Petőfi Népe, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-12 / 36. szám

8. oldal, 1992. február 12.

PETŐFI NÉPE

HARMADIK NEKIFUTÁSRA — ALATTVALÓBÓL ÁLLAMPOLGÁR?

A civil társadalom esélyeiről

1990 pedig az új hatalmi struktúra kiépítését. Kialakultak a pluralista politikai intézményrendszer keretei, amelyek minden tekintetben megfelelnek a polgári hatalmi berendezkedésnek. Kérdéses persze, hogy ezt a keretet mennyire tudjuk a polgári demokrácia tartalmával megtölteni, azaz működőképes lesz-e a parlamenti demokrácia vagy sem.

A parlamenti választások óta eltelt közel két év az új rendszer működőképességét igazolta, még akkor is, ha számos esetben szélsőséges indulatok, látványos csetepaték tarkították, tarkítják az érdemi munkát. Az új elit — kormányzó és ellenzéki egyaránt — szemmel láthatóan megtalálta a helyét, s jól-rosszul, de lényegében a tőle elvárt szerepet játssza. Ennyiben tehát jó úton haladunk, a demokrácia intézményrendszere adott, a hatalomgyakorlás demokratikus játékszabályait pedig előbb-utóbb úgyis megtanulja az új elit, — igaz, alighanem kemény politikai küzdelmek árán és néhány választási ciklus folyamán.

Mindez egyértelműen biztató a polgárosodás szempontjából. A siker azonban nemcsak az eliten múlik. A társadalom hajlandósága, közreműködése nélkül az elit legfeljebb központilag propagálhatja, esetleg „elrendelheti” a „polgárosodást”, de ettől a társadalom még nem válik polgárivá, a demokrácia működőképessé. A döntő: a társadalom részvétele.

Ezért is perdöntő a kérdés: milyen a mai magyar társadalom állapota? A paternalista rendszerben felnőtt, többnyire az önállóságától is generációkon át megfosztott és csupán a végrehajtásra szorított társadalom képes lesz-e önálló, felelősségteljes cselekvésre? Másképp fogalmazva: lesz-e az alattvalóból állampolgár? Tudunk-e közösséget teremteni, meg tudjuk-e szervezni önmagunkat, lesz-e bennünk kellő felelősségtudat, korrektség, szolidaritás, tolerancia? — hogy csak a legfontosabb követelményeket említsük.

Számos jel arra vall, hogy igen. A magyar társadalom eddig nagyon megfontoltan, kulturáltan viselte és viseli el a rendszerváltás nehézségeit, ami fölöttébb biztató. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül az előttünk tornyosuló akadályokat, a társadalom erőteljes polarizálódását, a tömeges elszegényedést, amelyet a luxuséletmódban élők növekvő csoportjai még kirívóbbá, markánsabbá tesznek. Nem feledkezhetünk meg közállapotaink ijesztő romlásáról, a tömegek kiábrándultságáról és sok egyéb olyan tényről, amely veszélyeztetheti törekvéseink sikerét.

Annyi bizonyos, hogy napjainkban még valahol a rendiség zátonyai közt hajózunk, de már- már feltűntek a láthatáron a polgári „partok”. Még minden megtörténhet — az is, hogy révbe érünk. Mindez nem kis részben rajtunk múlik. Azon, hogy képesek leszünk-e a cél érdekében a közös cselekvésre, lesz-e kellő akaratunk és felelősségérzetünk a polgárosodással együttjáró nehézségek elviselésére és legyűrésére.

Böhm Antal politológus

• És akinek ilyen porcelánnal terítenek.

Nemzedékünk számára alapvető kérdés, hogy képes-e Kelet- Európa — s benne hazánk — a polgárosodásra, a ,civil társadalom kialakítására? Újkori történetünkben a mostani immár a harmadik nekifutás, hogy a magyar társadalomban megvalósuljon a polgári átalakulás.

Az első kísérlet a XIX. század második felében, végén volt, amikor a kiegyezés után a monarchia dualista rendszerében lehetőség nyílt a gazdasági-társadalmi megújulásra. (Eötvös József írta erről: „A politikai forradalom elégtelen, társadalmira .van szükség ... Az emberiséget újjá kell teremteni; nem elégséges a káoszhoz visszatérni, hanem atomjaira kell felosztanunk mindent!”) A századvég Magyarországa ennek szellemében próbálkozott meg a polgárosodással — nem is eredménytelenül. Hiszen az a prosperitás, amit

a századvég és a századforduló hozott, máig rajtahagyta bélyegét az országon.

