcsak azért sem, mert az utóbbi 70 év alatt az etnikumok úgy összekevered­tek, hogy képtelenség lenne jó megoldást találni. Másrészt nem hiszem, hogy valaha is támoga­tást kapnánk Nyugat-Európában arra, hogy a határokat megvál­toztassuk. Nyugaton ugyanis senki nem tudja mit is takar Tri­anon. Ha valaki azonban az első világháború utáni békeszerződé­sek felülvizsgálatát említi, min­denkinek a németek jutnak eszé­be. Előkerül Szilézia, Kelet- Poroszország, Elzász-Lotaringia problémája, amely felborítaná a kontinens békéjét. — Nem kell-e attól tartani, hogy a balkáni krízis időtlen idő­kig elhúzódik. Arra gondolok, hogy a horvátok, szerbek, bos- nyákok a fogat fogért elv követ­keztében soha nem tudják lezárni az öldöklést. — A horvát—szerb viszony különbözik a szemet szemért, fo­gat fogért küzdelemtől. Az előb­biek soha nem akartak Belgrád- hoz csatlakozni. 1918-ban oda­csatolták őket, így azután a két világháború olyan belső krízis volt a királyi Jugoszláviában, hogy csak a nagyhatalmak tar­tották egyben a délszlávokat. Ezzel magyarázható az is, hogy 1941-ben a német támadás kö­vetkeztében napok alatt össze­omlott Jugoszlávia, s Zágrábban kikiáltották a független Horvát­országot. A függetlenség ma a tétje a háborúnak, amely jó egy éve húzódik. Hasonló a szlová­kok gondja is, szerencsére más körülmények között. Történel­mük során Szvatopluk fejedelem idején volt saját államuk, majd a Tiso-féle Hitler-csatlós bábállam jelentette néhány évig a nemzeti önállóságot. Harmadjára pedig most próbálkoznak. Bíznak ab­ban, hogy Prága nélkül is talpra állnak, csakúgy, mint Szlovénia Belgrád nélkül. — Engedik-e ezt a csehek? — Úgy vélem, Prágában tisz­tában vannak azzal, hogy Szlo­vákia egy csődtömeg, s nélküle gyorsabban fejlődnek. Márpedig ők a lehető leggyorsabban be akarnak lépni az Európai Kö­zösségbe, amelyre geopolitikai szempontbólis jó esélyük van. Barta Zsolt Huszonkét millió hontalan Nemrég lebukott egy kamionso­főr, akinek titkos rakománya a több száz farmeröltözék mellett három iraki kurd volt. Szintén a napokban, tizenhárom — ezúttal — törökországi kurd közül, ható­ságaink visszatoloncoltak tizene­gyet, mert menekült mivoltuk mel­lé nem tudták bizonyítani annak politikai indíttatását is. „A mezitelen emberek félnek, a mezítelen nép menekül!” — írja Elias Canetti a Tömeg és hatalom című tanulmányában, egy sámán látomását idézve, melyet nála kife­jezőbben senki sem fogalmazha­tott volna meg. Látni tehát: „mezítelen nép” ez a kurd, hát fél és menekül, mint a zsidók és a németek a volt Szov­jetunióból. De azokat legalább várja egy haza, amely a közös ere­det alapján és jogán az övék. Míg e szerencsétlenek országokon, ha­tárokon át rettegve és bujdosva ér­keztek hozzánk, hogy innen to­vább araszolgatva Nyugatra jussa­nak, hogy ott végre megnyugodja­nak, egyáltalán élhessenek. Öt ország is szülőföldjük lehet, de hazájuk egy sem. Pedig lassacskán szabályos há­borúvá terebélyesedik az a számta­lan ' határ menti összecsapás, amelyben a független kurd állam megalakítására törekvő felkelők ütköznek meg a török védelmi erőkkel. S történik mindez akkor, • Az első élelmiszer- és ruhaszállítmány megérkezik a kurdok táborába. amikor Szaddam Húszéin kormá­nya törvénytelennek minősítette a legutóbbi kurdisztáni választáso­kat, kémeknek bélyegezve és ki­végzésüket sürgetve a győztes kurd vezetőknek. A kurd nép mintegy négyezer éves számon tartott múlttal rendel­kezik. Jelenlegi népességét 20-22 millióra becsülik. Többségében a török határvidéken, valamint Irán és