Petőfi Népe, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-27 / 124. szám

HETI SOROZATUNK NŐKRŐL — NEM CSAK NŐKNEK A kétarcú nő o • Filmjelenet. Korunk asszonya két szerepben: a kemény, elszánt üzletasszonyéban és az örök nőében. (Fotó: PN-archív) Birgit Breuel, a német Állami Va­gyonügynökség főnöknője Német­ország legnagyobb hatalmú asszo­nya. A hideg, kőkemény üzletasz- szony már 1200 keleti üzemet szá­molt fel: ezt az arcát a világ jól ismeri. Birgit Breuel úgy áll a szónoki emelvényen, mint egy diktátor, fe­nyegetően emeli fel a mutatóujját, és közben egyetlen arcizma sem rándul. A 180 centiméter magas hamburgi asszony tekintélyt paran­csoló jelenség. Ahol megjelenik, menedzserek és politikusok vágják magukat vigyázzba, s behúzott nyakkal remélik a jóindulatát. Bir­git Breuel tanácsai úgy pattognak, mint az ostorcsapások. Ha valaki kételkedik abban, amit mond, fel­csattan: „Menjenek a Világbank­hoz!” Kérdései és válaszai borotva­élesek, pedig olyan halkan beszél, hogy a hallgatóságát szinte rákény­szeríti arra, csak őrá figyeljen. Szinte nyomasztó öntudat és szakértelem árad belőle. Csak egy dolog számít nála: a teljesítmény. Alwin Münchemeyer hamburgi bankár leánya, és ő volt Németor­szág első női gazdasági minisztere. Ma- 'ő a pénzügyek királynője (700 ŰOOh márkás, éves jövedelem­mel.) Testőrök védik, páncélozott Mercedesen utazik: az elődjét egy éve megölték. Hivatalos idejében mindig rend­kívül elegáns. Csak a magánéleté­ben derül ki, hogy „gyenge”, sérülé­keny, érzékeny nő. Anya, s így ő magát is igen érzékenyen érinti min­den általa bevezeti intézkedés: „Nem hiszem, hogy bárkinek fogal­ma lehet arról, milyen érzékenyen érintenek a tömeges elbocsátások. A legnagyobb vesztesek megint az asszonyok. De nekem egyszerűen nincs sem időm, sem erőm, hogy mindenkin egyenként segítsek. Csak azt tanácsolhatom minden érintett nőnek, hogy képezze ma­gát, illetve vegyen rész az átképzése­ken.” Sok keleti polgár fordult hozzá segítségért, sokan sírják ki masukat az irodájában és kérnék tanácsot. „Amikor hazamegyek, mindent el­mesélek a családomnak. Különben mindezt lelkileg egyszerűen nem bírnám feldolgozni” — mondja, majd hozzáfűzi: „A családomból merítem az erőt a munkámhoz.” Berlinben egy panelházban lévő egyszerű, kétszobás lakásban éjsza­kázik. Ha csak teheti, hazautazik Hamburgba a családjához. „Imá­dok kertészkedni, számomra ez je­lenti az igazi kikapcsolódást” — mondja lelkesen. Otthon farmerbe bújik, és „átvedlik” feleséggé és anyává. A férje egy kiadónál keres­kedő, Nikoluas fiuk 32 éves, Cristi- an pedig 29. Az erős asszony otthon olykor sír is. 1990 őszén elvesztette az édes­apját, hat hét múlva legfiatalabb fia, Philip halt meg rákban. Csak 23 éves volt. „Erről még nem tudok beszélni” — mondja Birgit Breuel. A család a fiú halála előtt a kert­ben egy kis pavilont épített, ahol Philip zavartalanul festegethetett. Ebben a pavilonban azóta sem vál­tozott semmi. Az asszony hétvége­ken pár-órára beül a kisházba: gyá­szolni, gondolkodni, emlékezni. Lehet, hogy az AVÜ-nél lévő ál­landó feszültséget használja arra, hogy elterelje figyelmét a fájdalmá­ról? — tesszük fel neki a kérdést. „Nem, nem így van” — mondja. „Minden reggel 5-kor kelek, hogy a nap első két órája csak az enyém legyen, hogy mindent fel tudjak dolgozni magamban.” Philip halála óta Birgit Breuelt nem érdeklik a külsőségek, elegán­san öltözködik, de már nem festi magát. Van egy titka is: a nyakában visel egy medált, benne három kis emléket a fiaitól. Ferenczy Europress Holnap: Hetven éve tart a terror. ANYAKÖNYVI HÍREK BAJA SZÜLETTEK: (május 13—21. kö­zött anyakönyvezettek) Szűcs Renáta (anyja neve: Fehér Mónika Erzsébet) Baja, Ternai Etelka (Bódog Margit) Bácsalmás, Sztanits Klaudia (Tóth Mária) Nagybaracska, Balog Kitti (Tóth-Pál Csilla) Bátmonostor, Kollár Igor (Szente Zsuzsanna) Bácsborsód, Schaffer Gergő (Török Andrea) Csá­szártöltés, Nagy Dániel (Schmidt Tí­mea) Szekszárd, Valkai Tamás (Juhász Erzsébet) Hercegszántó, Bíró Dóra Eszter (Tóth Gyöngyi Julianna) Sze­relnie, Czipfl Emese (Amold-Fuszene- cker Éva) Nemesnádudvar, Kovács Ni­kolett (Lóki Anikó) Bácsbokod, Kor- láth Csenge Dóra (Szabó Krisztina) Baja, Bondor Márk (Bocsa Ibolya) Ba­ja, Szalai András (Uglik Erika Anna) Baja, Kertész Luca (Erdősi Rita) Baja, Szűcs Péter (Somoskövi Mónika) Bácsalmás, Gyetvai Roland (Kosa Na­tália) Mélykút, Hegedűs Melinda (Hóm Erzsébet) Szeremle, Csontos Melinda (Juhász Margit) Rém, Kuli­mák Katalin (Nagy Katalin) Bácsal­más, Farkas Martina (Kiss Ildikó) Ér- sekcsanád, Mihó Rebeka Annamária (Elekes Katalin Erzsébet) Baja, Pillér Szabolcs (Holló Ágnes) Katymár. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK má­jus 16-án: Kovács Attila és Kusztor Zsuzsanna, Rajcsits Gyula és Borsodi Edina, Rutterschmidt Tamás és Szar­vas Éva. MEGHALTAK: (május 13—21. kö­zött anyakönyvezettek) Karmó Pál (Dávod), Béda Jánosné Vida Teréz (Bátmonostor), Takács Mihály (Sü- kösd), Urbán Lászlóné Markót Eszter (Baja), Horváth Pétemé Kovács Juli­anna (Bátmonostor), Márton Károly­né Harkó Róza (Baja), Kollár Mátyás \ (Bácsalmás), Veréb Vendel (Baja), Turbucz Lászlóné Miklósa Ilona (Ba­ja), Rausch Béla (Baja), Kocsis Mihály (Bácsalmás), Kálmánczhelyi Ödön (Százhalombatta). KISKUNHALAS SZÜLETTEK: (május 14. és 21. kö­zött) Rain Rita (Tóth Andrea), Császi Anasztázia (Vágó Rozália), Leitert Imola (Nemcsényi Anikó Rita), Czár Dóra (Suba Márta), Vásári Zoltán (Kusztor Judit), Vörös Alexandra (Monostori Gizella), Mintái Árpád Jó­zsef (Gazdag Júlia Zsuzsanna), Zsem- beri Ádám (Daczi Éva), Szikora Balázs (Földi Mária Irén), Torgyik Tamás (Kamondy Erzsébet), Váczi Viktor Ist­ván (Kovács Éva), Kocsis Zsolt (Gyu- rita Gizella), Menyhárt Balázs (Sári Erzsébet), Papp Brigitta (Nagy Éva), Horváth Szüvia (Tóth Mária Éva). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK má­jus 23-án: Máté Tibor József és Nagy Anna, Tornyai Miklós József és Mat- hesz Éva, Csapi József és Mészáros Ág­nes. MEGHALTAK: (május 20. és május 25. között anyakönyvezettek) Földi István (Kiskunhalas), Szabó Margit (Kiskunhalas), Szemlics János (Pirtó), Papp Antal (Kömpöc), Berkes Sándor- né Zelei Veronika (Soltszentimre), Steinmecz Mártonná Kéhl Erzsébet (Bácsalmás), Csányi Mihály (Kiskun- majsa), Sejben János (Kiskunhalas), Gyóni Péter (Kiskunmajsa), Balog Jó- zsefné Kábái Margit (Kelebia), Le- hoczki János Imre (Soltvadkert), Vas Zoltán (Kiskunhalas), Szögi István (Kiskőrös), Vasuth Mátyás (Kelebia), Vén József (Jánoshalma), Vikor Béláné Komjáti Julianna (Kiskunhalas), Sza­káll Illés (Kunfehértó). PETŐFI NÉPE 1992. május 27., 9. oldal Gavrilo Princip 1914-ben lelőtte Ferenc Ferdinánd osztrák trónörököst és ezzel kirobbantotta az első világháborút; Sztálin egyik ügynöke 1940-ben végzett Lev Trockij orosz forradalmárral. A második világháború óta elköve­tett legjelentősebb politikai gyilkossá­gok áldozatai, helyszínei és tettesei a következők voltak: 1948-ban: — Mahatma Gandhi indiai vezető — Újdelhi — egy hindu szélső­séges; — Folke Bernadotte svéd ENSZ- közvetítő — Jeruzsálem — zsidó geril­lák; 1951-ben: — Abdullah, Jordánia ki­rálya — Jeruzsálem — egy muzulmán fiatal; 1959-ben: — Solomon Bandaranaike ceyloni miniszterelnök — Colombo — egy buddhista szereztes; 1961-ben: Patrice Lumumba volt kongói miniszterelnök — Elisabeth- ville — katangai zsoldosok; — Rafael Trujillo dominikai diktá­tor — Santo Domingo közelében — ismeretlen tettesek; 1963-ban: John F. Kennedy, az Egye­sült Államok elnöke — a texasi Dallas­ban — feltételezések szerint Lee Har­vey Oswald; 1966-ban: Hendrik Verwoerd dél­afrikai miniszterelnök — Fokváros — egy parlamenti altiszt; 1968-ban: Martin Luther King ame­rikai néger polgárjogi vezető — a Ten­nessee állambeli Memphisben — a fe­hér bőrű James Earl Ray; — Rabért Kennedy amerikai szená­tor (az 1963-ban meggyilkolt John • Anvar Szadat egyiptomi elnök ellen saját katonái követtek el merényletet 1981­ben. 1984-ben: Indira Gandhi indiai mi­niszterelnök (Radzsiv Gandhi édesany­ja) — Újdelhi — testőrségének két szikh tagja; 1986- ban: Olof Palme svéd minisz­terelnök — Stockholm — a gyilkos mindmáig ismeretlen; 1987- ben: RasidKaramilibanoni mi­niszterelnök — Tripoli és Bejrut között bomba robbant az őt szállító katonai helikopteren; 1988- ban: Abu Dzsihab (Halil al- Vazir) palesztin vezető, Jasszer Arafat katonai helyettese — Tunisz — feltéte­lezett izraeli ügynökök; — Ziaul Hcikk pakisztáni elnök — repülőgépe felrobbant Pakisztán keleti része fölött; • Az India függetlenségéért harcoló Mahatma Gandhit Újdelhiben gyilkol­ta meg egy hindu szélsőséges 1948- I rr( i■ ban. .»3"/£iÍ2«5ji£>y kJIaV/ 1 s- .Isc.Jj jil’JÍi történelmi jelentőségű merényletek kö­zül kiemelkedett, amikor egy római ka­tolikus szélsőséges 1610-ben megölte IV. Henrik francia királyt; Charlotte Corday 1793-ben Jean-Paul Marat-t, a francia foradalom egyik vezérét; John Wilkes Booth 1865-ben Abraham Lin­colnt, az Egyesült Államok elnökét; a nihilisták 1881-ben bombamerényletet követtek el II. Sándor orosz cár ellen; • Abraham Lincoln amerikai elnököt az északiak győzelmével végződő amerikai polgárháború végén —1865 — lőtte hátulról fejbe egy színházi előadás közben John Wilkes Booth. Kennedy elnök testvére) — Los Ange­les — egy palesztin emigráns; 1969-ben: Tom Mboya kenyai mi­niszter — Nairobi — egy kikuju törzs- beli honfitársa; 1973-ban: Luis Carrero Blanco spa­nyol miniszterelnök — Madrid — a bombamerényletet az ETA baksz sze­paratista szervezet vállalta magára; 1975- ben: Fejszál szaúd—arábiai ki­rály — Rijád — egy unokaöccse; — Mudzsibur Rahman, sejk, Bangla­des elnöke és családja — dakkai ottho­nukban — ismeretlen merénylők; 1976- ban: Orlando Letelier volt chi­lei hadügyminiszter — Washington — gépkocsijában bomba robbant; 1977- ben: Kamal Dzsumblatt liba­noni drúz vezető — ismeretlen merény­lők ölték meg Libanon középső részén; 1979- ben: Pák Csöng Hi dél-koreai elnök — Szöul — a biztonsági szolgá­lat vezetője; 1980- ban: Anastazio Somoza volt ni- caraguai diktátor — a paraguayi Asun- ciónban — hat fegyveres; • Martin Luther King amerikai néger polgárjogi vezetőt a Tennessee állambe­li Memphisben lőtte le James Earl Ray 1968-ban. • Indira Gandhival, India miniszterel­nökével testőrei végeztek 1984-ben Új­delhiben. 1981- ben: Ziaul Rahman bangladesi elnök — Csittagong — a hadsereg tisztjeinek egy csoportja; — Mohammad Ali Radzsaj iráni el­nök és Mohammad Dzsavad miniszter- elnök — Teherán — bombarobbanás következtében; — Anvar Szadat egyiptomi elnök — Kairó — hadserege tisztjei; 1982- ben: Basir Dzsemajel libanoni elnök — Bejrút — bombarobbanás kö­vetkeztében; 1983- ban: Benigno Aquino Fülöp- szigeteki ellenzéki vezető — a mániái repülőtéren lelőtték; • Olof Palme svéd miniszterelnök éle­tét egy séta során oltotta ki a gyilkos golyó 1988-ban. A merénylő a mai napig ismeretlen. 1989- ben: Jean-Marie Tjibaov új- kaledóniai kanak vezető — a francia külbirtokhoz tartozó Ouvea-szigeten — az egyik rivális frakció tagjai; — Luis Carlos Galan columbiai el­nökjelölt — egy bogotai nagygyűlésen lelőtték; a rendőrség szerint a kábító­szer-maffia megbízásából; — Ahmed Abdallah, a Comore-szige- tek elnöke — Moroni — feltételezések szerint európai zsoldosok; 1990- ben: Rifaat Mahgub, az egyip­tomi parlament elnöke — Kairó — négy ismeretlen terrorista; — Dany Samun (Chamoun) libanoni keresztény politikus — Bejrút — isme­retlen támadók; — Mehr Kahane amerikai születésű rabbi — New York — egy egyiptomi arab; 1991- ben: Abi íjad (Szalah Halaf) palesztin vezető. — Tunisz — egyik palesztin testőre; — Detlev Rohwedder, a német va­gyonügynökség vezetője — Düsseldorf — a Vörös Hadsereg Frakcióhoz tarto­zó terroristák. (MTI-Panoráma) A napokban adták közre a hírügynökségek a maffia legújabb bűntettének hírét. Falcone bírót, a maffia le­gendás ellenfelét szinte ki- végzésszerűen, feleségével együtt felrobbantották. A nemzetközi megdöbbe­nést kiváltó merénylet kap­csán az alábbiakban a poli­tikai gyilkosságok történe­tét vázoljuk. A politikai gyilkosság egyidős a poli­tikával. Az évezredek során számtalan jelentős személyiség, politikus esett el­vakult politikai ellenfelei áldozatául, legutóbb Radzsi Gandhi volt indiai mi­niszterelnök. Az első hiteles feljegyzés Hippar- khoszról, egy athéni zsarnok testvéréről szól, akit két fiatalember szúrt le i. e. 514-ben egy vallási szertartás idején. A gyilkosság valódi motívuma egy ho­moszexuális kapcsolat volt, de később úgy magyarázták, hogy a tettesek a demokráciára mértek csapást. Minden idő talán leghíresebb politi­kai gyilkossága i. e. 44-ben történt, amikor összeesküvők egy csoportja — köztük Brutus és Cassius — megölte Julius Caesart. A későbbi, ugyancsak Politikai gyilkosságok TERM0FLEX szaküzlete Kecskemét, Klapka u. 16. _ MÉRNÖKI GMK I betanítást szervez hajlékony fémcsöves (réz-, lágyacél-, alumínium-) rendszereinek szerelésére. Jelentkezés: szaküzletünkben. AKCIÓS ÁRAINK: — GRUNDFOS UPS 25—50 kér. szív. — UNIPIPE (alum.) fűtési cső 0 16 mm — HERZ 2000 egycsöves rád.szelep — GIACOMINI egycsöves rad.szelep — GIACOMINI egypontcsatl. rad.szelep — ROMANTIK radiátor, 650-es, fehér GÁZKÉSZÜLÉKEK, pld. — Vk vízmelegítő 15 680, C12 gázkazán 25 600, — ZV4 vízmelegítő 23 200, C18 gázkazán 30 400, — KF 125 gázbojler 28 512, C24 gázkazán 34 240, Áraink áfa nélkül értendők. 54/5 5520,— Ft, 188,— Ft, 1946,— Ft, 1859,— Ft, 1540,— Ft, 650,— Ft/tag. VÁLLALKOZÓK, KERESKEDŐK, FIGYELEM! Részvénytársaságunk a bajai Bácska Áruház első emeleti részén 150 m2-es területet — kisebb, nagyobb területekre megosztva — bérbe ad. NE FELEDJE, BAJA KERESKEDELMI CENTRUMA A BÁCSKA ÁRUHÁZ! A bérbeadással kapcsolatban jelentkezni lehet 1992. június 10-éig: Bácska Kereskedelmi Rt. 6500 Baja, Jelky tér 10., Hulej László. Telefon: 79/25-011 s _____________________________y

Next

/
Oldalképek
Tartalom