Petőfi Népe, 1992. április (47. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-01 / 78. szám
VILAGTUKOR PETŐFI NÉPE HAZAI TŰKOR Japán második legnagyobb autóipari vállalata, a Nissan piacra dobta első olyan kocsijait, amelyeket zajcsökkentő hangszórókkal látott el. Először építettek be autókba olyan berendezést, amely közömbösíti a négyütemű motorok által keltett alacsony frekvenciájú hangokat. Az ülések alá helyezett mikrofonok fogják föl a motor keltette zajt és mikroszámítógép méri a hang Delfinhalál Angliában Az utóbbi hetekben több tucat delfin sodródott partra és pusztult el Anglia délnyugati partvidékén, és szakértők egyelőre hiába kutatják a delfinkatasztrófa okát. Az idén eddig 61 delfint vetett partra a víz, a múlt hét végén egyszerre nyolc tetemet találtak. Az idén már háromszor több delfin pusztult el azon a vidéken, mint tavaly egész évben. Helyi környezetvédők a halászokat, pontosabban hálóikat vádolják a delfinpusztulásért, de a londoni zoológiái intézet szakértői szerint egyelőre lehetetlen megállapítani a valódi okokat. 113 nap a föld alatt „Nagyszerű dolog ismét napvilágon lenni és látni a barátaimat. Síelni akarok menni, élvezni akarom a napsütést és francia sült krumplit szeretnék enni” — mondta Pascal Barrier barlangkutató, amint előjött a föld mélyéről, ahol önként töltött 113 napot a külvilágtól teljesen elzárva a Cevennes hegység barlangjaiban, óra és rádió nélkül. Mint mondotta, teljesen elveszítette az időérzékét. Meggyötörtnek és idegesnek látszott, szemét sötét üveg védte a hirtelen nappali fénytől. Különösen az okozott neki nehézséget, hogy óra nélkül nem tudta, hogy amikor elszunnyadt, csak két óra hosszat aludt-e vagy „egy teljes éjszakát” átaludt? Barrier a csaknem három hónap alatt rendszeresen kocogott a 40 kilométer hosszúságú barlangi utakon, kajakozott, gyakran zuhanyozott forrásvízben, sci-fi regényeket olvasott és kumputerbe táplálta észrevételeit. Férfi, aki annak látszik A versenyeken részt vevő nőknek szexvizsgálatnak kell magukat alávetniük. Ez abból áll, hogy a szájüregükből sejtmintát vesznek, és kielemezik a kromoszómaállományát. Akinek nem két X kromoszómája van, kizárják a versenyekből, így olyan egyéneket is diszkri- minálnak, akinek ugyan egy X és Y kromoszómájuk van, és ugyanannyi androgén hormont termel, mint egy férfi szervezete, ám mivel ebben a rendellenességben szenvedők sejtjei nem reagálnak erre a hormonra, soha ki nem derülne róluk, hogy genetikailag nem nők. Barcelonában már csak azokat zárják ki a nők versenyeiből, akik fizikailag is férfinak látszanak. Új felvétel Anne Frankról • Anne Frank, házuk tetőteraszán, 1940 nyarán. A felvételt Miep Gics, a rejtőző családot segítő egyik asz- szony készítette és az Anne Frankról szóló új könyvben először publikált 140 fénykép között hozta nyilvánosságra. (MTI-fotó) Kapd fel a kalapácsot! — Az ön telefonjának számlálója egyre gyorsabb ütemben nagy összegeket számláz; az egyedüli megoldásnak az látszik, hogy összetöri a készüléket, vagy elvágja a kábelt — közölte Krüger úr, aki a Telekom Service munkatársának mondta magát. Két bonni hölgy meg is fogadta a „jó tanácsot”. A hang olyan hivatalosnak tűnt — vallotta az egyik áldozat. Nem elég, hogy egy korai április elsejei tréfának estek áldozatul, de sajnálatos módon, még az általuk okozott kárt is meg kell fizetniük. A német állam tulajdonában lévő telefontársaság szóvivője szerint Krüger úr valószínűleg jó néhány előfizetőnek megpróbálta elsütni korai áprilisi mókáját. Szerencsére akadtak olyanok is, akik visszahívták a Telekom Service vállalatot, hogy érdeklődjenek a hívó kiléte iránt. • Megőrzésre átadott gyermekek néznek ki a rács mögül a második világháború óta használaton kívül helyezett Breakwater börtönben. A kikötőben álló dutyiban két órán át foglalkoztatják és felügyelik a gyermekeket, mialatt szüleik zavartalanul ismerkedhetnek a város látnivalóival. (MTI-fotó) Zajtalan japán autó hullámhosszát, vezérli az ellentétes hullámhosszon működő hangszórókat. Már vagy ötven éve ismerik annak lehetőségét, hogy az egyik hangfrekvenciával ki lehet oltani egy másikat, de csak a számítástechnika fejlődése révén tudtak megfelelő „hangolóberendezést” készíteni. A készülék nem zavarja a beszélgetést, nem közömbösíti az autórádió, vagy a magnó hangját. TÜRELMET KÉR A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS Ügyfélfogadás: április 21-étől A megyei társadalombiztosítási igazgatóság és bajai kirendeltsége megértést és türelmet kér a beteg- biztosítási kártyákkal kapcsolatban érdeklődő, illetve az igazolványok érvényesítésért hozzájuk forduló ügyfelektől. A betegbiztosítási igazolvány bevezetésével járó munkatorlódás, valamint a vonatkozó jogszabály általuk is késedelmesen megkapott végrehajtási utasítása miatt csak április 21-étől tudnak teljes körű felvilágosítást adni ez ügyben. Ekkortól fogadják ügyfélszolgálataik a betegkártyájuk érvényesítéséért jelentkezőket is. A kecskeméti igazgatóság és a bajai kirendeltség ügyfélszolgálatának pontos helyét, s ügyfélfogadási idejét, a Petőfi Népén keresztül, hamarosan ismertetni fogják. Főkapitányi fogadónap Fogadónapot tart április 2-án (csütörtökön) dr. Kocsis Attila rendőr ezredes, megyei főkapitány. Ezen a napon 8 és 11 óra között hivatali helyiségében, Kecskemét, Batthyány utca 14. II. emelet 229., fogadja az állampolgárokat. Madárkalendárium BARNA RÉTIHÉJA Napirenden a cigányság ügye Mélykút képviselő-testülete időről időre napirendjére tűzi a falubeli cigányság helyzetének elemzését. Legutóbbi ülésükön a munkanélküliség kérdését vizsgálták. Az adatok szerint a 97 főnyi felnőtt etnikum egy- harmada úgyszólván semmilyen rendszeresjövedelemmel nem rendelkezik, háztartásbeli, alkalmi munkás, illetve börtönbüntetését tölti. A fennmaradó több mint hatvan százaléknak is nagyobb része bizonytalan ellátásban részesül. Segélyek, GYES vagy GYED, illetve valamilyen nyugdíj jelenti a rendszeres jövedelmet számukra. A tizenhárom munkahellyel rendelkező személy közül mindössze kettőnek van szak- képesítése. A képviselő-testület határozatában április végi határidővel egy programtervezet kidolgozásáról döntött. Ebben a kisebbség képviselőjének megválasztásától a családgondozáson át a kertek megművelésére ösztönző verseny kidolgozásáig vannak javaslatok. Várhatóan májusi ülésén tér vissza a témára a testület. KÖNYVET — UTCÁRÓL • Barna rétihéja Ölyv nagyságú, de annál nyúlánkabb ragadozómadarunk. A hímek hátoldala sötétbarna, a szárnyfedők és a farok hamvasszürke, melle sárgásbarnán sávozott. A tojók teste sötétbarna színű, fejük és válluk világosabb. Leggyakoribb költő rétihéjánk. Mocsarak avas nádfoltjaiban, tavak nádszegélyében fészkel. A telet Afrikában, a Szaharától délre tölti. Tavasszal és őszei északi példányok is átvonulnak hazánkon. Látványos nászrepüléseit már április elején megfigyelhetjük. Fészekalja 5-6 tojásból áll. Védett! Ezen a napon érkezik még a kárókatona. A kerekig)hú/.i iskolások nézegetik a nekik szóló hasznos és szép kiadványokat. (Fotó: Walter Péter) Dömötör Sándor egykori műszaki diplomás ballószögi ember gondolt egyet és felcsapott könyvkereskedőnek. No, nem egészen azért, hogy ebből fényes jövedelemre tesz szert, vállalkozásában elkötelezettség is van a szépirodalom iránt. Bár, amint kínálatából is láttuk, mára nagyot változott a szépirodalom, vagyis annak egyáltalán nem nevezhető a sok-sok tarka kiadvány. Boldogan vettük azonban észre, hogy József Attila verseit tartalmazó kötetet is kínál vevőinek. A ballószögi könyves ember a környéket járja Lajosmizsétől Tiszaalpárig, különböző napokon „üti fel sátrát”. Mi Kerekegyházán találkoztunk vele hétfőn délben ... A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Halálos baleset az E75-ösön Halálos végű baleset történt keddre virradó éjjel az E75-ös út és a vasút kereszteződésében. A 94,5 kilométerszerelvénynél a budapesti L. Csaba nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel érte el személyautóval a vasúti síneket, áttért az út jobb oldalára és egy szemből érkező jugoszláv kamionba rohant. A szörnyű erejű ütközés L. Csaba azonnali halálát okozta. Járművében egymilliós, míg a kamionban kétmillió forintos kár keletkezett. Ugyanezen az éjszakán, kicsivel korábban, kerékpárját toló nőt gázolt el egy autós Kecskemét határában. A kecskeméti J. István Méntelek felől a megyeszékhelyre tartott kilenc óra körül a ladánybenei úton, amikor Ladája tompított világítása mellett későn vette észre a vele szemben, a padkán sétáló nőt. Ütközésük következtében a gyalogosnak nyílt orrcsonttörése keletkezett. J. István megállt, összeszólalkozott a hölgy élettársával, majd a kocsiba visszaülve a lakására hajtott. Ott érte utol a helyszínelő rendőr, aki az egy éve műszaki engedély nélkül furikázó Lada forgalmi engedélyét elvette, a sofőr ellen pedig eljárást indított. n. n. m. Új közlöny: a Heti Csődértesítő Heti Csődértesítő címmel új, hetenként megjelenő gazdasági közlöny jelent meg, amely a csődeljárással, illetve a felszámolási, végelszámolási eljárással érintett cégek listáját adja közre hetenként a megrendelőknek. A csődtörvény szerint kötelesek öncsődöt jelenteni mindazok a cégek, amelyek bármely, 90 nap óta fennálló tartozásukat nem tudták kiegyenlíteni. Az első ilyen határidő április 8. A Heti Csődértesítő a jövőben azon magyarországi cégek teljes körű, ábécésorrendbe rakott katalógusát adja közre, amelyekkel szemben cégbírósági végzés szerint csődeljárás, felszámolási eljárás vagy végelszámolási eljárás indult. A hetilap áttekinthetősége folytán módot ad arra, hogy a listákat az adós- és vevőlistákkal összevessék, külön is figyelmeztet a követelési igények benyújtásának határidejére. Könyvbemutató Baján Április 2-án könyvbemutatót tart a Bajai Irodalmi Műhely. Tagjuk, EsNagy József A türelem órái című verseskötetét ismerheti meg az érdeklődő közönség. E könyv- bemutató egyébként több müvelő- déspártoló intézmény közös sikere. Ä könyv megjelenését a Marketing Menedzsment Alapítvány fedezte, a könyvbemutató pedig a József Attila Művelődési Központ és az Ady Endre városi könyvtár közös támogatásával jött létre. EsNagy József költészete egyszerű, egyenes, közérthető. S valahogy éppen ez a közérthetőség emeli a költészet magasába, hisz olyan élethűen, oly eredetiséggel ábrázolja mondanivalóját. Érzései tisztán, egyenesen szólnak, nincs mögöttük holmi beleerőszakolt szürrealizmus, szimbolizmus. Az emberhez szól minden munkája, s teljességgel el is ér hozzá. —mm iii—ii nihil íim ffram BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 28-777 1992. IV. 1 -jén, megrendelés sorszáma: 230 004 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 245,— Ft, negyedévre: 735,— Ft- fél évre: 1470,— Ft, egy évre: 2940.— Ft. ISSN 0133-235 x Itt a dinár, hol a dinár? Komolyan felértékelődött a forint — legalábbis ami a feketepiacot illeti — Jugoszláviában. A szomszédos Zomborban csütörtökön egy forintért 4,20— 4,70 dinárt adtak, míg száz német márkáért 25 ezret. Szombatra már annyiban módosult az árfolyam, hogy ugyanazon tételeket 5-tel, illetve 280-nal kellett szorozni. Megfigyelhető volt az is, hogy a magyar feketézők élelmesebb- jének egy része is áttette működési helyét a túloldalra. Ekkora hiperinflációt az üzletek nem képesek követni, ezért némely árukhoz a hazai feléért, harmadáért lehet hozzájutni. Az ottani gyakorlat ugyanis az, hogy a régebben boltban levő portékát nem árazzák át, de az újonnan érkezetteken már lényegesen magasabb árat találhatunk. Vigyázni kell azonban, hogy mit és mennyit hozunk be, mert a vámhivataloknál még egy dinár 57 fillért ér. S. G. AKCIÓ Ruházati BT. Bálás áruk vására a kecskeméti technika házában április 2—3-án (csütörtök, péntek). Vállfás áruk széles választékával is várjuk vásárlóinkat. Nyitva: 7.30—18.00-ig Jöjjön be hozzánk, megéri^/g2 NAPTAR 1992. április 1-, szerda Névnap: Hugó Napkelte: 5 óra 23 perc Napnyugta: 18 óra 14 perc Holdkelte: 4 óra 15 perc Holdnyugta: 16 óra 42 perc MÉMPBB—E3MWE WKKM HD I )T»M Gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, többfelé várható zápor, helyenként zivatar. Az élénk déli szelet időnként erős lökések kísérik. Délután 13, 18 fok között, délkeleten 20 fok közelében lesz a hőmérséklet. • A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium cs a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Március 30-án Kecskeméten -á közép- hőmcrséklet 4,8 (az 50 éves átlag 7,8), a legmagasabb hőmérséklet 12,5 Celsi- us-fok volt. A nap 8 órán keresztül sütött, csapadék nem hullott. 31-én reggel 8 órakor 5,2, délután 14 órakor 15,3 Celsius-fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 4,3 fok. A tengerszintre átszámított légnyomás 1003,0 millibar — gyengén süllyedő. Március 30-án Baján a középhőmérséklet 4,4 (az 50 éves átlag 8,5), a legmagasabb hőmérséklet 12,7 Celsius-fok volt. A nap 5,9 órán át sütött, csapadék nem hullott. 31-én reggel 8 órakor 6,8, délután 14 órakor 17,2 Celsius-fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 5,4 fok. A tengerszintre átszámított légnyomás 1001,3 millibar — sülived. EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD jelszóval gyalogtúrát szerveznek április 4-én, szombaton reggel, Kiskunfélegyházáról Kecskemétre. Az állandó orvosi felügyelet mellett lebonyolításra kerülő túrára nemcsak félegyháziak, hanem kecskemétiek jelentkezését is várják. Számukra az útiköltséget helyben visszatérítik. Jelentkezni a félegyházi Centrum Áruházban Tancsa Jánosnál lehet. — SZŐTTESEK. Rácz Rózái szőtteseiből kiállítás nyilik pénteken, 17 órakor Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban. A művész munkásságát dr. Bánszky Pál művészet- történész ismerteti. A tárlat április 17-éig tekinthető meg. — SZEMÉLYI VÁLTOZÁSOK. A Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitány a mai naptól személyi változásokat hajtott végre a bajai rendőrkapitányság állományában. A vezetőhelyettesi teendők ellátásával Patócs Mihály rendőr ezredest, a közrend- védelmi és közlekedési osztály vezetőjét bízta meg. A bűnügyi osztály vezetőjének Bencses László r. őrnagyot, az igazgatási osztály vezetőjének dr. Kovács József r. őrnagyot nevezte ki. — RUSZTEM AZ ÁRPÁD MOZIBAN. Rövid idő alatt negyedszer kellett új helyre költöztetni Rusztem csodadoktor kecskeméti „orvosi rendelőjét”. A múlt heti szeánszon megjelent több száz érdeklődő számára igencsak szűknek bizonyult a helyőrségi klub étterme, ezért a szervező Napsugár Klub az Árpád mozit bérelte ki erre a célra, heti egy-egy rendezvényre, hosz- szabb időre. így tehát csütörtökön, 16.30 órai kezdettel a filmszínházban — s ezután mindig ugyanitt, ugyanebben az időpontban — tart gyógyító foglalkozást a csodadoktor. ÜZLETI FOGÁS Egy hölgy felháborodva lép be a butikba és kiabálni kezd: — Disznóság, méregdrágán vettem maguknál ezt a pulóvert, azt mondták, hogy tiszta gyapjú! És mit látok odahaza? itt van benne a címke, hogy százszázalékos műszál! A tulajdonosad finoman elmosolyodik. — De asszonyom, ez a pulóver tényleg a legfinomabb gyapjúból készült. A címkét mi varrtuk bele, hogy becsapjuk a molyokat! A Falu-TV holnapi adása A TERVEZETT TÉMÁK: — Tipp biogazdálkodóknak — Fóti tűz — Hawaii képek — Kakashírek — Áron-köszöntő.