Petőfi Népe, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-29 / 51. szám

i!ii!!l!iSi!jii!!Í!II!IÍII!íl!IH!8!BHSil!Hif!yii!! 4. oldal, 1992. február 29. MEGYEI KORKÉP Országos játék Kodály Zoltán születésének 110. évfordulója alkalmából a kecske­méti Kincskeresők Egyesülete or­szágos játékot hirdet 10-15 éves gyerekek számára. Olyan csoportok — osztályok, szakkörök, alkalmi közösségek —jelentkezését várják, akik vállal­koznak a nagy zeneszerző életútjá­nak, munkásságának megismeré­sére. A játékosok áprilistól novem­berig, havonta egy-egy feladatsort kapnak, melynek megoldását a megadott határidőre kell a szerve­zőknek visszaküldeni. A legjobb eredményt elérő csapatok értékes jutalomban részesülnek, illetve képviselőik részt vehetnek azon az országos találkozón, amelyet 1992. decemberében szerveznek Kefcske- méten. Nevezési határidő: 1992. márci­us 25. A jelentkezéseket a következő címre várják: Kincskeresők Egye­sülete, 6001 Kecskemét, Pf. 127. Telefon: 76/21-511. Jól haladnak a sevillai Expo előkészületei A sevillai világkiállítás ma­gyar pavilonja kész, már a szce- nikusok dolgoznak a műsorok előkészítésén, így nincs akadá­lya az épület hivatalos, március 31 -ei átadásának — tájékoztat­ta az MTI-t Pásztor Zsuzsa, a kiállítás helyettes kormánybiz­tosa. A kiállítás 10 millió dolláros költségeit a Kereskedelemfej­lesztési Alapból elkülönített „Sevilla Alap”-ból finanszíroz­za a magyar kormány. Az ezen felüli költségek fedezésére szponzorokat keresnek; a Ma- kovecz Imre által tervezett to­rony éjszakai megvilágításának költségeit például a Tungsram állja. A pavilonunknak egyéb­ként akkora a sikere, hogy a spanyol kormány magá ajáh- kérjünk rá.fcjJlUPitríi- dási engedélyt, az eredeti terv szerint ugyanis le kellene bon­tani — mondta Pásztor Zsuzsa. Ezért egy független spanyol céggel értékeltetik a tornyot, és meghirdetik az értékesítését. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor a kiállítás költségeinek egy része visszatérülne a költ­ségvetésbe. A sevillai Expo április 20-án nyílik és hat hónapig tart. CIKKÜNK NYOMÁN Egyoldalúság a hozzászólásokban Az utóbbi időben lapjukban — természetesen más lapokban is — több alkalommal foglalkoztak a mezőgazdasági termelőszövetke­zeti tagok munkanélküli-ellátásá­nak megvonásával. Az ebben a körben megjelent véleményeket a legmesszebbmenőkig tiszteletben tartjuk. Ugyanakkor hangsúlyozni kívánjuk, hogy bizonyos egyolda­lúság is fellelhető, tapasztalható a hozzászólások olvasása után. Úgy érezzük, hogy a cikkírók csupán az ellátás megvonásával kapcsolatos jogi anomáliákra mutatnak rá. Azt sugalmazva ezzel, mintha az ebben a kérdéskörben érintett személyek a továbbiakban egyáltalán nem kaphatnának munkanélküli-jára­dékot. Ez nem így van. Az új szö­vetkezeti törvény, illetőleg az át­meneti törvény a munkamegálla­podásokkal rendezett jogi kapcso­latokat munkaviszony jellegű jog­viszonyokká alakította át, erre a jogviszonyra a munka törvény- könyve rendelkezéseit is alkalmaz­nia kell. Munkaviszony fennállása mellett munkanélküli-járadék — a foglalkoztatási törvény szerint — nem állapítható meg, illetőleg nem folyósítható. Abban az esetben vi­szont, ha a tagsági jogviszony érin­tetlenül hagyasa mellett a tag mun­kaviszonya megszűnik, a munka­nélküli-ellátás megállapításának és folyósításának nincs akadálya, ha tehát a foglalkoztatási törvényben rögzített feltételek fennállnak, a munkanélküli-ellátást ismételten megállapítjuk és folyósítjuk. Dr. Kiss Ferenc a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ osztályvezetője SZÁZ EVE SZÜLETETT A SZENT ELETŰ FŐPAP Kalocsai diák volt a vértanú püspök Az utolsó háborús év húsvét hét­főjén egy férfi haldoklóit a bombá­zásoktól legtöbbet szenvedett vidéki város kórházában. Hordágyon ci­pelték paptársai nagypéntek estéjén a győri Káptalandombról az új la­kónegyedben épített kórházba, alig néhány órával a harcok elcsendese- dése után. Hiába operálták meg azonnal petróleumlámpánál a részeg szov­jet tiszt golyóitól sebesült Apor Vil­mos püspököt. A fellépő hashár- tyagyulladás óráról órára csök­kentette a fölgyógyulás esélyeit. Gyermekkora tündérvilágának csodálatos tájai suhantak el szemei előtt, ha igaz az a feltevés, mely szerint utolsó pillanatainkban le­pereg bennünk életünk filmje. Nagyküküllő megye főispáni széké­ből a király személye körüli mi­nisztériumba államtitkárnak áthe­lyezett, kinevezett arisztokrata és gróf Pálffy Fidélia harmadik gyer­meke végórájában ismét beiratko­zott a jezsuiták kalksburgi gimná­ziumába, tizenhatévesen kíváncsi­an figyelte Kalocsa közeledő tor­nyait, a tanítását, lelki vezetését három évre vállaló pátereket. Szá­zadunk egyik legkiemelkedőbb egyházi személyisége mindig szíve­sen emlékezett a Duna menti kis­városra. Az érseki székhely jezsui­ta gimnáziumában érettségizett, viszonylag fiatalon elhunyt édesap­ja, az erdélyi kancellárián működő nagyapja is. A magyar nyelv tökéletes elsajá­títását, a hazai valóság alaposabb megismerését várta az úszást, te­niszt kedvelő diák a barokk főut- cás kisvárostól. A püspök életét egyébként színvonalasan bemuta­tó könyv szerzője szerint hetedikes diákként, 1909-ben került Kalo­csára a mélyen vallásos fiatalem­ber. A gimnáziumi közös értesítők szerint azonban 1908 őszén költö­zött és három évet töltött a sok ki­váló embert felnevelő gimnázium­ban. Magyar tanára, Hörl Gyula volt az osztályfőnöke, tanította Tóth Mike, a nagy hírű ásvány­gyűjtemény-"megteremtője.' Kéz- • detben gondjai voltak a magyar kiejtéfesfelregyik-másíkínimán tan-'- tárggyal. Elsősorban a természet- tudományi tárgyakban jeleskedett. Jól érettségizett. Tanárai példája, számos olvasmánya csíráztatta végleges elhatározássá ösztönös vágyát: papként szolgálja hitét. Püspök rokona révén az inns­brucki egyetemen tanulhatott to­vább. A szintén jezsuiták által irá­A mai politikába csak győri püs­pökként, lelkiismerete parancsára avatkozott. Magam is hallottam kisdiákként 1944 szomorú pün­kösdjén a sárgacsillagosok emberi jogait követelő szentbeszédét. Gyárvárosi lakos lévén többször is láttam proletárgyermekek köré­ben. Arról csak Szolnoky Erzsébet Fellebbezés helyett című kismo­nográfiájából értesültem, hogy — sajnos sikertelenül —, a fajel­méletet elítélő pásztorlevelet köve­telt a hercegprímástól, még hatá­rozottabb kiállást a püspöki kar­tól. „Ami a zsidósággal történt az népirtás volt és aki ezt helyesli, nem szólhat egy szót sem, ha egyszer egy más társadalmi réte­get, esetleg éppen az egyházat éri hasonló jogfosztás”, írta a váci püspöknek. Megtette, amit tehetett. Püspöki nyaralójában húzódott meg más üldözöttekkel Szekfű Gyula törté­nész és felesége. Rákosiék feltehetően titokban nagyon hálásak voltak a minden­fajta erőszakot, kollektív megkü­lönböztetést elítélő főpaptól a már 1945-ben elhatározott népi de­mokráciát megszabadító, az egy­házi épületben oltalmat kereső nő­két vedelméző püspököt gyáván meggyilkoló szovjet tisztnek. Bát­ran szembeszállt volna a vörös ter­rorral is! Mindhalálig hű maradt a Jézus Társaság kalocsai gimnáziumában tisztelt elvekhez. A szelídség és jó­ság éppen száz esztendeje született embere