Petőfi Népe, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-23 / 19. szám
SPORT 1992. január 23., 11. oldal ESÉLY A MEGMARADÁSHOZ Új sportklub alakult Kiskunhalason Kiskunhalason „Ganz Sport Klub” néven labdarúgó- és tekeszakosztállyal sportegyesület alakult. Az alakuló gyűlésen a tagokon kívül sok labdarúgást szerető meghívott között Tóth Zoltán polgármester is megjelent. Az új egyesület társadalmi elnökének Dr. Perényi Rezsőt választották, azzal a meggondolással, hogy eddig is sokat tett már a város labdarúgásáért, s a következőkben is hajlandó lesz segíteni. Terveiről, elképzeléseiről kérdezzük. — Figyelembe véve a jelenleg is anyagi gondokkal küszködő Kiskunhalasi Atlétikai Club nehéz helyzetét, kézenfekvőnek tűnt az említett két szakosztály átvétele. Amennyiben közgyűlésük is emellett dönt, és a labdarúgó-szakosztály átkerül, azt kívánjuk elérni, hogy a kiesés szélén álló csapat bentmaradjon a megyei első osztályban. A továbbiakban — úgy két-három év alatt — természetesen újra magasabb, azaz NB III-as osztályban szeretnénk szerepeltetni focistáinkat. A tekeszakosztállyal kapcsolatosan az a cél, hogy hasonló időtartam alatt szintén előrelépjen és tagjai NB II-ben „gurítsanak”. — Kiktől milyen támogatásra számítanak? — A város sporttámogatási pá- lyázatrendszerében a szakosztályok félmillió forintot kapnak a működésükhöz egy évre. Ezenkívül az ön- kormányzat a sportlétesítményeket továbbra is díjtalanul bocsátja a rendelkezésünkre. A másik félmilliót a Ganz kft.-k adják. A két szakosztály költségvetés szerinti szükségletéhez hiányzó kétszázezer forintot a város különböző vállalatai, illetve vállalkozói által biztosított juttatásokból és reklámdíjakból tudjuk kiegészíteni. A tekeszakosztály teljesítményében bizonyára pozitív változást hoz az Elektroszet Rt. tulajdonában — annak telephelyén — készülő automata tekepálya. Az rt. kizárólag sportcélú hasznosításra szánja a versenyzőknek, valamint a dolgozói- nak. — Kiket választottak Önön kívül a vezetőségbe? —- Ügyvezető elnök Mészáros Tibor lett, aki valamikor igen jó játékosa volt a MEDOSZ-nak. Elnökségi tagok: Bállá Tibor, Földi Lajos, Fulöp József, Gidai János és Réz István. A számvizsgáló bizottság elnöke: Huri Béla, tagjai: Dr. Födi István és Dr. Horváth Iván. — Úgy érzem, mindannyiunknak szívügye, hogy a körülményeket megfelelően tudjuk javítani, hiszen a város labdarúgása többet érdemel — fejezte be tájékoztatását dr. Perényi Rezső, az Elektroszet Kft. ügyvezető igazgatója, a Ganz Sport Klub társadalmi elnöke. Vass Katalin Jánoshalmán elégedetlenek az őszi eredménnyel A megyei I. osztályú bajnokságban a szerény 12. helyen zárták az őszt a Jánoshalma labdarúgói. Szabó Gábor edző elmondta, hogy a folytatásban ettől lényegesen előrébb szeretnének végezni. Ennek érdekében már január 6-án munkához láttak és heti öt edzéssel készülnek. A keret több játékossal, így a leszerelő Varga Lászlóval és Si- mity Zoltánnal bővül. Hazavárják a kitűnő védőt, Török Attilát Kisszállásról. A kapusgondokat is mielőbb szeretnék megoldani. Előzetes tárgyalásokat folytatnak egy középpályás és egy védő igazolásával kapcsolatban. Azonban amíg nyélbe nem ütik az üzletet, nevekről nem szívesen nyilatkozik az edző. A jánoshalmi csapat jó bajnoki szereplését a betegségéből nemrégen felépült szakosztályelnök, Mrazek Tibor, tanácsaival segíti, az önkormányzat pedig anyagilag támogatja. A bemutatkozásra a hét végi Hunyadi Kupa teremlabdarúgó-tornán kerül sor, amelyet a jánoshalmi sportcsarnokban rendeznek megyebeli együttesek részvételével. A márciusi bajnoki rajtig több edzőmérkőzést szeretnének még lekötni. TOTÓTANÁCSADÓ A totó 4. heti, január 26-i szelvényén olasz A és B osztályú mérkőzések szerepelnek. (Az egymás elleni eredmények mindig a pályaválasztó szempontjából értendők.) 1. Olasz A osztály: 6. Atalan- ta (17 6 7 4 15—12 19)—3. Napol' (17 8 7 2 29—21 23). 1990/ 91-ben: 0—0 és 0—2. Bergamó- ban eddig: 13 Atalanta-, 5 Na- poli-győzelem és 12 döntetlen. Tippünk: X, 2. 2. Olasz A osztály: 17. Cre- monese (17 2 4 10 9—22 8)—11. Genoa (17 5 7 5 21—21 17). Tavaly nem egy osztályban szerepeltek, ősszel Genovában a Genoa nyert. Tippünk: X. 3. Olasz A osztály: 13. Fio- rentina (17 5 5 7 19—17 15)—2. Juventus (17 11 4 2 21—8 26). 1990/91-ben: 1—0 és 1—2. Eddig Firenzében: 21 Fiorentina-, 14 Juventus-győzelem és 21 döntetlen. Tippünk: X, 2. 4. Olasz A osztály: 10. Foggia (17 6 5 6 25—25 17)—9. Inter- nazionale (17 5 8 3 15—15 18). Meglepetésre az Inter közel egyenlően szerepel az újonc Foggia gárdájával. Tippünk: X, 2. 5. Olasz A osztály: 7. Parma (17 5 9 3 17—15 19)—4. Lazio (17 6 8 3 26—19 20). 1990/91- ben: 0—0 és 0—0. Tippünk: X. 6. Olasz A osztály: 12. Roma (17 5 7 5 18—18 17>—14. Verona (17 5 3 9 11—23 13). Tavaly nem, de évekkel ezelőtt játszottak már az A osztályban. Tippünk: X, 1. 7. Olasz A osztály: 8. Samp- doria (17 7 4 6 20—15 18>—15. Cagliari (17 3 5 9 12—22 11). 1990/91-ben: 2—2 és 0—0. Genovában eddig: 2 Sampdoria- győzelem, 10 döntetlen és 3 Cagliari-győzelem. Tippünk: 1. 8. Olasz A osztály: 5. Torino (17 5 9 3 16—9 19)—16. Bari (17 2 5 10 11—23 9). 1990/91- ben: 4—0 és 1—2. Torinóban: 13 hazai, 3 Bari-győzelem és 3 döntetlen. Tippünk: 1. 9. Olasz B osztály: 19. Caser- tana (19 4 7 8 16—25 15)—9. Pisa (19 6 8 5 21—20 20). Az újonc hazaiak a kiesés ellen küzdenek, Bolognában értékes két pontot szereztek vasárnap. Tippünk: X. 10. Olasz B osztály: 8. Cesena (19 7 7 5 22—20 20)—16. Messina (19 4 9 6 13—16 17). Hazai pályán jó a Cesena. Tippünk: 1. 11. Olasz B osztály: 7. Cosen- za (19 6 9 4 20—18 21)—14. Bologna (19 5 7 7 28—20 17). Tippünk: X, 1. 12. Olasz B osztály: 18. Taranto (19 4 7 8 12—19 15)—2. Reggiana (19 9 6 4 22—14 24). 1990/91-ben 1—0 és 1—1. A Taranto a kiesés elkerüléséért, a Reggiana a feljutásért küzd. Tippünk: 2, X, 1. 13. Olasz B osztály: 20. Venezia (19 2 10 7 12—19 14)—10. Lecce (19 6 6 7 21—20 18). A két volt A osztályú együttes nagyon gyengén szerepel. Tippünk: X. +1 mérkőzés: 14. Olasz A osztály: 1. Milan (17 12 5 - 32—8 29)—18. Ascoli (17 1 4 12 8—32 6). Az Ascoli nagy hátránnyal sereghajtó. Tippünk: 1. Deák István Városi labdarúgófórum Kunszentmiklóson Családias légkörű találkozón vettek részt a foci kunszentmiklósi hívei 1992. január 18-án az MTTSZ helyi székházában. A jelzőt igazolta, hogy összesen huszonnégyen hallgatták Szabó László szakosztályvezető vitaindító gondolatait. S ha azt is figyelembe vesszük, hogy közülük hatan (!) a gyengébb nemet képviselték (igaz, ősz óta bajnoki pontokért küzd már a kisváros női csapata is!). Szóval a lányok, asszonyok részvétele csak erősítette a családias hangulatot. Jelzőnk újabb megerősítése mellett szólhat végül az a parázs, szenvedélyektől, sőt indulatoktól sem mentes vita, ami a bevezető szavak nyomán támadt. Az indulatok leginkább a távolmaradóknak, főleg pedig az ettől a fórumtól (is) tartózkodó lehetséges támogatóknak szóltak. Hamar megtudhattuk, hogy itt is abból van a legkevesebb, amiből a legtöbb kéne, s hogy éppen azok (polgármester, képviselők, vezetők, vállalkozók) nem jöttek el, akiktől leginkább lehetne a hiánycikknek számító pénzt várni, s akiket külön, személyesen is meghivtak. A szakosztályvezető sommás adatai szerint focira 1991-ben mintegy egymillió forint jutott Kunszentmiklóson, és ebben már benne van az önkormányzati tulajdonú sporttelep fenntartási költsége is. Az első csapat viszont most elég jó (ezt több hozzászóló is elismerte), olyan helyzetben várja a bajnoki folytatást a megyei II. osztály északi csoportjában, hogy — némi malidéval szólva — ha nem vigyáznak egy kicsit, könnyen felkerülhetnek az I. osztályba. Az viszont kétmillió alatt aligha úszható meg, és az összegre nincs magát ajánló szponzor. Akadtak az indulatok mellé azért konstruktív ötletek is. Idős Alács Sándor vezérszurkoló javasolta, hogy létesítsünk alapítványt. Ez gyorsan meg is nyerte a jelenlevők tetszését, s a közeljövőben föl akarják váltani vele a nehézkesen és akadozva működő pártolótagi rendszert. A pénzen kívül — főleg az idősebbek — sűrűn emlegették a répi szép időket, amikor minden más volt, de főleg a játékosok lelkesedése, és győztünk .. . többnyire. Kemény kritikákat kapott — távollétében — Bozsó György edző is, mígnem megállapodtak, hogy az első Magyar Kupameccs után „megvallatják” a szakvezetőt egy szurkolói anké- ton a tavaszi terveiről és az általa vállalható helyezésről. Újabb gond: nincs gazdájuk az ifistaknak! Dobos József testnevelő, edző kiváló munkát végez a serdülők között, de az általa kibányászott tehetségek egy része visz- szaesik, elkallódik az ifiben. Felelős munkát vállaló és végző edző kell végre nekik is. Később, az indulatok „kibe- szélésével” egyre oldottabbá vált a hangulat, néhány játékos is szót kapott. Ők azt szorgalmazták: nyilatkozzanak egyértelműen a város (és a csapat) vezetői, hogy kell-e ide a megyei első osztály, mert másképp nincs értelme komolyabb edzésmunkát végezni. Ezután már összeállítási kérdések, elúszott pontok, távozni készülő játékosok, fiatalítási lehetőségek, focicsukaárak estek szóba, klubdélután jelleget öltött a fórum, s majd két óra elteltével harsány „Hajrá, Miklós!” kiáltással búcsúztak egymástól a lelkes sportbarátok, hogy éjjel, álmukban aztán kórusban skandálják ugyanezt az epreskerti pálya deszkalelátóiról . .. Amíg az idény elkezdődik. Balogh Mihály MŰKORCSOLYA EB Érmesek a FÁK sportolói GYORSKORCSOLYA A címvédők az élen A lausanne-i műkorcsolyázó- és jégtánc Európa-bajnokság szerda esti versenyrészében a párosok mutatták be sza- badkorcsolyázasukat. Azt már a rövid program után is várta a „szakma”, hogy máshová nem kerülhet a bajnoki cím, mint a Független Államok Közössége valamelyik kettősének tulajdonába. Nos, így is történt! Mindössze a „szereposztás” változott. A rövid program után vezető Jelene Becske, Denisz Petrov kettős ezen az estén nem tudta felvenni a harcot Natalja Miskutyenok- kal és Artúr Dmitrijewel. A Miskutye- nok, Dmitrijev duó szerzett arany-, a Becske, Petrov „egység” ezüstérmet, míg (a változatosság kedvéért...) a bronzmedál is FÁK-sportolók tulajdona: a harmadik helyen Jevgenyija Siso- va és Vagyim Naumov végzett. A páros műkorcsolyázás 1992. évi Európa-bajnoka : Natalja Miskutyenok, Artúr Dmitrijev (Független Államok Közössége) 2,0 pont, 2. Jelena „ Becske, Denisz Petrov (Független Államok Közössége) 2,5 pont, 3. Jevgenyija Sisova, Vagyim Naumov (Független Államok Közössége) 5,0 pont. A négytávú összetett gyors- korcsolyázó országos bajnokság első napján a férfiak és a nők is két-két távot teljesítettek a városligeti műjégpálya ez alkalomra kiválóan elkészített jegén. Az öt férfi- és négy női versenyző viadalában a várakozásnak megfelelően a címvédők állnak az élen. A 15 éves Egyed Krisztina az albertville-i olimpiára készülve újra bizonyítékát adta, hogy a honi mezőnyben méltó vetély- társ nélkül áll. A férfiaknál a 21 éves MTK-s Dolp István mindkét távon megelőzte az olimpiai kiküldetést őelőtte kiharcoló klubtársát, az Erdélyből áttelepült Madarász Csabát. AZ ÁLLÁS KÉT TÁV UTÁN: FÉRFIAK: 1. Dolp István (MTK) 87,236 pont, 2. Madarász Csaba (MTK) 88,573, 3. Blednik László (MTK) 96,396. Dolp győztes ideje az 500 méteren 40,24 mp, az 5000 m-en pedig 7:49,96 perc. NŐK: 1. Egyed Krisztina (Rozmaring SE) 95,226 pont, 2. Tapolcsányi Mónika (BKD SE) 105,690, 3. Makra Bernadett (MTK) 108,160. Egyed győztes ideje az 500 inén 45,03 mp, az 1500 m-en pedig 1:30,59 perc volt. MA: LABDARÚGÁS Bácska Kupa: Fájsz—Kiskőrös, Fájsz, 14 órakor. Ötödik hely az EB-n A magyar csúszókorong-válogatott amelynek S. Juhász Gyula és Szőke József, a Kecskeméti IBUSZ SE versenyzői is tagjai voltak, az előkelő 5. helyen végzett a távdobó Európa bajnokság csapatversenyében. Egyéniben S. Juhász Gyula a 9., Szőke József egy értékelhető dobással a 20. helyen fejezte be a versenyt. Bronzérmesek Pakson rendezték meg a sakkozók korosztályos országos bajnokságát, amelyen két megyebeli versenyző ért el bronzérmes helyezést. Turzó (Kecskeméti Széchenyi SE) a 13 évesek, Gyime- si (Dutép SC) a 15 évesek versenyében gyűjtött 6—6 pontot. Koch ismét Hajóson Dr. Koch Róbert, a Ferencváros egykor Hajósról Budapestre került szépreményű labdarúgója pályafutása során súlyos sérülést szenvedett a zöldfehér színekben. Felépülése után a németországi Memmingenben folytatta pályafutását, majd az Üllői útra visszatérve újra próbálkozott a játékkal, ám ősszel kiderült, hogy operált lába alkalmatlan az élsportra. De talán megyei II. osztályú anyaegyesületében még el- focizgat, s ennek alighanem a hajósi szurkolók örülnek majd a legjobban. Keceli kézilabdahírek Heti három edzéssel megkezdte felkészülését az NB II. délkeleti csoportjában szereplő Kecel férfikézilabda- csapata. Bár a bajnokság csak március közepén folytatódik, Haszilló Ferenc edző szeretné, ha játékosai addigra jó formába lendülnének. Az újoncegyüttes az ősszel remek teljesítményt nyújtott, tizennégy csapat közül a kilencedik helyet foglalja el a táblázaton. A legeredményesebb játékosok Újvári 83, Tógyik 54, Bársics 46, Németh 30 góllal voltak. A keretben nem történt változás, a kézilabdázók az erősítő edzések mellett különféle teremtornákon való részvétellel igyekeznek ráhangolódni a bajnoki rajtra. Focifarsang kupa Focifarsang ’92 néven felnőtt teremlabdarúgó-tornát rendez a kecskeméti Lánchíd Utcai Általános Iskola diákPolgármester-válogatott a parketten Sporttörténeti eseménynek lehetett tanúja az elmúlt hét végén Mélykúton az a jó pár néző, aki kilátogatott a község impozáns sportcsarnokába, ahol bemutatkozó mérkőzését játszotta megyénk kispályás polgármesterlabdarúgó- válogatottja a helybéli öregfiúk ellen. Lótó-futó, izzadó polgármester urak a parketten? Még a gondolat felvetése is szentségtörésnek számított néhány évvel ezelőtt, igaz akkoriban a „tanácselnöki sportot” a vadászat és a horgászat jelentette. — Kinek az ötlete volt ennek a válogatottnak az életre hívása? — kérdeztem Kiss Csepregi Ákost, a mélykútiak első emberét, miután a csapatok az öltözőbe vonultak. — Az önkormányzati választások után derült ki, hogy milyen sok egykori sportbeli játszótárs tölti be a polgármesteri posztot és némi töprengés után elhatároztam, hogy megpróbálom összehozni őket egy szervezett csapatba, amellyel a későbbiekben jótékony célú mérkőzéseket szeretnénk játszani — mondta. — Milyen volt az érdeklődés a polgármesterek körében? — Erre az első alkalomra tízen jöttünk össze. Jól tudom ez nem nagy szám, de az induláshoz elég. Bízom benne, leszünk mi még többen is, mert érzem, hogy jó ügyet szolgálunk és a jó ügynek mindig is voltak támogatói. — Ha Ön és játszótársai ennyire szeretik a sportot, tudnak-e segítséget adni a polgároknak? — Nálunk, Mélykúton, hat és félezren laknak és az emberek igénylik, szeretik a sportot. Ennek köszönhetően tudunk jelenleg is fenntartani egy labdarúgócsapatot, amely már évek óta a megyei bajnokság élvonalában szerepel és van még keit kettesfogat-hajtónk is, akik a kategóriájuk elitjéhez tartoznak. Rajtuk kivül több százan járnak ki rendszeresen hobbiból, az egészségük védelmében sportolni a községi sportcentrumba, amely egész évben a rendelkezésükre áll. Ismerve társaim hozzáállását tudom, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzet ellenére is minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy a sport és az egészséget megőrző testmozgás ne szoruljon a perifériára községeikben ... — Mi lesz a következő megmozdulásuk? — Február 15-én vagy 22-én Kisszálláson rendezünk egy hatcsapatos teremtornát, melynek mi leszünk a fővédnökei—vette át a szót Sörös József kisszállási polgármester. — Csapatunk továbbra is „nyitott”, várjuk az újabb játszótársakat, akik velünk együtt vallják a co- uberteni mondást, miszerint nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos! Persze, a győzelem lehetőségét sem adjuk fel, hiszen egy kicsit valamennyien sportemberek is vagyunk ... sportköre február 2-án, vasárnap 8 órától. Nevezni január 30-áig lehet az iskolában, napközben 8 és 14 óra között. Lehet a korcsolyát csatolni A hideg idő beálltával ismét sorra nyitják kapuikat a jégpályák. A héten a kecskeméti Katona József Gimnázium sportudvarán is meghizlalták a jeget, és már csütörtöktől várják a téli sportok szerelmeseit. A jégpálya hétköznap 16 óra és 19.30 között, hét végén délelőtt 9 órától 11.30-ig, délután 16-tól 20 óráig tart nyitva. Vidám zenéről, a melegedőben zsíros kenyérről és gőzölgő teáról a rendezők gondoskodnak. Pekli és Deák 1 a válogatott keretben A hét végén a cselgáncsozók is megkezdték felkészülésüket az idei nemzetközi viadalokra. A női és a férfi cselgáncsválogatott az ausztriai Raurisban edző táborozik. A női keretnek tagja Pekli Mária, a Bajai Judo Klub junior Európa-bajnoki ezüstérmese, míg a férfiak válogatott keretébe Deák Ferenc, a Kecskeméti SC múlt évi országos bajnoka kapott meghívást. A DIÁKSPORT IRÁNYÍTÓI. A diáksportkörök, -egyesületek első félévi munkáját értékelte legutóbb összehívott ülésén a városi diáksportbizottság Kiskunhalason. Sor került az általános és középiskolák alapfokú versenyeiről egy ismertetésre, majd a felmenő rendszerű bajnokságokon elért eredmények részletezésére is. Ezen a vonalon Gáspár Tamás, a Szilády Áron Gimnázium negyedik osztályos tanulója a legkimagaslóbb, ugyanis az 1990/91-es tanév országos középiskolai bajnoka lett nyújtón. Halason ő viselheti egyedül a Magyar Diáksport Szövetség ilyen szövegű feliratos trikóját. Az MDSZ a diáksportbizottságok tisztségviselőinek személyére vonatkozóan újraválasztást rendelt el. A bizottság tagjai egyhangúan megerősítették Paczolay Gyulánét elnöki, Kovács Attilát elnökhelyettesi pozíciójában. Itt az albertville-i sícsapat KÉZILABDÁS VÁGYAK. A város két női kézilabdacsapata egyaránt a Nemzeti Bajnokság második vonalának délkeleti csoportjában szerepel. Az edzők véleménye az őszi fordulók megkezdése előtt: Derűs Gábor és Paczolay Gyuláné a harmadik NB Il-es szezont kezdő Kiskunhalasi Atlétikai Club együtteséről; — Az előző évek célkitűzéseihez hasonlóan szeretnénk, ha a KAC-os lányok a középmezőnyben maradnának. Vasas József az „újonc” füszértes csapatról: — Ezzel a gárdával jó az elején, az élmezőnyben kell végeznünk. Kivonat a félbajnokság, az őszi fordulók tabellájából: 1. Füszért Sport Egyesület huszonnégy ponttal (tizenkét győzelemmel, egy vereséggel), 395:256-os gólaránnyal. 7. KAC tizenhárom ponttal (hat győzelemmel, egy döntetlennel, öt vereséggel), 229:238 gólaránnyal. Eddig minden oké, csak így tovább! Egyre kevesebb a kérdőjel az albertville-i téli olimpiára készülő magyar küldöttség név szerinti összetételével kapcsolatban. A Magyar Sí Szövetség állította össze az utazók végleges névsorát, eszerint az alpesi versenyeken, valamint a sífutó- és biatlonszámokban összesen 15 versenyző állhat rajthoz azzal a kitétellel, hogy a sífutók egyben a biatlono- sok tartalékai is. A névsor, alpesi, férfiak: Bónis Attila, Kőszáli Pierre, Kristály Péter, Tornai Balázs. Alpesi, nők: Bónis Annamária, Gönczi Vera. Biatlon, férfiak: Géczi Tibor, Farkas László, Mayer Gábor, Pa- nyik János; nők: Bereczky Brigitta, Cziffra Katalin, Holéczy Beatrix. Sífutás, férfi: Oláh István; női: Bozsik Anna. A biatlonosok és sífutók a héten Galyatetőn edzőtáboroznak, majd a svájci Davosban készülnek az olimpiáig. Az alpesi versenyzők Olaszországban tartózkodnak a felkészülés hajrájában, közben a hét végén a csehszlovák bajnokságon vesznek részt.