Petőfi Népe, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-18 / 66. szám
4. oldal, 1992. március 18. MEGYEI KORKÉP Sikeres volt a Radó-gála • Radó Vilmos (balra) a kecskeméti színészek — Réti Erika, Fekete Tibor, SirRó László — társaságában. Nem mindennapi érdeklődés kísérte, illetve előzte meg a hétfő esti Radó-gálát a kecskeméti Katona József Színházban. Sokszorosa volt azoknak a száma, akik részesei szerettek volna lenni a legendás színidirektor, Radó Vilmos tiszteletére rendezett estnek, mint ahá- nyan e gyönyörű épületben nézőként elférnek. A jegyeket már akkor elkapkodták, amikor még hetekkel ezelőtt, csak rövid hír jelent meg lapunkban e rendezvényről. Nem csoda, hiszen vagy harminc neves színész lépett közönség elé, Ijogy egykori direktorának egy-egy dallal, verssel vagy humoros prózai produkcióval tisztelegjen. Csomós Mari, Felföldy Anikó, Galambos Erzsi, Margittay Ági, Moór Marianna, Sas József, Szabó Sándor, Szilágyi Tibor, Székhelyi József, Trokán Péter, Zsadon Andrea... — Hosszú azoknak a névsora, akik minden mást félretettek, lemondtak, csakhogy felléphessenek ezen a gálán. A házigazda szerepét vállaló Horváth Károly szervezési készségét is dicséri, hogy mindez megvalósulhatott. Felesleges lenne külön-külön elemezgetni most a látott produkciókat, hiszen erről a gáláról beszélni csak mint kerek egészről érdemes. Tapsból, pusziból, szeretetből, kedvességből volt a legtöbb. S a végén, felállva, csaknem fél órán át verte össze a tenyerét a nézősereg. — Kell ennél több? Adja isten, hogy a jövőben minden színházi produkció ekkora sikert arasson Kecskeméten. — Minden bizonnyal ezt kívánja a hétfői ünnepelt, a színház örökös tagja, Radó Vilmos is. Akik lemaradtak erről a nagyszerű gáláról, azok a tévé előtt vigasztalódhattak a kecskeméti televízió jóvoltából, amely egyenes adásban közvetítette ezt a rendezvényt. (koloh) Befejeződött a solti napok rendezvénysorozata —— Most első ízben, de nem utoljára rendeztük meg a Solti Tavaszi Napok*«- — mondta Huberné Nyúl Margit művelődésiház-igaz- gató. A március 15-ei ünnepkör- . höz csatlakozva szeretnénk minden esztendőben, nem véletlenül, hiszen a vértanú tábornoknak, Vé- csey Károlynak volt solti kötődése. A háromnapos rendezvénysoro- ,zat első napján a kisdiákok rajzaiból, majd Bozsó János festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás. Mindkettő egy hónapig látható. A második napon sakkverseny és színházi előadás volt. A sorozat fénypontjának azonban a református templomban rendezett záróhangverseny tekinthető. A solti születésű neves operaénekes, Németh József és felesége, Dobos Katalin színművésznő közös műsorát hallhattuk: a dalirodalom legszebb darabjait és a magyar költészet gyöngyszemeit. Németh Józsefnek az ünnep estéjén még volt kötelezettsége, a Hunyadi László című operában lépett fel a budapesti díszelőadáson. Csak ennek tudatában engedte el a ráadások után a közönség a népszerű müvészházas- párt. G. Z. Főbuli Bács-Kiskun megye öt főiskolájának részvételével szervezi meg a kecskeméti ifjúsági otthon Baján — az Eötvös József Tanitóképző Főiskola segítségével — a fiatalok játékos ügyességi vetélkedőjét. Az április 10-ei rendezvény a két évvel ezelőtti kecskeméti Nagy Kecske- szarv-díjért folytatott versengés hagyományát ápolja. A játékot színesítő műsorban lesz dzsessz- tánc, rocky és diszkó is. Kecskeméti gyűjtő debreceni kiállítása Csaknem ezer régi szakács- könyv tulajdonosa Ács Imre kecskeméti gyűjtő. A féltett példányok legrégebbike az 1807-ben kiadott Hasznos házi jegyzetek és receptek című kötet. A Széchenyi István Vendéglátóipari Szakközépiskola tanára az ország több részén is bemutatta már gyűjteményének rit kaságait. Március 21-én Debrecen ben, az Aranybika Hotelben nyílik kiállítás Ács Imre szakácskönyveiből, a Debreceni Tavaszi Fesztivál rendezvényeként. JOBBSZÉLSŐBŐL SZÉCHENYI-DIJAS Akadémikus a Máriavárosból A legmagasabb hazai kulturális, tudományos díjjal elismert kecskeméti vagy születésükkel, ittlétükkel a megyeszékhelyhez kötődő kitüntetettek Kodály Zoltánnal, Vásárhelyi Zoltánnal, Kocsis Pállal kezdődő díszes füzére újabb nevekkel gyarapodott az új demokrácia harmadik évében. Megosztott Széchenyi-díjat vett át március 15-én az Országgyűlés épületében a máriavá- rosi Szalag utca 21-es számú házban született Leindler László matematikus. Gudricza Katalin tanárnő fedezte föl a Honvéd téri iskola kisdiákjában, hogy kitünően eligazodik a számok birodalmában. Rábeszélésére adta szabómester édesapja az ötvenes évek elején hároméves közgazdasági technikumba vé- konydongájú fiát. Jósorsa ott is megáldotta egy igazi pedagógussal. Kovács László igazgató győzte meg tehetséges tanítványát: az egyetemen a helye. Eredeti megoldásokkal lepte meg tanárát. A Leindler szülők kezdetben másként képzelték el gyermekük jövőjét. Biztos helye lett volna a Kecskeméti Konzervgyárban. A KTE is számított az ifjúsági, majd a tartalékcsapat tehetséges csatárára. Ha Kovács igazgató úr nem jár ki egy kedvező ösztöndíjat Leindler László részére, ha nem fenyegeti a katonai behívó, talán szegényebb lenne hazánk egy akadémikussal. Mert a kecskeméti származású diák a szegedi egyetemen vasszorgalommal pótolta, amit a leszűkített szakközépiskolai tanterv miatt elmulasztott. Önálló kutatásokra biztatta a Kecskeméthez szintén kötődő Graselly Gyula, a Szegeden is megalakított Eötvös- kollégium igazgatója. Segítette a • Leindler László Tisza-parti városban kialakult világhírű matematikai iskola egyik megalapítója, Szó- kefalvi-Nagy Béla profesz- szor. Hamarosan tudományos publikációkkal jelentkezett, főként a Fourier- sorok, a sorelmélet, újabban a számítástudomány kérdései foglalkoztatták. Évekkel harmincadik születésnapja előtt megszerezte a kandidátusi, majd a nagydoktori tudományos fokozatot. Fölismerte, hogy akkor válik a tudományágában nemzetközileg is elismert szakemberré, ha új, lényeges problémákat vet fel és old meg. Pályatársai szerint az Ortego- nális függvénysorok konvergenciája és summálhatósága című tanulmányával bizonyította, hogy a magyar matematikusok legjobbjai közé tartozik. Megbecsült tudósként fogadták Japánban és a volt Szovjetunióban, Iránban és Franciaországban. Még nem volt negyvenéves, amikor levelező tagként hivatalos volt a Magyar Tudományos Akadémia tanácskozásaira. 1982-ben lett az MTA rendes tagja a szegedi József Attila Tudomány- egyetem rektorhelyettes tanszék- vezető egyetemi tanára. Közleményeinek, tudományos tisztségeinek felsorolása meghaladja egy napilap lehetőségeit. Amikor telefonon gratuláltunk a megosztott Széchenyi-díjhoz, azonnal kecskeméti ismerősei iránt érdeklődött. Bár egyre kevesebb az ideje, mostanában is fölhasznál minden alkalmat a hazalátogatásra. Újabban szívesen keresi az újságokban a hétfői sporteredményeket: jól szerepel kedvenc csapata, a KTE. Heltai Nándor MA: Könyvbemutató a Bajai Irodalmi Műhelyben A Bajai Irodalmi Műhely ugyancsak nekilendült: Nemrég volt a bemutatkozásuk, s már új meglepetéssel szolgálnak. Ma a Stúdiómoziban könyvbemutatót tartanak. A 19 órakor kezdődő előadáson Kormányos Gábor nemrég megjelent verseskötetét, a Haldokló királyságot mutatja be a műhely. Kormányos Gábor kötetét különös életfilozófia hatja át. Mondandója a mindennapi élet apróságaiban felfedezett világrengető dolgok igazsága. Képei épp ezért kétértelműek, egzotikus szókapcsolatai talán furcsának tűnnek az első pillanatban. Mégis, mindegyik helyénvaló. Mert ebben az alakban szolgálja legjobban alkotója elképzeléseit, költői világát, melynek alaptétele: „.. . elmondani az igazat, a megsejthetőt, a tisztességeset, elmondani a jóságot és a gyűlöletet is. És ez jó!” Á Bajai Irodalmi Műhely tagjai keményen készültek a könyvbemutatóra. Közönségüknek bizonyára kellemes estében lesz részük. A. R. Nagybaracskai ösztönzőké Ez évtől a nagybaracskai általános iskolában új érdemjegyként bevezették a külalakot. Régebben ez természetes volt az írásbeli tantárgyaknál külön-külön, most ezt elevenítik fel úgy, hogy a tárgyi tudást nem befolyásolva, mindent összevetve kapnak a nebulók önálló osztályzatot. E lépéssel talán sikerül némiképpen befolyásolni és rávenni a diákokat a szebb, tetszetősebb munkára. A tantestület másik döntése a magatartás elbírálására irányul: itt figyelembe veszik a hittanórákon való viselkedést is. Az ösztönzésből nem maradtak ki a nevelők sem, mert az önkormányzat határozata szerint az a felkészítő pedagógus, akinek diákja eljut a megyei versenyre és ott az első három között szerepel, harmincezer, illetve ha országoson az első húsz közé bejut, hatvanezer forint bruttó céljutalomban részesül. S. G. A Lakitelek Alapítvány díjazottjai Huszonötezer forint támogatást kapott: az ifjúsági otthon demokratikusjátszóköre nyári táborozásra, ugyanennyit színházlátogatásra az MDF kecskeméti szervezete, önismereti programra a hetényegyházi alternatív diákegylet. Az alapítvány kuratóriuma 20 ezer Ft-ot szavazott meg a Bács-Kiskun Megyei Múzeumok igazgatósága (a Tájak, Korok, Múzeumok Egyesületének), a kerekegyházi nyugdíjasklubnak (színházlátogatásra). A Magyar Politikai Foglyok kecskeméti csoportja előadásokra költheti a kért és átutalt 15 ezer Ft-ot, ekkora összeggel támogatja a Katona József Gimnázium színjátszóit is az alapítvány. Tizenkétezer Ft-ot postázott több megyeszékhelyi, környékbeli intézménynek, szervezetnek a Lakitelek Alapítvány. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola képzőművészeti kiállításokhoz, a Katona József Gimnázium a kenyeres klubhoz használhatja fel a pályadíjat. Ennyi jutott a kerekegyházi római katolikus plébániának is a cserkész- csapat felszerelésének kiegészítésére. BEZÁRT A BAZÁR Ha nem is bezárt, de kis híján italboltot csináltak a kisszállási könyvtárból a fiatalok. Több mint egy esztendeje, hogy kérelemmel fordult a falu ifjúsága az önkormányzathoz, járuljon hozzá, hogy egyesületük, az Érezd jól magad! az ÁMK épületének alagsorát klubbá alakíthassa át. A hellyel nem, de az ötlettel egyetértettek a képviselők, s igazán engedékenynek mutatkoztak. Minden térítési díj mellőzésével átadták az egyesület számára a volt könyvtári helyiséget azzal a kikötéssel, hogy oda szeszes ital nem kerülhet be. Azóta több lakossági panasz érkezett a hivatalhoz, de a képviselő- testület legutóbbi ülésén hozott döntést az váltotta ki, hogy a klubban szeszes ital forgalmazására is sor került. A döntés pedig, hogy az önkormányzat megvonja a támogatását, a tárgyi feltételek biztosítását az egyesülettől. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.47: Falutévé — géptippel 6.00: A Reggel — Közérzeti hfrmű- ' sor 8.30: Közjáték 8.35: Szezám utca — (Sesame Street) —Amerikai feliratos gyermekműsor-sorozat (ism.) 9.35: Derrick — Német bűnügyi tévéfilmsorozat — A repülő madár (ism.) 10.35: Évgyűrűk — Nyugdíjasok műsora 11.05: Képújság 16.00: Délutáni egyenleg — Napi képes hírösszefoglaló 16.10: Válaszúton az építészet — Angol dokumentumfilm-sorozat X/7. rész: Állítsuk meg a buldózereket! (ism.) 16.50: Képújság 16.55: Beethoven: B-dűr zongoraverseny op. 19. 17.30: Látogatók — Csehszlovák filmsorozat (ism.) — Éjszakai fények 18.00: Kalendárium, 1992 — Ismeretterjesztő magazinműsor 18.40: Pénzvilág — Hírek, tények, információk 18.50: A zongoránál: Victor Borge — Angol film (ism.) 19.15: Esti mese — Jó éjszakát kíván a Disney! 19.25: Micimackó-klub 20.00: Híradó 20.25: Telesport 20.35: Művészportré — Pécsi Sándor 21.35: Közjáték (ism.) 21.40: Úton — Spanyolország 22.55: A David Sanborn Band a Pori Jazz 1990 fesztiválon 23.40: Életem legboldogabb napja 23.45: Késó esti Híradó 23.50: ZDF-híradó TV II. MŰSOR Klasszikusok mindenkinek. 15.05: Kossuth-klub (ism.). 16.00: Délutáni Krónika. 16.20: Pophullám. 17.05: Magyarországról jövök .. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: Összeállította: Zalán Tibor 20.05: Zenefórum 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth-klub. 22.00: Késó esti Krónika. 22.30: Fórum. 23.05: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. URH-ADÓN. 6.55: Körzeti információs magazinok. 11.00: Derűre is derű (ism.). 11.25: Muzsikáló természet. 11.30: Fórum (ism.). 14.00: Kettős kötődés. 14.30: Kapaszkodó. 15.05: Társalgó (ism.). 16.00: Az Amerika Hangja magyar műsora. 19.00: V materinskom jazyku. 19.30: in limba materná 20.00: In der Muttersprache. 20.30: Na maternjem jeziku. 23.00: A BBC magyar műsora. 23.45: Por favor — XV111 5.00—6.55, 9.00—11.00, 12.00— 14.00, 17.00—19.00, 21.00—23.00. 24.00— 0.10: Azonos a középhullámú műsorral. PETŐFI 5.00: Napindító. 8.00: Sportreggel. 8.15: Rivaldafényben. 8.50: Apró-cseprő — gyerekekről. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.05: Zene-szó. 10.50: Ki nyer ma? 11.00: Hírek— Időjárás. 11.05: Napóra. 12.00: Régi nóta, híres nóta. 12.45: Rólunk van szó! 12.50: Vízállásjelentés. 13.00: Hírek. Körzeti időjárás. 13.05: Derűre is derű — Hajdú Ferenc: Trumbi. 13.30: Kedvencek a múltból. 14.00— 17.00: Pihenőidő. Közben: 15.00: Hírek. Időjárás. 16.05: Karády Katalin amerikai lemezeiből. 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Napóra. 18.00: Rockhullám. 18.30: Segíthetünk? 19.00: Hírek. Időjárás. 19.05: Népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből. 19.30: Kölyökrádió. 20.00: Rácsos panoptikum. 21.00: Hírek. Időjárás. 21.05: Hatodik érzék. 22.00: Magnósok, figyelem! 22.30: Jazz. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Napforduló. Benne: 23.15: Fejtámasz. 0.10—4.50: Az MR éjszakai műsora. Kossuth kh. Petőfi URH. 0.15—1.00: Jazz-show. 4.03: Határok nélkül. 4.36—4.51: Magyar nóták, csárdások. RTL PLUS 6.00—9.00: Nap TV — Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében) Műsorvezető: Kertész Zsuzsa és Dombóvári Gábor 16.00: MűsorelÖ2etes— Időjárás 16.05: Unser Bildschirm — Német nyelvű nemzetiségi magazin 16.30: Ötről hatra — A TV 2 zenés tájékoztató műsora 17.30: Gyerekeknek — Cápali és Cápeti — Francia rajzfilmsorozat 18.00: Híradó 18.12: Időjárás 18.15: Telesport 18.38: Kérdezz! Felelek Műsorvezető: Radványi Dorottya 18.55: A Tavaszi Fesztiválról jelentjük 19.05: Moliére: A képzelt beteg — Komédia egy részben — Közvetítés a Radnóti Miklós Színházból — Az előadás előtt és után beszélgetés az alkotókkal 21.10: Trau — Portréfilm (ism.) 22.00: Esti egyenleg — Napi képes hírösszefoglaló 22.20: Időjárás 22.25: Napzárta előtt... 22.50: Trauner Sándor-sorozat — A sátán követei — Francia film (1942—43) FF (Felújítás) 115' ÚJVIDÉKI TV 15.10: Műsorismertetés. 15.15: Objektív Tv — románul. 15.45: Román nyelvű adás. 16.15: Top Ten — szórakoztatóműsor. 16.45: Tv-napló — magyarul. 16.55: Reklám. 17.00: Tv-napló. 17.30: Szerbia ma. 18.30: Tv-napló — románul. 18.40: Rajzfilm. 18.45: Tv-napló — ruszinul. 19.00: Tv- napló— magyarul. 19.30: Tv-napló. 20.00: Nemzetközi filmfesztivál: Satana, Szovjet játékfilm. 23.05: Éjszakai műsor. 1.35: Hírek, műsorzárás. KOSSUTH KÖZÉPHULLÁMON. Óránként: Hírek — Időjárás — Útközben. 5.00: Reggeli Krónika. 8.30: Hangszemle. 9.05: Napközben. 11.05: Válogatott perceink. 11.35: Mihelyt gyertyámat eloltom — XV/Ő. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Mindennapi gazdaság. 12.40: Külpolitikai figyelő. 12.50: Törvénykönyv. 13.05: Falurádió (ism.). 13.20: Népzenei emlékeim. 13.45: Hitélet. 14.05: 6.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 9.05: Murphy atya (am. sor.). Fiatal hajtások. 9.55: Gazdag és szép (am. sor.). 10.20: Dr. Marcus Welby (am. sor.). Sikamlós üzletek. 11.10: Kedves Bili nagybácsi (am. sor.). Zenei diszharmónia. 11.35: Játék. 12.00: Családi párbaj — játék. 12.30: Hammer (am. krimisor.). Sztereo- hammer. 12.55: Hírek. 13.00: Borzasztó kedves család (am. sor.). Bundy a világ ellen. 13.30: Kalifornia klán (am. sor.). 14.20: A Springfield- sztori (am. sor.). 15.05: Dallas (am. sor.). A Ewing Oil csődje. 15.50: CHIP'S (am. krimisor.). A verseny. 16.40: Rizikó — játék. 17.10: Forró nyeremény — játék. 17.45: Játék. 18.00: Fiatalok magazinja! 18.45: Híradó. 19.15: Vissza a múltba (am. sor.). Fekete mágia. 20.15: Hazai dallamok. 21.15: Gottschalk-show. 23.00: Esélyt a szerelemnek. 23.30: Benny Hill-show. 23.50: Hírek. 24.00: Vietnami szolgálat (am. sor.). A hetedik mennyországban. 0.50: Harc a maffia ellen (am. sor.). Új hangok. 1.40: Szürkület (am. sor.). Befejezetlen történet. 2.05: Mocsár (am. horror) 83'. 3.25: Apuci butaságokat csinál (NSZK-film) 85'. 4.50: Ifjúsági magazin. 5.15: Fiatalok magazinja (ism.). v i / SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.30: Varázslatos Jeannie (ism.). 9.00: Hírek. 9.05: A sztálingrádi orvos (ism.). 10.50: Halló, Heino (ism.). 11.50: Szerencsekerék (ism.). 12.30: A nap tipp- je. 12.45: Telebörze. 13.00: Hírek. 13.05: Tele- börze. 13.35: Kaliforniai nap alatt (am. sor.). Abby döntése. 14.30: Varázslatos Jeannie (am. sor.). Dupla Tony 1.14.55: Hírek. 15.05: Falcon Crest (am. sor.). Elárulva és eladva. 16.00: Booker (am. sor.). Párbaj a profival. 17.05: Mindent vagy semmit— játék. 18.15: Bingo— játék. 18.45: Híradó. 19.15: Szerencsekerék. 20.05: Időjárás. 20.15: Ha vasárnap este játszik a zenekar (NSZK-film). 22.00: Akut — politikai magazin. 22.35: Beszélgetés. 23.35: Hírek. 23.45: Sport — tenisz. 0.15: Ballada egy revolverhősről (NSZK—olasz film) 93'. 1.55: Műsorismertetés. PRO 7 5.45: Jane és Kathleen (ausztrál sor ) Új ember. 6.30: Rajzfilmek (ism.). Riporter blues — Betty Boop — Szelleműzők — Tapsi Hapsi. 8.05: Muppet-show (am. sor.). 8.35: Air Force (ism.). 9.35: A négyöklű trió (ism ). 10.35: Kék éjszakák (am. zenés Him) 96'. 12.20: Lábmunka (ism.). 13.20: Jane és az elveszett város (ism ). 14.55: A kék lovag (am. sor ). Candyman. 15.55: Szívdobogás (am. sor.). Segítség a rács mögött 16.55: Rajzfilmek — Brémai muzsikusok kalandjai — Scooby Doo — Winnie itt van — Kövér disznócska. 19.00: Összetört jelvények (am sor ). Vörös és veszélyes. 20.00: Híradó. 20.15: Távoli trombitaszó (am. western) 96'. 22.15: Jake és McCabe (am. sor.). Menekülés a múlt elől. 23.10: Szent Lőrinc éjszakája (olasz film) 1001. 1.00: Hírek. 1.10: Ejféli telefonáló (ism.). 1.55: Hírek. 2.05: A végrehajtó (ism.). 3.40: Hírek. 3.50: Az autóstopos (ism.). SUPER CHANNEL 10.00: Egyveleg. 12.30: Turisztikai magazin. 13.00: Japán üzleti élete. 16.00: Élő video- show 18.00: Wyatt Earp (am. sor.) 18.30: Én, a kém (am. sor.). 19.30: Belföldi tudósítások. 20.00: Sport. 21.00: Utazási magazin. 21.30: Üzleti hét. 22.00: Hírek. 22.35: Európai riportok. 22.45: Piacgazdaság. 23.00: Long John Silver (am. Ulm). SZÍNHÁZ — MOZI — TÉVÉ KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ: délután 5 óra: SZENTIVÁN- É.JI ÁLOM. Bajor Ciizi-bérlct. KECSKEMÉT, Városi mozi: fél 4, 3/4 6cs 8 órakor: THE ADDAMS FAMILY GÁLÁD CSALÁD. Sz„ mb„ amerikai film. Árpád mozi: 3/4 6 és 8 órakor: ISTENEK FEGYVERZETE 2. Sz., mb., hongkongi film. Otthon: Szünnap. Stúdió: 7 órakor: ÁLDOZATHOZATAL. Színes olasz film. KUNFÉLEGYHÁZA, Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: HULLÁMHERCEG. Színes, mb. amerikai film 14 éven aluliaknak nem ajánlott. Stúdió: 6 órakor: KETTŐS SZEREPBEN. Színes amerikai film. BAJA, Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: BÖRTÖNCSAPDA. Sz., amerikai film. KALOCSA. Otthon mozi: 6 és 8 órakor: TRÜKKÖS HALÁL 2. Színes mb., amerikai film. VÁROSI TELEVÍZIÓ: 9.00 11.00: Képújság. 14.00—16.00: Képújság. 19.30: —20.00: Mescfilm gyerekeknek. 20.00— 21,30: A hétfő esti film ismétlése. IKTV műsora: 10.00: Képújság—Reklám. 10.30: Kukkoló. USA, feliratos krimi. 12.00—12.30-ig: Képújság—Reklám. 18.00: Képújság—Reklám. 19.00: Ht- Press Video-Casino Tv műsora. 23.00: Képújság—Reklám 23.30-ig. Bajai Televízió műsora, március 23-án, hétfőn, 20 órakor: Híradó. Benne: Miről tárgyalt az önkormányzat? Átutalásibe- tét-változások. Megéri-e majd gázzal au- tókázni? Bajális vagy fesztivál lesz Baján? Mi újság az evezősöknél? Ki mi alapján választ orvost? Adottak-e a körülmények a szabad orvosválasztásra? Utána: Balekok (filmvígjáték).