acéllá keményeden az em­beri méltóság védelmében! Heltai Nándor • Gyulai káplánként. nyitott universitason élénken fog­lalkoztak a katolikus egyház új szociális tanításával és annak gya­korlati kérdéseivel. A választható tárgyak közé került a szociológia is. „ Új ismeretei tudatosították csa­ládi hagyományként örökölt tár­sadalmi felelősségtudatát, az eleset­tek iránti rokonszenvét. Az önzet­len segítőkészség szép példája volt rokona az ausztriai Franzenfest- •be»-n>unká60tthoat:épíW6t4 báró Apor Irma, a betegeket, időseket, •■rárva'gyerttrekeket feYkmcftb'Ttröler Caritas-Verband (Tiroli Jótékony­ságszövetség) megalapitója. Az an­golszászok felé irányuló békekez­deményezéseket szervező, a német megszállás után állomáshelyét til­takozásként elhagyó Gábor testvé­re évtizedekig a Szuverén Máltai Lovagrend magas rangú tisztségvi­selője volt. Doktor űr, maga is ideges?! Némely foglalkozás űzőinek rossz kedélyállapota messze nemcsak az illetők magánügye. A tanár, a bolti eladó morózussága diákok, vevők tucatjainak hangulatát ronthatja el, egész napra. Fokozottab­ban igaz ez az orvosokra, akiktől — joggal — elvárják, teljes odaadással figyeljenek ránk, bizalmunkat, gyógyulásba vetett hitün­ket is erősítsék. Csoda-e, ha aggódunk tartósulni látszó rossz közér­zetük miatt? Mert a doktorok nagyon rosszul érzik magukat egy ideje. Egyelőre csak a körzetiek, akiket új szóhasználattal háziorvo­soknak hívunk. Melyikünket nem bizonytala- nítana el, ha munkahelyén beje­lentenék: holnaptól új követel­mények, feladatok teljesítéséért kapjuk a fizetésünket, de hogy mik ezek az új követelmények pontosan, talán csak egy esz­tendő múlva tudjuk meg. Mert ragozhatjuk a háziorvosi rend­szerre történő áttérés technikai nehézségeit, a szabad orvosvá­lasztás igazából semmi újat nem nyújtó lehetőségét, az orvosokat — részükről ugyancsak joggal — vélhetően saját megélhetésük izgatja legjobban. Alszent, aki mást mond. Ők is a piacról él­nek, családot tartanak el, s ra­gaszkodj nájnak egy bizonyos, az átlagosnál mindenképpen magasabb életszínvonalhoz. Más kérdés, hogy ezt az élet- színvonalat — gyorsabb, fájda- lommentesebb gyógyulásunk ér­dekében — közvetlenül mi, bete­gek garantáljuk. Pedig fizethet­né akár magánorvosi kezelésün­ket is a biztosító. Elvben erre lesz is lehetőség az új rendszer­ben — valamikor a távoli jövő­ben. Az ehhez vezető út kiköve­zését azonban elsőként a magán­orvosi hálózat felszámolásával kezdik meg az illetékesek. Tör­vényszerűen ehhez vezet ugyanis az a magánrendelőket ellehetet­lenítő körülmény, hogy az itt fel­írt gyógyszerekre nem kaphat a beteg társadalombiztosítási tá­mogatást. Be lehet zárni a bol­tot. Ki tudná megfizetni az or­vosságok teljes árát? De az orvosok — óhatatlanul ránk is átragasztott rossz közérzetének ez csak az egyik oka. Nincs is mindegyiküknek magánrendelője. Kezdetben azt ígérték nekik: a körzeti rendelő­ben elvégzett munkájukért is tisztességes fizetést kapnak. ( Bérük jelenlegi megállapítása a benzinkutasokéhoz, pincéreké­hez hasonlatos: ott a borravalót, itt a hálapénzt kalkulálják eleve hozzá.) Csakhogy ezután ponto­zással mérik: ki, milyen hatéko­nyan gyógyít. A hatékonyabb gyógyításhoz azonban korsze­rűbb műszerpark, s feleannyi körzeti beteglétszám szükségel­tetnék. Ami — nem akarásnak nyögés a vége? — pénz híján ki­vihetetlen. Mindegy is, hiszen komolyan vehető béremelésekre nincs anyagi fedezet. Az egész­ből így egyelőre csak a minden érintett számára homályos, tel­jesítmény-mérő pontrendszer bevezetése valósul meg. Megpú­pozva a papírmunka hiányos el­végzése miatt kilátásba helye­zett szankciókkal, pénzbünteté­sekkel. Hát, ettől idegesek az orvo­sok. Hogyan fognak így bennün­ket meggyógyítani, ha azzal ko­pogunk be hozzájuk: doktor úr, mostanában olyan ideges va­gyok . . . Sz. K. EDGAR WALLACE A Bún utcai banda Minden jóra fordul A lány felkelt a szé- '•) kéről, odalépett Mi- chaelhez, aki ott hevert a földön, ahová ledobták. Michael felnézett és rámosoly- gott. —Kate—mondta bágyadtan —, én csak ... mindig .. . talál­kozom magával... Kate leült mellé, felemelte Mi­chael fejét, és az ölébe vette. — Kedves — suttogta Mi­chael. — Miért kedves? — kérdezte Kate kíváncsian. — Mert pu­hább párnát adok a feje alá, mint a puszta kő. — Azért is meg egyébért is. — Mi egyébért? feszegette Ka­te. — Mert maga van mellettem — mondta Michael bizonytala­nul. Kate ajka örömmel mosoly­gott. Nyugodtan beszélt, olyan ter­mészetes hangon, mintha csak azt mondta volna, hogy sült csir­ke lesz ebédre. —Remélem, előbb magát ölik meg—mondta aztán eltűnődve. — Maga vérszomjas kis alak — mondta Michael méltatlan­kodva. — Miért kívánja ezt? Kate vállat vont és továbbra is csak simogatta Michael haját a homlokáról, de nem vette le sze­mét egy pillanatra se az arcáról. — Nem tudom — mondta végre —, csak szeretnék biztos lenni benne, hogy maga elment és nem lesz többé senkié.. . Egyébbel már nem törődöm. Michael meg se moccant: szemhéja egy pillanatra megreb­bent, s tovább feküdt mozdulat­lanul, a gépház piszkos mennye­zetére bámult. — Mondja ezt újra — suttog­ta. — Mit? Hogy azt szeretném, hogy magát öljék meg előbb? — Mike — fordult hozzá hirte­len Kate —, ki az a lány? — Melyik lány? — Tudja, az a lány ... akire gondol. — Hát maga, ki lenne más? — mondta Michael elképedve. Kate keze lesiklott Michael homlokáról a szemére. Hát maga—ismételte. — Lát­ja, kedvesebb vagyok, mint ma­ga volt hozzám. — És nem állna be közénk, még a kedvemért se? — Még magáért se. — Maga rettenetesen elbiza­kodott fiatalember. Tudja, hogy csináltuk az egészet? Michael rábólintott. — A vonat befutott az alagút­ba, ahol egy vonatkerekes, hosz- szú teherautójuk várt, alul há­rom zöld lámpával, hátul két pi­rossal. Ezt a „vonatot” látta a pályaőr elrobogni az esőben. Ré­mes hangú szirénájuk volt. Kate csendesen fölnevetett. — Rettenetes volt, ugye? Em­lékszik rá, mikor a Bűn utcában járt, hallotta? Csakugyan emlékezett arra a különösen bántó hangra, amely akkor annyira felkeltette a kí­váncsiságát. — Mikor odaértek a sorom­póhoz, az autót leemelték a sí­nekről, és behajtották az ország­úira. Ott egy darabig még a kis­vonat sínjén haladhatott, aztán bevitték egy garázsba, amelyet, gondolom, maguk állítottak fel. — Úgy van. — A vonat pedig nem ment tovább az alagútnál. Visszatol­ták a kitérőig. Ott vártak Grego- ri olasz munkásai, ők állították fel a talpfarakást. A gödör a ra­kás mögött és a zöld festékréteg a vízen, gondolom, a maga ötlete volt. — Ravasz gondolat volt, ugye? Látta, milyen rozsdát má­zoltam a sínekre? —Nagy szerencse, Kate, hogy fiatalon meghal: magában egy gonosztevő veszett el. Kate ülő helyzetbe segítette Michaelt, mikor az ajtó egyszer­re feltárult és egy sötét alak feke- téllett a homályban. Gyufával gyertyát gyújtott: dr. Garon volt. Óvatosan letette a gyertyát a földre a félig becsukott ajtó elé és odament Michaelhez. — Hát, kedves fiatal uram — mondta kedélyesen —, a legjobb barátoknak is el kell egyszer vál­niuk. — Szerencsére én nem tarto­zom a barátai közé. A doktor halkan dudorászva Ití# ■ I'1 ÍB««*BIÍMI!IMÍIBIÍ8IM egy kis bőrtokot vett elő a zsebé­ből. — Gondolom, látott már in­jekciósfecskendőt —mondta fel­mutatva a kis készüléket. — Egy gyenge injekciót adok magának, nem is fog fájni. E pillanatban a gyertya ki­aludt. — Ki az? — szólt újra. A kö­vetkező pillanatban halk neszt hallottak, utána zuhanás zaját, mint mikor valaki elvágódik. Michael a lélegzetét is vissza­fojtotta. Egyszerre fénykéve vá­gott be a helyiségbe, egyenesen dr. Garon földön elnyúlt alakjá­ra. —Megvan — mondta egy elé­gedett hang. — Barr, hát maga honnan pottyant ide?—suttogta Micha­el. — Hát az ajtón át — felelte a hang. — Nem látta, hogy nyitva volt? Az döntötte fel a gyertyát. Michael kinyújtóztatta elzsib­badt tagjait. Az újonnan érkezett fegyvert csúsztatott a kezébe. Nesztelenül visszaindultak azon a helyiségen keresztül, ahol a mozdony fütve volt, csak az asztal alatt feküdt egy lepedőbe burkolt ember. A szobából másik ajtó is nyílt. Michael ki akarta nyitni, de be volt zárva. Mögötte hangok hal­latszottak. Michael megzörgette az ajtót. — Ki az? — szólt ki Gregori. — Nyissák ki az ajtót — felelte Michael. — Ki az? — kérdezte Gregori újra. — A törvény nevében nyissa­nak ajtót — mondta újra Micha­el. Lábdobogást, káromkodást hallott. Felemelt pisztollyal vá­rakozott, de az ajtó nem nyílt ki. Majd egyszerre csend támadt. — Van onnan más kijárat is? — Egy ajtó abba a helyiségbe nyílik, ahol a mozdony van — fe­lelte Kate. Fehér volt, mint a fal és reszketett... az a lepedőbe ta­kart alak az asztal alatt volt az utólsó szalmaszál. Michael berontott ja gépházT ba, de már későn. Mikor keresztüllépett a küszö­bön, golyó csapott le az acél­ajtóra és visszavágódott a meny- nyezetre. Egy olajlámpa bizony­talan világa mellett látta, mint rángatja fel Mulberry és Stock- mar az eszméletlen dr. Garont a mozdonyt), amely aztán fülsike­títő berregessel elindult a zárt aj­tó felé. A tizenöt-húsz lépés tá­volság elég volt rá, hogy elég se­bességre tegyen szert nagy recse­gés-ropogással nekiment az ajtó­nak és pozdorjává zúzta. Michael végigrohant a gará­zson és még elég jókor érkezett a külső ajtó elé, még látta az autót, amint eltűnt a meredek domb szélén. Barr is ott volt az oldala mellett, a két ember tehetetlenül nézte, mint tűnnek el a jómada­rak a homályban. Visszafordult a garázsba, mi­kor egy robbanás döreje megre­megtette az egész alkotmányt. — Mi volt ez? — suttogta a lány. Visszamentek a meredek dombhoz. Nem kellett keresni, milyen irányban nézelődjenek a robbanás után, mert vagy két mérföldnyire vakító vörös fény világította be az egész környéket. — Valami érhette a mozdonyt — mondta Michael. Csak egy óra múlva tudta meg, hogy a teljes gőzzel robogó moz­dony nekiment egy tehervonat­nak és a tűz egy égő petróleum­kocsi lángja volt, amelyet az ösz- szezúzódott mozdony halálos száguldásában ízzé-porrá tapo­sott. — Egyikre se lehet ráismerni — mondta T. B. — Mit gondol, Kate Westhanger köztük volt? — Kate Westhanger nincs többé—mondta Michael komo­lyan, igazat mondott, mert Kate Pretherston e pillanatban már úton volt Franciaország felé, fér­je pedig nyomban utána megy, mihelyt lemondását elfogadják. — De miért fordít hátat ennek a munkának, Michael? — kér­dezte T. B. — Úgy vettem észre, megla­zítja az erkölcsi felfogásomat. — A maga erkölcsi felfogá­sát? — álmélkodott a főnöke. — Nem is tudtam, hogy volt. És ugyan miben áll ez a lazulás? — Úgy vettem észre, vonzó­dás ébredt bennem a bűnösök iránt. Vége! • Családi kép püspökké szentelésekor. Balról Gizella nővére, a Magyar Vöröskereszt Egylet főnökasszonya.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom