Petőfi Népe, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-09 / 135. szám
HETI SOROZATUNK Feri, ne ölj meg! i. Feldarabolt feleség reklámszatyrokban Halálosan fáradt vagyok. Kétszázötven perce, hogy egy szűk kis szobában szemben ülök az évtized, ha nem az évszázad egyik legborzasztóbb gyilkosságának tettesével. Amíg a magnetofon szalagjára mondja élettörténetét, van időm figyelni az arcát, a kezeit, a mozdulatait. Szabályos orra, fülei, szépen ívelt zöld színű szemei vannak. Hosszú, ápolt ujjai. Mire voltak képesek ezek a művészkezek? Csak néha pillant maga elé, egyébként szemembe nézve „vall”. Azt gondolom, így akar könnyíteni a lelkiismeretén. A több mint négyórás beszélgetés alatt egyetlen egyszer esik ki szerepéből, akkor, amikor az édesanyja levelét mutatja. — 1946. február 19-én születtem Csíkszentmiklóson — érnek el tudatomig A. Ferenc szavai. Uram Isten! Öt nappal 46. születésnapja előtt ez az ápolt, jól szituált, négy nyelven beszélő zenetanár gyilkossá válik, méghozzá kegyetlenül, nem mindennapi módon lett felesége hóhéra. Semmiféle megbánást nem érzek szavaiban, ahogy hallgatom a velem szemben ülő, nagyon vékony, magas férfit: — Édesapám szíjgyártó és földműves, anyám háztartásbeli volt. Hárman vagyunk testvérek. Van egy bátyám és egy nővérem. 1960-ban kerültem el tojj,lük Marosvásárhelyre, művészeti szakközépiskolába 1966-ban, a zeneművésszel! konzervatóriumba iratkoztam be, ahonnan negyedéves koromban 1970- -,ben, Nyugat-Németországba küldtek :> egy kamarazenekarral. Ott maradtam.- Folytattam a tanulmányaimat és Kölnben végeztem 1973-ban, amikor művésztanár diplomát szereztem. , (Egy pillanatra megáll az elbeszélésben, forgatja a kezében leírtakat, mintha .tflzon gondolkodna, milyen messze, milyen -íltiélyre jutott a diplomakiosztástól...)-r, — Ettől az időtől az aacheni opera- házban fagottművészként dolgoztam ,J 1977-ig. Aztán a remscheidi filharmonikusoknak lettem a szólistája. Kissé ' fhegtörte pályámat, hogy megbetegedjem a gyomrommal, ami miatt operációnak kellett alávetnem ma-iÍPÍ5>M3i3lírt zotmir i!>!» ybms I { II (Talán ez az oka annak, hogy A. Ferenc ilyen kórosan sovány ...) — A szólistakarrieremnek ezzel vége lett, hiszen gyenge voltam, nem volt erőm a sok gyakorláshoz. A rendszertelen étkezés is kikészített. Azt gondoltam, az operáció után megszűnnek a fájdalmaim. Nem így történt. így arra kényszerültem, hogy orvosi könyveket olvassak. Magam jöttem rá, hogy krónikus hasnyálmirigy-gyulladásom van, nem pedig gyomorfekélyem, amivel operáltak. (A. Ferenc mintha magával lenne igazán elfoglalva, vagy csak ilyen messziről akarja megközelíteni a véget?) — Nehezen viseltem, hogy senkim sincs Németországban, akihez lelkileg, testileg kötődhettem volna. Hiányzott a család. Hiába voltam már 13 éve Nyugaton, nagyon egyedül éreztem magam ... Éreztem, hogy nem élhetek család nélkül. (Hirtelen átvált. Beszél a becsületes édesapjáról, akitől csak a jót és szépet tanulta. Bár felrója apja hirtelen természetét, amiből jutott örökségként rá is egy kis adag, de megemlíti, ezt önfegyelemmel ki akarta magából irtani. Emlékezik arra, hogy családja papneveldébe szánta.) — A sors fintora, hogy gyilkossá váltam .. . (Megállítom az elbeszélésében, hogy kronológiai sorrendet tartsunk. Kérdezem, hogyan ismerkedett meg a felesé gével. . .) — 1979-ben Frankfurtban, az állomáson vettem egy Nők Lapját. A házassági hirdetések között találtam rá későbbi párom hirdetésére. írtam neki. így ismerkedtünk meg. Fél évig levelez- gettünk, majd meglátogattam a jővén dőbelimet. Aztán úgy határoztunk, hogy összeházasodunk, mert kölcsönös volt a szimpátia. Nem mondhatom, hogy olyan nagy szerelem volt, mintha négy évig kéz a kézben sétáltunk volna. Ő 28 éves volt, én 33, amikor megismerkedtünk. Adminisztráci ós okok miatt Magyarországon nem eskettek össze bennünket, így Frankfurtban voltunk kénytelenek házasságot kötni 1980. március 28-án. ( Folytatjuk ) ív ! fi# 1 f "Vízimentő-bemutató a Balatonon • A vízi mentés hatékonyabbá válása érdekében a Magyar Vöröskereszt, a BM Polgári Védelem, az Országos Rendőr-főkapitányság és más társadalmi szervezetek létrehozták a Vízimentő Alapítványt. Az alapítvány tagjai mentési bemutatót tartottak Balatonfoldváron. (MTI-fotó) SZÍNHÁZ — MOZI — TV KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ BAJAI VENDÉGJÁTÉKA, BAJA, MŰVELŐDÉSI KÖZPONT: este 8 órakor: HELLÓ, DOLLY! Lata- bár Kálmán-bérlet. KECSKEMÉTI VÁROSI mozi: fél 4, 3/4 6 és 8 órakor: AZ UTOLSÓ CSERKÉSZ. Sz., amerikai film, csak 16 éven felülieknek. ÁRPÁD mozi: 3/4 6 és 8 órakor: SZOMBAT ESTI FRÁSZ. Sz., mb., amerikai film, 14 éven aluliaknak nem ajánlott. STÚDIÓIHOZ!: 7 órakor: ÉJSZAKA A FÖLDÖN. Sz„ amerikai film, 14 éven aluliaknak nem ajánlott. CSALÁNOSI AUTÓSMOZI: este fél 10 órakor AZ UTOLSÓ CSERKÉSZ. Sz., amerikai film, csak 16 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA, PETŐFI mozi: 6 és 8 órakor: A BÁRÁNYOK HALLGATNAK. Sz.. mb., amerikai film. Csak 18 éven felülieknek. STÚDIÓMOZI: 7 órakor: A CSALÁS GYÖNYÖRE. Sz., magyar film, Héven aluliaknak nem ajánlott. VÁROSI TELEVÍZIÓ műsora: 9.00 —10.00: KÉPÚJSÁG. 10.00—11.10: Kecskeméti magazin ismétlése. 11.10— 14.10: A SZÍV TV produkciója, a tartalomból: nem nézni — csinálni!, mese, rejtvény, gyerekeknek, állásvadászat, meditáció és jóga. 15.00—16.10: Kecskeméti magazin ismétlése. IKTV műsora: 9.00: KÉPÚJSÁG — REKLÁM. 9.30: HT PRESS VIDEO CASINO TV műsora. 13.30—14.00: KÉPÚJSÁG — REKLÁM. 20.00: VÉGSŐ MEGTORLÁS (ism.). USA szinkr. akció. 21.30-22.20: KÉPÚJSÁG — REKLÁM. HOZZÁSZÓLÁS CIKKÜNKHÖZ Nyolcvan települést érint a vízi közmű sorsa A május 26-ai lapszámban az Önál lóan üzemeltetik a vízi közművet című cikkben — Berkecz László polgármes térrel történt beszélgetés alapján — megírtuk, hogy Soltvadkerten minden nel számoltak, amikor erre az elhatározásra jutottak. A cikkre a napokban a Dél-Bács-Kiskun Megyei Vízmű Válla lat igazgatója, Nemere Péter mintegy hozzászólásként — talán üzenetként — levelet küldött a szerkesztőségbe A kiskunhalasi igazgató véleményét — kivonatosan — azért adjuk közre. „ ... a polgármesterrel készült interjú kétségtelenül igaz, de: Kimaradt belőle, hogy Soltvadkerten halaszthatatlan szükséges és emiatt örvendetes módon megvalósulás előtt áll egy szenny- vízmű-beruházás, amellyel kapcsolatban az üzemeltetőre háruló feladatok komoly gondot okozhatnak ...” A levél további részéből kiderül, hogy a vadkerti hivatal egy kiskunhalasi szakembert kért meg a vízi közmű vezetésére, „aki kútépítési, kútjavítási szervezetünk vezetője, hidrogeológus mérnök, akit jelen helyzetünkben nem tudunk pótolni. Valószínűleg, kénytelenek leszünk a vállalatnak ezt a szervezetét megszüntetni, annak ellenére, hogy a térség ivóvízellátását szolgáló több száz mélyfúratú kút miatt bizony szükség lenne rá. A szervezet felszámolása egyet jelent 23 dolgozónk munkahelyének megszűnésével... Élőfordulhat, hogy az év végére, amikor az önkormányzatoknak dönteni kell majd arról, fennmaradjon-e a Dél-Bács-Kiskun Megyei Vízmű Vállalat, a szellemi tőke — amit a vagyonátadás során mindenki figyelmen kívül hagyott —, már nem lesz meg. A vállalat úgynevezett működtető vagyona, amely az önkormányzatok közös tulajdona, leértékelődve, csak néhány épület és némi ócskavas lesz. Az is elég nagy bajnak tűnik, hogy ha minden olyan önkormányzat, amelynek — a vadkertihez hasonlóan — van esélye vízmüvének nyereséges önálló működtetésére, kiválik, akkor a többiek magas, fajlagos önköltségének érvényesülni kell a díjban, ami olyan mértékben emelkedik majd, hogy azt a lakosság már nem tudja megfizetni. A közegészségügyi következmény felmérhetetlen. Hozzávetőleg 60 településen lehet számolni a közműves ivóvízellátás ilyetén ellehetetlenülésével. Érzi ezt Berkecz László polgármester úr is, csitító üzenete azonban azt hiszem, inkább olaj lesz a tűzre... Nem volt ésszerű az a törvényi szabályozás, miszerint a vizi közművek állami tulajdonba kerültek az üzembe helyezéskor, tekintet nélkül arra, hogy a beruházást ki finanszírozta. Nem volt ezzel összhangban az a törvényi szabályozás sem, hogy a létesítés és a fejlesztés települési feladat. Az önkormányzatok tulajdonossá válását magam is szorgalmaztam, a vagyonátadást örömmel üdvözöltem. Bíztam azonban abban, hogy a tulajdonosok kellő mérsékletet tanúsítanak az önzésben, hogy felismerik az érdekközösséget, és hogy felismerik saját érdeküket a vagyon működtetésére szolgáló szervezet fennmaradásában. A közös érdekek érvényesítésének ugyanis nincs akadálya. A vízi közművek tulajdonosai létrehozhatnak vagyonuk működtetésére gazdasági társaságot. A társasági szerződésben kimunkálhatják azokat a szabályokat, amelyek megvédhetővé teszik a kisebbségi érdekeket. A vízmű- szennyvízmű-, fürdőüzemeltetés ma egy igen összetett szakma. Az üzemeltető akkor működik jól, ha a lakosság nem is tud a létezéséről, ha az ellátás folyamatos, ha a minőség egyenletesen jó. A Dél-Bács-Kiskun Megyei Vízmű Vállalat az illetékességébe tartozó 80 település számára képes megfelelő színvonalú üzemeltetést nyújtani. A vállalat dolgozói hihetik azt, hogy méltóak az általuk kezelt vagyon új tulajdonosainak bizalmára. Ennek az ellenkezőjét ugyanis még senki sem állította. Nem látom be, miért kell ezt a csapatot feloszlatni — fejezte be Nemere Péter. P. S. AqA hungexpo VÁSÁR ÉS REKLÁM RT. vidéki képviseleti hálózatának kibővítésére MUNKATÁRSAT KERES. Kollégánk legyen legalább középfokú iskolai végzettségű, határozott, dinamikus személyiség, kiterjedt üzleti kapcsolat- rendszerrel, rendelkezzen személygépkocsival. Előnyt jelent az angol- vagy németnyelvtudás. Bérezés megegyezés szerint. Kérjük, hogy jelentkezését önéletrajzával az alábbi címre küldje: HUNGEXPO KIÁLLÍTÁSOK/MARKETINGSTÚDIÓ 1441 Budapest, Pf. 44. 1726 SZOL0K0T0Z0 AKCIÓ AZ AGR0FÓLIA KFT.-NÉL Szélerafiák textúráit rafia 9200-as kötöző ^145—210 Ft/kg vékony, sodrott PP natúr kötöző 100 kg feletti vásárlásnál 5—15 Ft/kg engedményt adunk. KAPHATÓK: l.-MCI ;} PP bálázózsineg 105 Ft/kg PP szövött zsák 25 Ft/db PE fóliazsák 15 Ft/db fekete takarófólia (0,13-as, 6 m) 85 Ft/kg Cím: AGR0FÓLIA KFT. Kecskemét, Mindszenti u. 14. Filantróp-telep. Telefon: 76/29-200 21562 V X X X X X X X X X X X X X X X X X X ÉPÍTKEZŐK, KÖZÜLETEK, FIGYELEM! A lakiteleki Tüzép ajánlata Szovjet hullámpala 490,— Ft/db áfával. Fűrészelt, 4 fm-es, 10xl0-es, 10xl2-es gerenda 15 000,— Ft + áfa. Ezenkívül kapható mindenféle építőanyag, faforgácslap 16 mm-es, szovjet farostlemez, battonyai bejárati és belső ajtók, ablakok. Készleten kívül vállalkozunk mindennemű áru beszerzésére, illetve szállítására, kedvező áron. VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! Cím: Lakitelek, Széchenyi krt. 64. (állomás mellett). Telefon: 42-102 Ügyintéző: Csernus Imre telepvezető. 481 KERESKEDELMI RT. Kiskunfélegyháza, Wesselényi u. 1. BEKBE ADJA az alábbi helyiségeit — iroda, — üzleti tevékenység, — raktár céljára. KISKUNFÉLEGYHÁZA — Kossuth u. 5—7* sz. alatti, 158 m2-es üzlethelyiség. 1992. július 1-étöl vehető bérbe. KECSKEMET Batthyány u. 19. sz. alatti 153 m2-es üzlethelyiség További információ és felvilágosítás a TITKÁRSÁGON Tel.: 76/61-977, 62-395 13/6 MARKET ÁRUHÁZ § árufeltöltéséhez | beszállítókat keresünk | bizományosi formában. g Í x Áru- és árajánlataikat a megjelenés- X tői számított 6 napon belül kérjük g „Viszonteladók kíméljenek” x x jeligére a kiadóba. 1 2,607 i $b&000&0000OG Vendéglátósok! Szakái vendéglő Soltvadkerl. Telefon; 78/31-380 484 A K41ENGINE yt;RWS Autósok figyelmébe! Dugattyúgyűrübolt: mindenféle nyugati—keleti típusú autóhoz import-dugattyúgyűrű kapható. Ugyanitt főtengely és hajtókarcsapágy, csapszeg, porlasztócsúcs, izzító gyújtógyertya, szúró, tömítés kiváló minőségben Cím: Kecskemét, Reiszmann S. u. 5. 482 Befejeződött az V. megyei természetismereti vetélkedő A városföldi klubkönyvtár ebben a tanévben már ötödik alkalommal hirdette meg a megye általános iskolásainak a természetismereti vetélkedőt. A sikert mi sem bizonyítja jobban, hogy az elmúlt nyolc hónapban összesen 249 csapat versenyzett. Közülük a legjobbak az elmúlt hét végén mérték össze tudásukat a klubkönyvtárban, ahová Bács-Kiskun harmincöt településéről érkeztek a diákok. Szombaton — mintegy lámpalázlevezetőként — először meghallgatták Farkas Sándor biológus előadását, aki arról beszélt, milyen védett növények vannak hazánkban. Ezután következett az első kategória, az alsó tagozatos diákok csapatversenye. A zsűri — amelynek elnöke Stollmayer Ákosné, a Magyar Biológiai Társaság alelnöke volt — a következő győztessorrendet állította fel: Első lett a kiskunfélegyházi Dózsa György, második a tiszakécskei Móricz Zsigmond iskola, harmadik a szanki ÁMK és negyedik a kiskunfélegyházi Darvas József iskola kollektívája. Vasárnap a nagyobbak mérkőztek, akik a következő rangsort érték el: az 5. és 6. osztályosok versenyében a kiskunfélegyházi Dózsa György, a Bajcsy-Zsilinszky, a fülöp- jakabi és fülöpházi általános iskola. A 7. és 8. osztályosok kategóriájában első a kecskeméti ének-zenei 8. osztálya, második a kalocsai énekzenei 7. osztályos csapata, harmadik a kecskeméti Hunyadi János és negyedik a megyeszékhelyi Jókai általános iskola csapata. Az egyéni versenyben Füzesi Péter (Fülöpszállás) remekelt a legjobban, majd a további helyezéseket a kunszentmiklósi diákok vitték magukkal: Ordasi Márta, Gulyás Mónika, Csabai Anikó és Csabai János. Valamennyi kategória első négy helyezettje a Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány, a Magyar Természetvédelmi Szövetség és a rendező, a városföldi klubkönyvtár támogatásával augusztusban tíznapos mecseki táborozáson vesz részt. Emellett számos természetismereti kötettel is elismerték a lelkes, nyolc hónapon át versenyző csapatok tagjait. P. S. A Glória Bútoripari Rt. kárpitozott bútorállvány gyártásában jártas faipari üzemegységeket keres, akik rendelkeznek szabad kapacitással és bútoripari faalapanyag háttérrel, ponyvás közúti szállítóeszközzel! Kecskeméthez közeli cégek előnyben! Jelentkezőket várja telefonon, illetve személyesen Horváth István 76/20-470, 29-011 Kecskemét, Matkói u. 99. Hirdessen Petőfi Népében!