Petőfi Népe, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-22 / 18. szám

0 00 •• VILAGTUKOR PETŐFI NÉPE HASAI TÜKÖR • A képen látható dobozos kóla is cirill betűs feliratú. A különleges dobozó ital a súlytalanság állapotában is fogyasztható. Az amerikai cégtől a Mir űrállomás legénysége kapta kipróbálásra. A Coca-Cola betört Moszkvába Az amerikai Coca-Cola cég csütörtökön Moszkvában bejelentette, hogy a város ve­zetőségével megállapodott egy „Coca-Cola Refresh­ments—Moscow” elnevezésű közös vállalat létrehozásá­ban. A közös vállalat a világon oly népszerű üdítőt, a Coca- Colát gyártja majd. A gyártási technológia és a minőség ter­mészetesen a nemzetközi nor­mákhoz igazodik. A termelés megindítása előtt egyébként, Moszkvában felállítanak közel ezer pavilont, amelyek a szom­jas moszkvai polgárok szolgá­latában állnak majd. Igen fontos az orosz főváros gazdasági talpra állítása szem­pontjából a „Coca-Cola Ref­reshments—Moscow” vállal­kozás, hiszen több ezer új mun­kahely megteremtésére ad lehe­tőséget. i Króm a brazil halporban Igencsak meglepődtek a kí­nai kikötői hatóságok, ami­kor kiderült, hogy egy nemré­giben érkezett brazil halpor- szállítmányban több a fém és a szemét, mint a hús, s mér­gezőbb sok valódi méregnél. A 240 ezer tonnányi szárított halport állati eledelnek és nö­vényi tápnak szánták a kínai megrendelők, s értéke — elvi­leg — mintegy 156 ezer dol­lárt tesz ki. Az egészségügyi vizsgálatoknál azonban kide­Hamis lengyel milliósok • Hamis egymillió zlotys bankje­gyek tömege jelent meg Lengyelor­szágban. Valószínűleg egy maffia áll az ügy hátterében, annyira jól szer­vezett az akció. Először az állami bankjegynyomdából a valódi bankje­gyek nyomtatásához használt papírt raboltak, s erre lézerfénymásolóval vitték át a millió zlotys képét. Mivel a papír valódi, még pénztárosok is sorra fogadták el. Csupán két dolog különbözteti meg a valóditól — szí­nei kicsit élénkebbek a valódiénál, viszont ha vizes lesz, kissé megfolyik rajzolata. Mivel a lengyel pénzek színei maguktól is meglehetősen elté­rő árnyalatúak, ez nem igazán vezet­het nyomra, tehát a korszerű techni­kát leleplezni szándékozó pénztáro­sok egyetlen segítsége egy vödör víz lehet. Képünkön egy frissen kibocsá­tott, valódi egymillió zlotys. rült, hogy elképesztő mennyi­ségű krómot, kilónként 15,6 milligrammot tartalmaz, mi­közben a nemzetközi normák maximum 0,05 milligrammot engedélyeznek kilogrammon­ként. A króm közismerten rákkeltő hatású fém. A kínai hatóságok szerint a legna­gyobb meglepetést azonban az jelentette, hogy a mérgező szeméthez egy neves svájci cégtől származó minőségi bi­zonyítványt is csatoltak. Arcpirító hanghiba Nem kis galibát okozott az amerikai Toledóban, hogy a he­lyi tévében egy éjszaka sugárzott szappanopera közben nem volt teljesen összhangban a kép és a hang. Egy néző riasztotta a tévét, amikor a népszerű sorozat fősze­replőinek párbeszéde helyett egy nyögdécselő női hang volt hall­ható, amint félreérthetetlen hely­zetben arcpiritó megjegyzések­kel tudatja, hogy mi történik. A vizsgálat utólag kiderítette, hogy a CNN hírtévét üzemeltető T urner cég müsorszolgálata által szállított videokazettán egy ke­mény pornófilm hangja volt né­hány percig hallható. A KGB titkairól ($. világtörténelmi változások eg)»k nyeresége az amerikai polgárok számára: ha minden jól meg, tv-sorozatból ismer­kedhetnek meg azzal, milyen szerepe volt a KGB-nek Ke- neddy elnök meggyilkolásában, hogyan lopták el a szovjetek annak idején az amerikai atom­titkokat, s hogyan működött együtt Moszkva és Washington tavaly, suba alatt, az Öböl­háborúban. A példátlan soro­zatról egy, többek között Ar­nold Schwarzenegger filmjeiről ismert vállalkozó állapodott meg szovjet partnereivel. A ha­szonból való részesedés fejében megnyílik a hollywoodi gárda előtt a KGB archívuma. Biológiai alapok a növénytermesztésben Ikarusokat ünnepelnek Görögországban Egymillió kilométert futottak a magyar Ikarusok Görögország fő­városában Athénban, ahol a jubi­leumot kedden kisebb ünnepség keretében ünnepük meg a felhasz­nálók és a gyártók. Mint Vadnai Zoltán, az Ikarusz Rt. budapesti gyárának vezetője el­mondta: az első 200 Ikarus 1978- ban került Athénba, erre alapozták az EAS állami közlekedési vállala­tot. Korábban a vonalak magán­kézben voltak, egy-egy szakaszon magánüzemeltetők bonyolították a tömegközlekedést. A magyar bu­szokból a görögök 1981-ben újabb 200, majd 1983-ban 202 darabot vásároltak, míg a Steir Hellas cég­gel közösen további 145 darabot a helyszínen szereltek össze. Athén utcáin jelenleg 747 Ikarus fut. A keddi jubileumi ünnepségen az Ikarus bemutatja legújabb ala­csonypadlós DAF-motoros, váro­si buszát, és a Mann-motorral fel­szerelt csuklós autóbuszát. Bűnügyek SÜLYOS POFONOK. Baján, ja­nuár 16-án, egy heves vita közben K. József emelte fel fenyegetően a ke­zét. Az ütés következtében volt élet­társa súlyos sérüléseket szenvedett. Kiskunfélegyházán, a Dózsa Tsz udvarán keveredett szóváltásba két férfi. Az indulatok aztán gyorsan elszabadultak és a vita tettiegésségig fajult. A verekedésből győztesen R. Ferenc került ki, eltene viszont sú­lyos testi sértés alapos gyanúja miatt a félegyházi rendőrök kezdtek vizs­gálatot. SZARKA A SZARKA UTCÁ­BAN. Kadafalván tíz raklap csere­pet loptak el ismeretlen tettesek a közelmúltban az egyik építkezésről. A ház kecskeméti tulajdonosát közel nyolcvanezer forint veszteség érte. FELTÖRT AUTÓK. A tulajdo­noslakása közelében parkoló gépko­csi ablakát törték be hétfőre virradó­an Kiskunhalason. Az autóból 40 ezer forint értékben szerszámokat tu­lajdonított el valaki. Többmintduplája viszont annak a kecskeméti mérnöknek a kára, aki­nek pénteken hajnalban törték fel a gépkocsiját. Az utastérből dízel- adagolót és egy ponyvát vittek el. Ugyancsak pénteken, Lajosmizse határában, a Total-kút parkolójá­ban egy görög kamion vezetőfülké­jét nyitották ki ismeretlen tettesek. Majd’ százezer forint értékű valutát loptak el. KIFOSZTOTT PAVILONOK. Szombaton hajnalban Kunszállá­son. másnap pedig Kecskeméten „került terítékre” egy-egy elárusitó- pavilon. Gázkályhát, pebé-palackot es italféleségeket vittek el az elsőből, a második helyszínről viszont ruhá­zati cikkek hiányoznak. A kár mind­két esetben közel azonos: 70 ezer forint körül mozog. LAKÁSBETÖRÉSEK. Három lakást fosztottak ki fényes nappal a közelmúltban. Baján, a Vásárhelyi utcából készpénzt, Kecskeméten és kalocsán azonban már arany ékszert is vittek magukkal a bűnözők. Az együttes kár több mint százötven- ezer forint. BETÖRT KIRAKATOK. Tisza- kécskén és Kecelen is betörők jártak hétfőn, a hajnali órákban. Mindkét helyszínen az összetört üvegszilán­kok jelezték a behatolás módját. A Vasút utcai műszaki kereskedés­ből különböző szerszámokat, a ke­rekdombi áruházból pedig több kar­ton cigarettát loptak el. ZÁRÁS UTÁN. Hetényegyházán is, csakúgy mint Kalocsán, a kifeszí­tett ajtón át jutottak be a betörők a kiszemelt vendéglőbe. A „Homok- gyöngyé”-ből készpénzt, a „Rózsá”- bói pedig italt és cigarettát zsákmá­nyoltak az ismeretlen tettesek. A kár mindkét esetben több mint harminc­ezer forint. LAKTANYÁBÓL. Ismét ellop­tak egy személygépkocsit Baján, az egyik laktanya parkolójából. Ez al­kalommal 80 ezer forint a kár. GÁZ VAN! Valószínűleg erre gondoltak a dusnoki cseretelep fosz­togatói, amikor a közelben varatlan zajt hallottak. Csapot, papot, hu­szonkét gázpalackot a helyszínen hagyva menekültek el a megzavart tolvajok. -g­— A magyar fajtaválaszték ösz- szességében jónak mondható, a magyar nemesítők olyan világszín­vonalú búza-, kukorica- és napra­forgófajtákat állítottak elő, ame­lyek versenyképesek külföldön — mondta az MTI kérdésére vála­szolva Bódis László, a Mezőgaz­dasági Minősítő Intézet főigazga­tó-helyettese, annak kapcsán, hogy február 3. és 5. között orszá­gos konferenciát tart az intézet. A konferencián a hazai vállalko­zókat és termelőgazdaságokat kí­Az esztergomi evangélikus temp­lom átalakításához hozzájárulnak a testvérváros, a finnországi Espoo evangélikus gyülekezetének tagja is. A két város már jó néhány évvel ezelőtt szoros kapcsolatot alakított ki, s ennek során az evangélikus kö­zösségek is barátságot kötöttek. A Finnországból rendszeresen érkező anyagi támogatással válik lehetővé az esztergomi templom teljes újjáépítése, amelyet termé­A szétszóródott iratait szedeget­te össze Dunapatajon, a Vörös Hadsereg utcában hétfőn délután M. Ferencné, amikor hirtelen egy autót vett észre, amely felé közele­dett. A gépkocsit vezető N. Gábor 20 éves budapesti fiatalember ek­kor már nem tudta kikerülni az úttesten hajlongó ordasi asszonyt. Szülőfalumban töltöttem — negyvenévi távozás után először ilyen sok időt egyszerre — egy teljes hetet. Könyvet lehetne ír­ni az élményekről. A tervezett — kisregény fejezetcímeit adom közre, reményeim szerint némi érdeklődés mellett. 1. Közelítés hatfelöl, sáros utakon. 2. Félig üres boltok, egé­szen zsúfolt kocsmák. 3. A plébános már nem ha­ragszik a volt párttitkárra. 4. A posta előtt ütötték le fényes nappal a falu leggazda­gabb emberét. 5. Egyik párt sem könyvel­vánják megismertetni azokkal az új lehetőségekkel, amelyek a fajtaki­választás révén segíthetik munkáju­kat. A konferencián elmondják vé­leményüket a hazai nemesítőintéze­tek, valamint a külföldi szakértők, továbbá jelen lesznek a forgalmazó vállalatok megbízottai is, akik tájé­koztatják a résztvevőket a jelenlegi és a várható kínálatról. A tanács­kozáson mindenekelőtt a búza, a kukorica-, a cukorrépa- és a napra­forgó-nemesítés helyzetéről, kérdé­seiről tárgyalnak a szakemberek. szetesen sok munkával és pénzzel segítenek a helyi evangélikusok is. Új épületszárnnyal bővítik a temp­lomot, benne kazettás fafaragású kupolaszerkezetet készítenek, s rendbehozzák a lelkészlakot is. A templom újjáalakításában köz­reműködik Demeter-Zsigmond István székelykeresztúri fafaragó­művész, Katona József erdélyi gra­fikus és Orbán Sándor kolozsvári festőművész is. M. Ferencné súlyos sérüléseket szenvedett. Ezen a napon, sőt az előző bal­esettel szinte azonos időben Baján is súlyosan megsérült egy gyalo­gos. B. J. Bálintné a Deák Ferenc utca és a Bartók Béla utca keresz­teződésében lépett figyelmetlenül az úttestre, egy autó elé. hét el sikert, mert a település lakossága nem óhajt politizálni. 6. A presszóban elhallgat­tak, mert „lehallgatóállomás­nak" vélték a japán zsebrádió­mat. 7. Öngyilkos lett a feleség, két döglött hízóját siratja a férj. 8. Ha igazi rendszerváltás lett volna, a körzeti rendőr már nem merné ütlegelni a békés lakoso­kat! 9. A körzeti orvos két év alatt gazdagodott meg, mi negyven év alatt mentünk tönkre. 10. Akinek két villája van, az idős apjára rá sem nyitja az ajtót. Varga Mihály Finn segítség templomfelújításra Régi helyén a Szegedi nagy árvíz 0 A szegedi Móra Ferenc Múzeumban január 14-én visszakerült eredeti helyére V'ágó Pál monumentális festménye, a „Szegedi nagy árvíz". A 7 x 4 méteres, több mint 5 mázsa súlyú festményt a várost 1879-ben elpusztító nagy árvíz után festette Vágó Pál, aki Feszty-körkép alkotóinak névsorában is szerepel. Á képet évekkel ezelőtt sérülések ér­ték, s a múzeum munkatársai Szabó Tamás vezetésével 2 év alatt restaurálták. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Súlyos gyalogosbalesetek Egy hét a falumban PETŐFI NÉPE BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 28-777 1992. I. 22-én, megrendelés sorszáma: 230 001 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét. Szabadság tér 1/A. Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 245,— Ft, negyedévre: 735,— Ft- fél évre: 1470,— Ft, egy évre: 2940,— Ft. .-,j­ISSN 0133-235 x Állati hétvége Január 25-én, szombaton, a ba­jai ifjúsági házban állati hétvégét rendeznek. A vad- és madárvédel­mi kör kerékpártúrát szervez Ge- mencbe, ÍO—12 óráig az 5. és 6. osztályos gyerekek vetélkedhetnek környezet- és természetismeretből. Lesz — egyebek között — kisállat­cserebere, állatorvosi tanácsadás, mikroszkópos bemutató a Sugovi- cáról, s falfirka. A cicák szépség- versenye 14 órakor kezdődik, a tombolán pedig a szerencsés aranyhörcsögöt nyer. NAPTÁR 1992. január 22., szerda Névnap: Vince, Artúr Napkelte: 7 óra 23 perc Napnyugta: 16 óra 29 perc Holdkelte: 20 óra 19 perc Holdnyugta: 8 óra 26 perc IDŐJÁRÁS Eleinte a déli országrészben boron- gós idő lesz, ismétlődő, de többnyire gyenge havazással, másutt változóan felhős lesz az ég és csak elszórtan vár­ható hószállingózás. Később északke­let felől csökken a felhőzet és legfeljebb délnyugaton alakulhat ki hószállingó­zás. Az időnként még élénk keleti szél lassanként mérséklődik és délkeletire fordul. A legmagasabb nappali hőmér­séklet ma 0 és 5 fok között várható. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Főállomás jelenti. Január 20-án Kecskeméten a közép­hőmérséklet mínusz 2,0 (az 50 éves átlag mínusz 1,9), a legmagasabb hőmérséklet plusz 4,8 Celsius-fok volt. Napsütés nem volt, 0,5 milliméter csapadék hullott. 21- én reggel 7 órakor mínusz 6,8, délután 13 órakor mínusz 5,3 Celsius-fokot mér­tek. A legalacsonyabb hőmérséklet mí­nusz 6,8 Celsius-fok. A tengerszintre át­számított légnyomás 1032,8 millibar — emelkedő. A hó vastagsága 1 centi­méter. Január 20-án Baján a középhőmér- séklct plusz 0,1 (az 50 éves átlag mínusz 2,0), a legmagasabb hőmérséklet plusz 4,8 Celsius-fok volt. Napsütés nem volt, 0,9 milliméter csapadék hullott. Reggel 8 órakor mínusz 6,1, délután 14 órakor mínusz 2,7 Celsius-fokot mértek. A leg­alacsonyabb hőmérséklet mínusz 6,3 Celsius-fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1031,3 millibar — csökkenő. HÍREK — HALÁLOS KIMENETELŰ vasúti szerencsétlenség történt hét­főn este Kecskeméten, a műkerti vadaspark közelében. Egy 23 éves kecskeméti fiatalember valószínű­leg öngyilkossági szándékkal ve­tette magát a Szeged felől érkező vonat elé. A helyszínen életét veszí­tette. , — KÉPVISELŐI FOGADÓ­ÓRA Kiskunmajsán. Fogadóórát tart Kiskunmajsán, a Helytörténe­ti Gyűjteményben (Félegyházi u. 5 —7.) pénteken délelőtt 8—11 kö­zött dr. Kozma Huba, az MDF országgyűlési képviselője. — A SZÖVETKEZETI tör­vényről Solton. A szövetkezeti és az átmeneti törvényről, s a kormány programjáról tart tájékoztatót, ma 18 órától a solti polgármesteri hi­vatalban Madari Jenő és dr. Ko­vács Lóránt. — GAZDAKÖR-ALAKÍTÁS PÁHIBAN. Gazdakört alakítanak csütörtökön 18 órakor Páhiban, az ifjúsági házban. A fórumon dr. Kovács Lóránt ismerteti a szövet­kezeti törvény rendelkezéseit. — TESTÉPÍTŐ és kondicioná­ló edzéseket szerveztek a kecske­méti ifjúsági otthonban, ahol hét­köznaponként 16-tól 20 óráig vár­ják az ifjú és a felnőtt korosztályt. — TÁVCSÖVES BEMUTA­TÓ. Január 24-én és 25-én sötéte­déstől 24 óráig távcsöves bemuta­tót rendeznek a kiskunhalasi csilla­gászati obszervatóriumban (Kos­suth u. 43.), ahol az érdeklődők tájékoztatást hallhatnak az űrku­tatás és a csillagászat legújabb eredményeiről. A részvétel díjta­lan. — JELMEZVERSENYT hir­det a sorstársaknak a mozgáskor­látozottak Bács-Kiskun Megyei Szervezete. A vetélkedő ideje feb­ruár 1-jén lesz, a feltételekről, a bohókás vigasságról pedig a janu­ár 25-én, szombaton 15 órakor kezdődő klubfoglalkozáson hall­hatnak az érdeklődők, akiket a kecskeméti Erdei Ferenc Művelő­dési Központban várnak. TERMÉSZETBARÁT Kovács nem sokat fogyaszt a vendéglőben. Végül a pincér meg­elégeli a dolgot, odaszól neki: — Ugye, maga nagyon szereti a természetet? — Miből gondolja? — Hát csak abból, hogy órák hosszat el tud üldögélni a víz mellett... A Falutévé holnapi adása A TERVEZETT TÉMÁK: — Csongrád megyei szövetkeze­tek — Hazai vezetőképzés — Egy tinnyei vállalkozó — Mi az a csíra­máié? — Zelma- és Rajmond- köszöntő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom