Petőfi Népe, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-23 / 300. szám

PETŐFI NÉPE 1991. december 23., 5. oldal 0T Az idén sem számít nyereségre a MAY — Az idén sem számíthat nyere­ségre a Magyar Állam Vasutak, éves mérlege legfeljebb csak nullszaldós lehet—jelentette ki Csárádi János, a MÁV vezérigazgatója, a vállalat szokásos év végi sajtótájékoztató­ján. Mint elmondta: az ez évre terve­zett 80 millió tonna helyett mind­össze 65,7 millió tonna árut sikerült fuvarozniuk, aminek főbb okai a szovjet szállítások jelentős visszaesé­sében, az Öböl-háború és a jugoszláv belviszály következményeiben kere­sendők. A MÁV mérlegét tovább rontja, hogy belföldi cégek 10,3 mil­liárd, külföldiek pedig 4,5 milliárd forinttal tartoznak a magyar vasu­taknak. Emiatt jelenleg már több mint 600 fuvaroztató számára csak készpénzfizetés ellenében vállalják a szállítást. A személyszállítás — melynek költségeit 44 százalékban a MÁV, 19 százalékban az állam és 37 százalékban az utasok állják — to­vábbra is veszteséges, amit az áru- szállításon képződő nyereségből fi­nanszíroznak. Csárádi János leszö­gezte: a vállalat nem maradhat ki a nemzetközi személyszállítási piac­ról, ezért mintegy 100 millió dollá­rért 76 új, minden igényt kielégítő, 200 kilométeres végsebességre alkal­mas vagont vásárolnak nemzetközi tender útján. Elővárosi forgalomra további 30 elektromos motorvona­tot pedig a Ganz-Hunslettől szerez­nek be. , A MÁV további terveiről szólva a vezérigazgató kijelentette: a vál­lalat privatizációja nem a vagyon elherdálását jelenti, hanem a vasút és az állam kapcsolatát helyezi új alapokra. A privatizált egységek dolgozói a MAV-kedvezményeket továbbra is megtarthatják. A már létrejött vegyes vállalatok mellett jövő év március végéig lezárul az Utasellátó, majd a Mávtours pri­vatizációja is. A távolabbi tervek szerint 1996—97-re megépül a nagy sebességre is alkalmas Buda­pest—Kelebia, illetve a Budapest —Hegyeshalom pályaszakasz is. Másként emelkednek jövőre a nyugdíjak Régi problémája a magyar nyugdíjrendszernek, hogy a nyug­díjak reálértéke folyamatosan csökken és ennek korrigálására csak időnként tesznek kísérleteket. Az eddigi korrekciós gyakorlat egyik legnagyobb hibája az volt, hogy pillanatnyi megfontolások­tól, az éppen rendelkezésre álló maradványösszegektől függött az emelés ténye, illetve mértéke. A társadalombiztosítási rendszer reformjának egyik alapvető távlati célja a nyugdíjak értékállóságának megőrzése lesz. Surján László népjóléti minisz­ternek a parlament előtt elhang­zott beszédéből azonban kiderült: ezt egyelőre még nem tudja biztosí­tani a kormányzat. Amit a jövő évre fel tud vállalni a társadalom­biztosítás: egyelőre még nem az ér­tékállóság, de egy komoly lépés efelé. Ugyanis az átlagkeresetek növekedéséhez kívánják kapcsolni a nyugdíjemelés mértékét. Ez min­denképpen komoly haladás, hiszen az emelésnél egy automatizmus és nem a maradékelv érvényesül. A Társadalombiztosítási Alap 1992. évi költségvetési tervezete szerint szétválik a Betegbiztosítási Alap és Nyugdíjalap. Ez utóbbiba folyik majd be az eddigi 10 százalé­kos nyugdíjjárulékból 6, valamint a 43 százalékos társadalombiztosí­tási járulékból 24,8 százalék. így, amennyiben a gazdasági folyama­tok az előrejelzések szerint alakul­nak, jövőre 310,5 milliárd forintot tud majd fordítani a TB nyugdíjki­fizetésekre teljes, 521,7 millió fo­rintos bevételéből. A 310,5 milliárd forintos összeg­ből nyugdíjemelésre 48,8 milliárd jut. Ez a nyugdíjak 19,5 százalékos emelését teszi lehetővé, ami megfe­lel az átlagbér-növekedés tervezett nagyságának. A nyugdíjak emelé­sére két lépcsőben kerülne sor, márciusban és szeptemberben. A végrehajtás pontos tervezetét azonban csak a költségvetés elfo­gadása után terjeszti majd a kor­mány a parlament elé. Az általános nyugdíjemelés ke­retösszegéből ugyan elég bizonyta­lan nagyságban, de előreláthatólag marad majd bizonyos összeg. Ezt á tételt használják majd fel a ré­gebben megállapított, s így na­gyobb értékvesztést szenvedett nyugdíjak elmaradásának részbeni ellensúlyozására. KIFIZESSE A VETŐMAGOT, A MŰTRÁGYÁT, A BÉRT? Pénzügyi zavarok az agrárágazatban Az utóbbi időszakban egyre töb­bet lehet hallani arról, hogy a mező- gazdasági üzemeknek nincs elegen­dő pénzük megfelelő minőségű ve­tőmagok, a föld termőképességé­nek megőrzéséhez szükséges külön­féle műtrágyák megvásárlására. E gondok az előttünk álló időszak terméskilátásait is beárnyékolják, de a hosszabb távú agrárfejlődés szempontjából is aggasztóak. Ugyanakkor egyértelműen rávilá­gítanak azokra a feszültségekre, amelyek az elmúlt években és nap­jainkban is az agrárszektor finan­szírozását jellemzik. A problémák elsősorban a forgó­eszköz-finanszírozás területén je­lentkeznek. Beruházási hitelhez ugyanis csupán a világbanki forrá­sokból megvalósított programok keretében lehet hozzájutni. Másfe­lől a monetáris politika hatására a rövid távú hitelezésben is jelentős szigorítások következtek be a nyolcvanas évek harmadik harma­dától. A jegybanki refinanszírozási politika az ágazat pénzigényét és gazdálkodási sajátosságait nem­igen, vagy csak utólagosan, tűzol- tásszerűen vette figyelembe. A ke­reskedelmi bankok hitelezési tevé­kenysége sem volt problémamen­tes. Az agrárszektor még manapság is erősen függ az időjárástól, terme­lési folyamatai biológiai-természeti meghatározottságúak. Ezért a ter­melés időszükséglete nemegyszer nagy, a munka- és finanszírozási csúcsok lökésszerűen jelentkeznek, a struktúraváltási lehetőség is vi­szonylag korlátozott. Az aránylag jelentős tőkeigény mellett a terme­lés jövedelmezősege alacsony, a tő­kemegtérülés lassú. A mezőgazdaságban felhasznált forgóeszközök — a tenyészállatok kivételével — egy termelési ciklus­ban használódnak el. Az egyes tevé­kenységeknek — az állattartásnak, a növénytermesztésnek—azonban más-más a forgóeszközciklusa. A pénzkiadás és a pénzbefolyás időbeli eltérése, annak folyamatos­sága nagyban befolyásolja a gazda­ságok finanszírozási igényét, a gaz­daságok hitelfelvételi magatartá­sát. A termelőknek az állattartásból aránylag egyenletes pénzbevétele származik, alapvetően azonban a növénytermesztés befolyásolja a készletgazdálkodást és a finanszí­rozás szervezését. Az üzemeknek az év első 6-8 hónapjában jóformán csak kiadásai vannak: meg kell vá­sárolniuk a vetőmagot, a műtrá­gyát, munkabért kell fizetniük, áll­niuk kell az egyre magasabb ener­gia- és anyagszámlát, el kell végez­niük a talaj előkészítését, sőt adót is kell fizetniük. Emiatt a termelők többségének mintegy 5-7 hónapos termelési hitelre van szüksége az év első hónapjaitól az ősz elejéig. A hi­telvolumen a betakarítás előtt éri el csúcspontját, ezután fokozatosan csökken, majd a termékeik eladását követően lehetőségük nyílik az őszi talaj-előkészítésre, a vetés megkez­désere és a hitelek visszafizetésére. A mezőgazdasági üzemek jórészt a feldolgozóipar által folyósított kifi­zetések egy részéből törlesztik a gazdálkodásukhoz felvett kölcsö­nöket és kezdik meg az őszi munká­kat. 1991 őszén azonban épp e terü­leten keletkeztek komoly gondok. Az élelmiszergazdasági cikkek ér­tékesítésében mutatkozó feszültsé­gek, az élelmiszeripar növekvő pénzügyi nehézségei miatt akado­zik a felvásárlás. Főleg a zöldség- és gyümölcsfélék, a bor és a szőlő felvásárlása ütközik akadályokba, így viszont az élelmiszeripar­feldolgozás mezőgazdasági áruter­melés közötti termelési és finanszí­rozási lánc nem működik megfele­lően. Nemcsak az élelmiszeripar által a mezőgazdaság számára folyósított kifizetéseknek, hanem a nagyvolu­menű termékkészletek finanszíro­zásának is alapvető jelentősége van a két terület kapcsolatában. Áz egy­re nagyobb mennyiségben felhal­mozódó termékkészletek — példá­ul a gabona, a bor, az alma — fi­nanszírozására a mezőgazdasági üzemek csak igen korlátozott mér­tékben képesek. A szóban forgó termékek készletezése egészen a leg­utóbbi időszakig számottevő rész­ben a feldolgozó vállalatokra há­rult. Ám romló pénzügyi helyzetük, illetve ellátói kötelmeik megszűnése miatt erre manapság már egyre ke­vésbé vállalkoznak. így viszont pót­lólagos — és sokszor már elviselhe­tetlen — terhek nehezednek ma­gukra a mezőgazdasági üzemekre. A mezőgazdasági szektor finan­szírozási gondjai, tagadhatatlan hatékonysági problémái, előbb említett pénzügyi terhei és a terme­lőszövetkezeteket, valamint az ál­lami gazdaságokat körülvevő lét­bizonytalanság magyarázza e ne­gatív jelenségeket. Mindez arra is rávilágít: nem tűr halasztást az ágazat megújulásának folyamata. Stabil és kiszámítható keretfeltéte­lek kialakítására van szükség az agrárágazat új jövőképének kör­vonalazásához. Mohácsi Kálmán • Pénzügykutató R. főmunkatársa (FEB) VEGYES VÁLLALATOK, KFT.-K, RÉSZVÉNYTÁRSASÁGOK Gazdasági átalakulás — számokban elbeszélve Lassú vagy gyors a magyar gaz­daság szerkezetének átalakulása? A sokat — s alighanem még sokáig — vitatott kérdésre különböző, gyakran egymásnak homlokegye­nest ellentmondó válaszokat ad­nak nemcsak a politikusok, hanem a szakemberek is. A vélemények további ütközte­téséhez friss alapanyaggal szolgál­nak a statisztikusok, akik összeál­lították a gazdasági szervezetek­ben zajló változások első három- negyedévi számszerű mérlegét. Felmérésük szerint az év eddig el­telt részében több mint 50 száza­lékkal nőtt, s immár meghaladta a 45 000-et a jogi személyiségű gaz­dasági szervezetek száma. A szeptember végi helyzetkép­ből kitűnik, hogy korlátolt felelős­ségű társaság formájában 33 581 szervezet tevékenykedik, ami a ja­nuár 1-jei állapothoz viszonyítva 83 százalékos növekedést jelent. A statisztikák azonban arra utal­nak, hogy az utóbbi időben érzé­kelhetően lanyhult a kft.-alapítási kedv: míg az első évnegyedben 46, addig a harmadikban csak 9 száza­lékos volt a gyarapodás. A regiszt­rált főtevékenység szerint a kft.-k 31 százaléka a belkereskedelem­ben, 23,4 százaléka az iparban — zömmel a gép- és könnyűiparban — működik. A fejlődés ütemét illetően a rész­vénytársaságok a kft.-k előtt jár­nak: tavaly 2,1-szeres, az idén 9 hónap alatt további másfélszeres volt számszerű növekedésük. A bejegyzett 968 részvénytársaság­ból 301 az iparban, ezen belül 110 a gépiparban, 215 a belkereskede­lemben, 107 pedig az üzleti szolgál­tatások területén működik. A vegyes vállalatok — amelyek­nek létrehozása jogilag 1972 óta lehetséges — valójában csak 1989 óta érdemi szereplői a magyar gaz­daságnak. Azóta viszont meredek ívű a fejlődésük: 1989 végén 1350, 1990 végén 5693 hazai-külföldi ér­dekeltségű társaságot tartottak számon. Az idén eddig további 4098 vegyes vállalat született, így összlétszámúk megközelíti a 10 000-et. Az ez évben alapított társaságok törzstőkéje csaknem 104 milliárd forintot tesz ki, s en­nek az összegnek 38 százaléka de­viza. (b. zs.) Ferenczy Europress Eisenstadt karácsonyra készül • Az áruházak már az utcán kínálják áruikat. ____%w,', A______________________ • Ez a karácsonyfa jó lesz? • A burgenlandi kisváros — karácsonyi fényekkel. Milyen legyen az iskolaszék? Cimbora Alapítvány Nemrég egy újabbal gyarapodott — eddig sem szűkölködő — alapít­ványtárunk. Az új, az egészséges és kul­turált gyermekekért létrehozott Cim­bora Alapítvány tagjai december 19- én, csütörtökön tartották bemutatkozó sajtótájékoztatójukat Budapesten. Az alapítványhoz a Cimbora című televíziós műsor adta az ötletet. Alapí­tója az MTV, az Országos Dohányfüst­mentes Egyesület, a Józan Élet, Égész- ség és Családvédő Országos Szövetség, a Cserépfalvi Kiadó, valamint Csorna Judit nagyváradi színésznő. Céljuk a rendelkezésre álló összegek és a felnőtt „cimborák” segítségével egészséges és kulturált életre nevelni az ifjúságot. Ezért is szeretnének egy nem­zetközi gyermektábort létrehozni, ahol lehetőség nyílna arra, hogy a hazánk­kal határos országokból összesen 250, különböző nemzetiségű gyermek egy héten át együtt éljen, zenéljen, játsszon. A nemzetköziség erősítése érdekében a jövő nyári balatonalmádi táborba francia és görög gyerekeket is meghív­nak. Az egészséges életmód terjesztésére elsősorban a Magyar Televízió műso­raiban nyílik lehetősége a Cimbora Alapítvány munkatársainak. Cimbo- ráljunk címmel szombat délelőttönként hamarosan új szolgáltató műsorral je­lentkeznek, és mind ennek, mind pedig a már most is látható Cimbória című gyermekprogramnak is elsődleges célja lesz a gyerekek érdeklődésének felkel­tése az egészséges életmód és táplálko­zás iránt. Az alapítvány létrejöttének köszön­hetően mostantól újra kapható lesz a Cimbora újság, amelynek előállítása havonta kerek kétmillió forintba kerül. A készítők reményei szerint ez a kiad­vány — az eddigi két sikertelen próbál­kozás után — ezentúl rendszeresen megjelenik, és — egy másik — az Illyés Gyula Alapítvány — támogatásával a határokon túl élő magyar gyermekek­hez is eljut majd. Mint arról lapunk egyik múlt havi számában már beszámoltunk, Cimbo- ráék épp Nagyváradon tartották idei utolsó, nagyszabású segélykoncert­programjukat. Sz-: ' ' Nosztalgikus felhangokkal, válasz­tási kortesbeszédek ígéreteivel jött újra divatba a régi kifejezés: iskolaszék. Azt azonban, hogy mit is jelent, szinte senki nem tudta megmondani. Pontosabban: mindenki mást értett rajta. Volt, aki egyszerűen a szülői munkaközösség vagy az iskolatanács elnevezést cserélte fel vele, mások az önkormányzatok ok­tatási bizottságát nevezték ki iskola­széknek. Ugyanilyen zavar uralkodott el tar­talmát, funkcióját illetően is. Egyik he­lyen létrehozását a szülők kezdemé­nyezték, másutt éppen pedagógusok, netán a két fél összefogva — többnyire a szülői munkaközösségek helyett, s általában az igazgató ellen — egy-egy megoldhatatlannak látszó konkrét ügy megoldása érdekében. így tehát mun­káltatói jogokat is felvettek alapsza­bály-tervezetükbe, hiszen másként ho­gyan tudták volna lecserélni az alkal­matlannak tartott vezetőt. Akadt alap­szabály, amely igényt tartott a beosz­tott pedagógusok munkáltatói jogaira is, sőt gazdálkodási, ellenőrző funkciót is igyekezett gyakorolni az iskola fö­lött. Mindez többnyire az önkormány­zati törvény megjelenése előtt történt, remélve, hogy a törvény utólag majd jogossá teszi a vadon kihajtott törekvé­seket. Először a pedagógusok riadtak meg az illetéktelen beavatkozás veszélyét ér­zékelve, majd némi késéssel megszólalt a minisztérium, kijelentve: „Még érvé­nyes az 1985-ös oktatási törvény ...” így a később született vagy mostaná­ban szerveződő iskolaszékek már szoli­dabb programmal, szelídebb hangnem­ben szerkesztik alapszabályzataikat. Többnyire megelégszenek véleménye­ző, Javaslattevő jogokkal. Am haszna is volt a „törvényen kívü­li" köztes állapotnak. Minthogy az is­kolaszékek szervezését fcntről senki nem rendelte el, s nem is tiltotta, azt sem írta elő sénki, hogy milyen szerve­zeti formát kell ölteniük, így a szülők és a pedagógusok kölcsönösen egyez­kedésre kényszerültek. Ki, kik alkossák a mérleg nyelvét? Úgy alakult, hogy a szigorúan válasz- "'őket a szülők, a pedagógu­sokat a pedagógusok választják — ta­gok mellett a „hivatalból” delegáltak. Egyik helyen az iskolaszék hivatalos tagja az igazgató, másutt csak válasz­tott képviselő lehet. Biatorbágyon pél­dául választás nélkül tagja a két lelkész, az iskolaorvos, az önkormányzati kép­viselő; a pátyi szerveződő iskolaszék­ben csak az önkormányzat oktatási bi­zottságának vezetője vesz részt, ám az iskolaigazgató még csak nem is választ­ható; Budapesten, a Köbölkút úti álta­lános iskolában viszont a szervezetbe a diákönkormányzat, illetve az ifjúság- védelem is delegál egy képviselőt. Az új fejlemények tükrében nyilván­valóan megnövekszik a szórványosan működő, ma még botladozó, magama­gának feladatot és formát kiküzdő is­kolaszékek jelentősége. Hiszen az ön- kormányzati törvény a bizottságok tagjainak arányát egyértelműen meg­szabja: többséget biztosít a képviselő- testületnek a külső tagokkal, mondjuk a szülők és a pedagógusok szószólóival szemben. Itt tehát döntően a hatósági jogok érvényesülnek. Az Alkotmány- bíróság a nevelőtestületek jogát nyeste le fájdalmasan, azt, amely az igazgatók kinevezése előtt nekik vétójogot adott. A most vitára bocsátott oktatási tör­vénytervezet koncepciója kötelezővé tenné az iskolaszékek megalakítását. Ám nem mondja meg, kinek, kiknek kell létrehozni. Az önkormányzatok­nak? Az iskoláknak? Hiszen egy köz­oktatási törvény a szülőknek nem pa­rancsolhat. Márpedig az eddig: próbál­kozásoknak az volt a lényege, hogy a szülők is kezdeményeztek önként és jó­szándékkal. Úgy tetszik, a kötelezővé tétellel és a felülről elrendelt formalizá­lással éppen a lényeg válik semmivé: a szülők önkéntessége és jószándéka gye­rekeik iskolájának megjavítása érdeké­ben. Talán hagyni kellene, hogy az iskola­székek maguk találják ki önmagukat! Eddig is eleve kudarcra ítéltetett a leg­több fent kitalált és felülről elrendelt „társadalmasítás”. > |

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom