Petőfi Népe, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-25 / 122. szám
u Rejtélyes haláleset Önakasztás vagy gyilkosság történt kedden Tiszaalpáron? Erre a kérdésre kell választ adnia a főkapitányság bűnüldözési osztályának, miután a 40 éves Illés Istvánné pénteki boncolásakor kétségek merültek fel korábbi öngyilkosságával kapcsolatban. A férjétől különváltan élő nő holttestét kedden este fedezte fel a lánya. Az első benyomások szerint öngyilkosságot követett el, felakasztotta magát Mikszáth Kálmán utcai házában. A rend kívüli haláleset miatt vizsgálat indult: a körzeti orvos bevonásával a kiskunfélegyházi rendőrök kezdték meg a nyomozást az ügyben. (Folytatás a 3. oldalon) Idegenforgalmi bevételek Az első negyedévben majdnem 60 millió dollar aktívum keletkezett az idegenforgalomban—közölte a Magyar Nemzeti Bank. A bevétel 160,9 millió dollár volt, ami21 százalékos csökkenés 1991 hasonló időszakához képest. (A visszaesés oka, hogy tavaly az év eleji forintleértékelés miatt az 1990. decemberi idegenforgalmi bevételek nagy részét 1991 -re „tolták át”). Az idei bevételről pontosabb képet kapunk, ha csak a márciusi adatokat számítjuk. Ebben a hónapban 60,1 millió dollár bevétel származott az idegenforgalomból, ami viszont már 31 százalékkal több 1991 márciusához képest. Kopjafaavatás Kopjafát avattak szombaton a 301 -es parcellában az 1953. május 23-án a Fő utcai rabkórházban elhunyt M uzsnay László és a szombathelyi 1949—1951 közötti Antibolsevista Gárda elhunyt tagjai emlékére. A megemlékezést a szombathelyi társak szervezték. A kormány nevében Boross Péter belügyminiszter — akinek iskolatársai is voltak a kivégzettek között—emlékezett meg az áldozatokról. „A mi kötelességünk felhívni az utánunk következők figyelmét, hogy volt egy kor, amellyel nem lehetett megbékélni. Major bíztatja a Visegrádi Hármakat John Major brit miniszterelnökjövő heti közép-európai kőrútján formulát kezdeményez az EK és a Visegrádi Hármak politikai együttműködésére — írta a Financial Times című brit lap. Hangsúlyozandó, mennyire támogatja jövendő EK-tagságu- kat. Major azt tervezi, hogy együttes találkozóra hívja meg a hármakat a közösség vezetőivel, miután Nagy-Britannia átveszi az EK második félévi soros elnökségét. Biztosítani akaija a hármakat afelől, hogy a Brüsz- szellel aláírt társulási egyezményeket gyorsan követi az együttműködés sokkal szélesebb keretének megteremtése. Egyházak a menekültekért Az Európai Egyházak Konferenciája és az Egyházak Világtanácsa által létrehozott menekült- ügyi munkabizottság vasárnap Baranya megyei menekülttáborokban tanulmányozta a probléma megoldásának magyar tapasztalatait. A dán, finn, holland, svájci egyházi segélyszervezetek képviselői és tekintélyes szakértők javaslatokat tesznek az európai menekültügy gondjainak egyházközi összefogással történő enyhítésére is. Ezeket a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálatnak a horvát menekültek ellátásában szerzett gyakorlati tapasztalatait összegző modelljére is alapozzák majd. <---------------------------------------J ÉPÍTKEZŐK! 39 Ft-os fogyasztói áron vásárolhat ^ EB 60/19 födémbéléstestet, amíg a készlet tart! PETŐFI SÁNDOR Mgtsz BETONÜZEM Szalkszentmárton, tel.: 76/51-967. A szállítást kedvező díjtétellel vállaljuk! 1394 BÁCS-KISKUN MEYEI NAPILAP XLVH. évf,, 122. szám Ara: 9,60 Ft 1992. május 25., hétfő MA: Kincs a víz! Időszakosan jelentkező környezetvédelmi összeállításunkban ma teljes egészében a Homokhátság fenyegető kiszáradásával foglalkozunk. (7. oldal) Szerbia-ellenes szankciók Az Európa Közösség a jöv> héten erőteljes gazdasági szankcókat foganatosít a balkáni véronts fő felelőse, Szerbia ellen. Az err vonatkozó megállapodás a Szcvjet- unió utódállamainak megsegtesé- ről tartott lisszaboni tanácsiozás keretében, az EK-tagországolkül- ügyminisztereinek, illetve nagas rangú képviselőinek szombat kü- lönmegbeszélésén született. / politikusok egyben úgy határatak, hogy az EK 76 millió dollárt uttat a jugoszláv menekültek segé'/ezé- sére -— nagyjából a felét ainak, mint amit előzetesen az ENSZ menekültügyi főbiztossága kért erre a célra. A DPA jelentése szerint az EK- bizottság előzetesen listát készített elő számos ellenintézkedésről, beleértve akár a teljes gazdasági bojkottot, valamint a Szerbiával fennálló hajó-, illetve légiforgalom beszüntetését. Arról, hogy végül is milyen kényszerítő intézkedéseket hoznak, a DPA szerint várhatóan csak kedden Brüsszelben születik döntés. LÓHÁTON, HINTÖN Ballagás a jánoshalmi gazdaképzőben Lóháton, hintón, erőgépeklel felvonulva búcsúztak az iskolátc a jánoshalmi Mezőgazdasági Köspfo- kú Szakoktatási Továbbképző és Szaktanácsadó Intézet végzőshall- gatói szombaton. (A hét végéi tartották a többi szakmunkáslépző ' ballagását is.) A látványos ptrádé egyfajta vizsgaprodukciónak i beillett, ugyanis a diákok nem csekély gyakorlati tudásról tettek tanúbizonyságot, amikor Jánoshalma szűk utcáin—libasorban menetelve — tartották kordában a lovakat, irányították a hintókat, a fogatokat és a felszáznyi erőgépet. (Folytatás a 3. oldalon) DÁN HÉT BACS-KISKUNBAN Bemutatkozik a testvérmegyei Viborg Ét Viborg megye természeti erőforrásai szűkösek, a lakosok megtanulták a szívós munkát. Ősi dán szerszámoka kiállításon. (Fotó: Galambos Sándor) A/’iborg megye életét bemutat^ * kiállítás megnyitásával kezdődött tegnap Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban az a rendezvénysorozat, melynek keretében a Dániából érkezett mintegy száz vendég azon dolgozik, hogy szorosabbra fűződ- > jenek Bács-Kiskun és dániai test-' Félidőben — beszélgetés Antall Józseffel A miniszterelnöknek és kormányának célja Magyarországon olyan politikai erőt stabilizálni, amelyik a szélsőségeket lehetetlenné teszi a magyar közéletben — mondta Antall József. A kormányfő a rádió Félidőben című műsorában gazdasági és szociális kérdésekkel a médiaelnökök körül kirobbant politikai konfliktussal foglalkozott. A kormányfő kifejtette: az átalakulás gyorsasága szociális téren nehezen egyeztethető össze a szükséges reformokkal. Népszerűtlen intézkedéseket is magával hozó gazdasági fordulatot kell végrehajtani, de minél gyorsabb ez az átalakulás, annál nagyobb elégedetlenséget von maga után. Valótlannak nevezte azt a beállítást, hogy a szegénység csak most jelentkezett, hiszen nézete szerint az mindig- (Folytatás a 2. oldalon) Kiesett az ablakon egy kisfiú Lakásuk negyedik emeleti ablakából esett ki szombaton este nyolc óra után pár perccel egy kisfiú Kiskunfélegyházán, a Darvas téren. A vizsgálat során megállapították, hogy a kétéves Csabika felügyelet nélkül játszott a kisszobában és eközben a heverőre, majd egy székre maszott. Erről lépett át az ablak alatt lévő babakocsiba, ahonnan viszont már könnyedén kinyithatta a behajtott ablakot. A kisfiú életét valószínűleg az az úgynevezett vízvető mentette meg, amely az ablak alatt, mintegy 50 centiméterre nyúlik ki a falból. A kis test ugyanis a csodával határos módon először erre csapódott és ennek viszonylag rugalmas anyaga felfogta a zuhanást. Innen már „csak” két és fél méter a beton ... A kisfiút a mentők a félegyházi kórházba szállították, ahol az elsődleges orvosi vizsgálatok eredménye szerint csak könnyebb sérüléseket szenvedett. Ettől függetlenül Csabika mégis átkerült Kecskemétre, a megyei kórház gyermekosztályára. Tegnap délután telefonon érdeklődtünk állapota felől. Az osztály ügyeletes orvosa elmondta, hogy a kisfiú állapota kielégítő, légzése, pulzusa, vérnyomása rendben van, jelenleg, úgy tűnik, hogy maradandó sérülés nélkül élte túl a zuhanást. — g — A Föld megmentéséért Rióban Sokan azt hiszik, hogy az egyes országok majd saját kis problémáikat intézik el Rióban, miközben ott globális kérdésekről lesz szó — mondotta a június 3-án kezdődő környezetvédelmi világtalálkozóról Bulla Miklós, a hazai felkészülést összehangoló Magyar Nemzeti Bizottság titkára. Az ENSZ Környezet és Fejlődés Világkonferenciájára, Rióba utazó magyar küldöttség jövő héten tart találkozót, tekinti át a feladatokat. A konferencián több fontos megállapodást köthetnek az országok. így megegyezhetnek a globális felmelegedés megakadályozásához szükséges intézkedésekről, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséről. Magyarország csatlakozni kíván egy ilyen megállapodáshoz, korlátozni kívánja a légkör széndioxid-terhelését. Valószínű, megegyeznek az országok a biológiai sokféleség védelmének feladatairól is. Az eddigi előkészítő munka során az országok egy része az erdők hasznosításának kérdését a nemzeti szuverenitás részeként értelmezte. Történelmi pingpongarany Félegyházán! A fővárosi Róna utcában olyan dolog történt, amire 1946 óta nem volt példa az asztalitenisz-férfibaj- nokság élvonalában: vidéki együttes szerezte meg a csapatbajnokság aranyérmét. Az év mérkőzésén a félegyházi Zöldmező Szövetkezeti SE pingpongozol idegenben harcolta ki a számukra bajnoki címet érő 9:9-es döntetlent. Ez az „iksz” aranyérmet ért, történelmi aranyat. Kalász Kázmér vezetőedző csapata maga mögé utasította a honi legjobbakat. A mérkőzésről és egyéb hét végi sporteseményekről lapunk 10—11. oldalán találnak tudósítást. Hősi emlékművet avattak Tiszaalpáron É Az emlékmű felszentelése. • A félegyházi „aranyos” fiúk és vezetőik (balról jobbra): Kaiser József edző, Kalász Kázmér vezetőedző, Zoltán Zoltán, Szosznyák Attila, Vitsek Iván, Bene György szakosztályvezető. M aroknyi magyar huszár visz- szakergette a Csongrád felől támadó nagyobb létszámú szovjet csapatrészt. Amikor aztán elfoglalták Tiszaújfalut, megtorlásul hatvannégy polgári személyt, válogatás nélkül, meggyilkoltak — így szól a legenda, amelyet az elmúlt évtizedekben a hozzátartozók, az özvegyek és az árvák is csak suttogva emlegettek. Tegnap bensőséges ünnepségen emlékeztek meg Tiszaalpár lakói a második világháborúban áldozatul esett családtagjaikról és a harcokban hősi halált halt katonákról. Összesen százharmincegy nevet véstek föl a most fölavatott hősi emlékmű fekete márványtábláira. A két- ezernyi lakost számláló falutól (akkor még Tiszaújfalu önálló község volt) még ennél is több áldozatit követelt a háború — már tegnap az ünnepségen újabb neveket jegyeztek föl az emlékműbizottság tagjai. Az emlékezők előbb gyászmisén vettek részt az újfalui katolikus templomban, melynek kertjében az emlékművet fölállították. A sóskúti mészkőből készült alkotást Gyöngyösi József plébános szentelte föl, majd emlékbeszédek hangzottak el. Novák Lajos polgármester, Varga Imre alezredes, a Bem József légvédelmi tüzérezred parancsnokhelyettese, Csernus Albert, aki a doni bajtársak szövetsége nevében szólt — mindannyian eljutottak a véres háború vissza- idézésében a gondolatig: soha többé ilyen pusztítást! A maffia legújabb bűntette Merénylet Falcone bíró ellen egy tonna trotillal Robbantásos merénylet áldozata lett Szicíliában a maffia elleni harcot vezető leghíresebb bíró, Giovanni Falcone, aki valósággal jelképe volt ennek a küzdelemnek. A merényletet „libani technikával” követték el. A repülőtérről Pa- lermóba vezető autópályán, egy aluljáró előtt egytonnányi trotilt helyeztek el az autópálya alatti vízelvezetőbe, és ezt távirányítással robbantották fel, amikor Falcone páncélozott gépkocsija a kísérettel az aluljáróhoz érkezett. A robbanás feltépte az autópálya mindkét felét teljes szélességben, és mintegy húsz méter széles es mély szakadékot vájt a helyszínen. A bíró és felesége kórházba szállítás közben meghalt. Összesen öten vesztettékéletüketamerényletkövet- keztében. Az 53 éves Giovanni Falcone évekig a palermói törvényszék maffiaellenes vizsgálócsoportját vezette. Nevéhez fűződik az utóbbi évek összes nagy maffiapere. A múlt évben a római igazságügyi minisztériumban kapott vezető beosztást, és őt nevezték volna ki hamarosan a megalakítandó maffia- ellenes főügyészség élére, korlátlan hatalommal. Olaszországot, amely hetek óta államfő és kormány nélkül maradt, megrázta a maffia legújabb bűntette. Az államhatalom újabb súlyos veresége ez a szervezett bűnözéssel szemben — hangoztatják a hírmagyarázók. A hírre szombaton Palermóba utazott Giovanni Spadolini ideiglenes köztársasági elnök, Vincenzo Scotti belügyminiszter, valamint a rendőrség és csendőrség főnöke, illetve számos más személyiség. A római parlamentben vasárnap délután megemlékeztek a meggyilkolt bíróról. A hivatalos megszólítás: Kálmán bácsi Kéry Kálmán vezérezredes, országgyűlési képviselő, a T. Ház korelnöke szombaton Bács- Kiskunba látogatott. Kálmán bácsi, aki mindvégig határozottan ragaszkodott ehhez a megszólításhoz, először a megyei rendőr-főkapitányság vezetőivel és a repülőtér parancsnokságának a képviselőjével találkozott Kecskeméten. Meghallgatta dr. Kocsis Attila ezredes tájékoztatóját a bűnözés és a bűnüldözés helyzetének helyi alakulásáról, majd Örs Ágoston alezredes számolt be a repülőezred katonáinak gondjairól, sikereiről. Kálmán bácsi ezt követően Kiskunhalasra utazott. Kátai József ezredes, a határrendészeti igazgatóság vezetője a határőrök munkájáról tájékoztatta. Délután a lovasiskola bemutatóját tekintette meg és határőrökkel találkozott. Bár a szombat estét eredetileg Kecskeméten, a repülőezred egyik legénységi hálójában kívánta tölteni Kálmán bácsi, munkája hazaszólította. Késő délután elutazott a megyéből. — galambos — • Kanizsai János főtörzsőrmesternek valószínűleg sokáig emlékezetes lesz a szombati szolgálat. vermegyeje közelmúltban kibontakozott kapcsolatai. Aki végignézte a kiállítást, láthatta, hogy mindkét megye helyesen döntött, amikor egymást kiválasztották. Viborg megyében a lakosságnak csak mintegy negyede talál megélhetést az iparban, s ti(Folytatás a 2. oldalon)