Irak északi területein él, de je­lentős kurd közösségek vannak Szíriában, sőt, a volt Szovjetunió területén is. Az említett riadalmak oka min­denekelőtt az, hogy a szétszórtság­ban élő kurdok soraiban mindjob­ban erősödik azok hangja és befo­lyása, akik a széttöredezett Kur- disztán egyetlen — és független — államtestbe történő összefor- rasztására törekszenek. Ezt termé­szetesen nem nézi jó szemmel a kérdésben érintett egyik ország sem. S miközben az észak-iraki kur­dok választások útján igyekeznek megteremteni önálló államukat, addig a Bekaa-völgyben állomáso­zó Kurd Nemzeti Felszabadítási Front a „török rezsim elleni harc évévé” nyilvánította 1992-t. Szász András Itt van az aratás, jön az égi áldás? • Legyen bármilyen idő, a gabonát learatják. (Fotó: PN-archív) KINEK AZ ÜZLETE? Lányok az út szélén Délelőtt, vagy délután a solti töltésen, dfe többnyire azért a Dunaföldvár— Kecskemét közötti 52. számú úton posz­tóié lányok útjára indítják a gyönyört. Hartát elhagyva csak két intézeti szökött gyerekre hasonlító alakkal találkoztunk, s Soltra érve már-már reményt vesztve kanyarodtunk Dunaföldvár felé, amikor a nonstop büfét elhagyva az út szélén áll­dogáló lányokra lettünk figyelmesek. Ott áltak a tűző napon. Testre feszülő zöld­sárga trikóegyenruhájukat rövid, szűk szoknya, magas sarkú cipő egészítette ki. A világért sem intettek egy autónak sem. Nem. Ok nem stoposok. Úgy har­minc évesek lehettek, feltűnően kifestve. Több kamion is elment mellettük, míg­nem az egyik már messziről villogott, du­dált, majd landolt a két lány mellett. Rö­vid diskurzus után a szőke, melirozott hajú mászott fel a fülkébe, majd a török kamion lassan beleveszett a forgalomba. A másik lány mellé kanyarodtunk, aki meglehetősen furcsa figurának vélhetett bennünket, de azért hangos „szevasz- tok”-kal beült a kocsiba. A kérdésre, hogy hova tart, csak annyit felelt: — Ide a legközelebbi parkolóba. — A barátnőd messzebbre ment? A kérdésre kérdéssel válaszolt: — Zsaruk vagytok? —Nem,újságírók- nyugtatjuk,mire úgy tűnt, elfogadott bennünket. Rövidre fogta mondanivalóját — nincs sok ideje ránk, az egyik „barátját” várja, valahogy ilyen tájt kell jönnieegy fehér kamionnal. — Kétezer alatt nem megyek el — szö­gezte le tárgyilagosan érdeklődésünkre. Jó, ha egy napra két-három pasas össze­jön, de olyan nap is van, főleg télen, hogy egy sem akad. Igaz, olyankor nem is erre vagyunk, hanem valahol a 6-os mellett. Jobban szemügyre véve, kifejezetten rossz arcú, bár az ápolt ember benyomá­sát keltette. — A legnagyobb baj, hogy mosdásra itt, az út szélén nincs lehetőség. Ilyen­kor nyáron meleg van, s akár a fülké­ben maradunk, akár a közeli melléku- takra kanyarodunk, iszonyú a hőség. Vetkőzésre nincs sok idő, legtöbbször a szoknyát se vetjük le. Eleinte féltünk, de aztán megszoktuk, hogy bántani senki nem akar bennünket. Az idén csinálom második éve. Többről tudom, mikor jön erre, még azt is, hogy szereti. Van egy gyerekem, az anyám neveli, de én tartom el mindkettőt. Kell a pénz, kell az a rohadt pénz, így aztán nem csinálok ügyet belőle. Nevetve mutatja összes, lyukas fogát, majd a. 6-qs foútra ’érvé páraricsolóan mondja: itt kiszállok. Megálltunk, vir­goncán csapta be maga után az ajtót, s mint aki tisztában van az ügyben játszott szerepének fontosságával, még vissza­szólt: aztán jól megírni, fiatal urak! —a—c. Bár régi kalendáriumok nyo­mán a magyar köztudat Péter és Pál apostol ünnepét tartja az aratás kezdetének, az mégis szo­kásainak és hiedelmeinek gaz­dagságával inkább Sarlós Boldogasszony napjához köthe­tő. Az emberi termékenység és a növényi vegetáció keresztény és pogány kultusza fonódik össze ekkor, az aratás ünnepi előjáté­kában. Lukács evangéliuma szerint a Jézussal várandós Szűz Mária ezen a napon látogatta meg a Keresztelő Szent Jánost akkor már méhében hordozó Szent Er­zsébetet. E találkozás emléknap­ja viszonylag későn, csak a 14. században lett ünneppé. Megtar­tását Magyarországon ferences szerzetesek terjesztették el. Az aratás legfőbb szerszámát — a 'kasza elterjedése előtt ez a sarló volt — ezen a napon magukkal vitték az aratók a templomhoz megáldatni, amire közös mise után került sor. Szeged környé­kén ekkor fodormentát is szen­teltettek. Ennek teája a jószág­nak gyógyszere egész évben. Ál­talánosan elterjedt hazánkban a munka kezdete előtt mondott fo­hász szokása, majd a napi mun­ka végeztével nemcsak magukra, hanem a búzaföldre is keresztet vetettek. Lakócsán a legszebb kalászok levágását a munka vé­gére hagyták. Az ezekből kötött „jézuskéve” búzaszemeit a kö­vetkező évi vetőmaghoz kever­ték, ettől remélve jó természt. Hasonló céllal locsolják vízzel az aratókoszorú vivőjét Erdélyben. Ősi biblikus hagyomány, hogy az elhullott szemeket a tarlón hagyják. Valószínű, hogy ez ere­detileg az anyaföld engesztelésé- re szolgált, és csak később lett belőle a szegényeknek nyújtott segítség. Az asszonyi terhét hor­dozó Mária megsegítésére az or­szág északi részein felvirágozott székeket tettek a kapu elé. Ha útja arra vinne, legyen hol meg­pihennie .. . Ferenczy Europress ANYAKÖNYVI HÍREK KECSKEMÉT Születtek (1992. június 19. és 25. között): Kálmán Anna (a. n.: Pataric- za Erzsébet), Turkevi-Nagy Laura (Bálind Katalin). Szótát Bettina (Bab Anikó), Bajusz Evelin (Vancsura Mónika), Papp Enikő (Bene Ildikó), Farkas Réka (Csábi Márta), Kása Dániel (Szabó Andrea), Túri Imre Lajos (Nagy Ibolya), Takács Réka (Trecskó Agnes), Kiss Viktória (Var­ga Andrea), Kurucz Milán (Molnár Katalin), Zombor Gábor (Németh Ágota), Bán Dóra (Rubos Erika), Szabó Klaudia (Firtermaiszter Klá­ra), Mirity Liza Bettina (Büki Mária), Végh Antal Dávid (Murár Brigitta), Zöldi-Kovács Gáspár (Korompai Mónika), Rácz Gergely (Horányi Mónika), Kovács Júlia (Hetényi Juli­anna), Péczka Fatima (Hegedűs Má­ria), Zsigmond Lilla (Kis Gabriella), Szabó Dorottya (Harsányi Erika), Bari Dávid István (Szabó Mária), Dányi Viktor (Mészáros Ágnes), Horváth Ferenc (Aszódi Irén), Kiss Norbert János (Pokilszky Éva), Tá- pai Máté (Csontos Anikó), Faragó Bálint (Sinkó Erika), Kisházi Csilla (Sápi Éva), Budai Kitti (Lipóczky Ilona), Bányai Alexandra (Válik Irén), Volford Lajos (Kerekes Ildi­kó). Házasságot kötöttek (1992. június 26. és 27.-én): Gazsi István és Király Valéria, Bállá Róbert és Géczi Judit Etelka, Nagy Ferenc és Juhász Ildi­kó, Magyar László és Csázik Ildikó, Csontos Sándor és Szilasi Szüvia, Fa­zekas Elek és Körösi Mária, Kiss Fe­renc és Megyesi Erika, Cseri János és Antal Tünde, Oberem Günter és Gyebnár Erzsébet, Kovács Sándor és Dorcsák Tímea, Piszmán Lajos és Lovas Gabriella, Fekete István és Varga Edit, Csontos Zsolt és Ancsin Andrea, Nemesi Tibor és Kaldenek- ker Anna, Oláh János és Katona Nó­ra, Dudás László és Orosz Andrea. Meghaltak: Vas Lajos (Kunszent- miklós), Kiss Ernő (Kecskemét), Nagy Károly (Lajosmizse), Tasnádi- Székely Lászlóné Szabó Mária (La­josmizse), Lesi-Tóth György (Kecs­kemét), Buzder István (Gátér), Nagy Sándor (Kecskemét), Juhász József­né Mátyus Julianna (Kecskemét), Kanalovics István (Kecskemét), Thám István (Kecskemét), Bényi Fe- rencné Lukács Anna (Mélykút), Pa­rik Istvánné Szabó Sára (Kecskemét), Gyimesi Gyuláné Nagy-Benkő Inna (Kecskemét), Nagy Kálmánné Nyúl Tóth Ezsébet (Kecskemét), Szilvási Ferenc (Szabadszállás), Gyapjas Ilo­na (Kecskemét), Kovács István Ger­gely (Kecskemét), Zoboki Bálint (Szentkirály), Danku József (Kecske­mét), Barta József (Kecskemét), Lag- zi-Kovács Andrásné Buga-Kovács Julianna (Lajosmizse), Török István (Kecskemét), Kerekes Sándor (Tisza- kécske), Kelemen Ferenc Béla (Kecs­kemét), Mezei Lajos (Lakitelek), Ber­ta Lajosné Veszelovszki Mária (Kecskemét), Horváth Ferencné Nyúl-Tóth Julianna (Nyárlőrinc), Hódi Józsefné Batonai Ilona (Kecs­kemét), Patyi Sándor (Kiskunfélegy­háza), Tóth Antalné Görög Jolán (Kecskemét), Hajagos Mihály (Kecs­kemét), Gardi Sándomé Szurok Te­rézia (Kecskemét), Engi Ferenc (Bácsalmás), Szennai Aranka (Kecs­kemét), Szilvási Béla (Bácsalmás), Varga Lajos (Fülöpszállás), Mikola Istvánné Hegedűs Julianna (Szabad- szállás), Berényi Sándor (Kecske­mét), Botka-Vince Sándor (Izsák), Kis Mihály (Kecskemét), Bagó Jó­zsef (Lajosmizse), Koczó Péter (Kecskemét), Tenke Gyula (Jakab- szállás), Molnár István (Kecskemét), Schreiber József (Helvécia), Bende János (Kecskemét) Fekete Pétemé Mujkos Máris (Kecskemét). KISKUNFÉLEGYHÁZA Születtek (június 12. és június 18. között anyakönyvezettek): Szécsé- nyi Barnabás (anyja neve: Harkai Ildikó), Kis Denissza Liliána (Szar­vas Szimonetta Petra), Krózser Norbert (Rigó Judit), Ábonyi Ar­nold (Ladányi Irén) Födi Nóra (Laczkó Aranka), Jankóvszki An­na (Dobó Anikó Klára), Jankovsz- ki Sára (Dobó Anikó Klára), Agócs Kristóf Péter (Hevér Éva Sarolta), Firts Piroska (Barna Piroska), Hat- vanyi Ferenc (Boros Ildikó), Szabó Tibor (Csábrádi Anikó). Házasságot kötöttek: Virágos­Kis Erzsébet—Piroska Menyhért, Térjék Hajnalka—Pozsár János Zsolt, Vidács Irén Erika—Tarjányi Ágoston, Bores Emőke Ildikó— Dinnyés Mihály Péter, Szécsényi Mária—Molnár László, Lantos Éva—Nagy Lajos Attila, Laczi Tí­mea—Tarjányi Gyula, Miskolczi Ilona—Varga László. Meghaltak: Nánási Dénes — Kiskunfélegyháza, Mészáros Já- nosné Tímár Mária — Kiskunfél­egyháza, Ágó Istvánné Gulyás An­na — Kiskunfélegyháza, Géczi Mi­hály Sándor — Jászszentlászló, Czakó Dezső — Kiskunfélegyháza, Ürmös István — Pálmonostora, Kovács Mihály — Kiskunfélegyhá­za, Jókai János — Kiskunfélegyhá­za, Rácz Sándor — Kiskunfélegy­háza, Botra Sándor József — Kis­kunfélegyháza, Almási Imréné Gá­lig Irma — Kiskunfélegyháza. Születtek (1991. június 19. és 24. között anyakönyvezettek): Szabó Nikolett (Pulai Mariann), Dora Ákos (Varga Katalin Klára), Tarjá­nyi Bettina Éva (Fekete Ildikó Ro­zália), Horváth Ágnes (Vereb Er­zsébet), Tóth Henrietta (Boros Má­ria Julianna), Fábián Norbert (Nagy Erzsébet) Sallai Renáta (Rácz Katalin) Mihály Dávid Sán­dor (Muszta Ánna Mária). Házasságot kötöttek. Góbor Mónika Veronika — Katona Zol­tán, Tóth Mária — Becker Manf­red Franz, Mészáros Éva — Tóth Attila Szilárd, Horváth Zsuzsanna — Fekete Zoltán Pál. Meghaltak: Bódog Istvánné Tóth Mária (Kiskunfélegyháza), Csenki Mihály (Kiskunfélegyhá­za), Gondi Éászlóné Czombos Erzsébet (Gátér), Holló István (Kiskunfélegyháza), Magyar Mátyás (Tiszaalpár), Vincze Án- tal (Pálmonostora), Nemoda Jó­zsefné Demény Margit (Tiszaal­pár), Kósáné Faragó Valéria Anna (Pálmonostora), Hekkel István (Kiskunfélegyháza), Mé­száros Lászlóné Kasza Erzsébet (Kiskunfélegyháza), Kiss Sándor (Szánk), Fekete Mihályné Majo­ros Rózsa (Kiskunfélegyháza).

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom