Petőfi Népe, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-27 / 22. szám

PETŐFI NÉPE 1992. január 27., 7. oldal ELETMOD A PSZICHOLÓGUS VÁLASZOL Az ember nem gép Az „ép testben ép lélek” közmon­dás fordítottja is igaz. Ha az ember megbetegszik, ritkán tud lelkileg ki­egyensúlyozott és derűs maradni. A testi betegségnek csaknem min­dig velejárója — különböző mér­tékben persze — négy igen kelle­metlen érzelem: a fájdalom, a szo­rongás, a kiszolgáltatottság és a re­ménytelenség — érzése. A betegségek igen különböző sú- lyosságúak, így természetesen nem egyformán viseli meg az embert lel­kileg a gyomorrontás meg a szívin­farktus. Másképp ér minket egy vá­ratlan, heveny megbetegedés (mint derült égből a villámcsapás), és megint másféle kellemetlenségeket kell elviselni egy hosszan tartó, idült kóros folyamatban. A gyógyí­tó környezettől, a kórházi személy­zet viselkedésétől, a hozzátartozók segítségétől is függ, kit mennyire vi­sel meg a betegség és körülményei. Az énerő, a lelki tartás vonatko­zásában is nagy egyéni különbsé­gek vannak, így a gyengébb tűrőké­pességű, érzékenyebb és kevésbé al­kalmazkodóképes személyek az influenzát is nehezen vészelik át, erős akaratú emberek pedig hosz- szadalmas, súlyos betegségben is türelmesen és bátran viselkednek. Ha tehát érzékeny személyiségű ember betegszik meg, vagy ha a be­tegség komoly és a körülmények is nehezek, akkor a fent emlitett négy alapvető érzelmen túl mélyreha­tóbb lelki változások is bekövetkez­hetnek. A beteg embernek általában csökken az ingerküszöbe, beszűkül a tűrőképessége. Egyre nehezebben viseli el a beavatkozások kellemet­lenségeit és a beteglét korlátozásait. Környezetével szemben nagyobb elvárásokat támaszt, megnyilvánu­lásaikat hajlamos félreérteni, ha­marmegsértődik, türelmetlenül vá­laszol. Tele van feszültséggel, elke­seredéssel; könnyen sír, könnyen „robban”. Van, akinél a hangulat kóros irá­nyúváltozása uralkodik. Szenvedé­sei és reménytelenségérzése követ­keztében egyre lehangoltabbá vá­lik, nincs kedve semmihez, nem ér­dekli maga körül a külvilág, érdek­lődése a bajára szűkül be. Gyenge, fáradékony és étvágytalan lesz, na­gyobb mértékben, mint testi beteg­sége azt indokolná. Akkorisazágy- ba roskad, ha felkelhetne már; nem köti le az olvasás, a beszélgetés sem. Ez a gyógyulást mindenképpen hátráltatja, hiszen az életkedv, a lel­kierő minden betegség leküzdésé­hez elengedhetetlenül fontos. Mások állandóan figyelik saját magukat, aggódnak az apró válto­zások láttán is, mindent rossz jel­ként értelmeznek, emellett sokat panaszkodnak a környezetüknek. Ez a hipochondriás beállítódás. Előfordul ún. regresszív viselke­dés is. Ez a szó visszacsúszást jelent, esetünkben korábbi életkornak megfelelő viselkedésformák vissza­térését jelenti. A felnőtt beteg néha úgy viselkedik, mint egy gyerek. Fokozottan szüksége van más em­berek közelségére, azt szeretné, ha mindig vele foglalkoznának. Ha ezt nem kapja meg, vagy ha bármi más zavafja, például fél a vizsgálattól, akkor — szintén gyerekes módon — „hisztizik”, hangosan jajgat, el­rántja a testét stb. Az ilyen fajta vi­selkedés sokszor megnehezíti vagy szinte lehetetlenné teszi a kivizsgá­lást, a gyógyítást, és nagyban árt a beteg és a gyógyítók (vagy a hozzá­tartozók) kapcsolatának