Petőfi Népe, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-07 / 107. szám

6 . oldal, 1992. május 7. PETŐFI KEPE • A magyar pavilon: Makovecz Imre alkotása. Makovecz Imre filozófiája szerint az alvilágba szorított tudás az élő ma­gyar építészetben és a mai napig aktív népművészetben él. Az üvegfödém létünk bizonytalanságát és különös erőnket egyaránt ki akarja fejezni: azt az erőt, amelyet az élet fája — vagy más néven a világfa — magasságá­nak és mélységének (koronájának és gyökerének) együtt látása jelent. Ebből a térből — a tornyok alatt — ajtók vezetnek a pavilon keleti fe­lébe, ahol egy harmincméteres vá­szonra filmet vetítenek a magyar múltból. Amikor a filmnek vége van, akkor nyílik meg az ajtó, amelyen is­mét azütcára tép á látogató. ••'«kWfW Az út a magyar.pavüonban körül­belül húsz percig tart, s míg az utat járja a hetventagú csoport, zene szól, megkondulnak a harangok is, és fé­nyek irányítják a tekintetet, próbál­ják befolyásolni a hangulatot. Azt, hogy végül is milyen érzésekkel lép ki a magyar múltban is tett húszperces látogatást és a filmet követően a láto­gató, nehéz lenne meghatározni. A zene—benne a népzene és a nép­dal—csak a magyar fül számára idé­zi a történelmet s a filmen felvillanó politikusarcok az elmúlt negyven év­ből aligha ismerősek a látogatónak, így aztán a történteket sem érti az, aki csak segítséggél tudja elhelyezni Hungriát az európai térképen. Az Expo jó alkalom arra, hogy vál­toztassunk ezen. Mindegyik kiállítás másként épült fel, s a maga nemében egyedülálló. A chileiek például elhoztak ide a tűző nap alá egy jéghegyet, s ajéghegy köré díszes dobozokban a chilei föld kin­csét, az ásványokat: módot adva a lá­togatóknak arra is, hogy hazavigyen belőlük. Az ausztrálok egy hatalmas, körpanorámás terembe vezetik a lá­togatót, miután végigjárt egy darab­ka őserdőt, és megcsodálta a tengerek élővilágát. A vászonra az ausztrál je­lent vetítik, lélegzetelállítóan szép ké­pekkel. A vendéglátó Spanyolország mértéktartó kiállítása előtt szökőku­tak sora hívja fel a látogató figyelmét. A látványra épít az Egyesült Államok kiállítása is, és naphosszat zajló mű­sorokra. Délkelet-Ázsia országai ter­mékeiket és népművészetüket hozták el. A japánok egy kicsit jövőjükbe en­gednek bepillantást. Az öt földrész találkozója összes­ségében olyan, mint a világunk — ma... Az Expóra látogatónak a kiindu­lási és tájékozódási pont ebben a ka- valkádban a magyar pavilon. Tor­nyait látni lehet a magasvasút kényel­mes üléseiről, a libegő kabinjaiból. S'tfern szabad elfelejtéíik’á világkiállí­tások sorában — a részt vevők, szá­mát tekintve — a sevillai a legna­gyobb. Ehhez mérték a „kiszolgáló”- létesítményeket is. Hat hónap alatt ötvenezer előadást rendeznek itt. A magyarok műsorát augusztus 20- ra sorolták be. A Palenque—ez a ha­talmas sátor alá települt szórakozta­tóközpont — mindent befogad. A kürtők alatt érezhetően hűvösebb a levegő, s a látogató megteheti, hogy a büfében megveszi a sörét, és a néző­tér kőpadjain a műsort figyelve csöndben megissza. Azután alig sétál néhány métert az élő tető alatt, ahol vízpárát permeteznek a növények közé gondosan elrejtett szórófejek, elsétálhat egészen a toledói kereske­dők keleti bazárnak berendezett üzle­téig. Közben talál még egy-két étter­met, sörözőt. Sevillában az Expo nem forgatta fel a várost, de kényelmesebbé tette. Az andalúzok talán ezért is moso­lyogva, barátsággal fogadják az ide­gent. Mind a negyvenmilliót, akire mindenképpen számítanak. Ha több jön, őket is. És örülnek, hogy megvalósult egy nagy álom: Andalúzia után hat hó­napra a világnak is fővárosa lett az Amerikát felfedező Kolumbusz vá­rosa. Kercza Imre Expón a magyar, Sevillában a világ Ahány ország, annyi felfogás A legspanyolabb spanyol vá­ros erre a tavaszra megfiatalo­dott. Utcáin akár hat sávban is futhatnak az autók. Az árnyas platánok alatt nemcsak a fla- mencóra és a bikaviadalokra hívják a plakátok az idegent, hanem elsősorban és mindenek­előtt az Expóra. Sevillában egy vendéglátásra készült város fogadja a látoga­tót. * Az idegen útját Spanyolországban kopár hegyek kísérik. A hegyek lábá­nál a tengerparti sávban narancslige­tek. A fákon ott van még a mézédes, bőlevü termés és fűszeres illatú, fehér virág formájában már a következő termés ígérete is. Aztán, ahogy a ten­gerparttól a félsziget belseje és anda- lúz tájak felé fordul az autó, a na­rancsligeteket felváltják afszürkés- zöld levelű olajfák. Ahol áfák is elma­radnak, már csak a kő és a szárazság­gal, valamint az esőhiánnyal még küzdő zöld cserje és a gyér fű szegődik kísérőül. Apró spanyol városok arab házai bontják meg időnként az egy­hangú, holdbélinek is nevezhető tá­jat. Az autóút aztán befut Kolumbusz városába, Sevillába és a platánok alatt elhaladva az 1929-es világkiállí­tás csipkés épületei mellett egy hídra vezeti az utast. Ott a jobb oldalon fel­tűnik az „új városrész”, az Expo. A látványt leírni lehetetlen. Látni kell! * Sevilla az Expónak köszönheti a négysávos utakat, a tizenegy új hidat, közöttük a legnagyobbat, azt a ká­belhidat, amely magasan a Quadal- quivir felett viszi át a délről—az At­lanti-óceán parti Cádiz, illetve a Földközi-tenger, Malaga felől érke­ző forgalmat, s kínálja fel utasainak a csodát, a világkiállítást. Manuel del Valle Arevalo, Sevilla polgármestere azt mondta: minden országnak és városnak fiagy . lehető­ség egy világkiállítás megrendezése. Sevilla — így a polgármester — hat hónapon át (április 20-án nyílt és ok­tóber 12-éig tart nyitva az Expo) a vi­lág fővárosa, kulturális és gazdasági értelemben egyaránt. Az Expo kapcsán számos létesít­ménnyel gazdagodott a város: kapott a korszerű út- és telefonhálózaton kí­vül egy szinte teljesen új repülőteret, szépen rendbe tették, felújították a műemlékeket, s ez a későbbi—Expo utáni — időszak idegenforgalmának egyik alapja, vonzereje lehet. Gyara­podott az Expo révén Andalúzia és Spanyolország is: megépült ezer kilo­méter hosszú autópálya, ugyanilyen hosszú vasútvonal, s megszámlálha­tatlanul sok szálloda, nyaralóház — magántőkéből is. Természetesen Sevilláé az Expo te­rülete is: világváros a hatszázezer la­kosú andalúz fővárosban. Ez a magyarországnyi tartomány hatmillió ember otthona, és a számí­tások szerint az Expo ideje alatt leg­alább negyvenmillió látogatót fogad. A világváros — nevezzük így 112 ország kiálítását — egy szigeten épült, fel a Quadalquivir ölelésében, 215 hektárt foglal el, s a kerítésen kívül 40 ezer autónak építettek parkolóhelyet. A magyar kiállítási pavilon, ame­lyet az Expo szívében helyeztek el, nemcsak anyagáért — a fáért —, ha­nem építészeti felfogásáért és a meg­valósításért is szenzáció. Hivatalos rangsort még nem állították fel, de aki megfordult ezen a pálmafákkal ékesitett területen, ahol zöldből ké­szült függőemyők enyhítik az anda­lúz nyár tüzét, állítja: a legszebb — vagy ha óvatosabban fogalmaz: az egyik legszebb — a magyar pavilon. Makovecz Imre álmát otthon, 56 pá­lyamű közül választották ki. Való­sággá a Suiján Rt. munkásai változ­tatták nem egészen egy esztendő alatt. Amíg épült, sokan megnézték. Most, hogy elkészült, sorban állnak előtte. Az Éxpo megnyitásának nap­ján — húsvét másnapján — például másfél órát kellett tipródni azért, hogy bejusson valaki az épületbe. A sor a következő napokban sem lett rövidebb. A magyar tóállíjtásjobb oldalán fe­hér acélvázon fekete üvegtye.tétekkel a Vatikán ’pavilonja áll. A balon üvegházra emlékeztető épület fogja fel a délelőtti nap sugarait, s veri visz- sza a magyar pavilonra, különleges ragyogást kölcsönözve neki. Figyeltem a fotósokat — itt min­denki azzá válik, függetlenül attól, hogy van-e gyakorlata vagy nincs —: körbe fényképezték a házat. Nincs olyan napszak — délelőtt tíztől este tízig —, hogy valaki ne kattogtatná fényképezőgépét, a magyar házra szegezve. Á külső megjelenés, az épület—vi­lágsiker. A felfordított csónakra emlékezte­tő pavilon fölött hét torony mind­egyikében harang. A legmagasabbon arany-sárga kereszt. A tető borítása pala. Ez az egyetlen építőanyag, amit nem Magyarországról szállítottak ide. A pala színe szürke, de a napszak és a fényviszonyok változásával a szín árnyalata is változik. Belül csak fa és üveg van. A hét torony alatt — bent az épületben—kettős fal. A fal­tól nyugatra üvegfödémbe ágyazva fa áll. (Az építők a gemenci erdőben találtak rá, s bontották ki a földből gyökerestül, majd szállították 3500 kilométeren át, hogy itt, Sevillában szimbolizálva azt a közös tudást, amely bennünk, magyarokban a leg­utóbbi időkig kialakult. A tervező • Vatikán légies bemutatóesarnoka. • Az Expo látképe. Innen a parkolókból sűrű autóbuszjá­ratok viszik az utasokat a főbejárat­hoz. Oda, ahova befut a gyorsvonat is: szerelvénye nem egészen három óra alatt teszi meg az utat az innen hatszáz kilométerre fekvő Madridtól. A kapun belül maga a csoda. A fel­fedezések korának csodái. Ezen a 215 hektáros területen két évvel ezelőtt egyetlen leromlott állagú kolostor állt, s szemét, törmelék és gaz fedte a szigetet. A megnyitóra 112 hivatalos kiállító álma teljesült itt, s az épületek között derékvastagságú pálmasorok vezetik a látogatót. Aki vásárol ma­gának egy Expo-útlevelet — ötszáz pesetáért árusítják az ajándékpavilo­nokban —112 ország bélyegzőnyo­matát gyűjtheti össze benne: itt, ezen a szigeten bejárja a világot. Mindegyik pavilon már külső megjelenésében is más. Közös voná­suk, hogy a legtöbb korunk építő­anyagából: fémből, betonból és üveg­ből készült. . j Spanyolországbanntka kincs a fa: az Ibériai-félszigeten leginkább csak cserje nő. így aztán a fa önmagában is szenzáció. • Mindig történik valami. • A hőség elleni térárnyékolók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom