Petőfi Népe, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-20 / 68. szám
VILAGTUKÓR Kutyák, macskák és egyéb állatok ellenőrizetlen húsát is árulják immár Moszkvában az elszegényedett éhezőknek, miután a város egészség- ügyi hatóságai képtelenek betartatni az alapvető rendszabályokat is — jelentette az egyik orosz lap. Az Izvesztyija mellékleteként megjelenő Zsizny című újság szerint mindemellett a New Yorkról 300 éve Amerikai kiállítás nyílik meg május 15-én Bécsben, az Osztrák Nemzeti Könyvtár dísztermében. A kiállítás előkészületei során váratlan leletre bukkantak — előkerült egy New Yorkot ábrázoló rajz, amely minden kétséget kizáróan az eddig ismert legrégibb autentikus ábrázolása a városnak és 1650— 1654 közt keletkezhetett. Köztudott, hogy a mai New York magva a hollandok által 1626-ban alapított Nieuw Amsterdam kereskedelmi állomás Majdnem katasztrófa A csendes-óceáni orosz hajóhad egyik partvédő naszádján majdnem katasztrófát okozott egy katona gondatlansága. A legénységnek azonban helyén volt a szíve. A fiatalember nem biztosította géppisztolyát, s véletlenül hozzáütötte egy hajófalnak. A fegyver elsült, s golyói telibe találtak egy mélyvízi bombát. A bombából már lángnyelvek csaptak fel. A robbanás óhatatlanul megsemmisítette volna az egész hajót. Az ITAR-TASZSZ jelentése szerint azonban a legénység vízzel előzte meg a vízi bomba robbanását: azonnal vízzel locsolták le a tengeralattjárók megsemmisítésére szolgáló veszélyes fegyvert. A pórul járt bankár pere Szexcsapdába esett bankár ügyét tárgyalja a londoni büntetőbíróság. A 49 éves Nicos Pierides, a ciprusi bank londoni fiókjának főkönyvelője egy közlekedési lámpánál összekacsintott, majd telefonszámot cserélt egy másik autóban ülő hölggyel, a 31 éves Marion Deepraserttel. Legközelebb a bankban találkoztak — a hivatali órák után. Marion kisasz- szony, némi italozás után, rávette a nős, kétgyermekes banktisztviselőt, hogy vetkőzzék pucérra és illesszen rózsaszálat fogai közé. Vidám hancúrozás közben számos fényképet készített Pierides úrról, de úgy, hogy a háttérben jól kivehetők voltak a bank biztonsági rendszerének részletei. Marion később lakásán fogadta a főkönyvelőt, és amikor az ismét megszabadult ruháitól, előug- rott a hölgy barátja és megkötözte Pierides urat. A hölgy és igazi udvarlója már indultak bankot rabolni, ám a főkönyvelő kiszabadította magát és félmeztelenül fellármázta a környéket és a rendőrséget. A legkisebb • A Külöp-szigeteken élő, 78 éves Jose Socorro bemutatja 2,54x3,81 centiméteres Bibliáját, amely szerinte a világ legkisebb ilyen köny vecskéje. A Bibliát egy amerikai katonától kapta ajándékba 1945 februárjában. PETŐFI NÉPE HAZAI TÜKÖR 9 Szingapúrban, a kávéház mellett elhelyezett nyilvános alkoholszondába lehel egy maláj férfi, mielőtt kocsiba szállna. A hatóságok így próbálják csökkenteni az ivás okozta balesetek számát. Kutyahús, macskahús a piacon hagyományos élelmiszerek esetében sem lehet már ellenőrizni a szabványok betartását s nincs garancia arra, hogy az utcán vagy a metróállomásokon kínált tej, sajt vagy édesség fogyasztásra alkalmas. A lap szerint mind több az ételmérgezéses megbetegedés az orosz fővárosban, s nincs olyan hatóság, amely megfékezhetné a folyamatot. volt az akkor indiánok lakta Manhattan sziget délnyugati csücskén. A 31,5 x 53 centiméter nagyságú tollrajz faházakból álló települést ábrázol erődítménnyel, szélmalommal, árbocrúddal és még kellően meg nem erősített mólóval, kisebb hajók kikötéséhez. A rajzon olvasható írás, valamint az attól függetlenül fennmaradt írásos dokumentumok megerősíteni látszanak, hogy eredeti, a helyszínen készült rajzról van szó. Ózonfigyelőprogram Kanadában ózonfigyelőprogram lépett életbe, ezután hetente tájékoztatják a lakosságot az ózonréteg vékonyodásának mértékéről, illetve ennek veszélyeiről. A közelmúltban olyan jelzések láttak napvilágot, amelyek szerint tavasszal az ózonréteg mindeddig soha nem látott vékonyodása várható. Az elmúlt két hétben az ország nyugati része fölött állítólag 15 százalékkal vékonyabbnak mérték az ózonsapkát, mint az 1960— 1980 közötti március eleji átlag volt. Februárban riasztó részletekkel szolgáltak az ózonréteg elvékonyodásáról amerikai tudósok is. Szerintük az Északisark fölött még a tavasz folyamán több mint 30 százalékkal vékonyodik a védőburok. Kecskeméti Lapok Mint ismeretes, a fideszes honatyák kivonulása miatt határozat- képtelenné vált és félbeszakadt a hétfői közgyűlés a megyeszékhelyen. A fiatal demokraták ezzel kapcsolatos nyilatkozatát közli a Kecskeméti Lapok mai száma. Áll a bál a KSC focistáinak portáján. Négy játékost már korábban felfüggesztettek, mert nyilvánosan is szót emeltek az egyesületen belüli állapotokkal szemben. Újabb fejlemény, hogy néhény focista úgy fejezte ki nemtetszését a retorziókat illetően, hogy törtzúzott az egyesület klubjában. Erről bővebben ugyancsak a Kecskeméti Lapok legfrissebb számában olvasható. Egy részeges vezető vádjairól, a városi költségvetéssel kapcsolatos véleményekről, érdekességekről, Bodóczky bíró megbuktatásáról szintén figyelmet érdemlő írásokat közöl a ma megjelent heti magazin. Bábosok találkoznak A Kecskeméti Tavaszi Napok rangos seregszemléjének ígérkezik a március 23-án kezdődő magyarországi bábszínházak találkozója, melyet a kecskeméti Ciróka Bábszínház és az Erdei Ferenc Művelődési Központ szervez. A háromnapos rendezvénysorozat színhelye a Táncsics Mihály és az Erdei Ferenc Művelődési Központ Kecskeméten, a szakzsüri előtt is bemutatkozó együttesek a következők: Harlekin Bábszínház (Eger), Vojtina Bábszínház (Debrecen), Bóbita Bábszínház (Pécs), Csodamalom Bábszínház (Miskolc) Állami Bábszínház (Budapest) és természetesen a kecskeméti Ciróka Bábszínház. Kecskemétre látogat a kolozsvári Puck Bábszínház is, román nyelven adják elő felnőtteknek az Übü királyt. Emlékkiállítás A kecskeméti Magyar Naiv Művészek Múzeumában holnap délelőtt 11 órakor emlékkiállítás nyílik Bata Erzsébet (1915—1985) festőművésznő alkotásaiból. A műveket Angyal Mária, a Magyar Művelődési Intézet osztályvezetője ajánlja a jelenlévők figyelmébe. Közreműködik Szvorák Katalin népdalénekes. A tárlat április 30-áig tekinthető meg, hétfő kivételével naponta 10—18 óra között. Nyári tábor mozgáskorlátozottaknak A Kertészeti és Élelmiszer-ipari Egyetem Kecskeméti Kertészeti Főiskolai Kar Kollégiuma szervezésében a Pro Renovanda Cultura Hungarie Alapítvány anyagi támogatásával az idén megrendezik a mozgáskorlátozottak I. magyar- országi nyári táborát. Céljuk „csak” annyi, hogy a résztvevők jól érezzék magukat, megismerjék Kecskemét nevezetességeit, környékének természeti szépségeit. A programot is ennek jegyében állították össze, hiszen lesz városnézés, bugaci kirándulás is. A táborra—amely július 27-étől 5 napos lesz—csoportosan és egyénileg is lehet jelentkezni. A résztvevők ellátása ingyenes, őket csak az ide- és visszautazás költsége terheli. A kísérőket egyébként szintén megilletik a kedvezmények. Jelentkezni április 15-éig lehet a következő címen: Kertészeti Főiskolai Kar kollégiumai, Száraz József, 6000 Kecskemét, Erdei Ferenc tér 1—3. Bővebb felvilágosítást telefonon is adnak: 76/20-655. Az iskola hallgatói felajánlották, hogy segítenek az ellátásban és a programok lebonyolításában. Ez itt a reklám helyett... Bűnügyek ZÁRT AUTÓBÓL. Szerdára virradóan a kecskeméti Liszt Ferenc utca egyik házának udvarán nyitották ki az autó csomagteret a bűnözők. A tulajdonos reggel fedezte fel, hogy mintegy 54 ezer forint értékű ruhát vittek el a kocsiból. Valamivel kevesebb, 35-40 ezer forint a kára egy másik kecskeméti polgárnak, akinek kedden este törték fel a lezárt autóját. Női kabátokat vittek el nagyobb tételben. ABLAKOT TÖRVE. Az ablakot törve jutottak be a tolvajok a bajai Szent László utca egyik lakásába. Arany ékszereket és értékpapírokat szedtek össze: a kár 210 ezer forint. SOLTVADKERTI ÜDÜLŐ. Pontosan nem tisztázható időpontban rámolták ki Soltvadkerten, a Jácint utcában az egyik üdülőt. Az ajtót befeszitve nyitottak maguknak utat a tettesek, akik jobb híján felszerelési tárgyakkal oldottak kereket. A tulajdonost 90 ezer forinttal károsították meg. n. n. m.- • <941 * 4 I Érdekképviselet a nyugdíjasoknak Tegnap alakult meg Kecskeméten az a bizottság, mely a Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Kamarája megyei csoportjának a megszervezését vállalta fel. Az április 16-án megalapítandó kamara a települések nyugdíjas szervezeteit kívánja összefogni, s képviselni az idősek mindennapi gondjait, problémáit. A bizottság kéri a helyi klubok, szervezetek bizalmijait, hogy csatlakozási szándéknyilatkozataikat az alábbi címre juttassák el: 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 6—8., MSZOSZ Bács-Kiskun megyei képviselete. Szakmai tábor júliusban A budapesti székhelyű Diákújságírók Országos Egyesületének újságíró- és rádiós pályázatára szép számmal érkezett Bács-Kiskun megye településeiről is pályamunka. Az értékelés már tart, várhatóan áprilisban lesz eredményhirdetés. Az egyesület mintegy száz tagja, immár harmadik alkalommal, Laki teleken tartja — július 6—19. között — nyári szakmai táborát, amelyre március 31 -éig még lehet jelentkezni egy úgynevezett táborpályázattal, amely írásmű és kazettára rögzített műsor lehet (néhány gépelt oldal, illetőleg maximum negyedórás időtartammal). Madárkalendárium ERDEI SZALONKA SZÉPSÉG OLAJKEPEKEN 9 Kladács Alajos festőművész képeiből nyílt kiállítás március 16-án Kecskeméten, a helyőrségi klubban. A Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretében megrendezett tárlatot március 27-éig tekinthetik meg az érdeklődők. (Fotó: Gaál Béla) RHMnHHiMP& BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 28-777 1992. III. 20-án, megrendelés sorszáma: 230 003 Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 245.— Ft. negyedévre: 735,- évre 2940,— Ft. ISSN 0133-235 x Ft- fél évre: 1470,— Ft, egy A vadászok titokzatos, mégis oly kedves madara. Zömök testű, hosszú csőrű erdei madár. Avarszínű tollazata és rejtett életmódja miatt a földön nehéz észrevenni. Elsősorban hegyvidékeink erdeiben fészkel szórványosan, függetlenül annak fajától és korától. A fiatal, aljnövényzettel borított területeket kedveli. A telet Dél- Európában tölti. A hazánkba érkező szalonkák nagy része csupán átrepül hazánkon. A kevés fészkelő földbe kapart, avarral bélelt fészkébe 4 tojást rak. Vadászható! Ezen a napon érkezik még a kis sárszalonka, az ezüstsirály, a cigány-csaláncsúcs és a hegyi billegető. ********************** * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * Szeretettel várja kedves vásárlóit a KING S LURKÓ KFT., a MODUL üzletberendezések és polcrendszerek forgalmazója. Polcsorok, sarokelemek, megéllitótáblék, próbababák — fehér szinterezett, rácsmodul rendszerből — raktárról. KINCS LURKÓ KFT. Tiszakécske, Szolnoki út 24. Tel./fax: 76/41-331 Kérje termékismertetőnket! 49/3 ********************** NAPTÁR 1992. március 20., péntek Névnap: Klaudia, Hubert Napkelte: 5 óra 47 perc Napnyugta: 17 óra 57 perc Holdkelte: 20 óra 35 perc Holdnyugta: 6 óra 01 perc IDŐJÁRÁS Változóan felhős, nagyrészt napos idő lesz, csapadék nem valószínű. A néhol még erős északi, északkeleti szél kissé mérséklődik. Kissé tovább enyhül az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 15 fok között várható. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Március 18-án Kecskeméten a középhőmérséklet 2,0 (az 50 éves átlag 5,2), a legmagasabb hőmérséklet 8,3 Celsius-fok volt. A nap 9,6 órán keresztül sütött, csapadék nem volt. 19-én reggel 7 órakor 1,2, délután 13 órakor 10,8 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1,1 fok. A tengerszintre átszámított légnyomás 1017,3 millibar — süly- lyedő tendenciájú. Március 18-án Baján a középhőmérséklet 0,5 (az 50 éves átlag 5,9), a legmagasabb hőmérséklet 8,4 Celsius-fok volt. A nap 7,8 órán keresztül sütött, csapadék nem hullott. 19-én reggel 8 órakor 0, délután 14 órakor 10,1 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 3,5 fok. A tengerszintre átszámított légnyomás 1017,4 millibar — süllyedd. HÍREK TEGNAPI. A kiskőrösi váltók rögös útja című cikkünkben egy betűhiba miatt az MNB kiskőrösi fiókja szerepelt. Ilyen természetesen nincs, ott is értelemszerűen, mint végig az írásban, a Magyar Hitelbankról volt szó, és az MHB kiskőrösi fiókja állt kapcsolatban a Modul Kft.-vel. — SIMON GYÖRGY János festőművész alkotásaiból rendeztek kiállítást Baján, a Türr István Múzeumban, ahol a tárlatnyitó ma 16 órakor lesz. A festmények május 10-éig láthatók. — A MAGYAR ZSIDÓ Kulturális Egyesület Kecskeméti Csoportja tegnap izraeli látogatásra indult. A huszonhat fős társaságot március 24-én fogadja Kecskemét testvérvárosának polgármestere is. — „BAJÁN A CSERKÉSZEK ELNÖKE. Március 21-én, szombaton Bajára látogat a Magyar Cserkész Szövetség ügyvezető elnöke. A Tiszti Klubban 9 órakor előadást, 11 órától pedig vetítéssel egybekötött élménybeszámolót tart a tavaly Dél-Koreában rendezett cserkész-világtalálkozóról. — A VOLT NYUGATI hadifoglyok megbeszélést tartanak március 23-án, hétfőn délelőtt fél 11 órai kezdettel Budapesten, a szakszervezetek székházában (Dózsa György út 84.). Az ország minden részéből várják a bajtársakat. A Volt Nyugati Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének Bács-Kiskun megyei vezetősége kéri: e vidékről is minél nagyobb számban vegyenek részt a megbeszélésen. ALTATÁS Egy bokszolónak sürgősen ki kell venni a vakbelét. — Alszik már a páciens? — kérdi az operációra érkező sebész az altatóorvost. — Sajnos nem — panaszkodik az. — Mindig azt hiszem, hogy alszik végre, de kilencnél talpra ugrik. A falutévé holnapi adása A TERVEZETT TÉMÁK: Kárpótlás — Faludoktor — Fóti tűz — Kakashálózati hírek — Békési változások — V. rész — Bene- dek-köszöntő. Szerkesztő műsorvezető: Práger György. OPEL ASTRAnyereményjáték TORMÁS/ KFT. Észerencseszelvényg PETŐFI NÉPE ELŐFIZETŐ NEVE: LAKCÍME: Beküldési határidő: május 21. Postacím: Petőfi Népe OPEL ASTRA 6001 Kecskemét Szabadság tér 1 /A 7