Petőfi Népe, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-04 / 54. szám

1992. március 4., 7. oldal TISZTELT SZERKESZTOSEG! Kedves Olvasóink! Alábbi összeállításunkban olvashatnak egyebek között egy nem minden­napi „garanciális” javításról, a kiskunhalasi gilisztacsapdáról, s egy kecs­keméti asszony kétségbeeséséről. Helyet adtunk továbbá az ágasegyházi Zsidákovits Józsefné köszönő levelének, valamint egy 60 éves házasságról szóló hírnek is. Várjuk további írásaikat. (A szerk.) Nincs demokrácia, van nyomor Demokráciában furcsa, de — sajnos — valós, amit tudatok önökkel. Tizenkét éve rokkant- nyugdíjas vagyok. Tíz éve rok­kantnyugdíjas a feleségem is. En­gem öltöztetnek, derektől lefelé mosdatnak. Úgy ahogy mozogni tudok ugyan, de amúgy tehetetlen vagyok. Míg a feleségem fel nem öltöztet, addig csak a felső ruhá­mat tudom magamra venni. 0 könnyebben mozog, bár ő is mun­kaképtelen. Van egy lányom, férjezett, két kiskorú gyereke van. A fiam most tölti a sorkatonai szolgálatot, de velem egy háztartásban él. Amikor parancsnokának tudomására ju­tott, hogy betegek vagyunk, java­solta fiamnak, szerezze be a család- fenntartói igazolást meg az orvo­sit, s akkor felmentik a további szolgálat alól. Az orvosi igazolás­sal nem volt gond, így hát ennek birtokában irány a polgármesteri hivatal. Előadtam kérésemet, mire kifogások sorakoztak. Először is: az orvosira nem volt ráírva, hogy ápolásra szorulok. Vissza az orvoshoz, aki ráírta ezt is, s akkor meg az volt a kifogás, hogy van egy lányom, aki köteles gondomat viselni, míg a fiam kato­na. Csakhogy a lányom is beteges, s akkor is éppen kórházi ápoláson volt. Ezt hiaba bizonyítottam szó­val, az íráshoz ragaszkodtak. így dolgom végezetlenül hazatértem.. Másnap irány a kórház. Ott szé­pen elmagyarázták, hogy a záróje­lentésen kívül más igazolást nem áll módjukban kiadni. Ezt is tudo­másul vettem és hazajöttem. Köz­ben a, fiam is hazajött az igazolá­sért. Újra be a polgármesteri hiva­talba. Kiderült, hogy hiába, mert a szociálpolitikai iroda vezetője hajthatatlan. Ekkor felkerestem a polgármestert. Előadtam panaszo­mat, meghallgatta és a jegyzőhöz irányított. A jegyző, mielőtt meg­hallgatott volna, elment a fent em­lített iroda vezetőjéhez, s onnan visszatérve ugyanazokat a szava­kat mondta, mint az elutasító. Be kellett látnom, hogy a pol­gármesteri hivatal azt teszi, ami neki jó, amit jónak lát. Nincs de­mokrácia, van nyomor. Tisztelt szerkesztőség, kérdezem én, mi­lyen alapon beszélhetünk a rászo­rultakról való gondoskodásról? Vagy ezt másképp kell értelmezni? Minden bizonylatom megvan az állításomra. Kérem, szorítsanak helyet e pár sornak lapjukban, ha nem ütközik törvénybe írásom. Tisztelettel: Nagy Ferenc Jánoshalma, Tópart u. 21. Gilisztacsapda Lapjuk február 26-ai számában megjelent a Vádemelési javaslat a halasi gilisztások ügyében című cikk. Erre szeretnek reagálni. Ugyanis én is ebbe a csapdába es­tem bele. 1990 márciusában én is a kiskunhalasi OTP-n keresztül kap­tam, rászedett módon, 100 ezer fo­rint kölcsönt giliszta vásárlására, de az OTP a kölcsönt nem giliszta­vásárlásra adta, hanem szarvas­marha-vásárlásra. Aki engem beugrasztott ebbe az üzletbe, az az én közreműködésem nélkül, jó ismeretségre hivatkozva, elrendezte a kölcsönszerződést is, amihez én egyáltalán nem kellet­tem. Nekem csak annyi feladat ju­tott, hogy bementem az OTP-be fölvenni a 100 ezer forintot. Ott már minden el volt rendezve, ne­kem csak alá kellett írnom, hogy átvettem a pénzt. De aki engem behúzott a csőbe, az a telkem­re kötötte, hogy az OTP-ben el ne áruljam, hogy gilisztát akarok vá­sárolni. Nekem már akkor gyanús volt ez az üzlet, de annyira erősza­kosan mondta, hogy csak nem szóltam, így kaptam meg a pénzt szarvasmarha-vásárlásra. Nekem két év óta az a feladatom, hogy azon gondolkozzam, miből fize­tem ki a 100 ezer forintot, plusz a kamatot. Ha nem fizetek, az OTP foglaltat. Ugyanis aki engem rá­szedett erre az őrült üzletre, az most vígan röhög a markába, hogy volt egy balek, akinek túljárt az eszén. Kisszálláson nem egyedül va­gyok rászedett. Szívesen elmesél­nénk a nyomozóknak, hogyan szedtek rá bennünket a 100 ezer forintos hitelfelvételre. Jónás Ferenc Kisszállás, Hámán Kató u. 1. Ismeretlen autóstársam! Február 25-én délután Kecske­méten a Nagykőrösi utcában par­koltam autómmal. Bevásárlásból visszatérve elszomorodva vettem észre, hogy a fehér Ladám elejét összetörte valaki. Az eset után két- három perccel érhettem a helyszín­re, így több járókelőt megkérdez­ve, okosabb lettem. Kedves Hölgyem! Metálszürke japán autóból nézve biztosan nem volt olyan nagy a károsodás ön szerint, hogy érdemes lett volna megállnia és a szélvédőmön hagyni egy betétlapot. Az ön gépkocsija hátsólámpabúrájának törött részét a helyszínre hívott rendőrök eltet­ték bizonyítéknak. Ha Bács- Kiskun megyében van nyilvántart­va az autója, egy-két héten belül meglesz hozzá a címe is. Gondo­lom, ez idő alatt talán jobban ten­né, ha megkeresne a lakásomon, hiszen a rendszámából is csak két szám hiányzik. Györgyös Zsolt Tiszakécske, Szabolcska M. u. 34. NAPJAINK HUMORÁBÓL „ ... még az utcára is kikerülhetek” Nem tudok mit csinálni. Kétség- beesett, tehetetlen vagyok. 1990. február 2-án beadtam a válóperi ke­resetemet a kecskeméti bírósághoz. Albérletbe költöztünk három gyer­mekemmel a közös lakásunkból. Gyerekeim születtek: 1972, 1974 és 1978-ban. Három gyermekem kö­zül kettő iskolás, egy gyermekem friss szakmunkás-bizonyítvánnyal elkezdett dolgozni. Az albérletün­kért fizetni kellett hatezer forintot, plusz rezsit, plusz 2020, plusz 2300 forint vásárlási kölcsön részleteit, meg 1300 forint szövetkezetiköl- csön-részletet. Ez még mind közös fizetési köte­lezettség lett volna a volt férjemmel, de teljes egészében az én vállamra került. Reggeltől estig, túlmunkát vállalva dolgoztam, csakhogy amit lehet, ki tudjak fizetni. Amikor már nem bírtam vele, nem tudtam fizet­ni, egy nagy hitelt kellett felvennem ahhoz, hogy a sok kicsit tudjam tel­jesíteni, amit még a mai napig is fi­zetnem kell. Átutalási betétszám­lán volt a közös lakásunk fizetési kötelezettsége, ami sajnos, az én ne­vemen volt, így én voltam, akinek fizetnie kellett. Ezt 1990. októberig kellett fizetni, utána még áprilisig a közös lakásunk OTP-jét is fizettem. Tovább nem bírtam. Közben a férjem betörte az albér­letem ablakát, ajtaját, így el kellett költöznünk egy másik albérletbe, ahol 8000 forint lakbért plusz rezsit fizettem. Itt is volt cirkusza a fér­jemnek. 1990 novemberében felér­tékelték a közös lakásunkat, 840 ezer forintra. Február 13-án elválasztottak bennünket és megkaptam a kizáró­lagos lakáshasználatot, ha 140 ezer forintot kifizetek a volt férjemnek. Nekem nem volt pénzem, csak az, amit a vállalatomtól kaptam, 100 ezer forint kölcsönt. A problémám, hogy az OTP csak a vagyonközös­ség megszüntetése után fizetheti ki. 1991. február 27-én az egyetlen ke­reső fiam is katona lett. Gyermek­tartásdíjat megállapítottak ugyan egy általános iskolás gyermekre, de egy fillért sem kaptam. A másik fi­amra nem járt, mert nem saját fia volt, csak nevelt. Fogadtam egy ügyvédet részletfizetéssel, hogy el tudjuk indítani a vagyonközösség megszüntetését. Sajnos, azóta se haladtunk semmire, a tárgyalások elhúzódnak. 1991. december 19-én közölte dr. Szántó Éva bírónő, hogy a lakást újra kell értékelni. Van egy közös szerzeményű zártkert, amit szintén felértékelnek. Még semmi értesítést nem kaptam se a lakás, se a hobbi értékeléséről, de még a következő tárgyalás időpontjáról sem. A volt férjem 1992. február 11-én adatta be az ingóságokat, amit 1991. októ­ber 31-éig kellett volna beadni. Az is tele hazugsággal, és senki sem győződött meg az igazságról. 1992. február 6-én megkaptam a munkahelyre a közös lakásunk le­tiltási papírját, csatolva egy olyan személyi kölcsönnel, amit fizettem, de az elmaradottat nem tudtam pótolni. így a letiltásom 50 száza­lékos. Azt kell nekem fizetni, ami­ből két éve elköltöztem, rajtam hajtják be azt is. Hogy meg tud­junk élni, mindenféle kölcsönnel kellett pótolni a pénzemet. Mindig úgy kellett gondolkodni, hogy a Se gép, se pénz—hanem bírósági per A múlt év decemberében vásárol­tam epy olasz gyártmányú, 100 Gradi típusu, gőztisztító gépet a bajai Elekt­ro Bravúr Kisáruházban. A felesé­gem nagyon megörült ennek az uni­verzális gépnek, melyet karácsonyi ajándéknak szántam. A gép ára 20 ezer forint. A háztartásban sok min­denre használható gép 1992. január 20-án, a szakszerű használat ellenére, meghibásodott. Ekkor ért az első meglepetés. A garanciális füzetben legalább 100 hely volt felsorolva, hogy hol javítják az ilyen készüléket. A felsorolt Bács-Kiskun megyei szervizek közül — mint kiderült — egyik sem foglalkozott a javítással. Mire körbe telefonáltam az összes szervizet, lett 1000 forintos telefon­számlám. Az eladóval történt több­szöri telefonbeszélgetés után kide­rült, hogy az üzlet sem tudja meg­mondani a javító vállalat nevét. 1992. február 1 -jén többszöri felszólitásra, bírósági perrel való fenyegetésre az üzlet átvette a gépet „garanciális” ja­vításra. A készüléket nekem kellett le­szállítanom Bajára, ilyen benzinárak mellett. Többszöri érdeklődésre — minden esetben a készülék cseréjét ígérték— 1992. február 28-án, este 19 órakor közölték velem, hogy a készü­léket megjavították. Közölték azt is, hogy fizessem ki a „garanciális” javí­tás költségét, mely körülbelül 10 ezer forint. Ezt nem vállaltam, s a készülé­ket nem adták vissza,. Kérdezem én: —hogy lehet olyan készüléket for- galomba hozni, amelynek csak papí­ron van szervizhálózata; —miért nem adtak nekem egy má­sik készüléket a meghibásodás után 30 nappal; —miért nekem kell kifizetni a „ga­ranciális” javítást? Várom az ügy folytatását a bírósá­gon. Kérem, közöljék levelemet, hát­ha másoknak nem kell majd „garan­ciális” javítást fizetni. Varjú Zoltán Soltvadkert, Tanács u. 65. Kinek jó ez a döntés? A bajai kábeltévé február 24-ei híradója, majd a Petőfi Népe feb­ruár 26-ai száma is hírül adta, hogy a bölcsődei felvétel rendje megváltozott Baján. A hatáskört, mellyel korábban az intézmények rendelkeztek, az alpolgármesterre ruházta át. Eddig a bölcsőde vezetője, vala­mint a gondozónők hozzáértése és sokéves tapasztalata alapján is mérlegelni tudtak a gyermek felvé­telénél. A döntés után, mint annyi más szakmai probléma, ez is pusz­tán adminisztrativ síkra terelődik. Eddig ugyanis nem volt szükség formanyomtatványra, az adatokat felvetette a bölcsőde vezetője. Egy orvosi igazolás kellett, miszerint a gyermek nem szenved fertőző be­tegségben, közösségbe felvehető. Ezután a szülő, akár már másnap, vihette a bölcsődébe gyermekét, egy-két hét beszoktatási idővel, hogy amire ténylegesen szükség lesz az intézményi ellátásra — vagyis ő munkába áll —, addigra a pici megszokja a közösséget. Ezek után mi alapján dönt az alpolgármester úr? Milyen szak­mai szempontok vezérlik? Miért van szükség egy hónapos várako­zási időre? Csak megjegyzem, hogy a gyed­gyes megszakítása esetén is 30 nap­pal a munkába állás előtt kell beje­lenteni a munkáltatónak a szándé­kot. így, ha ezzel egyidejűleg kéri a szülő a gyermek bölcsődei felvé­telét, már éppen nem marad idő a beszoktatásra, ami szakmai — pe­dagógiai-pszichológiai — szem­pontból alapvető kérdés. A be- szoktatás sikere vagy sikertelensé­ge meghatározhatja a gyermek vi­szonyát az összes többi nevelési­oktatási intézményhez — óvodá­hoz, iskolához — is. Az önkormányzat milyen szem­pontokat vett figyelembe, amikor egy — egyáltalán nem pusztán ad­minisztratív — feladatot, mint a bölcsődei felvétel, adminisztratív keretek közé, a polgármester ha­táskörébe utalt? Utolsó megjegyzésként: a bajai híradóban és a Petőfi Népében is úgy jelent meg, hogy a „gyed mel­letti 4 órás munkavégzést is figye­lembe kell venni”. Nos, a jelenlegi jogszabályok szerint a gyed mellett munkát vállalni nem lehet (4 órá­sat sem), csak a gyes mellett. Igaz, hogy csak egy betű a különbség, a fogalmak azonban nem azonosak. Kinek jó ez a döntés? Az alpol­gármester úrnak, akinek — valljuk be — ennél nagyobb horderejű ügyekben kell(ene) döntenie nap mint nap? Az intézményeknek, amelyeknek nemhogy növelnék, hanem radikálisan csökkentik ön­állóságukat? A bölcsődevezetők­nek, akik még ezzel az elemi joguk­kal sem élhetnek? A szülőknek, akik hosszabb utánajárással, ügyintézéssel tudják elintézni a fel­vételt? A gyerekeknek? Igaz, szok­janak hozzá minél előbb, hogy deklaráltan az ő érdekükben, a szakmai szempontok figyelembe vétele nélkül döntenek ... Raicsné H. A. Baja Az oldalt összeállította: Rapi Miklós napi megélhetésünk meglegyen. A letiltás nem volt számba véve, így fizetést 1992. február 12-én 384 forintot kaptam. 1991. december 19-én sírva kér­tem a bírónőt, hogy gyorsítsák meg a tárgyalást. Indoklásként el­mondtam, hogy a vállalatom na­gyon nagy bajban van, bejelentet­ték a csődeljárást és nem lesz mun­kahelyem, ha felszámolják a válla­latot. Nem tett semmit a bírónő, inkább még jobban elhúzza az időt, mint hogy segítene egy há­romgyermekes asszonynak. Most ideiglenes IKV-lakásban lakunk a fiaimmal, amiért 7500 forintot kel­lene rezsivel fizetni, ha bírnám. Gyermektartásdíjat nem kap­tam a két év alatt, ami 1660 forint lenne havonta. De bíztam a kecs­keméti bíróságban, hogy a lakás értékéből leszámolják a gyermek­tartásdíjat, meg amivel már nekem tartozik 2 éve az alperes. Az IKV-lakás fizetéséhez még egy 2780 forintos szövetkezeti köl­csönt is kellene fizetni. Ha lenne miből. Vállalatunknál 1-2 napot dolgozunk, a többi napra a megál­lapított 80 százalékos fizetéssel va­gyunk odahaza. Teljesen veszélyben a megélheté­sünk, nemhogy 8000 forint létmi­nimum lenne, még 1000 forint se lesz fejenként. Ha meg nem tudom fizetni az IKV-lakást, akkor még az utcára is kikerülhetek. Tölliné Kontra Erzsébet és három gyermeke, Kecskemét, Schönherz Z. tér 9. VIII. 31. Mocskosság Fel vagyok háborodva (és kör­nyezetemben még nagyon sokan háborognak) a kecskeméti Csong­rádi utcai nyilvánosház létrehozá­sa miatt. Bosszantó, hogy ebben a város­ban nincsenek olyan vezetők, akik az ilyen mocskosságok kialakulá­sát megakadályoznák és tennének róla, hogy az ilyenek ne kapjanak működéin engedélyt: Nágy'sZégye- ne ez városunknak, Ipgy már ilyennel is „büszkélkedhetünk”. Ráadásul Kecskeméten, nagyságá­hoz képest, túl sok ilyen „intéz­mény” van. Inkább valami kulturális intéz­ményt alakítottak volna ki helyet­te, ami hasznára válik a lakosság­nak, nem pedig szégyenére. Fehér Zoltánné Kecskemét, Napsugár u. 60. Címünk: Petőfi Népe 6000 Kecskemét, S/.abadság tér 1/A LEVÉLVÁLTÁS Számla­kiegyenlítés helyett lejáratás A Petőfi Népe 1992. február 19-ei számában, Rövid életű villanyháló­zat címmel, reklamáló levél jelent meg. Ez a levél rám nézve sértő, megállapítása nem felel meg a való­ságnak. Először is nem 36 négyzet- meteres a lakás, hanem ennek há­romszorosa. A levélíró nem vallot­ta be, hogy van egy pince és egy te­tőtér-beépítés is. A pincében alakí­tották ki a konyhát, fürdőszobát és az éléskamrát, a tetőtérben pedig szobák vannak. Összesen 108 négy­zetméter villamosításáról volt szó. A levélíró azt állítja, hogy én nem vagyok hajlandó kijavítani az álta­la felsorolt hibákat. Megjegyzem, hogy én az újságból szereztem tu­domást mindezekről. Valószínűleg a levélíró' azért nem szólt nekem, mert az esedékes 6000 forint szám­latartozását még nem egyenlítette ki. A fentiekre utalva a számla adá­sát nem tagadtam meg, hanem ah­hoz a feltételhez kötöttem, hogy egyenlítse ki a tartozását. A mun­kaórákat: nápő'n'ta írtam, ezek nyil- yáptartá^fiíhAfi. most íTipegvftf)- nak, így tehát bizonyítani tudom a munkaórák számát. Kérem levelem közlését, mert ez felel meg az igazságnak. A levélíró félrevezette a szerkesztőséget, és ez­zel együtt az olvasókat is. Szívélyes üdvözlettel: Mari László Kecskemét, Lenin tér 14/C Hatvan éve házasok • Engedjék meg, hogy beszámoljak a rokonságomban történt nagy ese­ményről. Kunszentmiklóson Nagy Antal és felesége, Koltai Julianna a közelmúltban ünnepelték házasságkötésük 60. évfordulóját, népes család­juk körében. A 92 éves Anti bácsit és a 80 éves Juliska nénit három fiuk, öt unokájuk és öt dédunokájuk köszöntötte, s persze a rokonság több más tagja. Szerencsére még mind a ketten jó egészségnek örvendenek, a kisebb bajokat leszámítva. Ezúton is kívánok nekik sok boldogságot és jó egész­ségben eltöltött éveket szeretett családjuk körében. Herkó József Kunszentmiklós Már ez is eredmény Január 20-ai lapszámukban ol­vastuk a rólunk írt cikket, hogy elhunyt fiunk utáni adósság- törlesztésünkre valamiféle kedvez­ményt kapunk az OTP-től. Olyan kedvezményt kaptunk, hogy elad­hatjuk a fóliasátrat, s amíg el nem kel, addig fizethetjük a kölcsönt havonta, részletre. De ha nem tudjuk eladni a fóliaházat, mert ebben a gazdasági helyzetben nem biztos, hogy sikerül, akkor csak a jó isten tudja, hogy utána mi lesz. De már ez is eredmény, amit az újságcikknek köszönhetünk. Tisz­telettel: Zsidákovics Józsefné Ágasegyháza, Béke u. 24. Kölcsönösen előnyös üzleti kapcsolatok.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom