Petőfi Népe, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-21 / 119. szám
♦ fr#***.***************************-fr**. ***#*****.*. P ETŐFI NÉPE Svájc, a különös Amire büszkék (3.) HETI SOROZATUNK • A háromszintes fehér családi házban élő nyugdíjas tanár kérésére rendeztek népszavazást Schiersben. Az előtérben álló karókat a vitákat kiváltó bérlakások építési területén tűzték ki. (Fotó: Barta Zsolt) C.vájcban három dologra büsz- ° kék a polgárok: az ország örökös semlegességére, a magas életszínvonalra és a több száz éves hagyományokra visszatekintő de- ( mokráciára. A tisztes külpolitikai távolságtartás gondolata olyany- nyira része a nemzeti tudatnak, hogy 1986-ban egy szavazás során a helyiek elutasították az ENSZ- hez történő csatlakozás lehetőségét. Annak ellenére, hogy Genfben működik a világszervezet irodáinak egy része. A népszavazás intézményét minden kanton és település komolyan veszi. Április végén a 13 ezres Ap- penzel kantonban nyílt szavazással eltörölték a vadházasságot tiltó évszázados törvényt. Majd az egyik résztvevő javaslatára a népgyülés érvénytelenítette a parlament kerékpáradó emelésére elfogadott rendeletét. A 27 ezres Nidwalden kantonban, miután a szavazók megválasztottak egy bírát a legfelsőbb bíróságba, megegyeztek abban, hogy ezentúl nagyobb figyelmet fordítanak a nők jogainak tiszteletben tartására. Ez utóbbi azért is volt Jelentős határodat, mert ar gyengfflb nemel(,, Svájcban sokáig háttérbe szorították -politikai térén. Genfben például csak 1960 óta szavazhatnak a hölgyek. A legkonzervatívabb tartományokban alig néhány éve. A graubündeni Schiersben a múlt héten tartottak falugyűlést. A polgároknak arról kellett dönteniük, hogy a nyugdíjbiztosító társaság felépíthet-e egy 35 lakásból álló háztömböt a településen. A helyiek persze nem lelkesednek az ötletért. Főleg az a polgár nem, aki aláírásokat gyűjtött a társaság ellen. Ő ugyanis attól fél, hogy ha felépítik a lakásokat a háza előtt, úgy örökre elveszti az ablakaiból látható gyönyörű panorámát. A polgárok attól is tartanak, hogy nőhet a balesetek száma a faluban, mert 35 autóval több közlekedik majd a településen. Á Dunántúl nagyságú állam az egyik leggazdagabb ország a világon. Az egy főre jutó bruttó hazai termék 30 ezer dollár fölött van. A munkanélküliséget csak a külföldi tévécsatornák esti híreiből ismerik. A hat és fél millió helvét csaknem hatmillió készüléken telefonál naponta. Az árak ugyan elég magasak, de az átlagember elég jól kijön a fizetéséből, mely havonta bruttó 4 ezer frank körül mozog. Ebből körülbelül 3 ezer liter szuperbenzint, legalább négy színes televíziót, Esetleg 1500 liter üveges sört, vagy 3 ezer tábla csokoládét vásásrolhat. Egy Opel Astrára azonban itt is spórolni kell, igaz, nem annyi ideig, mint Magyarországon. Mindenesetre 5- 6 havi átlitgbora'Jíolgar rhegveheti ezt er-típust^ Igazán jó családi házra azonban nagyon sokat kell áldozni. Egy 3 szintes, két fürdőszobás, 6 szobás alpesi faház garázs- zsal 200 havi átlagfizetésbe — ez több mint 40 millió forint — kerül. A fiatal házasoknak ezért többnyire a szülők is jelentősen besegítenek. Barta Zsolt (Pénteken folytatjuk) ANYAKÖNYVI HÍREK KECSKEMÉT Születtek: (1992 május 8. és 15. között) Vakulya Brigitta (a. n.: Kárpáti Irén), Fehér Anett (Bakonyi Mária), Lővei Adám (Borbély Ildikó), Kovács Tamás (Fehér Mária), Herczeg Tamás (Czampó Anikó), Hazai Dániel (Gszelmann Éva), Antal Zsolt (Kovács Katalin), Juhász Miklós (Megyeri Klára), Tamási Viktória), Lono- t vies Andrea), Báder Zsanett (Cseh Ilona), ‘ Nagy Kitti (Pozsgai Márta), Tóth Gabriella (Cserezova Vera), Répás Priszcilla Lilla (Varga Andrea), Zubomyák Lilla (Dö- ; mötör Margit), Szabó Imre (Marton Va- ' léria), Viczián Márk (Abádi Éva), Molnár Máté Márk (Halasi Mária), Orbán Donna (Varga Anikó), Hupka Klaudia (Bányai Aranka), Steiner Adám (Körösi Ilona), Orbán Norbert (Nagy Hajnalka), Pálinkás Gábor (Sárközi Andrea), Pálinkás Dénes Máté (Sárközi Andrea), Deák Ferenc (Horváth Rozália), Tóth Tibor (Horváth Katalin), Tormási Fanni (Szabó Klára) Sipos Borbála Anikó (Barát Mónika), Mester Marietta (Bíró Ibolya), Kovács Mária (Pesti Anna), Szabó Zsuzsanna (Kugler Anna), Kurucsai Vivien (Kocsis Erika), Karácsonyi Tünde (Áipás Anita), Csíkos Anna (Nagy Ágnes), Bibók Balázs (Sregedi Éva), Bencsik Tamás (Antal Irén), Püsök Szabolcs Pál (Püsök Zsuzsanna), Katona Richárd (Kraker Julianna), Kiss Antal (Molnár Zsuzsanna), Halász Nikolett (Kurucz Veronika), Szőke Krisztina (Aczél-Szabó Éva), Almási Éva (Jancsovics Ildikó), Almási Attila (Jancso- vics Ildikó). Házasságot kötöttek: (1992. május 15. és 16-án) Kiszel Sándor és Oroszi Judit, Csősz László és Sós Rozália, Kasza János Péter és Dakó Teréz Aranka, Keres- tély Vilmos és Bencsik Rozália, Takács Zoltán és Sándor Mónika Katalin, Kozma Imre és Krupa Melinda Ilona, Sápi Zsombor Antal és Németh Erzsébet, Boros-Román Csaba és Fazekas Irén, Föld- szin István és Fekete Anikó, Mészáros Gyula és Eszteré Krisztina Gabriella, Bátyai Attila és Hetértyi Gyöngyi, Bánó László Zoltán és Járvás Brigitta, Kemény László Róbert és Nagy Henriett Katalin, Sólymos Imre és Kovács Erika, Szűcs Tibor és Bognár Anita Irén, Bódogh Imre és Pankotai Szüvia Anikó. Meghaltak: Gubacsi Imre (Kecskemét), Ménkű Sándomé Reketyei Margit (Kecskemét), Dömök Lajosné Járfás Margit (Szógy), Farkas Géza (Kiskunfélegyháza), Pető Lőrinc (Ladánybene), Tóth Lajos (Ladánybene), Dékány Já- nosné Virág Mária (Lakitelek), Juhász Béla (Kecskemét), Dobos Anna (Kecskemét), Mudri László (Kecskemét), Nagy Sándomé Szabó Julianna (Gyula), Juhász Sándomé Prehoda Róza (Kecskemét), Soós Márton (Kecskemét), Juhász Istvánná Imre Margit (Tiszakécske), Rácz Endre Kecskemét), Csurgai Sándomé Szabó Terézia (Nagykőrös), Kovács Gyula György (Kecskemét), Hajsz Imréné Gyapjas Krisztina (Kecskemét), Módra Lászlóné Kiss Mária (Kecskemét), Kovács István (Kecskemét), Győríi Sándor (Sarkad), Szabó Gyula (Lajosmi- zse), Kiss Sándomé Holló Terézia (Helvécia), Sütő Dánielné Hack Ibolya (Kecskemét), Csapó Pál (Kecskemét), Csontos Pálné Német Margit (Kecskemét), Nagyistók János (Szeged), Csorba Gyula (Kecskemét), Szűrszabó Sándor- né Budai Erzsébet (Tiszakécske), Perity Józsefné Guzsván Mária (Bátya), Egri József (Tiszakécske), Nagy Attila (Kecskemét), Nagy Franciska (Tiszakécske), Sikár József (Lajosmizse), Bódi Mihály (Kecskemét), Vaijasi Pálné Gureny Erzsébet (Lajosmizse), Pintér Anna (Kecskemét), Nyúl Dávid (Kecskemét), Farkas Márton (Kecskemét, Baltás Zoltánná Hazafi Mária (Kecskemét), Fazekas János (Fülöpszállás), Benda József (Izsák), Árvái József (Lakitelek). KISKUNFÉLEGYHÁZA Születtek: (május 8-tól május 15-éig anyakönyvezetteíc): Kókai Dávid István (anyja neve: Seres Mária), Peregi György (Magony Edit), Rácz Szandra (Kovács Julianna Franciska), Arucknecht Csaba (Vidács Tünde Julianna), Bozó Tibor (Takács Gizella), Kaczynski Dóra (Lajos Mária), Győri Ánikó Mária (Bodor Mária), Péter Ferenc (Raffai Klára), Vámos István (Tóth Katalin). Meghaltak: Tarjányi János Antal — Kiskunfélegyháza, Mádi Imre — Kiskunfélegyháza, Rázsi Istvánná Göbölyös-Hideg Franciska — Kiskunfélegyháza, Besze István — Kiskunfélegyháza, Németh László — Kiskunfélegyháza, Fazekas Ferenc — Kiskunfélegyháza, Lantos László András — Pálmonostora, Lajkó Edéné Vas Matild — Kiskunfélegyháza, Váradi Menyhért Gáspár — Szánk, Retkes Imréné Nyiki Ilona — Kiskunfélegyháza, Palotás Mihályné Sándor Julianna — Petőfiszállás. I. Papírüzem és szolgáltató telephely (Ágasegyháza, II. kér. 59., Plattertelep) kikiáltási ár: 6 600 E Ft, versenytárgyalás időpontja: 1992. június 3-án, de. 9 óra. II. Kosztkatelep (Izsák, Szajor dűlő 234.) a) irodaépület kikiáltási ár: 1 000 E Ft, versenytárgyalás időpontja: 1992. június 3-án, de. 9.30 óra; b) KISZ-tábor, három pavilon kikiáltási ár pavilononként: 600 E Ft, versenytárgyalás időpontja: 1992. július 3-án, de. 10 óra; c) konyha, ebédlő kikiáltási ár: 1 000 E Ft, versenytárgyalás időpontja: 1992. június 3-án, de. 10.30 óra. Valamennyi versenytárgyalás helyszíne az Izsáki Állami Gazdaság központi klubhelyisége (Izsák, Kossuth L. u. 49.). Az egyes ingatlanokra meghirdetett versenytárgyaláson azok vehetnek részt, akik az érintett ingatlan kikiáltási ára 10%-ának megfelelő bánatpénzt a gazdaság központi pénztárába előzetesen befizették. A meghirdetett ingatlanok munkanapokon bármikor megtekinthetők, illetőleg azokról, a területi adataikról Oreskó Imre a 76/74-422 telefonszámon részletes felvilágosítást ad. 1553 Tiszasas Község Önkormányzata értékesíti a tulajdonában lévő Tiszasas, Rákóczi u. 57. sz. alatti családi házat, melynek eladási ára: 750 000,— Ft. Az ajánlatokat ez év június 10-éig lehet benyújtani. Felvilágosítást Laskai István polgármestertől lehet kérni. Cím: 5474 Tiszasas, Rákóczi u. 32. Tel.: 1. 1535 FIGYELEM! BEFEKTETÉSI AJÁNLAT Ha van tőkéje és szeretne kezdeményezni egy valóban biztos és hasznot hozó tevékenységet, akkor egy találkozó megbeszélésére hívja fel a következő telefonszámot 76/24-609. Elnézést, de kecskemétiek már ne jelentkezzenek. 276gg Hagyományos kínai orvoslás: akupunktúra, mokszálás és köpölyözés Kecskemét, Pászthóy u. 3. Tel.: (76) 26-339 Rendelés: hétfőtől péntekig de.: 8—11, du.: 3—6. Dr. Luo Yong Sheng 55/5/ ********************** * * * * Tölgyfa étkezők * * * * * végkiárusitása * * * * 40%-OS * * * * árkedvezménnyel * * * HöriíiVri amíg a-készlet íart * * * * GUMIKER KFT. * * * Kecskemét, Bajza u. 15. * * * Tel.: 76/29-740 * * * Nyitva: h—p 8—17-ig, * * * szombat 8—12-ig. * * * * ********************** Az ELEKTRON-SPA KFT. nyomtatott áramköri panelek összeszereléséhez elsősorban fiatal nő és férfi munkaerőt keres betanított munkára Érdeklődni lehet: Kecskemét, Izsáki út 2. sz. alatt, a kft. telephelyén (bejárat a TRAVERZ BT. 3. sz. portáján). 1536 HHHHBK - - ■••• Ne hagyja elfolyni a pénzét, szereltessen lakásába vízórát! Olasz Maddaléna vízóra kedvezményes áron: — 1/2 collos hidegvíz-mérő 1 680 Ft + áfa — 1/2 collos melegvíz-mérő 2 040 Ft + áfa — 3/4 collos hidegvíz-mérő 2 040 Ft + áfa megvásárolható, szerelésre megrendelést felveszünk Kecskemét, Czollner tér 6. Tel.: 76/21-475 és Bajcsy-Zs. u. 2. Tel.: 76/20-939. Garantált minőség, 12 hónap garancia. Viszonteladóknak és nagy tételben vásárlóknak további kedvezményt adunk. STRANG BT. fyj Kecskeméti munkahelyen, nemzetközi háttérrel rendelkező élelmiszer-ipari nagyvállalat vezetői mellé keresünk angolul jól beszélő, gépírni tudó TITKÁRNŐKET Közgazdasági, műszaki, kereskedelmi ismeret és gyakorlat előnyt jelent. Bérezés megegyezés szerint. Kérjük, hogy jelentkezésüket — magyar és angol nyelvű szakmai önéletrajzzal — juttassák el a Kecskeméti Konzervgyár munkaügyi osztályára, Gellért Valériának címezve. ^ Vegyes vállalat pályázatot hirdet ^ kereskedelmi vezetői állás betöltésére Feltétel: szakirányú felsőfokú végzettség. Pályázatokat szakmai önéletrajzzal vegyes vállalat Kecskemét, Pf. 296 számra kérjük megküldeni, legkésőbb június 5-éig. ^ _______________'_____________________________________1550 A BÁCSTEJ KFT. felvételt hirdet 1 fő részére: bér-munkaügyi előadó munkakörre Feladat: A kft. munkaügyi, bérszámfejtési, szja, költségtérítési munkáinak elvégzése. Jelentkezési feltétel: középfokú végzettség, 5 év szakmai gyakorlat, adózási, tb, költségtérítésre vonatkozó jogszabályok részletes ismerete, munkatörvénykönyv részletes ismerete. Jelentkezés kézzel írott pályázattal — Hajdú László főkönyvelőnél — Kecskemét, Róbert Károly krt. 6. «M/s Építkezők, építőipari vállalatok, vállalkozók, viszonteladók, figyelem! Samottáruk a gyári árnál olcsóbban kaphatók a KELET-magyarországi TÜZÉP RT. tíh. fi Z' bázistelepén 301. sz. TÜZÉP-telep Nyíregyháza, Debreceni u. 99. Telefon: 42/11-329 1476 UÁSfc Ili JlL—JL A szabadszállási Lenin Mgtsz árverésen értékesíti az alábbi ingatlanait: 1. Volt irodaház (jelenleg vendégház) Szabadszállás, József A. u.: alapterület 138 m2, gazdasági épületek 94 m2, kikiáltási ár 2 800 000 Ft + áfa. 2 Volt irodaház (jelenleg takarmánybolt) + lakás Szabadszállás, Dózsa Gy. u. 21.: alapterület 219 m2, gazdasági épület 94 m2, kikiáltási ár 2 700 000 Ft + áfa. 3. Konzervüzem + lakások Szabadszállás, Kossuth L. u. 29.: üzemépület alapterülete: 500 m2, lakások alapterülete: 230 m2, kikiáltási ár 8 351 000 Ft + áfa. Az árverés helye: a szövetkezet központi irodája (Szabadszállás, Dózsa Gy. u. 10.) Árverés időpontja: 1992. május 22. (péntek): 1. pont alatti ingatlannál 10 óra, 2. pont alatti ingatlannál 11 óra, 3. pont alatti ingatlannál 12 óra. Árverési előleg: a kikiáltási ár 10%-a. Az ingatlanok megtekinthetők munkanapokon 9—16 óráig. Érdeklődni lehet személyesen vagy a 76/53-622-es telefonszámon Kozma István elnökhelyettesnél. 1493 . -A : Z I :! : :i7 :: :.j '! Újabb árengedményes akció a hetényi Tüzépker-nél 0 10-es köracél (betonvas) B—30-as falazótégla (14 x 17,5 x 30) 10/40-es válaszfaltégla (10 x 20 x 40) 6/40-es válaszfaltégla (5 x 20 x 40) 160-as hullámpala (109 x 160) 250-es hullámpala (109 x 250) kúppala (csuklós gerinc) kisméretű, nagyszilárdságú tömör tégla (6 x 12 x 25) 4/4-es burkolótégla (pillér, 6 x 12 x 25) 37.50 Ft/kg 25,— Ft/db 35,— Ft/db 24.50 Ft/db 500,— Ft/db 800,— Ft/db 600,— Ft/pái 11,— Ft/db 12.50 Ft/db SZUPEROLCSÓ AJTÓK beltéri ajtók (tele, üveges) kétszárnyú szobaajtó (félig üveges) bejárati ajtó (tele, lambériás) garázsajtó (lambériás) pozdorja bútorlap (3500 x 1700 x 15 mm) 4 443,— Ft-tól 8 017)— Ft 13130,— Ft 15 200,— Ft 1 800,— Ft/db CEMENT 580 Ft/q A cementet 50 mázsától ingyen házhoz szállítjuk. KUCSERA IMRE Tüzép-kereskedő Kecskemét-Hetényegyháza, Kossuth L. u. (főút). A megrendelést telefonon is elfogadjuk. Telefon: 76/29-952 Az árak az áfát tartalmazzák. Gépi felrakás ingyenes. 21372