Petőfi Népe, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-21 / 17. szám

Ismét jön az olaj — Nagy erőkkel dolgoznak a Barátság Kőolajvezeték meghibá­sodott szakaszának javításán és a szakemberek hétfőn befejezik a munkálatokat — mondotta József Gábor, a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság (MÓL) vezér­igazgató-helyettese az MTI mun­katársának. Közölte azt is, hogy az eddigi vizsgálatok szerint a meghi­básodás az 1970-es évek elején Olaszországból importált csőveze­ték-szakaszon történt. Lakástűz Félegyházán Égő házhoz riasztották tegnap, a délelőtti órákban a félegyházi tűzoltókat. Az Apaffy utca egyik lakóépülete állt lángokban — egy idős házaspár otthona. A lakás tu­lajdonosát szénmonoxid-mérgezés gyanújával a mentők kórházba szállították, az anyagi kár is igen jelentős. Közel 200 ezer forint érté­kű berendezési tárgy és az épület egy része a lángok martalékává vált. A tűz keletkezésének az okát szakértők vizsgálják. Két keréken védtelenül Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt vasárnap este hat óra előtt pár perccel Dunaszentbe- nedeken. B. Árpád személygépko­csijával indokolatlanul áttért a me­netirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a vele szemben ke­rékpáron közlekedő 38 éves Sz. Imrénével. A vétlen kerékpáros be­lehalt sérüléseibe, a gépkocsi veze­tőjét pedig súlyos sérülésekkel szál­lították kórházba. Az üzletasszony A neve elárulja, hogy a sükösdi Kovács Család Kft. családi vállal­kozás. Létrehozása Svédországban élő sarj ötlete volt, a társaság egy másik tagja Kaliforniában igyek­szik boldogulni. Távmegrendelés alapján csomagban küldik el vevő­iknek a kért árut — ez a tevékeny­ségi formájuk, idehaza meglehető­sen újszerű. A kft. itthoni ügyveze­tő igazgatója Tátrainé Kovács Zsó­fia, akivel a PN-Kalauzban, az 5. oldalon beszélgetünk. Tíz mondatban az utakról Tiszakécskén és a környéken lakók az idei télen gyakran imádkoztak a jobb időért. Itt ugyanis ha esik a hó, szinte jár­hatatlanná válnak az utak. Decemberben például -r- mi­vel az első havat sem takarítot­ták el— hetekre jégpályává vál­tak Tiszakécske utcái, valamint a Kecskemétre vezető szentkirá­lyi út, amelyen ez idő alatt nem egy autós szerencsétlenül járt. Sokszor háborogtak az arra közlekedők, s egymástól kérdez­gették: vajon kihez tartozik ez az út? A kécskei autósok és az ezen az útvonalon járó buszsofőrök pechjére most ismét esett az eső és rá a hó. Mondani sem kell, hogy hétfőre virradóra a kécskei utak életveszélyessé váltak. Akik kora reggel Kecskemétre indultak és nem a 44-es utat vá­lasztották, csak lépésben halad­tak Szentkirály felé, s még örül­hettek, ha ép bőrrel megúszták. Sajnos, nem tudni, meddig tart a tél, hányszor esik a hó, hányszor feszül jégpáncél az út­ra. Nem kellene azonban félni az időtől, ha lenne gazdája ennek a vidéknek is, amely pillanatnyi­lag a senki földje. Az is igaz persze, hogy még mindig legol­csóbb az imádkozás. — ben ke — BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVn. évf., 17. szám Újabb szívátültetés Osztrák neonáci összeesküvés Nagy erőkkel nyomoznak egy magyar csoport után is Ausztriában fegyveres puccsra készült az az újnáci csoport, amelynek vezetőit és számos tagját január első hetében tartóztatta le az osztrák rendőrség. Az első ki­hallgatások, nem utolsósorban pe­dig vezetőjük, Gottfried Küssel la­kásán talált kiterjedt nyilvántartás arról tanúskodik, hogy a szervezet széles nemzetközi — többek kö­zött magyar — kapcsolatokkal rendelkezett, nemcsak Európában, de Észak- és Dél-Amerikában is. A csoport vezetőjének lakásán mellesleg elfogták a német állam­polgárságú, ugyancsak szélsőjobb- oldali Klaus Peter Kopanskit. (Az ügy jelenlegi állásáról, vala­mint a magyarországi neonáci csoport ügyében folytatott nyo­mozásról a 2. oldalon számolunk be.) Újabb szivátültetést hajtottak végre Budapesten a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Ér- és Szívsebészeti Klinikáján. A műté­tet január 19-én, vasárnap az esti órákban végezte a Szabó Zoltán professzor által vezetett orvoscso­port, ugyanaz a team, amelyet a közvélemény az első hazai szív­transzplantáció kapcsán ismert meg. A Népjóléti Minisztérium Sajtó­irodájától kapott információ sze­rint az újszíves férfi 36 éves, elsőd­leges szívizombetegségben szenve­dett. Ő volt az, akinél a beavatko­zást már novemberben tervezték, akkor azonban a donorszív nem volt alkalmas az átültetésre. Most egy 34 éves férfi volt a donor, aki­nél az agyvérzést követően állapí­tottak meg agyhalált. A beteg álla­pota a műtét utáni körülmények­nek megfelelő. A január 3-án szívátültetésben részesült Schwartz Sándor álla­pota a műtét utáni 18. napon to­vább javult — közölte a minisz­térium. (Részletek a 2. oldalon) MEGSZABADULÁS AZ OTP-KÖLCSÖNÖKTŐL Idén már nem lehet harmadolni! MA PN-Kalauz Pénz, vállalkozás, piac 5—8. oldal HOLNAP A Petőfi Népe halasi kiadása Szerdai számunkban először Kiskunhalas, Jánoshalma és a környező falrak híreiből külön oldalt állítunk össze, a bajaihoz hasonlóan. A térség előfizetői és olvasói az első oldalon szűkebb hazájukról szóló híreket, tudósí­tásokat olvashatnak lapunkban. Szándékunk szerint e szolgálta­tásunk februártól minden szer­dán jelentkezik. • Újteleken templomtetőt bontott meg a vihar. (Stra- szer András felvétele) Átszervezés a kormányban A miniszterelnök — az Alkotmány 33. paragrafusa alapján—javasolja a köztársasági elnöknek, hogy Bo­tos Katalin tárca nélküli minisztert érdemei elismerése mellett tisztségéből mentse fel. Ezzel egyidejűleg a hat évi időtartamra az állami bankfelügyelet elnökévé nevezi ki. A miniszterelnök javaslatot kíván tenni a köztársasági elnöknek Szabó Tamás pénzügyminisztériumi politikai államtitkár felmentésére is, valamint egyidejűleg tárca nélküli miniszterré történő kinevezésére. ÖKUMENIKUS IMAHÉT A budapesti Szent István-bazilikában vasárnap nyitották meg az öku­menikus imahetet a keresztények egységéért. Jelen volt többek között An- gerlo Acerbi érsek, pápai nuncius, Tőkés László királyhágó-melléki refor­mátus püspök, Paskai László bíboros, prímás, valamint a hazai és a hatá­ron túli testvéregyházak vezető lelkészei, püspökei. Paskai bíboros II. Já­nos Pál pápa — történelmi jelentőségű — debreceni látogatására utalt, amikor a református nagytemplomban ökumenikus igeliturgiát vezetett. Tőkés László szintén az egység gondolatáról szólt: minél nagyobb a szere- tetlenség, annál több szeretetet kell árasztani a világba — mondotta. ÜGYÉSZ ÉS ÜGYVÉD ÜTKÖZÉSE Rali (?) az ötösön • Ez a roncs nemrég egy Audi volt. Mint arról tegnap már be­számoltunk, szerencsés ki­menetelű baleset történt va­sárnap délután az E75-ÖS számú főúton. Két személy­autó és egy dán kamion üt­között, de hála a bekapcsolt biztonsági övnek, a résztve­vők csupán könnyű sérülé­seket szenvedtek. A balese­tet a Kiskunfélegyháza irá­nyába haladó Audi vezetője okozta, aki indokolatlanul áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára ... Időközben megtudtuk a vétkes járművezető nevét is: dr. Tandarinak hívják. Az évek óta egyik legeredmé­nyesebb rali-páros, a Fer- jáncz—Tandari kettős egyike, a navigátor. Fer- jánezék egyébként hosszú ideig éppen Audi márkájú gépkocsival versenyeztek. A ralipálya azonban úgy lát­szik biztonságosabb, mint az ötös Városföld határá­ban . . . Tandari doktort egyéb­ként sokan, mint neves ügy­védet ismerik, akinek sok közlekedési balesettel kap­csolatos eljárása volt, ame­lyekben általában az alkohol is szerepet játszott. A másik személygépkocsit egy kecs­keméti ügyész vezette. — g — Csak cseréphullások a vihar kegyéből Szombati lapszá­munkban beszámoltunk a pénteken országszerte végigsöprő szélviharról. Mint írtuk, Bács- Kiskunban szerencsére gyengébbek voltak a széllökések, mint például a fővárosban vagy az or­szág nyugati és északi ré­szén. A gyorshír valós­nak . bizonyult: komo­lyabb kárt nem okozott a vihar a megyében. Mindezt a kecskeméti székhelyű biztositótársa- ságoktól tudtuk meg teg­nap. A Providenciához például egyetlen kárbeje­lentés sem érkezett, a Ga­rancia Biztositónál is csak egyetlen kisebb kárt jegyeztek: Ballószögön cserepeket vitt le a szél az egyik házról. A Hungá­ria Biztosítótól ugyan tíz /íelyre hívták a kárszak­értőket tegnap délig, de ezek a károk is jelenték­telenebbek cserép- vagy palatető-rongálódások. Hasonló jó hírt közölt velünk az Állami Biztosí­tó is. r. m. Vita a társadalom­biztosítási költségvetésről A Parlament padsoraiban min­den oldalról erős kritikának vetették alá a társadalombiztosítás működé­sét annak kapcsán, hogy a Ház hét­fői munkanapjának első napirendi pontjaként folytatta TB-alap idei költségvetésének általános vitáját. A felszólalók pártállásuktól füg­getlenül bírálták, hogy még mindig nem született meg a társadalombiz­tosítás megújításának átfogó kon­cepciója. Szűrös Mátyás lezárta az általá­nos vitát a családi pótlék módosítá­sával foglalkozó törvényjavaslat ügyében. Határozathozatal kedden várható. A plenáris ülés kedden 10 órakor, a köztisztviselők jogállásá­ról szóló törvényjavaslat általános vitájával folytatódik. (MTI) Január 2-ától újabb kölcsönök­től szabadulhatnak meg az OTP ügyfelei, amennyiben visszafizetik a harmadrésszel csökkentett hite­leiket. Erre tavaly — jóllehet vá­lasztani akkor kellett — nem volt mód, miután a jogszabály 1992. január 1. után tette lehetővé a har­madolást. Ha most nem is volt olyan mérté­kű az OTP-fiókok elleni roham, mint egy, illetőleg két esztendeje, de az átlagosnál jóval többen keresték fel a takarékpénztári egységeket. A legnagyobb forgalmú hitelszám­larészlegnél Kecskeméten, napon­ta 100-150 ügyfél jelentkezett az el­múlt néhány hétben, s átlagosan mindennap ötmillió forintot fizet­tek be a kasszába — tájékoztatott • Aki tavaly harmadoltatott, az az idén minden ezer forintból csak eny- nyit fizet vissza. Horváthné Takács Iloűa, az OTP- Bank megyei igazgatóságának hi­telszámlaosztály vezetője. Míg tavaly november és decem­berben a legfeljebb 3 százalékos, kedvezményes kölcsöneiket ren­dezték azok, akik a felezős megol­dást választották, idén főként a 3,5 és 15 százalékos fix kamatú, har­madolt kölcsönöket egyenlítették ki sokan, vagy fizettek be nagy ösz- szegű rendkívüli törlesztőrészletet, lecsökkentve ezzel a fennmaradó tartozást. Előzetes becslések sze­rint Bács-Kiskun megyében eddig mintegy 4000 számlatulajdonos hozzávetőlegesen 150 millió forin­tot hagyott a bankban. Kis kellemetlenség, de nem okozott gondot, hogy a számlát nem tudták azonnal lezárni az OTP-sek, miután a december 31- ei központi számlaösszesítés csak (Folytatás 'a 2. oldalon) KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS KECSKEMÉTEN Emelkednek a szemét- szállítás díjai Lemondással kezdődött tegnap a kecskeméti képviselő-testület ülése: Reiter István fideszes képvi­selő, a Katona-gimnázium tanára az oktatási bizottsági tagságáról mondott le, mivel annak munkájá­val elégedetlen, és a város oktatás­ügyében a szerinte szükséges alap­vető változásokra nem lát re­ményt. A továbbiakban a szemét­szállítási díjainak emeléséről folyt hosszú vita, elfogadták Ivanics Ist­ván alpolgármester előterjesztését • a külterületi ingatlanok vissza­igényléséről, melyek Bugacon, La­kiteleken, és Pusztaszeren vannak. (Lapunkban ezzel a témával már részletesen foglalkoztunk). To­vább folyik a Rudolf-laktanya és a volt MSZMP oktatási-igazgatóság visszaszerzése körüli huzavona: sem a közgyűlés, sem a korábban interpelláló dr. Molnár Ilona nem fogadta el a kapott választ, így Merász József polgármesternek kell e két ügyről legközelebb be­számolnia. (Tudósításunk a 2. oldalon) Félreértések a polgármester jutalma körül • • Ülésezett a szanki önkormányzat Nem vette fel decemberben a kép­viselő-testület által meghatározott másfél havi fizetésének megfelelő ju­talmát Zaka László polgármester. Mint azt a legutóbbi ülésen a le­járt idejű határozatok kapcsán el­mondta, az egyik képviselő meg­jegyzése — miszerint a falu úgy be­széli, már a szenátus döntése előtt hazavitte jutalmát a polgármester úr — késztette a konzekvenciák levo­nására. A tisztázó beszélgetés során kiderült, hogy Mucsi képviselő egy félreértést erősített meg ezzel a meg­jegyzésével. December elején ugyan­is a polgármester az önkormányzati törvény által biztosított 13. havi fize­tést vette fel és vitte haza. Most tehát a képviselők újra megerősítették ko­rábbi döntésüket, hogy tudniillik a hivatal minden dolgozója — így a polgármester is — másfél havi fize­tésnek megfelelő jutalomban része­sül. (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom