Petőfi Népe, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-11 / 290. szám

8. oldal, 1991. december 11. PETŐFI NÉPE Volt szovjet laktanyából új börtön? Beszélgetés dr. Tari Ferenccel, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokával A közelmúlt­ban Bács- Kiskun megyé­ben járt dr. Tari Ferenc vezérőr­nagy, a bünte­tés-végrehajtás országos pa­rancsnoka. Fel­kereste a kalo­csai női bör­tönt, a kecske­méti bv.-intéze- tet, majd a me­gyeszékhelyen ellátogatott az egyik néhai szovjet lakta­nyába, a kecs­keméti börtön leendő új rész­legének helyszí­nére. A szemle végeztével kért interjút munka­társunk a tá­bornoktól. — Vezérőr­nagy úr! Ügy értesültem, ön rögtön kötélnek állt, amikor elő­ször szóba ke­rült ez a beszél­getés. Ezúttal is tapasztalhattam: az utóbbi egy-két évben alaposan megváltozott a bv. és a sajtó viszonya. — Én nem látok olyan egetverő változást, hiszen korábban is járt sok újságíró a hazai börtönökben. Bár igaz, akkoriban írásbeli enge­délyek egész sorára volt ahhoz szükség, hogy egy-egy cikk napvi­lágot láthasson. Ma már sokkal könnyebben be lehet jutni intézmé­nyeinkbe. Nyilván ennek is kö­szönhető, hogy amíg néhány esz­tendeje évente 200-300 cikk jelent meg a bv-ről, addig ma előfordul, hogy egyetlen nap olvasható ugyanennyi. — A bv. beosztott dolgozói sem zárkóznak el a beszélgetések elől. — Ez így helyes. Mindenki nyi­latkozzon a saját munkájáról fele­lősséggel, minden engedély nélkül. Azt persze elvárom, hogy utána jelezze ezt a parancsnokságnak. Talán az elmondottakból is kivi­láglik: rendkívül fontosnak tar­tom, hogy tisztességes kapcsola­tunk alakuljon ki a sajtóval. Ezál­tal bizonyosan pontos információ­kat adhatunk a börtönökről a tár­sadalomnak. A sajtót egyébként én egyfajta kontrollnak tekintem. Külső szemnek, amelyik meglát, észrevesz olyan problémákat is, amelyeket esetleg nem ismernek fel belső, hivatali keretek közé szorí­tott munkatársaink. Szökésekről a számok tükrében — A szélesedő nyilvánosságnak persze akadnak hátulütői is. Sokat lehet olvasni, hallani mostanában szökésekről. Ügy tűnik, mintha az utóbbi időkben nagyon megszapo­rodtak volna az efféle események. — Én azt gondolom, ma a nyil­vánossághoz az is hozzátartozik, hogy nem szabad elhallgatni, ha rendkívüli esemény történik a bör­tönben. Egy kivétellel: ha a közlés hátrányosan befolyásolhatja a fel­derítést. Ám ilyen esetben is köte­les utólag tájékoztatást adni a bör­tön. — És mi a helyzet a szökések számát illetően? — Nincs több, mint a korábbi esztendőkben! Évek óta 25-35 kö­rül mozog hazánkban a szökések, s nagyjából ugyanennyi a szökési kísérletek száma. Gyorsan hozzá­teszem: hasonló nagyságú nyugat­európai országokban, például Hollandiában, Finnországban, Ausztriában évente 80-150, vagy még ennél is több elítélt szökik meg egy-egy év alatt. — Kár, hogy ezek az adatok ed­dig itthon nem jelentek meg sehol. — Szerintem is. És az sem ka­pott publicitást, hogy nemrégiben kereket oldott Pálhalmáról fél öt­kor egy elítélt, és három óra múlva már ismét lakat alá került. A nagy- közönség arról sem tud, hogy Ma­gyarországon fél év volt ■vr a le' • Dr. Tari Ferenc (Fotó: Gaál Béla) hosszabb idő, amíg egy szökevény távol volt. S ha már a szökéseknél tartunk hozzátenném: többféle szökés léte­zik. Egyik-másik esetet én nem is nevezném annak. — Mondana konkrét példát? — Az eset Állampusztán tör­tént. Nyílt mezőgazdasági terület­ről lépett meg egy elítélt^ogatos. Ült a lovas fogaton, vacsorát vitt a tehenészetbe, ahol végül hiába várták. Nem őrizte senki, bár a bv. felügyelete alatt állt. Jogi szem­pontból természetesen ez is szökés­nek minősül, de én nem az ilyene­ket tartom igazán veszélyeseknek. — Hanem melyeket? — Amikor ténylegesen őrzött, zárt területről lép meg az elítélt. Ilyenkor az esetek döntő többségé­ben jelentős mulasztást követ el a szolgálat. Nemrég nagy sajtónyil­vánosságot kapott a debreceni szállításból, autóbuszból történt kettős szökés. Az elítéltek még a mai napig sem kerültek elő. Az esetet megvizsgáltuk, s kiderült, hogy nagyon súlyos mulasztásokat követett el a szállítóőrség, az őket útba indító őrparancsnok és a biz­tonsági osztályvezető. Akiket a szállítás közben meg kellett volna bilincselni, azokat nem bilincselték meg, s ezt senki nem ellenőrizte! Sorolhatnám tovább a hibákat, de most nem teszem. Már lezárult a vizsgálat és hamarosan részletes tájékoztatást adunk a sajtónak. Mindazonáltal elmondhatom: a büntetés-végrehajtáson belül más börtönökben — így például itt, Kecskeméten is — nagyon elítélték könnyelmű kollégáikat az őrök. Hiszen, mint mondják, az ő mun­kájukat is lejáratták/ Fiatal őrök — öreg börtönök — Tábornok Ür! Ön milyennek látja a mai magyar büntetés-végre­hajtás helyzetét? — Az utóbbi 8-10 évben gyakor­latilag kicserélődött az állomá­nyunk. Az átlag életkor 30-35 év, tehát rendkívül fiatal, aminek örülhetünk, de meg kell monda­nunk őszintén: ennek vannak azért hátrányai is. Fiatal munkatársaink gyakran olyan dörzsölt elítéltekkel találják szembe magukat, akik időnként kihasználják tapasztalat­lanságukat*. Ugyanakkor van egy kiválóan felkészült, ugyancsak fia­tal, diplomás tiszti gárdánk, akik megfelelő színvonalon teszik a dol­gukat. S nem hallgathatom el: van még egy olyan része az állomány­nak, amelyik nem érti igazán a szakmánkban bekövetkezett vál­tozásokat. Ők komoly visszahúzó erőt jelentenek. S bizony nagy munkát követel tőlünk, hogy a meglévő ellentmondásokat felold­juk. A bv. területén dolgozók szemléletét át kell formálnunk ah­hoz, hogy meg tudjunk felelni az Európa Tanács ajánlásainak. Nem W mv "• ez aH r. amikor a bűnö­zés dinamikusan növekszik, a pénz pedig egyre kevesebb. — Milyen anyagi, pénzügyi lehe­tőségek között kell végrehajtaniuk a változtatásokat? — A bv. ugyanolyan rossz gaz­dasági körülmények között tevé­kenykedik, mint bármelyik másik, állami költségvetésből működte­tett intézmény az országban. Rá­adásul a mi létesítményeink több­sége 90-100 éves. Azokban a zár­kákban, amelyeket egy évszázada 1 -2 személynek építettek, most né­gyen kénytelenek szorongani. A kecskeméti börtönt sem kétszáz fő befogadására építették. — Ön az imént átalakuló bünte­tés-végrehajtásról beszélt. Milyen szerepe lenne ebben a kecskeméti börtön új részlegének? — Úgy gondoljuk, meg kellene változtatnunk egész intézmény- rendszerünket. A jelenleginél diffe­renciáltabb, sokkal több belső fo­kozattal rendelkező börtönre len­ne szükség. A világ számos orszá­gában találhatunk példát arra, hogy ha egy személy nem követ el súlyos bűncselekményt, de mégis csak valami olyasmit tett, amiért elítélik, azt nem viszik el az adott körzetből. így nem szakitják ki a környezetéből. Jó lenne, ha mi is létre tudnánk hozni ilyen intézmé­nyeket. így az elítéltek, akiknek az ítéletük nem hosszabb egy évnél, nem kerülnének súlyos, zárt börtö­nökbe, s az adott körzetben lehet­ne számukra hasznos elfoglaltsá­got találni. Gyakrabban lehetne őket látogatni, tehát a családi kap­csolataik sem bomlanának fel. Jó lenne tehát valamennyi megyében kialakítani ilyen kis fiókintézete­ket. Sajnos, azonban jelenleg erre sem pénz, sem pedig megfelelő épületek nincsenek. Megóvni a családot — És Kecskeméten? — Itt lenne megfelelő épület. A volt szovjet kaszárnya, amelyet Zalka Máté laktanyaként isme­rünk. Erről már tárgyalt a kecske­méti börtön vezetése a város veze­tőivel, akik kedvezően fogadták a felvetést. Hangsúlyozom: erre nincs pénzünk. Áz ötletet csak ak­kor tudjuk megvalósítani, ha az igazságügyi kormányzat megigé­nyelné a létesítményt az önkor­mányzattól, s az ingyen átadná ne­künk. A laktanya átalakítása, rendbetétele, persze, így is súlyos milliókba kerülne. Á fiókintézetbe enyhe ítélettel rendelkező Bács- Kiskun megyei embereket helyez­nénk el. Felméréseink szerint éven­te a körzetben 200-300 ilyen ítélet születik. — Önök tehát ingyen kérnék az épületegyüttest. Mi haszna lesz ak­kor ebből a városnak? — Kecskemétnek is érdeke, hogy valaki végre tisztességesen karban tartsa ezt a nehezen hasz­nosítható területet. A másik fontos szempont: pár száz ember a város­ban marad, s bekapcsolódhat a vá­ros gondozásába. Ha úgy tetszik: olyan munkákat is elvégezhetnek az elitéltek, amelyekre manapság meglehetősen nehéz munkaerőt ta­lálni. De nem ezt tartom a legfon­tosabbnak, hanem azt, hogy a me­gyében, városban élő emberek csa­ládi kapcsolatai nem bomlanak fel. Ennek következtében megmarad a remény arra, hogy szabadulásuk után nem követnek el újabb bűn­cselekményeket. — Egészen pontosan hol tart most e fiókbörtön ügye? — Én javaslatot tettem az igaz­ságügyi miniszternek, hogy vegyük át a laktanyát. Ha a miniszter elfo­gadja az előterjesztést, két-három hónapon belül meg lehetne kezde­ni a karbantartó-állagmegóvó munkát, ami már halaszthatatlan­ná vált. A helyszínen járva magam is meggyőződhettem róla, hogy a tetőszerkezet sérült, a cserepek szanaszét állnak. Szóval sürget az idő. Azután pontosan kialakított ütemterv szerint, viszonylag rövid idő — fél év, egy év — alatt lakha­tóvá lehetne tenni az épületegyüt­test — mondta befejezésül dr. Tari Ferenc. Gaál Béla LEHALÁSZÁS UTÁN Nagybaracskáról Budapestre is jut Ami a búzatáblán az aratás, az a tavakban a lehalászás. PN-archív. A megye legnagyobb halastaván 300 hektáron gazdálkodik a Nagy­baracskai Haltermelő és Tenyésztő Közös Vállalat. Pintér Ferenc igaz­gatójóvoltából bepillantást nyerhe­tünk mindennapjaik eredményébe. — Összesen huszonegyen — hal­őröket, adminisztrációt és maga­mat is beleértve — dolgozunk ezen a területen. Október 7-én kezdtük és november végére fejeztük be a lehalászást. Mára el lehet modani, hogy éves 43 vagonnyi tervünk tel­jesült. Értékesítettünk 2380 mázsát és már biztosított, telelőkbe került a következő év alapanyaga egy- és kétnyaras pontyokból. Nagyobb mennyiséget már nem is kívánunk eladni, csupán a helyi igényeket elé­gítjük ki márciusig, a lekötött és ütemezett szállításokon kívül. A fő­város karácsonyi halellátásában is tevékenyen közreműködünk mint­egy 300 mázsával. Elmondhatom, hogy három me­gyébe (Bács, Baranya és Csongrád) a Drávától a Tiszáig szállítunk, több mint negyven kisebb-nagyobb egyesületnek összesen 1000 hektár­nyi vízfelületére horgászpontyot. Ide tartozik az ország talán legna­gyobb horgászegyesülete is, a szege­di Herman Ottó, mely közel ötezer tagot számlál. Ami a mezőgazdaságban a beta­karítást, az aratást jelenti, az ná­lunk a lehalászás. Áz idei korán beköszöntött hideg megviselt em­bert, gépet egyaránt. A legnagyobb ellenség mégis az eső, a sár volt, ami némiképp hátráltatta a munkát. Amit vállaltunk, azt teljesítettük, noha nyereségtervünket — a külön­böző előre nem kalkulálható ténye­zők miatt nem érjük el, de na­gyon közel leszünk hozzá. A pénztelenség jelentkezik ná­lunk is. A hitelfelvételi lehetőségek korlátozottak, ennek kamatait csak nagyon kevesen tudják kitermelni. Terveink között szerepel a takar­mányköltségek csökkentése oly módon, hogy esetleg magunk állíta­nánk elő. Gondolkodunk a halfel­dolgozás mint lehetőség kiaknázá­sán. Holtszezonban gépeinknek munkát keresünk, ami nagyon ne­héz, feladat. Úgy hiszem, hogy partnereink ez idáig meg lehettek velünk elégedve, és a már kialakult kapcsolatot, ní­vót továbbra is igyekszünk tartani, megőrizni. Somogyi Tibor MA MEG NEM TÖBB SZAVAKNÁL Szükségünk van-e Marshall-segélyre? Alig másfél év után ismét hallani olyan külföldi elképzeléseket, mi­szerint Kelet-Európának egy kor­szerűsített Marshaíl-segélyre lenne szüksége, különben nem kászálódik ki öröklött bajaiból. Legutóbb az ENSZ Európai Gazdasági Bizott­sága fogalmazott meg egy ilyen el­képzelést, amikor közzétette jelen­tését a térség gazdasági helyzetéről. Hans-Dietrich Genscher német külügyminiszter a napokban szin­tén európai Marshall-tervet sürge­tett, éppen az ENSZ-javaslat alap­ján. Ezek az ötletek nem újak, hi­szen amikor Kelet-Európábán a változások viharos gyorsasággal le­játszódtak, egymás után szinte va­lamennyi országban megbukott a régi diktatórikus rendszer, a nyuga­ti szakemberek és politikusok előtt tisztán kirajzolódott, hogy a térség hathatós segítség nélkül aligha tud­ja leküzdeni saját bajait. A Nem­zetközi Valutaalap, a Világbank képviselői több ízben is tettek ilyen jellegű nyilatkozatokat. Amennyi­ben nem sikerül gazdaságilag meg­szilárdítani az új rendszereket, úgy a politikai visszarendeződés sem el­képzelhetetlen — figyelmeztették a világ közvéleményét. Ám ennek el­lenére segélyügyben eddig nem sok történt. Kiderült ugyanis, hogy a nyugati országok bármilyen gazda­gok is, nem szívesen adnak segélye­ket. Részben azért, mert nincs elég pénzük ilyen célra, másrészt, mert nem biznak a segélyek hatékony voltában. Inkább hitelt, kölcsönt így aztán az elmúlt két év során Magyarország is szinte alig kapott segélyeket, ám az biztos, hogy hite­lekhez a korábbinál könnyebben hozzájutott. A Nemzetközi Valuta­alap például 3 éves programot kö­tött hazánkkal, s ennek keretében közel másfél milliárd dollár értékű, óriási kölcsönt nyújt. Felgyorsult a Világbankkal is az együttműködés. A Közös Piac hitel formájában szintén jelentős pénzt folyósított Magyarországnak. Vissza nem térí­tendő segítség elsősorban a Phare- program keretében érkezik az or­szágba, s ez sok területen valóban hozzájárul a gondok felszámolásá­hoz, ám összességében az ország sorsát alapvetően nem befolyásolja. Magyarország egyébként — ezt a kedvező gazdasági eredmények bi­zonyították — nincs is nagyon rá­szorulva segélyekre. Az biztos, hogy ha felajánlanák, a vezetés nem utasítaná vissza. Am a magyar pénzügypolitika sohasem szorgalmazta, hogy ilyen segélyeket szervezzenek számunkra. Valószínűleg az új Marshall;terv elképzelés nem is elsősorban Ma­gyarországnak, Csehszlovákiának vagy Lengyelországnak szól. Lát­szik hogy ezek az országok, ha nagy nehézségek árán is, de saját erőből előbb-utóbb boldogulnak. Nem ilyen kedvező a helyzet Ro­mániában, a szétesőben lévő Szov­jetunióban és a polgárháború dúlta Jugoszláviában. Jugoszlávia lénye­gében ma már nem létezik, s nem lehet tudni, hogy a fegyveres, harc­nak mi lesz az eredménye. Ám az igazi veszélyt a Szovjetunió felbom­lása jelenti. Olyan folyamat indul­hat el, ami beláthatatlan, s a sze­génységtől, a gazdasági kényszertől hajtva olyan tömegek indulhatnak mozgásba, amik adott esetben elsö­pörhetik egész Kelet-, de Nyugat- Európát is. Egyhamar nem lesz segélyprogram Ez az a félelem, ami ismét hozzá­járult, hogy néhányan fölmelegít­sék az elfeledni látszó Marshall-terv gondolatát. Ez az elképzelés azért látszik kedvezőnek, mert nemcsak egyszerű élelmiszer- vagy gyógy­szersegélyt biztosítana az éhezők­nek, rászorulóknak, hanem a segít­ség hozzájárulna a gazdasági átala­kulás felgyorsulásához, működőké­pes piacgazdaságok kialakításához. Ehhez meglehetősen olcsó forráso­kat biztosíthatna a rászorulóknak. Az elképzeléseket azonban nem kell még túl komolyan venni, hiszen még túl sok a feltételes mód, a tény­leges előkészítés pedig meg sem kez­dődött. Márpedig Nyugaton sem túl gyoi;s a döntéshozatal. így ha a gaz­dagabb országok el is szánják magu­kat egy ilyen nagyszabású segélyak­cióra, várhatóan több évnek el kell telnie, mire abból lesz is valami. P. F. HIÁNYZIK AZ ÉSSZERŰ INTÉZKEDÉS Továbbra is zugpiácon vesszük a kávét? Az állami boltokban a kávé árát változatlanul magas adóterhek nö­velik, ugyanakkor az aluljárók­ban, KGST-piacokon garmadával kínálják az Áusztriából többnyire a vámszabályok megkerülésével behozott, nem túl jó minőségű, de tagadhatatlanul jóval olcsóbb ká­vét. A Falutévé riportere az APEH-nél érdeklődött afelől: szükségszerű-e a kávézugpiac fennmaradása? — A televízió műsorában lát­hattunk nemrég riportot, s a napi­lapok is gyakran szóba hozzák: a szomszédos Ausztriából mennyi kávé kerül be — és milyen jutá­nyos áron — a hazai üzletekbe. Ez egy nonszensz állapot, hiszen ezzel pumpáljuk az osztrák gazdaságot, és soványítjuk a hazait. . . — Az a tapasztalat szűrhető le ebből, hogy a magyar forgalmazók nincsenek versenyhelyzetben az osztrákokkal szemben, az adó mi­att, vélekedik Bokor Pál, az APEH első elnökhelyettese. — No, itt a bökkenő. Hát miért kell önöknek a forgalmi adón lu­xusadót és még egyél? adókat is kivetni a kávéra? Hiszen ezzel rontjuk a saját helyzetünket! — Ez kétségtelen. — Akkor miért van mégis így? — Ez megint visszakanyarítja a gondolatokat a költségvetés prob­lémáihoz. A költségvetési bevéte­lek biztosítása érdekében olyan, kétségtelenül mély ellentmondáso­kat viselünk el, mint amilyenekre az említett híradásokban is láttunk egy példát. Valóban, sokaknak megéri tonnaszámra behozni „ma­gánimportban” a kávét. Az úgyne­vezett KGST-piacon és zugforga­lomban így is sokkal olcsóbban hozzájut a lakosság, mintha az ál­lami boltokban vásárolná. — Én azon csodálkozom a leg­jobban, hogy ezt a hivatalokban és az állampolgárok köreiben ..egy­aránt látja, tudja mindenki. Önök is. Ha mindenki látja, mindenki tudja, akkor miért nem javítanak a helyzeten? Mi lehet az a fék, ami miatt egy ilyen áldatlan állapot tartóssá válhat, egy ilyen rossz helyzet konzerválódik? — Nem tudok rá felelni! Szá­momra is érthetetlen. Lehet, hogy egyszerűen az az oka, hogy akik­nek „asztala”, azok nem figyelnek eléggé oda.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom