Petőfi Népe, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-16 / 141. szám

1992. június 16., 3. oldal MEGYEI KÖRKÉP Gyenge a kávé, piszkos a mosdó Ellenőrzés a boltokban, vendéglőkben • Szerencsére sok helyen tudják: pontosan mennyit is mutat a mérleg! (PN-archív) Együttműködés a Krímmel — új alapokon A fogyasztók nincsenek tisztá­ban jogaikkal. Ez az egyik legfon­tosabb tanulsága a legutóbbi mi­nőségellenőrző vizsgálatoknak. A vásárlás során a minőségi szem­pontok, anyagi okok miatt, egyre inkább a háttérbe szorulnak. Az elmúlt évben egyébként a fogyasz­tásvédelmi felügyelőségre több mint háromezer bejelentés és pa­nasz érkezett, ami egyharmadával több az azt megelőző évinél. Jelen­leg a panaszok alapján 130 millió forintos árukészlet forgalmazását tiltotta be ideiglenesen a felügyelő­ség, külön kiemelve például a hír­hedt Home Shopping ügyét, mely cég által forgalmazott termékek 90 százalékát nem találták megfelelő­nek a vizsgálatok során. A kárval­lottak között számos Bács-Kiskun megyei vásárló is tanúsíthatja mindezt. De ami a legtöbb problémát okozta az Bács-Kiskunban is egyértelműen a vendéglátó-ipari szolgáltatások minősége volt. A próbavásárlás során kiszolgált presszókávék és röviditalok meg­felelőségét tizennégy egységben ellenőrizték a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet szakem­berei, és hiányosságot az egységek 79 (!) százalékánál találtak. Mind minőségi, mind mennyiségi hiány volt jellemző ezekre a vendéglátó­ipari egységekre, ahol leggyakrab­ban az előírtnál kevesebb kávéőr­leményből készített kávéval talál­koztak, melyhez esetenként téves számlálás, és a számlaadási kötele­zettség elmulasztása is járult. A szerkesztőségünkhöz érke­ző postában egyre több levélíró panaszkodik arra, hogy az OTP letilt a munkabérükből egy bizo­nyos összeget. „Mert barátságból, szerétéi­ből, és teljesen önzetlenül kezes­séget vállalunk!" — és ezen a ponton többen is utalnak arra, hogy azt az aláírást ők már elfe­lejtették. Valóban csak baráti gesztusnak érzékelték, a kisebb- nagyobb összegű kölcsönökért vállalt kezességet. Feltételezem, hogy a pénzin­tézet nem kétli a kezes jóhisze­műségét. Nem is tartozik rá. A hajdani aláírók most csak egy értesítést kapnak a letiltás­ról. Hideg zuhany a néhány so­ros levél, ám a közlés hamar va­lóság lesz. .. Több, előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottól kapott már le­velet szerkesztőségünk. A feladók hozzánk fordulva panaszolják, hogy immár ennyi és ennyi hónap­ja vannak bent és az ügyükben még nem történt semmi. Kérik, ke­ressük fel őket, hogy elmondhas­sák az igazságot a közvélemény­nek. Természetesen ilyesmire mi nem vállalkozhatunk, hiszen az igazságot a bíróság, az ügyészség előtt kell elmondani, ahol a másik felet is meghallgatják. Ezekből a levelekből azonban kiderült, hogy mennyire nincsenek tisztában az emberek azzal, mikor, milyen, a személyi szabadságot korlátozó in­tézkedést alkalmazhatnak velük szemben az arra illetékes szervek. Dr. Konkoly Csaba megyei fő­ügyészhelyettest kerestük fel, hogy választ kérjünk ezekre a kérdések­re. Informátorunk elmondta: Al­kotmányunk értelmében a Magyar Köztársaságban mindenkinek alapvető joga a szabadság és a sze­mélyi biztonság. Senkit nem lehet a szabadságától másként megfosz­tani, mint a törvényben meghatá­rozott okokból és az ott leírt eljá­rás alapján. A jogszabály három olyan ható­sági intézkedést ismer, amely a sze­mélyi szabadságot tartósabban korlátozza: az őrizetbevételt, az előzetes letartóztatást és a lakhely- elhagyási tilalmat. Nem beszélünk most az elmeállapottal összefüggő kényszergyógykezelésről és megfi­gyelésről. Az őrizetbevételt általában a rendőrség (vagy más nyomozó ha­tóság) rendeli el. Ennek időtarta­ma 72 óra. Ha ez alatt az ügyész nem tesz indítványt a bíróságnak a letartóztatásra, a gyanúsítottat A vizsgálatok következményeként tizenkét személy ellen javasoltak szabálysértési eljárást. A mulasz­tást elkövető egységek között van négy közismert kecskeméti ven­déglátóhely, két kiskunfélegyházi, kalocsai, bajai, és egy kiskunmaj- sai étterem is. Az ellenőrzött vendéglátóegysé­gek egyébként besorolásuknak megfelelően — főként II. osztályú­ként — üzemeltek. A vendégterek berendezését is elfogadhatónak, il­letve néhány esetben kiemelkedő színvonalúnak találták a vizsgálat lefolytatói. Nem merült fel kifogás „Három gyermekem van — írja egyik olvasónk —, a bé­rünkből éppen hogy megélünk. Ha ez kétezerötszáz forinttal kevesebb lesz csak azért, mert egy papírt aláírtam az igazság­talanság! Ilyent nem tehetnek egy jóhiszemű anyával." Bizony tehetnek. A pénzinté­zet teszi a dolgát, adott jogi keretek között, érzelemmente­sen. Tudomásunk szerint a tilta­kozásnak nincs is eredménye az OTP-nél mert a kezes anyagi és erkölcsi felelőssége egyértelmű, végrehajtható. Az egyre több családnak gon­dot jelentő letiltásoknak komoly tanulsága van: a kezesség válla­lását nagyon meg kell fontolni. Sei — automatikusan szabadlábra kell helyezni. Erről természetesen ko­rábban is szó lehet, például akkor, ha panasz kapcsán az ügyész meg- állápítja, hogy az őrizetbevétel tör­vénysértő volt. Ha az ügyész 72 órán belül indítványozza a letar­tóztatást, akkor az őrizet az elren­deléstől számítva maximum öt na­pig tarthat. A bíróságnak ugyanis eddig kell döntenie a letartóztatás kérdésében. Ha dönt — bármikor az öt napon belül — az őrizetbevé­tel azonnal megszűnik. Ez azt je­lenti, hogy vagy felváltja a letar­tóztatás, vagy azonnal szabadláb­ra helyezik. Az előzetes letartóztatás kérdé­sében első ízben a helyi (városi) bíróság dönt és azt egy hónapra rendeli el. Ugyanez a bíróság az ügyész indítványára a letartózta­tást maximum két hónappal meg- hosszabíthatja. Három hónap után a megyei bíróság hosszabbít­hat egészen az elrendeléstől számí­tott egyéves időtartamig. A bíró­ságok döntései ellen jogorvoslati kérelemmel lehet élni. Egy éven túl a letartóztatás meghosszabbítása a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe tartozik. Sajátos módon arra nincs törvényi előírás, hogy a Legfel­sőbb Bíróság a nyomozás során maximum mennyi ideig hosszabít- hatja meg az előzetes letartózta­tást. A vádirat benyújtása után a bí­róság ismét megvizsgálja a letar­tóztatás kérdését, s amennyiben azt fenntartja, az az első fokú bíró­ság érdemi döntésének kihirdetésé­ig tart. Ekkor ismét határozni kell a letartóztatásról. Ha a bíróság to­vábbra is szükségesnek tartja a kényszerintézkedést, az az eljárás jogerős befejezéséig, de legfeljebb a hűtőpulti tárolás körülményeire, továbbá a vendégtér és a mosdók tisztaságára és felszereltségére sem. Több esetben kifogásolták vi­szont, hogy a vásárlókat az árak­ról nem tájékoztatták, az étel- és itallapok az asztalról hiányoztak. Előfordult az is, hogy a kiszolgáló személyzet nem tudta az ellenőrzé­si naplót megmutatni, mivel az üz­letvezetők egyszerűen nem is tar­tózkodtak a helyszínen. Ez sajnos általános tapasztalat a megye vendéglátó-ipari egységei­ben. Bán János Egészséges életmódra nevelő tábor Harminc túlsúlyos és magas vér­nyomásban szenvedő gyermek részvételével megkezdte működését Hódmezővásárhelyen az egészsé­ges életmódra nevelő tábor. A két­hetes kurzus — amelyet hat évvel ezelőtt az elsők között szervezett meg a dél-alföldi régióban dr. Ko­vács Judit főorvos, a Csongrád Me­gyei Területi Gyermekkardiológiai Gondozó vezetője — megtanítja a gyerekeket a helyes táplálkozásra, a testnevelésre és a közösségi beil­leszkedésre. A táborozás program­jában kiemelkedő helyet foglalnak el az önismereti foglalkozások, az • autogén tréningek. a kiszabott szabadságvesztés tarta­máig tart. Ha utólag kiderül, hogy valaki ártatlanul volt letartóztatva, az az Alkotmány szerint kártérítés­re jogosult. De nem jár kártala­nítás például annak, aki a ható­ság elől megszökött, szökést kí­sérelt meg, elrejtőzött, vagy pe­dig vétkes abban, hogy a bűn- cselekmény gyanúja rá terelő­dött. A kártalanítási igényt an­nál a bíróságnál kell benyújtani, amely a letartóztatást elrendelte. A lakhelyelhagyási tilalom az előzetes letartóztatást helyettesí­tő jogintézmény. Ez azt jelenti, hogy a gyanúsítottnak nem sza­bad a lakóhelyét engedély nélkül elhagynia. A törvény mindhárom kény­szerintézkedésnél gyakorlatilag azonos okokat, feltételeket köve­tel meg: a) A szökés veszélye, vagyis ha a gyanúsított megszö­kött, elrejtőzött, illetve ezektől lehet tartani, b) A körülmények­ből alaposan felételezhető, hogy szabadlábon hagyása esetén az eljárást meghiúsítaná, nehezíte­né, veszélyeztetné, c) A bűnis­métlés veszélye. Erről általában akkor lehet szó, ha valaki az el­járás alatt újabb bűncselek­ményt, vagy bűncselekményeket követett el és ezt a sorozatot meg kell szakítani. Ezek közül az okok közül egy is elég. De nagyon lényeges, hogy csak szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény ese­tén kerülhet sor az említett kényszerintézkedésekre azzal szemben, aki alaposan gyanúsít­ható ilyen bűntett elkövetésével. G. S. Szimferopolba, Ukrajna Krím területének központjába utazott a napokban a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés küldöttsége, Kőtörő Miklós elnök vezetésével. Az előz­ményekhez tartozik, hogy koráb­ban a két megye között évtizedes kapcsolat volt. A Bács-Kiskun me­gyei önkormányzat, amikor a nemzetközi tevékenységét áttekin­tette, úgy foglalt állást, hogy — miután döntő változások követ­Az államháztartás felhalmozott hiányából eredő államadósság 1991 végére 1058 milliárd forintra nőtt, amihez hozzáadva a hivatalos forint- leértékelések miatt a költségvetésre terhelt összegeket, a teljes belföldi államadósság 1835,9 milliárd forin­tot tett ki a múlt évben. Ez nominálér­tékben a belföldi államadósság 35,3 százalékos emelkedését jelentette — állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank nemrégiben, a parlament részé­re elkészült beszámolója. A konszolidált költségvetésnek — a központi költségvetés, a decent­ralizált állami alapok és a társada­lombiztosítás—a belföldi bankrend­szerrel szembeni bruttó adóssága 204,6, nettó adóssága pedig 135,3 milliárd forinttal emelkedett 1991- ben. Ezt kiegészítve azzal, hogy az önkormányzatok betétei jelentősen emelkedtek, az államháztartásnak a bankrendszerrel szembeni nettó po­zíciója 118,6 milliárd forinttal rom­lott. Zárt ajtók mögött kezdődött meg hétfőn, Budapesten, az a kétnapos biztonságpolitikai tanácskozás, ame­lyet a HM védelmi kutatóintézete, a Magyar Külügyi Intézet és az Egye­sült Államok védelmi minisztériuma egyetemének szakértői hívtak össze. A tanácskozáson lengyel, cseh és szlovák meghívottak részvételével át­tekintik térségünk biztonsági és vé­delmi helyzetének aktuális kérdéseit, főként az egykori Szovjetunió ré­szekre szakadásának, a független keztek be a partnernél is — érde­mes lenne új alapokról újra építeni az együttműködést. Az elképzelés találkozott a Krím- területiek egyetértésével, s ennek eredményeként kerül sor a szimfe- ropoli találkozásra. Ezen a megyei vezetők, polgármesterek megbe­szélései mellett a kultúra, az okta­tás, és a gazdaság kapcsolódásá­nak lehetőségeiről tárgyalnak a szakemberek. A belföldi államadósságon belül nőtt a kincstárjegyek, valamint — a kereskedelmi bankoknak, az egyéb pénzintézeteknek, a biztosítóknak és az MNB-nek — 1991-től eladott ál­lamkötvények aránya. Az adósság állományában a legnagyobb tételt még mindig az MNB által közvetle­nül a költségvetésnek nyújtott hitelek és az államtól 1990 előtt vásárolt ál­lamkötvények alkotják. Ennek ösz- szege 587,6 milliárd forintot tesz ki. A belföldi államadósság nem kama­tozó része 777,9 milliárd forintra emelkedett az év közi forintleértéke­lések hatására. (A nem kamatozó ál­lamadósság 1990 decemberében 519.2 milliárd forintot tett ki.) A teljes belföldi államadósság így 1835,9 mil­liárd forint volt, ami a 2347,3 milliárd forintot kitevő, becsült éves GDP 78.2 százalékát jelenti. 1990-ben az 1357.2 milliárd forintos teljes belföldi államadósság aránya az éves 2079,5 milliárd forintos GDP-hez képest 65,3 százalék volt. (MTI) Ukrajna kialakulásának ^hatását. Szó esik majd az Egyesült Államok sze­repvállalásának lehetőségeiről régi­ónkban. Bár a tudományos konferencia napi­rendjén hivatalosan nem szerepel a Cseh és Szlovák Köztársaság esetleges szétszakadása következményeinek elemzése, valamint a délszláv polgárhá­ború hatása a térségre, illetve a konti­nensre, valószínűleg ezekről a veszély- forrásokról is hangsúlyozottan szó lesz a tanácskozáson. Testületi ülés Lajosmizsén Lajosmizse képviselő-testülete júni­us 17-én, szerdán, délután három órá­tól ülésezik ismét a községházán. Ki­tüntető érdeklődésre számíthat a nagy­község oktatási intézményrendszeré­nek szervezeti változásait tartalmazó napirend. A központi általános iskola tanulóinak szüleitől visszaérkeztek a kiküldött kérdőívek, így az intézmény további sorsáról már annak ismereté-, ben tanácskozhatnak a képviselők. Megvitatják még — egyebek mellett — az oktatási intézményvezetők peda­gógusnapi jutalmazását, a központi napközi otthonos óvoda zárva tartásá­nak engedélyezését és dr. Csire Géza orvos kérelmét egy újabb orvosi körzet létrehozására. Iskolák Szövetségének tanfolyama Neves szakemberek részvételével, ma kezdődik az Iskolák Szövetségének és a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Intézetnek hagyományosan megrende­zésre kerülő júniusi tanfolyama, mely idén közgyűléssel is kibővül. A szakmai programok első napján Forray R. Ka­talin és Trencsényi László előadásait hallgathatják meg az érdeklődők, utóbbi előadás témája: Helyi önkor­mányzat és kisiskola. Összevont osztá­lyok néhány dél-európai országban, címmel, ugyancsak ma Kereszty Zsu7 zsa előadása kerül sorra. Teherforgalmi korlátozás a Balatonnál A nyári időszakban a Balaton térsé­gében, június 15-étől szeptember 10-éig minden hét végén teherforgalmi korlá­tozásra kerül sor a 7. és 71. sz. főuta­kon. A korlátozás a 7. sz. főút Balaton- keresztur—Siófok, valamint a 71. sz, főút Balatonfűzfő—Keszthely közötti szakaszát érinti, és a tizenkét tonna megengedett össztömeg feletti teher­gépkocsik és járműszerelvények átme­nő forgalmára vonatkozik. Ennek megfelelően az első intézkedés ezen a hét végén várható, az utolsó pedig szeptember 6-i hét végén lesz érvény­ben, szombaton, 00 órától vasárnap 24 óráig. A korlátozást az tette szükségessé, hogy az üdülőterület két legforgalma­sabb főútján nappal az amúgy is túlter­helt útszakaszok forgalmát a teherjár­művek ne akadályozzák. Az éjszakai órákban pedig a települések nyugalmát segíti elő az intézkedés. Délszláv tánctábor Az idén is megrendezik Baján, június 18. és 20. között a hagyományos dél­szláv tánctábort. A szakmai munkát Szávai József és Vízin Antal irányítja. 19-én, 20 órától a Gyermek és Ifjúsági Házban táncházat tartanak. Idegenforgalmi szakkiállítás Utazási és idegenforgalmi szakkiállí­tást és -vásárt rendeznek mától, a kecs­keméti Tudomány és Technika Házá­ban. A csütörtökig tartó programok címe: Turizmus és üdülés ’92. Marketing és alapítvány A bajai Marketing Menedzsment Alapítvány díjmentesen szakmai dél­utánt tart június 16-án (kedden), 14 órától a Petőfi-szigeten, a NETT üdü­lőjében. A rendezvény címe: A marke­tingelmélet gyakorlattá változtatása, mint a versenyhelyzetben lévő cég le­hetséges, sikeres stratégiája. A résztve­vők az előadás után két — a témához kapcsolódó — friss kiadású könyvvel is megismerkedhetnek, ezek a: Mene­dzser tükör, valamint Amit a főnököd sem mond el. Valamennyien ajándék­ban is részesülnek és megkapják Philip Kotier borsos árú (1490 forint) Marke­ting management című művét. Ma csakúgy, mint minden kedden, ébredjen a Kiskegyeddel! E HETI SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: — Milyennek látják Önt a férfiak? Ha nem tudja, tesztünkben megtalálja a választ. — Szülök, figyelem! Hogyan lehet észrevenni, és mit lehet akkor tenni, ha drogot szed a gyerek? — Mama, irgalmazz! írásunk a nem kívánt, mégis megszületett gyerekekről szól. — BELMONDO, AZ ÖREG CSIBÉSZ — Kozmetika, divat, rejtvények, pletykák és sztárok a Kiskegyedben 29 forintért az újságárusoknál. 1134 Kezes fizess! MEDDIG LEHET ELŐZETESBEN A GYANÚSÍTOTT? Csak a bíróság rendelheti el KERESETT A KINCSTÁRJEGY A belföldi államadósság alakulása 1991-ben Biztonságpolitikai tanácskozás

Next

/
Oldalképek
Tartalom