Petőfi Népe, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-24 / 301. szám
BOLDOG KARÁCSONYT! • Hajnalka és Alexandra — otthon. ÁLLAMI GONDOZÁS UTÁN IMMÁR SAJÁT OTTHONBAN Az első családi karácsony sen elég energiát ad ahhoz, hogy ha valamelyik blokkot le is kell állítani, ne kerüljön veszélybe az ország energiaellátása. S Paks története igazolja is ezt. Ritkán volt szükség egy-egy blokk leállítására, ám ha kellett, ezt minden további gondolkodás nélkül megtették. S ez természetes is, hiszen szükségképpen a biztonságot kell mindenek fölé helyezni. Oly sokat beszélnek energia- lobbyról, atomlobbyról, szénlobby- ról. Ön szerint léteznek ezek? — Lobbyk léteznek, ez biztos. Ám — azt hiszem — én a lobbyzásnak a gyanúja alá sem kerülök. Nekem a világon semmi közöm nincs azon francia reaktorokhoz, melyeket nagy valószínűséggel Magyarországon megépítenek. — Ezek a reaktorok biztonságosak ? — Igen. Bár egy dolgot szeretnék hangsúlyozni: tökéletes, százszázalékos biztonság nem létezik. Mindig van egy kis hibalehetőség, s ez az atomreaktoroknál minimális. Ez a parányi bizonytalanság pedig az operátorok kvalitásán múlik Azon, hogy akik az erőműben dolgoznak, milyen képzettek, milyen lelkiismeretesek. A csernobili katasztrófát is emberi mulasztások, felelőtlenség okozta. Ugyanakkor nyugodt szívvel mondhatom, a paksi szakemberekről csak jót hallottam. Még nem is jártam Pakson, amikor Amerikában már elismerték tudásukat, szakképzettségüket, s ez, úgy érzem, elég biztonságot adhat. H f Press — Ez lesz az első igazi, családias karácsony, amikor nem leszek egyedül, önálló lakásomban, a kislányommal együtt ünnepelünk — meséli a kecskeméti Széchenyi sétányi garzonházban lakó, 22 esztendős Hajma Hajnalka. A történet tulajdonképpen itt fejeződik be — de nézzük, hogyan jutott el a Szabadszálláson született, nevelőotthonban felnőtt fiatal édesanya a saját lakásáig, addig, hogy végre elmondhatja: sok társától eltérően, az ő sorsa megnyugtatóan rendeződni látszik. Hajma Hajnalka a kunfehértói nevelőotthonban élt 14 éves koráig, majd Kecskemétre került, s itt kijárta a mezőgazdasági szakmunkásképzőt. 1986- ban kezdett dolgozni a borgazdasági kombinátban. — Amikor végeztem, a Gyivi-ben — Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet — rögtön jeleztem: kijártam az iskolát, és kértem: szerezzenek albérletet, szeretnék önállóan élni. Megkaptam az akkor húszezer forint életkezdő segélyt, s az intézet segítségével hozzájutottam egy kétezer forintos albérlethez. Ötezret kerestem akkor havonta, s jól éreztem magam. A munkatársak befogadtak. A pénz azonban kevés volt, s így hiába a jó albérlet — Hajnalka elköltözött az ifjúsági otthonba. Itt lakhatnak az intézetből kikerülő fiatalok. Igaz, harmadmagukkal, de csak két-három- száz forintot kell fizetniük. Két év után ismét albérlet jött — Hajnalka immár végérvényesen elhatározta, hogy a maga lábára áll. Ami persze nem ment könnyen. Különösen, hogy egyévi együttélés után bekövetkezett a szakítás a barátjával, akkor — s talán éppen azért —, mert már útban volt a kisbaba. S mert gyerekkel albérletbe sem mehetett, máshoz meg hová tudott volna fordulni, idén januárban levelet írt a Gyivi nevelőszülői felügyelőinek, tudnak-e segíteni. Szerencséje volt. A Magyar Nők Szövetsége két hónappal azelőtt kezdeményezte a leányanyák és gyermekeik támogatására, hogy olyan nevelőszülői, pótnagyma- mai hálózatot szervezzenek meg, ahol a kicsi az intézeti gondozott, de az anyukával együtt fogadja be egy-egy nevelőszülő. Aki segít nemcsak az apróság ellátásában, hanem az édesanya tanításában, felkészítésében. Miután Bács-Kiskunban úgy döntöttek: megpróbálják ezt a formát, s • Az ö boldogságáért. kérés is volt, Rozgonyiné Migléczi Zsu* zsa nevelőszülői felügyelő, megkereste özvegy Balogh Győzőnél, aki elvállalta a kismamát és a babát is. A munkatársak, ismerősök, barátnők segítségével összejött a szükséges babaholmi — kiságytól a pelenkáig. Februárban megszületett Alexandra, s októberig éltek együtt hármasban Orgoványon. Ugyanis időközben a Gyivi próbált végleges megoldást találni. S bár volt némi adminisztrációs, hogy ne mondjuk, bürokratikus akadály, végül a kecskeméti gyámhatóság segítségével október elején egy megüresedett garzonlakást a Gyivi keretéből kiutaltak Hajma Hajnalkának. A használatbavételi díjat a munkahely, a Kecskemét- vin 50 ezer forintos kamatmentes kölcsönéből fizették be, bútort, felszerelést a megtakarított pénzből és az intézettől kapott életkezdési segély kiegészítéséből vásároltak. A hónap utolsó napján azután be is költözhetett anya és lánya a VI. emeleti garzonlakásba. Most már ki kell jönni a gyesből, a családi pótlékból és a gyerektartási díjból, de — önálló otthonban. . * * *• Hajma Hajnalka esete az első, így joggal nevezhető egyedinek. Jó lenne, ha társai is hasonló segítséget kaphatnának. A Bács-Kiskun megyei önkormányzat azt tervezi, hogy jövőre 15 lakást megvásárol, felújíttat. Ha az elképzelés megvalósul, ezzel .folyamatosan 30 állami gondozott életkezdését tudják majd segíteni. Váczi Tamás A Bács-Kiskun megyei gyermekmese- író-pályázat különdíjat nyert meséje: ZÜMI Egyszer volt, hol nem volt és talán meg is történt, volt egyszer egy méhecske. A méhecskét úgy hívták, Zümi. Egy szép tavaszi napon született. Anyukája, apukája nagyon örültek neki. Nagyon csintalan méhecske volt. Ez a csintalan- sága keverte egyszer bajba. Elmondom, hogyan: Egy nap egy virágos rét fölött repült el. Egy margarétán egy óriási lódarázs aludt, álmában még horkolt is. Zümi arra járt és meglátta a lódarazsat. Azt gondolta, hogy jól megtréfálja. Tálva volt a lódarázs szája. Zümi letépett egy fűszálat és az alvó darázs orra alá dugta. A darázs erre nagyot tüsszentett. Zümit a tüsszentés úgy megijesztette, hogy egy közeli pókhálónak repült. Zümi nagyon megijedt és segítségért kiáltott. A lódarázs jó darázs volt és segítségére sietett. Kimentette Zümit és jó barátok lettek. Azóta mindenhová elkísérik egymást. Ebből az esetből 'sokat tanult Zümi, azóta nem csintalankodik. (Hartai Péter, , Kiskunhalas, ÁMK 3. osztályos.) Paksról, a biztonságról Interjú Teller Edével Kúti Angéla Szabolcsban látta meg a napvilágot, Józsa Attila Kecskeméten. A kislány tizenöt éves koráig átélte mindazt, ami a gyermekkor szabadságához tartozik: mászott, bukdácsolt, cigánykereket hányt, fogócskázott, hajtotta a hintát, tekerte a biciklit... Angéla, a göndörhajú fiatalasz- szony most rokkantkocsiban ül előttem. Attila pedig, a férj, úgy szorítja a jármű karját, mintha az gurulni akarna. Pedig a kis szobában ma- rasztalóan békés a hangulat. — Nálunk csak a kutyák csapnak zajt. Kell is a mérges jószág. De a jó embereket nem bántja — mondja a bicebóca, vékony, kedves fiatalember, aki az imént a hús előszobán, konyhán át betessékelt a szobába. — Hogy találtak egymásra? —A Humanitás című lapból tudtuk meg egymás címét. Sokáig csak írogattunk. Azután Attila eljött... Megkérte a kezem. Édesanyám nagyon aggodalmaskodott. Már megnyugodott. Jön is hozzánk minden hónapban legalább egyszer. Anyó- somék meg ugyanezen a portán laknak, e ház mögött. Ő örökölte ezt a házrészt. Amikor 1989-ben összeházasodtunk, nekünk adta ... s előkerül a fényképalbum. —- Nem akartunk díszes parádét — veszi át a szót a férj. így sikerült. — Szerintem nem a fény, a pompa, a látszat a fontos, hanem az, hogyan élünk, s mi van belül — toldja meg meggyőzően a pici fiatalasszony. — Gondolom, ez a Kecskemét, Mártírok útjai kis ház nem ilyen volt. — Bár én születésem óta ilyen nehezen mozgok. Úgy tudom, az volt a gond, hogy hat és fél hónapra jöttem a világra. A házat főleg a feleségemnek alakítottuk át, hogy a kocsival tudjon közlekedni. Nagyon sokat segítettek a gázosok, amikor bevezették a fűtést. Különösen Méhész Árpádnak köszönjük azt, amit értünk tett. A Renovál egyik brigádja pedig, Kiss Tibor vezetésével, olcsóbban festett. A Lakszisz meg az utolsó percben visszamondta a munkát. Akkor is karácsony tájt volt, de,az Épszisz segítségünkre sietett. így lett ilyen ez az otthon. Ennek két éve. Tavasszal ráférne az új festés.. . — Hogyan gazdálkodnak, miből élnek? — Mindkettőnknek rokkantnyugdíja van, összesen 11 600 forint. A rezsink nyolcezer, ami marad, abból vásárolunk reggelit, s az ebédet is közösen kiokoskodjuk, elkészítjük. Angéla mégiscsak asz- szony, jobban ért az étel összerakásához. Az én feladatom a tűzhely körül van, jobban tudok szaladgálni, s kell is jócskán. A hétvé• A szegedi székhelyű Probitas Alapítvány elektromos rokkantkocsit ajánlott fel egy kecskeméti házaspárnak. A választás — sokak segítségével és támogatásával — Józsa Attiláékra esett. A kocsit — mint lapunkban már írtuk — a napokban a városháza dísztermében vette át a fiatal férj. (Fotó Straszer András) geken a szüleimnél eszünk. így élünk. Tavasztól őszig mindenhová együtt megyünk. Télre behúzódunk, illetve maradok anyagbeszerző. Fűteni mindhárom kis helyiséget nem tudjuk. De nagyon jól megvagyunk. Csak munka kellene. Néha a Humán Kft. hozott irattömböket. Tízezer hajtogatásért nyolcszáz forintot kaptunk. Most az sincs. Nem kell nekünk csillagoség-fizetés, vagy nyolcezer, három is elég lenne! Hamarabb összejönne a meszelésre való ... — Mi a kedvenc időtöltésük? — Én nem szeretek tétlenül ülni a kocsiban — mondja Angéla. — Varrogatok. Nincs is semmi szakadt holmink. Sokat olvasok, főleg újságokat. Attila inkább barkácsol. Most kisvasutas terepasztalt csinál. Az alagútnál már világít az elem- lámpakörte. Jó lenne, ha a kis akvárium is korszerűbb lehetne. Elnézegetjük a két kis ficánkoló halat. Ä videót is addig kölcsönöztük, mígnem megvettük. Nekünk ez a mozi, a színház, a koncert, a szórakozás. Igaz, amikor a kölcsönzőben előadtuk a szándékunkat, úgy néztek ránk, mintha nem lennénk normálisak. Pedig mi csak rokkantak vagyunk, de becsületesek ... — Mit várnak az ünnepektől, az új évtől? — Mi most olyan ajándékot kaptunk, mint senki. Új, motoros rokkantkocsit. Köszönjük mindenkinek. A három kívánságunk? — néznek egymásra. — Rendszeres munkát szeretnénk, s főleg azt, hogy sokáig ilyen erőben, egészségben együtt élhessünk. Ázt sem bánnánk, ha jövőre megváltozna a világ, s bennünk, a sorstársainkban nem a bolond rokkantat, hanem az embert látnák. Persze, mi soha nem adjuk fel a küzdést. Addig megyünk, amíg nem érjük el a célunkat. Csodát nem várunk. Tudjuk, tenni kell, s nem is keveset. Ám micsoda öröm, ha a kilátástalannak tűnő dolgok sikerülnek ... Pulai Sára „Az atombomba atyja” — hirdetik a lexikonok, bár ő tiltakozik, ha így aposztrofálják. Az Egyesült Államokban él, ám magyarnak tartja magát. Közel hat évtizede elhagyta Magyarországot, mégis kitűnően beszéli nyelvünket. A század első évtizedében, 1909- ben született, a budapesti Mintagimnáziumban érettségizett. Világhírű fizikus, aki csak a rendszerváltást követően, tavaly látogatott haza először. Addig nem lépte át hazája határait Teller-Ede. — Professzor úr, a közelmúltban interpelláció 'hangzott el a parlamentben a paksi atomerőmű bővítése ellen. Az egyik képviselő geológiai adatok alapján földrengésveszélyesnek tartja Paks környékét, s katasztrófától félti az országot... — Jó, hogy szóba hozta ezt a kérdést. Több mint 40 éve alakult meg az első reaktorbiztonsági csoport, melynek elnöke voltam. Alaposan vizsgáltuk, milyen katasztrófával járhat, ha egy földrengés során megsérül az atomreaktor. Megállapítottuk, hogy földrengések esetén csak olyan gyorsulás léphet fel, melyet a reaktor burka könnyedén kibír, károsodások nélkül. Sajnos, atomreaktorok már sérültek meg, ám egyszer sem földrengés miatt. Ráadásul Pakson ezer év óta nem volt földrengés. • feller professzor — Ha már a paksi atomerőműről beszélünk, hadd kérdezzem meg, hogyan értékeli az atomerőmű tervezett bővítését? — Jó terv. — Nem tartja veszélyesnek, hogy ezzel hazánk energiaellátásának mintegy 60 százaléka egy helyről származik ? — Pakson már négy darab 440 megawattos egység van. További két 900 megawattos egység bőségeM ennyei Atyánk! Nagy hittel és bizalomteljes reménnyel fordulunk Hozzád a békéért s déli szomszédainkért. Igazságtalanság, kegyetlenség, mérhetetlen szenvedés zúdul rájuk, köztük magyar testvéreinkre is. Félelem és rettegés fogja el őket, mely sokakat arra késztet, hogy elmeneküljenek meleg otthonukból, szeretett szülőföldjükről, hazájukból. Fegyverek dörögnek, aknák, bombák robbannak s életeket oltanak ki, sebesítenek meg, tesznek nyomorékká. A halottak ezrei nem látják a Nap fényét; az élők pedig a go- molygó füst eloszlása után jajve- székelnek üszkös romokká vált, hosszú évek fáradságos munkája megsemmisült gyümölcsének láttán. A gonoszság, Urunk, látod, mivé tette szorgos emberek közreműködésével létrehozott alkotásodat, a termő földet, zamatos gyümölcsöket érlelő kertjeidet, s a mosolygó embereket — akiket Te annyira szeretsz, hogy nekik teremtetted s tartod fenn az egész látható nagy világot, üdvösségükért, örök boldogságukért képes voltál egyetlen Szent Fiadat is feláldozni. Tudjuk, hogy Te szabad akaratot adtál az embereknek és azt Te még akkor sem vonod vissza, ha rosszra,pusztításra használják, de azt is tudjuk, hogy a gonoszságot nem hagyod végleg győzni. Nagypéntek után felragyogtatod húsvét győzelmét. Urunk, elég volt már nagypéntek véres sötétségéből, várva várjuk húsvét diadalmas örömét! Ezt kérjük Tőled. Bízunk abban, hogy az ima hathatósabb fegyver minden puskaporos és atomtöltetű fegyvernél, mert hatékonyságát jóságos hatalmad biztosítja és erőd végtelenül meghaladja az összes pusztító erőt. Elismerjük, bűneinkért méltán érdemiünk büntetést, de alázatos lélekkel, bűnbánattal fordulunk Hozzád, mi, a porszemnyi lények, Tehozzád a hatalmas, mindenható Istenhez, aki előtt minden lehetséges. A háborús romokra rámutatva be tudod láttatni, hogy a pusztítás nem méltó az emberhez, problémákat nem old meg, siker, győzelem, boldogság helyett csak nyomort hoz. Tudsz bűnbánatra indítani bűnösöket, megbékéltetni gyűlölködőket, szeretetre gyújtani a szíveket, békét teremteni a viszálykodás helyén. Ezt kérjük tőled karácsony, a béke ünnepe előtt. Szent Fiadat, a Béke Fejedelmét, az emberiség aranykorát elhozó gyermeket azért küldted e világba, hogy a szeretet tüzét gyújtsa lángra a szívekben, helyreállítsa országodat, a szeretet és békesség országát. Add urunk, hogy karácsonykor ne szorongó szívvel kérjük, hanem hálát adó, ujjongó örömmel zenghessük az angyalok énekét. „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a Földön a jóakaratú embereknek!" Fejes László plébános „MI OLYAN AJÁNDÉKOT KAPTUNK, MINT SENKI MÁS...” A kis szobában marasztalóan békés a hangulat Ima a békéért
