Petőfi Népe, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-05 / 285. szám
SPORT 1991. december 5., 11. oldal Feledhető idény után téli „álom” • Fociősz, 1991; ilyen is volt... (Farkas Tibor felvétele) TIZENHAT ORSZÁGBÓL HATSZÁZ RÉSZTVEVŐT VÁRNAK Az elnök jó pályákat látott Kecskeméten Várhatóan igen kiélezett tavaszi küzdelemsorozattal zárul az 1991/ 92-es NB I-es labdarúgó-pontvadászat, hiszen legalább három-négy csapat azonos eséllyel küzd majd a jövő évi folytatásban a bajnoki címért. Az őszi elsőség a Váci Izzónak jutott, annak a vidéki klubnak, amelynek élén Csank János, az igencsak elhivatott, szakmai felkészültség dolgában is az élen haladók közé tartozó vezetőedző áll. A váciakkal persze bizonyosan tartja a lépést a játékosállományát tekintve talán legjobb helyzetben lévő, címvédő Kispest-Honvéd FC, amely hazai környezetben szenvedő alanya volt egy-két őszi kisiklásnak. A drága pénzen — hazai viszonylatban — klasszisjátékosokat vásárló Siófok a hajrában igencsak belelendült, a második helyen fordulhat. Úgy tűnik, a Balaton „fővárosának” reprezentatív klubja kevesebb megingással halad előre, mint a Kispest-Honvéd. Ez pedig Varga István vezetőedző keze munkáját dicséri. Igaz, Eduard Geyer, a volt NDK egykori szövetségi kapitánya is minden hasznos tanácsot megadott segítésére. Egyvalami tény; az újpestiek még mindig sajnálhatják, hogy annak idején különös körülmények között „szabadultak meg” Vargától. Nem szabad leírni az MTK-VM-et sem, hiszen Verebes József közismert edzői tudománya tavasszal is „csodát” hozhat. Az említett négy gárda verseny- futásába persze beleszólhat a Vide- oton-Waltham is. A székesfehérváriak az egykori válogatott középpályás Burcsa Győző csendes, szinte „suba alatti” munkálkodásával ritka szép sorozatra lehetnek büszkék. Az első két fordulóban ugyan vesztettek, de azután 13 egymást követő összecsapáson nem találtak legyőzőre. Az újoncok közül a legkedve- BVSC-MÁV- el, bár a hajrá- báh"becsúszráK' igen érzékeny vasutasvereségek, utolsó mérkőzésükön csak egy pontot szereztek. A magyar klubfutball téli álomra hajtja fejét, de izgalmas kérdés azért még nyitva maradt 1991-re. Ebben a hónapban az MLSZ-nek meg kell találnia az új szövetségi kapitányt a válogatott élére. Ez annál is sietősebb feladat, mert december nyolcadikán New Yorkban elkészítik a vb-selejtezők csoportbeosztását. Az MTI munkatársa az ősz végeztével körkérdéssel fordult a 16 • December 21—22-én Kecskeméten, a Lánchíd Utcai Általános Iskolában rendezik meg a Kávai János kispályás teremlabdarúgótornát. A nevezéseket december 10-éig várják Kecskeméten, a Március 15. u. 18. szám alatti Csengődi Vim Kft. borozóban, napközben 10 és 17 óra között. • A Soltszentimrei KSK szervezőbizottsága december 14-én, szombaton 18 órára baráti beszélgetésre hívja az ÁMK-ba a község sport- kedvelőit. A közgyűlésen a sportkör beszámolt az elmúlt időszakban elvégzett munkáról, az elért eredményekről. A találkozó után, 19 órától, ugyanott sportbál lesz. • Lánchíd Kupa elnevezéssel teremlabdarúgó-tornára kerül sor december 14—15-én Kecskeméten, a Lánchíd utcai sportcsarnokban. A mérkőzések szombaton 10, vasárnap 8 órakor kezdődnek. Jelentkezni december 12-éig az iskolában lehet, 8—14 óra között. A sorsolást december 12-én, délben tartják. • NB I. A csoportos női asztalitenisz-mérkőzésen a kecskeméti Spartacus együttese 18:0 arányban kikapott a BSE-től. • Befejeződött az NB I-es női tekebajnokság őszi idénye. A Szanki Olajbányász csoportjában a negyedik helyet szerezte meg, így a folytatásban az Ózdi Kohásszal, a DMTE-vel, a ZTÉ- vel, a Kanizsa Sörrel, és a Dreher Sörrel együtt a 7—12. helyért mérkőzhet. NB I-es klub vezetőedzőihez, s arra kérte őket, jelöljék meg „az ősz csapatát”. A mesterek összesen 57 labdarúgót láttak kiemelésre méltónak. A legtöbb szavazatot — tizenötöt — Pisont István, a Kispest-Honvéd középpályása kapta. Érdekesség, hogy a külföldi légiósok közül mindössze öten szereztek voksot (Nyikiforov, Kuznye- cov, Zare, Carlos, Cigan). Úgy tűnik tehát, hogy a magyar edzők inkább honfitársaikat helyezik előtérbe ... Védőként és középpályásként egyaránt „szimpatikus” egyéniség a szakvezetők értékelése szerint Kovács E., Nagy T., Keller, míg Vincze egy középpályásszavazat mellett jórészt csatárként „aratott” a voksolók között. • A hét végén Budapesten, a Testvériség sportcsarnokában rendezik meg az NB I-es súlyemelőcsapatbajnokság döntőjét. A versenyen részt vesz a tavalyi bajnokságban negyedik helyen végzett KSC is. A kecskeméti együttes Vácz, Hé- gely, a két Mészáros testvér, Mátyás, ifj. Kasza, Kelemen összeállításban veszi fel a küzdelmet a ve- télytársakkal. • December 8-án, vasárnap, délután 16 órától Mikulás-napi játékos vetélkedőt szerveznek Kecskeméten, a fedett uszodában, melyre 14 éves korig mindenkit szeretettel várnak. • Két bajnoki mérkőzést játszott az elmúlt héten a Lajosmizse NB IlI-as férfi-asztalitenisz-csapa- ta. Eredményeik: Dunaújváros— Lajosmizse 7:11. Győztesek: Gyura 4, Szegedi 4, Mester 3. Lajosmizse —Nyergesújfalu 12:6. Győztesek: Gyura 4, Mester 4, Varga 3 és a Gyura, Mester páros. • Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban december 7-én, szombaton 9—15 óráig tartják meg a már hagyományos síbörzét. A rendezvényen részt vesznek az utazási irodák és sokféle hazai és külföldi sízési lehetőséget, tanfolyamot, túrát ajánlanak majd az érdeklődőknek. Ott lesznek kollekcióikkal a sportszerárusok és mindazok, akik a régi sífelszerelésüket kívánják eladni vagy -cserélni. A programot sífilmek vetítése egészíti ki. A tombolán síutakat és -felszerelést lehet nyerni. A kapusok tekintetében nagy volt a szóródás, végül Koszta és Végh 3-3 szavazattal, „holtversenyben” verekedte be magát az őszi legjobbak között a képzeletbeli kapuba. Az NB I-es vezetőedzők szerint ez az ősz válogatottja: Koszta (Vác) vagy Végh (Győri Rába ETO, 3-3 szavazat) — Pintér (BVSC-MÁVTRANSSPED, 5) — Simon T. (Ferencváros, 7), Bérczy (Kispest-Honvéd FC, 4) — Pisont (Kispest-Honvéd, 15) — Lipcsei (Ferencváros, 9) — Kovács E. (Kispest-Honvéd, 11) — Keller (Ferencváros, 10) — Eszenyi (UTE, 10) — Orosz (Vác, 12) — Vincze I. (Kispest-Honvéd, 10). Magyarország a harmadik „kalapban”? Guido Tognoni, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szóvivője az osztrák rádiónak adott nyilatkozatában megerősítette a zürichi Sport című lap információját. Eszerint a világ- bajnokság vasárnapi sorsolásán az európai csapatok neveit az erőviszonyok szerint hat „kalapba” teszik, s ennek alapán sorsolják ki a csoportokat. Mindez az erőviszonyok alapján történik, s a célja, hogy az azonos „kategóriában” szereplők ne kerüljenek egy csoportba. Az elképzelés alapján Magyarország a harmadik „kalapban” szerepel, Svédország, Portugália, Lengyelország, Dánia és Románia társaságában. A HAT „KALAP”: 1. Belgium, Anglia, Olaszország, Spanyolország, Szovjetunió, Franciaország; 2. Csehszlovávia, Jugoszlávia, Írország, Hollandia, Ausztria, Skócia; 3. Svédország, Portugália, Lengyelország, Dánia, Magyarország, Románia; 4. Svájc, Wales, Bulgária; Görögország, Norvégia, Eszak- írország; 5. Törökország, Finnország, Iz- land, Ciprus, Málta, Albánia; 6. Luxemburg, Faroer-szigetek, Izrael, Liechtenstein, San Marino, Észtország, Lettország, Litvánia. A Nemzetközi Iskolai Sportszövetség megbízásából a Magyar Diáksport Szövetség, annak révén pedig Kecskemét kapta meg a jövő évi Nemzetközi Iskolai Röplabda Világjátékok rendezésének jogát. Az 1992. július 9—16. között tartandó vetélkedőre tizenhat ország mintegy hatszáz röplabdását várják. A rendezvény előkészítésével kapcsolatban már megtörténtek az első lépések. Az elmúlt héten például Bács-Kiskun megye székhelyén tárgyalt a röplabda-világjátékok nemzetközi technikai bizottságának elnöke. A luxemburgi Jean Schmit urat arról kérdeztük: milyen feltételeket talált Kecskeméten? Tavaly decemberben először rendezték meg a Védelem Kft. Kupa gyermekversenyt és a szervezők az akciót hagyományteremtőnek szánták. A céljuk elérésében nem kis szerepet játszott az a körülmény, hogy az elmúlt év során nőtt a gyermekcselgáncs népszerűsége. Országosan és a megyénkben is több szakosztály és csoport alakult, s egymás után rendezték meg a korosztályos versenyeket. Az időpontot jól választották meg a kecskemétiek, mert a Védelem Kft. Kupa az egész éven át tartó sorozat záró versenye lett. Tavaly közel 300 gyerek indult Kecskeméten, az idén ennél nagyobb létszámra számítanak. Furcsamód akkor emlegetik a sportszerűséget, akkor várnak belátást, ha vidéki csapat hátrányára fővárosi nagycsapat vét a szabályok ellen. (Lásd: FTC—Veszp- rém-ügy.) A befolyásos támogatok megpróbálják menteni a menthetőt. Máig emlékezetes a rokonszenves fővárosi zöld-fehér csapat háború utáni perecesi kirándulása. A kis település bányászcsapatát első és egyetlen NB I-es évadában már mindenki kiesettnek tekintette, amikor félelmetes hajrába kezdtek. Különösen jobbösszekötőjük, minden idők egyik legtechnikásabb csatára, Kertesi Náci jeleskedett. Hidegkúti sógora ekkoriban még ellenállt a fröccsöknek és ontotta a gólokat. Irányításával hár— Nagyon kellemesek a benyomásaim — mondta —, hozzáértő aktív szervezőbizottsággal tanácskoztam, játékra alkalmas létesítményeket láttam, s meggyőződésem, hogy sikeres tornát rendeznek. Ha nagyon kritikusan akarnék fogalmazni, azt mondhatnám, a nézőtér befogadóképessége nagyobb is lehetne, de bízom benne, hogy így is sok szurkoló elfér majd a lelátókon és jó hangulatot teremt a játékhoz. — A röplabda népszerűsítésén kívül mivel foglalkozik még a Nemzetközi Iskolai Sportszövetség? — Szerteágazó a tevékenységünk, hiszen öt kontinensen mintegy harminc tagországot tömörí— Amit tavaly, az első ízben kiírt Védelem Kft. Kupa alkalmával vállaltunk, azt teljesítettük — mondta Barcsik Zoltán, a kecskeméti fiatalok edzője, a kupaverseny főszervezője. — A fiatalok az év folyamán sokat fejlődtek és szép eredményeikkel öregbítették a klub hírnevét itthon és külföldön. Nagyon készülünk a versenyre és biztos, hogy a résztvevők elégedettek lesznek a rendezéssel és a díjakkal. A Védelem Kft. Kupát december 7—8-án rendezik Kecskeméten, az árpádvárosi sportcsarnokban. A gyors lebonyolítás érdekében öt tatamin folyik majd a küzdelem. Az első napon a fiú B és mat rúgtak a dr. Sárosival felálló Ferencvárosnak ötven-egynéhány perc alatt. A harmadiknál szinte a játékos maga is bevetődött a kapuba. Olyan erővel kapaszkodott a hálóba, hogy eltört az egyik kapufa. A bentmaradásért küzdő együttes vezetői természetesen azonnal intézkedtek kijavítására. A fradis- ták vagy nem bíztak az ígéret teljesítésében, vagy nagyon is féltek ettől, de az előírt várakozási idő letelte előtt autóbuszba ültek és Budapestre távoztak. A fegyelmi bizottság nagy meglepetésre, „sport- szerűségből” elrendelte a mérkőzés újrajátszását. Ez 1:1 -re végződött. Fellebbezés után kapták meg a két pontot a bányászok. Most mit határoznak másodfokon? H. N. tünk. Négyévenként úgynevezett gimnaziádékat rendezünk, kétévenként pedig világjátékokat tartunk a különböző sportágakban. Legújabban pedig a franciák nyitottak egy iskolai csapatjáték felé, éppen a kecskeméti röplabda- világjátékok előtt lesz a rendezvényük. — A kezdeményezésekről valóban szép példákat említett, de vajon mennyire nyitottak, például a magyar fiatalok felé? — A legteljesebb mértékben. Örömmel látjuk a magyarokat is a különböző rendezvényeinken. C korcsoport, a másodikon a fiú A, valamint a leány A és B korosztály tagjai küzdenek az érmekért. A verseny névadója és legfőbb támogatója a Védelem Vagyonvédelmi és Biztonságtechnikai Kft. Az idén a támogatók sorába lépett az Express Utazási Iroda, a Reálbank, a Konzum Kereskedelmi Vállalat, az Ippon diszkó, a Hírős Sütőipari Vállalat, az Olympos Kft., az Agrobank, a Kecskemét- vin, a Tisza Füszért, valamint a Casablanca Kft. Remélhető, hogy a második, immár nemzetközi gyermekversennyé előlépett Védelem Kft. Kupa résztvevői szép emlékkel távoznak majd Kecskemétről. Sz. Z. PALMA DE MALLORCA Magyar sportdiplomáciai sikerek A legutóbbi választások nyomán kialakult új összetételében első ülését tartotta az elmúlt hét végén Palma de Mallorcán a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) végrehajtó bizottsága. A spanyolországi fórumon a testület összeállította azokat a szakbizottságokat, amelyek a négy évre szóló mandátum lejártáig működnek a mostani felállásban. A „bizottság-szerkesztő” munka magyar szempontból többszörösen is eredményesnek bizonyult, hiszen hárman is szerephez jutnak különböző minőségben. A legnagyobb sportdiplomáciai sikerként az könyvelhető el, hogy dr. Frenkl Róbertét megválasztották a FISU orvosi bizottságának elnökévé, méghozzá teljesen egyhangú döntéssel. A Testnevelési Egyetem tanszékvezető tanárát a tanulmányi bizottság élén is szívesen látták volna, amit mutat, hogy külön erre a posztra jelölte őt Primo Nebiolo, a FISU első embere. Megválasztása mindenesetre kuriózumnak számít, hiszen Frenkl professzor, aki tagja a végreahajtó bizottságnak is, az első magyar bizottsági elnök a FISU több mint félszáz éves történetében. Hogy Magyarország képviselete még jobb legyen, arról a vb-ülésen további döntésekkel is gondoskodtak. Gyenge Józsefet az ellenőrző bizottság tagjaként újjáválasztották, mig Földesiné dr. Szabó Gyöngyit a tanulmányi bizottság póttagjává voksolták. A több mint 80 országot tömörítő FISU vezérkarának tanácskozásán elismerték a három balti államot, ami azt jelenti, hogy Észtország, Lettország és Litvánia immár minden FISU-eseményen önálló csapattal indulhat. Ä Palma de Mallorca-i összejövetelen az elkövetkező esztendők egyetemi és főiskolás világtalálkozóinak szervezői beszámoltak az előkészületekről. Megnyugtatónak minősítették az 1993-as nyári buffalói Universiade „előképét”, ugyanakkor >anyagi gondokkal küzd Zakopane, az 1991-es téli Universiade házigazdája. Elképzelhető, hogy a jogkorongtorna — elegendő megfelelő pálya híján — Lengyelországból esetleg átkerül Szlovákiába. Érdekesség, hogy a diákok világjátékai iránt változatlanul növekvő az érdeklődés, jellemző példa, hogy Ottawa már most bejelentkezett: szeretné megrendelni a 2001-ben esedékes nyári Universiadét. TOTÓTANÁCSADÓ A totó 49. heti szelvényén Bundesliga I., II. és olasz A, B osztályú mérkőzések szerepelnek. (Az egymás elleni eredmények mindig a pályaválasztó szempontjából értendők.) 1. Bundesliga I. osztály: 20. Dresden (19 5 5 9 15-28 15)—8. Hamburg (20 6 9 5 21-23 21). Fordított párosításban a Hamburg nyert 2—0-ra. Tippünk: X, 2. 2. Bundesliga I. osztály: 18. Bochum (20 5 6 9 22-34 16)—4. Kaiserslautern (20 10 5 5 35-20 25). 1990/91-ben: 0—2 és 1—4, ősszel: 1—1. Eddig: 10 Bochum-, 3 Kaiserslautern-győzelem, 7 döntetlen. Tippünk: 1, 2. 3. Bundesliga I. osztály: 13. Karlsruhe (20 7 5 8 24r-30 19) —2. VfB Stuttgart(20 11 4 5 36 —18 26). 1990/91-ben: 0-0 és 2-2, ősszel 0—1. Eddig: 4 Karlsruhe-, 5 Stuttgart-győze- lem és 4 döntetlen. Tippünk: X, 2. 4. Bundesliga I.: 14. Rostock (20 6 5 9 27-31 17)—12. Bayern München (20 6 7 7 27—30 19). Fordított párosításban a Rostock nyert 2—1-re. Tippünk: X. 5. Bundesliga I.: 16. Stuttgarter Kickers (20 5 6 9 29-34 16) —10. 1. FC Köln (19 4 12 3 25-24). 1988/89-ben: 0—0 és 1 —5, ősszel fordított párosításban: 0—0 volt. Tippünk: X, 2. 6. Bundesliga II., Északi csoport: 4. St. Pauli (20 8 7 5 27-22 23)—5. Hertha BSC (20 7 7 6 28-25 21). 1990/91-ben: 2—2 és 2—1, ősszel fordított párosításban a Hertha BSC nyert 4—2- re. Tippünk: 1, X. 7. Bundesliga II., Déli csoport: 2. Chemnitz (20 8 9 3 24—16 25)—6. FC Homburg (20 7 8 5 27-22 22). Ősszel fordított párosításban a Chemnitz nyert 3—1-re. Tippünk: 1. 8. Olasz A osztály: 17. Ascoli (12 1 2 9 5-22 4)—18. Bari (12 - 3 9 6-19 3). 1989/90-ben: 1—1 és 2—2. Eddig: 3 hazai győzelem és 3 döntetlen. Tippünk: 1. 9. Olasz A osztály: 7. Foggia (12 5 3 4 18-14 13)—14. Samp- doria (12 3 3 615-149). Eddig: 4 F oggia-győzelem és 4 döntetlen. Tippünk: 1, X, 2. 10. Olasz A osztály: 2. Juventus (12 8 3 1 15-15 19)—5. In- ternazionale (12 4 7 1 11-10 15). 1990/91-ben: 4—2 és 0—2. Eddig: 42 Juve-győzelem, 10 döntetlen és 7 Inter-győzelem. Tippünk: 1. 11. Olasz A osztály: 11. Roma (12 4 5 3 11-11 13)—9. Ata- lanta (12 5 3 4 12-10 13). 1990/ 91-ben: 2—1 és 2—2. Eddig 22 Roma-győzelem, 12 döntetlen és 1 Atalanta-győzelem. Tippünk: 1. 12. Olasz B osztály: 16. Messina (14 2 7 5 9-14 11)—1. Ancona (14 76 1 20-12 20). 1990/ 91-ben: 1—1 és 1—1. Tippünk: 1, 2, X. 13. Olasz B osztály: 20. Taranto (14 2 5 7 8-17 9)—7. Ce- sena(14 563 15-11 16). Eddig: 4 Taranto-győzelem, 3 döntetlen és 2 Cesena-győzelem. Tippünk: X. +1 mérkőzés: 14. Bundesliga II., Déli csoport: 3. Jena (20 9 7 4 26-19 25) —7. Mainz (20 4 11 5 25-27 19). Őszi találkozójukon 1—1 volt. Tippünk: 1. ______4»t RA NSS ______a ’E D érte RÖVIDEN B. I. Dzsúdófesztivál a gyermekeknek MOST MIT HATÁROZNAK MÁSODFOKON? A törött kapufa és a sportszerűség