Petőfi Népe, 1992. április (47. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-10 / 86. szám

PETŐFI NÉPE HAZAI TŰKOR V* ii’kn R Életmentő kitüntetés Életmentő emlékéremmel tün­tették ki Takács György 35 éves ju­hászt, kislétai lakost csütörtökön Nyíregyházán. A fiatalember falu­jában tavaly novemberben robba­násra, majd azt követő tűzre lett fi­gyelmes. Azonnal az égő családi házhoz rohant, s mivel feltételezve, hogy az ott lakó idős ember az épü­letben tartózkodik, bement a lán­gokban álló helyiségbe. Rá is talált a magatehetetlen házigazdára, akit végül is sikerült kimentenie a láng­tengerből. Miután biztonságba he­lyezte az idős embert, hozzálátott a gázrobbanás okozta tűz oltásához, és a segítségére siető környékbeli­ekkel együtt megakadályozta a lán­gok tovaterjedését. A kitüntetést Virágh Pál címzetes államtitkár, a régió köztársasági megbízottja ad­ta át Takács Györgynek. • Egy hajléktalan gyermek alszik Buenos Aires egyik metróállomásán. Az UNICEF jelentése szerint a 6 és 18 év közötti gyermekek 34,9 százaléka nyomorúságos körülmények között él Argentínában, közülük mintegy hat­ezer él az utcán. (MTI-fotó) A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Szamárfogatba rohant az ittas motoros Orosz Dallas Az orosz tévénézők sem ússzák meg saját szappanopera nélkül: hamarosan megkezdődik az első, kizárólag orosz pénzből, orosz környezetben és orosz szereplőket felvonultató sorozat forgatása. A Daliástól vagy a Szomszédoktól csak annyiban különbözik, hogy nem egy családról, vagy családok­ról, hanem egy vállalkozási csapat­ról szól. A „Kilátás a Kremlre” címet viselő, egyelőre csak negy­vennyolc részre tervezett sztori elő­élete is figyelemre méltó, akárcsak maga a cím. A főszponzor ugyanis nem más, mint az orosz értéktőzs­de elnöke, aki jó néhány millió ru­bellel szállt be az üzletbe. Pénzéért, persze, azt kérte, hogy egy vállal­kozásbarát-sorozaton nőjjön fel a puccs utáni nemzedék. Az „opera” neve egyébként onnan ered, hogy a cselekmény jórészt egy a Kremlre néző irodában játszódik. A szer­zők szerint ez sem véletlen, a vál­lalkozók optimizmusának jele. Hátulról rohant egy szamárfo­gatba a kecskeméti T. Ervin. A férfi szerda délben, a Ceglédi úton haladt a városból kifelé se­gédmotorjával, amikor utolérte az előtte guruló szekeret. A motor fé­kezés nélkül csapódott a fogatba, aminek következtében T. Ervin könnyebben megsérült. A mentő a megyei kórházba szállította, ahon­nét kezelés után a detoxikálóba vitték. Információink szerint a csa­csinak nem esett baja. Gyalogost gázolt egy Dacia teg­nap délelőtt Kecskeméten. A Hor- nyik János és az Úttörő utca ke­reszteződésénél kijelölt gyalogát­kelőhelyen szabályosan haladt át a kecskeméti O. Istvánná, amikor az egyirányú forgalom belső sávjában az autó elütötte. A gyalogos kór­házba került; a sérülése nyolc na­pon belül gyógyul. n. n. m. BŰNÜGYEK Ajándék húsnak ne nézd ... Észak-Korea fogyasztási javak­ban nem túlságosan bővelkedő lakói igazán hálásak lehetnek északi szom­szédjuknak Kim ír Szén jövő heti 80. születésnapján: ugyanis Peking ez al­kalomból 400 tonna disznóhúst aján­dékozott a nagy vezér népének. A húst ünnepélyes külsőségek között adták át a határ menti Szinidzsu vá­rosban, ahonnan a fővárosba, Phen- janba szállítják. Észak-Koreában fel­vonulásokkal, ünnepélyekkel emlé­keznek meg ápirilis 15-én a jeles év­fordulóról. Táska és pénz. A kecskeméti uszoda előtt állt az az autó, amely annyiban különbözött a mellette lévőktől, hogy a benne tárolt táskában 50 ezer forintot tartott a tulajdonos. Hogyan, hogyan nem, kifigyelték a dol­got a tolvajok, és pont ez a tás­ka kellett nekik. Elvitték — a kár 50 ezer. Lemart Audi. A kecskeméti Robinson játékterem előtti par­kolóban kedden este nyolc kö­rül egy arab fiatalember autóját rongálták meg. A tettes valami­lyen maró anyagot öntött a jár­műre, amiben közel 100 ezer forintos kár keletkezett. Ruhát lopott. Kecelen, az egyik divatáruüzletben járt tol­vaj szerdára virradóan. Előbb kifeszítette az ajtót, majd ruhá­kat pakolt el zsákmánynak. A vállalkozó kára 150 ezer fo­rint. Újabb autó. Újabb autó ke­rült a Bács megyében ellopott járművek listájára. Ezúttal — mint leggyakrabban- Kecske­méten történt az eset: a Március 15. utca 64. elől kötötték el szerdára virradóan a járművet. A kocsi értékét 60 ezer forintra mondják. Egyszerű, de célszerű Gázspray-k a vonaton elrejtve Néha a legegyszerűbb a leghatéko­nyabb: ezt a régi mondást ültette át a gyakorlatba az a két fegyveres férfi, akik nemrég kirabolták az egyik Las Vegas-i kaszinót. Az illetők nem baj­lódtak bonyolult riasztóberendezé­sekkel, a zárás után mindent nyomon követő őrökkel: egyszerűen besétál­tak, néhány füstbombát dobtak a já­tékteremben mulatozó emberek közé, s amíg azok pánikba esve futkostak, ők magukhoz ragadtak egy — kész­pénzzel és csekkekkel teli — táskát és egy harmadik társukkal együtt elme­nekültek. A látványos rablás mintegy egymillió dollárt hozott nekik. Több mint 300 gázspray-t talál­tak a vámosok április 8-án a belé­pő Meridián nemzetközi gyorsvo­nat egyik fülkéjében, a fejtámlák mögött. A vám- és pénzügyőrség közlése szerint a csempészt nem találták meg. Ugyanezen a napon illegális va­lutaváltásért őrizetbe vettek egy munkanélküli magyar állampol­gárt, miután a házkutatás során több mint 3 millió forintnyi deviza került elő, valamint 70 ezer forint értékben illegálisan vásárolt ciga­retta is. Cipősirató Tizenöt esztendeje, azaz születé­se óta ismerek egy, a nagyszülőket is nagyon tisztelő kislegényt. Igaz, lassan emberesedik, de könnyeket még akkor sem láttam a szemében, amikor lepottyant a cseresznyefá­ról. A minap viszont a — Mi újság, öreg? — megszokott érdeklődé­semre nagyokat nyelt. Küszködött bánatával, majd elsiratta a cipőjét. így megtudtam, e hét elején az összespórolt pénzéből megvalósult az álma: stoplis lábbelivel hóna alatt első útja a megrokkant nagy­szülőkhöz vezetett, hogy megossza örömét. Ám a 43,5-es méretű láb­beliből csak az egyik volt a doboz­ban. A kecskeméti Arany János utcától a Bocskai utcáig elkerekez­ve a jobblábas elveszett. Végül is sem aki megtalálja, sem aki elvesztette, nem tud mit kezdeni a fél pár lábbelivel. Ezért — biztatá­somra — kéri a rövid ideig boldog, volt tulajdonos, hogy a cipőt az Arany János utcai Tisza Cipőboltban adja le, aki azt megtalálta. — pular — Rendőrsiker Oroszlányban Alig néhány óra alatt elfogta a rendőrség azt a férfit, aki szer­dán este telefonon közölte az oroszlányi rendőrkapitányság ügyeletével, hogy a hajnali órákban felrobbantja az Orosz­lányi Szénbányák szállítóüze­mét. A kapitányság illetékesei azonnal megtették az ilyenkor szükséges intézkedéseket. Mi­vel az illető ezt követően ismét jelentkezett, járőröket indítot­tak szét a városba, azzal a cél­lal, hogy figyeljék a nyilvános telefonfülkéket. Eközben a rendőrök megkezdték az üzem átkutatását is. Kevéssel 22 óra után az egyik járőrpár — Balogh Imre törzs- őrmester és Pethő Zsolt őrmes­ter — egy gyanúsan viselkedő személyre lett figyelmes az egyik telefonfülke közelében. A 36 éves B. Z. oroszlányi lakos előállítása után beismerte, hogy ő telefonált. Tettét azzal ma­gyarázta, hogy munkanélküli és felvételi kérelmét a közelmúlt­ban a szállítóüzemnél elutasí­tották. A telefonáló ellen a hatóság félrevezetése miatt indul eljá­rás. Sajátos segélyezés BARIBOLDOGSÁG Tajvan az áruhiánnyal küszködő Ukrajna segélyezésének sajátos mód­ját választotta: egyebek közt 100 000 óriás óvszert küldött Kijevbe. A tajva­ni és ukrán nemzeti színű zászlókkal díszített dobozokba csomagolt intim cikk csak tajvani viszonylatban számít óriásnak. A gyártó cég ugyanis az uk­rán igényeket kielégítendő, az európai és amerikai szabványnak megfelelően két centiméterrel toldotta meg termé­ke hosszát. Megy a villanyóra ... Egy állóévigfoglalkoztatta a kursz- ki rendőröket egy rejtélyes lopássoro­zat. A lakóházak közös helyiségeiből és a hivatalokból rendszeresen eltűn­tek a villanyórák. Vajon kinek lehet szüksége ilyen óriási mennyiségű, meglehetősen szűk körben használa­tos mérőeszközre? Végül is fény derült „az év lopására”: az ellopott villany­órákat szépen becsomagolva, útraké- szen találták meg vasúti konténerek­ben. A szállitmány úti célja Vietnam, a feladók pedig a városban legálisan és illegálisan élő vietnamiak voltak. Világ­szenzáció Ausztriából • T öbbek között a hamarosan ér­vénybe lépő új Európa Szabvány köve­telményeinek megfelelő tűzjelző rend­szerrel jelent meg a nemzetközi piaco­kon az elmúlt évben az osztrák Schrak Elektronic AG, melynek budapesti székházáról készült a mellékelt fotó. Környezet­kímélő erőmű A csernobili katasztrófából okulva a brit—francia GEC Alsthom cég gázra és gőzre épített környezetkímé­lő erőmű felépítésére vállalkozik — jelentette az AFP. A „harmadik típu­súnak” nevezett erőművet Hollandi­ában építik fel, s a róla szóló egyez­ményt nemrég írta alá a hollandiai Zwolléban a GEC- és az EPON- csoport, amely az ország villamos- energia-szükségletének egyharmadát termeli. A világ második legnagyobb kombinált ciklusú erőműve 5,5 milli­árd frankba kerül, s a versenytárgya­lást a GEC a Siemensszel szemben nyerte meg. (A legnagyobb Japánban található.) Reprezentatív, belvárosi, mellékhelyiséggel irodának megfelelő helyiséget bérelnénk SÜRGŐSEN, 15—20 m2 között. Kérjük, tiszteljen meg ajánlatával. Telefonszámunk: 76/46-944 27023 Százezer forint jutalom a nyomravezetőnek Nem mindennapi zsákmánnyal lépett meg az, a még ismeretlen tettes, aki április 8-án, szerdán dél­előtt feltörte egy személygépkocsi ajtaját Tatabányán. A köztéren parkoló jármű utasteréből 40 000 német márkát markolt fel. A Ko- márom-Esztergom Megyei Rend­őr-főkapitányság nagy erőkkel nyomoz, és várja azok jelentkezé­sét, akiknek nagyobb tételben ajánlanak fel német márkát el­adásra, vagy egyéb nyomravezető adattal tudnak szolgálni. A magát megnevezni nem kívá­nó károsult pedig százezer forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek ab­ban az esetben, ha pénze teljes mértékben megtérül. Amennyiben annak csak egy jelentősebb része, úgy 50 ezer forint jogos birtokosa lehet a becsületes bejelentő. Az ÉVA—ÁDÁM divatházban kiárusítás FELÁRON. Bethlen krt. 12. A Quincy textilházba indigós sztreccs farmeranyag érkezett 580 helyett 298 Ft-ért. Ugyanitt szakképzett eladót felveszünk! • Ebben a szeszélyes, többnyire hűvös áprilisban a kisbárányok ott vir­gonckodnak a legelőkön. Könnyű nekik önfeledtnek lenni, tapasztalatlan­ságuk okán nem tudják, milyen is az igazi, tavaszi, melengető napfény ... (Fotó: Galambos Sándor) KI AZ OPTIMISTA? Abszolút optimista az a férj, aki a feleségét a divatáruház előtt járó motorral várja. fi* A Falutévé holnapi adása A tervezett témák: — A Falutévé pos­tájából—Vállalkozó kereskedő Bécsből — Virágzik a Holt-tenger Gyógyít a faludoktor A Kakas-hálózat hírei Leó- és Szaniszló-köszöntő. Szerkesztő- műsorvezető: Práger György. ■MMHi PETŐFI NÉPE BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 28-777 1992. IV. 10-én, megrendelés sorszáma: 230 004 Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 245.— Ft, negyedévre: 735,— Ft- fél évre: 1470,— Ft, egy évre: 2940,— Ft. ISSN 0133-235 x Még olcsóbban! Közületek, magánszemélyek, magánfuvarozók, figyelem! Dorogi brikett 499 Ft/q Lengyel Haldex B 499 Ft/q Lengyel Haldex A 599 Ft/q Tatai brikett 599 Ft/q Felsögallai dió 459 Ft/q Felsőgallai dara 459 Ft/q Pécsi iszap 299 Ft/q ÉPÍTKEZŐK, FIGYELEM! Cement 579,— Ft/q, kapható! Cím: Akasztó, Tüzép Csengőd, Tüzép Telefon: 78/51-040 Akker-Plus Kft., Akasztó • • • • • • • • NAPTÁR 1992. április 10., péntek Névnap: Zsolt Napkelte: 6 óra 05 perc Napnyugta: 19 óra 27 perc Holdkelte: 11 óra 21 perc Holdnyugta: 2 óra 16 perc IDŐJÁRÁS Változóan, délen, délnyugaton időn­ként erősen felhős lesz az ég, legfeljebb délnyugaton, délen lehet egy-egy gyen­ge eső. Több-kevesebb napsütés ma is sokfelé valószínű. Az északkeleti, keleti szél gyakran élénk, néha erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8, 13 fok között alakul. A kecskeméti Agrometeorológiai Obszer­vatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Április 8-án Kecskeméten a középhőmér­séklet 7,2 (az 50 éves átlag 9,0), a legmaga­sabb hőmérséklet 10,7 Cclsius-fok volt. Nap­sütés, csapadék nem volt. 9-én reggel 8 órakor 7,0, délután 14 órakor 11,6 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmér­séklet 4,1 fok. A tengerszintre átszámított légnyomás 1019,9 millibar — emelkedik. Április 8-án Baján a középhőmérséklet 8,9 (az 50 éves átlag 9,4), a legmagasabb hőmér­séklet 14,2 Celsius-fok volt. A nap 6,2 órán keresztül sütött, csapadék nem volt. 9-én reggel 8 órakor 6,5, délután 14 órakor 12,9 Celsius-fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 3,7 fok. A tengerszintre átszámí­tott légnyomás 1020 millibar — emelkedő. HÍREK — SZDSZ-RENDEZVÉNY. Az el­múlt két év hazai fejlődésének sajátos­ságairól tart előadást Az elszalasztott esély címmel Bauer Tamás, az SZDSZ országos tanácsának elnökségi tagja, ma 18.30-tól, a kecskeméti művelődési központban. — HANGVERSENY BAJÁN. A bajai tanítóképző főiskola kebelében megalakult Eötvös Művelődési Egye­sület hangversenyt rendez hétfőn, este 7 órai kezdettel a Német Művelődési Központban. Elsősorban Mozart- műveket játszik a szegedi Salieri zene­kar, Pál Tamás vezényletével. Közre­működik Gregor József (ének) és Pál Anikó (zongora). —^EMLÉKEZÉS a nyelvteremtőre. Az ÁMK eszperantó baráti csoport megemlékezést tart az eszperantó nyelv megteremtőjeként ismert Zamenhof halálának 75. évfordulóján, Szánkon, a közösségi házban, április 15-én, 17 óra­kor. — KONCERT KEREKEGYHÁ­ZÁN. Az Esőemberkék Alapítvány ja­vára a megyében több koncertet adnak a Kunszentmiklósi Állami Zeneiskola tanárai és tanulói. Csütörtöki lapunk felsorolásából sajnálatos módon kima­radt a kerekegyházi rendezvény, ahol május 11-én, este fél hatkor a katolikus templomban lesz a koncert. — MOZGÁSSÉRÜLTEKNEK. A mozgáskorlátozottak Észak-Bács- Kiskun Megyei Egyesületének kecske­méti városi csoportja a sorstársaknak — felnőtteknek és gyermekeknek egy­aránt — kirándulást szervez a Szafari Parkba. Az autóbuszos kikapcsolódás május 14—15-én lesz, amelyre Kontra Péteménél lehet jelentkezni, aki a felté­telekről is tájékoztatást ad. — CUKORBETEGEKET várnak április 13-án, hétfőn, 17 órára a solt- vadkerti faházban, ahol klubfoglalko­zást tartanak. A részvétel díjtalan. — NÖVENDÉKHANGVERSENY. A Kiskunhalasi Állami Zeneiskola és szülői munkaközössége ma, 18 órai kezdettel növendékhangversenyt ren­dez. A zenebarátok az iskola hang­versenytermében — egyebek között Mozart-, Weber-, Liszt-, Bartók-, Er­kel- és Kadosa-müveket hallhatnak. * Szeretettel várja kedves vásárlóit a * t KING'S LURKÓ KFT.. t * a MODUL üzletberendezések és * * polcrendszerek forgalmazója. * Polcsorok, sarokelemek, * megállitótáblák, próbababák — * * fehér szinterezett, rácsmodul * * rendszerből — raktárról. * KING’S LURKÓ KFT. * Tiszakécske, Szolnoki út 24. * * Tel./fax: 76/41-331 * * I^óríű far mciUio mar fairt nU esti ^ Kérje termékismertetőnket! t 49/4 * ********************** ________________________ " OPEL ASTRA- nyereményjáték TORMÁSI KFT. &zerencseszelvény| áor* á * -f > ***+'* yvYi PETŐFI NÉPE ELŐFIZETŐ NEVE LAKCÍME: Beküldési határidő: május 21. Postacim: Petőfi Népe OPEL ASTRA C 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1 / A ** Márkatolvajok

Next

/
Oldalképek
Tartalom