Petőfi Népe, 1992. április (47. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-23 / 96. szám

4. oldal, 1992. április 23. KAPASZKODÓ A németek így látják A hazai átalakulás eredményessége részben azon múlik, hogy milyen hamar tudja az ország felszámolni a vesztesé­ges vállalatokat, illetve privatizálni az ipart — állapította meg az IFO — a müncheni központú gazdaságkutató intézet — legutóbbi jelentésében. Ma­gyarországon 2200 állami vállalat közül 120-at teljesen, 110-et részlegesen már privatizáltak. A német intézet szerint az idén nem hogy nem várható a gazdaság fejlődése, hanem a termelés visszaesése folytatódik. A munkanélküliség pedig jóval a nyugati átlag fölé emelkedik, s elérheti akár a 15 százalékot is. Az elmúlt év során jelentősen nőtt az állástalanok száma az EK országaiban is, ahol a munkanélküliek aránya janu­árban a munkaerő 9,3 százalékát tette ki. (Üj Állás Kereső, 12. szám) Munkakönyvek előkészítve A súlyosbodó gazdasági problémák következtében tovább növekednek a foglalkoztatási gondok a megyében. Az elkövetkezendő hetekben a mun­káltatók — szervezeti átalakulásra hi­vatkozva — 1127 alkalmazott elbocsá­tását tervezik. A létszámleépítések fele a kecskemétieket, egyharmada a ba- jaiakat érinti majd. A dolgozók jelen­tős részét a feldolgozó iparból, s mező- gazdaságból bocsátják el. Hány munkahelyet sodor el a csődhullám? Magyarországon mintegy félmillió­an dolgoznak olyan munkahelyeken, amelyek bármikor felszámolásra kerül­hetnek. A munkavállalók — érthetően — aggodalommal figyelik a sajtóban megjelenő, tönk szélén álló cégek listá­ját. Bács-Kiskun megyében közel tize­nötezer alkalmazott kerülhet nehéz helyzetbe a csődjelentések következté­ben. Az említett folyamat egyelőre a szakszövetkezeteket, a tsz-eket érinti, de számos kft. is gondokkal küszködik. A megyei munkaügyi központ, s a ki- rendeltségek szakemberei felkészültek' a válsághullámmal együtt jelentkező munkahelyek létét veszélyeztető prob­lémák kezelésére. A munkatársak ké­résre, bárkinek a rendelkezésére állnak szaktanácsadással, felvilágosítást nyúj­tanak a foglalkoztatási kérdésekkel kapcsolatban. Tanfolyam a munkanélkülieknek A Munkanélküliek Karitatív Egye­sülete a hónap végén, ingyenes tanfo­lyamokat indít Baján, kizárólag mun­kanélküliek részére. Három hónapos, alapfokú, intenzív angol és német nyelv- tanulásra várják a legalább szakmun­kás végzettségűeket. Az oktatás délelőt­ti és délutáni csoportokban történik. A legalább középiskolai bizonyítvány­nyal rendelkezőknek pedig számítógép­kezelői tanfolyamot szerveznek. Ez a képzés hat hétig tart és a foglalkozáso­kat este tartják. Jelentkezni lehet az egyesület címén 23-án, 9—15 óráig: Ba­ja, Czirfusz F. u. 40. (A volt autóklub helyén, hátul az udvarban.) Minősítve Idős, kisnyugdíjas olvasónk kért tő­lünk televízióval kapcsolatos műszaki felvilágosítást, ezért hívtam fel a kecs­keméti szolgáltató szervizt. Fiatal női hang jelentkezett, élénk „halló”-val. Mikor pedig elmondtam, miért keresem őket, a telefonhallgatót, így adta tovább. — Főnök, egy hülye kér valamilyen felvilágosítást.. . A főnök jött és kérdésemre rövid, pontos, szabatos választ adott, — ezt írhattam a déli végeken élő asszony­nak. A fiatal nő viszont, akit soha nem láttam és aki bizonyára jó hangulatá­ban minősített, gyakran eszembe jut. Mert feltételezem, hogy járt már a Laj­tán túl, ahol az ügyféllel való ilyen tár­gyalás után, bizony megválnak a dol­gozótól. Ott pontosan tudják: az ügy­félből élnek, és aki jelentkezik, szemé­lyesen vagy telefonon, az már egy po­tenciális „kuncsaft” ... Eszembe jut azért is, mert egyre gya­rapszik hazánkban és városunkban a munkanélküliek száma. Helyére tehát, vezetői bármikor kaphatnak akár nála esetleg jobban képzett, tárgyalóképes, telefonálni is tudó munkatársakat. Gyanítom, többet is. Pedig érdemes lenne ezt a helyet megbecsülni! S megtanulni azt, hogy a jelzőkkel nemcsak önmagát, de a cégét is minősíti. Amíg minősítheti. Szerkeszti: Barta Zsolt • A BRG Rt. dolgozóinak ki kell fizetni a 70 milliós végkielégítést — mondja Csaja László a munkástanács elnöke. Fotó: (Gaál Béla) H ónapok óta hiába várnak a kecskeméti BRG Rt. egykori dolgozói arra, hogy hozzájussanak az elbocsátáskor járó végkielégí­téshez. Van olyan család, ahol egy­szerre mondtak fel a házastársak­nak s a 200 ezret is meghaladja a „bánatpénz” összege, melynek első részletét még múlt év végén kellett volna kifizetnie a felszámolás alatt álló cégnek. A Budapestről lejáró csődbiztos jószándékon kívül egyebet nem tud ígérni a munká­soknak, akik — bármilyen furcsa is — immár hitelezői az rt.- nek. Ahogy telik az idő egyre nehe­zebb lesz kielégíteni az eddig elkül­dött 672 dolgozó jogos igényét. Ezért is indít a szakszervezetek LI­GA által képviselt szárnyához tar­tozó munkástanács pert a Vagyon­kezelő Állami Vállalat (VÁV) el­len, bizva abban, hogy keresetü­ket megalapozottnak találja a bí­róság. A szokatlan kezdeménye­zésről kérdeztük Csaja Lászlót a munkástanács vezetőjét, aki el­mondta, hogy a LIGA jogásza képviseli érdekeiket a 70 milliós ügyben. Három éve, 25,5 milliós alaptőkével alakult meg az rt., melyben többségi tulajdona a VÁV-nak volt. Az állami vállalat bár rátette a kezét az épületingatla­nokra, s az akkor 370 milliót érő forgóeszköz-állományra, a vegyes vállalatba ezeket az értékeket nem vitte be. Az épületeket bérbe adta az rt.-nek, s a forgóeszköz-állo­mányt pedig öt év alatt kellett vol­na kifizetnie a cégnek. Csaja Lász­ló szerint furcsa, sőt igazságtalan helyzet alakult ki. Az állam ugyan­is elvette az állami vállalattól a tu­lajdonát azért, hogy azt újra kifi­zettesse vele. Ezek a költségek s a piacvezetés rövid idő alatt csődbe sodorták az rt.-t. A munkástanács elnöke úgy véli, hogy a jelenleg legfeljebb 150 milliót érő — forgó­eszköz-állomány kiárusításából le­hetne rendezni a végkielégítésre várók igényeit. A bíróságon a munkástanács azt akarja elérni, hogy zárolják a 150 milliós va­gyont, s a VÁV is álljon be a hitele­zők sorába, s csak a sorrendet be­tartva jusson a pénzéhez. Ha a fel­peresnek ad igazat az igazságszol­gáltatás, úgy a dolgozók hozzájut­hatnak a végkielégítéshez. A hite­lezők sorában ugyanis a bérjellegű követelések teljesítése előnyt élvez minden más követeléssel szemben. B. Zs. KERESNEK, KÍNÁLNAK, HÍVNAK A Kecskeméti Álláskeresők Egyesületének állásajánlatai (Kis­faludy u. 6—8.): 1 német nyelvis­merettel rendelkező titkárnő, 1 szociális ügyintéző, 2 szakács, 1 felszolgáló, szobaasszonyok, taka­rítónők, 1 adminisztrátor, 1 termé­szetgyógyászatban jártas gyógy- masszőr, 1 fizikoterápiás asszisz­tens. Kedd délutáni állásajánlatok a munkaügyi kirendeltségeken: Kecskemét: híradásipari szak­munkás 4, szabó-varrónő 10, fai­pari betanított munkás 20, kőmű­ves 10, pincészeti munkás 1, bolti eladó 18, szakács 1, burkoló 4, re­vizor 5, biztosítási ügynök 5, jogü­gyi főelőadó 2, belkereskedelmi osztályvezető 1, szociális gondozó 1, kereskedelmi ügynök 9, ápoló 4, hirdetésszervező 15, áru-üzletkötő 15, adatbankszervező 15, könyvelő 1, gépíró-adminisztrátor 1, kazán­fűtő 4, ács-állványozó 3, esztergá­lyos 2, villanyszerelő 4, vas- és fémszerkezet-lakatos 2, asztalos 10, lemezlakatos 5, segédmunkás 10, portás-őr 2, NC-esztergályos 2, CO-hegesztő 5, mentőápoló 5, kommunális munkás 20, festő­mázoló 5, műanyagipari technikus 4, időjárásjelző 1, ügynök (mező- gazdasági) 15 fő. Baja: mosodai munkásnő 4, húsipari szakmukás 5, könyvelő 1, ápolónő (szakképzett) 1, varrónő 20, felvásárló 1 fő. Kalocsa: gépi varró 30, betaní­tott varrónő 9, asztalos 6, vasipari szakmunkás 14, növényvédelmi agrármérnök 1, kontírozó könyve­lő 1, faipari gépmunkás 3, gulyás 1 fő. Kiskőrös: asztalos 10, lakatos 2, kőműves 2, segédmunkás 2, varró­nő 20, üzletkötő 2 fő. Kiskunfélegyháza: biztosítási ügynök 5, kereskedelmi ügynök (vállalkozói igazolvánnyal rendel­kező) 5, fotócikk eladó 1, éjjeliőr 1, műszaki eladó 2, szakács 1 fő. Kiskunhalas: lakatos-hegesztő 2, hirdetésfelvevő 4, könyvtáros 1, baromfigondozó segédmunkás 1, szobafestő-mázoló 4, felszolgáló­nő 3, szakács 2, faipari gépkezelő 6, autóalkatrész-eladó 1, asztalos 2, lakatos 1, adminisztrátor 1, ta­karítónő 2, számviteli főelőadó 1, segédmunkás 6 fő: Bácsalmás: varrónő 35, (ebből szakmunkás 20, betanított munkás 15 fő), kőműves 10, (ebből szak­munkás 6, segédmunkás 4 fő), mű­anyagfeldolgozó szakmunkás 1, nyomdász 1, autóvillamossági sze­relő 1, karosszéria-lakatos 1, autó­fényező 1, kommunális munkás 35 fő. Kiskunmajsa: szőlőmunkás 4, kereskedelmi üzletkötő 2, cipőfel­sőrész-készítő 4, asztalos 3, üveges 2, tanítónő (általános iskola alsó tagozatára) 1, faipari betanított munkás 7, varrónő (szakmunkás) 8, cipőfelsőrész-készítő (betaní­tott) 20 fő. Kunszentmiklós: varrónő 20, szakács 1, fogorvos 1, kőműves 4, ács-állványozó 2, gyógynövény- gyűjtő 10 fő. Tiszakécske: villamossági szere­lő 6, betanított cipőfelsőrész-tüző 8, asztalos 2 fő. Mit ér a humán diploma? A frissen érettségizett és diplo­mázott fiatalok jelentős része — ki­kerülve az iskolából — szinte azon­nal a munkanélküliek népes táborát fogja szaporítani. A megyeszékhely főiskolái közül valószínűleg a tanítóképző hallga­tóit fenyegeti a legkomolyabban ez a veszély. Mihez kezdenek? Az utolsó évfolyamos hallgatók tanácstalanul álldogálnak a folyo­són, a kifüggesztett állásajánlato­kat keresgélve. Idén minden eddigi­nél kevesebb tanítóra és óvodape­dagógusra lesz szükség: rájuk is csak helyettesíteni, és legfeljebb szerződéses viszonyban. Sokan va­lószínűleg soha nem fognak ezen a pályán elhelyezkedni, amelyet éve­kig tanultak. Mit tud tenni a főiskola? Sokan úgy gondolják, csökkenteni kellene a felvettek létszámát... — Én ellenkezőleg — úgy hi­szem, hogy növelni kell. — mondja dr. Dovala Márta a tanítóképző fő­igazgatónője. — Azon érettségizet­teknek akik nem tanulnak tovább, még kevesebb esélyük marad az el­helyezkedésre, mint egy diplomás­nak. Ne feledjük, hogy egy humán főiskolán szerzett diploma lehetősé­get nyújt arra, hogy szükség esetén más területen próbálkozzon a hall­gató. A főiskolának egy olyan me­nedzserre lenne szüksége, aki kapcsolatot tartva a munkaügyi központokkal, olyan tanfolya­mokat, speciális kollégiumokat szervezne, melyek megnövelnék a hallgatók munkába állásának lehetőségét. — Honnan tudják, hogy mire lesz szükség, mire a hallgatók el­végzik a főiskolát? — Meg kell próbálnunk olyan irányú képzést nyújtani, ami szinte biztosan hasznositható ismerete­ket ad. Most például 13 hónapos, intenzív személyi titkári tanfolya­munk van, ami nem csak idegen­nyelvi, számítógépes ismereteket nyújt, hanem egy sor más, sok te­rületen alkalmazható információt ad. De példaként említhetném a négyéves intenzív nyelvi képzésün­ket, amely alkalomadtán ugyan­csak kisegítheti a hallgatót. — Miért nem szerveznek több ilyen speciális tanfolyamot? — Nekünk mindenekelőtt a szo­kásos napi feladatoknak kell eleget tennünk, és gyakran nem marad idő és pénz másra. Jelenleg világbanki hiteleket próbálunk szerezni pályázatok út­ján, amiből finanszírozni tudnánk hasonló programokat. Bán János A bajai álláskeresők lépni akarnak A munkanélküliek száma Baján és vonzáskörzetében ijesztő mértéket öl­tött. Az elmúlt hónap során ötezerre nőtt az álláskeresők száma. Problé­máik felvállalására alakult a Munka- nélküliek és Álláskeresők Bajai Egye­sülete, 1991 novemberében. Az egye­sület jelenleg 250 tagot tart nyilván, pénzügyi segítséget eddig még nem kaptak. A József Attila Művelődési Központ biztosít számukra irodahe­lyiséget, az önkormányzat jóvoltából saját telefonvonallal rendelkeznek. Anyagi támogatás csak a politikai szervezeteket illeti meg, pedig az egye­sület létszáma a városban működő legnagyobb taglétszámú pártnak kö­zel a duplája. A társaság célja, hogy elősegitse a munkanélküliek, álláske­resők elhelyezkedését. Az egyesület olyan regionális ér­dekegyeztető fórum létrehozását kez­deményezi, amely lehetővé tenné Ba­ján és körzetében a struktúraváltási és aktív foglalkoztatáspolitikai prog­ramok kidolgozását. Válságkezelés, válságelhárítás érdekében egy javas­latot nyújtottak be a polgármesteri hivatalnak, Vöröskeresztnek, hatósá­gi osztálynak és a családsegítő köz­pontnak is. Az álláskeresők remélik, hogy valaki reagál is indítványukra. Nothoff Ingrid MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.45: Falutévé — biotippel 6.00: A Reggel — Közérzeti hírmű­sor 8.30: Közjáték 8.35: Verkli — Válogatás a magyar könnyűzene közelmúltjából 9.05: Walt Disney bemutatja (ism.). Kacsamesék — Amerikai rajzfilmsorozat: Az elpusztítha­tatlan Hindentanik. Kalóz Jack száz élete — Amerikai film­sorozat, VIII/5. rész: Egy szerző­dés nem a világ. Gumimacik — Amerikai rajzfilmsorozat: Ka­land a postakocsiban. Az alvó kastély 10.50: Képújság 16.00: Délutáni egyenleg — Napi képes hírösszefoglaló 16.10: Egy varázslat — Angol bű­vészfilm (ism.) 17.00: Képújság 17.05: Földevök — Angol ismeret­terjesztő film 17.35: Kedves Celine — Francia filmsorozat XIII/13. rész 18.00: Menedzser Magazin 18.45: Pénzvilág 19.00: La Fontaine-mesék — NSZK—magyar rajzfilm (ism.) A két vadász és a medve 19.15: Esti mese 19.25: Most — A sokoldalú fiatalok műsora 20.00: Híradó 20.25: Telesport 20.35: Twin Peaks — Amerikai té­véfilmsorozat XXX120. rész. 46' 21.25: Közjáték (ism.) 21.30: AKTuális 21.55: Mákvirágok — Szenvedély­mentesen szenvedélyekről 22.35: Popmeccsgála — Díjkiosztó ünnepség sok zenével 23.25: Súlyemelő Európa­bajnokság — Közvetítés Szek- szárdról, felvételről 0.05: Késő esti híradó 0.10: BBC-híradó TV II. MŰSOR 6.00—9.00: Nap TV — Reggeli in­formációs magazin Műsorvezető: Sugár Ágnes és Radios Péter 15.55: Hírek — Időjárás 16.00: Ma délután — Benne: Mű­sorelőzetes 16.30: Ecranul nostru — Román nyelvű nemzetiségi magazin 16.55: Ma délután — Benne: Tor­pedó 17.45: Regionális híradó 18.00: Híradó 18.12: Időjárás Műsorvezető: Radványi Dorottya 18.19: Gyerekeknek — Fülek — Csehszlovák rajzfilmsorozat — Horgászok — Román film (ism.) 19.00: Testestől-lelkestöl — NSZK-tévéfilmsorozat: Borotva­éles logika. 43' 20.00: Körzeti tévéstúdiók mű­sora 21.00: Össztűz — Aktuális közéleti vitafórum 22.00: Esti egyenleg — Napi képes hírösszefoglaló 22.20: Időjárás 22.25: Napzárta előtt — 22.50: A TV 2 filmklubja — Újra Hitchcock! A titokzatos lakó. Történet a londoni kődről. An­gol némafilm (1926) FF. 98' ÚJVIDÉKI TV 16.00: Műsorismertetés. 16.05: Tv-napló — szlovákul. 16.15: Művelődési műsor — magyarul. 16.45: Tv-napló — magyarul. 17.00: Tv-napló. 17.30: Szerbia ma. 18.30: Tv-napló — ruszinul. 18.45: Tv-napló — románul. 19.00: Tv-napló — magyarul. 19.30: Tv-napló. 20.05: Diana — Sorozatfilm 21.05: Reklám. 21.10: Emlékezések: Két számmal nagyobb élet. 21.55: Komolyzenei műsor. 22.40: Tv-napló. 23.10: Hírek — magya­rul 23.15: Éjszakai műsor. 0.15: Hírek, műsorzá­rás KOSSUTH KÖZÉPHULLÁMON: Óránként: Hírek — Időjárás — Útközben. 5.00: Reggeli Krónika. 8.30: Hangszemle. 9.05: Napközben. 11.05: Cigányfélóra. 11.35: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Min­dennapi tudomány. 12.40: Külpolitikai figyelő. 12.50: Törvénykönyv. 13.05: Falurádió (ism.). 13.20: Hagyományápolók. 13.45: Hitélet — Val­lási krónika. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Nagy Gáspár versei. 15.05: Kossuth-klub (ism.). 16.00: Délutáni Krónika. 16.20: Filmzene. 17.05: Magyarországról jövök... 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: „Nagy aranytollú madarak..." 20.05: Zenefórum. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth-klub. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Fórum. 23.05: A Rádió lemezal­buma. URH-ADÓN: 6.55: Körzeti információs magazinok. 11.00: Mindenes (ism.). 11.50: Jegyzet (ism.). 14.00: Nemzetiségeink népzené­jéből. 14.30: Eszperantó híradó. 15.05: Erről be­széltünk. 16.00: Az Amerika Hangja magyar mű­sora. 19.00: V materinskom jazyku. 19.30: ín lim- ba materná. 20.00: In der Muttersprache. 20.30: Na maternjem jeziku. 23.00: A BBC magyar mű­sora. 23.45: Auf Deutsch gesagt? (ism.). 5.00— 6.55, 9.00—11.00, 12.00—14.00, 17.00— 19.00, 21.00—23.00, 24.00—0.10: Azonos a középhullámú műsorral. PETŐFI 5.00: Napindító—Zenés ébresztő. 8.00: Sport­reggel. 8.15: Rivaldafényben. 8.50: Helykereső. 9.00: Hírek — Időjárás. 9.05: Zene-szó. 10.50: Ki nyer ma? 11.00: Hírek — Időjárás. 11.05: Napóra. 12.00: Nótaparádé. 12.45: Rólunk van szó! 12.50: Vízállásjelentés. 13.00: Hírek — Körzeti időjárás. 13.05: A Szabó család (ism.). 13.30: Fúvósmuzsika. 14.00—17.00: Kabarécsütörtök — Közben: 15.00: Hírek — Időjárás. 17.00: Hírek — Időjárás. 17.05: Napóra. 18.00: Rockhullám. 18.30: Helykereső. 19.00: Hírek — Időjárás.; 19.05: Magyar tájak dalaiból. 19.30: Észkerék. 20.00: Grimm-fantázia. 20.35: 3x10. 20.55: Tu­dósítás a súlyemelő Európa-bajnokságról. 21.00: Hírek— Időjárás. 21.05: Daráló (ism.). 21.35: Heavy metal híradó. 22.00: Sanzonfélóra. 22.30: Jazzlista. 23.00: Hírek — Időjárás. 23.03: Sport­híradó. 23.10—4.50: Napforduló — Benne: 0.10 —4.50: Az MR éjszakai műsora. 2.06—3.00: Mélyrepülés 4.36—4.51: Operaénekesek nóta­felvételeiből. RTL PLUS 6.00: Halló. Európa — jó reggelt, Németország! 9.00: Az élet játékai (amerikai sorozat) 9.50: Gazdag és szép (amerikai sorozat). 10.15: Dr. Marcus Welby (amerikaisorozat). Az orvos ápolá­sa. 11.05: Lassie (amerikai sorozat). SzépségveX-í: seny. 11.30: Játék. 12.00: Családi párbaj —játék. 12.30: Magazin. 12.50: Borzasztó kedves család (amerikai sorozat). Miért pont az én fodrászom? 13.20: Kalifornia klán (amerikai sorozat). 14.10:, A Springfield-sztori (amerikai sorozat). 14,^g;j A Főnök (amerikai krimisorozat). Szerelem és Jja:% Iái. 15.45: CHIP’S (amerikai krimisorozat). Az új? 16.40: Rizikó—játék. 17.10: Forró nyeremény —játék. 17.45: Játék. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.15: Jump Street 21. (amerikai krimisorozat). Utazás a pokolba. 20.15: Mini Playback Show. 21.15: S. O. S.-hívás (NSZK- sor.). 22.15: Halloween IV. (amerikai hortefáj 23.50: Hírek. 24.00: Légifarkas (amerikai soro: zat). Fizess, vagy halj meg! 0.55: Harc a maffia ellen (amerikai sorozat). Offenzíva. 1.45: Szürkü­let (amerikai sorozat). Gyógyítás. 2.10: Üldqzptt tanú (amerikai—izraeli krimi). 3.40: Veszélyes, fra vifcés^Y'ámérikai film). 'S.i’St'' Fitaíok magakmja1 (ism.). SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.30: Varázsla­tos Jeannie (ism.). 9.00: Hírek. 9.05: Beszélgetés (ism.). 10.00: Tarzan diadala (ism.). 11.20: Sze­rencsekerék (ism.). 12.00: Pont, pont, pontj (ism.). 12.25: Újdonságok a moziban (ism.).j 12.40: A nap tippje. 12.45: Telebörze. 13.00:’ Hírek. 13.05: Telebörze. 13.35: Sport — tenisz. 17.05: Mindent vagy semmit—játék. 18.15: Bin- go — játék. 18.45: Híradó. 19.20: Szerencseke­rék. 20.05: Időjárás. 20.15: Összeesküvők (ameri­kai sorozat). A zsarolás áldozata. 21.15: Tiltako-S zás. 22.15: Tévétükör— magazin. 22.50: Hírek. 23.00: Sport — tenisz. 23.30: Éjszakai vadászat (amerikai film). 1.00: Akut (ism.). 1.30: Műsoris­mertetés. PRO 7 6.10: Jane és Kathleen (sor.) Lelki feszültség 6.55: Rajzfilmek (ism.). 8.30: Catweazle (angol sorozat). 9.00: A kék lovag (ism.). 10.00: Szívdo­bogás (ism.). 11.00: Kétségbeesett szerelem (ism.). 12.40: Jake és McCabe (ism.). 13.30: Mezítlábas postás (amerikai western). 15.00: Mr. Belvedere (amerikai sorozat). A tűzisten. 15.30: Doogie Howser (amerikai sorozat). Az élet szere­teted 5.55: Sztárok és állataik. 16.05: Ben Cropp (ausztrál dokumentumfilm-sor.). 17.05: Rajzfil­mek. 19.00: Kőkemény ötös (amerikai sorozat). A bosszú. 20.00: Híradó. 20.15: Navarro módsze­re (francia krimisorozat). Kaviár, vodka és kémek. 21.55: Különleges osztag (sorozat). Fiatalkori bűn. 22.45: Gonoszság (olasz erotikus film). 0.30: Hírek. 0.40: Titkos küldetésben (ism.). 1.30: Hírek. 1.40: Bye, bye, Baby (ism.). 3.05: Hírek. 3.15: Szürkület (ism.). 3.40: A halálsziget titka (ism.). SUPER CHANNEL 10.00: Egyveleg 13.00: Japán üzleti élete. 13.30: Utazási magazin. 16.00: Elő videoshow. 18.00: Wyatt Earp (amerikai sorozat). 18.30: Én, a kém (amerikai sorozat). 19.30: Belföldi tudósí­tások. 20.00: Sport. 21.00: A holnap mögött. 21.30: Kelet-európai riport. 22.00: Hírek. 22.30: Piacgazdaság. 22.45: Európai riportok. 23.00: Én, a kém (amerikai sorozat). SZÍNHÁZ, MOZI, TV KECSKEMÉTI KATONA JÓ­ZSEF SZÍNHÁZ: este 7 óra: MO­NA MARIE MOSOLYA. Apáczai Csere János-bérlet. KECSKEMÉT, Városi mozi műso­ra: fél 4. 3/4 6 és 8 órakor: OPEL MANTA. Színes, mb., német film. Árpád mozi: 3/4 6 és 8 órakor: TA­LEN KARDJA — HARC A MÁ­GIA ELLEN. Színes, mb„ ameri­kai film, 14 éven aluliaknak nem ajánlott. Otthon mozi: szünnap. Stúdiómozi: 7 órakor: KETTŐS SZEREPBEN. Színes, mb., ameri­kai film. KISKUNFÉLEGYHÁZA, Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: CSUPASZ PISZTOLY 2 és 1/2. Színes, ameri­kai film. Stúdiómozi: 7 órakor: A SZAKASZ. Színes. mb„ ameri­kai film, csak 16 éven felülieknek. VÁROSI TELEVÍZIÓ műsora: 9.00— 11.00: KÉPÚJSÁG. 14.00 —16.00: KÉPÚJSÁG. 17.30— 18.00: KÉPÚJSÁG. 18.00— 22.00: TV-TÉVÉ produkció, a tartalom­ból: Maya a méhecske. Vasi kasté­lyok. Áramvonal — divat, Trans- formerek háborúja III/1. KISKUN TV műsora: 5.00—18.00: KÉPÚJSÁG. 18.00—22.00: TV- tévé műsora. 22.00—24.00: KÉP­ÚJSÁG. CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ, Rákó­czi út 3., 14 óra: A HAZA. Per a végkielégítésért

Next

/
Oldalképek
Tartalom