Petőfi Népe, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-31 / 305. szám

1991. december 31.. 8. oldal SZILVESZTERI MAGAZIN • • • • KÜLDJÖN EGY SZTORIT! Olvasóinkat arra kértük, küldjenek megtörtént, humoros, érdekes történe­teket lapunk szilveszteri számába. Úgy látszik, a jókedv mégsem veszett ki tel­jesen világunkból, mert több szilveszteri számhoz elegendő levelet kaptunk. Ezekből adunk közre most egy váloga­tást azzal, hogy januárban még űjabb összeállítást is közlünk a szerkesztősé­günkbe érkezett történetekből, tréfák­ból. Azt is elhatároztuk, hogy nem zár­juk le a sikeres pályázatot, hanem egész évben várjuk és folyamatosan közöljük a jókedvű történeteket. Kérjük olvasóin­kat, írják meg a személyesen átélt, lá­tott vagy hallott derűs eseteket, s küld­jék el szerkesztőségünkbe. A borítékra írják rá: Küldjön egy sztorit! Tessék választani! A kerékpár alatt A szomszéd Pista bácsi hazaimboly- gott, a kerékpárra támaszkodva. Az ud­var közepén elesett, a kerékpár ráborult. A kutyaugatásra kinézek, gondoltam, majd felkel. A kutya csak nem hallgat el. Kinézek megint, a Pista bácsi még min­dig a kerékpár alatt kapálódzik. Meglátott a drótkerítésen át, és szólt: — Szomszédasszony, legyen szíves, se­gítsen már felkelni! Odamegyek, a kisajtó zárva. Szólok neki: — Pista bácsi, segítenék, de nem tudok bemenni. Erre azt mondja a Pista bácsi: — Majd mindjárt odamegyek és kizárom a kisaj­tót. Kikecmergett a kerékpár alól, odajött a kisajtóhoz, kizárta és beengedett. Sokat derültünk ezen az eseten a szomszédokkal. Végül a felesége is meg­hallotta. Kérte, meséljem el neki is. Frittman Istvánná Soltvadkert A pult mögött A kereskedelemben dolgoztam harminckét évig, bizony sok min­den előfordult ennyi idő alatt. Egy­szer egy idősebb néni bejön az üz­letbe, hogy a férjének kabátot vásá­roljon. (A férj nem volt vele.) Férfi kollégám kérdi: milyen méret le­gyen? A néni nem sokat gondolko­dott, kerek perec így adta meg a méretet: — Olyan nagy darab marha, mint maga ott, a pult mögött! Deák Ferencné Kiskunhalas Tanári segítség A helyszín Kecskemét, kertészeti technikum. A hallgatók zöldségter­mesztésből vizsgáznak. Osztálytár­sam a dinnyéről tart beszámolót. Már mindent elmondott, ami sze­rinte fontos. Zavart csend van. A tanár úr megkérdezi, hogy milyen családba tartozik a dinnye? Még kínosabb a csend. A tanár úr, hogy segítsen, a saját feje felé mutogat az egyik ujjúval. A vizsgázó diadalmasan kivágja: "T°k! Bálint Imréné Kiskunmajsa Majd én megmutatom Grisáék- nak! (Hemző-fotó) Én is visszabonzsornóztam Itten küldök egy pár tréfát, ha megfelel belőlük valamelyik, mert tudnivaló, hogy a hosszú élet titka a vidámság. Lehetőleg túltenni magunkat azokon a problémákon, amelyeken úgysem tudunk segíteni. Fülta­núja voltam, hogy a villamoson egy ember rálépett a másik lábára, az felszisszent, és azt mondta neki: „Vadmarha!”- Orvendek a szerencsének, én Kovács János vagyok! Lehetőleg tréfásan kell felfogni a sok­szor bosszantó dolgokat. Még a harctere­ken is, ahol az első világháborútól kezdve bőven volt részem, tréfákkal ütöttük el a veszélyes helyzeteket. Az olasz fronton húsz foglyot kellett egy bakának hátrakí­sérni, Az összesnek a nadrágtartóját vette el, úgyhogy mindegyiknek kézzel kellett a nadrágot tartani, és így nem tudtak kezet emelni rá. Persze, nem voltunk mi olyan mérgesek egymásra ott kint, a Piavénái. Ősszel a frontvonalak közötti kukoricaföldön a gyenge kukoricát szedegettem, mert bi­zony már szűkén volt a koszt, és egyszer csak egy olasz katona köszön: „Bonzsor- nó! Kezében egy fél zsák gyenge kukorica. Es is visszabonzsornóztam, és szedtük to­vább a kukoricát. Dehogy akartuk mi el­fogni egymást. Siettünk vissza, mert baj­társaink már várták, hogy jóllakhassanak főtt kukoricával. Az olaszok is már régen a sajtos maka­róniról álmodoztak. Velence 70 kilométer­re volt tőlünk, azt rebesgették, ha majd odaérünk, ott aztán nadrágszíjszakadásig jóllakhatunk. Arra meg sohasem került sor. Akkor 19 éves voltam, most 94 évesen gondolák vissza az ottani történetekre. Ki­sebb sebesüléssel kerültem vissza, és még 'nagyon sok mindenen átestem (budapesti ostromgyűrűt is beleértve). Mindehhez nagyon sok szerencse is kellett, a majdne- mek sorozatával. Lakos Laci bácsi Dunavecse Laci bácsi tréfáiból: Az iskolában kérdi a tanító: — Honnan jön az áram? Jóska gyerek nyújtja a kezét, és már mondja is:- Az istállóból! — Flogyan? — kérdi a tanító. — Édesapám este javában olvasott, amikor elaludt a villany, és azt mondta: A marhák már megint eloltották a vil­lanyt! Ufó járt Solton Kisapostagi Szilveszter szemlére indult a solti szőlőhegyre. A pinceszemle egy — két — három — négy pince és gazda meglátogatása után meglehetősen jól sikerült. így mire félig talpon, félig a lába másik végén leszánkázott a Bazslangból, meglehetősen rózsa­színben látta a világot. Otthon a család, a rokonság, a barátok már a pezsgőbontáshoz készülődtek, mikor Szilveszter beesett az ajtón: —- Pu ... pu ... pufót láttam! Gyertek ki, nézzétek meg, akkora pufó van az égen, mint egy ló. — Nem pufó az,... ufó lehet, mondja Józsi sógor, és már vonul is ki a gyülekezet, hogy megszemlélje az égi tüneményt. — Ó, ez biztos Sztalin-gyertya —fejti ki nézetét Dani szomszéd — az világított a háborúban ilyen marhául. — Lehet, hogy a jugók lőttek ide egy rakettát, hiszen mi is Bács megyében vagyunk — mondja Gergő. — Szerintem akkor is pufó, vagy legyen nektek ufó. Nézzétek, még mindig ott lebeg a templomtorony mellett! A nagy vitában alaposan kimerült és átfázott a társaság, így aztán bevonult a szobába, hogy a nagy vitát egy-két fröccsel leöblítse. Ekkor robbant be Maris néni a harmadik házból: — Nem láttátok a hálóingemet? Kiterítettem a drótra, hát nem elvitte a szél? Utoljára itt láttam a házatok felett repülni! Huber István Solt Disznótor — disznó nélkül A család, mint minden évben, idén is disznóölésre készült. Az üstökben már melegedett a víz, a böllér is megérkezett, várták az áldozatot, amelyért egy távoli tanyára ment el a házigazda két segítsé­gével. A tanyán a 200 kilós, hatalmas jószágot kalodába terelték, utánfutóra tették, és elindultak hazafelé. Hajnali sötétség volt, nem lehetett hátralátni, ezért két helyen is megálltak megnézni, hogy minden rendben van-e. Mikor ha­zaérkeztek, megdöbbenve tapasztalták, hogy mégis megszökött a coca. Felfeszí­tette a kalodát, és leugrott az utánfutó­ról. A „különítmény" azonnal visszafor­dult, többször is bejárták a terepet, de a disznónak se híre, se hamva nem volt. így történt, hogy ebédre az össze ver­buvált csapat krumplit kapott, s az anyagi veszteség ellenére igen jó hangu­lat alakult ki. Uj és újabb elképzelések születtek a sertés sorsát illetően. A házi­gazda oklevelet kapott abból az alka­lomból, hogyaz állatvédő liga tagjainak sorába lépett. Egy játékos kedvű egyén pedig táblát helyezett el a garázsra „Sertésszállítást vállalok" szöveggel. Ez volt életünk leggyorsabban végződő disznótora. Utószó: Későbbiekben a főszereplő sorsára is fény derült. Szemtanúktól megtudtuk, hogy az Akadémia körúton hajtotta végre kamikáze ugrását. Egy kék színű IFA, amely az utánfutó mö­gött közlekedett, megállt, a hátulról le­ugráló munkások felemelték a még bó­dult jószágot és elvitték. Győrffy Lászlóné Kecskemét A bajuszreszelő Kettesben, beszélgetve ballag­tunk hazafelé az óvodából az én drága, jó szemű unokámmal, Viki­vel, aki egyszeresük felkiáltott: — Papa! Ott egy bajuszreszelő! Hirtelen föl sem fogtam, hogy mit is mondott ez a pöttömke kis­lány, s csak ballagtam tovább. De Viki nem tágított: — Papa, hát nem érted!? Ott van egy bajuszreszelő. Most már én is kíváncsi lettem, hogy mi a búbánat az a „bajuszre­szelő”. — Nos, hát mutasd már meg ne­kem azt a bajuszreszelőt, Vikikém! Az én szöszi hajú, drága kis uno­kám visszafutott pár métert, s dia­dalittasan mutogatott egy elhasz­nált, porban heverő zsilettpengére. Amikor megláttam, majdnem el­nevettem magam. Végül azonban nagy komolyan — a „felfedezés­hez" illően — megkérdeztem: — Honnan veszed, hogy ez ba- juszreszelő? — Honnan, honnan, hát te nem tudod? — s széttárta két kis karját. Hát onnan, hogy apu, amikor bo­rotválkozik, ezzel reszeli rövidebbre a bajuszát — mondta nagy komo­lyan. Czakó Ferenc Kecskemét Az első szerelem Egyik nap egy jól öltözött úr jött hozzánk. Horváth Máriát kere­sem, mondja. Én vagyok az, vála­szoltam. A televíziótól jöttem, az Első szerelem című adás riportere vagyok. Szeretne Önnel találkozni Balog Zoltán, akinek Ön volt az első szerelme. Ha úgy gondolja, a televízió alkalmat ad, hogy talál­kozzanak. Egy pillanatra elállt a lélegze­tem, Mit akar tőlem ez a Balog, hiszen már legalább tíz éve, hogy nem láttuk egymást. Nos, asszo­nyom, vállalja a találkozást? Igen, vállalom, válaszoltam hebegve. Pár héten belül meg tetszik kapni a levelet, hogy mikor kell utaznia Pestre, mondta a riporter. Iszonyatos lázban voltam. Es­ténként krémmel masszíroztam az arcomat, hogy szép sima legyen a bőröm. Fodrászhoz mentem, ami az utóbbi időben már egyre ritkáb­ban fordult velem elő. Vettem ma­gamnak egy elegáns lezser ruhát, Isten nem ver bottal Jani bácsi kertes házban lakik, és mint általában az ilyen helyen szokás, a kert végébe ment „fütyülni". Baállt a szalmarakás mögé, hogy azért a szomszédok szeme elől védett helyen végezze el a dolgát, ám meghallotta, hogy a szomszédasszony is az udvaron motosz­kál. Csak kíváncsi volt, mit is csinálhat a szomszédasszony, hát addig oldalazott, míg át nem bírt kukucskálni. Ekkor azonban mint derült égből a villámcsapás — hatalmas ütés érte az orrán, melynek nyomait jó néhány napig viselnie kellett. A történet végét így meséli: Halljátok, rögtön el is engedtem, ami a kezemben volt, hogy az orromat szorongassam! Azt hittem, valaki kibabrált velem, de aztán rájöttem: a szalma mellé támasztott gereblyére léptem rá, az vágott orrba. Kellett nekem a szomszédasszonyt lesni, az Isten rögtön megbüntetett. Ráadásul az esetet az asszony is látta az ablakból, így aztán hetekig ment a macera. Tóthné Paprika Rózsa Kiskunhalas Fél korsó sör Hosszú sor kígyózott az egyik nyári kánikulai napon a balatoni üdülőhely strandján a jégbehűtött, csapolt „folyé­kony kenyérért.” Beálltam a sorba. Vagy negyedórája araszolgattunk a csapos fe­lé, amikor már csak egy kis kopasz úr állt előttem, aki így rendelt: „Kérek fél korsó sört”! Az izzadtságban fürdő csapos, mint aki rosszul hall, rákérdezett: — Mit? A kopasz megismételte nem minden­napos kérését. Ne szórakozzon velem apuskám, így a csapos — nem látja, hogy sok a munkám? Pohárral kér vagy korsóval? Az immár harmadszor is megismételt kérés nem változott. Erre a csapos már hozzám fordult kérdően, mit óhajtok? A kis kopasz felháborodott. — Én kértem előbb — mondta. Fél korsóval nem adok! — Akkor kérem a panaszkönyvet, mert kivételez! Előttem mindenkinek fél korsóval adott, csak nekem nem akar? Őzem Kecskemét hozzá cipőt, táskát. A férjem san­dán mosolygott, de nem szólt bele, azt mondta, ez az én magánügyem. Bevallom őszintén, egy kicsit dühös is voltam amiatt, hogy egyáltalán nem érdekli ez a Balog-ügy. Mikor hozzámentem feleségül, szóba sem kerülhetett Balog, olyan féltékeny volt rá, hogy még a nevét sem ejt­hettem ki a számon. Egyik nap bejön a férjem, levelet ad a, kezembe. A tévétől jött, mond­ja. Én nagy izgalommal téptem fel a levelet és olvasni kezdtem. — Kedves Mária! Szíves elnézé­sét kérjük a véletlen becsúszott hi­báért, de mi nem Horváth Máriát keressük, hanem Hornyák Máriát, erre a találkozóra. Én álltam kővé meredten, és néztem magam elé. A férjemen óriási nevetés tört ki. — Mit nevetsz, nem is tudod, hogy mi áll ebben a levélben. — Most egy pillanatra beugrot­tál Balognak, kiscicám! A riporter ugyanis az egyik barátom volt. — És ez a levél? — Én írtam. Meg sem nézted, honnan jött, olyan mohón bontottad fel. — A szavakat alig tudta kimondani a nevetéstől. — Megmondanád végre, mire volt jó ez az egész? — kérdeztem tőle. — Csupán arra, hogy szépnek akartalak látni. Az utóbbi időben nagyon keveset adtál magadra. Pe­dig nekem még mindig te vagy az első szerelem. — Ó te bolond, mondtam neki. és rajtam is kitört a nevetés. Szabó Zsoltné Kecskemét • Én ilyen pici hegedűn is elhúzom ám a nótáját! STOP Hajnali kettőkor a barátom kocsiján igyekeztünk hazafelé az egyik diszkóból. Útközben felvet­tünk egy régi ismerősünket, aki­ről pár méter után kiderült, hogy tökrészbg. A barátom a gázba ta­posott, nehoßy a cimboránk, a hátsó ülésen, bepiszkítsa a szép, új huzatot. Annyira siettünk, hogy az egyik „Stop"-táblánál csak lassítottunk és megállás nél­kül, már hajtottunk is tovább. Erre az útszéli fasor mögül kilé­pett, az éppen ott szolgálatot tel­jesítő rendőr, s már körözött is fényes kis lámpácskájával. Meg­álltunk és a hatóság nekünk sze­gezte a kérdést: — Nem látták a „Stop”- táblát ? Mire a részeg cimboránk a hátsó ülésről: — Miért? Ellopták? Bartha Károly Soltvadkert Ezt nem lehetett kihagyni Anyámnak, mint minden idős embernek gyakran jut eszébe a halál. Egy alkalommal pénzről, takarékosságról beszélgettünk. Spórolós asszony nagyon, s megemlítette, hogy van egy húszezer forintos taka­réklevele. Itt kezdődött a sztori. Kissé elpityeredve mondja szegény: — Tudjátok, ezt arra szántam, hogy ha meghalok, legyen miből eltemetni. *— Ej mama, hagyjuk ezt. Ráér még erre gondolni. — De bizony, fiam, gondolni kell erre is. Ezenkívül arra is gondol­tam (nagyon spórolós), hogy ne hagyományosan temessetek, hanem hamvasztva, mert úgy olcsóbb. Feleségem, aki igen nyelves asszony és néha fején is találja a szeget, megjegyezte mosolyogva: — Gondolja anyu, hogy megégne? Ui.: Hangsúlyozom, hogy igen jól megvannak egymással, békesség­ben, de hát ezt nem lehetett kihagyni. Süveges Pál Kiskunfélegyháza Hogyan védjük ki a geopatikus sugarakat? Ősz beálltával barátnőm szervezetét elhagyta az életerő, gyakorta erős mig­rénről, különféle bajokról panaszko­dott. Kezébe adtam az egyik legjobb természetgyógyász névjegykártyáját. Három hét múlva felkerestem a már elveszettnek hitt barátnőmet, aki bol­dogságtól ragyogó arccal repült felém. Fellelkesülten mesélte a természetgyó­gyász életmódreformmal kapcsolatos tanácsait, majd feltárta az ágyneműtar­tójába beépített, káros, geopatikus, su­gárkivédő kompozíciót, ami tükörből, paraffinból és fóliából gondosan össze­szerkesztett védőréteg. Tovább mesélt: — Azt a helyes kollégádat, amelyik­kel nálad megismerkedtem, megkértem a varázstükör beszerelésére. Elkészülte után kipróbáltuk, milyen fölötte. Ez a tükör valóságos csodát művelt velem, A tollas hurka A múlt héten disznóvágás volt a lányoméknál. Sürgött-forgott a csa­lád. Közben egy kis jó pirosbor, és frissen sült vér került az asztalra. Mindenkinek jó hangulata volt. Három órára befejezték a munkát, utána a férfiak leültek kártyázni, az asszonyok meg hozzáláttak a főzéshez. Közben a fiam, aki mindig vidám és jókedvű, suttyomban lelőtt a fáról egy verebet, és szólt nekem, hogy a verebet tollastól belestől töltsük bele egy kis hurkabélbe, és vacsorakor tegyük a böllér elé, persze megsütve. Mi, asszonyok kaptunk az alkalmon, mai szóval élve, megcsináltuk a balhét. Este feltálaltuk a vacsorát. Mindenki jóízűen ette a finom orjalevest. Majd utána jött a sült hús, hurka és a kolbász, savanyúsággal. Természetesen a böllért kínáltam először. — Nézze, milyen gusztusos ez a kishurka, vegye csak ki, Józsi bácsi! Az rögtön beleszúrta a villát, és a tányérjába tette. Majd amúgy parasztosan, a kezébe fogta a hurkát, és beleharapott. Addig harapdálta, míg a hurka kettészakadt a kezében. Kilátszott a verébnek a lába. Akkor már mindenkin kitört a nevetés. — Az anyátok mindenét, ti betyárlábú asszonyok, ti aztán jól kibab­ráltatok velem. Nevessetek csak tovább, majd én meg eszek. Egy kis verébtoll még nem vette el az étvágyamat. Ha ránéztünk Józsi bácsira azon az estén, nevetés fogott el bennünket. Józsi olyan ember, hogy ember legyen a talpán, aki meg tudja haragítani. Még tán örült is, hogy milyen jól szórakoznak rajta. , Dudás Rozália Kecskemét azóta sem tudok betelni az egész tes­temre regenerálólag ható érzéssel. Csa­ba gyakran eljön hozzám és együtt energetizáljuk, méregtelenítjük szerve­zetünket e csodatévő szerkezet fölött. Fagyos mosoly volt a válaszom. Bosszús lettem magamra, amiért kisze­melt, régóta áhított lovagjelöltemet egyszerű üzlettársnak mutattam be. El­telt egy hónap, barátnőm virult, mint a harmatos rózsa, én pedig lankatag olvastam az újabb természetgyógyá­szati híreket. így akadtam M. J. cikké­re, mélyben megmagyarázta a tükör­megoldás hatástalanságát, sőt káros voltát a szervezetre. A cikket nyomban eljuttattam barátnőmnek a következő kísérőszöveggel: „M. J. a legzseniáli­sabb radiesztéta. Hajót akarsz magad­nak, csak az ő tanácsait kövesd. En is az ő módszerét alkalmazom, ez idáig a legjobban bevált. Küldd el hozzám Csabát, készséggel átadom neki a leg­újabb variáció titkát.” G. É. Kecskemét, • Jaj, de vicces! Meg kell szál a röhögéstől...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom