Petőfi Népe, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-18 / 296. szám

8. oldal, 1991. december 18. PETŐFI NÉPE A POLGÁRMESTER A SAJTÓ KÖZBENJÁRÁSÁT KÉRTE Ladánybenei garázda gazdálkodó STATISZTIKA AZ ÉV ELSŐ KILENC HÓNAPJÁRÓL Hogyan alakultak a keresetek? Meglehetősen lehangoló képet regisztráltak a statisztikusok az el­ső háromnegyed év munkaügyi adatainak összegzése során. A szá­mok tanúsága szerint a nyilvántar­tott munkanélküliek száma szep­tember végére elérte a 293 000-et, s ami különösen elgondolkoztató: az utolsó, harmadik évnegyedben a növekedés aránya megközelítette a 60 százalékot. — Sok munkahely szűnt meg az iparban, s itt az év végéig további többezres leépítés Várható — mondják a statisztikusok, s hozzá­fűzik: jelentős számú iparvállalat kényszerült arra, hogy dolgozóit rövidített munkaidőben foglalkoz­tassa. A III. negyedben ez az ipar­ban dolgozók 16 százalékát érin­tette. A felmérésből kitűnik, hogy a vizsgált időszakban a bruttó átlag- kereset 15 975 forint volt, 29,4 szá­zalékkal magasabb, mint a múlt év azonos időszakában. Ugyanakkor a rövidített munkaidejű foglalkoz­tatás és az állásidőre járó,— általá­ban 70-90 százalékos — díjazás az átlagbéreket lefelé, a foglalkozta­tottsági struktúra átrendeződése (azaz a zömmel szakképzetleneket, alacsony fizetésűeket érintő elbo­csátás) a bérszínvonalat fölfelé mozdította el. Az átlagkeresetek egyébként a közlekedési, a postai és a távközlési dolgozók körében nőttek leggyorsabban. A számítások szerint a bruttó átlagkereset nettó értékben mint­egy 11 800 forintnak felelt meg, ami tavalyhoz viszonyítva 25,1 százalékos emelkedést jelent. Az érem másik oldala azonban, hogy azonos időszakra vetítve a fo­gyasztói árszínvonal növekedése 35,6 százalék volt. Ferenczy Europress A ladánybenei községházán igencsak vaskos az a dosszié, ami­ben a Jobbágy Béla Zoltán ellen érkezett mezőrendészeti szabály­sértési feljelentéseket gyűjtik. — Látom, a mai postában újabb szakvéleményt küldött Kása László igazságügyi szakértő. — A lakosság nem ok nélkül elkeseredett — mondja Visontay István polgármester. — A tanyavi­lágban akkor nyugodtak, ha a 36 éves fiatalember börtönben ül. Ám mostanában szabadlábon van, s hihetetlen károkat okoz a kör­nyékbeli gazdáknak, akik félnek tőle. Csak ez év augusztusától fél­száz feljelentés érkezett ellene. De beszéljenek a károsultak: — A téesztől bérelt földön 2,5 hold kukoricám volt. Tavaly száz mázsa termést takarítottam be, az idén 5-6 mázsát. Jobbágy ráhajtot­ta a marháit — panaszolja Kiss Miklós. Most veszem a takar­mányt. Hiába volt nálam a kár­becslő, ő nem ad eleséget. — Állítom, én vagyok a veszte- sebb -— szól közbe Ludányi György. — Hiszen szomszédok va­gyunk. Nekem január 1-jétől de­cember 31-éig csináltatja a kárt. Nem fél az az ember senkitől. Any- nyi a disznója, marhája, azt sem tudja, mennyi. Beleengedte őket a barackosomba, a szőlőmbe is. Most kétszázezer a veszteségem. Ő meg röhög a markába. Közben haladunk a tanyavilág­ban, ahol egy rendezett gazdasági udvarba érkezünk. Háziasszonyt dicsérő tiszta ház a Széktó dűlő 9. Drabant János felesége így meséli „élményét”: — A múltkor, éjjel egy órakor ugattak a kutyák. Kiugrottam az ágyból, magamra kaptam a kabá­tot. Rohantam a hang után, a ku­koricásba. Életemben úgy még nem ijedtem meg! A sok tehén lakmáro- zott, a bika meg szaladt felém ... | A kabátom is otthagytam. Másnap agyondíbolva megtaláltam. Én el­múltam már 60, az ember 70 éves. Szépen szóltunk Jobbágynak. Azt mondta, majd megadja a kárt. Megadta — a maga módján. Egy hónapig a kukoricánkban etette az állatait. Oda az egész évi munkánk. Pedig mit babusgattuk a földet! Most járjuk a bíróságot? Az idős pártól elköszönve elin­dulunk Jobbágy tanyájához. A rozzant tanya s környéke gaz­dátlanságra vall, a hidegben is árad a szag... A borostás képű gazda nem éppen barátságos, de próbálok vele szót érteni: — Állataival tetemes kárt okoz a környéken ... — Nekem egy állatom sincs. Minden a volt feleségemé. De az nem érdekli, miért lövették agyon a tehenemet? — Most mondja, nincs állata. (A tehén a hereföldön agyonette ma­gát, azóta a kutyák széthordták, a csontváza most is ott van — tu­dom meg kísérőimtől.) . — Én a paradicsomföldemből élek. Jó. Ültem már börtönben, lopásért, garázdaságért meg ... el­ítéltek. — Miért fenyegeti a tanyai öre­geket? — Nem bántok senkit, az öreg Drabantot se ... Látom, az effajta beszélgetés meddő, s elköszönünk. Jócskán autózunk, amíg egy másik tanyába érünk. A polgármester ismerős­ként szólítja az asszonyt, Kati né­nit: — Milyen viszonyban vannak Jobbággyal? — Ne is kérdezze! A hozatott drága vetőkrumpli jól termett vol­na. De az a gazember kietette az állataival. Úgy ríttunk ... Ráadá­sul négy-öt jött-ment csavargóval idejött, megijesztett bennünket. Azt mondta, ha feljelentjük, össze­vernek. A környékbeli fákat is vág­ja. A napokban Kiss Miklós gyen­ge árpáján 12 tehenet olvastam meg. Kati néniék szomszédja Skultéty Árpád. Amikor elmondom neki, mi járatban vagyunk, nem kell fag­gatni. — Hajnalban is jöhetett volna, hogy estig elmondhassam pana­szunkat. Amikor a károm perre vittem, járhattam a bíróságot. Per­sze, Jobbágy sosem volt ott. Két évig húzódott az ügy. 6400 forint kártérítést kaptam ... Gondolhat­ja • • • Ritter Tibor képviselő-testületi tagot már a községházán hallga­tom: — A széktói, a baracsi, a Jajgató dűlői dolgos, adózó emberek na­gyon elkeseredettek. Jobbágy több mint húsz szarvasmarhája, négy­öt, több mázsás bikája, számtalan disznaja ott lakik jól, ahol más ter­mel, veteményez. Itt a kárt bejelen­tik, innen ügyészségre, bíróságra kerül, a rendőrség meg ígérget. . . Mellesleg, mindig rendőr rokoná­ra hivatkozik. Nekem is sok kárt okozott már. Az elkeseredett tanyai embere­ket napestig hallgathattam volna. Felháborodásuk jogosságát a pol­gármester sem vitatja. Sőt, ő is ér­tetlenül, mi több, már tehetetlenül áll az eddig történtek előtt is. El­mondása szerint szinte hihetetlen, hogy mennyi terhelő bizonyíték szól már Jobbágy ellen. Mégis ki­látástalan, a hatóság, a bíróság mi­kor avatkozik közbe úgy, hogy a ladánybenei nép újra nyugodtan szántson, vessen, s főleg biztosan ő arasson. Érthető hát, hogy Vison­tay István és a falu népe szerkesz­tőségünk közbenjárását kérte, re­mélve, hogy akiknek feladatuk a rend védelme, az igazságszolgálta­tás, ezúttal azt halaszthatatlanul megteszik. Pulai Sára NYAKUNKON A TEL A „MAGYAR VILLON” MEGVALÓSULATLAN ÁLMAI Tényjelentés Kárpátaljáról • Tél, valahol a Kárpátalján. Az ukrajnai népszavazás ered­ményét az egész világ ismeri, s a függetlenség gyönyörű szép dolog. Kárpátaljának pedig Kravcsuk el­nök megígérte a különleges gazda­sági övezet státusát. Végül a bereg­szászi járás a nemzetiségi körzetté alakulás mellett szavazott, ami szintén biztató. Ahhoz azonban, hogy valaki fogalmat alkothasson róla, mi foglalkoztatja ezeknél a dolgoknál is jobban Kárpátalja la­kóit, oda kell menni. Tulajdonképpen az egész Kár­pátalja nem más, mint egy üres, hideg kirakat. Éhínség és fagyos tél fenyegeti a vidéket. A mindennapi élet olyan alapvető kellékei hiá­nyoznak, mint a benzin, a tüzelő és a téli ruha. A központi elosztás rendszere teljesen megbénult. Megfelelő tör­vények és szervezés híján új elosz­tási rendszer még nem jött létre. Az utcákon tehát végeláthatatlan so­rokban fegyelmezett, néma embe­rek várnak akár hosszú órákon át arra, hogy hozzájussanak valami­hez. Azt a valamit aztán, szinte mindegy, hogy mit, el lehet cserélni más valamire, amire az embernek, a családnak szüksége van. A hi­ánycikkek listája oly hosszú, hogy inkább azokat az áruféleségeket kellene felsorolni, amelyek még kaphatók, de a semmit nem lehet sorolni. Évek óta nem kapni az üzletek­ben cukrot, lisztet, zsírt, marga­rint, tejfölt és tejszínt. A gyermek- intézményeket még ellátják vala­hogy, a felnőttnek azonban órákat kell sorbaállnia, ha hozzá akar jut­ni egy üveg tejhez. Réges-régen el­fogyott a só, a gyufa, a toilette- papír, a papírszalvéta, a golyós­toll, a babkávé. A ruhaüzletek is konganak az ürességtől, az eladók néhány vászonkalapot és daróc munkaköpenyt rakosgatnak egyik helyről a másikra. Az egyik nagy­áruház cipőosztályán az üres pol­cokon egyetlen felemás fekete mű­anyag kalucsni képviselte a válasz­tékot. Ottjártunkkor azt is megvet­te valaki. Ungváron, a helyi stadionban, minden héten egyszer szabadpiacot tartanak. Meg kell hagyni, ott szin­te minden kapható: vodka, bunda, farmer, csizmák, bors, dollár, fo­rint. Az árak azonban az átlagem­ber számára elérhetetlenek. Egy bőrcsizma ára 2000 rubel. Összeha­sonlításul: egy gépírónői fizetés 200 rubel, a rubel és a forint átváltási árfolyama pedig egy az egyhez. Az ukrán—magyar határon tizenöt­húsz kilométeres sorok állnak. így aztán, akinek van türelme hozzá, hogy kivárja a sorát, eljöhet Ma­gyarországra, s kaphat a fizetéséért két-három hamburgert... „Magyarkodásunk elszigeteltséghez vezet” A hetvennyolc éves költő — Fa- ludi György — sok évtizedes há­nyattatás után hazatért emigráció­jából. Második esztendeje, hogy feladta kanadai otthonát, s beren­dezkedett idehaza. — Végleges az elhatározása? — kérdeztük. — Szeretném, ha az lenne. 1989 márciusában, a változások után döntöttem úgy, hogy hazatelepü­lök. Akkor már jártam itthon, kö­rülnéztem, felmértem a terepet. . . — Nem félt, hogy esetleg újra fordul a világ kereke és megint száműzetésbe kényszerül? — Akkor már valószínűtlennek látszott egy olyan fordulat, mond­juk a Szovjetunióban, ami megint az ország megszállásához vezetett volna. Természetesen azért óvatos voltam, tanultam az első emigráci­óm utáni hazatérésem tapasztala­taiból. Talán tudja, akkor a recski táborban kötöttem ki. Ezért most megtartottam a kanadai lakáso­mat, és az angol illetve kanadai útlevelemet is. Mindazonáltal me­rem remélni, hogy nem vár rám újabb, harmadik emigráció. — Faludi úr, hogyan látja az or­szág politikai helyzetét? Tapaszta­latai szerint ilyen a demokrácia? — Nehéz erre válaszolnom. Ed­digi tapasztalataim azt súgják, hogy — remélhetőleg — egy de­mokratikus berendezkedésű társa­dalom kialakulása felé tartunk. Persze, ha a kisebb, de nagyon fon­tos dolgok alapján ítélek, akkor néha keserűség fog el. Elég ha any- nyit hallok, hogy két és félmillió nélkülöző ember van az ország­ban. — Mi a véleménye a hazai tör­vényhozás működéséről? — Az a baj, hogy sajnos a tör­vényhozók sem értik pontosan, mi is a célja a demokráciának. Sok súlyos hibát követnek el! Leg­utóbb azt a bizonyos Justícia- törvényt. Sérti — szerintem — az Alkotmány 51. paragrafusát. — Ön már nem egy fórumon til­takozott ez ellen a törvény ellen ... — A legteljesebb mértékben. A recski fogolytáborban, az esti beszélgetéseken arra a meggyőzö­tt Faludi György. désre jutottunk, hogy elég volt a bosszúállásból, nem szeretném megélni újra, mint a német meg­szállás idején, hogy tízezrével ér­kezzenek a feljelentések. Nincs semmi értelme a bosszú-hadműve­letnek. Aggastyánokat akarnak bí­róság elé állítani, aggastyánokat ért sérelmek miatt? Nevetséges, szégyenletes komédia lenne. — Végül is, hogy érzi magát ide­haza ? — Én nem hiszek a nemzeti libe­ralizmusban, némi cinizmussal ér­tékelem a múltat. Minden magyar­kodásunk valójában az Európától való elszigetelődésünket erősíti. Ennek ellenére azt mondom: elég jó itthon lenni. Mindig arra vágy­tam, hogy felépíthessem ifjúko­romban megálmodott házamat, taníthassak az egyetemen. Szeren­csés embernek tudhatom maga­mat, hiszen hazatérhettem, de a házból nem lett semmi, most egy drága bérlakásban élek. Évekig ta­níthattam a világ különböző egye­temein, de a pesti egyetem katedrá­jára soha nem állhattam fel. Ma már — tekintettel a koromra — nem is vállalnám. Ennyit a betelje­sült és beteljesületlen álmaimról. Ferenczy Europress CSAK A KÜLFÖLDI TŐKE SEGÍTHETNE Pedagóguslobbi a parlamentben? A kormány a jövő évi költségve­tési tervezetében, mindössze öt százalékkal kívánja emelni az ok­tatási intézmények úgynevezett dologi kiadásaira szánt támoga­tást, míg a pedagógusbéreket tíz százalékkal. Ugyanakkor a várha­tó infláció meghaladja majd a 25 százalékot. Nem beszélve az ener­giaárak — melyek az iskolák fenn­tartási költségeiben jelentős há­nyadot tesznek ki — drasztikus emelkedéséről, amiben még az op­timisták sem kételkednek. Nem csoda tehát, hogy az érdek- védelmi szervezetek, illetve az ok­tatás szakemberei heves tiltakozá­suknak adnak hangot országszer­te, a költségvetési tervezet ezen pontjait illetően is. A szakszervezet tüntetéssel, sőt sztrájkkal fenyege­tőzik, s kezdeményezte a parla­menten belül egy pedagóguslobbi létrehozását. Remélve, hogy a ta­nár képviselők — pártállásra te­kintet nélkül — összefognak és megakadályozzák azt, hogy e való­ban beláthatatlan következmé­nyekkel járó határozat megszüles­sen. Az országgyűlésnek hamarosan döntenie kell. Debreczeni József kecskeméti képviselő eredeti szak­máját nézve gimnáziumi tanár, ugyanakkor a kormányzó pártok egyikének — az MDÉ-nek — a tagja. Kíváncsiak voltunk a véle­ményére. — A többi párthoz hasonlóan, az MDF is azt ismételgette a választá­sok idején, hogy az oktatás fejlesz­tése stratégiai kérdés. De hatalom­ra jutva, nem sok mindent valósított meg ebből az ígéretéből. Sőt! A helyzet egyre elszomorítóbbnak mutatkozik. — Jogos a kritika. De azt is tu­domásul kell venni, hogy még min­dig válságkezelés van a magyar gazdaságban. Egyszerűen az a helyzet, hogy nincs pénz. Teljesen jogosnak tartom az oktatás fejlesz­tési igényeit, tudva, hogy milyen súlyos károkat okozhatunk az egész országnak, ha ezt a területet elhanyagoljuk. De ugyanez a hely­zet a környezetvédelemnél, az egészségügynél, a katonaságnál, a rendőrségnél és még sorolhatnám. A lobbizás tehát, azért nem igazán felelős politika ebben a helyzetben, mert bármelyik terület fejlesztése, szintentartása, csak a másik rová­sára történhet. — Vagyis fel a fejjel, semmi re­mény? — Az adóterheket még nagyobb mértékben növelni nem lehet. To­vábbi külföldi hitelekre pillanat­nyilag nincs kilátás. Az egyetlen jó megoldásnak az mutatkozna, ha a nyugati tőke az eddigieknél jóval intenzívebben áramlana be az or­szágba. • Debreczeni József: — Bárme­lyik terület nagyobb fejlesztése csak a másik rovására történhet. — Amire nem sok garancia van. — Nézze, én mint képviselő mondtam, amit mondtam. Mint tanárember, természetesen az isko­lák érdekeit nézem, bár a kettőt nagyon nehéz szétválasztani.. . — Azért próbáljuk meg. Csatla­kozik a parlamenti lobbihoz vagy nem? — Csatlakozom, mégpedig an­nak reményében, hogy ezeket az elkeserítően alacsony fejlesztési mutatókat módosítsák. — Milyen mértékben? — Mindkettőt legalább tíz szá­zalékkal. Én ezt tartanám reális­nak. Egyébként, oktatási helyze­tünket illetően, sokat hallani ma a távol-keleti — Észak-Koreát, Ja­pánt érintő — példákról, ahol an­nak idején óriási összegeket fordí­tottak az iskolák fejlesztésére, ami meg is hozta az eredményét. Csak­hogy ezekbe az országokba hatal­mas amerikai tőke áramlott be. Míg nálunk egy összeomlott rend­szer romjain kell talpon maradni, amikor már nem politikai kérdés, hogy gyors fejlődéssel — minél több támogatással — bizonygassa a szocialista államoknak a Nyu­gat, a polgári demokráciák előnye­it. Mindezt csak azért említem, mert a költségvetési tervezet kiala­kításánál ezek a külpolitikai té­nyek is jelentősen közrejátszottak. — Mi van akkor, ha az említette­ket nem méltányolják a pedagógu­sok, s a végén mégis országos sztrájkba kezdenek? —Csak a gazdasági és a politikai feszültségeket növelné egy ilyen ak­ció, meg nem oldana semmit. Mert nem a parlament vagy a kormány jószándékán múlik, hogy milyen mértékű támogatást kap az okta­tás. A nincset nem lehet elosztani. Koloh Elek Suszterbánat • Soha nem ment valami jól, de most a legrosszabb. Egyre több ócska cipőt hoznak az emberek, alig lehet javítani. Lassan haladok, nem lehet férni a műhelyben, mert sok munka van velük, de az árát nem lehet megkérni: Mindenki szegény — mondja Zemlényi Dániel, szentesi cipész­mester. (MTI-fotó)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom