Petőfi Népe, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-04 / 131. szám

2. oldat, 1992. június 4. PETŐFI NÉPE KÉRDŐJELEK Mi és az embargó Távolságtartó politikaként jellemezte Für Lajos honvédelmi miniszter Magyarország jövőbe­ni magatartását a déli szomszéd­ságunkban dúló súlyos konflik­tussal kapcsolatban. Mit jelenthet ez? 1. Magyar- ország az ENSZ határozatához tartja magát, de magyar kato­nák semmiképpen sem vennének részt egy esetleges jugoszláviai ENSZ-beavatkozásban. 2. Ab­ból indulunk ki, hogy Jugoszlá­via konkrétan nem fenyegeti Magyarországot, az ottani har­cok nem ellenünk irányulnak. 3. A magyar politikának azúttal is elválaszthatatlan eleme a hatá­ron túli magyarság sorsa iránti nagy figyelem. Számíthatnak-e tehát tudo­mányos óvatosságra? A vissza­fogottságot a történelem, a kö­zös határ, az odaáti magyar ki­sebbség bonyolult helyzete és az embargót elkerülhetetlenül kísé­rő sokmilliárdos gazdasági kár eléggé indokolja. Senkinek sincs szüksége több cserépre, mint amennyi ez ügyben így is, úgy is összegyűlik magától. Az más kérdés: megfelelően értékeli-e a szerb vezetés a buda­pesti jelzéseket? Bízzunk benne, hogy Belgrádban is úgy ítélik meg, nem hiányzik számukra még több feszültségforrás. S re­méljük, hogy nem zúdulnak újabb terhek a magyar kisebb­ségre sem. Szomszédok vagyunk, s azok leszünk akkor is, amikor ez az embargó már rég történelem lesz. A felelősséget ezért viselni kell. A szomszédság is olyan, mint a természet: igaz, hogy elő­deinktől örököltük, de főként a gyermekeink előtt vagyunk fele­lősek azért, hogy életképesen megőrizzük. Kocsis Tamás Ferenczy Europress Diákkupa a hetényegyházi tornateremért Az alternatív diákegylet rende­zésében június 6-án, szombaton Vakáció diákkupa lesz a he­tényegyházi Nyiri erdőben. A sportdélelőtt — amelynek véd­nöke Kőtörő Miklós, a megyei közgyűlés elnöke — nem más, mint futás. A táv 5500 méter. A verseny célja a Hetényegyháza tornaterméért alapítvány támoga­tása. Ezért ezúttal a nevezési díj 40 forint. A 9.30 órakor kezdődő programra már 7 órától lehet je­lentkezni a Hetényegyházi SE pályán lévő versenyirodán. A legnagyobb létszámmal ver­senyző iskola, diákszervezet el­nyeri a második Vakáció kupát és még 100 csokoládét is kap. Ezenkívül a futást teljesítők kö­zött — rajtszámok alapján -— száz apró-cseprő díjat is kisor­solnak. A főbb díjak pedig: 100 USA-dollár, 100 palacsinta, 100 luftballon, egy Pioneer-fülhallga- tó, egy bőrfoci és egy joystick. PARTHIREK A szabaddemokraták politikájáról Halason Az SZDSZ platformjai mutat­koznak be azon a pártrendezvé­nyen, melyet pénteken 18 órától szerveznek a kiskunhalasi általá­nos művelődési központban. A meghívott vendégek között lesz Kóródi Mária a Konzervatív Unió részéről, Podkoniczky István, a Szociálli berális csoport vezetője, és ; Wekler Ferenc, a Szabadelvű Plat- • form képviselője. Kisgazda nagygyűlés Tompán A konstruktív ellenzéki politizá­lás címmel tart előadást vasárnap 16 órától a tompái művelődési ház­ban dr. Torgyán József pártelnök. Nincs politikai válság Magyarországon nem beszélhe­tünk politikai vagy alkotmányos válságról — szögezte le a koalíciós pártok nemzetközi sajtótájékozta­tóján Kónya Imre, az MDF frakció- vezetője a köztársasági elnök al­kotmányos jogkörének értelmezé­se körül kialakult vitát értékelve. Hozzátette: a két közjogi méltóság — az államfő és a miniszterelnök — között nem hatalmi vita vagy politikai harc zajlik, a vitatott probléma kifejezetten alkotmány- jogi. Az MDF vezető politikusa ugyanakkor veszedelmes prece­denst látott a rádióelnök felmenté­sének megtagadásában, mert mindez előidézheti, hogy a parla­menti demokrácia elmozdul az el­nöki rendszer felé. Az őz elszaladt, a kár jelentős • Tegnap a déli órákban Kerekegyháza felől Kunadacs irányába haladó gépkocsi vezetőjét az előtte átszaladó őz megijesztette. A hölgy elrántotta a kormányt, nagyot fékezett és az útmenti fának ütközött. Az őz sértetlenül elszaladt, a gépjármű vezetője nyolc napon belül gyógyuló fejsérülést szen­vedett, ám a kocsiban több mint százezer forint kár keletkezett. ELENGEDIK A VÍZDÍJAK EGY RÉSZÉT További intézkedések az aszálykárok enyhítésére A kormány várhatóan mai ülé­sén további intézkedéseket hoz az aszálykárok csökkentése, követ­kezményeinek enyhítése érdeké­ben. Az intervenciós és a vízügyi alap terhére az öntözésre használt víz díjának egy részét elengedik, ami mintegy 300 millió forintos támogatást jelent a gazdaságok­nak. További segítség lesz, hogy az 1990-es nagy aszálykárok miatt fo­lyósított nemzeti banki refinanszí­rozási hitel lejárati idejét egy évvel meg lehet majd hosszabbítani. A kormány állami garanciát vállal annak a 76 korszerű vasú­ti kocsinak megvásárlására, ame­lyet egy spanyol cég szállít majd kedvező feltételű hitelkonstrukci­óban a MÁV-nak. Szó lesz ezen kívül az úthálózat fejlesztésére az Európai Beruházási Bank ál­tal adott 50 millió ECU kölcsön felvételéről, valamint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) folytatandó hiteltárgya­lásról. Az EBRD 21 millió ECU kölcsönnel járulna hozzá a MO-s autópálya egyik szakaszának megépítéséhez. A kabinet foglalkozik az Észt, a Lett és a Litván Köztársasággal kötendő kétoldalú szerződésekkel is. Ezek a baráti kapcsolatok és az együttműködés alapjait rakják majd le. Saját jogú öregségi- és rokkantsági- nyugdíj-emelés, szolgálati idő, év í—u. A nyugdíjba _i9 20—24 25—29 30—34 35—39 40— ™»kk. vonulas eve fokozat 1978 mérték % 3 4 6 9 13 18 18 és korábban átlag Ft/hó 221 318 506 831 1307 2003 1725 1979—1982 mérték % 3 3 4 6 9 13 13 átlag Ft/hó 207 225 326 553 908 1403 1349 1983—1986 mérték % 3 3 3 4 6 9 9 átlag Ft/hó mérték % 203 223 243 378 649 1039 939 1987—1988 3 3 3 3 4 6 6 átlag Ft/hó 200 219 243 284 447 754 627 Mától tilos az áruszállítás Kis-Jugoszláviába (Folytatás az 1. oldalról) Az igazgató úr tájékoztatása szerint gazdaságuknak 25 ezer űrméter papírfá­ra volt jugoszláv megrendelése, melyből lOezretmárleisszállítottak.Haév végéig tartana a blokád, akkpr ürméterenként 25 dollár veszteségkeletkezne. Természe­tesen keresik a piaclchetőségeket, első­sorban Olaszországés Ausztriajöhet szó­ba, de ha létre is jön az üzlet a szállítási költségek miatt, így is ezer forint lenne köbméterenként a veszteség. Bizonyára hiányozni fog az országnak a Jugoszláviából importált celluloid, ezért előfordulhat, hogy a dunaújvárosi papírgyár (amely korábban azt jelezte, hogy all. félévben nem vásárol) a pótlás­ra mégiscsak vesz alapanyagot. Ameny- nyiben mégsem találnának semmilyen pi­acot, leállítják a dandárjában levő kiter­melési munkákat (a papírfa gyorsan tönkremegy), de ezzel elvesztenék a leg­nagyobb bevételi forrásokat. P. Z. Tanácskozás az oktatás szakszervezeti tennivalóiról (Folytatás az 1. oldalról) A PSz a pozitív értékek alapján kí­vánja a nevelők bizalmát megnyer­ni, s nem akar a másik rivális szak- szervezettel szemben — PDSz — gyalázkodó és mocskolódó negatív kampányt indítani. Kitért arra is, hogy a közoktatási törvénytervezet elfogadása hónapok óta késik. En­nek az az oka, hogy a Munkaügyi, a Pénzügy- és a Belügyminisztérium szakértői még nem véleményezték az anyagot. így aztán a reformok be­vezetése másfél évet is csúszhat, amennyiben a PM költségvetési ter­vezete hamarább kerül a honatyák elé. Ebben az esetben ugyanis a köz­oktatási változtatások kiadásait a pénzügyi szakemberek nem építik be a jövő évi költségvetésbe. Dr. Rábaközy András munka­ügyijogász, a Társadalomkutató In­tézet igazgatóhelyettese arra hívta fel a résztvevők figyelmét, hogy a munka törvénykönyve és a készülő közalkalmazotti törvény a pedagó­gusok érdekeit jelentősen sérti. Ezért is kell minden joghézagra odafigyel­niük a szakszervezeti képviselők­nek. A rendelkezések következtében azonban a legkiszolgáltatottabb helyzetbe az igazgatók kerültek. Az intézményvezetőket ugyanis a felet­tes szervek indoklás nélkül akkor bocsáthatják el, amikor azt jónak látják. A feszültségmentes, nyugodt légkör biztosítása és a megfelelő kol­lektív szerződés kidolgozása érdeké­ben azt javasolta a munkaadóknak, hogy működjenek együtt az érdek- képviseleti szervezetekkel. így ugyanis elkerülhetik a mindennapi súrlódásokat és kevesebb támadási felületeket hagynak az önkormány­zatokkal szemben is. Barta Zsolt Csontváz a csatornában (Folytatás az l. oldalról) hogy aki felismeri vagy az utóbbi idő­ben látta az idős embert, jelentkezzen. A felhívásra kedden jelentkezett is egy tanú, aki elmondta: egy éve — pont az eltűnés időszakában ---- találko­z ott Nagy Mihállyal, sőt beszélt is vele. Az idős férfi arról érdeklődött, hogy merre találja a Sörház utcát, majd elkö­szönt. Azóta nem látták. Tegnap a rendőrök ismét felkeresték a tragédia színhelyét. Több tucat méteren felásták a használaton kivül lévő és már kiszáradt csatornamedret. Az iszapból kiemeltek két 42-es gumicsizmát. Talál­tak egy pár zoknit, egy kockás ingdarab­kát, s néhány újabb csontot. Az újabban talált maradványok és tár­gyak megerősíteni látszanak, hogy az ál­dozat azonos az eg\ esztendeje hiába ke­resett idős emberrel. A rendőrségi vizsgá­lat tovább folytatódik. g. B. Privatizálják a konzervgyárat Sok vagy kevés a sertés? (Folytatás az 1. oldalról) A hogyanról kérdeztük Csongo- vai Tamás vezérigazgatót. Pontosabban kérdeztük volna, mert jószerént csak az üdvözlésnél tartottunk, amikor német szakér­tők keresték személyesen. Bő fél óra múltán kezdhettük újra a beszélgetést. — Időközben engem is értesítet­tek a döntésről. A most érkezett német környezetvédők már a Heinz cép megbízásából utaztak Kecskemétre. Nyugaton mind na­gyobb gondot fordítanak a kör­nyezetbarát gyártásra, hogy a fel­használt nyersanyag mindenben megfelel-e a szigorú előírásoknak, szabványoknak. Megvizsgálnak mindent, a felhasznált víz minősé­gétől kezdve a levegő „állapotáig”. — A gondolom nem két fillérbe kerülő vizsgálat is a külföldi vevő szándékának komolyságát jelzi. (Ebben a pillanatban Svájcból ke­resték a vezérigazgatót. A szokásos üzleti tárgyaláson már a várható beruházások remé­nyében a kapcsolatok bővítéséről is szó esett.) — Már holnap megkezdjük az átalakulás előkészületeit. Első lé­pésként egyszemélyes részvénytár­sasággá alakulunk. Az állami va­gyonügynökség tulajdonába kerül gyárunk. Illetékes vezetőivel együtt tárgyalunk pénteken az an­golokkal, akik a részvények döntő részére igényt tartanak. Ez az áta­lakulás legfeljebb 90 napig tarthat. Heltai Nándor (Folytatás az 1. oldalról) Az elmúlt évhez képest 1992-ben várhatóan mintegy 2 millió 500 ezer darab sertéssel lesz kevesebb ha­zánkban, vagyis a 8 millió 590 ezres állomány 6 millió 175 ezerre esik vissza. Ezen belül az anyakoca-állo­mány is több mint 100 ezer darab­bal csökken. Az állománycsökke­nés okai között a szakértők megem­lítik a keleti piacok elvesztését; a belső fizetőképes kereslet visszaesé­sét — ez mintegy 20 százalékos mérséklődést jelent; valamint az át­menetileg bekövetkezett túlkínálat miatt elmaradt reális áremeléseket. Emellett a termelőket az is elgon­dolkodásra készteti, hogy az aszály miatt várhatóan nőnek a takar­mányárak. A sertéshús fogyasztása hazánkban 1985-höz képest mint­egy 11 kilogrammal esett vissza, így az idén várhatóan már csak 31 kilo­grammot fogyasztunk fejenként. A tavalyi évhez képest ez a mérsék­lődés 2 kilogrammos. Eközben a belföldi piacon élese­dik a verseny, amit mutat az is, hogy az alacsonyabb feldolgozási, valamint a kedvezőbb beszerzési le­hetőségek miatt egyre inkább teret nyernek az úgynevezett regionális húsfeldolgozók. A jövedelmezőség romlása miatt mintegy 250—300 ezren szüntették meg vagy csökken­tették árutermelésüket. Az ülésen leszögezték: a sertéstenyésztők helyzetének stabilizálásához szük­séges a garantált ár bevezetése, az élőállat-import megakadályozása, valamint a termelői részvétel a pri­vatizációban. EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Mexikó visszahívta nagykövetét A mexikói kormány kedden azonnali hatállyal visszahívta belgrádi nagykövetét, és minimálisra csökkentetten szerb fővárosban lévő diplo--, máciai képviseletének létszámát. A mexikói külügyminisztérium közle­ménye szerint a döntést a volt Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztár­saság különböző területein kialakult helyzet súlyosbodása, s az ennek nyomán elharapózott erőszak és bizonytalanság miatt, valamint a nem­zetközi közösség megállapodásainak szellemében hozták meg. Mexikót most csupán egy ideiglenes ügyvivő és egy követségi titkár képviseli Belgrádban. Rendkívüli intézkedéseket sürgetnek Rendkívüli intézkedéseket tart szükségesnek aj ugoszláviai válság mi­att a Nyugat-európai Unió parlamenti közgyűlése. A közgyűlés párizsi ülésszakán elfogadott határozat egyelőre csak az embargó megtartásá­nak felügyeletét sürgeti, de utal arra is: amennyiben ez nem vezet ered­ményre, „más intézkedések is szükségessé válhatnak”. Az ülésszakon felszólaló parlamenti képviselők, a kilenc EK-tagállam küldöttei nem csináltak titkot abból, hogy katonai lépésekre is gondolnak, de elismer­ték, hogy az unió jelenleg nem képes ilyen feladat ellátására. Tovább tartanak a harcok A boszniai fővárosban tegnap is erős robbanások hallatszottak. A vas­útállomás közelében 15 gránát csapódott be. Szerb fegyveresek rálőttek egy egészségügyi dolgozókat szállító autóbuszra, egy személy súlyosan megsebesült. A szerb légierő gépei bombáztak egy Szarajevó közeíi tele­pülést, Srebrenicát. A muzulmán erőknek sikerült lelőniük egy repülőgé­pet. Az ENSZ-erők két magas rangú tisztje Szarajevóban tárgyal a repü­lőtér blokádjának feloldásáról. Egyúttal bejelentették, hogy csütörtökön többnapos huzavona után a szövetségi erők kiürítik a szarajevói Tito marsall laktanyát. Jajce központjában több gránát csapódott be, a többi között találat érte a posta, a kórház és a polgármesteri hivatal épületét is. A város védői közül ketten vesztették életüket, horvát források szerint a szerb szabadcsapatok vesztesége több mint harminc fő. Folytatódik az előrenyomulás Tovább tart a horvát hadsereg előrenyomulása a dubrovniki körzet­ben. Tegnap megsemmisítettek több ellenséges lövészállást Ivanjicán, ahonnan napokon át lőtték a műemlékvárost. A szerb ellenőrzés alatt álló Trebinjében folytatódott a Dubrovnik elleni támadás. Több tucat gránát lakóépületre hullott. A városba látogatott a horvát honvédelmi miniszter, aki gratulált Dubrovnik védőinek harci sikereikhez. Slavons- ki Brodban szerdán délelőtt általános és légiriadót fújtak. A legújabb tá­madás következtében egy személy életét vesztette, egy pedig súlyosan megsebesült. Kelet-Szlavóniában nem került sor fegyveres incidensre, de a zágrábi rádió szerint a visszavonuló szerb szabadcsapatok horvát falvakban gyújtogatnak. Csalódott a soros elnök Az Európai Közösség soros elnöki tisztét betöltő portugál külügymi­niszter, Joao de Deus Pinheiro „mélységes csalódottságának” adott hangot a dániai eredmények hallatán. — Az EK elnöksége meg fogja vitatni Dániával és a Közösség többi országával a szavazás következmé­nyeit— olvasható a Brüsszelben közzétett nyilatkozatban, amely egy­ben állást foglal az európai unió felé vivő út folytatása mellett .A dán sza­vazás hatása túlmutat az EK keretein. Carl Bildt svéd miniszterelnök a dán televíziónak adott nyilatkozatában máris aggodalmát fejezte ki, hogy az eredmény negatív hatást gyakorol majd a svéd közvéleményre. A svédeknek ugyanis 1994-ben maguknak is az urnák elé kell állniuk, hogy szavazzanak Svédország EK-csatlakozásáról. Rendőrakció a Tienanmen téren A kínai rendőrök tegnap rendkívül határozottan léptek fel Pekingben aTienanmen téren összegyűlt külföldi újságírók ellen: egy japán tudósí­tót megvertek, és hat másik újságíróval együtt őrizetbe vették. A kínai vezetés az 1989. június4-én kegyetlenül szétvert, csaknem egymilliós, di­ákok kezdeményezte megmozdulás harmadik évfordulója előtt min­denfajta megmozdulást betiltott a téren, s a tilalmak betartására egyen­ruhás, illetve civilbe öltözött rendőrök hada felügyel. Tegnap egyetlen kínai tüntető próbált egy tiltakozó transzparenst a magasba emelni a té­ren. Kísérlete sikertelenül járt: a 42 éves férfit azonnal őrizetbe vették. Valamivel később a rendőrök lecsaptak egy másik férfira is, aki a Népi Hősök Emlékművének talapzatánál állt, de nem csinált semmi különö­set. Az őrizetbe vett tudósítókat hosszabb-rövidebb ideig tartó kihallga­tás után szabadon engedték a hatóságok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom