Petőfi Népe, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-22 / 18. szám
6. oldal, 1992. január 22. MEGYEI KÖRKÉP AZ EMBEREKNEK CSAK MUNKÁT ÍGÉRTEM ÚJ HELYEN A HALASI MUNKAÜGYI KÖZPONT Vállalkozás vállalkozókkal, Nagybaracskán 1992. január 1-jétől a nagybaracskai halászcsárda betéti társaságként üzemel. Az egyik tag a helyi termelőszövetkezet, mint tulajdonos, a másik pedig Lovász Imre, aki tavaly november óta vezeti a csárdát. Lovász úr 1981 áprilisáig ugyanolyan alkalmazott volt, mint bárki más. Ekkor indultak be az első szerződéses üzletek és az érsekcsa- nádi Révcsárdánál bejefogott egy ilyen vállalkozásba. Ötéves ténykedése alatt mind a bérbe adó áfész, mindpedig ő sikeres időszakot mondhatott magáénak. Ezután felesége bácsbokodi magán- halkereskedésben dolgozott mint besegítő családtag. Ha összeszámoljuk, csaknem 11 éve a maga ura, a saját kenyerét eszi. Ezzel a múlttal jött Nagybaracskára. A községben nagyon sok pletyka kering körülötte, mondtak rá kígyót, békát, nem tud az emberekkel beszélni,- arrogáns, meg hasonlókat. Itthagyták a zenészek, szakácsok, a fűtő, az induló 15 fős gárda nyolcra csappant, akikből csak hárman vannak a régiek közül. Ezekről kértem ki a véleményét. —- Alapos gazdasági számítás után úgy láttam, hogy pillanatnyilag ezzel a létszámmal is ragyogóan működik a csárda. Ez beigazolódott, mert nem történt törés az üzletmenetben. Ma, akik vagyunk — szerencsére — tudunk jól es sokat dolgozni. Idejövetelemkor nem ígértem az embereknek mást, csak munkát. El kellett felejtetnem mindenkivel azt, ahogyan a múltban dolgoztak. Egy teljesen új, számukra talán szokatlan munkastílust kellett felvenniük, és aki nem tudott ehhez alkalmazkodni, az megvált tőlünk. Nekem az a feladatom, hogy a szövetkezet és a magam számára nyereségessé tegyem a tevékenységünket. Volt olyan dolgozó,is, aki a természetemmel, modorommal nem tudott kibékülni és főleg ezzel foglalkozott, ahelyett, hogy a munkájával törődött volna. Senkire sem szóltam keményen addig, míg a rábí- zottakat becsülettel elvégezte. — Azt is hallottam; nem esik kétségbe, ha oda kell a bogrács elé állni halat főzni. — 1982. június 4-én a Baján megrendezett VIII. országos halfőzőversenyen első helyezett lettem, megelőzve a nyugdíjazásáig itt főző Farkas Józsefet, közismert nevén Sobrit. Ennek ellenére azóta is jóban vagyunk, pedig ő nagyon szeret győzni, én pedig nem szeretek lemaradni. Volt más országos versenyen is dobogós helyezésem, de az utóbbi időben nem foglalkozom ilyesmivel. — Úgy gondolja, hogy most, amikor minden vendéglős panaszkodik a gyenge forgalomra, a pénztelenségre, ki tudja termelni az egymillió forintos bérleti díjat? — Van egy trükköm. Ha én ezt nem láttam volna biztosítottnak, nem is vágtam volna bele az egészbe. Mi a vendégért vagyunk, aki ha elégedetten távozik, újra visszajön. Szeretném és célom, hogy a nagybaracskai halászcsárda neve újra patent legyen a többi között. — Igaz-e az a hír, hogy minden csárdabeli dolgozó egyben vállalkozó is? — Igaz. Feltételem volt az, hogy a január 1-jei bt.-indulásra mindenki megszerzi, illetve folyamatba helyezi a vállalkozói igazolványát. Ez jelentheti azt is: ezzel a papírral máshol is dolgozhat, nem vonatkoznak rá azok a kötelezettségek, mint egy „sima” alkalmazottra. Somogyi Gábor LEVÉL FÜLÖPHÁZÁRÓL Egy beadvány körülményei A fülöpházi szülőknek nagy a gondjuk. A helyi képviselő-testület 1992. január 11-én, a tanév közepén, pályázatot írt ki, amely egyértelműen tükrözi az általános művelődési központ bontását, ajelenlegi szerkezet átalakítását. Egyes képviselők kijelentése alapján ismerjük azt a véleményüket, hogy sok a tanár, csökkenteni kell a létszámot. Mi attól félünk, hogy ez azt jelenti, újból összevonják az osztályokat és most, 1992-ben bontott csoportokban is nehéz azt az ismeretanyagot elsajátítani, ami a jelenkor követelménye. Szeretnénk, ha a rendszerváltásnak nem a gyermekeink lennének a vesztesei. A fenti ügy miatt hétfőn, január 14-én szülői értekezletet tartottunk, ahol egy beadvány született, amelyen kértük a rendkívüli testületi ülés Összehívását, érdemben! párbészé-' det a képviselők és a szülők között. A beadványt január 15-én, délelőtt fél 9 órakora szülők küldöttsége bevitte a polgármesteri hivatalba, hogy kérésünket átadjuk dr. Szilágyi Rózsa jegyzőnek. Szóban is elmondtuk a levél tartalmát és kértük, vegye át a levelet. A jegyző asszony kijelentette, nem hajlandó a levéllel foglalkozni, semmi köze hozzá, vigyük a polgármesterhez. Sok halasi szemét bántja a hosz- szú hónapok óta — ámbár lassan már évekről beszélhetünk — üresen, kihasználatlanul álló hajdani városházi szórakoztatóközpont. Több verzió felröppent a legfrekventáltabb helyen levő, összefüggő üzletkomplexum hasznosításáról, ám gyakorlatilag minden a régi. Sőt, egyre rosszabb. Vass Benő alpolgármester úrtól érdeklődtünk, jelenleg mi a helyzet a kiirt pályázat körül? A válaszhoz hozzátartozik az előzmény is, hogy ebben az ügyben sok-sok tárgyalást folytattunk és sok „átverést” is elszenvedtünk. Tárgyaltunk hollandokkal, osztrákokkal, jugoszlávokkal, de csak az időt pocsékoltuk, komolytalannak bizonyultak a jelentkezők. — Legutóbb decemberre terveztek egy versenytárgyalást. — Nos, az étteremre egyetlen érdembeli jelentkező egy kecskeméti vállalkozó volt, vele — mint a legesélyesebb partnerrel — már KISKUNHALAS Születtek (január 10. és január 16. között): Szíjártó Gergő (Lackó Erzsébet), Szőke Dávid (Sánta Zsuzsanna), Balog Nikolett (Hor- váth-Almaski Ildikó), Katona Adrián (Csordás Erzsébet), Lipka Szabolcs (Kormányos Éva), Bundula Dóra Katalin (Hiz Tünde), Kothencz Zsolt (Bubori Ágnes), Csáki Árpád (Terbe Mária). Házasságot kötöttek (január 14-én): Szabó Sándor és Koller Tímea (január 18-án) Ric- cioli Zsolt László és Pap Zsuzsanna, Horváth Tibor és Tóth Mária Éva, Törőcsik Sándor és Izsák Judit. Meghaltak (január 15. és január 20. között anyakönyvezettek: Dobó József (Kiskunhalas), Kolompár Lászlóné Dömötör Mária A tárgytól teljesen eltérő érvekkel próbálta elterelni a szót és a múlt rendszer vélt vagy valós bűneit hajtogatta. „Maguknak az volt a jó, hogy lophattak, csalhattak.” Rendőrség kihívásával fenyegetett bennünket, a jelenlévőket „kofa népségnek, csürhének” nevezte, többször felszólította a szülőket, „azonnal takarodjanak”. A körünkben levő apukát, aki az ajtónál állt, megrugdosta és hisztériás jelenetet rendezett (sivalkodott, kiabált: „segítség”, megvert). Körülbelül egyórai várakozás után egyik hivatali dolgozó beiktatta levelünket. A várakozás közben megjelentek olyan személyek is, akik a tárgyban nem voltak érdekeltek. Mi, szülők, hangsúlyozni akarjuk, eddig nem volLsemmi kifogá- sunk a jegyző ellen, de a jegyző asz- szonyím nem ‘iT^h~ísélKeaést vártunk, hiszen jó szándékú állampolgári megjelenésünkre a demokráciát es az állampolgári jogokat messzemenően megsértve válaszolt. Ilyen jegyzőre egyik hivatalban sincs szükség, így Fülöpházán sincs. Kérjük a képviselő-testületet, gondolják át, van-e értelme lejáratni az önkormányzatot ilyen, emberekkel bánni nem tudó személlyel. 17 aláírás szinte meg is állapodtunk, lényegében aláírás előtt áll a szerződés. Ő egy igen színvonalas presszó-diszkó együttest kíván itt létrehozni, s mivel másutt ezt a vállalkozást már sikeresen űzi, remélhető, hogy Halas is nyer vele. — Sokan érdeklődtek a régi cukrászda helyiségei iránt is. — Rengetegen. A gazdasági bizottságunk a közelmúltban döntött arról, ki az a három vállalkozó, akiknek a tevékenysége elfogadható. Nem mindegy ugyanis, hogy ebben az épületben milyen üzletnek adunk helyet. Amennyiben ők is vállalják, megtartjuk számukra a versenytárgyalást. A szállodai rész hasznosítása még bizonytalanabb, képlékenyebbek az elképzelések egészében véve. Mondhatom azonban, hogy annyi helyben toporgás után úgy tűnik, rövid időn belül megoldódik végre ennek a hasznosítása is. (Mélykút), Zsember Jánosné Pálinkás Franciska (Kecel), Lasztovicza Istvánná Duchai Ilona Rózsa (Soltvadkert), Szabó Balázs (Kisszállás), Patai Sándomé Kolompár Erzsébet (Kiskunhalas), Ország Mihályné Per- neki Magdolna (Kiskunmajsa), Lőrincz Sándor (Kömpöc), Tanács Ferenc (Kiskun- hálás), Jarjabka István (Kiskőrös), Hégely Mihály (Kiskőrös), Bőhl Károly (Kiskőrös), Nagyapáti Mihályné Kis Mária (Kiskunhalas), Király Lászlóné Huszár Judit (Kiskunhalas), Tóth-Angyal József (Kiskunhalas), Mészáros Mihályné Rekedt-Nagy Anna (Soltvadkert), Konyár Magdolna (Kiskunhalas), Kocsis Antalné Dunai-Kovács Rozália (Harkakötöny), Rémán János László (Kiskunhalas), Ilovai József (Tompa), Dr. Magyar Jenő (Kiskunhalas). Addig jó, amíg játszunk? Örvendetes dolog, hogy a gyerekek számára sportversenyeket és vetélkedőket rendeznek több helyen is . .. Örvendetes, hogy az elismerésre méltó teljesítményeket oklevéllel jutalmazzák ... Csak, hát azok az oklevelek! Mindig elszomorít, ha a diákjaim örömmel hozzák elismerésük bizonyítékát, és azon hevenyészett kézírással, esetleg rossz helyesírással, érthetetlen rövidítésekkel odavetett, elcsúfított feliratozással találkozom. Tudom, néha egy verseny eredményhirdetésekor csak percek vannak az oklevelek megírására, de akkor is ... Szépérzékre, (vizuális!) kultúrára akarnánk nevelni gyerekeinket, jobban meg kellette nézni, mit adunk a kezükbe. Főleg azért, mert ők évekig őrizgetik sikerük apró bizonyítékait. Együttélnek a mi ha■nyagsápitikkal:" ......•—f...... P énzforgatók A sarokban odavetve pár iskolatáska, sejtelmes zajok, kattogások, izgatott kiáltások, diszkrét félhomály, halk pénzcsörgés ... mindez egy hétköznapi késő délután egy játékteremben. Igaz a törvényt betartják, a kisiskolások csak játék-, és nem nyerőautomatán játszanak, egy-egy menetet 5-10-20 forintért. Van ingyen játék is, az ügyesebbeknek. Aki ügyetlen az veszít, de játszik. Húsz forintonként két-három- százat is akár. Kapja a szüleitől. Vagy a haverjaitól. Elkölti, megadja, ha nem tudja megadni „ledolgozza”. Hoz egy menő BMX-alkat- részt, visszapiliantót vagy valami mást, valaki mástól. Ha nem tiszta úton, akkor ahogy tudja. Nem ritka akár a két-háromezer forintos kölcsönügylet sem általános iskolások között is. , Kedves szülők, ez a pénz nem hiányzik sehol? Vagy legalább a gyerek délutánonként, hét végén? Hecc Az elegáns aranyifjúság új, nagyszerű és teljesen európai szórakozást talált: Kell hozzá négy ifjú, egy autó, egy petárda, egy idős ember (de ha ez utóbbi hiánycikk, akkor megteszi kismama is gyerekkocsival). A játék úgy indul, hogy lelassítunk az illető idős ember vagy „satöbbi” mellett, ablakot lassan letekerjük, petárda ki, áldozat ugrik, a hecc kész. Nevetünk, elhajtunk. A lebukás kockázata csekély, hiszen az illető úgy megijed, hogy nem figyel a rendszámra vagy ha figyel is, mi négyen vagyunk. A rendőrség tehetetlen, van fontosabb dolga is, a járókelők nem törődnek más dolgával, petárda bárhol vehető. Mi meg egy jót szórakoztunk. Ja! Kocsi hiányában gyalogosan is űzhető a dolog, csak esetleg nappal szaladni kell. Legjobb éjjel! Mókás az álmukból felvert, emberek arcát összehasonlítgatni egymással (lakótelep esetén ezt átalában tehetjük!) Mindez természetesen nagyon jogállami, és Very Europien! — mester — Feléled-e a Városi Halason? Hasznosítják a szórakoztatókomplexumot — hajós — ANYAKÖNYVI HÍREK Egy év alatt megtízszereződött a segélyezettek száma • Új helyen a munkaügyi központ. Kép cs szöveg: Ferincz János. A fordulat évének nevezett 1990-es esztendőben a legtöbb ember annyit tudott a munkanélküliségről, hogy a tőkés gazdasági rendszer szükségszerű velejárója. Ma már valóság, noha az úgynevezett tőkés gazdasági rendszert még mindig csak távolról nézegetjük. Ez már Amerika Hajszál híján belerúgtam a falnak támasztott sötét üvegtáblába, amelyen míves betűk hirdetik: Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ Kiskunhalasi Kirendeltsége. — Még nem volt időnk kitenni a cégtáblát — szabadkozik Kocsis István kirendeltségvezető. — Nemrég költöztünk ide, de a szüntelen ügyfélforgalom miatt igazán be sem rendezkedhettünk. Hiányoznak a függönyök, üresek a falak és az irat- rendezés is hátra van — mutat a számítógépekkel körülbástyázott hatalmas aktakupacra. A munkanélküliek számának hirtelen növekedése oly mértékű ügyfélforgalommal járt, hogy a korábbi 45 négyzetméteres, toronyház alatti irodájukat egyik napról a másikra kinőtték. Az ügyfelek a szabad ég alatt várakoztak. Egy-egy forgalmasabb napon elképesztő jelenetek játszódtak le az irodájuk előtt. A tarthatatlan állapotok egy csapásra megszűntek azzal, hogy ideköltöztek a Bokányi utcába, a régi temetkezési vállalat helyére. Itt több mint kétszáz négyzetméteren, ideális körülmények között tudják végezni munkájukat. — Amikor megkaptuk az épületet, saját elképzeléseink alapján alakítottuk ki a, belső teret — mondja a kirendeltségvezető. — Nemrég került a kezembe egy amerikai szakértőcsoport által készített anyag: Tények és ajánlások a magyar munkaerő-piaci szervezet számára. Ebben foglalkoztak az irodák belső terének kialakításával is. Nézze meg ezt a rajzot és a mi irodánkat!.—..nyújt felém egy.tervraj- zot Kocsis úr. — Szinte azonos. Hasonlóan gondolkodtunk, egymástól függetlenül. Hát igen, itt van Amerika! Szégyen-e a munkanélküliség? Egyszerre 6 számitógépen folyik az adatfeldolgozás. Gyorsan cserélődnek az ügyfelek a székeken. A tágas váróban akár hatvanan is elférnek. Most, úgy tucatnyian állnak az ajtó előtt, várják a sorukat. Kezükben különféle papírok és a barna munkakönyv. Komoran, hallgatagon bámulják a kövezetét. Egy MSZMP-leltári címkés asztalnak támaszkodó fiatal lányhoz lépek. _ — Én csak egy papírért jöttem először és utoljára—mentegetőzik, miközben diszkrét mozdulattal süllyeszti zsebébe a munkakönyvét. Mintha szégyellné az ittlétét. — Szégyen-e a munkanélküliség? — kérdezem több várakozótól. Mondják, nem az ő szégyenük, hogy idekerültek. Inkább a „riagypofájú, nagymellényű vezetőknek” kellene ezen elgondolkozni. Egy középkorú férfi félrehúz. — Egyik napról a másikra megszűnt a részlegem. Menő vasas szakmával idekerültem, pedig elismert dolgozó voltam. Persze, hogy szégyellem magam, amikor itt az iszákosok és a volt segédmunkások alja vesz körül. — A munkanélküli állomány nagy része iszonyatos szinten van — erősíti meg részben az elmondottakat Kocsis István. — így nehéz bárhová is elhelyezni őket. Meg aztán itt van a halasi specialitás: a sok cigány, akik korábban alkalmi munkákból éltek, nem volt törvényes munkaviszonyuk. Velük nem tudunk mit kezdeni. — S a közhasznú munka? — vetem közbe. — Tavaly mindössze 15 főt foglalkoztattak. Az idén még csak igényt sem jelzett a polgármesteri hivatal. „Segélyért s nem munkáért jönnek” Egy asszony a lányával érkezik. — A lányom betöltötte a 16. évét, dolgozni szeretne. Mit tudnak ajánlani? — Sokan vannak ilyenek — mondja a kirendeltségvezető. — Valamilyen szakképzettség megszerzésére biztatjuk, akkor talán könnyebben tudunk állást ajánlani. Egyébként ez a ritkább eset, hogy valaki munkáért jön ide. A többség a segély miatt keres fel bennünket. Ha netán állást ajánlunk, mindenféle kibúvót találnak. Eszembe jut egy korábbi beszélgetés. Amikor először jártam az új hivatalban megjegyeztem, hogy az épület előtt nincsen parkolóhely, de minek is kellene, hiszen a munka- nélkülieknek úgy sem telik a drága autózásra. Ne gondolja világosít fel egy csinos hölgy, sokan nyugati szuper autókon jönnek a segélyért. — Sok a svindliző? — kérdezem a kirendeltségvezetőtől. — Magánvéleményem szerint a munkanélküliek 40 százaléka feketén dolgozik. Ezeket csak fokozottabb ellenőrzéssel lehetne kiszűrni. Egyébként folytathatnak keresőtevékenységet a minimálbér felső határáig, de csak a hivatalon keresztül, ellenőrzötten. — Várható-e valamilyen szigorítás e téren? — A segélyezetteknek havonta egyszer kötelező a bejelentkezés. Indokolt esetben lehetőség van ennek sűrítésére, de nem a végtelenségig, hiszen így is teljes a leterheltségünk. — Milyen szankciókat alkalmaznak azokkal szemben, akik „elfelejtenek” jelentkezni? — Elfogadható indok híján első alkalommal szüneteltetjük a segélyt, ismétlődések esetén pedig végleg megszüntetjük. A hivatalhoz, Halason kívül, még kilenc község tartozik. A nagyobb helyekre, Tompára, Kisszállásra havonta kimennek. Ez jóval olcsóbb megoldás, mintha a,munkanélkülieket utaztatnák be. Állítólag ez a gesztus egyedülálló a megyében, csak a halasiak csinálják. Egyre több a névtelen feljelentés A munkanélküliség „hullámát” sokan meglovagolják. Felveszik a segélyt, s közben hatalmas összegeket keresnek sefteléssel, ügyeskedéssel. Ezt jelzik az egyre szaporodó feljelentések is. Egy névtelen levélíró például arra kíváncsi, hogy N. Lászlóné tompái lakos hogyan kaphat munkanélküli-segélyt, amikor „minden héten több ezer forint értékű süteményt süt és az édesanyja boltjában árusítják.” — Szerencsére másfajta leveleket is kapunk — mondja Kocsis úr. — Többen levélben köszönik meg a segítségünket. Mindennél többet jelentenek számunkra azok az újévi üdvözlő lapok, amelyeket az ügyfeleinktől kaptunk. — Mit remélnek ettől az évtől? — Tavaly januárban 140 főt részesítettünk munkanélküli-segélyben. Most kettőezer körül tartunk. S még ezután jönnek a nagy cégek: az állami gazdaság és a baromfiipar mintegy ezer emberrel. Kocsis István szavai sötét jövőt sejtetnek. Akárhogyan is számolom, a tényleges munkanélküliek száma elérheti az ötezer főt év végéig. Lehet, hogy jövőre még nagyobb irodába kell költözniük?! Kép és szöveg: Ferincz János • Idén elérhetik az ötezret? • Számítógépes ügyintézés segíti a munkát.