Az I. világháború, Trianon és következményei hosszú időre befagyasztották a polgárosodás lehetőségét; a rendi struktúrákat fölélesztve, konzerválva sodorták a térség országait, köztük hazánkat is a második világháború felé. A következmények iszonyatosabbak voltak, mint az első háború esetén, s a záróakkord, a párizsi béke teret nyitott Jalta szellemének. De még ekkor is volt egy kísérletünk, ám 1945—48 politikai változásai, a demokrácia megteremtését célzó próbálkozások megfeneklettek — megszállt országban lehetetlen volt nyugati mintájú polgári társadalmat kialakítani.

A harmadik nekifutás már napjaink története. 1989 meghozta, megindította a rendszerváltást,

• Aki a kukából keríti elő, amire szüksége van.

ANYAKÖNYVI HÍREK

KISKUNHALAS

Születtek (január 31. és február 5. között): Szabó Szilvia (Mészáros Mária), Varga Árpád (Szalai Eszter), Kurucz Nikoletta (Fetter Mária), Horváth Betti (Jagicza Rózsa), Szabó Dóra (Nagy Anita), Nagy Pál (Juhász Katalin), Géczi Evelin (Torma Zsuzsanna), Kovács Szilvia (Gál Ilona Margit), Vlasies Vanda (Papp Ilona), Kriván Flóra (Molnár Anita Erzsébet).

Házasságot kötöttek (február 7-én): Bőhm György és Fakán Erzsébet.

Meghaltak (február 4. és február 10. között anyakönyvezettek): Kardos Sándor (Kiskunhalas), Benyák Károly (Kiskunhalas), Pap Balázs (Kiskunhalas), Király Jánosné Dózsa Mária Etelka (Kiskunhalas), Kátai Benjámin (Kiskunhalas), Gábor Ferenc (Soltvadkert), Frei Andrásné Katzenbach Zsófia (Soltvadkert), Dudás Mihály (Csengőd), Faller István (Kisszállás), Szőke Vendel (Kiskunhalas), Szalzgrúber I a-os '' J), P:,’tér rjp-A-r.

Csuka Piroska (Kiskunmajsa), Mészáros József György né Kovács Mária Erzsébet (Kunfehértó), Po- povics Sándor (Kiskunhalas), Hajdú Jánosné Mikulás Éva (Borota), Szívós Béla (Kiskunmajsa), Paprika Imre (Kiskunmajsa).

BAJA

Születtek (január 23—29. között anyakönyvezettek): Szöllősi Edit (anyja neve: Schulcz Andrea) Csát- alja, Hubcr Tamás (Száhler Rózsa) Nemesnádudvar, Horváth Róbert (Csima Julianna) Érsekhalma, Nagy Zoltán (Halmos Katalin) Tatahaza, Gál Zsanett (Horváth Ágnes) Mátételke, Soós Nikolett (Korsós Erika Erzsébet) Nagyba- racska, Bálint Dávid (Kalmár Violetta Ilona) Mélykút, Rádi Roberta (Szabó Ildikó Mária) Baja, Marusa Réka (Takács, Erzsébet Zsuzsanna) Sükösd, Ács Ádám (Mohai Gizella) Baja, Hepp Tamás (Harnos Éva) Madaras, Gyurinovits Nikolett (Urban Katalin) Baja, Mátyás Jósolt ^Farkas Évái Mad',rac

Pozsonyi Dávid (Varga Szilvia) Dusnok, Siskovics Henrik (Tóth Kovács Renáta) Kunbaja, Sibinger Norbert (Kovács Erika) Baja, Orosz János (Viszmeg Tünde), Bácsalmás, Orosz Roland (Viszmeg Tünde) Bácsalmás, Rácz Dávid János (Kiss Adrienn) Hercegszántó.

Házasságot kötöttek február 1- jén: Énekes Zoltán Gábor és Fu- macs Erika Mária, Gouaida Amar és Vélin Márta.

Meghaltak (január 23—29. között anyakönyvezettek): Bajor Jánosné Burány Margit (Madaras), Gilyán Istvánné Márics Julianna (Baja), Barta Imréné Lábadi Gizella (Baja), Takács Péter Pálné Lórencz Margit (Baja), dr. Rozmanicz Jó- zsefné Herrmann Irma Mária (Baja), Aladics Sándomé (Tallósy Teréz (Baja), Gyuricza István (Rém), Horváth Jánosné Vélin Ágnes (Herceg- szántó), Gyurity Mártonné Főczen Julianna (Baja), Csilics István (Baja), Sidó János (Baja), Bárd Jánosné Kohn Erzsébet (Baja), Iszkaitz Sándor (Baja), Osztroponác József (Bácsalmás), Pálfi Laszlóné Mezei Margit (Baja), Berger István (Baja).

Miért adósodtunk el? Ez a kérdés a magyar gazdaság mai helyzetéről folyó vitákban gyakran elhangzik. A Tőzsde Kurír Bakó Edét, a Pénzügyminisztérium főtanácsosát kérdezte ugyanerről.

— Szerintem azért kellett külföldön eladósodnunk a konvertibilis valutájú országokkal szemben, mert 1974-től kezdve ár- és egyéb veszteségek finanszírozására kellett berendezkednünk, s mert ipari és mezőgazdasági, élelmiszer-ipari szerkezetünk az évtizedek alatt az akkori KGST-viszonylatokra orientálódott. Onnan támogatást nem kaphattunk, ám az önállóbb magyar kezdeményezésekre annál több kritikát. így gúzsba kötve kellett táncolnunk, mert a külső finanszírozási sasszék biztosították a még elfogadható mértékű életszínvonal-emelést és fejlesztéseket, legyen azok ára a már említett árveszteség vagy kamatteher, illetve árfolyam-különbözet. Ily módon végül is tág tere nyílott az adatokkal való játszmának, ha úgy tetszik, az adatok prezentálása mikéntjének is.

Miért volt e játszmára szükség? — kérdezhetné bárki joggal e hazában. Véleményem szerint1 azért, mert az akkori törvénybe iktatott költségvetési adatok a „mi zöld sziget vagyunk a nemzetközi gazdasági világ felbolydult tengerében” elméletet tükrözték, s így korrekciókkal kellett élni ahhoz, hogy e zöld szigetet ne sodorja el a hurrikán. Hiába erősködött a korabeli kormányzat néhány prominens vezetője 1982—84-ben, hogy az egyensúlyi helyzet javítása érdekében restriktiv intézkedésekre van szükség, hiába tett meg mindent az MNB jobbik fele és a PM a helyzet feltárása érdekében — és a példákat még sorolhatnám —, akkor nem lehetett elfogadtatni e gondolatokat.

Hát így alakult ki az a helyzet, hogy külföldi adósságaink 1982 és 1988 között csaknem megkétszereződtek, ám tavaly októberig a teljes nettó adósságunk már nem nőtt tovább. Külföldi követeléseink az utóbbi két évben örvendetesen nőttek (jellemzően a devizatartalékok,

amelyek emelkedése meghaladta a tartozások növekedését). A kormány Németh Miklós akkori miniszterelnök beszédével 1989 novemberében lezárta a múltat. Ezt nemzetközi partnereink elfogadták.

Ezek után nincs értelme a múltról filozofálni. A gazdaságtörténészek majd feltárják a részleteket. Minden bizonnyal azt is, hogy a nyugati pénzvilághoz és intézményi rendszerhez való kapcsolódáskor — lásd a Nemzetközi Valutaalaphoz és a Világbankhoz 1982-ben történt magyar csatlakozást — milyen választási lehetőségeink voltak, és megérte-e. Az én válaszom határozott igen. Feltárják majd azt is, hogy az áldozatvállalás és az eredmények összhangban álltak-e egymással. A válaszom ismételten igen. Egyet azért remélek: hogy a korabeli szakértők, legyenek külföldiek vagy magyarok, hallatni tudják hangjukat. Ézt tenni persze különbözőképpen lehet. Én most azt mondom: zárjuk le a témát kormányunk előrevivő programja alapján. Megéri! (MTI-Press)

NEM TÖRÖTT EL A HEGEDŰ

Tíz év a népzene vonzásában

Hegedűs együttes. Ugye, ismerősen cseng a név? A kecskeméti zenekar most ünnepli tízéves jubileumát. Hogyan is kezdődött? A népzene barátai még jól emlékeznek a Hegedűs együttes első fellépéseire. És mi történt az egy évtized alatt? Ezt is sokan felidézhetik emlékeik közül. Tényleg együtt muzsikálnak még Hegedűs Zoliék? A válasz erre a kérdésre is: igen. Sőt, jelentős kilométerkőhöz érkeztek. Legjobb, ha a továbbiakban közreadjuk azt a beszélgetést, melyet munkatársunk folytatott az együttes névadójával, Hegedűs Zoltánnal, aki „mellesleg” a kecskeméti GAMF tanára.

— Hogyan is kezdődött?

— A kecskeméti néptáncosok rágták a fülem, jó lenne, ha létrehoznék egy zepekart, miután muzsika kellene műsorukhoz. Ú ágy‘Dezsö,Tonf Säci meg- gjAőfcöttvSWnW'tigyurtakk'ör hoviétt ösz- sze a sors Beregszászi Jánossal, a Garabonciások vezetőjével, aki maga is hegedült. Ő is szeretett volna zenekart verbuválni. Először vele szerveztük meg a csapatot, majd miután Szegeden, Halmos Béla tanfolyamán másokkal is megismerkedtem, létrejött az első együttesünk (Kovács László, Králik Gusztáv és Hegedűs Zoltán neve tűnik fel az alapítótagok között. — B. T.) Szorgalmasan tanultunk, fél év után már kimerészkedtünk a közönség elé is. Sőt, alig telt el egy esztendő, máris külföldi turné várt ránk, a Kecskemét Táncegyüttest kísértük Franciaországba. Közben persze nem szakítottunk eredeti foglalkozásunkkal, megmaradtunk villamosmérnöknek, Kovács Laci barátommal. Érdekes, hogy zenekarunkban inkább csak a kontrások cserélődtek sűrűn.

— A Hegedűs együttes egy mozgalmat is elindított Bács-Kiskun megyében.

— Igen, ebben a megyében lényegében mi kezdtük ezt a műfajt, vagyis a táncházi muzsikát vállaltuk fel. Lelkesedésünkben még tanfolyamot is szerveztünk, miután megszereztük a művészeti, oktatói engedélyeket. Egyre szaporodtak a zenekarok. Baján, Kisszálláson, Halason, Kecskeméten jöttek létre új együttesek, melyeknek nagyon örülök. Ma már nem csak mi vagyunk a pályán, de ez azért sem teremthet konkurens helyzetet, mert mi továbbra sem főállásban muzsikáltunk. Sajnos, az országos képet nézve, kialakult a rosszízű versenyszellem. Telítődött a műfaj, nagyon nehéz megélni a népzenéből. A színvonal is emelkedett, a támogatás viszont szinte megszűnt. Szerencsére, ezekből a gondokból mi kimaradtunk, miután kedvtelésből zenélünk, azokat a fellépéseket vállaljuk el, melyeket nem kell szégyellenünk. Az elmúlt tíz évben sok értékes emberrel találkoztam, már csak azért is megérte.

— Soha nem gondoltatok arra, hogy csak a zenéből éltek meg?

— Erre már csak azért is felelőtlenség lett volna, itt, vidéken alapozni, mert a népzenéből még a legnagyobbak sem tudtak megélni. Mondd meg, miért kellett Svájcba elmennie asztalosnak egyik legkiválóbb népzenészünknek. Soha nem azért zenéltünk, hogy ennyi és ennyi pénzt kapunk. Bár, a pénz valamennyiünknek számított, mert szinte a hátunk mögött hagyott évtizedben alapoztuk meg egzisztenciánkat, családot alapítottunk, építkeztünk. Azt elmondom, hogy a tevékenykedésünket illetően nem voltunk mindig egységesek, vagyis a zenekar egyik fele kifejezetten csak a koncertpódiumot szerette volna, mások pedig a néptáncegyüttesi kíséretet sem vetették meg. Persze, azért sikerült közös nevezőre jutnunk, hiszen állandó zenekara voltunk a kecskeméti, a bajai, a keceli, a solti, a szarvasi, a szalkszent- mártoni, a galgahévízi néptáncosoknak. A szabadkaiakat is kísértük. A vitákat a sok-sok felkérés, lehetőség elmosta, és valamennyien örültünk a közös sikereknek.

— Voltak-e nehéz pillanatok a Hegedűs együttes életében?

— Gondjaink csak abból adódtak, hogy a kiváló kontrásainkat állandóan elcsábították más zenekarok. Az világos volt: a mi zenekarunk nem szűnhet meg, nem szabad feladnunk. Elég nagy volt a zenekar holdudvara, sok-sok barát vett körül bennünket, mindig volt kihez fordulnunk, ha valami bajt éreztünk. Az pedig szinte természetesnek tűnt, hogy még a házépítésben is segítettünk egymásnak.

— Egy időben mintha nem is létezett volna az együttes. Emlékszem, akkoriban írni akartam rólatok, „eltörött a hegedűm” címszóval.

— Ez fennállásunk hetedik évében lehetett. Igen, emlékszem, sokan mondogatták, nem játszunk, vége a zenekarnak, feloszlott. Az az igazság, szó sem volt ilyesmiről, csak akkoriban valamennyien a magánéleti dolgainkkal voltunk elfoglalva. Megszoktak, megszerettek bennünket és hiányoltak. Egyébként a tavaszi fesztiválokon mindig felléptünk, sokfelé jártunk a világban, Franciaország, Finnország, Törökország szegletében, és szívesen emlékszünk vissza a Krím-félszigeti koncertjeinkre is. Itthon megfogyatkoztak a szereplési lehetőségek, de azért any- nyit, amennyit mi színpadon szeretnénk játszani, megtaláljuk a módját. El ne feledjem, a Kecskeméti vásárfia című nagylemezen van néhány felvételünk. Egyébként nem vágyunk önálló albumra, azt hiszem ez ma nem is lenne könnyű, főleg ha vidéki a zenekar. A tíz év alatt mintegy két és fél órányi zenei anyaggal gazdagodtunk, boldogan játsszuk a régebbi kompozíciókat is, nem kell mindig újabb anyagokra vágyni. Van egy húszperces saját művünk, a Mezőségi szvit. Most is készülünk eggyel, március 15-én mutatjuk be Kecskeméten az Áldott legyen Magyar- ország örökre című produkciónkat, az 1848-as forradalom’dallamanyagát felhasználva hoztuk létre a darabot.

—Milyen lesz a jubileumi koncertetek?

— Sok vendéget hívunk, valamennyi nálunk megfordult zenészbarátunk itt lesz. Rendezünk egy kiállítást is a koncertteremben, kirakjuk a régi cikkeket, fényképeket. És hajnalig tartó táncházat is hirdetünk. Terveink? Március 15- ét már említettem. A nyáron előreláthatólag Németországba utazunk. Régi vágyam, hogy ismét gyűjtőutakra indulhassak, például Erdélybe, Vajdaszenti- ványba, Ukrajnába a Felvidékre. És persze Kecskemét környékén is lenne felkutatnivaló. Kálmán Lajos bácsi munkásságát nagyra becsülöm, vele hamarosan felveszem a kapcsolatot.

— Hadd áruljam el, hogy amikor készültelek megkeresni, nem a GAMF-on hívtalak fel, hanem a zeneiskolában. Számomra természetesnek tűnt, hogy te csak ott taníthatsz, Kodály, a népzene városában.

— Köszönöm. A GAMF automatizálási tanszékén tanítok, nem a zeneiskolában. Egyszer már szóba került, hogy lesz népzeneoktatás, szívesen megyek, ha hívnak. Különben mindig vannak magántanítványaim, zenekarokkal is foglalkozom.

Akik nemcsak e nyomtatott sorokra kíváncsiak, hanem a Hegedűs együttest élőben is szeretné látni-hallani, megteheti február 14-én este hét órától, amikor is kezdetét veszi Hegcdüsék jubileumi koncertje a kecskeméti Táncsics Mihály Művelődési Központban. És egyúttal kezdődik a zenekar pályafutásának második évtizede. Mert a hegedűnek nem szabad eltörnie!

Borzák Tibor

• A Kecskeméti Tavaszi Napok egyikén. A Hegedűs együttes leghűségesebb, legkitartóbb zenészei Fáry János, Hegedűs Zoltán, Nagy Zoltán és Kovács László. (Fotó: Tóth Sándor)

NE A MÚLTRÓL FILOZOFÁLJUNK!

Vége a pénzügyi sasszéknak