Petőfi Népe, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-24 / 46. szám
Püspökszentelés Vácott Marosi Izidor váci megyéspüspök már tavaly betöltötte 75. életévét, így a kánonjog értelmében főpásztori tisztsége alóli felmentését kérte II. János Pál pápától. A Szentatya elfogadta lemondását, utódjául Keszthelyi Ferenc ciszterci szerzetest, nagytétényi plébánost, a Püspökkari Titkárság irodaigazgatóját nevezte ki, akit március 21-én délelőtt fél 11-kor szentelnek püspökké Vácott, a székes- egyházban. Egymilliárd dolláros bevétel — Az elmúlt évben 1002,3 millió dollár volt az ország idegenforgalmi bevétele, 22 százalékkal több, mint 1990-ben — közölte a hivatalos adatokat az MTI érdeklődésére a Magyar Nemzeti Bank. A kiadások 442,8 millió dollárt tettek ki, ami 7 százalékos csökkenés a megelőző évhez képest. így az idegenforgalom 559,5 millió dollár aktívumot termelt ki, szemben az 1990. évi 345 millió dollárral. Az 1991. évi aktívum rekordnak számít, eddig ugyanis az 1987-es év vezetett 368 millió dolláros bevételtöbblettel. Hatpárti megbeszélés a közoktatásról Az MDF sajtóirodájától kapott rövid közlemény szerint a hat parlamenti párt oktatási szakértői szombaton tájékozódó beszélgetést folytattak a közoktatási törvénytervezet koncepciójáról, és az oktatási törvényhozás folyamatáról. A felvetődő kérdések megvitatását a későbbiekben a parlamenti frakciók képviselőinek bevonásával kívánják folytatni. Bűnmérleg Az elmúlt évben összesen 440 ezer 370 bűncselekmény vált ismertté, csaknem százezerrel több mint az előző évben. Ez a nagymértékű emelkedés azonban mind számszerűen, mind arányát tekintve kisebb volt a megelőző évinél, amikor rendkívül erősen, 116 ezerrel nőtt a bűncselekmények száma. Az emberölés azonban változatlanul egyre több. Az elmúlt év folyamán 306 embert öltek meg, 105-tel többet mint az előző évben. Az ismertté vált bűncselekményeket túlnyomó részben — mintegy négyötödében — vagyonszerzés miatt követték el, és nagymértékben növekedett az ismertté vált csalások száma is. A vagyon elleni bűncselekményekkel okozott kár összege meghaladta a 21 milliárd forintot. Ebből mindössze 1,1 milliárd forint térült meg a felderítések során. A felderítetlen bűncselekmények száma 253 ezer, aránya az összes ismertté vált bűncselekményeken belül az 1990. évi 51 százalékról 57 százalékra emelkedett. Kiskunmajsai fórum a közoktatásról A közoktatásról szóló törvénytervezet szakmai berkekben zajló általános vitájába illeszkedett az a rendezvény, amelyet az elmúlt héten pénteken este tartottak Kis- kunmajsán, a kisegítő iskolában. Kozma Huba és Fekete Pál országgyűlési képviselők meghívására Dobos Krisztina, a művelődés- ügyi minisztérium helyettes államtitkára ismertette a törvénytervezet vázlatát, külön is kitérve az iskola- szerkezettel, a területi oktatási központokkal, valamint az iskolaszékekkel és a tervezeti országos köznevelési tanáccsal kapcsolatos ellenérzésekre. Rendőrre támadt Kisszálláson, pénteken este fél tizenegykor, a Piros Hetes vendéglőben U. Gyula 37 éves, helyi illetőségű lakos rátámadt a szórakozóhelyen szabadidejét töltő 43 éves rendőr főtörzsőrmesterre, mivel jogtalannak tartotta a rendőr korábbi vele szembeni hivatalos intézkedését. A főtörzsőrmester szidalmazása és sértegetése, valamint az asztalról az üvegek és a poharak lcsöprése után U. Gyula megkísérelte földre tepemi a rendőrt. A dulakodásban szerencsére személyi sérülés nem történt. A támadót vasárnap hajnali fél kettőkor Keie- bián a Bácska étteremben fogták el és őrizetbe vették. LEMONDÁSRA SZÓLÍTOTTÁK FEL TORGYÁNT Megalakítják a kisgazdapárt történelmi platformját Nyilatkozat elfogadásával és Oláh Sándor frakcióvezető-helyettes zárszavával fejeződött be a BNV-vásárvárosban a FKgP-frak- ció országos gyűlése, amelyen a szervezők adatai szerint 3750-en vettek részt. A nyilatkozat szerint az országos gyűlés résztvevői elhatározták: megalakítják a kisgazda- párt történelmi platformját, és megkezdődik a platform küldött- gyűlésének előkészítése, valamint programjavaslatainak megszerkesztése. A résztvevők síkraszáll- nak a frakció és a párt egységéért. A kisgazdapárt vezetője, képviselője, tagja csak erkölcsileg, politikailag feddhetetlen ember lehet, ezért a résztvevők felszólítják Tor- gyán József pártelnököt, hogy mondjon le. Oláh Sándor zárszavában hangsúlyozta: a rendezvény nem célozta egy új párt létrehozását, mert — mint fogalmazott — a képviselők és a megjelentek a kisgazdapárt tagjai maradnak. Nemsokára összehívják a történelmi platform küldöttgyűlését, hogy az fontos döntéseket hozzon. A rendezvényt követő sajtóbeszélgetésen Omolnár Miklós szóvivő mindenekelőtt azt emelte ki, hpgy az országos tanácskozás megmutatta: a történelmi platform hívei jelentős tömegtámogatást élveznek. (Folytatás a 2. oldalon) Újság a postaládában! Tisztelt Olvasóink! Mától olyan családok is találnak Petőfi Népét a postaládájukban, akik talán soha nem fizettek elő lapunkra. Nem történt tévedés, a tiszteletpéldány kiadónk szándékát tükrözi: minél többen ismerjék meg ezt, a jelenleg hatvanezer példányban megjelenő napilapot. A következő napokban bemutatkozunk Bács- Kiskun megye minden részén azoknak, akik még nem rendszeres olvasói a Petőfi Népének. Ha megismerik, talán meg is kedvelik lapunkat, melyben sok-sok helyi hírrel, információval jelentkezünk, emellett szórakoztató családi összeállításokat, izgalmas sorozatokat is közlünk. 3ó hírrel szolgálhatunk rendszeres olvasóinkank, régebbi előfizetőinknek is. Márciustól hetente egyszer önálló címlappal jelenik meg a Petőfi Népe halasi és majsai kiadása, és hamarosan tovább bővül a bajai, bácskai kiadásunk is. Lapunk idén változatlan áron, a tavalyinál bővebb terjedelemben jelenik meg. Kérjük tisztelt leendő olvasóinkat, lapozzák át a postaládában talált újságokat. Várjuk véleményüket levél, javaslat, vagy éppen előfizetési lap formájában. Reméljük, ez a most kezdődő kapcsolat hosszú évekig megmarad. MA Az emberölést tagadja a diszkóhajó késelője Nyilatkozott lapunknak az elítélt arab fiatalember Sokszor és sokat írt a hazai sajtó az 1990. október 6-án, a szegedi Szőke Tisza diszkóhajón történt szörnyű gyilkosságról, a bűncselekmény elsőrendű vádlottjának, Watad Ayman Subhinak, az immár tengeri kígyó hosszúságúra nyúlt tárgyalásáról. Néhány újság már a vizsgálat kezdetekor gyilkosnak bélyegezte őt. A Petőfi Népe nem vállalkozott efféle minősítésre. Az ítélethozatalt a bíróságra bízta, a tárgyalás menetéről viszont rendszeresen tájékoztatta az olvasókat. Az ítélet kihirdetése után azonban munkatársunk hosszasan elbeszélgetett a 24 esztendős arab orvostanhallgatóval. Kérdéseivel arra kereste a választ, vajon milyen ember Watad Ayman Subhi? Miként keveredett bele ebbe a végzetes kimenetelű tömegverekedésbe? Végezetül: hogyan fogadta az ítéletet? (Interjúnkat a 6. oldalon olvashatják.) HABSBURG OTTÓ: Sikeresen halad a magyar átalakulás — Tíz hónap múlva, 1993. január 1-jén létrejön az egységes európai piac, amely a világ legnagyobb gazdasági ereje lesz. így Magyar- országnak új dimenziók közepette kell készülnie az EK-tagságra — mondotta dr. Habsburg Ottó, a szombaton délután Nagykanizsán tartott fórumon. Hozzátette: nehéz lesz az út a közösségbe, de vállalni kell ezt, mert az így megszerezhető biztonság sokat jelenthet Magyarország jövője szempontjából. A Páneurópai Unió elnöke —1 úgy is, mint az Európai Parlament magyar szekciójának vezetője — kijelentette: ő és képviselőtársai mindent megtesznek, hogy hazánk mihamarabb beléphessen a közösség kapuján. Az erre vonatkozó tárgyalások már 1993-ben megkezdődhetnek. Viszont — hangsúlyozta Habsburg Ottó — szükség van a társadalom és benne a gazdaság teljes egyensúlyba hozására. E vonatkozásban a megerősítendő kisvállalatokat, illetve a középosztályt tartja a gazdasági stabilitás fő tényezőjének. Kijelentette, hogy Magyarország népszerű lett a világban, elsősorban azért, mert sikeresen halad a magyar átalakulás. ÚJABB ESELY A DÉLSZLÁV VÁLSÁG MEGOLDÁSÁRA Indulhatnak az ENSZ békefenntartó erői Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szombatra virradóra egyhangúan megszavazta a határozatot a jugoszláviai békefenntartó erők kiküldéséről, de egyelőre csak előkészítő egységek indulnak, amíg tisztázódik a csapatok elhelyezése és az akció pénzügyi háttere. A nap beható vitákkal telt, miután az Egyesült Államok és más országok kifogásolták a békefenntartás 634 millió dollárra becsült éves költségét. A terhet az ENSZ tagállamainak kell viselniük — 30 százalékát Amerikának. A határozat így döntött ugyan a 14 ezer tagú állomány kiküldéséről, de felhívta a főtitkárt: most az erőknek azokat az elemeit telepítse, amelyek előkészítik a teljes kontingens állo- másoztatását. • Az Egyesült Nemzetek Szervezetének egy brazil és egy brit tagja a belgrádi repülőtéren. A Biztonsági Tanács határozata értelmében hamarosan 14 ezer kéksisakos megfigyelő és katona érkezik a háborús körzetekbe. A német külügyminiszter szombaton Zágrábban elégedettségének adott hangot a BT péntek esti döntése miatt. —Németország támogatni fogja Horvátország és Szlovénia erőfeszítéseit, hogy teljes jogú tagságot nyerjenek a nemzetközi szervezetekben — közölte Hans-Dietrich Genscher Ljubljanában, ahová vasárnap érkezett Horvátországból hivatalos látogatásra. Lapunk 5. oldalán helyszíni riportot közlünka békérevágyó Horvátországról. Romániai szavazás magyarellenes kampánnyal Vasárnap tartották Romániában a helyhatósági választások második fordulóját. A választókerületek több mint felében, 1611 községben és városban járultak ismét az urnákhoz a szavazópolgárok, hogy döntsenek polgármesterük személyéről. (Szaploncán és Marosvásárhelyen a kormány által meghatározott későbbi időpontban, várhatóan áprilisban uj választásokat tartanak.) Vasárnap dőlt el a polgármester kiléte Bukarestben, és a megyeszékhelyek nagy többségében. A legtöbb nagyvarosban győzelmi eséllyel indult a Demokratikus Konvenció elnevezésű, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget is magába foglaló ellenzéki koalíció, amelynek jelöltjei február 9-én az első helyen végeztek olyan városokban, mint például Bukarest, Brassó, Kolozsvár és Arad. A nacionalista erők és a Front a második forduló előtt is az utolsó pillanatig folytatta lejárató kampányát a Demokratikus Konvenció es az RMDSZ ellen, az ellenzéki jelöltek győzelmének megakadályozására. Brassóban a Demokratikus Konvenciónak az első fordulóban a legtöbb szavazatot megszerző, moldovai származású jelöltjét máris „magyarnak” kiáltották ki. A Brasov című, nagyüzemek előtt ingyen osztogatott újság azzal riogatta olvasóit, hogy a konvenció jelöltjének győzelme esetén a város „Attila ostora alá kerül, a Titulescu parkból Kossuth park, a Iuliu Maniu utcából Tőkés László utca lesz”. Moszkvai tüntetés vörös zászlókkal Kommunisták és szélső- jobboldali szervezetek által előkészített kormányellenes megmozdulás volt vasárnap délben Moszkva központjában. A tüntetők — egyes becslések szerint húszezer ember, vörös zászlókkal, Lenin-portrékkal — a fegyveres erők napját használták fel az újabb tiltakozó akcióra. A tekintélyes létszámban kivezényelt karhatalmi alakulatok megakadályozták, hogy az egész tömeg a Kreml melletti Ma- nyézs térre vonuljon. A rendőrök által kettévágott tömeg kisebb része, mintegy hat-nyolcezer ember, mégis eljutott a Manyézs tér közelébe, ahol nagygyűlést tartottak. A gyűlés szónokai éltették az egykori szovjet hadsereget, és azonnali lemondásra szólították fel a Jelcin-kormányt. Birkózók a Paprika Kupáért Két ezüstérem és negyedik helyezés a megyei mérleg Kalocsán, az új városi sport- csarnokban rendezték meg szombaton a 85. felnőtt kötöttfogású országos birkózóbajnokságot. A sportág első megyei rendezvényére zsúfolásig megtöltötték a nézők a pad- és pótszéksorokat. Mintegy ezren szurkoltak a megyebeli versenyzőknek, s mindazoknak, akik akciódús mérkőzéseikkel kivívták elismerésüket. Bács-Kiskun megye népes versenyzőgárdát léptetett szőnyegre, akik ezúttal sem okoztak csalódást. Hamzók József, a kalocsaiak büszkesége, a múlt évi juniorvilágbajnokság győztese ezüstéremmel zárta szereplését az 52 kg-osok súlycsoportjában. Míg Hamzók megismételte múlt évi bajnoki sikerét, addig a Kecskeméti SC képviseletében szőnyegre lépett Ignácz Zoltán a múlt évi bronzhoz képest egyet előbbrelépve szintén ezüstérmet szerzett a 82 kg-osok mezőnyében. Klubtársa, Poosok között vívta harcát, s csoportmásodikként a bronzéremért mérkőzhetett, ellenfele Henger (BVSC) azonban ezúttal Bállá József edző legjobb tanácsai ellenére is — „hengerelt”. Hosszabbítás után egy ponttal verte Polyákot, ami bosszantó. Ám Pólyáknak mégiscsak siker, mert élete első felnőttbajnokságán lett negyedik, s biztatóan versenyzett. Bővebb beszámolóinkat, valamint olimpiai összeállításunkat lapunk 10 11. oldalán, a sportrovatban találhatják meg olvasóink. Ki segít a herce szántóiakon? — Csak a kulturális és közoktatási minisztérium portásának nem írtunk eddig kérvényt, már minden fórumon megkerestük igazunkkal az illetékeseket, de mindhiába — panaszkodik Hercegszántó polgármestere. A községben működő délszláv óvoda és iskola fenntartására hiányzó pénzt nem kapták meg, pedig mint a falu vezetője mondja, a környékbeli falvak mind fölvették az állami támogatást. A 4. oldalon található riportunkban szakmai érvek is elhangzanak a nemzetiségi oktatás támogatásának jogossága mellett. TUDATLANOK A BIZOTTSÁGOK? Működési zavarok a tiszakécskei városházán A legutóbbi kécskei képviselőtestületi ülésen a sajtó is napirendre került, talán mert a léteznek-e személyi összefonódások Tiszakécskén című riportunk éppen az ülés napján jelent meg. Két képviselő az újságban megjelentekkel kapcsolatosan reklamált. Leginkább dr. Bucsai Dezső, aki felolvasta a cikknek azt a részletét, amelyben Szijj László az újságíró kérdésére közli, hogy dr. Bucsai is szeretett volna szerencsejáték vállalkozásba lépni. — Valóban ez hangzott el? — kérdezte a kisgazda képviselő a polgármestertől, aki igennel felelt, mire Bucsai doktor így kiáltott: — Szemenszedett hazugság! Ekkor ugrott fel Juhász András képviselő és felszólította a jelenlévőket, hogy a személyes vitát intézzék el ülésen kívül. (Folytatás a 3. oldalon) • Reggeltől estig három szőnyegen zajlottak a küzdelmek a kalocsai sportcsarnokban.