Petőfi Népe, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-29 / 24. szám

TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! 1992. január 29.. 7. oldal Kedves Olvasóink! Furcsaságokról, sérelmes, bántó esetekről, lelketlenségekről szól­nak többnyire az alább közreadott levelek. Külön felhívjuk a ügyei­met egy kalocsai asszony abortuszvitáboz kapcsolódó véleményére, egy „zebrán” elgázolt kislány édesanyjának kesergésére, valamint a füiöpházi Varga Józsefné segélykiáltására. Mindezek mellett szíve­sen adtunk helyet elismerő soroknak is. Várjuk további írásaikat. (A szerk.) Bántalmazás a polgármesteri hivatalban, Fülöpházán Tisztelt Főszerkesztő Úr! Velem olyan történt, amire úgy gondolok néha vissza, hogy vajon nem rossz álom volt-e csak, de a tények megerősítik bennem: igen, ez megtörtént 1992-ben, egy de­mokratikus Magyarországon. Fülöpházán, január 14— 15-én, tüdőszűrés volt. Ezt nem volt olyan könnyű kitalálni, mert az értesítésen, amelyet név és cím nél­kül a postástól kaptam, csak egész­ségügyi szűrés volt feltüntetve. A munkahelyi főnököm természe­tesen elvárta, hogy megfelelő iga­zolással támasszam alá távollétem okát. Az igazolást, egyéb megol­dás nem lévén, a polgármesteri hi­vatalban próbáltam beszerezni. Aznap elég sokan voltak a hivatal­ban. Én a jegyző asszonyt, dr. Szi­lágyi Rózsát kerestem, egyrészt a szerintem nem megfelelő kiértesí­tés ügyében akartam panaszt ten­ni. A jegyző asszony a polgármes­ter szobájából kijött, és a gazdasá­gi ügyintéző szobája felé tartott, és bement. Én próbáltam utána men­ni, de ahogy odaléptem az ajtóba, Segítség! Nagy elkeseredésemben fordu­lok Önökhöz. Családom megélhe- tősége forog kockán. Én nyolc éve nem tudok dolgozni, második gyermekem születése óta sűrűn be­teg Volt, így munkahelyem meg­szüntetésére kényszerültem. Jo- szágneveléssel foglalkoztam ott­hon, abból pedig a mai világban nem lehet megélni. A baj villámcsapásként ért: a férjem, műtétéi miatt, leszázaléko- lás alatt áll. Egy fillér táppénzt nem kap, mivel kiadták a munka­könyvét. Maradt a megélhetősé- günkre 5410 forint családi pótlék, A Retten a rendőr ellen című írásukat olvasva, mely január 20-án jelent meg a Petőfi Népébói, örömmel vettem tudo­másul, hogy a rendőr fegyverhasználatát jogosnak találták, amikor a garázdákkal szemben megpróbált intézkedni, mert itt az utolsó egy-két évben a bűnözőknek és a garázdáknak nagyon kinyílt a szemük. Jó volna, ha ez sürgősen megváltozna és a bűnözők félnének a rendőrtől, nem fordítva. Azt pedig érthetetlennek tartom, hogy az üyen esetnél is, mint a pálmonos- tori, egy rendőr megy ki intézkedni. Ha ketten vannak, ez az eset még csak véletle­nül sem fordulhat elő. Nem akarom a rendőrség vezetőit ki­oktatni, de például, ha egy idősebb egyko­ri csendőrrel elbeszélgetnének, azt hiszem, nagyon jó tanácsokat tudna adni. Mert ugye, a csendőr, amikor fölszerelt, 2 éves a jegyző gyorsan be akarta csukni az ajtót és odacsukott az ajtóval. Közben elkezdett kiabálni „azon­nal takarodj, azonnal takarodjon” mondta többször is. Megpróbál­tam megmagyarázni a rendelkezé­semre álló egy-két pillanat alatt, hogy miért keresem, de feleletül még egyszer alaposan odacsukott (a lábamat, a hasamat, a karomat és a fejemet), ahogy már kb. fél testemmel a szobában voltam. Iga­zolás helyett, a panaszom meghall­gatása helyett, sikerült beszerez­nem a falu jegyzőjétől egy nyolc napon túl gyógyuló sérülést a ka­romon. Én eddig nem találkoztam a jegyzővel, ezután minden fülöp- házi lakost óva intek, ne menjenek a polgármesteri hivatalba, mert ott a meghallgatás, a bajok orvoslása helyett durva szavak és tettleges támadások érik az állampolgáro­kat. Kérdezem én, ki védi meg a békés embereket az ilyen és haspn- ló támadásoktól? amit a két gyermek után kapok. Ebből éljünk meg négyen? Én munkahelykeresésre indultam, de mindenhol elutasítottak, mert vi­dékről mennék dolgozni, s az útikölt­ség-térítést nem tudják vállalni. Nagyon kérem Önöket, tegyék közzé kérésemet. Nekem mindegy volna, ha takarítónak vagy kony­hai dolgozónak alkalmaznának is, csak munkát kapnék valahol és a 18 kilométeres utazásom költségé­hez hozzájárulnának, hogy a gyer­mekeim mindennapi kenyerét biz­tosítani tudjam. Kérem, nevemet ne tegyék közzé, maradjon a szer­kesztőségben. Hátha van olyan vállalat, vagy valaki, aki tud segíteni elhelyezke­désemben. Köszönettel: V. J. Fülöpháza iskolára ment, ahol mindenre megtanítot­ták, az önvédelemtől kezdve az igazoltatá­sig, és csak utána mehetett szolgálatba. De csak párban. Úgy, hogy ilyen eset még csak véletlenül sem fordulhatott elő, mert aki a csendőrre kezet emelt, azt pillanatok alatt leszerelték a jó hosszú, szuronyos puskákkal, és nem kellett összevissza lö­völdözni, mint napjainkban. Szinte alig van nap, hogy ne lehetne hallani, megtá­madták az intézkedő rendőrt. A pálmonostori rendőr mindenesetre elismerést érdemel, amiért fegyverét indo­koltan, jogszerűen használta. Ha a sajtó­ban az üyen esetek nyilvánosságra kerül­nek, biztos, hogy meghátrálásra kénysze­rülnek a garázdák. Bozóki Sándor Kiskunmajsa, Fő u. 102/A Pénz nélkül az utcán Egy olyan vállalat több száz dol­gozója nevében fordulok a szerkesz­tőséghez, amely felszámolás alatt áll, több száz dolgozóját utcára tett, s a dolgozók nagy részének elég nagy összegű végkielégítést kellett volna fizetni 1991. december 31-éig, illetve 1992. március 31-éig. Ám erre az igazgató úr semmi hajlandóságot nem mutat, azzal az indokkal, hogy nincs pénz, s közben a főnökök és az igazgató úr felveszik a nagy dohányt. Nem tudom, hogy lehet ez? Mert a dolgozók nagy ré­szét november 5-én kifizették, de a fölmondásuk decemberben járt le, és most még a munkanélküli hivatalban sem jelentkezhetünk és egy fillért sem kapunk. K.-né a BRG Rt. több száz dolgozója nevében Lelketlen világ Január 20-án 7.32 órakor, Kecs­keméten, a Petőfi Sándor utca— Kőhíd utca leágazásánál lévő gya­logátkelő helyen egy zöld színű Wartburg személygépkocsi neki­ment a „zebrán” áthaladó 16 éves kislányomnak. A gyermek az ütkö­zés erejétől a motorháztetőre ke­rült, majd onnan az úttestre zuhant. A gépkocsi vezetője bekanya­rodva a Kőhíd utcába megállt, odament a sérült gyermekhez, megkérdezte mi baja, bevigye-e a kórházba, aki azt mondta nem érez semmit, így a vezető a hely­színről eltávozott, mint aki jól vé­gezte dolgát. Kisleányom társával együtt ha- zasántikált, majd elment az iskolá­ba, ahonnan tanárai — állapotát látva — hazaküldték. Ezután ke­rült orvos keze alá a kórházba, ahol megállapították, hogy zúzó- dása van és elég nagy fokú stressz érte a kiállottak következménye­ként. A nyolc napon belüli sérülé­sek ellenére leányom a mai napig is sántít és nyugtátokat vagyok kénytelen adni neki, hogy a történ­tek minél előbb elhalványuljanak benne. Amit itt most le szeretnék írni, az a közömbösség, amely az esetet látó járókelők részéről megnyilvá­nult. Senki nem vette a fáradságot, hogy közelebb menjen a gyerek­hez, felemelje és esetleg tanácsot adjon, hogy ilyenkor fel szokták írni az elkövető gépkocsijának rendszámát, esetleg hazakísérje a kisleányt a helyszíntől egy percre lévő lakásába. Nem, erre senkinek nem volt gondja. Ugyanakkor a vétkes — mert ez egyértelmű, hogy a történtek a gépkocsivezető hibájából adódtak —, mint aki jól végezte dolgát, el­hajtott a helyszínről, biztos gon­dolván, hogy ezt megúszta. Tiszte­lettel fordulok a közvéleményhez, a gépkocsivezetőkhöz, törődjünk többet egymással, mert ahogy azt a régi keletű mondás tartja, min­denkit érhet baleset, aki ma szenv­telen néző, holnap már áldozat is lehet. Bende Attiláné Kecskemét Reile G. utca 16. Darabos Jánosné Fülöpháza, II. k. 97. Elismerés a pálmonostori rendőrnek Már a kéményseprők se szerencsefiak EGY NŐ AZ ABORTUSZRÓL Helyettem ne döntsön senki! Jó ideje már, hogy csend honol az abortusztörvény körül. Tudjuk, miért. Az Alkotmánybíróság a parlament döntésére vár, no, és természetesen van még idő 1993- ig. Ezt a „tűzszünetet” kihasznál­va, szeretném elmondani vélemé­nyemet, mert én esetleg (sajnos) még érdekelt lehetek a dologban, sok nőtársammal együtt. Először is felháborítónak tar­tom — s egyben átmeneti időnye­résnek is —, hogy csak azért nem tudnak dönteni az arra illetékesek, mert még nem lehet tudni, hogy ember-e a magzat? Eközben na­gyon fontos dologról feledkeznek meg a döntéshozók. Nevezetesen arról, hogy a már megszületett gyerekek nagyon is emberek. Ok azok, akiknek nem jut legelőször is bölcsőde, azután óvoda, majd az iskolában pad, s eközben játék, szivacs, szemléltetőeszköz. A gye­rekek naponta egyre többen nélkü­löznek, a szülők, sajnos, egyre töb­ben és egyre többször nem tudják befizetni a napközit, és a nagyon várt, nagyon akart gyerekek éhe­sek. Mi szükség arra, hogy anyá­kat abba a helyzetbe kényszerít­sék, hogy legyen még egy ilyen sorsra jutó gyerekük. Azután eszembe jutott a két vég- * let: a kora felnőttkori fiatalok és a már felnőtté váló gyerekeket neve­lő házaspárok. Igenis van tiszta, szép és őszinte szerelem 18 évesen, ami esetleg tes­ti szerelemmel is jár. És legyen bár­milyen felvilágosult két fiatal, elő­fordulhat a teherbeesés. Kinek, hova, mire szülessen meg az a pici baba? Vagy, ha nem születik meg és büntetendő lesz az abortusz, ak­kor elítélik azt a középiskolás vagy főiskolás lányt? Mi lesz vele?! S az idősebbek (40-45 évesek) esete? Nekik többnyire felnőtt gyermekeik vannak. S ha magzat­tal a testükben kellene egyszer ki­jönni a nőgyógyászati rendelőből, nagyon elkeserednének. Hiszen negyven-egynéhány évesen már komolyan elgondolkodtat, hogy mire leszek képes, amikor O még csak tizenéves lesz, én pedig hat­van. Vagy a másik verzió: nem szü­löm meg, és akkor börtönbe csuk­nak, a családom pedig közben tönkremegy! Egyszerűen nem igaz, hogy ezt a kérdéskört le lehet szűkíteni arra, hogy a magzat ember-e, vagy sem. Csak a már gondolkodó ember és a már élő gyerek szempontjából kell és szabad vizsgálni ezt a kér­dést. S kérem, ne a férfiak döntsék el, hogy mi, nők mit akarunk. A tes­tünkkel való rendelkezés legyen a mi jogunk! Szörnyű gondolat ju­tott az eszembe: nevezetesen, hogy a prostitúciót nem büntetik, pedig a nő ott is a testével rendelkezik szabadon. A hasonlat, tudom, un­dorító, de mérlegelendő. Továbbá: nagyon üdvös lenne, ha sem az egyház, sem a Szent Atya nem döntene helyettem eb­ben a kérdésben. Bocsánat, de a részükről való nyilatkozás felelőt­len és könnyelmű. Hát persze, hogy én is könnyebb helyzetben lennék, ha a dolgokról csak szóno­kolnom kellene. Felelősség nélkül nyilatkozni a legkényelmesebb do­log. Mert történetesen az egyház­nak az semmibe se kerül, amiről nem tud, pl.: nincs pénzem a gyer­mekemnek új cipőre vagy gyü­mölcsre, és szülnöm kell még egy kisbabát. Elmehetek én az egyház­hoz gyümölcsért vagy bármi má­sért? Persze, hogy nem. És itt nem kívánom tovább folytatni... M. Katalin Kalocsa Polgármesteri ház ... ? Az „Érvek a tizedik emeletről” szóló cikkhez én is szeretnék hozzá­szólni . A hölgy levelének minden so­rát valósnak tartom és megerősítem, mert azt fogalmazta meg, ami ben­nünk, kecskeméti polgárokban is megfogant azon tudósítás olvasása után, hogy polgármesteri házat épí­tenek Kecskeméten. Nekem is rögtön fölment a pum­pám, amikor ezt olvastam. Hát ilyen gazdagok vagyunk mi? Nem tudom, kinek a pihent agyában fo­gant meg az elhatározás! Az biz­tos, hogy nem küszködik anyagi gondokkal. Esetleg nagyzási kór­ban szenved a mi rovásunkra? Nem gondol arra a sok, nehéz sor­ban élő szenvedőre, akinek a napi betevő falatja sincs meg, s esetleg tető sincs a feje felett? Az ő vélemé­nyüket is jó lenne kikérni. Esetleg népszavazásra bocsátani az ilyen elhatározást, mielőtt a kedves kép­viselő urak ilyen elképzelést meg­valósítanának. Köszönöm figyel­müket: Kuti Lászlóné Kecskemét, Budai fasor L/C I. 5. Nem is tudom, miért írom meg Önöknek, ami a minap történt ve­lem. Hol mérgelődök, hol meg mo­solygok magamban, ha rágondo­lok. Mindenesetre fölöttébb fur­csállom a dolgot. íme a történet. Elmondhatom, nekem még a ké­ményseprő se hoz szerencsét. Janu­ár 17-én éppen betegszabadságon voltam, így otthon ért a kémény­seprőmester. Ugyanis minden év­ben egyszer, általában januárban eljön és beszedi, ami jár nekik. Ilyenkor mindig egy összegben fi­zetem a kotrási díjat, mert egész évben nem találkozom vele (vagy nem jön, vagy nem talál otthon). Nagyon kedves, kis fiatal mester jött. Meg is kotorta azt az egy ké­ményünket, amit évek óta tisztíta­ni szoktak. Amikor kérdezem, hogy mennyit fizetek, azt mondja, hogy 438 Ft-ot. Majd elszédültem. Ugyanis tavaly 150 Ft körüli ösz- szeget fizettem. Hát így felemelték? Mire mondja a mester, hogy 3 ké­mény után kell fizetnem. Hol van itt három kémény? Mondja, hogy ő se tudja, hogy van ez, ő mindig egyet kotor nálunk, de megígéri, hogy jelenti valahova, és akkor jö­vőre nem fizetek ennyit, de most ki kell fizetni, mert ennyi van a papí­ron. Megsajnáltam a fiút, hiszen en­nek nem ő az oka. Kifizettem a 438 forintot, s juszt is adtam neki bor­ravalót. Amikor elment, feltettem a szemüvegemet és átnéztem az új­fajta, már kódolt számlát. Erről megtudtam, hogy tényleg három kéményünk van, és még el is köl­töztettek bennünket a Széchenyi út 5. szám alá. Nem tudom, azon a házon hány kémény van, de nálunk, az Ady Endre út 5. alatt, ha megvakulok se látok a tetőn három kéményt. Nem is volt soha három. Egy van, amit használunk és amit évente egyszer tisztítanak „hivatalosan”, és egy használaton kívüli, eternit­cső kémény, amihez a kotrómeste­reknek még sose kellett hozzányúl­niuk. Az eset óta reggelente fel-felné- zek a házunk tetejére, hátha kinőtt már egy újabb kémény. Amíg egy­szerű kis számlát kaptunk, sose volt baj. Most, hogy mindent szá­mítógép meg a franc tudja, milyen gép tart nyilván, most nem egyezik se a kémény száma, se az utca ne­ve. Én viszont nem szeretek fölös­legesen fizetni. Eddig a történet. Köszönöm, hogy elolvasták. Megjegyzem, nincs rossz szándékom senki ellen evvel kapcsolatban. Hiába, ma már a kéményseprők se az igazi szerencsefiak. No, de megvárom az 1993-as év elejét, hátha akkor a „három” kéményből kettő „ledől”, s nem kell még egyszer 438 forintot fizetnem. Tisztelettel: Csáki Vilmosné Lakitelek, Ady E. út 5. Az oldalt összeállította: Rapi Miklós ::■■■■ /•. V ■ ' Feladó neve: Lakcíme: POSTAHIVATAL . Címünk: Petőfi Népe 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A LEVÉLVÁLTÁS A gyerekeknek kell a tornaterem Tisztelt „P”! Olvastuk fel­háborodását kifejező levelét a Petőfi Népe január 15-ei szá­mában. Ön ebben azt írta: Azt beszélik, hogy az épületóriás mintegy 15 méter magasságá­val 30-38 millió forintba ke­rül. Ezúton szeretnénk tudatni, hogy információi nem felel­nek meg a valóságnak. Az Ön által „nagy hodály”-nak vélt tornaterem minden felszere­léssel együtt maximum 28 millió forintba kerül. Az ál­lam 2x4 millió forinttal já­rult hozzá az építéshez, a töb­bi pénzt pedig a község spó­rolta össze éveken keresztül. A tornaterem építése a község —főleg a gyerekek—érdeke, de az Ön által említett út meg­valósítása az állam feladata lenne. A művelődési házhoz képest ez a tornaterem meg­váltás lesz a gyerekek számá­ra. A művelődési házat nem testnevelésre építették, a tor­naterem pedig ezért épül, és a gyerekek örömmel fognak majd bemenni, még iskolai szünetekben is. Úgy érezzük, kötelessé­günk volt tudatni önnel a té­nyeket, hogy ne legyen vissza­tetsző érzése se Önnek, se a többi így gondolkodó ember­nek. Az új iskola és az épülő tornaterem ajtaja mindenkor és mindenki előtt nyitva fog állni. Az orgoványi iskola diákönkormányzata nevében: Udvardi Veronika Víg Anikó Bállá Regina Hála húsz év múltán Dr. Tóth Csaba urológus főorvos mentette meg az életemet a szentesi kórházban, 1972. január 25-én. Vesekő, majd vesenémulás miatt azonnali műtéttel el kellett távolítani a vesé­met, ami akkor még nem volt rutinműtét. An­nál is inkább, mivel egyéb okok miatt már ez volt a hetedik műtétem. Ezúton szeretném ismét megköszönni mind­azt a lelkiismeretes odaadást, bátorítást, törő­dést, amit 20 év óta ma is élvezek az ellenőrzé­sek során. Dr. Tóth Csaba kandidátus jelenleg a kecs­keméti Hollós József megyei kórház urológiai osztályának főorvosa. További munkájához sok sikert, erőt, egészséget kívánok: Hálás betege: Veles Istvánná Kunszentmiklós POSTASZOLCÁLATI (bélyeg nélkül feladható) HELYBEN U ADTA TWIT UTTDAD Á HÁT PIA* «lAlIin XI vHlVAAOvL

Next

/
Oldalképek
Tartalom