is. A betegek egy része szinte bele­süpped a betegszerepbe, belerögző­dik a beteglétbe, mintha csak jól érezné magát abban, mintha vala­mi érdeke fűződne ahhoz, hogy to­vább betegeskedhessen. Ők nem tesznek meg mindent (olykor sem­mit) a gyógyulásukért. Milyen a jó beteg? „Nem panasz­kodik, nem ellenkezik, azt csinálja, amit előírnak neki, és gyorsan gyó­gyul” — mondhatnák erre az orvo­sok. Az ember nem gép (még a gép, mondjuk az elromlott autó sem ennyire „engedelmes”), lelkiállapo­ta és viselkedése feltétlenül bonyo­lítja az egyébként sem egyszerű gyógyítási folyamatot. Annyi bizo­nyos, hogy jelentősen hátráltathat­ja, de elő is segítheti a gyógyulást, igen sokat tehet saját maga „ellen” és saját érdekében is. D. Ignácz Piroska KALIFORNIA SEM ÁLOMVILÁG Dicső öregség? Milyen hatással van az embe­rekre az a hirtelen életmódválto­zás, amit a nyugdíjba vonulás hoz magával? Az élet során sokféle változáson megy át az ember. Csecsemőből járni, beszélni tudó gyermek, majd iskolás lesz. Aztán a kamaszkort is átvészeli a maga hallatlan fizikai, hormonális és pszichés változásai­val. Talán 25 éves korára eljut oda, hogy némi fogalma lesz róla: ki­csoda, micsoda, mit is akar. Aztán jön a bizonyítás ideje: mennyit is tudunk megvalósítani az álmaink­ból. Majd jön a nyugdjj, szinte egyik napról a másikra. És ez már végleges változás, örökké tart. Mint ahogy a halál gondolatával különböző emberek kölönféleképp birkóznak meg, így igaz ez a nyug­díjaztatás esetében is. Igenis, ez is mehet simán! Ha egy harmonikusan kialakult személyi­ségről beszélünk, aki minden lehe­tőséget megragadott, tehát jó kap­csolatot alakított ki az élettársá­val, gyermekeivel, barátokkal, ér­telmet talált a munkában, és meg­találta az érdeklődését az élet min­den területén, nem kell aggód­nunk. Aki ilyen ember, végül is élvezheti, hogy több figyelmet for­díthat arra, amire eddig nem volt elég ideje. Persze, az egyre minden­napibbá váló anyagi nehézségek még ebbe az idillikus helyzetbe is sok gondot kevernek. Talán a legtipikusabb sikertelen nyugdíjas élet azé, aki csak a mun­kának élt. Muszáj volt sokat dol­goznia, de ráadásul a munka ürü­gyén menekülni tudott az emberi kapcsolatoktól is. Egy ilyen csa­ládban a papa folyton dolgozott, a mama nevelte a gyerekeket, s látta el a háztartást, járt a szülői érte­kezletekre. A szülők keveset be­szélgettek, mert fáradtak és inger­lékenyek voltak. Jött a nyugdíj, s a papa elvesztette a szerepet az életben. A konyhában láb alatt van, folyton tévét néz, barátai már régen nincsenek, próbál valamit barkácsolni, de kinek van kedve hozzá. A feleség a barátnőkkel be­széli meg az élet dolgait, mert hoz­zászokott, hogy férje elfoglalt, s kényelmetlenül feszeng, ha érzé­sekről van szó. Még nagyobb a krízis, ha a családfőt váratlanul TANULSÁGOS TÖRTÉNET Egy anyadisznó viszontagságai A tanyavilág­ban — noha a szomszédokat olykor kilométe­rek választják el egymástól — jó- szerint mindenki tud mindenkiről mindent. Pedig ott aztán nem lát­ni a mások lábo­sába, mégis tud­ni, ki, mit főz a sparhelten. Avagy a gázon. Mert a civilizáció első igazi ajándé­ka a tanyasi nép­nek a PB-gáz. (Aztán rögtön át­ka is, mert a ta­nyabetörők ked­venc zsákmánya is a könnyen érté­kesíthető palack. Csak jóval odébb kell vinni