Petőfi Népe, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-01 / 27. szám

1992. február 1., 7. oldal HÉT VÉGI MAGAZIN ÍRÓI MEGLÁTÁS A január 25-ei keresztrejtvény helyes megfejtése: Végre megtaláltuk a legritkább virágfajtát a déli földrészen. NYERTESEK: Balázs István Kecskemét, Lóver­seny u. 21. 1/1Kovács Sándorné Szentkirály, Jász d. 7. Pl. 76.; Bor Kálmán Kiskunhalas, Brin- kus L. u. 20.; Sulyok Zsigmondné Baja, Áchim András u. 24. Elegáns és otthon is elkészíthető Télen, hóban-fagyban, tavasszal, ősszel, esőben, szélben fiatalok és idősek mit sem törődve az időjárás­sal, s persze, egészségükkel, hajadon­főit járnak. Hiúságból, nemtörő­dömségből, meg azért is, mert nincs fantáziájuk. Ez utóbbi megállapítás talán túl szigorúnak tűnik, pedig van igazsága. De vegyük sorra az indokokat, amiéret nem fedik be fejüket az em­berek. Az első számú ok, a hiúság. Nem teszem tönkre a frizurámat hol­mi kendőkkel, sapkákkal — mondja az egyikük. Nem áll jól a kalap, a kucsma — igy a másik. És ezzel már el is érkeztünk a második és harma­dik okhoz, a nemtörődömséghez és a fantáziátlansághoz. Mert csak az nem talál az arcához, egyéniségéhez illő fejfedőt, aki nem keres, aki nem törődik a külsejével, s akinek nincse­nek ötletei. Pedig se szeri, se száma a csinos, elegáns vagy hétköznapi sapkáknak, kalapoknak, meg a kendőknek, ame­lyeket különböző módon csavarha­tunk, tekerhetünk, köthetünk a fe­jünkre. Nagy ?zélű kalap, vagy homlokba húzható tomp között igen széles a kalapfazonok választéka. Még nagy­mama kalapja is felfrissíthető nemi szalaggal, a most újra divatba jövő fátyollal, virággal. Hosszúkás archoz illik a simléderes sapka, mostanság a nagy, arcba nyúló simléder a módi — bársonyból, plüssből, bőrből, ve­lúrból a legszebb. Olcsó és ugyan­csak legtöbb nőnek, gyereknek jól áll a svájci sapka, szembe húzva, fél­oldalra csapva, vagy ahogy újabban viselik, hátra tűzve. Elegáns és otthon is elkészíthető — akár kötni is lehet — a turbán. A képünkön látható elöl egymásba fonódó turbán anyaga tisztaselyem, amit plüssel béleltek ki. Azért, hogy tartása legyen és azért is, hogy mele­gítsen. Ez a turbán szabva, varrva, merevítve van. De könnyen lehet tur­bánt kötni hosszú stólából vagy négy­szögletű kendőből. A homlok feletti csomót dís/tűvel, csattal rögzíthetjük, s egyúttal dekorálhatjuk is. Műszőrméből, valódi szőrméből is készülnek kalapok, sapkák, igaz, a leg­többen kucsmaként használják ezt az anyagot. A valódi szőrmével nehezebb házilag elboldogulnunk, de a műszőr­me igen sok variációi a ad lehetőséget. Például ezt a képünkön bemutatott fia­talos fülvédőt elég egyszerű elkészíteni. Nem érdemes hát fagyoskodni, kala­pot, sapkát fel! így jó szolgálatot te­szünk egészségünknek, nem fázunk meg, nem hűtjük meg a hajhagymákat, ezáltal elkerülhetjük a korai hajhullást, és még csinosak, az évszakhoz illőek is leszünk. ' (kádár) BRANDON LEE, A KARATECSÁSZÁR FIA Az alma nem esett messze a fájától MAGYARORSZÁGON IS FELLÉPNEK A ROCKMUZSIKA ÓRIÁSAI Szuperkoncertek éve • A svéd sikerduó, a Roxette. Fogadjuk el a természet bőkezűségét! Napjainkban megnőtt az érdeklődés a gyógyító növények iránt. A kamilla a legismertebb háziszerünk, mely jóté­konyan végigkísér bennünket a születé­sünktől az öregkorig. Ismerjük görcs­oldó, nyugtató, fertőtlenítő, gyulladás­gátló hatását. Sok embernek minden­napi itala, hiszen állandó fogyasztása hosszú távon sem ártalmas, nem jár káros következményekkel. Ilyenkor gyakoriak a meghűléses be­tegségek. Ekkor is segítségünkre siet a természet, kiváló gyógyító hatású a hársfa virágából készült tea: izzaszt, köhögést csillapít, tisztítja a vért, erősí­ti az idegeket és serkenti a szívműkö­dést. Nem csak gyógy-, hanem üdítő­italként is kellemes. Sokan esküdnek a csipkerózsa bogyójából készült főzetre, influenzajárványok idején C-vitamin- tartalmánál fogva növeli a szervezet ellenálló képességét. E növénynek még ezenkívül számos értéke van: gyógyítja a vese- és epebajokat, a különböző hu- rutos betegségeket és az érrendszeri za­varokban szenvedőknek is ajánlják. Szintén közismert a diétás csipkeszörp, amelyet cukorbetegek is fogyaszthat­nak. A borsmenta tea kellemes közérzetet nyújt egész napra. Akár ízesítve is kí­nálható, délutáni vendégeknek. Hatása étvágygeijesztő, nyugtató, emésztést segítő, gyomor- bél- és epebántalmak, valamint fejfájás ellen is használható. Van, aki a torokfájás és rekedtség meg­szűntetésére issza. Ma már a gyógyszertárakban is egy­re több gyógyteakeverék jelenik meg a polcokon. Sokan esküsznek arra, hogy a Halimbárium teakúrától szűntek meg epegörcseik, át tudják aludni az éjsza­kát, csillapodik köhögésük. Főleg az idősebb emberek körében terjed a gyógy tea fogyasztása. Azzal is magya­rázható, hogy az ősi medicinákat huza­mosabb időn át minden káros mellék­hatás nélkül lehet alkalmazni. Igaz, hogy hosszabb távon lassan fejtik ki gyógyító hatásukat, nem radikálisan, drasztikusan, mint a szintetikus gyógy­szerek. De az idős, megkopott szerve­zetnek éppen arra van szüksége, hogy huzamosabb ideig kúraszerűen kapjon olyan enyhe hatású természetes szere­ket, amelyek karbantartják és kiegyen­súlyozottá teszik működését. Mielőtt azonban bárki megkezdene egy kúrát, kéijen orvosától tanácsot. A teakcszítés is szakértelmet kíván. Meg kell tanulni annak módját, helyes adagolást, tudni kell, hogy a virágokat, leveleket, füveket forrázzuk, 10-12 per­cig lefedve állni hagyjuk, s csak azután szűrjük le. Hazánk gazdag gyógynövényekben, fogadjuk hát el a természet bőkezűsé­gét! Talán sokan emlékeznek még arra, amikor a tavalyi szuperkoncertek egyi­kén kiállt a színpadra Hegedűs László, a Multimédia legfőbb embere és sorso­lásba kezdett a belépőjegyek visszakül­dött szelvényei alapján. Azokon volt egy kérdés: kit, kiket szeretnének halla­ni, látni a koncertre járók a közeljövő­ben. A sok-sok név között ott volt a Dire Straits, a Roxette, Phil Collins, Madonna, Michael Jackson. Nos, örömhírrel szolgálhatunk, ha nem is a gőgös Madonna, vagy a „szétt- rancsírozott” arcú Jackson fiú ad fergete­ges hangversenyt Budapesten, azért lesz meglepetés. Például Roxette-ék jóvoltá­ból. A svéd duó mindössze két és fél évvel ezelőtt adta ki a Look Sharp című albu­mát, mellyel egykettőre sikeresek lettek. A tavalyi Joyride-ról nem is beszélve, im­máron a világ másik felén is ismerik őket. Ezzel a programmal először Kanadában turnéztak, majd az Egyesült Államok kö­vetkezett, aztán Skandinávia. És most Európán a sor. Ennek köszönhetően Magyarországra is ellátogatnak. A Ro­xette koncertjét július 8-ára tervezik a Kisstadionban. Bizonyára zsúfolásig megtelik a Népstadion a Genesis fellépésekor is. Jön tehát Phil Collins, ha nem is szóló­hangversennyel. Az élmény legalább olyan maradandó lesz a zenekarával is. A Genesis még él, ritkán hallatnak ma­gukról, ötévente készítenek albumokat. Tony Banks, Phil Collins és Mike Rut­herford (mindannyian negyvenes apák!) tavaly tavasszal bevonult a stúdióba, hogy elkészítse fergeteges dupla nagyle­mezét, a We Can’t Dance címűt, amely immáron a listák élén tanyázik. Nos, • Joe Cocker újra a csúcson! ezeket — és a régi sikerdalokat—is mű­sorra tűzik majd a zenészek koncertjü­kön. A két évig tartó turnéjuk budapes­ti állomása július IS. lesz. Az U2 koncertjét június 17-én, a Mul­timédia szervezi, remélhetőleg a nyáron nálunk is leteszi névjegyét, a nyolcvanas évek igen különleges ír zenekara. Ele­gendő, ha a legutóbbi produkciójukról csak annyit árulunk cl, hogy kétéves szünet után robbant a bomba, az U2 Kclet-Európát választotta indítótémá­jául az új albumukon. A borítón pedig egy Trabant fedezhető fel. Budapestre minden bizonnyal nem ilyen típusú au­tóval gördülnek majd be ... Április 18-án is a keményebb zene hívei tombolhatnak a Budapest Sport- csarnokban. Ekkor ad koncertet a fia­talok körében igen népszerű, kiváló muzsikát játszó Whitesnake. A legközelebb Joe Cocker bulija van, március 13-án lép fel a Budapest Sport- csarnokban. A világhírű énekes kon­certjét nagy várakozás előzi meg. A rockmuzsika óriása, az 1969-cs Woodstock Fesztivál egyik hőse ma is­mét a csúcson van. Pályájának több sza­kaszában is megízlcltc a sikertelenséget, nemegyszer kapott emiatt idegösszeom­lást. Ám hátat soha nem tudott fordíta­ni az éneklésnek. Mindig próbálkozott valami újjal, egyszer soulzenét játszott, máskor elhúzódott Ausztráliába fellép­ni. Nagylemezei az utóbbi évtizedben keltettek különös feltűnést. A közel­múltban kiadott dupla koncertalbuma fergeteges, a most megjelent Night Calls pedig rendkívüli zenei csemege. Az pe­dig feledhetetlen élmény lesz, ha a buda­• Phil Collins a Genesis frontembere. pesti koncerten élőben is hallható lesz a rekedtes hangú rockbálvány. A verebek azt is csiripelték még, hogy esetleg Budapestre látogat egy koncert erejéig a ma rendkívül népsze­rű Bryan Adams, esetleg tapsolhatunk Mark Knopfcr és társainak, vagyis a Dire Straits együttesnek, akik On Eve­ry Street című albumukkal hódítanak mostanság. Csak reméljük: egyik tervezett mű­sor sem hiúsul meg valami miatt. In­kább az lenne az örvendetes, ha a kíná­lat bővülhetne egy-egy különös szeren­cse jóvoltából. Majd meglátjuk ..., és meghalljuk! (borzák) Mark L. Lester, számos ameri­kai kasszasiker rendezője megiri­gyelte a Japánban a legnépsze­rűbbnek számító jakuzafilmek si­kerét, és maga is munkához látott. A magyar mozikban most látható Leszámolás Kis-Tokióban alapöt­letét állítólag a Los Angeles Times hírrovatából lopta. A rendőrség két olyan holttestet fogott ki a vá­rost átszelő folyóból, melyeknek szinte teljes felületét tradicionális japán tetoválás borította. Egészen eddig úgy tudta a világ, hogy a japán gengszterek nem merészked­nek ki Ázsiából. Lester produkció­ja Los Angeles Kis-Toktó nevű ne­gyedében játszódik, ahol az Egye­sült Államok egyik legnépesebb és leggazdagabb kolóniája él. Ezen az egzotikus színhelyen lép akcióba a két zsaru, hogy felvegye a harcot a negyedet kábítószerrel elárasztani készülő jakuzák ellen. Egyiküket a svéd karatebajnok; Dolph Lunren, a Rocky IV; szőke óriasa személyesíti meg, akinek vil­lámgyors rúgásait sok kilométer­nyi celluloidszalag őrzi szerte a vi­lágon. Partnere a minden moziné­ző számára ismerős vezetéknevű Brandon Lee, aki nem más, mint a legendás karatecsászáf; Bruce Lee fia. Játékát nézve nem nehéz észre­venni, hogy az alma nem esett messze a fájától. Brandon Lee- nek, persze, a szokásosnál is köny- nyebb dolga volt, hisz már első • A svéd karatebajnok társaságá­ban Brandon Lee. lépéseivel elsajátíthatta a kung fu rugásfajtákat. A harcművész-film­színész fia a californiai Oakland- ban született, de élete első négy esztendejét Hongkongban töltötte apja mellett. Bruce Lee tragikus halála után anyjával együtt vissza­költözött az Egyesült Államokba. Már középiskolás korában kedvet kapott a színjátszáshoz, és külön­féle iskolai darabokban lépett szín­padra. Természetesen körben a harcművészetet sem hanyagolta el. A most látható produkcióban kap­ta első, jelentős mozifilmszerepét. Tud Ön hazudni? — Drágaságom, rettenetes du­góba kerültem. Nem tudom mikor kerülök haza — mondja telefonon a férj nejének, aki valóban ször­nyűséges dudálást és motorzajt hall a kagylón keresztül. Férje mégsem az országúton vesztegel, hanem a sarki kocsmában ül és az Amerikában mindössze 50 centért árusított szerkezet segítségével „bejátszotta" a mikrofonba a ko­csik zaját. Pszichiáterek szerint világszerte „virágzik" a hazugság. Liverpool­ban már profi hazugokat is lehet bérelni. A németek 73 százaléka meg van róla győződve, hogy van­nak helyzetek, amikor egész egy­szerűen hazudni kell. Ugyanakkor 74 százalék mélységesen meg van sértve, ha őt verik at. Sok fajta hazugság van, — mu­tatta ki a vizsgálat. „Jaj de jó, hogy látlak!” — mondjuk, pedig ki nem állhatjuk az illetőt. S akkor is könnyen túltesszük magunkat a valóságon, ha súlyos beteget aka­runk vigasztalni — ezt hivják ke­gyes hazugságnak. Vannak tabu hazugságok, melyekkel magán­életünk legféltettebb titkait igyek­szünk eltusolni: pozitív hazugsá­gok, amikor a kissé eltúlzott dicsé­ret segítségével lelket öntünk vala­kibe; szerelmi hazugságok és „stá- tuszlódítások", amikor többnek akarunk látszani, mint amik va­gyunk. — Szörnyű lenne olyan társada­lomban élni, ahol minden valósá­Í ;ot torzítás nélkül, annak nyers ormájában kimondanak. Ez biz­tos maga lenne a pokol vélte Marcel Eck francia pszichiáter. A közvélemény-kutatók hosszú listát állítottak össze arról, hogyan árulja el magát a hazug ember, akit a magyar mondás szerint köny- nyebb utolérni, mint a sánta ku­tyát. Árulkodik már az arcjáték, pél­dául ha az illetőnek az arcára fagy a mosoly. A hazug emberek test­mozgása és arcjátéka sokszor fá­ziskésésben van: előfordul, hogy hamarabb csap az asztalra, mint ahogy a düh kiül az arcára. Az esetek legnagyobb részében a ha­zudós egyén hangja is magasabb, mint egyébként. Könnyen rajtakaphatok azok is, akik túlságosan kiszínezik a részle­teket, túl sokat beszélnek, vagy szí­vesen használnak olyan kifejezése­ket, mint „hidd el nekem", „tény­leg" és „őszintén". Mert akkor ha- zud ják le a csillagot az égről. Ferenc/.y F.uropress • Fülvédő sapka, turbán és tomp.

Next

/
Oldalképek
Tartalom