Petőfi Népe, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-22 / 45. szám
1992. február 22., 5. oldal A TARTALOMBÓL: HÉT VÉGI MAGAZIN SZÜLETÉSNAPI KÖSZÖNTŐ TISZAKÉCSKÉN Milyen érzés százévesnek lenni 1892 óta száz év telt el. A tiszakécskei Bállá Feri bácsi február 20-án elmondhatta, hogy ő bizony már megélte az előbb említett száz évet. Otthonában, konvektor mellett, karosszékben ülve és két cica társaságában mesélt az életéről. — Én 1968-ig tanyán éltem, ott is nevelkedtem fel. Iskolába nem jártam, mert nem volt. Bár volt egy tanyasi iskola, s egy télen át folyt is benne tanítás, akkor tanultam meg számolni, egy kicsit olvasni és írni. Az élet többre tanított meg. Az első világháború alatt megtanultam oroszul, a második alatt meg egy kicsit németül. 1913-ban soroztak be. Mire leszereltem volna, kitört a háború. Felderítő voltam a huszároknál. Meglőtték a vállamat, majd hadifogságba kerültem. Először Moszkvában voltam három hónapot, kórházban. Majd egy erdészetbe kerültem. Itt tizenheten voltunk. Akkor már olyan jól beszéltem oroszul, hogy én lettem a tolmácsuk. Rengeteget kellett dolgozni, keveset adtak enni, nagyon legyöngültünk. Kértük, hogy vigyenek el minket is egy lágerbe. Azt hittük, hogy ott jobb lesz. Azután valóban elszállítottak minket, de a lágerben ugyanolyan rossz volt az élet, mint az előző helyen. Tetű pedig rengeteg volt, így két társammal együtt megszöktünk. Én beálltam egy gazdához dolgozni. 1918 szeptemberében még ott arattam nála, október elején aztán ő szólt, hogy viszik a foglyokat haza. Jelentkeztem én is, és november elsején, naplementekor, öt év után megláttam a házunkat. — A háború után mivel foglalkozott? — Ácsmunkával és földműveléssel, de ha kellett, bármilyen munkát megcsináltam. — Mikor nősült meg? — Az első háború utáni évben. Született is öt gyermekünk. Most van nyolc unokám és tizenöt dédunokám. — Hogyan telnek a napok ? — Telnek, telnek. Ha már nagyon unatkozom előveszem a cite- rám és zenélek egy kicsit. — Feri bácsi, milyen érzés százévesnek lenni? — Hát nem olyan, mint fiatalnak. Lassan a feledés ideje jön. Feri bácsit ma délután, 4 órakor köszöntik a diákotthonban a város lakói. Koczó Ildikó ÉLES ISTVÁNTÓL KÉRDEZTÜK: Került-e éles helyzetbe mostanában? — Ha jól belegondolok, nem. — És korábban? — Inkább. 1985 óta szabadfoglalkozású humorista vagyok, a humorból próbáltam megélni. Nem mondom, többször borotvaélen táncoltam. — Akkor borotvaéles helyzetek adódtak. — Igen. Nem nagyon ismertek, s ennek következtében nem is nagyon hívtak fellépésekre. Ha családom lett volna, biztosan nem megyek bele a szabadúszáskodásba. Annyit azért kerestem, hogy nyugisán megéltem, de előrelépésről szó sem lehetett. — Azt gondoltad, menni fog? — Azt hittem, menni fog, bejuthatok olyan műsorokba, ahol felfigyelnek rám és sorra kapom a többi felkérést. — Nem így lett. — Nem. ™al' — Milyen porszem került a gépezetbe? — Nem volt porszem. Horváth Szilveszter barátommal Duma duó néven szerepeltünk, azt az időszakot igen eredményesnek tartom. Aztán rosszabbodott a helyzet. Az ország gazdasági helyzete is romlott. Árra nem maradt pénz, hogy humorra, főleg ismeretlen humoristákra költsék az emberek a forintjaikat. — A politikai színtéren is történt akkoriban egy s más. — Nem tudom, hatott-e ez egy• Horváth Szilveszter és Éles István. Ugye, könnyű kitalálni, hogy a bajszos-szakállas úriember az „éle- sebb” kettőjük közük m általán a pályámra. Végeztem a dolgomat és kész. — Megmondom őszintén, nem sokat hallottam rólad. — Pedig nálatok is felléptem. Nem is egyszer. Az ifjúsági házban, középiskolákban, táborokban. Szóval, nem jöttél el... — Könnyebb a helyzeted, amióta az egész ország ismer? — Persze, sokkal könnyebb. A Humorfesztivál nagy változást hozott az életemben. Megszerettek, elfogadták a stílusomat. Azért nem áltatom magam, lehet, hogy szép számmal akadnak olyanok, akiknek nem tetszik a műsorom. — Találkoztál ilyen emberekkel? — Nem nagyon. Akik eljönnek a műsoromra, nyilván azért teszik, mert tetszik nekik az, amit csinálok. Botorság lenne nem venni tudomást arról, hogy akadnak olyanok, akik utálnak. — Ha ezt megmondanák a szemedbe, kétségbe esnél? — Nem. Éppen a napokban állt elém egy tizenhét éves lány, aki azt követelte, fiataloknak szóló paródiákkal lepjem meg. Mit mondtam? Nem kell mindenkinek tetszenem, és elgondolkodom, hogy a fiataloknak tetsző paródiát is készítsek. — Megjelent a lemezetek a Rákóczi Kiadónál. Gondolom, azóta még többet hívnak fellépésekre. — Igen. Sokat utazom vidékre. — Mivel közlekedsz? — Wartburg 353-assal. Ebbe beleférek, és a kollégáim is, akiket meghívnak. Van, amikor márká- sabb kocsiban utazom, ha más a sofőr. — A lemezen egy korszak lenyomata (fekete bakelitre!) található? — Várjál csak ... Ha azt mondod, hogy kordokumentum, azzal nem értek egyet. Ha a pályánk egy szakaszának lezárása, összefoglalása a lemez, ezzel inkább azonosulok. Borzák Tibor TÁRS A BÁNATBAN ÉS AZ ÖRÖMBEN „Drága kincsem, galambocskám, csikóbőrös kulacsocskám” • A hajdani mindennapi életnek nélkülözhetetlen tárgya volt a csikóbőrös kulacs. B ár még nincs itt a tavasz, rokonaim unszoló kérésének engedve az elmúlt hét végén Bugacra kirándultunk. Köztudott, hogy a környék a megyei idegenforgalom legjelentősebb centruma, így érthető, hogy lépten-nyomon, úgymond szuveníreket árusító boltokba botlottunk. Megvallom, jómagam némi előítélettel viseltetem a bennük kínált, szériában gyártott portékák irányában, egyetlen kivétellel, és ez: a hamisít(hat)atlan csikóbőrös kulacs. Talán nincs is még egy annyira jellegzetes, a hajdani mindennapi életnek oly nélkülözhetetlen tárgya, mint a fent említett itókatá- roló. Társ volt a bánatban s az örömben, a munkában és az úton. Kereken 190 esztendeje nagy költőnk, Csokonai Vitéz Mihály így énekelte meg: „Drága kincsem, galambocskám, / Csikóbőrös kulacsocskám / Érted halok, érted élek, / Száz leányért nem cseréllek.” De lássuk, hogyan is készült egykor a kulacs. A fakulacsokat esztergályosok vagy kulacsfaragó mesterek, csu- torások készítették. Belsejét viasz- szal öntötték ki. Esztergályozással készült a dugó és a zárókupak is. Ezt követően szíjgyártók vonták be a kulacsot csikóbőrrel, s díszítették szíjjal és bőrrózsákkal. Kezdetben a szíj csupán gyakorlati célt szolgált, összetartotta a kulacsot, egyben lehetővé tette, hogy tulajdonosa vállra vetve hordozni tudja. A csikóbőrrel való bevonás azt a célt szolgálta, hogy a tűző nyári melegben jobban tartsa a benne tárolt bort, vizet vagy ritkább esetben pálinkát. Rendeltetésük szerint a kulacsok kétfélék voltak. A mindennapi életben használatosak egyszerűek, vállszíjuk és bőrrózsájuk kevésbé díszes volt. , Jóval cifrábbak voltak viszont az úgynevezett lakodalmi kulacsok, amelyeket a mesterek különös gonddal, és általában egyedi díszítéssel készítettek. A lakodalmakban, úgy a Kiskunságban mint Csongrádban, a lakodalmi borfelszolgálónak kulacsmester volt a neve. Nos, e csikóbőrös, kedves emlékeket idéző tárgy fontosságát igazolja az az egykori találós versike is, amelyet általában „lány kikérésekor” szavaltak, s mely így hangzik: „Kívül szőrös, bévül nedves, / Legényeknek igen kedves.” Szász András Az élet könyve Szerény ajándékkal jelentkezett a kiskőrösi pünkösdi gyülekezet a város valamennyi iskolájánál, valamint a környékbeli csengődi, akasztói, kaskantyúi és bócsai iskolákban, ahol már a múlt év karácsonyára 4300 könyvet osztott szét. Ugyancsak 3100 könyvet ajándékozott a kalocsai gyülekezet városukban és környékén. Az élet könyve című kiadvány az újszövetségi biblia kivonata, mely a gyermekek nyelvén íródott és kronológiai sorrendben a 4 evangéliumot tartalmazza. Ez a munka része annak az akciónak, melyben a Magyarországi Pünkösdi Egyház — a Művelődésügyi Minisztérium ajánlásával — a múlt évben 17 ezer könyvet adományozott a tanulóknak. Az akció 2. ütemeként ez év márciusától várható újabb 17 ezer könyv, melyet megyénk területén folyamatosan oszt szét a keceli, soltvadkerti, kiskunfélegyházi gyülekezet. Céljuk, hogy minél több tanulóhoz eljusson a biblia, felekezeti hovatartozás nélkül. S. J. HOLDÚJÉVI SZOKÁSOK KÍNÁBAN A pénz piros papírban boldogít Fülsiketítő petárdadurrogtatások közepette búcsúztatták el február elején a kínaiak a holdújévet, s köszöntötték a holdújévet. Petárdázás szórványosan már előtte egy héttel előfordult a kínai fővárosban, ám a holdév fordulóján kora estétől másnap reggelig egy pillanatra sem szünetelt. Ä holdesztendőt fordító éjfélkor pedig olyan velőtrázó robajjal hangosuk, mintha az ég és a föld összes elemei egyszerre zúdultak volna Peking- re. Zajnak muszáj lennie, mert—legalábbis az ősi kínai néphit szerint — az űzi el az ártó szellemeket az új esztendő küszöbéről. A CSALÁDI ÖSSZETARTOZÁS ÜNNEPE A holdújév és a hozzá csatlakozó, közel egy hónapos tavaszünnep a kínaiak legnagyobb, s hagyományokban leggazdagabb családi ünnepe. Egyesíti magában több, mifelénk ünnepelt jeles nap sajátosságait: a karácsonyra emlékeztet annyiban, hogy a családi összetartozás ünnepe; emlékeztet a farsangra is téltemető, tavaszköszöntő jellegével és jelmezes felvonulásaival; végül pedig emlékeztet a hazai szilveszterre ricsajos mulatságaival, s a nagy eszem-iszommal. Hivatalosan három munkaszüneti napot kapnak a kínaiak az ünneplésre, ám az óév búcsúztatása már az utolsó holdhónap 23. napján megkezdődik, az újév köszöntése pedig az első holdhónap 20. napjáig tart. Az átlagpolgár mindenféle trükkel igyekszik meghosszabbítani a szabadságát ilyenkor, ám ha nem sikerül, s bemegy a munkahelyére, abban általában nincs sok köszönet. Kína vezetői diszkrét ellenpropagandát fejtenek ki a holdújév ünnepével szemben, bizonyára a hozzá kapcsolódó „babonák” és vallási eredetű képzetek miatt. Óvatosan buzdíthatják a lakosságot, hogy inkább a hivatalos naptár szerinti újévet köszöntsék január elsején, de ennek szinte semmi foganatja. A politikai vezetők bölcsen mértéket is tartanak a dologban, belátva, hogy széllel szemben nem lehet ünnepelni. Megadják a tiszteletet a hagyománynak, sőt megfejelik azzal, hogy holdújév előestéjen — mondjuk úgy: „holdszilveszterkor” — a nép közé mennek. A sajtó E ersze nagy figyelemmel követi útju- at: a lapok megírták, hogy Csiang Cö-min kommunista partfőtitkár ezúttal egy pekingi kaszárnyába látogatott el, s a legénységi kantinban közkatonák asztalához telepedve fogyasztotta el az ilyenkor hagyományos ételt, a jüaocét (hússal es zöldseggel töltött tésztagombócot). Teng Hsziao-ping, a tekintélyénél fogva első számú kínai vezető egy népes sang- haji ünnepséget tisztelt meg jelenlétével. A MAJOM ÉVE SZERENCSÉT HOZ A holdújév és a tavaszünnep mindig nagy öröm a kínaiaknak, de most különösen, mert az általában szerencsés Majom Éve kezdődött. Persze a szerencse viszonylagos dolog: a népességszabályozás hatalmas állami apparátusában dolgozók feje például éppen a Majom Év szerencséjétől fáj. ők jó évet zártak, mert a szerencsétlennek tartott elmúlt esztendőben az asszonyok nemigen akartak szülni, nehogy bajt hozzanak ivadékaikra. Most viszont várhatólag jön a „mindent bele”, mert a kínai asztrológia szerint a Majom Évében született gyermekből eszes, határozott, kreatív és vonzó megjelenésű felnőtt válik. (Igaz, egyben hiú, csalárd és önző is, dehát senki sem lehet tökéletes.) Mivel a kínai állatövhöz kapcsolódó asztrológiai hiedelmek befolyásolják a kínai emberek jelentős részének gondolkodását, az állami népességszabályozók nem ok nélkül féltik tervmutatóikat. Az ünnephez kapcsolódó számos érdekes hagyomány és néphit egyike, hogy a gyermekek ilyenkor a szülőktől, nagyszülőktől, nagybácsiktól, • Bambusztetejű templom Kínában. nagynéniktől piros papírba csomagolt pénzt kapnak ajándékba. A piros a boldogság színe a kínai népi hitvilágban. A pénz természetesen Kínában sem boldogít, no de piros papírba csomagolva, az már más, úgy igen. Az ünnepek alatt azonban a világért sem szabad elkölteni ezt a pénzt, mert aki kiadja ilyenkor a kezéből, az egész évben pénzszűkében lesz—tartja a néphit. Ä tajvani kínai közösségekben új tartalommal kezd megtelni ez a régi hagyomány: a serdülőkornak olykor nem pénzt találnak a piros göngyölegben, hanem gumi óvszert, ami a pénzzel ellentétben —jó esetben piros papír nélkül is boldogít. Az azonban még neúi világos, hogy ezt is tilos-e azon nyomban felhasználni, s ha igen, milyen vészes következményekkel járhat a tilalom megszegése. Barta György 9 Ji nemzetiségű asszony. Gyógyító torna 6. oldal Interjú Bencze Ilonával 6. oldal Divat és mozgáskultúra 6. oldal Csipkés kombiné 7. oldal Sztár születik 7. oldal LELKI POSTA „Amikor a fiam néhány éve váratlanul megözvegyült, akkor hozzá költöztem, hogy segítsek neki. Két gyermeke maradt árván. A nagylánynak már gyermeke, szép családi élete van, de a kisebbik gyermek, a fiú, sok szomorúságot okozott már. Az idén lesz tizenhat éves és még mindig csak a nyolcadikat végzi. Többször megbukott. Mostanában meg olyasmiket csinál, amikre a mi családunkban még sosem volt példa. Megtudtam, hogy csavarog iskola helyett. A szomszéd faluba jár valamilyen idősebb fiúkból álló társaságba. Gyakran van pénze és eddig azt mondta, hogy alkalmi munkákat szokott elvállalni. Valóban sokszor segít a szomszédságban lakóknak, ezért szeretik is a környéken. Itthon nekem sosem segít semmit a ház körül. De ebbe már belenyugodtam. Mikor megtudtam, hogy nem jár el az iskolába, csúnyán ösz- szevesztem vele. Kiabáltam, megfenyegettem, hogy megmondom az apjának, de ö egyáltalán nem ijedt meg, sőt szemtelenül beszélt velem. Mit tegyek? Nem merek szólni az apjának .. Leveléből azt is megtudtam, hogy fia sokat dolgozik, gyakran van távol, ha pedig otthon van, akkor a ház bővítését, felújítását végzi. Szinte mindent saját maga. Úgy látszik, ügyes kezű ezermester. Ha kell, kőműves, ha kell, vízvezetékszerelő, még a tv-t is szerelget- te már a barátjával, pedig egyik szakmát sem tanulta. Bízzunk abban, hogy az alma most sem fog messze esni a fájától és unokájában is felébred ez az ezermester hajlam. Talán ha erre otthon is lehetősége nyílna úgy, hogy el is ismerjék az ügyességét, akkor nem járna el másokhoz minden adandó alkalommal. Az ö korában az iskolában már nagyon nehéz elviselni, hogy a fiatalabbak kicsúfolják és a tanulás közben is sorozatos kudarcok érik. Ez természetesen nem mentség arra, ha valaki nem végzi el a kötelességét. Neki most az iskolába járás a legfőbb feladata. Van azonban arra is mód, hogy esti iskolán, magánvizsgán vagy más módon fejezze be a tanulmányait úgy, hogy elkerülje a mostani kellemetlenségeket. Javaslom, hogy beszéljen az unokája osztályfőnökével erről. Majd ö pontosan elmondja a lehetőségeket. Aztán összeülhet a családjuk, hogy megbeszéljék, mi is legyen tovább. De unokáját egyenrangú, felnőtt emberként vonják be a beszélgetésbe. Jó lenne, ha unokájáért érzett aggodalma nem válna haragos indulattá. Hiszen az iskolában nyújtott teljesítménnyel még nem a teljes emberről állítottak ki valamiféle bizonyítványt. Milyen sok dolog van, amiről sosem esik szó egyetlen iskolai órán sem, mégis döntő az emberek boldogulásában. Nagyon fontos az iskola, de ezzel még nem dőlt el unokája életében minden. Itt kudarc érte, de ha segítenek neki abban, hogy megtalálja értékes tulajdonságait, akkor szépen boldogulhat. Ehhez önbecsülésre van szüksége, amit minden jól végzett munka utáni dicséret fejleszthet, erősíthet. Kúti Ibolya