eladás­ra ...) Aki ennek a tör­ténetnek a kulcsfi­gurája, egyáltalán nem nevezhető korunk hősének. Afféle XX. század végi szegénylegény. Közeledvén a nyugdíjkorhatárhoz, meg az is kérdéses, hogy van-e egyáltalán munkakönyvé, nemhogy 20 éves munka- viszonya! S hogy személyiségének voná­sai mennyire játszottak szerepet a vegetá­ló életvitelben, s mennyit, hogy a paraszt­ság — amiben családja a környék jelesei között szerepelt—darabjaira hullott... Mostanságra a tanyáján egy pár stra­pabíró gyöngytyúkon kívül alig van jó­szág. A kutyák széttépték a baromfiakat, nem kerül a konyhára se tojás, se tyúk­hús. Bpltba meg csak pénzért adnak min­dent. Érthető tehát, hogy egyetlen pénzfi­aló vagyonát, az anyadisznót a tőle szo­katlan gyöngédséggel szereti. Az oktalan állat érzi kivételezett helyzetét, mert még látogatóba is elkíséri a gazdát, nem kis dúlást rendezve a virágos kertben, meg a kút körüli vizes földben. Viszont, tizen­két malacfinak adott a nyáron életet a diófa alatt: nem költözött be a „szülőszo­bába”, óljába. Abszolút biosertéseket hozott világra: szoptatás alatt hullásal­mával táplálkozva. Lettek is olyan gyö­nyörű malacok, hogy értő sertéstartók kapva kaptak rajtuk. • Kétmázsás boldogság — József Attila versben látta így a disznót. A felvétel nem a történet Pántosa. De szakasztott ilyen gondos anya volt, a nyáron. (PN-archív) korlat gyanánt — a gépkocsira ragasz­tott matricát. Az egésznek addig semmi jelentősége nem volt, amíg a buckái hírszolgálat révén nem értesült a Pán­tos sorsának ilyetén alakulásán. Talán némi nosztalgiától hajtatva, rekordgyorsasággal megtalálta a közeli községben előbb a gépkocsit, aztán az anyadisznót is. Szerencsés fordulat áll­hatott volna be, de időközben még egy gazdacserén esett át a mozgalmas élet­hez lassan hozzáedződő jószág. A négy- vagy nyolcszáz forintért adta el a disznókereskedésre fejét adó vállal­kozó. Úgy szól a fáma, hogy igencsak meg volt sértődve, amikor tevékenysé­ge iránt a hatóság élénken érdeklődött. (Nem az APEH, mert a tolvajlás nem adóköteles, az a tiszta láthatatlan jöve­delem!) Felháborodottságában enyhítőként a hat családját emlegette. De tanulsá­got is levont: inkább vágta volna le ... No most, szegény Pántos idegen ól­ban múlatja napjait. Ami számára sem lehet örömteljes, a .nagy barangolások, szomszédolások helyett. Ugyanakkor szegény pára per tár­gyává vált, s amíg az igazságszolgálta­tás malmain át nem jut az egyre dagadó aktacsomó, ott is marad az olcsó disz­nót gondolkodás nélkül megvevőnél. A tulajdonos meg kesereg örömé­ben. Merthogy a disznó megvan, de mikor kerül vissza? Ki szállítja majd haza? Még az is megfordult a fejében, hátha pénzbe kerül az etetése is, azt honnan vesz arra is pénzt? Pántos kalandjainak olvastán (s ez nem véletlen) különböző életmódok konfliktusaira bukkanhatunk. A har­madik évezred küszöbén, és nemcsak a Pántos iránt érzett szimpátiám okán — mert a kitúrt virágos kertért nehez­teltem is rá —, szomorúsággal tölt el a buckái történet. Első szent királyunk kemény kezekkel regulázta népünket, később bevezették az emberi jogokat erősen sértő kézfejlecsapást a tolvajlá- sért. Csak arra lennék kíváncsi, ha az elévülhetetlenséget a tolvajlásra is ki­terjesztené valamely, a magántulajdon szentségét véresen felfogó jogalkotó in­tézmény, hány kacskakezu honfitárssal menetelnénk Európa hátsó baromfiud­varába. Vagy még oda sem ... Nagy Mária nyugdíjazzák, akarata ellenére. A kiábrándulás és a keserűség sú­lyos depresszióhoz vezethet. Sok­szor, mire pszichiáterhez kerül a beteg, már állandóan ideges, nem alszik, nincs étvágya, nem tud kon­centrálni, feleslegesnek érzi magát, s minden reménye elhagyta. Nehéz a kezelés, mert orvossággal vissza lehet állítani a fiziológiai egyen­súlyt, de nehéz új életformát talál­ni, új értelmet adni az életnek. Nőkkel is megeshet, de sokkal ritkábban, mert a társadalom job­ban megköveteli a nőktől, hogy más téren is működjenek, tehát a munka kevésbé válhat az egyetlen életformává, A másik ok az, hogy a nőknek mindig több szükségük van érzelmi kapcsolatokra, s így kevésbé hanyagolják el a barátnő­ket, a családot. Hogy mit gondolnak róluk má­sok, mindannyiunk számára fon­tos, de még fontosabb annak, aki­nek lehetőségei beszűkültek. Cice­ro szerint négy oka van az öregkori boldogtalanságnak: az idős kor el­szakít az aktív élettől, elgyengíti a fizikai életerőt, megfoszt az élveze­tektől, s csak egy rövid út a halálig. Pedig voltak társadalmak, melyek dicsőítették az öreg kort: szellemi érettségéért, tapasztalatáért, a csendesebb, kiegyensúlyozottabb érzelmi életéért magasztalta az idő­seket. A modern, mindent profit­ban mérő társadalomban a teljesít­mény a fontos, minél hamarabb s minél többet kihozni mindenből, tehát az öreg használhatatlan nyűg lesz. Ez talán az Egyesült Álla­mokban látható legjobban, ahol az anyagi jólét után rohanó történés­ben kimustrálják az öreget, a bete­get, a csúnyát, a kövéret, a butát, egyszóval a sikertelent. • A derűs öregség csak önmagun­kon múlik. (PN-archív) Pedig az ember, aki kilép a mun­kából, nem változik gyökresen. Aki előtte is kesergő, panaszkodó természetű volt, az a nyugdij után is az lesz. Aki aktív volt az élet különböző területén, mint nyugdí­jas is megtalálja a maga szerepét. A civilizált társadalmak emberi­sége elöregedett. Lecsökkent a szü­lető gyermekek száma, megnőtt az időseké. A nagy család széthullott, a nagyszülők szerepe lecsökkent. Pedig mennyivel jobban érzi magát az ember, ha valakinek szüksége van rá — legyen az a társadalom, a család, a városi vagy az egyházi közösség . . . Nem gyógyszer és nem pszichi­átria, hanem józan belátás szüksé­ges ahhoz, hogy a társadalom vál­tozásai humánusabb irányt vegye­nek, s hogy az aktív életből nyug­díjba távozó idősek megtalálják az öregkor nyugalmát, békéjét és szépségét. Dr. Ágnes Larson (kalifornia) FIATALSÁG ORSZÁGHATÁROK NÉLKÜL Amerikai diák Kecskeméten Az ma már — ha nem is megszokott — elég hétköznapi dolog, hogy középis­kolások Amerikába utaznak fél eszten­dőre vagy többre tanulni. Elsősorban a Soros-alapítvány nyújt ilyen — pályáz­ható — lehetőséget, ám lehetséges üzleti alapon, azaz a teljes költség megfizetésé­vel is, amihez persze vastagabb szülői pénztárca szükséges. A fordított eset azonban, hogy tudniillik valaki az óceán túlsó partjáról Magyarországra repüljön tanulni, egyelőre fehér hollónak számít. Ezért is érdekes a hír: fél évet a kecskemé­ti Katona József Gimnázium diákjaként Magyarországon töltött egy 18 éves amerikai fiatalember, Mike Ross. — A történet úgy kezdődött, hogy egy kecskeméti gimnazista, Juhász Rita fél évre Amerikába jött és abba az iskolába került, ahová én is jártam. A település — Valley Center — pár mérföldnyire esik az én városomtól, Ascendidotól, ezért meglehetősen sok időt töltöttünk együtt. Rita természetesen elég sokat me­sélt Magyarországról — ahhoz minden­esetre éppen eleget, hogy elhatározzam: eljövök ide pár hónapra — meséli a hát­teret Mike. Kevesen tudják: Amerikában a külön­böző országok diákjainak kölcsönös cse­réjére Nyitott Kapu néven—alapítvány­ként —jól működik egy szervezet, képvi­selője Magyarországon is van. Mike en­nek a segítségével jutott Kecskemétre — összesen 4200 dollár leszurkolása után. — Mi a legfeltűnőbb különbség az Orange Glenn High School és a Katona között? —- Itt, hogy is mondjam, sokkal- sokkal merevebbek, hivatalosabbak és formálisabbak a dolgok, mást ne említ­sek, amikor bejön a tanár, föl kell állni. Ez Amerikában képtelenség lenne, ott ilyes­mivel senki sem foglalkozik. Úgy vettem észre továbbá, hogy itt egy halom olyan adatot is kötelező megtanulni, amelyek egyrészt nem is nagyon lényegesek, más­részt meg minden kézikönyvben megta­lálhatók — otthon ilyesmivel nem fá­rasztják a diákot, igaz viszont, hogy szin­te mindennap van teszt — dolgozat —, így lazsálni lehetetlen, készülés nélkül is­kolába menni értelmetlen. Nagy különb­ség továbbá, hogy nálunk a diák maga határozhatja meg saját tananyagát — akar-e s ha igen. mennyi matematikát ta­• Kormos Zsolt, a Kortárs együttes vezetője. A barátságok zenével köttet­nek ... • Mike Ross, Amerikából: lehet, hogy egy kábeltévé-társaság szórakoztató műsorában jön Magyarországra legkö­zelebb? nulni, elsőben-e vagy az utolsó évben —, egy a lényeg: össze leéli gyűjtenie a végére egy kötelező minimumot, pontokban. Mike a fél év alatt seregnyi barátot gyűjtött maga köré. Rita, Betti, Nóri, At­tila, Kinga — sorolja a neveket. Egyet — Kormos Zsoltét a Kortársak együt­tesből — külön is hangsúlyoz: a vegére rengeteg időt töltöttek együtt és Mike szinte a Kortársak összes koncertjén ott volt. Az amerikai fiatalember a magyaror­szági kirándulást tapasztalatszerzésnek is szánja. Színésznek készül, közelebbről pedig szórakoztató bohócnak —- hazájá­ban számos cikk jelent meg róla egy-egy iskolai föllépés után —, így például min­den bizonnyal hasznát veszi majd annak, hogy fél esztendőt olyan közegben töl­tött, ahol ő magyarul egy szót sem tu­dott, illetve eleinte az általa beszélt ame­rikai-angol volt sokak számára érthetet­len. — Azt figyeltem meg magamon, hogy egyszerűsítettem a beszédet, egyértelmű kifejezéseket használok, hogy mindenki számára érthető legyen, amit mondani szándékozom — ez későbbi pályámon is jól jön majd — von mérleget a fél év egy különleges eredményéről. A magyarországi hat hónap mindent összevetve ötezer dollárnál is többe ke­rül. Hogyan engedheti ezt meg egy diák? — A nyáron őrületesen sokat dolgoz­tam: _ pizzasütőként, tányérmosogató ként. így ezer dollárt kerestem. Az ameri kai kormány ezer dollárral támogatta A Nyitott Kapu alapítvány küldött öt­százat. A Telephone Pioners társaság szintén 700 dollárnyi fantáziát látott Mike utazásában — a többit az egyéb­ként ötgyermekes család teremtette elő. A papa gázszerelő, a mama háztartásbe­li, de Mike-nak macának is van már öreg autója — Amerikában, mondja, ez így elég tipikusnak számít. — Találkozunk még Magyarországon ? A fiatal amerikai — haja az itteni di­vatnak megfelelően tépettre vágva — vi­dáman bólogat: — Egyelőre hazarepülök, levizsgázom az elmaradt fél év anyagából és csinálom tovább a gimnáziumot, hogy fölkészül­hessek a pályámra. Nincs messze az idő, amikor itt leszek — lehet, hogy műhol­das tévék szórakoztató műsorának sztárjaként...?! Ballai József Szobatorna Az egészséges életmód nem nél­külözheti a napi tornát. A bemu­tatott gyakorlatok a szobában is végezhetők, és valamennyi porci- kánkat megmozgatják, felfrissítik. Feküdjünk oldalt, támasz­kodjunk a könyökünkre, és zárt lábunkat lendítsük 50-60 cm ma­gasra. Ismétlés tízszer. 2. Maradjunk fekve, vállunkat támasszuk meg a talajon, és csípő­re tett kézzel emeljük fel derekun­kat, legalább 40-50 cm magasra. Ezt is, mint a többi gyakorlatot, tízszer ismételjük. 3. Két kezünkkel támasszuk meg derekunkat, és csináljunk „gyertyát”. Számoljunk húszig, majd érintsük meg fejünk mögött a talajt. 4. Üljünk fel, bal lábunkat nyújtsuk ki, jobb lábunkat térd- hajlításban támasszuk meg a tala­jon, majd kissé megemelkedve a nyújtott lábat emeljük magasba. 5. Hanyatt fekvésben összezárt lábunkat emeljük magasba, s ke­zünkkel próbáljuk megfogni mind­két bokánkat. (MTI-Press) B. K. Gyorsteszt vesénk állapotáról Pontszám 1. Rendszeresen szed fájdalomcsilla­pítót? a) igen 15 b) nem 0 2. Milyen általában a vizelete? a) világos, átlátszó 0 b) zavaros és rossz szagú 20 c) barnás 20 d) vöröses 20 3. Gyakran kell WC-re mennie? tü­zeléskor érez fájdalmat? a) nem 0 b) igen, éjjel is 20 c) igen, de csak nappal 15 4. Mennyi folyadékot iszik naponta? a) körülbelül fél litert 10 b) körülbelül 1 litert 5 c) több mint másfél litert 0 5. Előfordul-e akaratán kívüli vize­letürítés? a) nem 0 b) igen, ha köhögök, tüsszentek, vagy nehezet emelek 15 c) állandóan 20 KIÉRTÉKELÉS: 5—10 pontig: Nem kell aggódnia, veséje és hólyagja rendben van. 15—20 pont: A legközelebbi orvosi ellenőrzéskor vizsgáltassa meg ve­sefunkcióját. 20 pont fölött: Haladéktalanul vizs­gáltassa meg magát urológussal. (Ferenczy Europress) A tragédia azon a téli napon követ­kezett be, amikor a gazda épp a szom­szédnál időzött. Az anyadisznót kutri- cába kerítették, s noha a nyomokat elgereblyézték, annyit vallott a hely­szín: többen voltak, autóval jöttek és mentek. Odalett a Pántos. A Pántos, aki (bocsáttassék meg, de számomra is jelentős egyéniség a két mázsa körüli lény) a jövőt hordozta ma­f ában, ugyanis illendő időben lebonyo- ttatott a nász. Sorsán, hogy kolbász lett belőle, s örökre nyoma veszett, egy­formán keseregtünk, a gazda meg én. Csakhogy a véletlen, az ősi „nincs olyan titok, amit a kutya ki nem kapar­na” elmélet ismét beigazolódott. Történetesen az a dűlőút, amin a disznót elrekkentették, egy szívinfark­tussal leszázalékolt rendőr birtokán ve­zet keresztül. És a jó rendőr, ha vissza­vonul a hivatásából, s paprikát ter­meszt fókában, addig rendőr marad, míg le nem hunyja mindent megfigyelő szemét. Hátha még egyáltalán nem is foglalkoztatja a szemlehunyás gondo­lata! Látta az autót, a kutricát a Pán- tossal, megfigyelte, csak úgy — ujjgya-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom